Szolnok Megyei Néplap, 1970. február (21. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-24 / 46. szám
1970. február 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s Szolnok megyei tanulmány az V. Nevelésügyi Kongresszus anyagához A Pedagógusok Szakszervezete nagy munkát végez az V. Nevelésügyi Kongresszus előkészítésében. Ebbe a munkába több megye szakszervezeti bizottsága Is bekapcsolódott egy-egy téma részletes vizsgálatával, megvitatásával és a tapasztalatok összegyűjtésével. A Kongresszusi Híradó 2. száma közli a napirendre kerülő kérdéseket, ezek között szerepel „Az Iskolai és az iskolán kívüli nevelő tényezők, szervezetek szerepe, együttműködésük szorosabbá tétele” című téma. Ezzel a témával a tantestületek nevelési értekezleteken foglalkoztak. A különböző szintű szakszervezeti bizottságok aktívái bekapcsolódtak a téma megvitatásába, ugyanakkor annak egy részletéről (A gyermek és ifjúsági szervezetek, szerepe az ifjúságra ható nevelő tényezők rendszerében) a Pedagógusok Szakszervezete Szolnok megyei bizottsága, két másik megyei bizottsággal együtt szakvéleményt is adott. Az elkészült tanulmány a gyermek és ifjúsági szervezetek szerepének megítélésében két megközelítési módot alkalmaz. „A gyermek és Ifjúsági mozgalom működési bázisa az iskola. A tanulók... itt készülnek fel a mozgalmi életre. Így szükségszerűen adódik, hogy a neveléstudomány mellett az ifjúsági mozgalom padagógiájával foglalkozó kérdések is összegeződjenek. A pedagógiával kapcsolatos határterület rendezéséről van szó.” Az életkori sajátosságok miatt az ifjúsági mozgalom elsősorban akcióban tud nevelni. A romantikus, változatos, játékos akciók maradandó hatást gyakorolnak a fiatalokra. Legeredményesebbek, legtöbb élményt a kirándulások, akadályversenyek, táborok, nyomolvasás, titkos parancsok végrehajtása, menet- dalversenyek, tanulmányi versenyek, klubestek adnak. A gyermek és ifjúsági mozgalom nevelő tevékenységének összhangban kell lennie a többi nevelési tényezővel, csak így tud eredményeket elérni. Ez azonban... „...nem minden esetben zajlik le konfliktus nélkül. Mindig attól függ, hogy milyen pedagógiai elvekkel és ki tudatosítja a feladatokat, milyen mércével mérnek, hogyan élnek a kitűzött és elvégzett munka, a dicséret eszközével, menynyire ösztönzik az aktív fiatalokat és mennyire kapcsolják be a közömbös, érdektelen tanulókat.” Nehézséget okoz, ha a mozgalmi munka leszűkül, csak az adott intézmény segítését, hírnevének öregbítését akarják vele, mint eszközzel elérni. Ilyen esetben a fiatalok a sok, látványos akcióban elfáradnak, a szereplés mechanikussá válik és nem hoz elegendő sikerélményt Néhány kiragadott tétel ismertetésével csupán jelezni tudtuk, a legfontosabb — már általánosított — kérdéseket, amelyek jelenleg foglalkoztatják az ifjúsági szervezetek tagjait és vezetőit A tanulmány sok iskola konkrét tapasztalatainak összegezéséből született. Szélesebb körben való megismertetése — esetleg átdolgozás, bővítés, konkrét helyi példákkal történő kiegészítés után — bizonyára hasznos lenne az ifjúsági mozgalom számára. B. A. Új üdülőházak a Balaton partján A téli napokban is folytatódnak a nagyarányú üdülő építkezések a Balaton partján. A leglátványosabb építkezések Hévízen és Balaton- füreden kezdődtek. Hévia központjában a SZOT épít egy toronyépületet. A 14 szintes üdülőszálló egyszerre 412 vendégnek nyújt majd helyet Megkezdték a 300 személyes bányász gyógyüdülő alapozását, amelynek szálló része 8 emeletes lesz. Balatonfüreden több nagy üdülő építését kezdték meg. Egy 130 lakóegységből álló társas nyaraló építésével már a 4. szintnél tartanak. Az arácsi strand közelében az OKISZ lebontatta faházait és helyébe 80 személyes üdülőt épít. Összefogással épít üdülőt több dunántúli megye építőipari vállalata. Tavasz- szal megnyitják Balatonfüreden a MÁV újabb gyógyüdülőjét is, amelyben egyszerre több mint 100 beutaltnak kínálnak szálláshelyet A tervek szerint az idén befejezik az állami gazdaságok csopaki üdülőjének építését. A siófoki ezüst parton a SZOT a következő ötéves tervbe nyúló építkezési programjának kivitelezését már ■ tavaly megkezdte. □ Az egyik, mint politikai szervezetinek, a társadalomban betöltött helyüket és szerepüket vizsgálja. Az első rész két fő kérdést tárgyal a szervezeti önállóság és a kommunista ifjúsági mozgalom pártirányításának kérdését. A tanulmány hangsúlyozza a szervezeti élet önállóságának fontosságát „A pedagógusközösségek — írja — nem minden esetben értelmezik helyesen ezt az elvet Az önállóságra hivatkozva magukra hagyják a tanulókat, ugyanakkor, ha kritika éri őket, akkor túlzottan beavatkoznak a szervezeti életbe.” A KISZ, az úttörő és a kisdobos mozgalom a tagjai elé állított követelmények teljesítését az öntevékenység fejlesztésével, a fiatalok érdeklődésének felkeltésével végzi. Vannak azonban olyan tapasztalatok, hogy a tömeg- rendezvények esetenként csak kisebb csoportokat aktivizálnak megfelelően. Az utóbbi években az évfordulók megünneplésében mutatkozott javulás. Ezt a rajok és alapszervezetek belső életének javításával érte el a mozgalom. A különböző próbák jó keretet, s egyben tartalmat is adtak a rajok, őrsök, illetve az alapszervezetek életének színesebbé, elevenebbé tételére, az öntevékenység kibontakoztatására. Igen lényeges megállapítása a tanulmánynak, hogy az iskolák tárgyi feltételei nagy mértékben meghatározzák a gyermek és ifjúsági szervezetek öntevékenységének határait „A kellő önállóság kibontakoztatásához megfelelő időre, térre és az iskolai légkörtől való elkülönülésre lenne szükség.” A helyhiány a legnagyobb gond. Általános tapasztalat, hogy a tanteremben folyó foglalkozás óhatatlanul órajellegűvé válik és nem tudja megfelelően lekötni a résztvevőket. Az ifjúsági szervezetek pártirányítása elsősorban a kommunista pedagógusok feladata. Ebben a munkában azonban sajátos, a fiatalok életkorához alkalmazkodó módszerekre van szükség. Legfontosabb az ifjúsági szervezetek szerepének, tekintélyének további növelése az iskolákban. Ez a kérdés összefügg az önállósággal és az öntevékenységgel. a 'Ä kérdés másik megközelítése az ifjúsági szervezetek nevelő tevékenységének oldaláról lehetséges Nem látta meg a szabadságot — Kétszer tettem meg az utat végig a fél világon» oda és vissza. Az elsők között voltam, akikre ráhúzták a mundért, a nagy világégés kezdetén. A golyók, ki tudja miért, ott is elkerültek, ahol bajtársaim ezrei és tízezrei hullottak el. A Don-kanyar- ban. Akkor azt hittem, enyémet már soha sem érhet baj ezen a világon. Az ezredparancsnokom László László ezredes mondta is, hogy: „János, az ellenség nem ismeri n sebezhető pontodat» mert te olyan vagy, mint Achilesz.” Nem tudtam kiféle. miféle volt az az Achilesz, de nagyon megnyugodtam. Voltak olyan bolond perceim, amikor ki is próbáltam: vajon tényleg nem fog a golyó? Atkozott szerencsém »olt... — így értünk vissza 1545 tavaszán Ausztriába, rongyosan, I éhesen, halálosan kimerülve. Az amerikaiak bekerítették a csoportunkat t már napok óta nem jutottunk élelemhez, olyanok voltunk, mint a. hajótöröttek. Lovas futár voltam akkor az ezredtörzsben. Hivatott László ezredes: „Kp» János, nagy feladat vár rád. Amikor besötétedik, elindulsz a IV. zászlóaljhoz és vételezel valamilyen élelmet Nagyon vigyázz, nehogy elkapjanak” — Elindultam lóháton. A hagyományos szerencsém most sem hagyott cserben. Éjjel fél egykor érkeztem vissza. Ügy vártak, mint a messiást. Micsoda arcot vágtak szegény emberek, amikor meglátták, hogy mit hoztam. Nem volt a nyeregkápán más csak egy huszonöt literes hordó. „Barackpálinka” — az volt a címkére írva. Ügy káromkodott mindenki, hogy az irtózat. Azután n-kiestek a pálinkának. Két emberre jutott fél liter. Én egy keveset ittam csak» mert egy óra múlva újra elindultam egy másik zászlóaljhoz. Valahogyan nem ízlett nekem az ital. Nagyon erős volt, majdnem kimarta a torkomat. Láttam, egyesek elszántan, az utolsó cseppig megitták. — Hajnalodon, de még nem értem célhoz. Világos reggel lett, amikor rosszul lettem. Kénytelen voltam leülni az árok szélére. Szörnyű hányinger fogott el és kezdett szürkülni körülöttem a világ. Megdörzsöltem a szememet, miért látok ilyen homályosan? A lovzm kantárát a karomba fűztem és azt hittem, meghalok. Forgott velem a világ és egyre sötétebb lett az ég. Mint egy félőrült úgy dörzsöltem a szememet, de hiába. Egy óra múlva éjszaka lett körülöttem. Örök éjszaka. Másnap reggel az amerikaiak találtak rám és azonnal kórházba kerültem. Én már nem láttam meg a szabadságot. Huszonöt évvel később a jászapáti „kórháziskolában,” — így nevezik „ Kíséri úton levő öreg általános iskolát — találkoztam a vak Andrási Jánossal. Ment a nagy» sáros iskolaudvaron, amelyen két sor téglából épített gyalogjáró vezetett kérészül Z alakban. Biztosabbak voltak a léptei, mint az enyémek, s a fordulókat vélelemül sem tévesztette eL Kopott katonaposztó ruhát viselt, s a két tenyerébe beivódott a szénpor. Több mint húsz éve fűti a tantermeket a felesége helyett. — János bácsi, tessék kinyitni a IV. B-t, csengetni kell. János bácsi ujjai végig- siklottak a gyerek fején. Az ujjak megnézték, ki beszél. — Zolikám, a kézicsengőt használjátok. Megfogta j, két szenesvödröt és ballagott P kamra felé. Csodálatos látvány. Tudni azt, hogy világtalan, ugyanakkor iátni» milyen biztonsággal lépked a két sor téglán. — Hány éves? — Hatvanhárom. — Így tudja p járást? — Az idegeimben van az iskola minden centimétere. Tudom-, hogy hány lépés egyik fordulótól a másikig, de soha nem számolom. A lábaim számolják. — Mennyi hadirokkant segélyt kap? Megállt és félém fordult, Ha nem lenne vak, azt mondanám, hogy csodálkozó szemekkel nézett rám. — Egy fillért sem. 1948- ig kaptam havonta háromszáztíz forintot. Aztán egyik hónapról a másikra elmaradt a segély. írták, nem vagyok hadirokkant. Csak a metilalkohol. a faszesz okozta a vakságomat. Érti ezt? Huszonöt évvel ezelőtt, azon az áprilisi éjszakán nyolcvanon haltak meg és huszonnyolcán vakultunk meg a barackpálinkaként megivott méregtől. Nem puskagolyó vagy szilánk tett rok- kantá és ölt meg majd száz embert, tehát nem tartozom a hadirokkant kategóriába. — Mit tett. amikor megszüntették a segélyt? — Kaptam egy kísérőt és felutaztunk Budapestre. Ott ígérték: ,»Menjen haza az elvtárs, mire hazaér ott lesz a pénz vagy a csekk”, Még a mai napig nem érkezett meg. Rengeteg kérvényt írtunk, semmi eredmény, belefáradtunk feleségemmel a harcba. — Miből éltek? — Feleségem ebben az iskolában hivatalsegéd, lakást kaptunk és az ő fizetéséből, ezeregyszáz forintból éltünk Négy gyermeket neveltünk fel. Keserves volt. Sokszor annyira elkeseredtem... Én egy fillérrel sem tudok a család gondjain enyhíteni. Már az öngyilkosságra is gondoltam, nem egyszer. He megoldottam volna ezzel valamit? Amit tudtam, segítettem. ennyi hasznomat vették... De hatvankárom éves vagyok és egy fillérre sem számíthatok öreg napjaimra? Bognár János Kunszentmártoni Zalka Máté Mg. Tsz kertészete felvételre keres női dolgozókat készpénz díjazás mellett. Jelentkezés a kertészet vezetőjénél, vagy a tsz központjában. Egy év alatt egy millióval több A laikus csak azt látja, hogy magasba emelkednek a falak. Amikor pedig feltűzik az épület tetejére a hagyom mányos zöld ágat — megelégedetten bólint; felépült egy újabb ház. Igaza van, Telikben készülő termékeiket maguk építik be az épületekbe. A műhely harminckét dolgozója közül huszonnéh gyen egy szocialista brigádban dolgoznak hosszú évek óta. A gépműhelyben félautomata és automata gépek sora könnyíti, gyorsítja a műnk át. A vésőnek már kevés dolga akad, hiszen a csapolások, összeeresztések helyét fúrógép készíti épült, de még messze van a késztől. Az aprólékosabb munka ezután következik. — Szakipariak — asztalosok, festők-mázolók, villany-, gáz-, vízszerelők — lepik el az épületet s teszik lakhatóvá. A megyei tanács Építési és Szerelőipari Vállalata egyre több lakás építkezésében vesz részt. A tervezéstől a kulcsátadásig végeznek munkát megyeszerte. Egy évvel ezelőtt költöztek új műhelyekbe asztalosaik és a lehetőségeket kihasználva a régebbi kétmilliós termelési értéküket hárommillióra emelték. A korszerű üzemhelyiségekben a hagyományos „nyílászáró szerkezetektől” — ajtó, ablak — a legmodernebb műanyag borítású üzletberendezésig sok mintdent készítenek. Kezük munkáját dicséri a szolnoki IBUSZ iroda, a törökszentmiklósi, karcagi OTP-fiók belső kiképzése, az abonyi ABC áruház belső berendezése, ahol 260 négyzetméteres mennyezetburkolatot készítettek. A műheiyeIdőt rabié, nehézkes munka volt az altó, ablakkeretek alapfestése. Sokszáz ecset kopott el évente. Most szórópisztollyal pillanatok alatt kerül a festék egyenletes rétegben a fára A kézi műhelyben állnak össze az egész erkélyt betöltő ajtó-ablak tokok