Szolnok Megyei Néplap, 1970. február (21. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-20 / 43. szám

4 SZOLNOK MEG FEI NÉPLAP 1970, február 20. PAPP ZOLTÁN: EGY MAGYAR - ALBIONBAN 4. A Downing Street 10-től a Towerig A mindenkori brit premier rezidenciájának keskeny utcá­ja a Whitehall-ból ágazik le. A hangulat, melyet sugall, szinte kisvárosias. Szerény külsejű a 10. számú épület is. Előtte az úttesten két rendőr beszélget, lezser testtartással. No persze arra a szerencsére bizonyára hiába várnánk, hogy esetleg Wilson miniszterelnököt lencsevégre kaphassuk. Reggel kilenc óra van, ki tudja, mit is csinál egy brit miniszter- elnök ilyentájt? De annyit azért megfigyelhetük, hogy hordárok, levélhordók érkez­nek, akik előtt a csöngetés után rögvest kitárul a kormányfői rezidencia ajtaja: lakáj veszi át tőlük a küldeményeket. (Egy idézet a Daily Expressböl: „Az angol posta nemrégiben a kö­vetkező utasítást adta ki: vala- mennyi táviratot, a kormány- táviratok kivételével, egyszerű, közérthető nyelven kell meg­fogalmazni.”) S míg e művelet lebonyolódik — nem túl gyor­san — addig egy-egy másod­percre még az épület belsejébe is bepillanthatunk. De csak annyit látunk, hogy csillársorok világítanak meg egy nagyobb helyiséget, amely nyilván a rezidencia (fogadó?) előcsarno­ka lehet. Mind közelebb lopa­kodunk, a kíváncsiság már-már az ajtóig sodor bennünket, de a két rendőr csak beszélget rendületlenül. A szituációban yan valami eredendően rokon- pzenves: nem is annyira abban, hogy nem féltik tőlünk a brit miniszterelnök — aki azért, akárhogy is vesszük, mégse akárki — nyugalmát, testi ép­ségét; inkább abban: úgy vi­gyáznak rá, hogy mi, akik az épület körül ólálkodunk, ebből a védekező akcióból semmit nem érzékelünk. A Downing Street a város szívében van, a parlament 5’emze-parti épületétől alig egy macskaugrásnyira. De nincs messze a Buckingham-palotá- tól sem. Csak el kell sétálni a St. James’s Park mellett, és már is kiértünk a Mall-re. Ott aztán addig megyünk, míg meg nem látjuk a Green Park csücs­két. De közben az út térré szé­lesedik. Igen, az ott már a ki­rályi lak, de ilyen messzeség­ből nézve még majdnem elta­karja a Queen Victoria Memo- rial, egy valóságos szoborerdő, amelynek középpontja persze Viktória királynő trónuson ülő, méltóságteljes alakja. Körötte a föllelhető jótulajdonságok legnemesebbjei, természetesen szoboralakká jelképesítve: a Bátorság, a Hűség, az Igazság, az Igazságosság, az Anyaság. Áhítatra serkentő a látvány, de pekem minduntalan a Strachey rajzolta kép jut eszembe, amely viszont azt a tanulságot sugallja, hogy a dicséretek hal­mozásával is nevetségessé le­het tenni valakit. E szobor- Viktória monumentalitásával szinte követhetetlen magassá­gok felé tör, Stachey híres Repülő nyilak és légi elefántok címmel a Delta tudományos ma­gazin új száma részletesen tu­dósít a, repülés legkorszerűbb eszközeiről, a szuperszonikus korszak küszöbén. „Gyógyító molekulák” címen beszámol a gyógyszervegyészet új, moleku­láris ágáról. Gombagyár a befőt- tcsüvegben címmel ír az egész évben, mezőgazdasági hulladék­anyagon termeszthető laskagom­báról. A korszerű rakétaelhárt- tás, a lebegve száguldó mágne­ses vasutak, a jégkorszakbeli ember, a levegőszennyezödés el­leni küzdelem, a kibernetika és a művészetek kapcsolata, a tv- készülékekben alkalmazható lé­zer, korszerű napenergetikai la­boratórium, a ..belül nagy, kí­vül kicsi” autótípus, a Csendes óceán kutatása cs a korszerű konzervipar témáinak szán még hosszabb cikket a lap. Száznál több — jelentős hányadában