Szolnok Megyei Néplap, 1970. január (21. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-13 / 10. szám

2 / SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 197®. január I& t Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában A mind forróbb közel-keleti helyzettel kapcsolatban egy­mást követik a látványos fejlemények. A legjelentősebb ese­mény —, ha igaznak bizonyul — kétségtelenül az a Reuter és az AP által egybehangzóan közölt, de hivatalosan meg nem erősített hir, amely szerint a négy nagyhatalom közös, hatpontos béketérvben állapodott meg. A tervezet szavatolná Izrael állami létét es a szabad hajózáshoz való jogát a Szuezi-csatornán és a Tirnn-szorosban is, ideiglenesen ren­dezné Jeruzsálem státuszát és — természetesen — javasolja az izraeli csapatok kivonását valamennyi megszállt terület­ről. Az okmány kompromisszum*jellegére utal többék között az a javaslat, hogy ezekre a területekre az ENSZ rendfenn­tartó egységei vonuljanak be. Ha megerősítik, a világ elégedetten üdvözölheti a négy­hatalmi megállapodás hírét. Önmagában is jó fejlemény, ha a világbéke sorséért elsősorban felelős nagyhatalmak egy fontos kérdésben közös nevezőre jutnak — még akkor is, ha a szóbanforgó béketerv aljgha okoz haladéktalan, gyakorlati változást a közel-keleti krízisben. Izrael ugyanis jóeiőre két­ségtelenné tette, hogy nem hajlandó figyelembe venni semmi­féle négyhatalmi akciót. A másik fontos közel-keleti fejlemény az, hogy Líbia után iraki, delegáció is nagyszabású fegyvervásárlásokról tár­gyal a francia fővárosban. Ebben az esetben is komolyan szó­ba kerül Mirage típusú 'harci gépek szállítása. A kairói lápok elégtétellel írnak a várható üzletkötésről és emlékeztetnek arra, hogy Nagy-Britannia viszont — az Egyesült Államok oldalán — mind aktívabban vesz részt Izrael felfegyverzé­sében. Drámai történésekről adnak hírt a távirati irodák a világ egy másik ,meleg-hábprús ’ pontjáról, Nigériáról is. Vala­mennyi jelentés arról számol be, hogy a szövetségi kormány csapatainak teljes, győzelme- küszöbön áll. A biafrai hadsereg és közigazgatás felbomlott, teljes a pánik és a szakadár veze­tők — mindenekelőtt O.íukwu tábornok — elmenekültek. Ojukwu hollétéről csak feltevések vannak forgalomban, a leg­valószínűbbnek az a verzió tűnik, hogy néhány magasrangú beosztottjával együtt Gabon fővárosában, Librevjlleben van. 0gy tűnik tehát, hogy hamarosan végelér az a háború, amely annyi szenvedést okozott Afrika legnépesebb országá­nak, a miritegv negyven milliós Nigériának. A nyugati sajtó nem fukarkodott a szakadórok dicsőítésével, ,a nyugati poli­tika pedig OjukwuéU támogatásával. Nagy szónoklatok hang­zottak el a bíafraiak nélkülözéséről, ugyanakkor a szónokok mindent megtettek, hogy a szakadárok támogatásával meg­hosszabbítsák a. vérontás t — és ezzel ti szenvedést is. Nigéria azonban nem engedhette meg a szeparatisták győzelmét — ez túlságosan veszélyes precedens lett volna azon a- kontinensen, amelynek egyik legsúlyosabb öröksége a nyelvi és törzsi szét­tagoltság. <KS) Az amerikai hadsereg állítólag „biztonsági szempontból” lezárt területnek nyilvání­totta My Lai-t. ahol amerikai katonák békés lakosok százait — köztük asszonyokat es gyermekeket is — mészároltak le. Képünkön: fegyveres katonák szereznek ér­vényt a tilalomnak. (TELEFOTO—AP—MTI—KS> Államellenes összeesküvés Csehszlovákiában Megrendítő hir érkezett szom baton: 11 éves korában el­hunyt Pável Beljajev, szovjet űrhajós, — aki 1965-ben a Vosznod—2 űrhaján _Aleks<ej Leqnov-val hajtott végre si­keres űrrepülést. Beljajev temetése január 13-án, ma lesz Moszkvában a novogye- \ipséi temetőben. (Foto: MTI —KS) Hétfőn kora reggeltől ha­talmas tömegek vonultak a Szovjet Hadsereg Központi Székházához, ahol január 10- én elhunyt Pa vei Beljajev ezredes szovjet űrhajóst ra­vatalozták tel. A Cseh Szocialista Köztár­saság belügyminisztériuma közölte, hogy leleplezték egy államéi] enes szervezet tevé­kenységét. Ez a szervezet konspirációs módszereket használt, igyekezett tani a konszolidációs folya­matot és politikai válságot próbált előidézni. A belügyminisztérium az érvényben levő törvényes jogszabályok alapján meg­kezdte a szervezet tevékeny­ségének kivizsgálását A • szervezet tagjai különféle ál- lu átellenes sajtóanyagokat sokszorosítottak azzal a céllal, hogy megdöntsék a jelenlegi politikai rendszert, ellenállást támasszanak a Csehszlovák Kommunista Párt vezetőségével és a cseh­szlovák politikai élet vezető tényezőivel szemben. A szervezet Csehszlovákia egész területén alsóbb tago­lón Gheorghe Maurer, a román minisztertanács elnö­ke. hétfőn hivatalos látoga­tásra Belgrádba érkezett A miniszterelnököt Mit ja Ri­zatokat igyekezett létrehozni, amelyeknek a trockista esz­mék szel.érnéoen kellett vol­na tevékenykedni ok. E tevé­kenység szervezői kapcsolato­kat tartottalt fenn külföld­del, s ott kellő segítségre és támogatásra találtak. Ez 'ab­ban nyilvánult meg, hogy utasításokat kaptáit a köz­társaság el leni akciókra to­vábbá trockista ég más el­lenséges tartalmú sajtóanyag érkezett hozzájuk. A szervezet tevékenységé­re tárgyj bizonyítékok vari­nak: elkobzott röpcédulák sokszorosító gépek és egyéb technikai eszközök. A szer­vezet tevékenységének vizs­gálata folyik. A közvéleményt s közel­jövőben részletesen tájékoz­tatni fogják a szóbanforgö ellenséges szervezet tevé­kenységének arányairól. bicsárs. a Jugoszláv Szövet­ségi Végrehajtó Tanács elnö­ke ég más h’vatajos szemé­lyiségeik fogadták Belgrádi­ban. Naurer Beugródba érkezett Bia'rai fe'hivás Effiong vezérőrnagy. a szakadat' Biafra csapatainak főparancsnoka hétfőn dél­után rádión felhívta csapa­tait, hogy tegyék le a fegy­vert és jelentkezzenek a szövetségi kormány csapatai­nak parancsnokainál. A biafrai rádió már hétfőn délelőtt közölte, hogy Effiong főparancsnok „igen fontos üzenetet” fog intézni, később azonban jelentette, hogy a nehézségiek miatt a tábor­nok rádióbeszédét egyelőre ji«ro sugározhatja. INDENFELO iunuHtt ATHÉN A görög légierő egy DC—3 típusú katonai repülőgépe hétfőn Athéntől 150 icm-re nyugatra a Kitheroa hegy­ség sziklás csúcsai közé zu­hant. A gépen tartózkodó 30 jjejtöemyős közül csuk négyen 'élték tűi a katasztrófát. BONN A Nemet Kommunista Párt rajna—vesztfáliai szer­vezetének. kezdeményezésére Krefeldben munkáskonferen- ciát tartottak, amelynek több mint 400 résztvevője nyilat­kozatot fogadott el. A nyilatkozat felhívással fordul az NSZK szakszerve­zeteihez, követelve az NDK nemzetközi jogi elismerését, a kapcsolatok felvételét 3 két német állam, szakszerve­zetei között és tárgyalások folytatását a két német ál­lam közötti egyenjogú kap­csolatokra vonatkozó NDK szerződés tervezetről. KENNEDY-FOK Negyedszeri sikertelen kí­sérlet után meghatározatlan időre elhalasztották az In­telsat—3 elnevezésű távköz­lési műhold felbocsátását. Szombaton este ugyanis a hordozó-rakéta begyújtása után az Intelsat—3 néni emelkedett fel a kilövőpad- róL Nem sok hiányzott ah­hoz, hoav az egész szerkezet porrá égjen — közölte a NASA. RIJEKA A Borba vasárnapi szama közli, hogy a juao«z1áv és a kínai tengerhajózási cégek, között létrejön megái lapodás értelmében1 márciustól rend- szeres hajójárat közlekedik majd a két ország között. USA vadásirepülők Tajvannak Az Egyesült Államok és a Kínai Népköztársaság nagy­kövét! színtű tárgyalásai fel­újításának küszöbén Wa­shington ' bejelentette: va­dászgépeket .szállít a tajvani rezsimnek. A szállítmány 18 darab F—104 „Starfighter” típusú sugárhajtású vadász­gépből áll majd. A Csang Kaj-sek rezsim eredetileg a legkorszerűbb Phantom típusú gépeket akarta megszerezni. A Nixon-kormány azonban e: lenézte azt. mivel megíté­lésé szerint Tajvannak nincs szüksége erre a géptípusra Az új döntést, amelyet egyébként n küRiÉtermniszté- rium jelenteit* bo, *3 *586* ríkai sajtó ..kompromisszu­mos” megoldásnak nevezi és egyes vélemények szerint az nem katonai, hanem politi­kai meggondolásokból ered: bér az amerikai katonai ve­zetés egyetértett azzal, hogy Csang Kaj-sek megkapja a korszerű Phantom gépeket a külügyminisztérium a varsói nagyköveti tárgyalá­sok felújításának küszöbén ellenezte ezt A nagyköveti tárgyalások felújítása változatlanul nagy figyelmet kap az amerikai sajtóban, a Christian Science Monitor egyik cikkének megá'Iapííása szerint „meg- kezdóditet a kOBWUtniet* Kí­nával a párbeszéd, amely esetleg teljes változáshoz ve­zethet” a két ország viszo­nyában. Az amerikai sajtóé élmé­nyek szerint a tárgyalások esetleg még a diplomáciai kapcsolatok megteremtéséhez is elvezethetnek, bár nem valószínű, hogy közvetlen eredményeket hoznak. A Christian Science Moni­tor egy másik cikke azt han­goztatja hogv ..a vörös Kína most ügv véli. hogy a nyu­gat kevésbé jelent fenyege­tést számára Washington vi­szont úgy tudja, hogy s ki- niaiak elszigetelődtek a Szot* jaimEifits*1* w £gjai a j*». BRÜSSZEL Limburg belga tartomány­ban folvtetódik a munkabé­rek emelését követelő IS ezer bányász . sztrájkja. , BOGOTA A Kolumbiai Kommunista Párt Központi Bizottsága közölte hogy Bovaeó tarto­mányban ismeretlen tettesek megölték Jósé Vicente Mora helyi kommunista vezetőt, a cárt egyik képviselőjelölt­jét. TOKIÓ Johannes Stein hoff altá- Komapv. a nvmzq+német lé- te»rők te’ümtelőie. hé+főn l-nto—oi reTVÚŐ­séoén ötnanos látogatásra Tokióba érkezett. Péter János külügyminisz­ter meghívására hétfő este hivatalos, baráti látogatásra Budapestre érkezett Mirko Tepavac, a Jugoszláv Szocia­lista Szövetségi Köztársaság külügyminisztere, Jaksa Pet­ries Milügy miniszterhelyettes és a jugoszláv külügyminisz­térium több vezető munka­társa kíséretében. A magasrangű vendégeket a. Keleti pályaudvaron Péter János külügyminiszter, Erdé­lyi Károly külügyminiszter­helyettes, Marjai József, a Magyar Népköztársaság belg­rádi nagykövete és a Kül­ügyminisztérium több vezető munkatársa fogadta. Jelen volt Géza Tikvicki, Jugoszlá­via budapesti nagykövete. Amerikai—spanyol tárgyalások Washingtonban, február 2 —3-án amerikai—spanyol tárgyalások lesznek a Spa­nyolország területén levő amerikai katonai támaszpon­tokra vonatkozó egyezmény meghosszabbításáról. A katonai egyezmények felújításával foglalkozó leg­utóbbi spanyol—amerikai tárgyalásokat megszakították, miután Washingtonban 1969. június 20-án aláírtak egy egyezményt, amelynek értel­mében az Egyesült. Államok­nak 1970. szeptember 26-tól kezdődőleg egy éven belül fel keU számolnia spanyol­országi támaszpontjait. En­nek az egyezménynek a megkötése után azonban ha­marosan megkezdték a Mad­rid közelében levő legfőbb amerikai stratégiai légitá­maszpont* modernizálását és közölték, hogy a Pentagon korszerűsíteni akarja a töb­bi Spanyolországban levő kartonai támaszpontját is. Ezek a jelentések nyilvánva­lóan alátámasztják, hogy az Egyesült Államok, koránt­sem akar lemondani spanyol- országi támaszpontjairól. Erre vall a tárgyalások felújításá­ról szóló közlemény is. Politikai foglyok éhségsztrájkja A pireuszi és athéni poli­tikai foglyok elhatározták, hogy hétfőtől kezdve éhség- sztrájkba lépnek — írja a L’Humanité. hivatkozva arra a levélre, amelyet titokban juttattak el a külföldi újság­írókhoz. A politikai foglyok az éh­ségsztrájkkal tiltakoznak ' ^ rossz orvosi ellátás ellen, aminek következtében meg­halt a Lerosz-szigetén be­börtönözött 44 esztendős Gallaüsz. A L’Humanité ugyanakkor közli, hogy a Vöröskereszt most közzétett adatai szerint Görögországban legkevesebb 3000 a politikai foglyok szá­ma. nem pedig 1900, ahogy* azt a görög katonai junta vezetői állítják. Tömegmészárlás Haitiban Graham Greene, a világhí­rű angol író, akinek „Szerep­játszók” című ismert regénye a Haitiban uralkodó állapo­tokról szól, a Times hétfői számában levélben leplezi le. hogy Duvalier diktátor ter­ror rendőrsége a „Ton ton Macoute” tavaly két város­ban rendezett tömegmészár- lást. A „Tonton Macoute”-, tag­jai nyáron 85 állítólagos kommunistát mészároltak le a főváros, Port-Au-Prince környékén •— feltételezhe­tően a CIA közreműködésé­vel. Cap Haitién városában a tömeggyilkosságot Jean Beauboeuf ezredes irányítot­ta, mégpedig olyan eredmé­nyesen, hogy a hír csak most jutott el külföldre. Miután a „Tonton Macoute” meggyil­kolta a baloldallal rokon­szenvező ismertebb szemé­lyeket, hozzálátott „a nyo­mortanyák felszámolásának” 'tervéhez, ami abból állt, — hogy válogatás nélkül legép- puskázták La 'Fossette Sze­génynegyed lakosait. U'abb ötvenezer kivonul John S. McCain tenger­nagy, a' csendes-óceáni had­erők főparancsnoka és Ab­rams tábornok, a Dél-Viet- namban állomásozó ameri kai haderők főparancsnoka hétfőn beie’.entette, hogy áp­rilis 15-íg Nixon elnök csa- patldvonási programiénak harmadik szakaszában öt­venezer amerikai katona liygyja el Dél-Vietnamot. A létszámcsökkentés keretében kivonják az'l. gyálogoshad- osztály 16 000 katonáját. A szárazföldi haderőktől ösz- S7.”S“n 29 500. a tengerészeti gyalogságtól 12 900, a légteré­től 5600 és a haditengeré­szettől 2000 amerikai katona tér vissza április közepéig az Egyesült Államokba. A Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat szakmunkás, átképző^ tanfolyamot indít tetőfedő, bádovo«9 hidegburkoló, parkettá* szakmákban. ' A sikeres vizsgát tevő dolgozókat vállalatunk azonnal alkalmazza szakmunkásként. Jelentkezni lehet Szolnok, Ady E. u. 11 Te, sz. alatt 1970. február 20-lg a szak ktatási előadónál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom