Szolnok Megyei Néplap, 1969. december (20. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-07 / 284. szám

1969. november 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP A Mars hegyei és völgyei j Á NASA \ és a tudomány t Mialatt az Apollo—12 űrhajó­♦ sai a Holdon jártak, az ame- J rikai űrhajózási hivatal, — a ♦ NASA tudósai tudománytalan- X nak minősítették az egész x Apollo programot és közülük X többen felmondtak, — írja a ■t nyugatnémet Die Zeit. — A 1 program ugyanis a tudósok ♦ szerint sokkal inkább a tech- ! nikai, mint a tudományos kér­♦ désekre helyezi a hangsúlyt. X A tudósok állítása szerint a X Hold eléréséért folytatott ver- X senyben kizárólag azzal törőd­♦ tek, hogy minél gyorsabban t olyan szállítóeszközt állítsanak t elő, amely alkalmas arra, hogy ♦ technikailag magasan képzett ♦ pilótákat a Holdra és vissza­♦ szállítson. A repüléssel, a le­♦ szállással és a Holdon való X tartózkodás biztosításával el­♦ foglalt űrhajósok képtelenek ♦ egyidejűleg tudományos szem­♦ pontból fontos kísérletek el­♦ végzésére. Arról nem is szól­♦ va, hogy az űrhajósoknak az | éveken keresztül folytatott X megerőltető begyakorlás mel- X lett nem is volt lehetőségük, X hogy megfelelő tudományos t szakképzettséget nyerjenek. Az ♦ űrhajóban pedig rajtuk kívül X nincsen hely kutatók számára. X E. Shoemaker, a houstoni ■ ♦ NASA központ főgeológusa — • | .márciusra mondott fel. Hama- ; X rosan kilép D. U. Wise, a ♦ holdkutatási csoport helyettes X igazgatója, W. N. Hess, a tű­it dományos osztály vezetője és t E. King, a holdlaboratórium t kurátora, A holdlaboratórium t igazgatója, P. Bell, nemrégi- ! ben jelentete be kilépési szán- X dékát. Az Apollo—12 startja 2 előtt " december 10-i hatállyal Í benyújtotta lemondását G. t Mueller, az Egyesült Államok t valamennyi, emberrel végzett X űrutazásának központi igaz- X gatója. X Miért éppen most kedvetle­♦ nedtek el a NASA-tudósok? A X kutatók abban reménykedtek, X hogy az első sikeres holduta- X zás után lehetőséget nyújta­♦ nak számukra a holdprogram t olyértelmű módosítására, — t amely lehetővé teszi majd a | beható tudományos kutatást. ♦ Most azonban azt tapasztalják, X hogy az Apollo-programot vál- X tozatlanu! folytatják, anélkül, X hogy a tudomány érdekében a X szükséges módosításokat vég- X rehajtanák. X A tudósok „lázadása” sü- X lyos csapást jelent az USA t űrhajózási hivatalára még ak- i kor is, ha nyilvánvalóan pótol- X ni tudják majd a távozó ku- X tatókat. A NASA távolabbi ter­vei tekintetében azonban az ügy nem sok biztatót jelent, • s mindenesetre megfosztja a hivatalt a tudományos kutató­munka nimbuszától. gi Azoknak a gondos megfi- : gyeléseknek az alapján, — : amelyet az arizonai Kitt Peak-ben teleszkóppal végez­tek a Mars felszínéről, elké­szítették a bolygó felszíné­nek eddigi legpontosabb to­pográfiai térképét. A Science legutóbbi szá­mában (nov. 14.) dr. R. A. Wells azt írja, hogy nem le­het egyszerű összefüggést megállapítani a felszín egyes területeinek magassága és színe között, de az ezzel kap­csolatos találgatások alapján feltetélezhető, hogy a Mars felszínének sötétebb foltjai viszonylag alacsonyan fekvő helyek, s hogy a pirog színű területek valószínűleg maga­sabb fekvésű sivatagok. Noha az utóbbi néhány év- ben radar segítségével pró­bálták tanulmányozni bolygó felszínének topográ­fiáját, nyilvánvaló, hogy í legpontosabb módszer a szén­dioxid spektrum tanulmá­nyozása a felszínről vissza­tükröződő fényben. A Hesperia néven ismert terület 22 kilométerrel fek­szik magasabban a felszín átlagánál és 30 kilométerrel magasabb a Nyugatra húzódó mélyedéshez viszonyítva A Mars-felszín számos helyén hasonló kontrasztokat észlel­nek. 2300 éves hajóroncs Észak-Ciprustól, Kyreniá- tól mintegy háromnegyed mérföldre, 90 láb mélység­ben egy homokkal csaknem teljesen beborított hajóron­csot találtak. A pennsylva­niai egyetem víz alatti régé­szeti kutatócsoportja két nyáron át dolgozott — haj­naltól estig, egy közeli parti hajóról kiindulva — a ma­radványok kiemelésén, a le­hető legkisebb nyilvánosság mellett, mert féltek az ama­tőr kincskeresőktől. A lelet Nagy Sándor idejéből való, tehát körülbelül i. e. 300- ban süllyedt el. Kis keres­kedelmi hajó volt, amely diót, olajat és bort szállított. A tárolásra 400 amfora — agyagedény — szolgált A történészek véleménye szerint a hajót az Égei-ten- geren Samosnál rakták meg, az északi Dodekanezoszban néhány malomkövet, majd Rhodosnál jelentős szállít­mányt vett fel. Egy másik ciprusi kikötőben valamit ki­rakodott, majd Kyrenia felé fordult A kapitány és a le­génység talán itt vette volna fel a fizetésit, amikor partot ért Nem lehet tudni, hogy a személyzettel mi történt, — csontvázat nem találtak. A hajón talált mandulák héja megmaradt, belsejük szétmállott. A tengerészek mindennapi életére emlékez­tető tárgyak is megmaradtak a hajón: serpenyőfedelek, fa­kanalak a hajókonyháról, kis lámpások, néhány mázas tál és kehely, egy szitának a töredékei. A régészek szá­mára felbecsülhetetlen érté­ket jelentenek. Remélik, hogy az egész hajótestet még az év vége előtt ki tudják emelni. A hajó előre elkészített testtel épült, bronz szegekkel rögzí­tett bordái a külső burkola­ton kívül fekszenek. Az egész külső felület bőrborí­tású, bronzszegecsekkel sze- gezva. A hajót valószínűleg sok vihar érte. Fadugókkal és a hajótest belső oldalához szegezett szögletes bőrdara­bokkal javították. Két ka­binja volt elől és hátul, fe­délzetén 12 megmunkálatlan fát szállított, amit valószínű­leg egy másik ciprusi kikö­tőben vett fel. Á „derék altiszt" és a Pentagon főcsendőrének Wooldridge főtörzsőrmes­ter karrierje nyílegyenesen emelkedett felfelé attól a pillanattól kezdve, hogy 1963 márciusában megkapta ki­nevezését a nyugat-németor­szági Augsburg mellett állo­másozó 24-es gyaloghadosz­tályhoz. Hamarosan a „Ki­váló Szolgálatért Emlék­érem” díszelgett mellén, majd elnyerte a „Sergant Major of the Army’’ címet. Ezzel az egész amerikai had­sereg legmagasabb rangú al­tisztjévé lépett elő. Vissza a kitüntetést Néhány héttel ezelőtt a Pentagon hivatalos közlö­nyében szűkszavú hírben kö­zölték, hogy Carl C. Turner tábornokot az amerikai hadse­reg tábori csiendőrségének fő­nökét és Wooldridge főtörzs­őrmestert megfosztották a „Kiváló Szolgálatért Emlék­ér em”-től. Nem véletlen, hogy a tá­bornoktól és a főtörzsőrmes­tertől egyszerre vonták visz- sza ezt a magas amerikai ka­tonai kitüntetést. Mindket­ten ugyanannak a korrupci­ós botránynak voltak a fő­szereplői, amely néhány hét­re felkorbácsolta a Pentagon zavaros vizeit. A botrány hullámai oly magasra csaptak, hogy Ribicoff szenátor vezetésé­vel a szenátus állandó vizs­gálati albizottsága foglalko­zott vele. A vizsgálat során kiderült. hogy a szálak 1963-ig nyúlnak vissza. Egy nyugatnémet ruhaügynök tett bejelentést 1963 nyarán. Kö­zölte: ahhoz, hogy megren­deléseket kapjon, 4500 dol­lárnyi ajándékot kellett szét­osztania az amerikai altisz­tek között. Wooldridge fő­törzsőrmester aki szerette az antik bútorokat egy ezer dollár értékű olasz heverőt kért. A bejelentés nyomán a hadsereg bűnügyi vizsgálati osztálya (CID — Criminal Investigations Di­vision) munkához látott A nyomozást a CID egyik tiszt­je. Irwin Beard vezette, aki a szenátusi vizsgálóbizottság­nak a következőket mondot­ta el: „Kinyomoztam, hogy befolyásos altisztek klikkje kerítette kezébe a klubok irányítását. Ezek az embe­rek valóságos maffiát alkot­tak. Csalással és megveszte­getés útján évente 300— 350 000 dollárt kerestek csak az Augsburg—München kör­zetben. A bűnszövetkezet ve­zetője Wooldridge volt. Csal­tak a játékautomatákltal is, de a legújabb jövedebzmfor- rásuk a szállítók m&gzsaro- lása és a vesztegetési pénzek zsebrevágása volt...” A CID nyomozóinak: csak­hamar rá kellett jönniök, ho"v felsőbb körök támoga­tását élvezi a főtörzsőrmes­ter. mert ügyében négy éven át nem indítottak eljárást, sőt utasítást kaptak, hogy az ügyet zárják le. Klubok Vietnamban Üj fejleményt jelentett, hogy 1967-ben a főtörzsőr­mestert és legközvetlenebb munkatársait az NSZK-ból Vietnamba vezényelték, hogy a legénységi és altiszti klubok kiterjedt hálózatát irányítsák, ellátásukat végez­zék. Vietnami tevékenysé­gükről a szenátusi vizsgáló- bizottság előtt June Skewes a következőket mondotta el: Házasságok a computerben köttetnek Egy hamburgi partnerközvetítő intézet munkájából Üj reklám bukkant fel a képes magazinokban: a hamburgi Altmann GmbH, amely a világ legnagyobb partnerközvetítő intézeté­nek nevezi magát, azt ígéri az olvasónak, hogy megtalál­ja számára a régóta kere­sett, eszményi partnert. A reklámképen egy fiatal sze­relmespár látható, a legkü­lönbözőbb korú hölgyek és urak fényképeinek társasá­gában. Az érdeklődők máris kitölthetik a mellékelt „bol­dogság-szelvényt”, amelyen a személyi adatok, tehát élet­kor foglalkozás, családi ál­lapot, képzettség és hobby megnevezése mellett egyszer­smind egy önjellemző teszt kérdéseire is megfelelhetnek. Hangulatfestés Ez a teszt abból áll, hogy a partnerkereső osztályza­tokkal lát el öt különböző mondatot, amelyek mind­egyike egy-egy hangulati képet ír le. Ezek a követke­zők: Lugas a nagy gesztenye- fa alatt. Lobogó fáklyát vivő lovas. Magányos kunyhó egy kö­dös, mocsaras tájon. Érett gabonatábla, nyár derekán. Tenger a csillagos égbolt alatt. Az érdeklődő olyképpen jellemezheti magát e han­gulatképek segítségével, hogy mindenekelőtt megpró­bálja azokat lefesteni lelki szemei előtt, majd pedig rangsorolja, azaz osztályozza őket. A leginkább tetsző képnek, illetve az azt leíró mondatnak „egyest” ad, a következőnek „kettest” és így tovább. A mondat, amelyhez a számára legke­vésbé tetszetős kép kapcso­lódik, az utolsó helyre ke­rül, azaz „ötöst” kap. Mi­után a partnerkereső még a jövedelmét nagyjából meg­határozó kockába is beírja a keresztet, megadta azokat a személyére és lényére vo­natkozó legfontosabb adato­kat, amelyekből egy megfe­lelőképp programozott com­puter már meg tudja álla­pítani, mely partnertípus ne­vezhető számára eszményi­nek. Csalás — de nagy üzlet Éva Colloni, nyugat-berli­ni újságírónő utánjárása so­rán kiderítette, hogy az NSZK-ban, az utolsó 25 év alatt, összesen 240 társköz­vetítő intézet létesült ame­lyek közül azonban nem ke­vesebb, mint 142-t tartanak nyilván a hamburgi csalás­regisztráló hivatalban. En­nek ellenére egyre több em­ber szánja rá magát arra, hogy a társkeresésnek ezt a furcsa módját válassza. Miért? — teszi fel a kér­dést az újságírónő. Nos, Kurt Tucholsky, a költő, már 1928-ban megadta erre a legegyszerűbb választ: nehéz az élet kettesben, de még nehezebb egyedül. Az Altmann-féle intézet alapítói is tisztában voltak vele, hogy az emberek haj­landók anyagi áldozatot is vállalni a magányosságtól való menekülés érdekében. Kiszámították, hogy egy ko­moly és megbízható közve­títő intézetnek számottevő esélyei vannak a nyugat­német „házasságpiacon”. Az esélyek kiaknázásának esz­közéül pedig az IBM 360/50 típusú elektronikus adatfel­dolgozót választották. A computer ugyanis nem csal és magát sem engedi becsapni. Naase úr, a vállalat vezetőségének egyik tagja elmondja, hogy nemrégiben egy kézműves, személyi adatainak megadá­sával, iskolázottságát kissé „fölfelé kerekítette”, azonban pár hét múlva már keser­vesen panaszkodott, hogy tőlük kapott partnernői hoz­zá képest túl intelligensek, s nem képes velük szellemi­leg lépést tartani. A válla­latnál erre utánanéztek a dolognak és megállapították, hogy a computer szigorúan tartotta magát a kitöltött kérdőív adataihoz és ponto­san a megfelelő hölgyeket kereste ki. A panaszkodó férfiú erre töredelmesen be­vallotta, hogy adatszolgálta­tása bizony nem volt egészen korrekt. Ä közvetítő intézet Ham­burg egy szolid negyedében, Winterhudébau áll. Helyisé­geiben hiába keressük a ké­tes közvetítőintézetek meg­szokott ismertetőjegyeit, a süppedő kerevetet és az át­ható parfümszagot Itt nem súgja a vőlegényjelölt fülé­be egy dús keblű hölgy, hogy a leányzó, aki a szomszéd szobában reá várakozik, nem csinos ugyan, de bőséges ho­zománnyal rendelkezik... A dolog tehát a szelvény­nyel kezdődik, amelyen egy lélektani, illetve színteszt kérdéseire kell megfelelnie. Mi történik azonban a kitöl­tött és beküldött szelvények­kel? Michael Paula, a 28 éves ügyvezető, okleveles közgazdász a következőképp írja le a hamburgi vállalat ügymenetét: Nehéz ügyet nem vállaJnak — Miután a szelvény itt befutott nyilvántartásba vé­tetett és a kiértékelés is megtörtént, 400 külső mun­katársunk egyike felkeresi az érdeklődőt. E munkatár­sak kiképzése itt a központ­ban történik, itt ismerkednek meg bizalmas természetű feladatkörük teendőivel. Akad köztük egyébként még volt teológus is. Szóval ez a munkatárs közli az illető­vel az árat és a feltételeket. Ha az mindenbe belemegy, kitöltik a személyi ívet, amelyben többek közt ilyen kérdésekre kell megadni a választ, hogy „Mely vidéken nőtt fel?”, Van-e kifogása az ellen, hogy partnere esetlég más felekezethez tartozik?”. Ennek a személyi ívnek a felülvizsgálata után döntjük el, felvesszük-e az illetőt tagnak. Ha az eset ugyanis túl nehéznek ígérkezik el­utasítjuk. Nem lenne tisz­tességes eljárás, hamis re­ményeket ébreszteni olya­nokban, akikről látjuk, hogy igen csekély kilátással ren delkeznek egy sikeres köz­vetítésre. Egy velük megkö­tött szerződés érvényességi határa három év és mi kö­telezzük magunkat évenként 99 partnerjavaslat megtéte­lére. Másfél évvel ezelőtt kénytelenek voltunk például az 1925-ösnél idősebb évfo­lyamokhoz tartozó hölgyek kéréseit eleve visszautasíta­ni, mivel egyszerűen nem volt elegendő megfelelő férfipartner. Nemrég azon­ban megváltozott a helyzet: épp a napokban oldottam fel a zárlatot, minek foly­tán most már 1909-ig vissza­menően valamennyi női kor­osztály jelentkezhet. A hamburgi vállalat tavalyi forgalma 30 millió márkára rúgott. A siker elő­feltétele a pontos piackuta­tás. Érdekes egyébként, mily fontos szerepe van nálunk még ma is a felekezeti kér­désnek. Egy, az 1961. és 1965. közti válásokról ké­szült statisztika kimutatta, hogy ha mindkét házastárs katolikus volt, 1000 közül csak 73,4 házasság bomlott fel, míg a vegyes házassá­gok esetében már 116,4-re ugrott fel ez a hányad. Evangélikus partnerek közt 123,5 házasság végződött vá­lással, egyéb felekezethez tartozó vegyes házasságoknál pedig nem kevesebb, mint 304,8 volt a válási arány. Az ebből a tényből adódó kö­vetkeztetéseknek érthető módon fontos szerepük van a partnerek személyi adatai­nak kiértékelésénél. (Frankfurter Rundschau) „Két évig voltam artista me­nedzser. A vietnami legény­ségi és altiszti klubokat, kel­lett ellátnom. Ezalatt, egy­magám több mint lOt/OoO dol­lárt fizettem ki verezlegetés- ként. s ez a társaság néha a szerződést kereső nőktől szexuális szolgála tokát is követelt, a pénzifgyi veszte­getések miatt végül is ki kellett válnom az üzletből. Saigonban min denki tudta, hogy a bemda vezetője Wooldridge ’'főtörzsőrmester. Ez a legocsmiányább rabló­banda, amedjjet valaha lát­tam.” A vizsgalat során bebizo­nyosodott hogy alig tíz hó- napos. Vietnami tartózkodás suk al att; Wooldridge és tár­sai elvnél jóval nagyobb sza­bású, manipulációkba is kezdtek, kihasználva a dollár sajátos helyzetét a feketepia­con. 1967-ben a klubok el­látására és pénzügyi fekete­piaci manipulációkra külön céget is alapítottak „Moré­dén Company” néven. A CÍD emberei a vietna­mi üzelmek ügyében, is foly­tattak vizsgálatot, de telje- •sen befejezni nem tudták, mert időközben Wooldridge-t Port Benningbe, az USA ■egyik legnagyobb kiképzőtá­borába helyezték át (A fő­törzsőrmester felső kapcso­latára jellemző, hogy Viet­namból a főparancsnok Abrams tábornok különrepülőgépével utazott az USA-ba.) Az „üz­letet” itt is folytatták, de a CID sem adta fel á kilátás­talannak tűnő küzdelmet és töménytelen bizonyító anya­got gyűjtöttek össze. Már ép­pen a végső összesítő jegy­zőkönyvön dolgoztak, ami­kor újabb utasítást kaptaki minden vizsgálatot szüntes­senek be. Ezt az utasítást Carl C. Turner tábornok, az ameri­kai hadsereg tábori csendőr­ségiének főnöke adta ki. A CID emberei ezután a vizs­gálati anyagokat a szenátus állandó vizsgáló bizottságá­hoz juttatták el. A szenátus nyomozói fel­derítették a tábornok mani­pulációit is. Turner nem­csak fedezte Wooldridge és társai „üzleteit’, hanem ar­ra is felhasználta hivatali be­folyását és összeköttetéseit, hogy fegyverkereskedelmet folytasson A texasi Port Blissben pél­dául Turner 200 különböző fegyvert vásárolt meg azon a címen, hogy azokat „a had­sereg kiképző programja” során használják fel. A fegy­vereket azonban washingto­ni lakására szállíttatta és te­kintélyes haszonnal eladta. Hasonló üzletet kötött Kan­sas City és Chicago rendőr­főnökével — akik a bűnö­zőktől elkobzott fegyvereket adták el a tábornoknak. — k —

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom