Szolnok Megyei Néplap, 1970. február (21. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-03 / 28. szám

1970. február 3*

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

s

Megnyílt Nagy István szobrászművész kiállítása

Okos időtöltés

van. Vasárnap például már a megnyitó beszéd elhangzása előtt, a kiállításnak mondhatni minden terme tele volt, s állandóan jöttek az újabbaknál- újabb érkezők.

Egy-két éve még a protokolláris közönség és a minden kiállításon megjelenők álltak csak körül egyetlen kiállító teremben. Most annyian, — akár a Damjanich Múzeum, akár az Aba Novák terem egy-egy kiállításának nyílása alkalmával —, hogy erre még soha eddig

Es úgy tűnik, mindez szokássá kezd válni megyénk székhelyén. Más, megyénkbeli városokból, járási székhelyekről is mind többen érkezők térnek be, úgy érezvén, közük van ahhoz, ami most itt történik. Egyre több új és új arc, érdeklődő.

Sokszor és sokat írtak és írtunk az új közönségről. A kiállító művész mellett most kö- szöntsük őket is! Illetve; a pillanatot, melynek egyre többször lehetünk tanúi. A művész, a művészet és a közönség találkozásának pillanatait...

Idős embereknél, a nyugdíjas koron túl, gyakori életérzés a társtalanság. A lelki átalakuláson túl új követelményeket támaszt az öregedő szervezet kímélése is. Hajlott korban

már okosan kell élni. Az okos, egészséges életmód azonban bizonyos egészségügyi ismereteket is kíván.

Társas összejövetel keretében — egészségügyi ismeret nyújtása — ezt a két feladatot tűzte maga elé a Vöröskereszt Szolnok városi szervezete, amikor megnyitotta a munkásőrség

társalgójában az idős emberek klubját. A kezdeményezésnek nagy sikere volt, már az első összejövetelen, több mint félszáz nagymama, nagypapakorú férfi és nő vett részt Az összejövetelekre havonta egyszer kerül sor, amikor kellemes környezetben beszélgethetnek, teázhatnak az öregek, közben pedig szinte észrevétlenül tanulják meg miként kell egészségesen élni idős korban. Filmvetítések, orvosi előadások teszik okos időtöltéssé a klub- foglalkozást

Meózás napsütéssel és esővel

A Szegedi Kenderfonó- és Szövőipari Vállalat újszegedi gyárának udvarában kétéves kísérletsorozatba kezdtek: a szabadban nagy állványrendszert állítottak fel, amelyre — a nap állásának megfelelő szögben — elhelyezik, kifeszítik poliamid- ból és poliproplénből font — illetve szőtt köteleket, ponyvákat és más cikkeket. A havonta folytatott szállítási próbákkal megállapítják, hogyan érinti ezeket az anyagokat a napfény, az eső, általában az időjárás hatása.

1

f /

példa nem adatott.

<CS)

FELEMELNI OKÉT A TÖBBIEKHEZ

gyűjtöttek össze különböző szervektől ebből az összegből ceruzát, papírt, és füzetet vásároltak a gyerekeknek. Délután a napköziben együttesen segítik őket a feladatok megoldásában. Először beszélni kell megtanítani őket, aztán az iskolára, a rendtartásra. Utána jöhet csak az ABC. Munkájuk komplex, nemcsak tanítanak, hanem alapvető egészségügyi, viselkedési, érintkezési normákat is elsajátíttatnak a tanulókkal. Nem kiszakítani akarják őket a többi gyerek közül, hanem hozzájuk emelni.

K. Gy.

Élénk színű táskarádiók

A székesfehérvári Videoton gyár rádió gyáregységének öt szalagján az idén kilencféle asztali és hétféle hordozható készüléket, továbbá zeineszekrényeket gyártanak. A tervek szerint a belkereskedelem — rendeléseinek megfelelően — az idén 165 000 rádiót kap. Érdekes. hogy az igény kismértékben az asztali készülékek felé tolódik.

A vásárlók igényeihez alkalmazkodva növelik a táskarádiók színválasztékát. Az edd5'* fehér, fekete, vagy szürke kávák mellett az idén már élénkebb színű, piros, zöld és kék „dobozos” hordozható rádiókat is forgalomba hoznak. Sőt kombinálják is a színeket.

Jó kezdet

Jászfelsőszen tgyörgy felszabadulásának 25. évfordulóján adták át a községi művelődési házat. A megnyitás óta szinte folyamatosan csúcsforgalom van az épületben. A helyi rendezvények mellett két színházi előadás színesítette a programot. A szolnoki Szigligeti Színház a Könnyű a nőknek című zenés vígjátékot, az Állami Déryné Színház a Dankó Pistát mutatta be. Ez utóbbi előadást majdnem háromszázan nézték meg, s a nézőszámnak csak a terem befogadóképessége szabott határt.

A község fiataljai tovább gyarapítják, szépítik a berende-. zést, a művelődési, házhoz tartozó, jelenleg még rendezetlen területen pedig tavasszal röplabda pályát és szabadtéri táncteret alakítanak ki.

Szervezik a községi ifjúsági klubot, amely részt vállal majd a művelődési ház munkájában.

Színház zúzmarával

Sokan kabátban ülték végig a Szigligeti Színház vasárnap délutáni előadását. A nézőtér szokatlan hideaére a jegy szedők sem tudtak magyarázatot adni, csak azt, hogy ők is fáznak. így aztán. O'Neill: Hosszú út az éjszakába című nagyhatású drámáját a rendező elképzelésétől függetlenül köhögő koncert is kísérte. A közönség a darab varázsa jóvoltából feledte ugyan a hűvös magatartásra intő hőmérsékletet, s nagy tapssal köszönte meg a teljesítményt. Ahogy mondani szokás melegen fogadta a darabot.

Viszonzásul elvárhatja, hogy a jövőben a színház is (szószerint) melegebben honorálja a színházbarátok pártolását.

b. L

Élni tanítani

A tiszabői általános iskola háromszáznegyvenkilenc tanulója közül százharminckilenc cigány. A három túlkoros osztályban az 1969—70-es tanév első félévében a tanulók 81 százaléka megbukott. A pedagógusok hibája ez? Nem. Otthon is foglalkozni kellene velük, tanítani őket, — de nincs aki megtegye. A szülők többsége analfabéta.

A cigánygyerekek tanulásának problémája nem mai gond, nem is holnapi. A pedagógusok szerint nincs „cigánykérdés” csak a módszereken kellene változtatni.! ök maguk 3200 forintot

A Kiállítási Intézmények és a Damjanich János Múzeum rendezésében február 1-én délelőtt 11 órakor nyflt meg Szolnokon, a múzeum földszinti termében Nagy István szobrászművész kiállítása.

Nagy István 1957 óta él a szolnoki művésztelepen, a most megnyílt kiállítás pedig az 1954-től készült alkotásait mutatja be.

Ünnepi megnyitót Pogány ö. Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója mondott. Méltatta a szolnoki művésztelep nemes, realista tradícióit, s Nagy István művészetének jellemzéseként rámutatott: „a

művész nagyplasztikái kiegyensúlyozottak, széleskörű tetszést aratnak. Kisplasztikáiban kedvesség, humor, vidámság... A realista szobrászatnak sok új megoldását, szerkezeti lehetőségét kínálják Nagy István munkái.”

*

Egy-egy újsághír lakonikus rövidséggel tud hírt adni valamely kiállítás megnyitásáról. A kiállított művekről pedig műkritikus méltatása hivatott szólam. /

Van azonban a most nyílt

kiállításnak valami olyan sajátos vonása, amiről sem a hírek, sem a műkritikus szakmai méltatása várhatóan nem fog megemlékezni. Szó nélkül még sem szabad elmenni mellette.

Már a legutóbbi néhány szolnoki kiállításnak megnyitásakor is mutatkoztak jelei; egyre többen érkeznek egy-egy képzőművészeti tárlat, kiállítás nyitására az érdeklődők. Az újság híreit olvasó közhelynek vélheti; „zsúfolásig megtelt teremben. .." Pedig valóban így

— A tudás hatalom — hirdeti a felirat a tiszabői általános iskola I/b túlkoros osztályában. A nebulók fürtösfejű, barnabö- rű gyerekek, katonásan hátratett kézzel, vagy izegve, mozogva fészkelődnek a padban. Belépésünkkor a csillogó szempárok ránk szegeződnek, szinte tapogatnak a tekintetek. Aztán felpattannak a helyükről, harsány „Jó napot kívánok” zeng a teremben. Leülünk egy pádba, szemlélői leszünk egy órának.

A gyerekek az f-betű rejtelmeivel ismerkednek. Mindegyikük előtt papír, ceruza, próbálják követni a tanítónő előraiA 2ft) szintén túlkoros osztály, a tanulók mind cigány szármzásúak. Mesét olvasnak. A tanmese jó gyerekekről szól, akik édesanyjuk távolléte alatt kitakarítottak, elmosogattak, mint a jó manócskák. A tanár felteszi a kérdést, vannak-e manócskák, tündérek, boszorkányok? A harsány „nem” kiáltásokba keveredik egy-két bátortalan „igen” is. A tanár felszólítja az igennel felelőt és

zolt vonalait. Az izzadt markokban néha össze-vissza csúszkál az engedetlen jószág. Enyhén bizarr, kompozíciók is születnek a nagy igyekezetben. Nézegetjük a füzeteket. Némelyik tiszta, rendes — ez inkább a lányoké. A füzetborítókon egy-egy ábra: alma, kifli, hajó, madár. Mind-mind arra szolgál, hogy tulajdonosa megismerje. A gyerekek nem viszik haza a füzeteket, könyveket, ceruzákat, mert akkor mindennap újjal kellene felszerelni őket. Még egy kicsit vadócok, ketrec nekik az iskola, de né- hányuknak már otthon a putri helvett.

megkérdezi: láttál-e mar boszorkányt? A fiú feláll, kikerekedett nagy szemein látszik, a félelemmel vegyes zavar.

— Én már egyszer láttam, este, nagy volt és fekete, nagyon megijedtem tőle.

Ez a fiú már harmadszor járja a második osztályt. A tanár tovább kérdezősködik. „Szoktatok-e otthon segíteni?” Egy kislány válaszol igennel. Ö már egyszer takarított, meg mosott is.

Nagy István: Szerelmespár (ólom)

EM BEREK-SORS OK

Cseszilli bácsi

Élt N-ben egy öregúr, bár ki tudja, élet volt-e az egyáltalán, hiszen amikor megjelent a szerkesztőségben, első gondolatunk az volt; ilyen a feltámadt hulla. Pedig Cseszilli bácsi sohasem volt tetszhalott, csak a hosszú évtizedek alatt csontjairól elfogyott a húsa, ráncos pergamentra száradt a bőre, víz színűvé fakult a szeme. Gyermekies, alacsony és légies volt. És furcsán, világítóan kopasz. A ruhája szegélye kegyetlenül mocskos volt, freskó- szemen, rétegekben rakódott rá, ki tudja hány év piszka. És ki tudja, mi célból, nadrágját gyakorta kivasalta valaki. Így aztán sikerült a zsíros piszokból valamilyen rinocérosz bőrt égetni a szövetre, amely jó sokáig megvédte az öregúr egyetlen pantallóját az enyészettől.

Egész lénye bocsánatkérés volt. Nagy zavarában elővett egy hatalmas táskából egy nagy halom papírt.

— Az életművem, fiam — mondotta és szemét azonnal eljutotta a könny. Ezután levelek

következtek, mind az ő leveleinek kézzel írt másolata, a nagy emberek címére címezve, mert" mint mondotta, a munkásmozgalom nagy embereivel tartja a nexust.

— Ezek itt, fiam, csak jegyzetek, amolyan kézzel írott memoárok. Tollforgató ember kéne, amit én összeállítottam, formába kéne önteni, stílust kéne ennek adni. A tiszteletdíjon becsülettel megosztoznánk.

Amikor itt tartott, zsebéből elővett egy kis orvosságos üveget és azt mondta, bor van benne, nekem hozta ajándékba.

— Saját termés, fogyaszd egészséggel fiam. A verandámon szőlőt futtatok. Minden ősszel kiforr a bor. Egy hatalmas lavórba szüretelek, nagyszerű alkalmatosság ez ilyen nemes célokra.

Megköszöntem a kedvességét, dünnyögtem valamit és átvittem Cseszilli bácsit egy másik szobába. Ült ott egy kolléga, nemrég került hozzánk Pestről, elég sokat harcolt a mindennapiért és az albérleti díjért. Elmondtam neki az esetet és ott hagytam egymásnak őket.

Három hét múlva kész voltak tíz folytatással. Tisztességtudó- an bekopogtak és bejöttek hozzám. Átfutottam és az írásokból megtudtam, hogy Cseszilli bácsi minden őse N-ben lakott és mindahányan rebellisek voltak. Több ősét kivégeztettek az uralkodók pártütésért, zendülésért. Csak egy volt közöttük útonálló, de az olyan szerencsés fickó volt, hogy száz évig élt.

Az öreg ennél a résznél jót nevetett, ránéztem és megijedtem a szájától.

— Jó, nagyon jó kis írás. És főleg a történetek eredetiek — mondottam.

A tizenhatodik folytatásnál még csak negyvennyolcnál tartottak. A cseszilliek természetesen Kossuth oldalán verekedtek és elkísérték a kormányfőt az emigrációba.

Éppen a tizenhatodik folytatásnál ismét új kolléga érkezett a redakcióba. Egyébként Feri, a pesti fiú nagyon unta már a történeteket, ezért egy csomag Munkás cigarettáért eladta az

új fiúnak Cseszilli bácsit a következő folytatásokkal

együtt. Bemutatta őket egymásnak, az öregúr mosolygott, pedig akkor nagyon fájt neki a dplog.

— Cseszilli vagyok, nemzetközi proletár — mondotta. A pesti kolléga faarccal derült, mert tudta, hogy az öreg világéletében kistisztviselő volt a városházán. Az új fiú meg csak bámult, mint borjú az újkapura, mert ilyet eladdig még sohasem hallott. Udvariasan meg is kérdezte:

— Tessék mondani, milyen cím ez?

— Széchenyi utca 58. — felelte Cseszilli bácsi, mert félreértette a kérdést.

Azért az újfiú is megérte a pénzét. Hogy ihletet kapjon, azonnal kiitta az orvosságos üveg tartalmát.

— Timsó! — húzta el a szádját, aztán, hogy ne sértsen, azonnal hozzátette: „Jaj, csak el ne felejtsem, timsót kell vásárolnom. tetszik tudni, a borotválkozáshoz, nagyon érzékeny a bőröm”.

A munka új fordulatot vett. Mondhatnánk a fordulat forradalmi volt és drámai. Az új fiú rezonens lelkű kolléga volt, a nemzetközi proletár szó hatására, kanyarított egy szép dolgozatot, teljesen natúr, papírok, jegyzetek és tollbamondás nélkül. Igaz, az előző folytatás és az övé között kimaradt vagy száz év, de akkor is rágyogó volt és nagy tetszést aratott az írás.

A nagy orosz hótakarta sztyeppékén vágták a fehéreket Gyenyikin és Kolcsak katonái. Hullott a piros vér fehér hóra. A győztes vörösök parancsnoka természetesen Cseszilli bácsi volt. Déleegen ülte a lovat, villogott kezében a kard, összevonta férfias szemöldökét, elszánt álla előre ugrott és hullottak a fehérek, mint ősszel a legyek.

Éz még mind semmi. Akkor jött Natasa a színre, a győzelem utáni nagy szerelem, agyagkorsóból a friss tej, a meleg cipó, a meleg ágy, a lágy, asszonyi csípő és három, egészséges fiúgyermek. Gyönyörű volt. Ahogy az öreg elolvasta a kéziratot, sírni kezdett, s úgy mondta:

— Olyan élethűen írtad meg fiam a történetemet, mintha ott verekedtél volna mellettem. Hej, azok a gazember fehérek, adtunk is nekik eleget. Majd meglátod fiam, ezért az írásért kapkodni fogják holnap az újságot.

Aznap délután az újfiú kapott még egy orvosságos üveg bort és mellé néhány szem tepertőt is gondosan, újságpapírba csomagolva.

— Az idén vágtam — hallotta a szót és nézte az üzleti, préselt, avas tepertőt a megyei lapba csomagolva, amelyen éppen gz ő neve volt a zsírtól a legpiszkosabb. Amíg így némi maliciával bámulta nyomtatásban a nevét, kapott még egy ajándékot, egy elsárgult névkártyát.

— Már régen levelezünk, régi nexus ez — hallotta ismét és bámulta a kezében a névkártyát, amelyre az volt rányomtatva, hogy BUÉK.

Az életmű sohasem fejeződött be, bár még néhányan buzgól- kodtak rajta. Mondják, Cseszilli bácsi álmában mosolyogva, boldogan távozott az örök csatamezőkre, ahová mindig vágyott, ahová mindig szívesen ment volna itt a földön, de sohasem sikerült neki.

És az újságírók, ha a hónap vége közeledett és szegények voltak és tepertőt vacsoráztak, kisfröccsel, csak annyit mondtak:

— Cseszilli bácsi, nyugodjék békével.

(suhaí

Feltárul a mesevilág