Szolnok Megyei Néplap, 1970. január (21. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-11 / 9. szám

1970. január ü SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 11 ( Rapszódikus szereplés a labdarúgó NB Megyénk NB Ill-ban sze­replő labdarúgó csapatai hosszá időn keresztül elég nagy izgalomban tartották a sportközvéleményt. Ez adódott egyrészt abból, hogy a Szol­noki Vegyiművek várakozá­son- felüli szereplésével egy­szeriben bajnokjelöltté lépett elő, másrészt pedig abból, hogy a ■ Törökszentmiklósi Vasas, a Tiszaföldvári Tsz SK, a Kilián FSE — egyidő- ben a Szabó Lajos SE és a Martfű is — a kieső zóná­ban tanyázott. A végered­mény ismeretes. Á Vegyimű­vek nem nyert bajnokságot, a kieső jelöltek közül pedig a Törökszentmiklós kivételé­vel a többi csapat bent ma­radt s ez meg ia felel az erőviszonyoknak. Szolnok megye hat NB III- as csapata közül az Észak­keleti csoportban játszó Szolnoki Vegyiművek szerepelt a legjobban, bár szereplése sok vitái vált ki. Egyesek elmarasztalják azért, mert elszalasztottá a bajnok­ság megnyerésének nagy le­hetőségét és bírálják különö­sen itthoni, elég mérsékelt, játékát. Az első állítással nem lehet egyetérteni. A csapat két évvel/ ezelőtt ke­rült az NB III-ba, s már ak­kor is jó teljesítményt nyúj­tott, fölényesen biztosította a bentmaradást. Tavaly egy­re javuló játékkal fokozato­san küzdötte fel magát az élcsoportba, majd az első helyre, s már ez a teljesít­mény is bravúrosnak mond­ható. Ügy látszik, a vezető­ket meglepte a hirtelen jött feljebbjutásl alkalom, s ta­lán a vállalat sem rendezke­dett még be erre a lehető­ségre, ami tanácstalanná tett mindenkit. S mire elhatároz­ták magukat a cselekvésre, ősszel jött az edzőváltozás, majd egy újabb, s ez kiha­tott az eredményekre. Tény, hogy az itthon látottaknál jobb játékot vártunk, főleg egy bajnokjelölttől, s ez a DEAC elleni gyenge teljesít­ményben csúcsosodott ki leg­inkább. Idegenben viszont, elsősorban a bajnokság első felében, jól szerepeltek. Az eredeti célt, a 3. helyet nem sikerült ugyan megszerezni, de az 5. hely sem mondható rossznak. Az elért helyezések sor­rendjében ezután a Szabó La os SE következik. Azzal a célkitű­zéssel indultak, hogy a 8—10. hely' valamelyikét szerezzék meg. Ezt teljesítették is, hi­szen aktív gólaránnyal, 28 pontot szerezve a 10. helyen végeztek. A Szabó Lajos SE igazi középcsapatnak mond­ható. Nem küzdötte fel ma­gát az élcsoportba, nem csú­szott le — csak néha közel került — a kieső zónához, ál­landóan a táblázat közepén tanyázott Játékát a fegyel­mezettség jellemzi, s hogy nem tudtak egyenletesebb teljesítményt nyújtani, az tulajdonítható az évközben! kényszerű edzőváltozásnak. Júliusban ugyanis Perlaki Pál megbetegedett, s a to­vábbiakban Máté Sándor egyedül látta el az edzői teendőket A játékosállo­KERESZTREJTVENY DUNAJIVSZKIJ mány is cserélődik, az újak beépítésével járó átmenet kihat az eredményekre, s a végén egy-két labdarúgónak a magatartásával is baj volt. Martfű csapata csalódást okozott — Az EszakkÖzép csoportban mindössze 28 pontot gyűjtve a 11. helyen végzett. Ez az elmúlt évi 34 ponthoz és 5. helyhez viszonyítva nagy visszaesést jelent. A szakve­zetés a játékosok képessé­geihez mérten most is ha­sonló célt tűzött ki s a meg­valósítása a 7. fordulóig reá­lisnak látszott. Ezután négy vereség következett, amely­hez kapushibák is hozzájá­rultak. Ősszel ismét jól raj­toltak, legyőzték az NB egyetlen veretlen csapatát, a Vecsést is és a 21. forduló­ban 2 pontra megközelítették a második helyezettet, Ez­után lelkesedés helyett elbi­zakodottság és könnyelműs- ködés következett és később már azt kellett számolni, hogy hány pont szükséges a bentmaradáshoz. A bajnok­ságban huszonöt játékos sze­repelt, közülük csak Komláti játszott minden mérkőzésen. A leggólképésebb játékos a már visszavonulni szándéko­zó Mezőteleki (16) volt, a legjobb átlagteljesítményt Sü­tő, Rozsán, Szűcs, Mezőteleki és Kontér nyújtotta, Tiszaföldvár b, Délkeleti csoport egyik újonca csak őszre javult fel. Ügy tervezték- hogy a meg­felelő erősítések után a csa­patnak nem lesznek kiesési gondjai és a középmezőny­ben végez. Játéka azonban fokozatosan romlott, a csa_ tárok vészes gólszegénység­ben szenvedtek s otthon ta­vasszal mindössze egy győ­zelem született. A nyári szü­netben a vezetőség az edző­változás mellett döntött. A 19. forduló után még min­dig csak 13 pontja volt a csapatnak, a jég csak a 20. forduló után tört meg. A Mezőhegyes elleni 7:2-es győ­zelem visszaadta a játékosók önbizalmát s ettől kezdve jó játékkal sorozatiban aratták győzelmeiket. Jó húzás volt, hogy a nehézkesen mozgó szél sőháévédek helyére Bíró S. és Borza személyében két gyors játékos került. Kávási pedig a támadó fedezetben legjobb napjaira emlékezte­tőén játszott. Az év folya­mán rajta kívül Kovács, Horváth, Makai és Seres nyújtotta a legjobb teljesít­ményt Ä Kilián FSE labdarúgó csapata csaknem az egész bajnokságban a harmadik kieső jelölt volt. Most is rájuk illett az a jellemzés, hogy jó játékosok, rossz csapat Ezúttal sem sikerült egységgé kovácsolni a játékosállományt, különö­sen a csatársor játszott ki­ábrándítóan. Sokszor pártolt el tőlük a szerencse ég já­tékvezetői tévedések is súj­tották az együttest. Megol­datlan. az eredményekre is kiható gondjuk a pálya- hiány. Nincs megfelelő ott­honuk a városban, kényszer­ből .-megtűrtnek” érzik ma­gukat. s amíg ilyen körül­mények között sportolnak, nem sok fejlődés várható. Itt is edzőváltozással igye­keztek segíteni a bajokon, de csak az utolsó fordulóban kivívott győzelem mentette meg a csapatot a kieséstől. A Török- szén Imik ló si Vasas kulcsjátékosai nélkül kezdte a bajnokságot Vasas és Frikker eltávozott, új szak­vezető vette át a csapatot A vezetők bizakodtak, hogy az eltávozottak tudását a fiatalok lelkesedéssel pótol­ják, a helybeli edző pedig közelebb kerül a játékosok­hoz. Az elképzelés nem vált valóra. A fiatalok játéktudá­sa elmaradt a várakozástól, az edző sem tudott teljes egészében megbirkózni a ma­gasabb osztály követelmé­nyével. Szinte végig az utolsó helyen tartózkodtak, s bár a tavaszi forduló végén még úgy tűnt, hogy elkerülhető lesz a kiesés, de ősszel sem sikerült' újítani, s aztán bele­törődtek a sorsukba. A két évvel ezelőtt még bajnoki címre pályázó csapat kiesett az NB III-ból. Közlemények A Karcagi Mezőgazdasági Technikum és Szakközépis­kola azonnali belépésre fel­vesz több éves gyakorlattal rendelkező dísznövény ker­tész szakmunkást. —- Fizetés megegyezés szerint Érdek­lődni, lehet az iskolában. Keresünk 4—& nő részére és 6—10 férfi részére külön­bé járatú munkásszállást, für­dőszoba használattal. Aján­latokat — FŰSZERT FIÓK Szolnok, Réfcasi úti Irodaház címre küldjék. A neves szovjet zeneszerző W éve született. Néhány müvének óimét a vízszintes 1., 25., 83., va­lamint a függőleges 13. számú sorok rejtik. Vízszintes: 13. A labancok ré­me. 14. Üj, németül. 15. Állami bevételre. 16. Kutya teszi. 17. Belső szerv. 20. Futball vétség. S3. Eiéje kerül. 24. Himállat (+■)„ S6. Alulra. 27. Kerti munkát vé­gez. 28. Nem jönne időbrn. SÍ. •Sorsod—Abaúj—Zemplén megyéé község. 34. Néma téma! 35- Kutyát. 36. Fizetség. 38. Ilyen bérlő is van. 39. Kötőszó. «. Né­met névelő. 42. Hazárd kártya­játék. 44 Mező. 45. E napon. 46. Himiuh. 47. Szín. 48. Krek szám. 49. Kis ház. 50. Indíték. 51. Elme. 53. Távolkeleti állam. 55. Angol város és fo’yó. 57. Francia szigetbörtön. 58. Szer­szám. 60. Víziállat. 61. strázsáí. 62. Eladási érték. 64. Valódi r+l. 66. Régi hosrzmérték. 67. Len­gyelország autójelzése. 68. Für­dőszobában van. 70. Heverő. 71. Pihenőhely. 73. Ilyen eső is van 74. Képtéma. 76. Sn latinul <+•). U. Taszíts. 78. Hívat. 80. ryen pont is van. 82. Madár. 84. Régi ínaeryar név. Függőleges: 2. Futballisták fő tevékenysége í—’). 3. E’adási ér­tékek. 4 Jó. németül. 5. A con­to. 6 Megszólítás. 7. Apán pénz­egység. 8. Te. németül. 9 Vt«z- eza: névelő 10. Fr>s. 11. A „Pa- rasz+he-sület” női szereoe (— SS. Dará't. 17. Pest megyei kÍ2> áég. 18. Régi űrmérték. 19. Vér- ősatornája. 20. Baromit 21. Ügy. 23. Moziesillag. ia. Csonk* kw<Sd! '\9. Az őr főtulajdonsága. 30. Lyuk. 32. Jellem as. 33. Vállalati takarékpénztár. 36. Cserje. 37. Zöldségféle. 40. .Rengeteg. 42. Iparos. 43. Női becenév. 45. E napi. 51. Női név. 52. Hajdú-Bi- har megyei község. 54. Mozgat. 55. Kaszás. 5«. Végtelen rizs! 59. Erdei ál latok 61. Koros. 63. Ráte­kint. 65. pusztít. 66. Régi római üdvözlés. 67. Csínom— 68. Női név 71. írásjel. 73. Sérülés. 75. Végtag. 77. Asztal, német® (fon.) 79. Duplázva: bányaváros. 80. Csehszlovákia autójeizóse. SH. Folyadék. 82. Római százegy. Beküldendő: a vízszintes i„ 25. és 83, valamint a függőleges 13. számú sorok megfejtése, január 15-ig­v. s. 1970. január 1-én megjelent keresztrejtvényünk helyes meg­fejtése: Az is a városhoz köze­lebb szivárog, s a disznótorokba örömnótát károg. — Könyvet nyert: Csete Imre. Szolnpk. 1970. január í-i lapunkban megjelent rejtvényünk helyes megfejtése: Szénészeti Bizottság. Klasszicizmus. N-mzetí Múzeum. Kossuth Akadémia. Városliget. — Kőnwet nyert: Mészáros Já- nosné,’ Szolnok. (A könyvet pos­tán küldjük el.) SZOLNOK MEOYEt NÉPLAP rbjtvEntszelventb, 1976. január u. I xocrosoooaoooocraxxxxxoooooooocococxxaoooocoa^^ g c Nem gond I a fokhagyma | használata Vásároljon fokhagyma« krémet aa állami és szövetkezeti élelmiszer- és csemege- boltokban. Ara s 20 gr=os tubusban 4,80 Ft §0 Uszék az eredmények tükrében Hiúsági vá.ogatottak Ranglista vezetők — Megyei csúcsok A Szolnoki Dózsa úszó- és vízilabda szakosztályának az 1969. évi eredményeit vizs­gálva megállapíthatjuk, hogy további, egyenletes fejlődés volt tapasztalható. A koráb­bi években megkezdett mun­ka sok szép eredményben gyümölcsözött, úszóik méltóan képviselték egyesületüket, számtalan értékes helyezés született a különféle verse­nyeken, a vezetők jól gazdál­kodnak a rájuk bízott javak­kal. Munkájuk kézzelfogható bizonyítéka az országos pont­versenyben elért hatodik he­lyezés. Ma már nyugodt szívvel ki­jelenthetjük, hogy a jó mun­kához minden feltétel bizto­sított. A bázisszerv megad minden támogatást, az. edzé­sekre és a versenyekre kitű­nő létesítmények állnak ren­delkezésre. Vágó Ervin szak­osztályvezetővel jól együtt­működve Szarvas András fő­foglalkozású, Hasznos István és Dombi Pál mellékfoglalko­zású edző készíti fel a száz­ötven igazolt úszót, a száraz­földi edzések vezetésére pe­dig Kanizsa Tivadarné test­nevelő tanárt kérték fel. Erősödtek szervezetileg, er­kölcsileg, anyagilag, gazdar godtak létesítményekben, gyarapodtak és gyarapodnak a versenyzők létszámában. Jól kezdődött a tavalyi év. Űjévi ajándékot jelentett Kürti Sándor és Bánki János ifjúsági válogatott kerettag­sága. Aztán folytatódott... Az Üttörő Olimpián két első és több 2—3. helyezés született. Az ifjúsági B korcsoportban a 13—14 évesek között a fiúk­nál Varga Á., Bánki, Kürti, a lányoknál Győri, Baksa sze­repelt úgy, hogy a szakembe­rek felfigyeltek rájuk. Az or­szágos serdülő bajnokságon Győri Erzsébet két első he­lyet szerzett, rajta kívül Ró­zsahegyi é§ Baksa állt több számban is dobogóra. A vi­déki bajnokságon Egerben Cservenyák, Kürti és Bánki négy aranyérmet szerzett, sok szolnoki volt az első három között és Egert a pontver­senyben még soha nem köze­lítették meg annyira, mint akkor. Az országos gyermek­bajnokságon az eredmény- hirdetésnél sokszor hangzott fel a Dózsásolc neve. Győri Ferenc és Szabó József egy- egy bajnokságot nyert, és el- i sősorban Hasznos István, Földi László, Bozsó Szabolcs, Dudás János, de a többiek is, többször álltak a dobogón. Itt az életkor 8—11 év között volt. Tavaly összesen mint­egy 35 városi, megyei, terüle­ti, országos meghívásos, ün­nepi és egyesületi versenyen indultak. Az országos úszó pontver­senyben az első hat rangsora így alakult: 1. KSI 4468, 2. BVSC 3648, 3. Újpesti Dózsa 3473, 4. Egri Dózsa 2553, 5, FTC 2114, 6, Szolnoki Dózsa 1160 pont. A Magyar Úszó Szövetség időeredmények alapján elkészített ranglistá­ján korcsoportonként és ver­senyszámonként áz első tíz úszó között a Szolnoki Dózsá­ból harminchárom verseny­ző mintegy 80-szor szerepek Néhányan vezetik is a rang­sort, mint például a 100 mé­teres mellúszásban, az ifjúság gi B korcsoportban fiúknál Kürti, az 1961-ben születet­tek között Győri Ferenc, a 200 méteres mellúszásban az if­júsági B korcsoportban ugyancsak Kürti, a serdülő lányoknál Baksa Katalin,, az 1961-ben született fiúknál pe­dig Szabó József. Tavaly mintegy száz megyei csúcsot javítottak, vagy állítottak fel. Az úszók kétharmada minő­síthető, sokan ifjúsági arany; ezüst és bronz jelvényesek, a felnőtteknél pedig IL, IIL osztályúak vannak. Az után-' pótlás szervezése és nevelése érdekében évek óta folyik az úszásoktatás és évente mint­egy kétszáz gyereket taníta­nak meg úszni. A fejlődést az is bizonyítja, hogy tavaly ié sok versenyző tűnt fel, a MÜSZ-tól nyert tájékoztatás alapján pedig hat—nyolc, úszóra lehet számítani, akik- tagjai lesznek az utánpótlás válogatott keretnek. Az úszók fejlődése érdékében szerve­zett nyári úszókollégium, be­vált, szem előtt voltak a gye­rekek, összetartotta őket, hát­rány, hogy pihenésre nincs helyiség. A szakosztályban foglalkoztatottak valameny- nyien fiatalok, s csak az a baj, hogy közülük az általá­nos, vagy a középiskola el­végzése után még mindig so­kan eltávoznak és ej is kal­lódnak. A további fejlődéshez nö­velni kell a versenyzők lét­számát, ehhez viszont új edző beállítása Szükséges. Jelenleg is egy-egy edzőre majdnem ötven úszó tanítása háruL Elengedhetetlen feltétel egy sportiskola szervezése. Ennek tervét Szarvas András edző már kidolgozta, bízunk ab­ban, hogy megértésre talál, mert az országos élvonallal csak így tudunk lépést tar­tant A felkészülés az idei ver­senyévre már megkezdődött, a gyerekek komolyan végzik az előírt munkát, amire köte­leznek az élért eredmények is. Reméljük, hogy az idei évről hasonló hangnemben tudunk majd értékelést adni, V. I­Mm műsor Asztalitenisz Megyei felnőtt férfi és női bajnokság, Szolnok. Délibáb úti iskola. 9. Vívás Megyei egyéni junior baj­nokság három fegyvernem­ben. Szolnok, Bajcsy-Zs. Útj iskola, 9.15. SzurkolágyülÉs A Szolnoki MTE szurko­lóinak gyűlése. Szolnok, já­rási tanács. 10.30. A Ságrvári Endre Megyei Művelődési Központ 1970 1 Január hé folyamán az alábbi tanfolyamoké indítja: it 19-és. S2ABÄS-VARKÄS részvételi díj 80.— Ft 22-én TÁRSASTÁNC 140— Ft 23-én SZÍNES-TV MŰKÖDÉSÉ 200— Ft 2&-án ELEKTRONIKUS HANGSZEREK 150— Ft Jelentkezni lehet: a megyei központ 10. ban. (Ságvárl krt. 23.) TeL: 13—070. etz. inodájé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom