Szolnok Megyei Néplap, 1970. január (21. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-31 / 26. szám

1970. január 31. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s Februárban Mezőgazdasági Könyvhónap Könyvkiállítások, szakelőadá­sok, író—olvasó találkozók, könyv és folyóirat ankétok, könyvbemutatók, árusítással, filmvetítéssel. Január 31-én — az idén tizenharmadszor — Szekszárdon nyitja meg dr. Di- mény Imre, mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter a Me­zőgazdasági Könyvhónapot. S mivel ez az esemény egyúttal a Mezőgazdasági Könyvkiadó fennállásának 20. évfordulója — érthető, hogy gazdag vá­lasztékkal, sok érdekes, hasz­nos könyvvel lépnek a közön­ség elé. Ezenkívül az Akadé­miai, a Műszaki, a Közgazda- sági és Jogi, valamint a Kos­suth Könyvkiadó könyvei is szerepelnek a választékban, összesen harminc könyv — több mint mésfélszázezer pél­dányban. Olyan művek jelennek meg erre az alkalomra, mint a Hor­váth Sándor szerkesztette Ma­gyar mezőgazdaság zsebköny­ve, Kerekes József: Gyógynö­vénytermesztés, Barabás End­re: Takarmányozás, dr. Haracsi Lajos: Erdészeti növénykórtan, kiadják a kertészek, a méhé­szek és a legelőgazdálkodás zsebkönyvét, növénynemesíté- sif gombatermelési, állatte­nyésztési szakkönyvek, isme­retterjesztő írások látnak nap­világot. Érdekes kezdeményezés a Natura sorozat megjelentetése — e sorozat könyveinek célja a szórakoztatva tanítás, az is­meretterjesztés. A Natura so­rozatban jelent meg M. Iones- cu: A zöldség, a gyümölcs és a szépségápolás. Gombos Zoltán: Budavári kertek és Kapocsi György: Madarat tolláról című könyve. Nemcsak új, hanem már né­hány hónappal korábban meg­jelent könyveket is propagál­nak, mint a hatodik kiadást megért Hajas—Rázsó féle Me­zőgazdaság számokban, vagy a negyedik kiadásban megjelenő Ticsénszky Marianna könyvét, a Virág a házban és a ház kö­rül címűt. Az idei Mezőgazdasági Könyvhónapnak a könyvek ál­talános megismertetésén kívül más célja is van. Nevezetesen az üzemi kézikönyvtárak megte­remtése, szorgalmazása. Már évekkel ezelőtt ajánlották — konkrét javaslattal — a mező- gazdasági üzemeknek, hogy alap és szakkönyvtárat, vala­mint brigádkönyvtárat állítsa­nak feL K. M. Jászsági siker a rádióban A jászárokszállási tanyai diákotthon honismereti szakköre bejutott az ifjú­sági rádió „Hej, regő rej­tem” című országos rádiós- vetélkedőbe. A közvetítés-sorozatban az ország legjobb úttörő honismereti szakkörei mu­tatják be műsoraikat. A jászárokszállásiak az „Itt születtek balladák és hő­sök” című összeállításukkal indulnak. A közel egy órás műsor anyaga eredeti jász­sági gyűjtés, népballadák, kibukos hagyományok, népdalok. A kis suba című népi já­ték, — ha azt megfelelően tolmácsolják a gyerekek, nagy reményekre jogosít az erősnek induló vetélkedő­ben. Tiszta hangvétele, szép hamvassága lebilincselő. A műsor másik erősségé­nek a régi, jászkubikos életet bemutató feldolgozás látszik. Hátha a jászárokszállási tanyai gyerekeknek sike­rül... jól szerepelni a rádió­ban, televízióban. A hammeri állami gazdaság irta: Hans Döring Néhány ócska gép, alig egy tucat sovány tehén, néhány zsák vetőmag és egy csomó reménytelen mezőgazdasági munkás. Ez volt a vigaszta­lan mérleg a hammeri gaz­daságban, amikor a szovjet hadsereg alig 80 kilométerre innen Hitlert és bűntársait kiverte barlangjukbóL Azokban az órákban Au­gust Kamischke alig tudta felfogni, hogy ó és a hozzá hasonlók a hammeri gazda­ság urai lettek, pedig Ka­mischke évtizedekig volt munkás ezen az állami birto­kon. Azok akik meg akarták értetni vele a hélyzetet, merő álmodozónak tűntek számára. A háború utáni első évek az ő nézeteit látszottak iga­zolni. Kari Gottschalk, egy­kori mezőgazdasági munkás, ma az üzemi szakszervezeti bizottság titkára, elmondja, hogyan emlékszik vissza aRokra az időkre: „A népi tulajdonba vett gazdagig üzemi vezetőségei olyan idő­közökben váltották egymást, mint ahogyan a költöző ma­darak vonulnak... Egyik sem állta a nehézségeket. S voltak emberek a faluban, akik ujjal mutogattak ránk, és gúnyosan mondogatták: nem jöhet ki abból semmi, ha mezőgazdasági munkások maguk akarnak egy birtokot vezetni”. Az 1952-es évi mér­leg ráadásul még igazolta is véleményüket: 290 000 már­ka volt a veszteség. — Az emberek ennek el­lenére sem adták fel a re­ményt, — mondja — tovább Kari Gottschalk. Beültek az iskolapadokba, szakkönyve­ket tanulmányoztak, munka- szervezési problémákat bön­gésztek, növénytermelést és állattenyésztést tanultak. Bár a tanulás költségeit az üzem fizette, az egyes embereknek mégis sok nehézséget kellett leküzdeniük. Lassan-lassan eljött aztán az az idő, — fő­leg az üzemet most is vezető Martin Engel igazgató irá­nyításának köszönhetően —, hogy az üzemi terv, először a fejők és a traktoristák szá­mára, már nem volt isme­retlen fogalmak és számok érthetetlen halmaz®. Érthe­tő munkatervvé lett. Most már egészen általánossá vált, sőt törvényesen is biztosított, hogy a termelési tervek ada­tait, az önköltség alakulá­sát, a beruházási tervet, és még sok minden mást a vbgső megerősítés előtt a , mezőgazdasági munkások bri~ 1 gádjai megvitassák. Tekintve, hogy 1968-ban az üzem 739 ezer márka haszonnal zárta az évet, ma már senki sem állíthatja Hammerben, hogy a munkások nem értenek a gazdálkodáshoz. Martin Engel igazgató el­mondja, hogy évről évre ba­rátibbá vált a kapcsolat a szövetkezeti parasztsággal, s ennek pozitív hatása volt. Lassanként elérkezett az idő, hogy az állami gazdaság már nemcsak nemesített nö­vény- és állatfajták szállító­ja lett, hanem a mezőgazda- sági nagyüzemi termelés pél­daképéül is szolgált. Az utób­bi években az állami gazda­ság közelében, sőt távolabbi szomszédságában is, egyre konszolidáltabb körülmények közé kerültek a termelőszö­vetkezeti gazdaságok is, s két évvel ezelőtt kooperációs közösség alakult ki közöt­tük. Másfél év óta a hamme­ri gazdaság is tagja ennek a kooperációs szövetségnek, — amelyet egy közös tanács irányít: e tanács a jogi ön­állóság megtartása mellett közösen állapítja meg a ter­veket. A tanács munkájában állandóan érvényesül az alapelv: melyek azok a ter­mészeti adottságok, valamint technikai és szakmai előfel­tételek, amelyek alapján a mezőgazdasági termelés mi­nél' nagyobb specializálása érhető el. Mindez -az egyes termelőszövetkezetek, de egyben a hammeri állami gazdaság javára is válik. Ez a közösség főleg állattenyész­tésre specializálódott. — Az összmunka érezteti hatását már a tagok erszényére is, mert 1968-ban az év végi prémium átlagosan kétszere­se volt a havi fizetésnek. A jövőre nézve jól átgon­dolt, reális elképzeléseik vannak. A tervek között sze­repel a kooperációs egyesü­lés területén a jobb szállító utak kiépítése, a terület meg- nagyobbítása a mezőgazda- sági termelés számára, to­vábbá modem agrármódsze­rek és talajjavító munkála­tok bevezetése. S az sem a jövő zenéje már, ha Martin igazgató arról beszél, hogy reméli: a munkások nemso­kára autóbusszal járnak majd a munkahelyükre. (Panorama — DDR — KS) Kié a kié a kultúra? Ha bekopogtat a krónikás a községi művelődési ottho­nokba, vagy a falu vezetői­vel beszélget, hamar meg­győződhet arról, hogy bizony nagyon szegényes a kultúra kasszája. Nem titok; könyvvásárlás­ra, kulturális célokra álta­lában annyi sem jut, mint néhány évvel ezelőtt Megkérdeztem az egyik járási művelődési központ igazgatójától: miből adódik az a végletesség, hogy há­rom-négy kommersz — az esetek többségében nívótlan — rendezvényre jut egy-egy többet adó műsor, előadás. A válasz: valamiből élni kell, sajnos inkább csak a bóvli hozza a pénzt. Szomorú és általánosítható ez a kényszerűség. Az álla­mi támogatás nagyon kiszá­mított, a kiadás sok, valahogy meg kell „szerezni” az in­tézmény zavartalan működ­tetéséhez szükséges pénzt. A kérdés csak az, mennyire mondunk így le — ezzel a nagyarányú felhígítással — művelődéspolitikai irányel­veink megvalósításáról? Sok aggasztó jel arra mu­tat; egyre több helyen hát­térbe szorulnak a nevelési célkitűzések. Azt senki sem várhatja a továbbiakban sem, hogy hirtelen megduzzad a járás, a megye pénztárcája és bőven jut majd pénz mindenre. Más lehetőségeket is fel kell teháit hapznáni. Több pénz van a falvakban, mint a járásoknál! Termelőszövet­kezeteink szépen megvagyo- nosodtak, tekintélyes kultu­rális alappal rendelkeznek. Nem a községé az a pénz, hanem a tsz-é, érvelt egy nyakas kun főkönyvelő, ami­kor kíváncsiskodtam, hogy nem tudnák-e ők működtetni a most olyannyira szegényes községi művelődési házat? Csak akkor jött kicsit za­varba, amikor azt is meg­kérdeztem tőle, hogy hány tsz van a községben? Hüm- mögött, kiderült, hogy csak egy. A környéken nincs más munkaalkalom, az egész fa­lu a tsz-ben dolgozik. Tsz-ek példamutatása Szép példái vannak már a megyében a kulturális alap ilyen irányú, célszerű fel- használásának. A tiszaburai Lenin Tsz átvette a községi művelődési otthon gondját, baját, függetlenített igazgatói és tiszteletdíjas klubvezető­ket alkalmaz. Évente száz­ezer forinttal járul hozzá ez a közös gazdaság a községi művelődési otthon program­dús működtetéséhez. Nagy dolog ez, ha meggondoljuk, hogy például a tiszafüredi járási művelődési központ is alig kap évi százezer forint­nál több állami támogatást Tiszaburán jóidéig tízezer fo­rintnyi állami támogatással működött a művelődési ott­hon. Az abádszalóki Lenin Tsz portájáról is olyan híreket hallottunk, hogy ők is szíve­sen fordítanák a kulturális alap egy részét a községben lévő művelődési otthon fenn­tartására. A tiszaföldvári Szabad Nép Termelőszövetkezet is szép példáját adja a segítő­készségnek. Lebontatja az ószőllői elavult művelődési otthont, a helyébe új tsz- központot épít, benne szép nagy klubkönyvtárral, — amelynek fenntartási költsé­gét vállalja. , A tiszaszőllősi Petőfi Tsz is jelentős anyagi és erkölcsi segítséget nyújt a falu kultu­rális életének szélesebbkürű kibontakozásához. Rossz példából több van Sajnos rossz példából több van. A túrkevei termelőszö­vetkezetekben hiába kerestük a népművelési ügyvezetőket, — a tiszafüredi Hámán Katc és Szabad Nép Tsz-ekben sincs még csak félfüggetlenítetl „kulturos” sem. Szinte alig hittünk az egyik járási művelődési köz­pont munkatársainak, ami­kor elmondták, az egyik tsz- elnök kendőzetlenül kifejtet­te előttük: „Akkor jó dol­gos a paraszt, ha analfabéta”. Ez kirívó eset — hol él ez az ember és ilyen gondolko­dással hogyan lehet egy kö­zösség vezetője?! — és szél­sőséges, de annyi bizonyos, nincs még minden rendjén (tisztelet a kivételnek) a mű­velődés-politikai követelmé­nyek maradéktalan megvaló­sításához való hozzájárulás­sal. Pedig az esetben, ha a termelőszövetkezetek célsze­rűtlenül használják fel kul­turális alapjukat, saját tagsá­guktól vonják meg a kultu- rálódás lehetőségét. — ti — Az izotópok megvédik a mű- alkotásokat A világ évrtői évre szá­mos művészeti kinccsel lesz szegényebb elsősorban azért, mert lehetetlen volt a fából készített művészeti alkotáso­kat megóvni az enyészettől. Ezt a problémát most a fából készült tárgyak meg­védését szolgáló új módszer­rel, rádióaktív izotópok se­gítségével eredményesen megoldották. Ezt a módszert a krakkói mezőgazdasági fő­iskolán dolgozták ki. A régi fa az izotóp-kezelés után visszanyeri korábbi faktúrá­ját, külalakját és tartósságát Ezenkívül érzéketlenné vá­lik a küoső légköri befolyá­sok ellen és élvezhetetlen lesz a szufélék számára. Épül a vár Még a tavaszi, nyári színek­re emlékezem. A Tabán nap­sütésben sárgálló templomára, házaira, a széles lépcsőjű feljá­ratra, a virággal, gyeppel be­ültetett kertre, a feketén fény­lő kovácsoltvas kapura, a Bu­davári Palota már felépült, megnyílt déli szárnyára. És emlékszem a hegyoldalban nyugvó török katonák külön­leges, kőturbános sírhelyére, a Történeti Múzeum Budapest történetét bemutató rézkarcai­ra, nyomataira, a Nemzeti Ga­léria parádés tárlatára. A fényszórók fényében Kari Kamischke, a legidősebb munkás a hammeri állami gazdaságban, — ma nyugdíjas, az üzem történetének néhány érdekes epizódját eleveníti feL mar Messziről és kívülről olyan a vár, mintha már semmi nem hiányoznék a teljes helyreállí­táshoz. A Gellért-hegyről, vagy a pesti Duna partról, már ab­lakszemek is csillognak. De az illúzió akkor lesz teljes, ha április negyedikén, hazánk fel- szabadulásának 25. évforduló­ján a fényszórók is kigyulla- nak. Díszkivilágítás övezi majd a kupolát, a várfalakat. Fény­szóró világítja meg az árkád­sort, a Zsigmond-kaput, a Cortina falakat és a Buzogány- tornyot. Hasonlóan parádés lesz az épületek, a termek belső vilá­gítása is. Minden épületrész az építészeti stílusához illő, azzal harmonizáló, a műemlék­jellegnek megfelelő világítótes­teket kap. Különösen a könyv­tárakban és a képtárakban ügyelnek arra, hogy stílusos és ugyanakkor korszerű is legyen a világítás. A Magyar Nemzeti Galériában, a Mária Terézia trónteremben ugyanolyan dí­szes csillárokat helyeznek el, mint amilyenek a régi palotá­ban voltak. Most, hogy hó és sár borítja az utakat, jégcsap lóg a házte­tőkről, nehezebb körülmények között de folyik a Budavári Pa­lota helyreállítása, téliesítették az építkezést. A tervek sze­rint 1970-ben a korábbi évek beruházásánál jóval magasabb összeget — 120 millió forint érékű munkát irányoznak elő. A Gazdasági Bizottság határo­zata a Várpalota teljes befeje­zését 1975 végére szabta meg. Már bontják a volt őrségi épületeket, folytatják a hűtő­központ építését, a Clark Adám téren víztornyot, s e térről a várba vezető keleti utat is épí­tik már. 1973-ban költözhet be vég­leges otthonába, a Dunára né­ző déli szárnyba a Legújabb- kori Történeti Múzeum, a Mun­kásmozgalmi Intézet. Mellette a Magyar Nemzeti Galéria cél­jaira kijelölt épületrészben ké­szül a klima-berendezés, a Munkácsy-képek itt végre ideá­lis körülmények közé kerülnek. A palota északi szárnya a Párttörténeti Múzeumnak ad helyet. Az Irodalomtörténeti Intézet a volt Karmelita-épületben kap helyet, ugyancsak 3 év múlva. A tetőfedési és szerkezeti munkát most végzik el. Kormányfogadó komplexum Az idén kezdik a Várszínház, a kormányfogadó-épület és a várgondnokság épületeinek bel­ső átalakítását. A volt Sándor palotát szánják reprezentatív, kormányfogadó komplexumnak — tárgyalótermekkel, vendég­szobákkal. A Várszínház a ter­vek szerint 1974-ben már meg­kezdheti műsorát. S ekkor ad­ják át az építők rendeltetésé­nek a várgondnokságot — mű­helyekkel. raktárakkal, és a várban dolgozók közös, nagy éttermével, konyhával. 1974-ben megindul a sikló == a budapestiek egykori kedvelt közlekedési eszköze. 1975-ben pedig a gyorsliftek óránként 800 embert szállítanak a Dózsa György térről a várba. Ekkor nyílik meg a Várpalota budai oldalra néző nyugati épület­tömbjében a Nemzeti Könyv­tár. A Budavári Palota építésével egyidejűleg szépül a környék is — a palota közvetlen kör­nyezetét gondosan tervezett parkok teszik hangulatossá. Kádár Márta

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom