Szolnok Megyei Néplap, 1970. február (21. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-06 / 31. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970, február 8. | ÜZENET VIETNAMBÓL | 8. A holnapról—egyszerűen Magam is kissé banálisnak tartottam volna korábban azt a megállapítást leírni, amire itt most vállalkozom: a vietna­mi ember bizonyos a teljes győ­zelemben. Talán azért is élt bennem az az aggály, mert már sokszor leírtuk az újságok ha­sábjain és sok olvasóban ilyen érzések is lappanghatnak: ,,ki tudja ezt, hisz olyan messze él­nek?” Persze, értjük, hogy a szocialista világrendszer egyik, s legexponáltabb végvára most Vietnam — az ő harcuk ben­nünket is érint, az ő sikereik a mi, világban elfoglalt helyze­tünkre is visszahatnak. Segít­jük őket; s ők mindenütt kö- szönetüket fejezték ki ezért az ott mindenfelé pontosan ismert segítségért. Tudjuk, hogy a vietnami nép jogos független­ségi igényének, önrendelkezési jogának, igazságos harcának végül Délen is győzedelmes­kednie kell. Az érzelmi húrok elsősorban a híradó képsorai nyomán, vagy alkalmi személyes talál­kozásokkor rezdülnek meg ben­nünk. Többre van szükség. A hazaszeretet parancsára A vietnami emberek szemé­ben égő fényeket, a sík mezőn sorakozó bombakrátereket, az égre meredő kormos romok fi- gyemeztetetését, a hétközna- . pókban megmutatkozó életsze- retetet, békevágyukat is minél közelebbről meg kell ismer­nünk, hogy érzelmekben is erős meggyőződésünkké váljék: ami­kor a vietnami nép munkahe­Három évtized alatt ért be a probléma, amit most sürgősen meg kell oldani az Országos Gyorsíró és Gép­író V ersenybizottságnak: olyan, diktáló kerestetik, akinek beszéd gyorsasága percenként 500 szótag körül jár. Ezzel a tempóval körül­belül egy gépelt oldal ter­jedelmű szöveget lehet han­gosan elolvasni. Eddig a gyorsíró szakmának egyetlen ilyen „szuperszonikus'’’ szónoka volt: Hutter Tibor- né Máté Ilona. Rekordtelje- sítménykénrt egy gyorsíró- bajnokság tréningjén 575 szótagos percenkénti sebes­séget ért el. Minden hazai bajnokságon, országos verse­nyen és a nemzetközi vetél­kedők magyar kategóriájá­ban ő a beszélője a 450 és a 400 szótagos sebességű gyors- frászainak. Érzékeltetésül csak annyit erről a tempó­ról, hogy Szepési György a lyén, s ha kell, a védelmi állásokban, erejét nem kímél­ve, haláltól sem rettenve harcol a hatalmas imperialista ellen­féllel, — azt a hazaszeretet bel­ső parancsára teszi. , Készen állnak a harcra — s készülnek a békés jövőre. Fi­gyelmüket’ most olyan problé­mákra irányítják, arrtelyek ré­vén nemcsak a helyreállítás, hanem már a, jövő felfelé íve­lő útja is bontakozik. Meglepő józansággal és éleslátással be. széliek ' például , a csepeliek testvérüzemében, a hanoi gép­gyárban gondjaikról, s arról, mit kell tenniük, hogy ismét növekvő eredményeket tudja­nak felmutatni. A Vinh-i ce­mentgyárban sem csak azt mondták el, mi történt ott a bombázások éveiben, milyen tervek foglalkoztatják őket a gyárfejlesztést — a holnapokat — illetően. A hétköznapok realitása A számunkra egzotikus táj bűvöletében, a csodás Halong-i öböl láttán vagy éppen a csupa zöldbe rejtezett szép főváros utcáit róva, nem lesz a külsőd­leges látvány rabja az ide ér­kező vendég — lépten-nyomon találkozik a hétköznapok vas­kos realitásaival, s az embe­rekkel együtt maga is bogozni kezdi a jövő lehetőségeit. A vietnamiak felkészültek arra, hogy még nehezebb idők is köszönthetnek rájuk, hogy még hosszú az út, míg az or­szág sebei behegednek, az anyaföld szétdaraboltsága meg­rádióban a futballmeccs­közvetítések leginekivadul- títbb pillanataiban sem ,’da­rál” 350 szótagnál gyorsab­ban — s aztán nyomban . csökkenti a sebességet. A gyorsíróik egyenletes sebes­ségű versenydiktátuma vi­szont itthon 5 perces, nem­zetközi versenyen 10 percig tart. Hat diktálójelölt akadt a versenybizottság „szónoki felhívására”. Egy kivételéve) valamennyien ismerői, sőt tanítói a gyorsírásnak. Ez ugyanis elengedhetetlen kö­vetelmény. Több szempont­ból. Elsősorban azért, mert lényeges különbség van az élő beszédárnyalatokban je­lentkező sebességi hullámzá­sa és a gyorsírási rögzítés kézmozgási ritmusa között. Van úgy, hogy hét—nyolc szótagos szövegrész egyetlen kézmozdulattal (sztenográ- íiai jellel) papírra vethető, szűnik. Am mosolyogva adták kezüket a búcsúzáskor: „A mielőbbi viszontlátásra — a teljes győzelem napján”. Harcra készen, békés körül­ményeket teremteni — olyan kettős feladat ez, amely ke­mény próba elé állítja a viet­nami népet. Kiállják ezt is, mint történelmük annyi más tűzpróbáját — hiszen az igaz­ság az ő oldalukon van, s aki igazságos harcot folytat, annak minden pusztító erővel szem­ben is nagyobb a hatalma. Volt és lesz Pálmafák halk rezdülése vil­lan elém, a rizsföldeken hajla­dozó asszonyok munkaritmusa kísér, a halászbárkák csendes lebegése a vízen, a kerékpáro­sok hullámzó sokasága, — s hallom, mint futottak süvítve a célpontok fölé a légikalózok, mint robbantak gyors egymás­utánban, szünet nélkül a bom­bák, mint ropogott az égő há­zak tetőzete, mint sírt a kisgye­rek á pusztító égiháborúban... Arról a hitről, meggyőződés­ről szerettem volna számot ad­ni — egy testvéri nép üzenete­ként —, amellyel legérzékel- hetőbb formájában akkor talál­koztam, amikor egy-egy romra mutatva azt mondták nekem: „e^ az áruház”; „ez itt a mo­zi”; „ez a mi iskolánk”. Ma­gamban minduntalan hozzátet­tem: volt és lesz. ök már je­lenidőben beszélnek, mert a múlt sebeit begyógyító holna­pokra gondolnak. Jenkei János viszont az sem ritka, hogy két elhangzott szótag leírá­sához hat—hét féle irányba fordul a ceruzát forgató gyorsíró-kéz. A normál köz­napi beszédnél több mint kétszerié sebesebb szónok­latnak a versenyen még az értelem, az intonáció szabá­lyai szerint is tagolódnia kell. Ugyanakkor megbocsát­hatatlan hiba, ha a jó érte­lemben vett , .szónoki önkí­vület” a diktálóná! ideges­séggé fokozódik, mert ezt az író-kéz is óhatatlanul átve­szi. Nem lesz tehát könnyű dolguk a rövidesen zsűri elé kerülő diktáló-jelölteknek. Képességükről a kivételes hivatáshoz a világ legjobb­jai közé tartozó magyar gyorsíróbajnokok mondanak véleményt. Nekik fogják a jelentkezők ceruza alá dik­tálni a vizsgaszöveget. Estélyi ruha szénből? Bizonyos mértékig a sci- ence-fiktionok világát idézi az a még a szakemberek számára is hallatlanul izgal­mas munka, ami a tatabá­nyai szénbányák laboratóriu­maiban, kísérleti üzemeiben folyik. Nem kisebb dolgon fáradoznak itt a különféle szakágak képviselői. mint­hogy miképp lehetne gaz­daságosan hozzáférhetővé tenni azt a mérhetetlen kin­cset. ami a szén eltüzelése­kor füstként illan el és sa­lak formájában marad meg. A tudomány elméletileg rég tisztázta már, hogy a szenet tüzelésre használni tulajdonképpen drága mu­latság. Könnyű, nehéz és rit­kafémeket, szüikátbkat, va­lamint különféle értékes szerves és szervetlen anya­gokat tartalmaz a szén, méghozzá nem is megveten­dő mennyiségben. Ha ezek bál-melyikét gazdaságosan ki­vonhatnánk, lényegesen töb­bet hoznánk a konyhára- mint a jelenlegi gyakorlat­ban, amikor a tüzeléssel a szén összenergiájának mind­össze csekély hányadát hasz­nosítjuk. A „fekete gyémántból’, nyerhető sokféle apyag mindeddig azonban a labo­ratóriumok. elméleti számí­tások szülötte maradt, mert kifizetődő nagyüzemi tech­nológia híján a világ szén- termelésének zömét még ma is hagyományos módon hasz­nálják fel. A technikai forradalom most ismét aktuálissá avatta a régi témát. Szerte a vilá­gi011, s így Tatabányán is, napirendre került ennek a tüzelőanyagnak korszerűbb hasznosítása. A tatabányai szakemberek kimutatták pél­dául, hogy az itteni szenek salakja tonnánként 150 kiló fémalumíniumot, 80—90 kiló vasat, illetve nagytisztaságú acélt tartalmaz. Biztató az a tatabányai kísérlet is, amely­nél^ a szénből — még eltü­zelés előtt — egy zselésze­rű. szerves kocsonyás anya­got vonnak ki. Ennek az anyagnak biológiai tulajdon­ságai a legjobb műtrágya- félékkel vetekszenek. Hason­lóképpen izgalmas munka a műmagma előállítása is, amit magas hőmérsékleten ugyancsak a salakból olvasz­tanak. Ez az anyag kemé­nyebb. kopásállóbb a vul­káni kőzeteknél, burkolásra, csövek korrózióálló bélelésé­re, vagy akár csempék, mű­márvány készítésére is al­kalmas. Tatabányán, a holnap vegykonyhájában a felsorol­takon kívül még számos ér­dekes kísérlet folyik. Mahol­nap valóra válik ami eddig csak a futurológia birodal­mában létezett (VÉGE) Szuperszonikus szónok kerestetik Tulajdonképpen két Vezér volt. Nagy Vezér és kis Vezér. Az, hogy a kis Vezér egyálta­lán létezett, Cali hajmeresztő szemtelenségének volt köszön­hető. A nagy Vezér hetet köly- kezett, Sanyo, az idősebb fiú a kiskutyákat pusztulásra ítél­te. Zsákba dobálta őket, hogy a folyóhoz vigye és eleméssze valamennyit a jég alá. Cali a zsákból ellopott egy ártatlan kis jószágot, elrejtette, hetekig titokban etetgette és csakazért- is Vezérnek nevezte el. Sanyo kezdettől fogva gyű­lölte a kis Vezért. Mikor elő­ször meglátta keresztbe szalad­ni az udvaron Cali után, rög­tön megértette a helyzetet. Május volt. Sanyo állt a dúcok előtt, ga­lambjait etette. A galambok kezére szálltak. A kis Vezér csaholva futott végig az udva­ron, a galambok felrebbentek, Sanyó a kiskutya után rúgott. Cali horgászni indult. Zsíros­kenyeret evett, akkora karéj volt a kezében, hogy végigérte a hasát. Nagy eső esett dél­után, az utcabeli fiúk csapatos­tul az árok körül munkálkod­tak a kis pást szélénél. Gátol­tak. Cali vitte a horgászbotot a vállán, a kis Vezér vidám ug- rándozással szaladt utána. Cali combjába törölte össze­zsírozott tenyerét és hátat for­dított a gátaknak. Szeretett ugyan gátolni, de horgászni, ilyenkor eső után mindennél nagyszerűbb dolog volt számá­ra. A harangozó lesett ki a templomkerítésen. A szilvás gyalogútján úgy ment, hogy csattogtatta a talpát az agya­gos földön. A folyópart üres volt. Túl a vízen, messze tehe­nek látszottak, meg egy ember­Erdős István: alak, ahogy a nyomukban bók­lászott. Cali lemászott a magas part alá a fűzfa ' mellé. A kis Vezér már ismerte a járást, ne­ki körbe kellett szaladnia; elő­ször le a homokos fövenyre, majd a régi gát mellett óvato­san elsompolyogva lehet eljut­ni a vén fűzfához. Cali gilisztát vett elő, horogra fűzte, jó messzire bedobta az öreg fene- kest, földbe szúrta a botot, le- ,ült maga is a kis Vezér mellé és figyelt. A kis Vezér okosan hallga­tott. Majd vakkantott egyet- kettőt, kapott a Cali keze után játékból. Cali mutatóujjával gyengéden a fejére koppantott. Egyszeresük megremegett a bot, kézbekapta, feszülten fi­gyelt. Semmi. Némaság, moz­dulatlanság. Szemrehányóan nézett körül. — Látod, Vezér, leette a kis piszok. A konzervdoboz orsóban föl­csavarta a zsinórt, új gilisztát trancsírozótt ketté, nagy lendü­letet vett, hogy jó messze be­repüljön a horog, és akkor a kis Vezér előre bukott. A horog fülébe vágódott. Egy pillanatra két lábra áJJ.t, Cali hajolt volna hozzá, de panaszosan felüvöl- tött és rohanni kezdett. Cali épp, hogy csak el tudta kapni a botot, pillanatok alatt lefutott a zsinór, s a kis Vezér már ugrott át a régi gát mel­letti partra, futott rémülten, kétségbeesett fájdalomban. Ca­li fogta a horognyelet, és ahogy csak a lába bírta rohant a kiskutya után. Az utca idilli békéjét felverte a kiskutya panaszos vo­nítása. Cali a kétségbeesés utolsó erejével szaladt. Mesz- sziről meglátta a gátolókat. Ki­áltozni kezdett. — Adjatok egy bicskát! Ott volt Szűcs Dani, a leg­jobb barátja, már csak neki ki­áltozott, integetett. — Dani add ide a bicskád. A kiskutya megint körbe-kör­be szaladt. — Szaladj a bicskával, Dani­kám! Ott állt Sanyó is a gátolok között a nagy Vezérrel. Kima­gaslott közülük szétterpesztett lábbal állt, fogta a nagy Vezér nyakörvét. A nagy Vezért az utcán nem lehett szabadon en­gedni, mert ősszel megharapott egy gyereket. A nagy Vezér most is ijesztő morgással nézte a hangos cse­tepatét. Dani indult, szaladni Cali felé. Cali nyúlt a kés után, ekkor lépett közbe Sanyó. Szűcs Danit a Cali lába elé lök­te, mindketten az árokba es­tek. Rá a horgászbotra, bele a vízbe. A kis Vezér füléből kiszakadt a horog. Már nem vonított, csak kiskutyától szokatlan, mélyről jövő hangon felhor­kant, s elfutott, mintha puská­ból lőtték volna ki. Cali csuromvizesen állt fel a bottal kezében és nézett a Pil­langó-part felé, ahól eltűnt a kis Vezér. Sanyó csendesen ne­vetett. Megrántotta a nagy Ve­zér nyakörvét és indult haza, vacsorázni. Lassan szürkülni kezdett, esteledett. A kis Vezért senki, soha többé nem látta ab­ban a faluban. Kis Vezér Az ember megállíthatná a Földet? Ha a nagy folyók ellenke­ző irányban folynának, a Föld lassabban forogna és rezegni kezdene a tengelye körül... Ez nem valami tudomá­nyos-fantasztikus feltételezés, hanem Raymond L. Nace amerikai hidrológus figyel­meztetése, amely az UNES­CO egyik konferenciáján hangzott el. Az Egyesült Államokban és a Szovjetunióban valóban készítettek olyan terveket, hogy — a nagy népsűrűségű vidékek öntözése céljából — dél felé tereljék az északi irányban, a lakatlan vidéke­ken keresztül haladó folyó­kat. Az ilyen terv megvalósítá­sa — állítja Raymond Nace — Lefékezné a Föld forgá­sát, mivel a pólus hatalmas tömegét elmozdítaná az Egyenlítő felé. „Láthatják,— mondta Raymond Nace, — hogy ha egy táncosnő maga körül forog és meg akar áll­ni, kinyújtja a karjait.” A hidrológusok szerint ez az eltolódás a Föld rezgését A Komszomolszkaja Prav­da, a szovjet ifjúság központi lapja január 10-én közölte két szovjet tudós, M. Vaszin és A. Soserbakov „A Hold — az emberi értelem alkotá­sa?” című cikkét. A cikk­írók felvetették azt a bátor, csaknem hihetetlen elképze­lést, hogy a Hold — a Föld mesterséges szputnyikja, — amelyet körülbelül 1 milliárd 750 millió évvel ezelőtt egy előttünk ismeretlen kozmikus civilizáció alkotott. A tudó­sok a cikk elején felvázolják a Hold keletkezésének három fő hipotézisét (a Hold a Föld része volt és kiszakadt be­lőle; a Hold önálló porfelhő­ből keletkezett; a Föld von­zóereje „foglyul ejtette” a Holdat, amely a Föld szput­nyikja lett) és teljesen tartha­tatlanoknak minősítik ezeket az elképzeléseket. A tudósok több érdekes érvet sorakoz­tatnak fel a Hold mestersé­ges létrehozása mellett. Ügy I A félelmetes víz Alig fedezték fel a „poli* merizált vizet”, máris nagy vita kerekedett körülötte: laboratóriumi furcsaság ma­rad, vagy a jövő fontos nyersanyaga lesz? Vagy le­het, hogy előállítása követ­keztében veszedelemben fo­rog minden élet a Földön? A felfedezés tulajdonkép­pen nem is mai keletű, de amikor Borisz Derzságin és Nyikolaj Fegyákin szovjet tudósok néhány évvel ezelőtt bejelentették, hogy a kísérle­teikhez használt hajszálcsö­vekben a víz új formáját fe­dezték fel, amely ötszáz fo­kon forr és mínusz 40 fonon fagy meg, nyugati kartár­saik hitetlenkedve csóválták meg fejüket. Egyesek mégis csak meg­próbáltak utána járni. így történhetett, hogy tavaly ősz­szel egy hónapon belül két kutatócsoport is bejelentette a „polimerizált víz” felfede­zését. Egyrészt a német— angol Unilever tröszt, más­részt a Marylandi Egyetem (USA) kutató csoportja ugyanarra az eredményre ju­tott: a furcsa víz igenis léte­zik, éspedig a szovjet tudó­sok által leírt tulajdonságok­kal. Nem túlnehéz előállíta­ni: légüres térben, hajszál­csövekben közönséges vizet kell elpárologtatni. Mintegy 18 óra után a hajszálcsövek­ből vazelinhez hasonló kon- Ziisztenciájú folyadék kerül ki. Pedig összetétele tovább­ra is olyan, mint a közönsé­ges vízé: egy oxigén és két hidrogén atomból képződő molekulákból áll. Mi az, ami megváltozott? idézhetné elő: ugyanúgy, ahogyan egy autóúton a ko­csiabroncsára nehezedő súly megváltoztatása is az egyen­súly felbomlásához vezet. Végül pedig bolygónk hő­egyensúlya is megváltozna. A folyók, amelyek ma délről észak felé haladnak, felme­legítik az északi vidékeket. Ha északról dél felé folyná­nak, lehűtenék a déli föld­részeket. A párolgás rendsze­rében is zavar támadna, s ez más módon járulna hozzá a Föld mozgásának megzavará­sához. Raymond Nace azért idézte fel ezeket a perspektívákat, hogy ismertesse a konferen­ciával, milyen nehézségekkel találkoznak a hidrológusok, amikor ki akarják alakítani „a világ víz-egyensúlyát”. — Olyan keveset tudunk arról, hogy mi történik a termé­szetben, — összegezte Ray­mond Nace a nézetét —, hogy jobb, ha nem nagyon avatko­zunk be a dolgok menetébe. Elég egy mozdulat és ha nem vigyázunk, még megál­líthatjuk a Földet... vélik, hogy a Hold két burok* ból álló teljes gömb: a belső burok mintegy 30 kilométer vastagságú és különleges szi­lárd fémek ötvözetéből kép­ződött, a külső pedig kb. 4 kilométer vastag és hővédő rétegből (többek között por­ból) áll. A Hold nagy kráte­reinek képződését a felső, puhább rétegekbe fúródott nagy meteoritok becsapódá­saival magyarázzák, amelyek a továbbiakban a szilárd öt­vözetekből álló burok akadá­lyába ütköztek. M. Vaszin, és A. Scserbakov szerint a Hold belső, üreges részében tárolták az üzemanyagot és a javításhoz szükséges esz­közöket, szerszámokat stb. a Földön kívüli kozmikus civi­lizáció bolygóközi űrhajóihoz. Feltételezésük szerint ez á civilizáció később már feles­legesnek tartotta és nem hasznosította céljaira a Hol­dat. A dr. Ellis Lippincott ve­zetése alatt álló amerikai csoport válaszolt erre a kér­désre. Míg a közönséges víz­ben a molekulák „rendezet­lenek”, laza kapcsolatban áll­nak egymással, az „abnor- mis” vízben szorosan egy­máshoz illeszkedő hatszöge­ket képeznek. Ez a felépítés a műanyagokat alkotó poli­merekre, hosszú molekula­láncolatokra emlékeztetnek. Ezért döntött úgy Lippincott doktor, hogy a víz új formá­ját „polimerizáltnak” keresz­teli el. Ez az említett belső rendnek köszönheti meglepő tulajdonságait. A jelenség ugyanolyan, mint a gyémánt esetében, amely csak a ren­dezettség színvonala tekinte­tében különbözik a közönsé­ges grafittól. A gyakorlatiasan gondol­kodó amerikai kutatók már­is azt kérdezik, vajon mire használható az újszerű anyag? Szupei-kenőanyag lesz belőle, vagy fagyásgátló, vagy hatalmas gőzgépek üzemanyaga? , A pennsylvaniai dr. Frank Donahoe azonban arra a ve­szélyre hívta fel a figyelmet, hogy ha netalán „elveszíte­nek” bizonyos mennyiségű polimerizált vizet, az „meg­fertőzheti” a folyókat és az óceánokat is. A víz nyúlós­ragadós folyadékká válhat az egész Földön, ami minden életre végzetes lehet. A ve­szély azonban pillanatnyilag még semmiesetre sem fenyer get közvetlenül, hiszen a po­limerizált víz egész eddig előállított mennyisége elfér egy fémpohárban. \ Hold — az értelem alkotása?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom