Szolnok Megyei Néplap, 1970. február (21. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-04 / 29. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. február 4. Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában Pozitív fogadtatásban részesült a finn kormány kezder ményezese, amelynek értelmében Helsinkit javasolta az európai biztonsági értekezlet színhelyéül. Ezt jelentette be kedden Finnország külügyminisztere, Karjalainen. Nyilatkozatának részleteiből kiderül, hogy Suomi kormánya 35 országnak írt levelet ebben az ügyben, s mindössze négy ország (Görögország, Törökország, Málta és Albánia) nem válaszolt a mai napig. Igaz, az USA — amely szintén a címzettek között volt — sem írásban küldte el válaszát, ám „szóbelileg” válaszolt. Hogy mit, azt nem tették közzé, Karjalainen szerint azonban Washington szóbeli válasza „nem negatív”. Európában maradva, a fenti eseménnyel, de egyéb ügygyei is összefüggésben érkeztek kedden hírek. Az európai tanács, amely legutóbb pozitív szerepet játszott Görögországnak az Európa Tanácsból való kizárása ügyében (pontosabban: Görögország „egy perccel” megelőzve a már megérett kizárási határozatot, „önként lépett ki”), legutóbb újabb pozitív állásfoglalásra határozta el magát. Közölte, hogy az európai biztonsági konferenciát fontos és szükséges eseménynek minősíti és határozottan annak megtartása mellett van. Hold-újévi tűzszünet Egy másik, de ugyancsak nyugat-európai intézmény is állást foglalt a fasiszta görög rezsimmel kapcsolatban. Kedden, Pierre Harmel, belga külügyminiszter, az Európai Gazdasági Közösség miniszteri tanácsának elnöke, az Európa Parlament strasbourgi ülésén bejelentette: az Európai Gazdasági Közösség (közhasználatú nevén: a Közös Piac) az abszolút minimumra kívánja csökkenteni kapcsolatait a társult Görögországgal —■, mindaddig, amíg Görögországban nem állítják vissza a demokratikus szabadságjogokat. Az amerikai szenátus külügyi bizottságában megkezdődött a költségvetési vita. A legérdekesebb eddig Goodell, New York állambeli republikánus szenátor felszólalása volt. Ügy értesült, hogy 1971 elején még mindig 300 ezer amerikai katona lesz Vietnamban. A szenátor leszögezte: az az emberi és anyagi veszteség teljes mértékben elfogadhatatlan, amelyet ilyen hosszú időre szóló és ilyen nagymértékű vietnami jelenléttel kockáztatnak. Határozati javaslatot terjesztett be: szabjanak határidőt az amerikai fegyveres erők Vietnamból való kivonulásának s egy év után tagadjanak meg a kormánytól minden hitelt a háború folytatására, (KS) Szovjet segítség Nigériának Gowon tábornok nigériai államfő hétfőn kijelentette: „Nigéria hisz a népek-egyen- jogúságában, tekintet (nélkül az adott ország területének nagyságára, vagy lakosságának számára. Ezért Nigéria nem kívánja ráerőszakolni akaratát egyetlen országra sem, holott népessége óriási és bőséges erőforrásokkal rendelkezik. Nigéria az afrikai testvériség szellemében kész minden afrikai ország segítségére sietni gazdasági életének fejlesztésében és függetlenségének megszilárdításában”. A Reuter a nigériai rádió hétfői bejelentésére hivatKözel-Kelet hírei DAMASZKUSZ (MTI) A Szíriái légelhárítás hétfőn összesen öt izraeli repülőgépet lőtt le. Mint egy damaszkuszi katonai szóvivő közölte, tegnap délután két izraeli repülőraj hatolt be az ország légiterébe azzal a céllal, hogy támadást intézzen a tűzszüneti vonalnál elhelyezett száriai állások éllen. A szíriai földi légelhárítás ez alkalommal egy Mirage típusú vadászbombázót megsemmisített. (A lelőtt repülőgép roncsait hétfő este bemutatta a damaszkuszi televízió.) NEW YORK (MTI) Szíria ellen vádaskodik Izrael )az Egysült Nemzetek Á CSKP KB levele a kommunistákhoz kozva közli, hogy a Szovjetunió a háború utáni segélyakció lebonyolítására egy szállítógépet és két helikoptert bocsátott Nigéria rendelkezésére. Ezen túlmenően 25 tehergépkocsit, négy felszerelt mozgóambulanciát, hatszáz zsák cukrot és száz zsák lisztet is küldött az országnak. A Szovjet Vöröskereszt pedig tízezer nigériai fontot bocsátott a nigériai Vöröskereszt rendelkezésére. Emlékezetes, hogy a Szovjetunió januárban egy orvas- együttest küldött Lagosba a háború sújtotta területek megsegítésére. Szervezetében. Josef Tekoah Izrael ENSZ-küldötte hétfőn levelet intézett a Biztonsági Tanács elnökéhez. Ebben kijelentette, hogy „Szíria fokozza támadásait Izrael ellen. majd azt hangoztatja, hogy Szíria „tevékeny és központi szerepet játszik a szíriai és más arab területekről kiinduló Izrael-ellenes támadások megszervezésében”. KAIRÓ (MTI) Izraeli sugárhajtású bombázók támadták hétfőn este a felső-egyiptomi Mankabad térségét. A gépek ezúttal is az egyiptomi légelhárító egységek erős füzébe ütköztek és így bombaterhük jórészét a településen, kívül szórták le. MINDENFELŐL A dél-vietnami kormány bejelentette, hogy a Hold-újév alkalmából 24 órás tűzszünetet tartanak, amely február 5-én helyi idő szerint tíz órakor kezdődik. Az amerikai hatóságok beleegyeztek a tűzszünetbe. Mint Ismeretes, a szabadságharcosok a Hold-újévet négynapos tűzszünettel ünnepük, amely a helyi idő szerint csütörtökön reggel, magyar idő szerint szerdán éjfélkor kezdődik. A dél-vietnami szabadságharcosok kedden kora hajnalban támadást intéztek Saigon húszkilométeres körzetében két dél-vietnami kor- n lányintézmény ellen. Egy órával később Saigontól 18 kilométerre északnyugatra. Dong Thanh helység parancsnokságát támadták. Amerikai katonai szóvivő szerint a szabadságharcosok keddre virradó éjszaka és kedden reggel mintegy húsz támadást intéztek dél-vietnami és amerikai célpontok ellen. A B—52-es amerikai Chalatenango térségében visz- szaverték a hondurasi csapatokat Jelentették San Salvadorból. Az Amerikai Államok Szervezetének helyi irodája szerint a legutóbbi összecsapás során három hondurasi katonát megsebesítettek. A jelentés szerint Salvadort részről nem történt sebesülés. bombázógépek a kambodzsai határ térségében szórták le bombáikat. A DNFF fegyveres egységei kedden a hajnali órákban aknavetőkkel és rakétákkal Saigontól húsz kilométeres körzetben levő amerikai állásokat támadtak. A támadás célpontjává vált a bábkormány két hivatali épülete is, a fővárostól húsz kilométerre. A bábhadsereg négy katonája meghalt, tizenkilenc megsebesült. Röviddel éjfél után a szabadságharcosok rakétákkal lőtték a Saigontól húsz kilométerre levő Binh Chanh-i támaszpontot. Három ellenséges katona életét vesztette, a sebesültek száma négy. Eközben B—52-es amerikai bombázók a kambodzsai és laoszi határvidéken levő dél- vietnami településeket támadták. Egy amerikai szóvivő szerint az amerikai hadsereg és a kormánycsapatok állásait keddre virradó éjszaka tizenkilenc tüzérségi támadás érte, San Salvadorban cáfolják azokat a Tegucigalpából érkező jelentéseket. melyek szerint Salvador! gépek bombázták volna a határmenti Lempira megyét. A két ország közötti bá- ketárgyalások folytatására a tervek szerint február 23-án Costa Rica fővárosában San Jóséban kerül sor. A csehszlovák pártsajtó kedden nyilvánosságra hozta a Központi Bizottságnak az összes alapszervezetekhez és párttagokhoz intézett levelét az 1970-ben lebonyolítandó tagkönyvcserékről. A levél megállapítja, hogy a párt tavaly április óta a válság gyökereinek és következményeinek kiküszöbölésére törekszik, s rövid idő alatt bizonyos részeredményeket el is ért A cél e pozitív vívmányok megszilárdítása és továbbfejlesztése, hogy 1970. a sokoldalú konszolidálás éve legyen. Ezt a célt szolgálja az 1970 első felében végrehajtandó tagkönyvcsere is. Ezt a nagy politikai jelentőségű akciót gondosan. tapintatosan és következetesen kell előkészíteni és lebonyolítani. Határozottan ki kell zárni az adminisztratív munkamódszert, mivel ezzel a feladat elveszítené értelmét és eszmeileg és szervezetileg egységesnek, szilárdnak kell lennie, hogy folytathassa a marxizmus— leninizmus elveinek valóra- váltását, hogy a szocialista társadalmat a sokoldalú fejlődés útjára vezethesse. Ezen az alapon kívánja előkészíteni a CSKP a párt 14. kongresszusának megtartását. A Központi Bizottság a terjedelmes dokumentumban részletes elemzéssel a párt elé tárja a csehszlovákiai válság í-muár előtti kialakulásának és január utáni elmélyülésének okait. Jelenleg — folvtafód'k a levél a múlt elemzéséről szóló rész után — minden erőnket a szocialista társadalom alapvető érdekeinek felújítására kell összpontosítani, mivel ezek a jobboldal tevékenysége következtében kárt szenvedtek. Ezért a kommunistákat és a többi dolgozót tavaly májusban elfogadott konszolidációs program teljesítésére ösztönözzük. Képletesen szólva hangzik a levél — még csak fél úton vagyunk a program megvalósításában. A levél külön kiemeli annak fontosságát, hogy körültekintően kell eljárni az olyan emberek nézeteinek, állásfoglalásának és tevékenységének megítélésekor, akiket becsaptak vagy félre- .vezettek. Távol áll tőlünk, hogy az embereket csupán néhány nap leforgása alatt tanúsított magatartásuk szerint értékel iük. Az ember egész arculatát kell figyelembe venni, azt, hogy élete folyamán miként viszonyult a szocializmus gondolatához, hogyan segítette a pártot céljai megvalósításában, menynyiben volt elkötelezett a párt ügyéért, s milyen felelősség terheli. Ismét egyértelműen hangsúlyozzuk. hogy az akkori helyzetért a fő felelősség a volt pártvezetőség revizionista szárnyát terheli, amely megengedte, hogy pártunk, egymásután veszítse el pozícióit. nem teljesítette és nem tartotta be ígéreteit és kötelezettségeit, amelyeket a testvérpártoknak, a szocialista országoknak, a Szovjetuniónak tett — állapítja meg a CSKP KB-nak a párt alapszervénekhez és a kommunistákhoz intézett levele ATHÉN Az amerikai haditengerészet egyik sugárhajtásos repülőgépe a hétfőre virradó éjszana Szirosz szigete közelében a tengerbe zuhant. A két főnyi legénység időben katapultált és időben megmenekült. BUENOS AIRES Az argentin rendőrség a vasárnap este történt súlyos vasúti szerencsétlenséggel kapcsolatban őrizetbe vette Benavides állomásfőnökét és egy váltóőrt. Egy másik vasutas közvetlenül a szerencsétlenség után megszökött és most körözik. A katasztrófa áldozatainak számáról hivatalos jelentést eddig nem adtak ki, de becslések szerint mintegy 250 ember lelte halálát, PRÁGA Jan Marko csehszlovák külügyminiszter hétfőn Prágában vacsorát adott a hivatalos látogatáson levő Otto Winzer NDK külügyminiszter tiszteletére. BELFAST A rendőrség kedden hajnalban a Belfastba vezető valamennyi közutat lezárta, miután bomba robbant a városi egyetem közelében levő pékségben. Az első jelentések szerint sebesülés nem történt MASERU Lesothoi kormánykörökből származó értesülés szerint Jonathan miniszterelnök nem volt hajlandó hozzájárulni II. Moshoeshoe király külföldre távozásához. A távozás engedélyezésének feltétele az lett volna, hogy a 31 éves uralkodó lemond tisztéről, de a király erre nem volt hajlandó. LUZERN Egy svájci bíróság három évi börtönre és 1000 svájci frank pénzbírságra ítélte Anton Achermann luzerni műkereskedőt, mivel az hamisítványokat Van Gogh és más kiváló mesterek festményeiként tüntetett fel. A bíróság a büntetésből kitöltöttnek vette az előzetes letartóztatásban eltöltött 107 napot. CLEVELAND Az ohioi Cleveland elővárosának egyik rendőr-őrszo- báján hétfőn este bomba robbant, amely a két emeletes épületet romba döntötte. A kártyavárként összeomló épületből 12 sebesültet mentettek ki. Az ismeretiéin okból történt robbanás halálos áldozatot nem követelt. TOKIÓ Héfőn megnyílt a Japán Kommunista Párt Központi Bizottságának 11. plénuma. EAST STROUDSBURG A júliushan Edward Kennedy szenátor gépkocsijának szerencsétlensége során életét vesztett Mary Jo Ko- pechne szüleit vasárnap este a pennsylvániai állambeli East Stroudsburg közelében gépkocsiszerencsétlenség érte, amelynek során köny- nyebb sérüléseket szenvedtek. Autójuk egy terelőpalánknak ütközött. SAO PAULO Sao Paulo brazü állam milíciájának három tagját azzal vádolják, hogy januar 26-án meggyilkolták Salvador Tolezandót. a bankalkalmazottak sakszervezetének elnökét. A gyilkosságot állítólag azért követték el, hogy az áldozat gépkocsijával útonál.ásokat és rablásokat kövessenek el. NYUGAT-BERLIN A 75 éves Rudolf Hesst, Hitler egykori helyettesét a nyugat-berlini angol katonai kórházban ismét felkereshette fia, aki hosszú évek után tavaly karácsonykor tehetett látogatást először apjánál. Hess ugyanis háborús bűnösként történt elítélése óta nem volt hajlandó családtagjait fogadni, WASHINGTON Richard B. Russel Geor- gia-áüambei demokratapárti szenátor, a szenátus megajánlása bizottságának elnöke kedden kijelentette, hogy határozottan támogatja Nixon elnök javaslatát a ballisztikus rakétaelhárítórendszer kiterjesztésére. Mansfield és Fulbright szenátorokkal ellentétben, akik feleslegesnek tartják az ABM-program fejlesztését, Russell at állította, hogy az Egyesült Államok „nem folytathat egyoldalú leszerelést”. A szenátor szerint az Egyesült Államoknak „az erő helyzetéből kell tárgyalnia, ha keresztül akarja vinni a továbbiakban a biztonságos leszerelést. LONDON Kilencvennyolc éves korában walesi otthonában elhunyt lord Bertrand Russel, a világhírű angol filozófus. Russell, hétfőn este 20.00 órakor halt meg. A közelmúltban influenzás volt Irodalmi tevékenységéért kapott Nobel-díjat (1950-ben) és matematikai kutatásai tették közismertté. A nevét viselő békea'apítványt 1963- ban hozta létre. Életműve negyven kötetet ölel fel Egyik legutóbbi kezdeményezése az volt, hogy tavaly decemberben felkérte Ú Thant ENSZ-főtitkárt. támogassa egy olyan nemzetközi bizottság megalakítását, amely' kivizsgálná az amerikaiak Dél-Vietnamban elkövetett háborús bűneit. Felhívás! A Nagyalföldi Kőolaj- es^lóldgazt-ennelo Vállalat 1970. szeptember 1- tői szerződtetéssel Mü.M. rendszerű emeltszintű képzéssel mélyfúró szakmunkástanuló felvételt hirdet az általános iskolák 1968/69 — 1969/70-es tanévben végzett fiúk részére: A képzés helye: VÁRPALOTA Kollégiumi elhelyezés kulturált környezetben. A tanulók 250.— Ft/hó társadalmi ösztöndíjat és még tanulmányi ösztödíjat is kapnák. A 3 éves képzés után Eger, Orosháza, Szeged, Szánk üzemeinkben nyernek elhelyezést A jelentkezési lapokat 1970 február 1-től a vállalat címére: Szolnok, Pf. 86-ra kérjük beküldeni. A Szolnok megyei Allatforgaimi és Húsipari Vállalat 1970—71-es iskolaévre VIII. általános iskolát végzett tanulókat szerződtet / húsipari szakmunkás tanulónak Felvételre jelentkezhetnek 17 életévet be nem töltött fiúk. Jelentkezési lapokat az alábbi címre kérjük beküldeni: Szolnok, Beloiannisz u. 82. Salvador—Honduras Kedden a Salvadort erők