Szolnok Megyei Néplap, 1970. január (21. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-17 / 14. szám

1970- január 3ZÖLNOK MEGYEI NÉPLAP § A Uszaföldvárl Lenin és Szabad Nép, valamint a mezőhéki Táncsics Tsz huszonhat tagja nyolc hetes tanfolyam elvégzése után betanított növényvédő munkás bizonyít­ványt kap. A tanfolyam 19 .9. december 8-án kezdődött, vezetője Werner László, a szol­noki járási növényvédő főfelügyelő. Az előadások zömét is ő tartja, valamint a me­gyei Növényvédő Állomás agronómiái dolgozói és meghívott előadók oktatják a leendő betanított növényvédőket, Élelmiszeripari szakközépiskolái szerveznek A Baranya megyei Szentlő- rincen — a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium határozata alapján — élelmi­szeripari szakközépiskolát szer­veznek. Hazánkban ez lesz az első ilyen jellegű középfokú is­kola, ahol az 1970—71-es tanév­ben indul meg az oktatás, a jelentkezések már megkezdőd­tek az ország egész területéről. Speciális ágazata a tejipari Szakágazat lesz, emellett a hallgatók alapképzettséget sze­reznek más élelmiszeripari ága­zatokban is. A szentlőrind szakközépiskola hallgatóit el­sősorban termelőszövetkezetek és állami gazdaságok, valamint tejipari társulások képeztetik, s a fiatalok ugyanoda térnek majd vissza. A négyéves isko­lára az idén mintegy harmincöt lányt és fiút vesznek fel, kollé­giumi elhelyezéssel. A végzet­tek az érettségi bizonyítvány- nyal azonos értékű oklevelet kapnak a tejkezelés és a tej- feldolgozás szakágazatában. A hallgatók szakmai oktatá­sa a Szentlőrincen működő, or­szágosan ismert Mecsektej tár­sulás üzemeiben történik. A MÉM hozzájárult ahhoz, hogy a szakközépiskola rendes tag­ként belépjen a részvénytársa­ság jellegű tejipari közös vál­lalkozásba. Ilyenre még nem volt példa Magyarországon. Ennek az az előnye, hogy az iskola igazgatója tagja lesz a Mecsektej igazga­tó tanácsának és így megfelelő körülményeket biztosíthat a tanulók szakmai gyakorlata számára. Oratóriumi estek a diósgyőri várban Miskolc megyei jogú város művelődési osztálya, az érde­kelt intézményekkel közösen összeállította a város idei mű­velődési programját A gazdag eseménysorozatból kiemelke­dik a diósgyőri vár korhű stí­lusban helyreállított belső ud­varán júliusban rendezendő oratórium est. Ennek során Beethoven születésének 200. év­fordulója tiszteletére a miskol­ci szimfónikus zenekar mutatja be a nagy zeneköltő műveit A Magyar Állami Hangver­senyzenekar és a Budapesti pórus interpretálásában Oríf: Carmina Buránája és Honeg­ger: Dávid királya hangzik fel az évszázados várfalak között Miskolc kulturális életének másik kiemelkedő eseménye lesz az immár nemzetközi ér­deklődésre számottartó miskol­ci filmfesztivál, amelyet a SZOT és Miskolc megyei jogú város tanácsának közös rendezésé­ben tartanak május 18. és 23-a között A 11. alkalommal meg­rendezésre kerülő fesztiválon tv és kisfilmeket mutatnak be. Több mint tizenöt kiállítás szerepel a gazdag programban. Első alkalommal mutatják be Miskolcon a Galériában az or­szágos Kis Jankó Bori himző- pályázat díjnyertes műveit, va­lamint egy miskolci magán­gyűjtő nagyértékű gyűjtemé­nyét UJ CIKK-BEMUTATO MOSZKVÁBAN Az ELEKTROIMPEX ez év első felében a HUJíGEXPO szervezésében részt vesz a lip­csei, a kairói és milánói nem­zetközi vásáron, önálló vállala­ti bemutatót rendez februárban a líbiai Tripoliban, ahol lénye­gében teljes áruválasztékát fel­sorakoztatja. Márciusban Ber­linben ismeretközlő audiovizuá­lis oktatási eszközeiből nyílik kiállítás. Áprilisban Brüsszel­ben rendez az ELEKTROIM­PEX a berlinihez hasonló, de kisebb méretű bemutatót A vállalat április közepén rendezi meg Moszkvában éven­te szokásos új cikk bemutató­ját Mivel legfontosabb piaca a Szovjetunió, a szovjet szakkö­röket minden évben tájékoztat­ja új árukínálatáról. Most he­lyet kapnak ezen a kiállításon a korszerű kivitelű elektro­akusztikai berendezések. Motorkerékpárok Közép- és nagyjavítását — a téli hónapokba« — értékhatártól függően 6—9—13—13 havi részletre is vállaljuk. Részletes felvilágosítást nyújt a VASIPARI VÄLLALAT MOTOR JAVÍTÓ ÜZEME Szolnok, Mészáros L. u. 28. Telefon: 12—025, Szegedi halászlé külföldre A szegedi halászok receptje szerint főzött, s a paprikafel­dolgozó vállalat műszaki dol­gozóinak találmánya alapján tartósított halászlékockák híre már külföldre is eljutott A na­pokban mintegy 50 000 adagot küldtek Ausztriába, Svájcba és Svédországba. Útra kész egy „kóstolószállítmány” az Egye­sült Államokba és az NSZK- ba is. Uj kőolajvezeték U] kőolajvezetékkel kötik össze Kápolnásnyéket és a Ko­máromi Kőolajipari Vállalat szőnyi gyáregységét. Az épí­tést Kápolnásnyéknél kezdték, s most értek a Környe—Tata közötti úthoz. A 60 millió forintos költség­gel készülő, évi 2 millió tonna kőolaj szállítására alkalmas vezetéket a tavasszal adják át rendeltetésének. Ez lesz a má­sodik vezeték, amely összeköti Szőnyt KápolnásnyékkeL KIS KÖZSÉGEK NAGY VÁLLALKOZÁSA A megye sok kis községé­ben gond egy-egy nagyobb összejövetel, gyűlés vagy kul­turális rendezvény megtartá­sa, mivel nincs olyan helyi­ség, amely néhány tucatnál több embernek helyet tudna adni. Ezekben a községekben a művelődési házak rendsze­rint nem felelnek meg, a kö­vetelményeknek, kicsik, kor­szerűtlenek. Az emberek igényei viszont növekednek s a tanácsokra mind nagyobb nyomás nehezedik új, mo­dern, művelődési ház építése érdekében. A tanácsok — ha már épí­tenek — igyekeznek hosszú Két millión felül időre megoldani, a gon dókái. Ez teljesen jogos és érthető törekvés, de a végrehajtásban gyakran túlzásokba esnek. Az építkezés a község erejét meghaladja, s az elkészült művelődési ház fenntartása, rendszeres kihasználása to­vábbi gondokat okoz. Kisért a régi, elavult, úgynevezett „nagytermes” szemlélet is, amely szerint a művelődési ház „lelke” a nagyterem. Pe­dig a korszerű népművelés egyre inkább a kiscsoportos foglalkozások irányába fej­lődik s a drága pénzért fel­épített nagyterem hétszámra üresen áll; A község felszabadulásá­nak 25. évfordulóján avatták fel az új művelődési házat Jászfelsószentgyörgyön. Épí­tése 2 millió 150 ezer forint­ba került. Hogyan jött össze ez az összeg? A tanács a korábbi években tartalékolt 700 ezer forintot, felvett 350 ezer forintnyi bankhitelt, kapott 900 ezer forint állami támogatást és a járási tanács művelődésügyi osztályától még külön 200 ez­ret. A hitelt 3 év alatt kell törleszteni, az évi törlesztés a kamatokkal együtt 136 ezer forint. A községfejlesztésí alap évente körülbelül 200 ezer. Az igazság kedvéért meg kell jegyezni, hogy az építke­zés eredeti költségvetése 2 millió alatt volt, a többletet az építőanyagok árának idő­közben történt emelkedése okozta. A felépült művelődési ház­ban van egy 260 személyt be­fogadó nagyterem, színpaddal, öltözőkkel, egy klubszoba és egy úgynevezett tanácskozó terem, amelyet tévé nézésre, kisebb-összejövetelek rende­zésére lehet használni. Két kis szobát kapott az épület­ben a községi pártbizottság is, amely anyagilag hozzájá­rult az építkezéshez, régi he­lyiségeit pedig átadta a köz­ségi könyvtárnak. A tanács saját erejéből 30 ezer forintot szán a művelő­dési ház működtetésére. Je­lenleg tárgyalnak a termelő- szövetkezettel s ha megegye­zés születik, az összeg a szö­vetkezet hozzájárulásával együtt 100 ezerre emelkedik. Ez, a művelődési ház saját bevételeivel együtt elegendő­nek látszik a megfelelő szin­tű népművelési munkához. Kérdés azonban, hogy ez az összeg biztosftható-e fo­lyamatosan a körülbelül két­ezer lakosú községben anél­kül, hogy más intézmények­től vonnának el anyagiakat, s egyúttal lépést tudnak-e majd tartani más igények kielégí- téséveL A nyolcezer lakosú Jászla- dányban például a tanács 50 ezer forintot ad a művelődési háznak, de van olyan község, ahol ennél jóval kevesebb jut ilyen célra, __ __ z ik a Hazafias Népfront téli tanfolyamát. A program gaz­dag. Január harmadik heté­ben, minden nap lesz valami­lyen rendezvény: nők akadé­miája, községi vezetők fóru­ma, mezőgazdasági szakkör, MHSZ kör, Vöröskereszt tea­délután es közben klubestek. Nagyon nagy erőfeszítést vállaltunk, de véleményem szerint megérte. Az 1970-es év tanulóesztendő lesz ezen a téren. Nagyobb gyakorlat­tal, ennek az evnek a tapasz­talataival gazdagodva jövőre még több, jobb programot tud majd nyújtani a művelő­dési ház a község lakosságá­nak. Megismerni a tapasztalatokat A jászfelsószentgyörgyiefc áldozatvállalása, és bizakodá­sa tiszteletreméltó. A cikk elején említett néhány fenn­tartást azonban változatlanul aktuálisnak érzem, bár hiba lenne jóslásokba bocsátkozni. Utólag már nem is érde­melne ennyi szót a jászfelsó- szentgyörgyi művelődési ház, ha nem érkeztek volna olyan hírek, hogy más községekben is hasonló vállalkozásra ké­szülnek. Kérdés azonban, hogy a most kezdődő építkezések­hez tudnak-e a felsőbb szer­vek ugyanannyi támogatást nyújtani. Vannak olcsóbb, praktikus megoldású tí­pustervek, amelyek igen jól felhasználhatók kis községek művelődési házai, klub­könyvtárai építésénél. Mielőtt végleg döntenek érdemes ezeket gondosan tanulmá­nyozni, vagy legalábbis meg­ismerkedni az időközben szerzett jászfelsőszentgyörgyi tapasztalatokkal,­B. A. A vb elnök véleménye Kiss D. Géza, a jászfelső­szentgyörgyi tanács vb elnöke ezekre a kérdésekre a következőket mondotta: — Évtizedes probléma ol­dódott meg a művelődési ház felépüléséveL Korábban nem volt olyan helyiség a község­ben, ahol száz embernél több összejöhetett volna, za vár tá­lán ul és kulturált körülmé­nyek között. Itt megrendez­hetjük a párt-, és tömegszer­vezeti gyűléseket, a szövetke­zet közgyűléseit, és termé­szetesen színházi előadások rendezésére is alkalmas a te­rem. Máris van megállapodá­sunk a Déryné Színházzal és a Szigligeti Színházzal egy- egy bemutatóra. Minden rendezvény iránt nagy az érdeklődés. Megala­kult a községi népművelési tanács, és sok jó javaslatot tett: sakkverseny, bábszín­ház, író—olvasó találkozó, ze­nekar alakítása szerepel töb­bek között a javaslatokban. Ezek egy része már megvaló­sulóban van. A művelődési házban kapott helyet az MHSZ lövészkor, az öregek klubja, az ifiklub, ott rende­SZOBROK SZARVASON A világhírű szarvasi arbore­tum alapjait több mint száz év­vel ezelőtt rakta le szarvasi birtokán Bolza József. A Schönbrunn-i császári parkból és más híres kertekből hozatta a 10—20 éves fakat óriás föld­labdákkal együtt. Ma mar ezerhatszáz fajta fa, dísznövény és cserje él a természetvédelmi kertben. A szarvasi arborétum alapítójának most szobrot emelnek a kert bejáratánál. Harmincnégy nemzetközi tanácskozás tudósaink idei programjáról Á Magyar Tudományos Akadémia az idén 34 tudo­mányos tanácskozást rendez külföldiek részvételéveL Az elsőre január 19—20-án ke­rül sor: a nyelv- és iroda­lomtudományi osztály, az rlzadétmia irodalomtudomá­nyi intézetével együtt, szirn- poáont rendez a prózaelem­zés elméleti és gyakorlati kérdéseiről. A tudományos program sorába^ több jelentős évfor­dulóról is megemlékeznek. Ä felszabadulás 25. évfor­dulója alkalmából április­ban töriénészkonferenciát, rendeznek, amelyen a fel- szabadulás történetének tudományos vizsgálatáról adnak számot történé­szeink. Májusban Székesfehérvárott négynapos szimpozionon emlékeznek meg Sajnovics Jánosiul, a „Demonstráció” megjelenésének 200. évfor­dulója alkalmából. Novem­ber 20-án pedig az Akadé­mián lesz emlékülés Bee­thoven születésének 300. év­fordulója alkalmából. Ugyancsak novemberben rendeznek ötnapos tanács­kozást Sárospatakon Come- nius halálának 300. évfordu­lójára emlékezve. A közgazdászok is több Jfantos tudományos tanács­kozáson vesznek részt. Áp­rilisban az ipargazdasági konferencia a gazdasági ha­tékonyság mérésének és nö­velésének korszerű módsze­reivel foglalkozik. Júniusban a polgári gazdaságtan új irányzatairól, októberben a szocialista gazdaságirányítás módsze­reiről tanácskoznak A konferenciák zömét — a 34-ből 23-at — a műszaki és természettudományos problémáknak szén,telik. A spefctroszkópusok és kiber­netikusok talá'kozóin kívül nagyszámú külföldi szakem­ber részvételével vitatják meg a mikrohullámú össze­köttetések. az automatizálás, a félvezetőkutatás és ipari alkalmazás újabb eredmé­nyeit és problémáit Tudo­mányos tanácskozás témája lesz a fűtés- és légtechnika, a vízminőség, az ivó. és ipa­ri víztisztítás technológiája, a vasutak rekonstrukciója, az úthálózat tervszerű fej­lesztése is. A biológusok és a biofizi­kusok vándorgyűlésein ösz- saegezik a hazai kutatási eredményeket a föld- és bányászati tudományok mű­velőinek jelentős tanácsko­zása lesz áprilisban a sop­roni planetáris geofizikai ta­nácskozás. októberben a VI. bánya vízvédelmi konferen­cia. Az agrártudományi konferenciákon olyan fontos fciérdések kerülnek napi­rendre. mint a mezőgazdaság kemizá- clója folytán a talajba ju­tó gyom- ég rovarirtó. gombaölő anyagok mik­robiológiai átalakulása a kultúrnövények és az Őket károsító tényezők köl­csönhatásai. valamint a ser­tések fertőző betegségeivel kapcsolatos kutatások és nemaertkőzi együttműködés kérdését Pályázati felhívás A Művelődésügyi Minisztéri­um és a Magyar Képzőművé­szek Szövetsége pályázatot hir­det a „Derkovits Gyula ösz- töndíj”-ra, amelynek célja a tehetséges, már önálló alkotó- tevékenységet folytató fiatal művészek támogatása. A Der­kovits ösztöndíjra pályázhat minden olyan 35. életévét még be nem tölött képzőművész, aki a főiskola elvégzése után ön­álló művészeti tevékenységet tud felmutatni. Kivételes eset­ben, — ha művészi munkássága indokolja — az is részesülhet ösztöndíjban, akinek nincs fő­iskolai végzettsége. Az ösztöndíj összege — 3 évi időtartamra — havi 3000 fo­rint. Az ösztöndíj odaítéléséről — az ösztöndíj bizottság véle­ményének meghallgatása után — a művelődésügyi miniszter dönt. A pályázáti kérelemhez s jelentkezők mellékeljék eddigi művészi tevékenységük részle tes ismertetését; az ösztöndíj időtartamára művészi munká juk tervét, megjelölve benne céljaikat; egy példányban ké­szült önéletrajzukat, pontos lakáscímmel: főiskolai végzett- ség esetén oklevelük hiteles másolatát, továbbá művészi munkásságukat, céljaikat be­mutató műveiket ;,i

Next

/
Oldalképek
Tartalom