színes — fotója közűi kiemelke­dik az egészoldalas, térhatású elektronmikroszkóp felvétel egy ídegsejt „átkapcsoló szervérői”, érdekes a Delta-lexikon, a se­regnyi képpel is illusztrált hír, információ, tudományos kom­mentár. Beszámol a lap az ol­vasói körében januárban kezd«— méhyezett közvéleménykutatás eredményeiről is. esszéjében pedig példás preci­zitással gyakorolja a kisszerű- séget, méghozzá egy, akkor ép­pen legragyogóbb fénykorát élő világbirodalom élén: a hatal­mas dicsfény-áradatból azért óhatatlanul rája is sok vetült. S csak a kételkedő elme érzé­keli: másodlagos csillogás az. így érthető, ha a bennszülöttek eredetinek hiszik. Tizenegy óra. Kezdődik az őrségváltás. Már jönnek is, — hatalmas medvebőr kucsmával a fejükön — a gyalogos gár­disták, rövid szuronyú kézi­fegyvereikkel, fényesre suvik- szolt cipőben, rendkívül méltó­ságteljesen lépkedve a tolongó fegyelmezetlen, már-már cső­cseléknek ható kiváncsiak tö­mött sorfala között. A rendre lovasrendőrök vi­gyáznak, a palota gazdagon díszített, kovácsoltvas kapujá­nál pedig gyalogos bobby áll, mellén összefont karral és el­nézően bámulja, mint tüleke­dünk egyre közelebb ahhoz a vasrácsozathoz, ahonnan már lehet látni valamit az udvaron lejátszódó — számunkra kissé érthetetlen epizódokból össze, tevődő — eseményekből. A zenekar ünnepélyesen hömpölygő melódiákat intonál, miközben furcsa lábemeléssel trappolnak a gárdisták. Térül­nek, fordulnak, majd más és megint más alakzatokat vesz­nek fel, parancsszavak harsog­nak. Aztán megint e zenekar veszi át a főszerepet. Mester­ségesen életben tartott hagyo­mány, ezúttal a katonásdi for­mációját öltve e komor és még csak monumentálisnak se ható palota előtt, amely a királyi család hivatalos londoni ottho­na. Az őrségváltásnak vége. Ha otthon lennénk, azt mondanám: épp delet harangoznak. A To- werban azonban nonstop szol­gálatot tart a hagyomány és a történelem. Ez itt az árulók kapuja, ahol behozták őket, a lenyakazásuk előtti napok va­lamelyikén, méghozzá csónakon úsztatva idáig. A rácsos kapu állandó jelleggel zárva. Vajon nem lennének már árulók? A Tower őrei idősek és na­gyon lelkesek. A hagyományo­kat pompázatosán őrző egyen­ruhájukon kitüntetések több sornyi szalagját viselik. A rosszmájúság kockáztatja meg bennem a feltevést: a turisták­kal vívott harcokban szerezték volna? Persze bizonyára hábo­rús veteránok. Mintha Shakespeare színpa­dán ágálnának, olyan ércesen áradó angolsággal deklamálják a prospektus szöveget: a bás­tyák, a tornyok, a lépcsők, az emléktáblák, a befalazott cson­tok, a szobák, a zugolyok oly­kor hátborzongató részletekkel is tarkított történetét. A körülállók szájtátva hall­gatnak. Oldalt egy gárdista áll, rezzenetlenül. Faarccal tűrve, hogy bámulják, fényképezzék. S majdnem olyan időtlennek tűnik medvebőr kucsmájával, díszes egyenruhájával, mint a megfeketedett falak, amelyek komoran törnek az ég felé e délutáni szikrázó napsütésben. Következik: Shakespeare-éknél Rejtélyek Kétségtelen, de még nem bizonyított tény, hogy más galaktikákban is élhetnek ér­telmes lények. Jogos tehát a feltevés, hogy ha egyszer él­nek, el is látogathattak va­lamikor a múltban Földünk­re is. Sokan ezért számos, meglehetősen furcsa épít­ményt és jelenséget a hajda­ni jövevényeknek tulajdoní­tottak. Ilyen például az Antiliba- non hegyeiben található Baal- bek-teriasz, nem messze a Libanoni sivatagitól. Mind­máig rejtély, hogyan kerül­tek ilyen magasságba a te­raszt alkotó, egyenként több mint ezer tonna súlyú kő­tömbök. Csodálatos építménynek számít Indiában az ősrégi Kutub Minar nevű torony közelében található „vasosz- lop”, amely már több mint másfélezer éve állja a nap tűző sugarait. A mintegy 12 tonnás monstrum alapanya­ga olyan „csodálatos” fém, amely nem rozsdásodik. Ezt és az előbbi építményt is sokan kozmikus jövevények­nek tulajdonítják. Sőt egye­sek a „vasoszlopot” valamely misztikum kozmikus jármű alkatrészének vélik. Nem kevésbé fantasztikus elképzeléseket eredményeztek a Szaharában talált szikla­rajzok. A Tasszili platón fennmaradt rajzok férfiak, nők, vadállatok, madarak ké­peit és vadászati jeleneteket ábrázolnak. Az egyik hatal­mas boltozatos barlang mé­lyén szkafandert viselő űr­hajósra emlékeztető 6 méter magas alak képére bukkan­tak. Bár ezek a feltevések nem bizonyítottak, a tudósok nem zárják ki „űrvendégek” haj­dani látogatásának a lehető­ségét. IMS ■mammmmmmm mmamaaaá Tűzgömb Oklahoma fölött Lenin művei r az Egyesült Államokban (New York-i levél) — .4. Lenin centenáriumra je­lenik meg Amerikában Lenin „Állam és forradalom”- cimü műve. — „Mi a teendő'“! Lenin leg­népszerűbb könyve az amerikai fiatalok körében. James Allen, az Egyesült Ál­lamok legrégibb progresszív hagyományokkal rendelkező kiadójának szavait idézzük. Az International Publiciers igaz­gatója így folytatta az APN tu­dósítójának adott nyilatkozatát: — A legjobbkor jött! Egy órával ezelőtt fejeztem be tár­gyalásaimat a „Britannica En­ciklopédia” gondozásában meg­jelenő „Nagy könyvek” című sorozatról. Ez a sorozat az em­beri történelem legnagyobb al­kotásait öleli fel. A kiadóválla­lat tanácsa a napokban hozott döntést az „Állam és forrada­lom” megjelentetéséről a Lenin centenárium tiszteletére. A pél­dányszám igen magas lesz, hi­szen csupán az előfizetők szá­ma száznegyvenezer. A mű a mi fordításunk alapján készül. A „Britannica” mindezideig „nem ismerte el” Lenint. Most azonban úgy látszik belátták, hogy a „Nagy könyvek” cimü sorozat egyszerűn elképzelhe­tetlen nélküle. Tartsa szem előtt, hogy véleményem sze­rint ez igen fontos fordulat, s Ön az első, aki erről tudomást szerez. — Érdeklődést keltcnek-e a mai Amerikában Lenin müvei? — Az érdeklődés állandó és igen jelentős. A példányszámot illetően az „Állam és forrada­lom” áll az első helyen. A könyv a húszas évek közepén jelent meg először Ameriká­ban, ötezer példányban. A har­dani. A moszkvai nemzetközi könyvkiállításra, amelyet a Le- nin-centenárium tiszteletére rendeznek, már pontos ada­tokkal szeretnénk érkezni. Könyveink is ott lesznek ter­mészetesen a kiállításon, ame­lyen külön napot szentelnek ki­adónknak. Megismertetjük a látogatókat azokkal az ameri­kai népdalokkal, versekkel, amelyekben a szociális igazsá­gosságért folytatott harc lenini eszméi tükröződnek. A cente­náriumra gyűjteményes kiadást jelentetünk meg, címe: „Lenin az Egyesült Államokról”. Szé­pen illusztrált kiadásban je­lentetjük meg Krupszkaja visz- szaemlékezéseit Leninről. Új kiadásban jelenik meg az 1968- ban készült háromkötetes Le­nin gyűjtemény. Tavaly újra kiadtuk a „Mi a teendő?”-t. Míg 1962-ben például három­ezer példányt, öt évvel ezelőtt pedig hatezer példányt adtunk el, addig az utóbbi időkben már félévenként kel el tízezer példány. 1969 végén húszezerre emeltük a példányszámokat s a könyvek igen gyorsan fogynak. — Kik a legszorgalmasabb vevők? — A fiatalok. Elsősorban a diákifjúság. A „Mi a teendő?”- ben saját kérdéseikre keresnek választ. Igen fontos tény ez a mai Amerika megértéséhez. Az ifjúságot olyan kérdések fog­lalkoztatják, mint a forradal­mi öntudat problémái, a kispol­gári individualizmus és az anarchizmus szerepe a forrada­lomban, a munkásosztály hiva­tása a társadalom átalakításá­ban. Lenin a legmodernebb szerző Amerikában. % G. Borovik Egy hatalmas meteor lé­pett a Föld légkörébe, az Egyesült Államok-beli Okla­homa állam területe fölött 1970. január 4-én, greenwi­chi időben 02 óra 14 perc 17 másodperckor. A tűzgömb jóval fényesebb volt. mint amilyennek a teliholdat lát­juk szabadszemmel. 9 má­sodpercen keresztül lehetett megfigyelni A meteor-megfi­gyelő hálózat két állomásán a jelenséget le is fényképez­ték. Az a pont, ahol a tűz­gömb utoljára villant fel. mielőtt szétrobbant volna, körülbelül 20,2 kilométer magasságban volt a földfel­színtől mérve. A szállítások szerint a kozmikus „vendég” 14,2 kilométer másodpercen­kénti sebességgel lépett a légkör sűrűbb rétegeibe, ahol azután gyorsan lefékeződött. Végső sebessége, a kialvás pillanatában álig 4 kilométer volt egy másodperc leforgá­sa alatt. Ugyancsak számí­tással határozták meg azt, hogy a szétrobbanás előtti pillanatban a meteor töme­ge már csupán 1 kilogramm körüli volt (anyagának sű­rűségét illetően a víz sűrű­ségének 3,4-szeresét tételezik fel). Becslések szerint a meteo­rikus test földre hullott da­rabjai Cherokee táján. Lost Citytől 5 kilométerre kelet-' re keresendők. Ez egy er­dős terület, amelyet jelen­leg meglehetősen vastag hó­réteg borít. Mit kell tudnia az ideális férjnek? Minden télen nagy izga­lommal várják az angol há­zaspárok annak a vetélke­dőnek az eredményét, amely azt hivatott eldönteni, me­lyik angol gentleman a leg­érdemesebb arra, hogy az „ideális férj” megtisztelő címet elnyerje. A díjnak nemcsak eszmei értéke van, hanem még 17 500 fontot is hoz a konyhára, nem be­szélve a kétszemélyes uta­zásról, amit legutóbb pél­dául Elba szigetére tett meg a győztes és a vetélkedésben is részt vett neje. De a fáj­dalomdíjak sem megveten- dők: a skála a legújabb tí- (pu.su televíziós készüléktől német és francia boros-flas- kák tucatjáig terjed. A vetélkedő, melyet a „Good Housekeeping” c. fo­lyóirat rendez, azzal kezdő­dik. hogy a jelentkezőknek egy sor kérdőívet kell ki­tölteniük. A kérdések között például a kövekezők szere­pelnék: „Mit tesz Ön akkor, ha felesége kedvenc parföm- jét nem bírja a pénztárcá­ja?” „Ha hazatérte előtt veszd észre, hogy ingnyakán rúzsfoltok nyomai látha­tok?” „Ha felesége nem sü­tötte át eléggé a húst s Ön fontos vendégeket vár va­csorára?” „Ha felesége tá­vollétében gyermeke meg­szomjazik?” „Ha felesége úgy véli, legfőbb ideje, hogy fiukat felvilágosítsák ?’* A négy—ötezer jelentkező közül általában csak né­hánynak sikerül mind a húsz kérdésre helyes választ adnia. De ezután következik csak az igazi vetélkedő. A férjek feleségükkel együtt jelennek meg a vizsgáztató­bizottság előtt, s a virágren­dezéstől kezdve a szendvics­készítésen át egészen a vil­lásdugók szakszerű megja­vításáig a legkülönbözőbb feladatoknak kellett eleget tenniük. S aki emellett még kedves barátságos és szelle­mes is. megkaphatja az áhí­tott „kék szalagot” A legérdekesebb ebben természetesen az, vajon ki az, aki az angolok szemé­ben „ideális férjnek” bizo­nyul. Az 1969. évi nyertes egy 27 éves orvos volt, aki­nek felesége éppen első gyermekét várja, 0 maga pe­dig szenvedélyesen érdeklő­dik a növénygyűjtés és ré­giségek iránt. A második helyezett szintén orvos. 71 éves. s három gyermek ap­ja. Saját bevallása szerint legjobban a golfozás, az uta­zás, a bor és a... miniszok­nyák érdeklik. Az 1968-as győztes egy gyár 23 éves művezetője volt, aki a zsűri fogas kérdésére: „Mi az, amire az ideális férjnek fel­tétlenül szüksége van?”, a legfrappánsabb feleletet ad­ta: ,*Egy ideális feleségre!’* KRESZ-történelem Egyre gyorsabb ütemben növekednek a modern vá­rosok, felfalják a természe­tet. bekebelezik az erdőket és a szántóföldeket. Az er­dők azonban, sajátos átvál­tozás révén, ismét visszatér­nek a városokba. Igaz, hogy a jelzőtáblák ez újfajta „er­deje” se nem szép, se nem árnyékos — de szükség van rá. Az autók nagymértékű elszaporodásának következr ménye. s bizonyos fokig biz­tosítja a rendet. Némely tábla tilalmat jelöl, mások ennek éppen az ellenkező­jét: azt jelzik, hol mit sza­bad tenni. Ismét mások a veszélyekre hivják fel a fi­gyelmet: bukkanó, vasúti átjáró, veszélyes kanyar, meredek emelkedő stb. Ezeket a jelzéseket azon­ban nem a XX. század em­bere találta ki: már akkor is voltak hasonlóak, amikor meg csak lovaskocsik jártak az utakon. A köves, rossz földutak nem voltak a leg­biztonságosabbak. S az előző generációk is megpróbálták már, hogy a baleseteknek elejét vegyék. így tehát ,>az utak jelrendszerének” Is megvan a maga története. Szép példája ennek az a Waadt kantonban levő négy- szögletes kőoszlop, amely az Yverdon és Morges közötti útszakasz mentén áll. A ha­tárkőhöz hasonlító oszlopba 1812-ben véstek figyelmezte­tő szöveget, s azok számára, akik nem tudtak olvasni, még le is rajzolták: hogy a lejtős úton nehéz féksaru nélkül tilos közlekedni. A nehéz, vasból készült féke­zőeszközre az akkori rozoga szekerek és rögös utak mel­lett elengedhetetlenül szük­ség volt. Légihíd-óriás A Szovjetunióban új légi­járatot indítottak Grúzia fekete-tengeri partja és a közép-ázsiai köztársaság fő­városai között. A TU—104- es utasszállító repülőgépei* 3 óra 20 perc alatt teszi!« meg a 2620 kilométeres tá vol súgót Eddig Ashabadbó! Szuhumiba csak Moszkván keresztül lehetett eljutni és a repülőjegy ára 70 rubel volt. Most az új légivonalon csak 29 rubelt fizetnek és ezenkívül több órát meg is takarítanak az utasok. Grú­ziában ez évben 18 új légi­vonalat építettek ki és en­nek eredményeképpen ma már a Szovjetunió vala­mennyi kulturális és ipari központjával összeköttetés­ben áll ez a közép-ázsiai köztársaság. mincas évek elején százezer példányban adtuk ki. Azóta több kiadásban jelent meg, legutóbbi, tavalyi kiadásunk­ban húszezer példányban. A második helyen „Az imperializ­mus, mint a kapitalizmus leg­felsőbb foka” című Lenin mü­vet említeném. — Ügy tudom, az önök kiad­ványait már megelőzte néhány Lenin-kiadás Amerikában, — Valóban. 1924-ig néhány kisebb kiadó gondozásában je­lent meg a „Levél az amerikai munkásokhoz”, „A szovjethata­lom soronkövetkezö feladatai”, „A baloldaliság a kommuniz­mus gyermekbetegsége” és né­hány más Lenin mű. De bát­ran mondhatom, hogy 1924-ben alakult kiadó vállalatunk az első, amely tervszerűen, tudo­mányos alapossággal és jó for­dításokban közölte Lenin mű­veit. 1927-ben mi adtuk ki elő­ször az Egyesült Államokban a „Materializmus és empiriok- riticizmus” című könyvet, a vi- lághírű Lenin műnek ez volt az első igazán jó angol nyelvű fordítása. A húszas évek vé­gén és a harmincas évek ele­jén sorozatban adtuk ki Lenin írásait. — Milyen példányszámok­ban? — Az első munkák ötezer példányban, a harmincas években kiadott 12 kötetes Le- nin-válogatásunk tízezer pél­dányban jelentek meg. Ameri­kai viszonylatban, s egy tizen­két kötetes sorozat számára ez igen magas példányszám. Va­lamennyi példány elfogyott. — Mennyire tehető az Egye­sült Államokban kiadott Lenin müvek összpéldányszáma? — Nehezen tudnám megmon-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom