Szolnok Megyei Néplap, 1970. február (21. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-05 / 30. szám

Megszűnnek a járványgócok A közegészségügyi szolgálat helyzetéről és fejlesztéséről tárgy alt a szolnoki tanács vb Február van. kezd­jük megszokni, hogy 1970-et írunk, tudomásul vettük, hogy egy-kettőre mögöttünk az évtized, meg a harmadik ötéves terv is és a korábbi­aknál jóval biztosabb alapo­kon állva mind többet gon­dolunk a jövőre. Tervezünk. Országosan és egyénileg is, persze. Ezért talán kissé meg is lep bennünket az Orszá­gos Statisztikai Hivatal teg­nap megjelent, eredeti for­májában szokatlanul bőséges jelentése az 1969-es eszten­dőről. valójában a tervidő­szak mögöttünk álló első négy évéről, 1966—69-ről. Olvassuk és gondolatban rendszereződik bennünk egy év. két év, négy év munká­ja, küzdelme a nehézségek, akadályok ellen, az előreha­ladásért. mindaz, amit tet­tünk és elértünk. Az olva­sottakban — a statisztika, az „átlagok” természete sze­rint — senki sem ismer teljesen ma­gára, családjára, munkakör­nyezetére, de ráismer az or­szágra, a hazájára, és ez jó dolog. A jelentés lényege köny- nyen összefoglalható: az el­múlt évben az egész népgaz­daságban számottevően nőtt a termelés, bővült a lakosság fogyasztása, többet építkez­tünk és ruháztunk be, s jobbá lett külkereskedelmi helyzetünk is, mint az elő­ző esztendőben, illetőleg esz­tendőkben volt. Hozzáteszi még a jelentés, hogy ez a fejlődés megfelelt a tervben előírtaknak, sőt számos terü­leten felülmúlta az előirány­zatokat. De nézzünk csak bizonyos részleteket. A foglalkozta­tottak. a keresők száma na­gyobb mértékben nőtt, mint számoltunk vele, ezzel szem­ben az egy dolgozóra jutó termelés növekedése — ami megközelítően a termelé­kenység emelkedését fejezi ki — alatta maradt a terve­zettnek. Az életszínvonal, a fogyasztás növelését célzó tervek mégis megvalósultak, sőt négy év alatt kerek 25 százalékkal növekedett a fogyasztás, holqtt a terv öt évre 18 százalékos többlettel számolt. És közben — mint közismert — 35 milliárdra szökött föl a lakosság taka­rékbetét állományának ősz- szege. Nem kis elégtétel, s bizta­tás is egyben, hogy ebben az időszakban tért át gazda­ságunk az új irányítási rend­szerre, ami nem kevés prob­lémával járt. De helyesebb ma már, ha úgy fogalma­zunk. hogy a reform beveze­tése. minden nehézsége elle­nére. máris eredményeket hozott, holott új lehetőségei kihasználásának még csak a kezdetén tartunk, és — mint a jelentés is utal rá — az általában bevált új gazdasági szabályozó eszközök egyikét- másikát még tökéletesíteni kell. A szolgáltatások fejlesz­tésére vonatkozó kormány- határozat végrehajtásának elősegítésére n pénzügymi­niszter közelmúltban kiadott rendelete adókedvezmények­ben részesíti a szolgáltató üzemeket A kedvezmények érintik a kisiparosokat is. Ezzel kapcsolatban a KIOSZ-ban az MTI munka­társának a következő tájé­koztatást adták: — Eddig a kisiparosok az általuk beszerzett gépek, felszerelések, műhelyépüle­tek értékcsökkenését az adó Különösen örvendetes, hogy a növekvő termelésen belül az arányok és az úgy­nevezett gyártmány-szerke­zet, azaz az egyes keresett termékek előállítása a ko­rábbinál kedvezőbben ala­kult, ennek következménye a készletek szükséges csökke­nése is. Igaz, hogy bizonyos feszültségek nemcsak a be­ruházási piacon, nem csekély mértékben az építőanyagok terén, de egyes ruházati cik­kek és nagyobb értékű fo­gyasztási áruk kereskedel­mében is tapasztalhatók, de többnyire rohamosan bővülő kereslet mellett! És ami ugyancsak fontos: a gazdál­kodás új, rugalmasabb rend­szere alkalmas az ilyen ne­hézségek leküzdésére. a termelés szerkezetének az igényekhez igazodó fokozatos megváltoztatására. A jelentés részleteiben ter­mészetesen nincs itt módunk belemélyedni. Ilyen „részlet” például a lakásépítkezés vo­natkozásában a tavaly tető alá került mintegy 62 ezer új családi otthon, amellyel az ötéves tervben — négy év alatt — épített lakások szá­ma már csaknem elérte a ne­gyedmilliót. És noha a tar­tós fogyasztási cikkek for­galma részben kínálati, rész­ben keresleti okok következ­tében — 1969-ben nem sok­kal haladta meg az előző évit, érdemes egy pillantást vetni e tárgyak elterjedésé­nek legújabb adataira. E szerint a múlt év szeptem­berében a háztartások felé­ben volt mosógép, több mint negyedében porszívó, negye­dében villamos-hűtőszekrény, csaknem a felében televízió, és— ha ez még nem is nagy szám, de a pár év előttivel összehasolítva nagy változás — száz család . közül ■ már hatnak van gépkocsija. Még néhány szót a me­zőgazdaságról. igen örven­detes a növénytermelés gyors fejlődése, a termésátlagok ugyancsak kedvező alakulá­sa. A gyümölcstermelésben helyenként már ismételten a „sok” okoz gondot, de az állattartásban a kevés. Is­mert problémák ezek. idő­közben hathatós intézkedések születtek leküzdésükre, de sok függ a végrehajtástól. Mint ahogy az iparban meg a kereskedelemben, de még a hivatalokban, intézmé­nyekben is akad a munkán javítanivaló. Ezt természete­sen eddig is hangoztattuk. A gazdálkodás új rendje azon­ban a korábbinál lényegesen több lehetőséget ad minde­nütt kinek-kinek a hatéko­nyabb munkára és általában a boldogulásra is. És jó le­hetőségünk van rá, hogy igyekezetünket ebben az év­ben, hazánk felszabadulásá­nak 25. évfordulóján, a ta­valyinál is szebb siker koro­názza. megállapításánál nem szá­molhatták el. A rendelet most előírja, hogy üzleti költségként kell figyelembe venni az 1969. január 1. után beszerzett — kizárólag üzemi célra szolgáló — épü­letek, gépek, berendezések, felszerelési tárgyak, jármű­vek értékcsökkenési leírását. Az évenkénti értékcsökke­nési leírás mértéke a követ­kező: gépeknél- berendezé­seknél, felszerelési tárgyak­nál 7 százalék, kizárólag üzemi járműveknél 20 száza­lék. épületeknél, építmé­nyeknél 3 százalék. Az a jelentés, mélyet dr. Koncz József, városi főorvos terjesztett február 4-én a végrehajtó bizottság elé tö­mör volt, de tárgyilagosan számolt be a város közegész­ségügyi szolgálatának mun­kájáról. Dr. Pápay Dénes, a me­gyei KÖJÁL igazgató főor­vosa az elért eredmények ér­zékelése miatt elmondotta, hogy évekkel ezelőtt az or­szág disentériás megbetege­déseinek hét, tíz, majd ti­zenkét százalékát Szolnok megye jelentette. Azóta a legjárvanyosabb 15 telepü­lésen a járványgóc-jelleg megszűnt. — sajnos ez még a megyeszékhelyre teljes egészében nem vonatkozik. 1969-ben már 51 százalék­kal csökkent a disentériások aránya. Egy hiányosság azon­ban, amelyet kár lenne el­titkolni: amíg a disentériá­Február elején megkez­dődték a mezőgazdasági műtrágyaszállítások. Az AG- ROTRÖSZT igyelvszik idő­ben kielégíteni a nagyüze­mek igényeit, ezért több helyen bevezették a házhoz szállításit. Tavaly már száz­ezer tonna műtrágyát az AGROKER vállalatok saját tehergépkocsijaikon vittek el a megrendelőhöz. A gaz­daságossági számítások ugyanis azt igazolták, hogy a műtrágyagyárakhoz köze­li, 50—70 kilométeres kör­zetben még kifizetődő a közúti szállítás, különösen akkor, ha tekintetbe veszik» hogy a vasút — az ismert rakodási nehézségek miatt — sok esetben nem is tud teherkocsiit biztosítani. A műtrágyát forgalmazó szervek úgy tervezik, hogy idén tovább növelik a teher­autós szállítást Kialakítják Megyei népfront-titkárok értekezlete Mérleget vontak a nép­frontmozgalom 1969. évi munkájáról és körvonalazták az idei programot a Haza­fias Népfront fővárosi és megyei titkárainak szerdai tanácskozásán. Különösen gyümölcsözően alakult a népfront sokoldalú kapcsolata a tanácsokkal. Két területen jelentős mér­tékben hozzájárult a nép­frontmozgalom a helyi poli­tika élénküléséhez: a köz­ségfejlesztésben és a honis­mereti mozgalom révén a felszabadulási jubileumhoz kapcsolódó események terén. Magyar műholdkövető Félautomata műholdkövető berendezést konstruált Szom­bathelyen dr. Tóth György csillagász és Cseke László mérnök. Terveik alapján a mechanikai részeket a szóm­ban megbetegedettek 75 szá­zaléka az országban másutt kórházba kerül, addig Szol­nok megyében mindössze a .25 százaléka, de a megye- székhelyen még ilyen arány­nyal sem lehet számolni. A jelenlegi — már most is sokat változott — köz­egészségügyi állapotok to­vábbi, fokozott javulását szolgálja azonban a határo­zat, mely kimondja, hogy: „... a közegészségügyi szol­gálat az elmúlt 12 év során végzett eredményes munká­val bizonyította létrehozásá­nak szükségességét-•• a jár­ványügyi munka kiemelke­dően jó. Elsősorban ennek köszönhető, hogy egyes fertő­ző betegségek magas száma ellenére évek óta nem ala­kult ki nagyobb járvány...” A továbbiakban a határo­zat szól arról is. hogy a szolgálat által feltárt hiá­azokat a körzeteket, ame­lyekben különösebb rakodás és raktározás nélkül, a lehe­tő legrövidebb úton juthat­nak hozzá a gazdaságok a ViU jerőpótló anyagokhoz. A távlati elképzelések szerint a közlekedés politikai kon­cepció alapján kialakított körzeti vasútállomásokat is bekapcsolják a műtrágya szállításba, a vasúi csomó­pontokról az AGROKER vállalatok járművei továb­bítják majd a műtrágyát a gazdaságokba. Az AGRO- TRÖSZT-nél most széleskö­rűen felmérik, hogy a mű­trágya házhoz szállítása mi­lyen költségnövekedéssel jár. bathelyi Latinka Sándor Gépipari Technikum hallga­tói, az elektronikus alkatré­szeket a Gothard Jenő csil­lagvizsgáló dolgozói készítet­ték el. A berendezés követi a műhold pályáját és auto­matikusan méri, rögzíti a fény változásokat. A műholdkövetővel meg­kezdődtek a tudományos mé­rések, megfigyelések. — A szombathelyi Gothard Jenő csillagvizsgáló és műbold- megfigyelő állomás a nem­zetközi hálózat tagja és ész­leléseit rendszeresen közli a magyar és a Szovjet Tudo­mányos Akadémia szakbi­zottságával. , NSZK-politikusok Budapesten Hans-Jürgen Wischnewski, h Német Szociáldemokrata párt országos ügyvezetője, parlamenti képviselő és Eu­gen Selbmann, a szociálde­mokrata párt parlamenti frakciójának külpolitikai ta­nácsadója 1970. február 1—4 között nem hivatalos látoga­tást tett Budapesten. nyosságokhoz viszonyítva ha­tósági intézkedések aránya kevés. Az eredményeik meg­szilárdítása miatt a szolgá­latnak nagyobb gondot kell a jövőben fordítani: a vá­rosi szemét elhelyezésére, és a város köztisztaságának ja­vítására, a munkaegészség­ügyi vizsgálatokra és mun­kaegészségügyi ártalmak csökkentésére, az üzemélel­mezés közegészségügyi álla­potára és javítására, vala­mint a disentéria elleni küz­delem folytatására. A határozatban szerepel az is. hogy a negyedik ötéves terv során emelni kell a közegészségügyi-járványügyi ellenőri létszámot A végrehajtó bizottság ki­egészítés után elfogadta a szolnoki közegészségügyi szol­gálat helyzetéről és fejlesz­téséről szóló határozatot A kereskedelmi értesítő­ben nemrégen jelent meg a be! kereskedelmi miniszté­rium állásfoglalása, amely az egyes fogyasztási cikkek jótállásának legkisebb' köte­lező mértékéről szóló rende­letre figyelmezteti vállala­tait A rendelet szerint ugyanis a javításokhoz szük­séges alkatrészekről a ter­melő és az importáló válla­lat az értékesítővel megálla­podva köteles gondoskodni. Az alkatrész-behozatali kö­telezettség tehát az impor­táló, illetve a forgalmazó vállalatot terheli. A tartós fogyasztási cik­kekeit p vásárlók jóval hosz- szabb ideig használják, mint ameddig a garancia tart, A szociáldemokrata párt képviselői a magyar Ország­házban találkoztak Komócsin Zoltánnal, az országgyűlés külügyi bizottsága elnökével, az MSZMP Politikai Bizott­sága tagjával, és eszmecserét folytattak nemzetközi kér­désekről. Gönci hordók A Borsodi Erdő- és Fafel­dolgozó Gazdaság Telkibánya környéki erdőségeiben meg­kezdték a gönci bordók ké­szítésére alkalmas tölgyfa ki­termelését. A Tokaj-hegyaljai pincék­ben a nemesborokat, a szá­raz és édes szamorodnikat, valamint az aszúkat a száz- harminchat literes gönci és a százötven literes szered- nyei hordókban érlelik. A régi pincefolyosók ugyanis olyan méretűek voltak, hogy csak ezek a kisebb méretű hordók fértek el bennük. A gyakorlati tapasztalat, az utóbbi években pedig a tu­dományos megfigyelés is azt bizonyítja, hogy a nemesbo­rok ebben a hordófajtában „levegőzneki* a legjobbau, Ma: Miért fáj? * Elődöntő után — középdöntő előtt * Milyen a jó titkárnő? A világ mezőgazdasága * Portré-vázlatok * Százezer brigád versenyez a szocialista címért ezért a kereskedelemnek gondoskodnia kell az eladott áru rendeltetésszerű hasz­nálhatóságáról. Ennek felté­tele, alapvető követelménye, hogy az elromlott alkatré­szek pótolhatók legyenek. Ugyanez vonatkoik az im­port-cikkekre is, ellenkező esetben az importcikkek árusítása sérti a lakosság érdekeit. A miniszteri állásfoglalás szerint a belkereskedelmi ágazathoz tartozó vállalatok ezentúl csak akkor adhat­nak import megbízást a kül­kereskedelmi partnernek, ha egyidejűleg gondoskodnak a szükséges alkatrészek utánpótlásáról. Ennek elmu­lasztásáért a vállalat veze­tőit felelősségre vonják. Magyar szakács-siker Baselben Véget értek Baselben a január 8-án kezdődött ma­gyar vendéglői hetek. A vá­ros egyik legnagyobb, ezer személyes éttermében, a ma­gyar hetek alatt ötven száza­lékkal nőtt a forgalom. Gyel- vai János, az Emke és Var­ga István, a Metropoj íősza- kácsa —, akik ebben az idő­szakban a svájci vendéglátó- hely konyháját irányították — tovább öregbítették a ma­gyar szakácsművészet nem­zetközi hírnevét. Az ételek nyersanyagát hazulról kap­ták, a halászléhez például repülőgéppel szállították a halat Baselbe. A magyar sza kacsok megkedveltették a svájciakkal és a Baselén át­utazó idegenekkel az újházi­tyúkhúslevest, a kolozsvári töltöttkáposztát, a marhapör­költet és több más ételspe­cialitásunkat. Nagy sikerük volt a magyar boroknak, — amelyek közül a pálmát ez­úttal az Egri bikavér vit­te el. b. j. Adókedvezmények a szolgáltató kisiparosoknak Házhoz szállított műtrágya Csak pótalkatrésszel együtt Kairó véleménye Koszi gin üzenetéről McGovern DDJFF kormányt javasol KÜLPOLITIKAI TUDÓSÍTÁSAINK A 2. OLDALON — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK - HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK - | Biztató jelentés

Next

/
Oldalképek
Tartalom