Szolnok Megyei Néplap, 1969. december (20. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-06 / 283. szám
1969. december 6. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Pufojkás bíróság A túrkevei Búzakalász Tsz egyik gépműhelyéből kihord- ták a javításra váró traktorokat, s most ott hosszú lócákon pufajkás, gumicsizmás emberek halkan tereferélnek. A padsorok előtt kopott zöld asztal. A rendőrök megjelenésével elhal a zaj, mindenki kíváncsian figyel. Finta Lajos elnökhelyettes köszöntő szavai után dr. Sarkadi Imre, a BM Szolnok megyei Rendőrfőkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője emelkedett szólásra. Gép- járművezetői jogosítványokat mutat a hallgatóságnak. Pálinlcázás a fordulók között — Két munkatársuk ellen érkezett rendőri feljelentés, hogy vezetés közben szeszesitalt fogyasztottak. Harmadik társuk jogosítványa nincs itt, mert ő „elsietett” a helyszínről. Most a kollektívát kérem meg, döntse el, viszaadjuk-e ezeknek az embereknek a gépjárművezetői jogosítványukat. Az őrnagy sorban olvassa a neveket. — Nyakó Károly, Horváth Imre, Lénárt István. — A megszólítottak felállnak, arcukon zavar tükröződik. — Mondják el röviden, mi történt — szól a rendőrtiszt. — Sertéseket szállítottunk az állomásra, a fordulók között pálinkát ittunk. Én három féldecit ittam • mondja Nyakó. A helyiség falán öles plakátok. — Vigyázz, az alkohol balesetet okozhat! — Én sajnos felborultam a vontatóval — hajtja le fejét Lénárt. — Én kevesebbet ittam — szól Horváth Imre. A teremben csend vaui, az emberek egymást nézegetik. Az első két felszólaló beszédjén még érződik, hogy csak hivatalból hevesiednek. A következő felszólaló, a párttitkár. Szavai már a valóságot idézik: — Példákban nincs hiányunk. Akad már köztünk olyan, aki vagy kórházban, vagy börtönben, vagy a temetőben kötött ki. Volt, akinek pártfegyelmit adtunk. Minden gépjárművezetőnek nem foghatjuk meg a kezét — ne igyál! Merünk olyan döntést hozni, hogy aki ittasan jön a munkahelyre, azt hazaküldjük és megfizettetjük vele a kiesett munkát? Nem merünk! Eszünkbe jut, hogy ma te, holnap én! Hiányzik a példamutatás Sötét szemüveges fiatalember emelkedik szólásra, a telep gondnoka, raktárosa. Már első szavaival is elevenére tapint — Hiányzik a példamutatás! Egy brigádvezető se fogyasszon italt amikor nem szabad. De az is bűnös,‘ aki itat! Konkrét példát mondok: a háztáji hazaszállítása. Aki kinyitja a pálinkás bütyköst Az újra várva A minap havas esőben, J csontig hatoló metsző szél- |: ben, vagy harmincán to- ’ porogtak Jászárokszállás központjában lévő önki- ti szogáló élelmiszer bolt j tj előtt Mondanom sem kell, ' 11 hogy nagyon rossz hanti I gulatban; morogtak zsör- 11 tölődtek a sorban állók, l\ az idősebbek a hajdani •, szatócs boltot emlegették, J amelyik előtt soha nem kellett az utcán állni. Benn az üzletben mind- össze két vásárló tiblá- bolt addig azonban nem I mmUaÍmaI* La A LÍmvsÁIIAIt* — igyál komám, megszolgáltad — az épp annyira bűnös, mint az, aki ivott Ittas vezetésért én nem pénzbüntetést szabnék ki Nyakónak is ott kellene jóvátenni hibáját, ahol elkövette. Én azt mondom, mindenki csak annyit igyék, amennyit én! Az elnökhelyettes a rendőrökhöz fordult: — Raktárosunk antialkoholista. A hozzászólók, ki-ki vér- mérséklete szerint elitélik az ittas vezetőket. Az ellenőrző bizottság elnöke elmondja, hogy ebben az évben tizenhat baleset történt a tsz-ben. A kocsiirányító javaslatot tesz, ha egy gépkocsivezetőt ittasságon fognak, azt ne engedjék gépre ülni, helyezzék át más munkakörbe. Az emberek feszülten figyelnek, csak a „vádlottak” ülnek lehajtott fej- jeL Egyikük a padlót figyeli elmélyülten, a másik gyufaszálat rágcsál. Ök is érzik: ami itt elhangzik, nemcsak az ő személyes ügyük, több annál. Végül dr. Sarkadi Imre összegezi a hallottakat. Hások életét is... — Szükséges, hogy az italozók ellen a közösség lépjen fel. Sok ember nem látja, hogy az ittas vezetés mekkora bűn, pedig az italos ember nem ura saját akaratának, könnyen kárt tesz a közös vagyonban is és nemcsak a maguk, hanem mások életét is veszélyeztetik. Megkérdezem az egybegyűlteket, visszaadjuk-e a j ogosítvány okát ? A sarokban mozgolólás, suttogás támad. Valahol a hátsó sarokban tétován felemelkedik egy kéz, aztán még egy, egyre hangosabban hallatszik: adjuk vissza! Adjuk vissza! Az érdekeltek felállnak. Nyakó Károly így beszél: — Ha megszegem az ígéretem, akkor még aznap postára teszem a jogosítványomat a rendőrség címére A kollektíva döntött; felelősséget vállal munkatársaiért Most már nemcsak a három embernek a becsülete forog kockán, hogy megtartsák ígéretüket *— k. gy. —• Reggel — bál után mehetnek be a kinnállók, míg az előzők közül mindenki ki nem jön. A fiatal üzletvezető a raktárban ülve magyarázza, hogy nehezen tekinthető át az üzlet, ezért nem lehet mindenkit beengedni. 4 A raktárból minden eset- 4 re valóban nehezen... 4 Az ÁFÉSZ elnöke meg- 4 ígérte, hogy beszél az üz- 4 letvezetővel és többet nem lesz sorbanállás az üzlet előtt. 4 Ugyancsak a falu főte- 4 rén áll a vendéglő. A sön- tésből nyílik az étterem, amelynek természetesen konyhája is van. Úgy 11 óra felé harapnivaló után érdeklődtem, hiába. — Semmi nincs, viszont 12- kor ebéd — nyugtat meg a pincér. Eszembe jut az az útszéli csárda, ame- * lyiktől a legközelebbi fa- lu is több mint 10 kilométerre van. Ám a pult üvegje alatt a fasírozot- tól, a friss pogácsáig mindig és minden megtalálható. Újra az ÁFÉSZ elnöke nyugtat meg: —Látjuk a hibákat, új személyzetet állítunk be és rövidesen — napokon belül — minden másként lesz. Jászárokszállás lakossága meghaladja a 10 ezret. Az apró boltok helyett áruház emelkedik majd. Es addig? Semmiképpen sem így, megnehezítve az . újra való várakozást. L -vb~ Bál, éjjeli mutatás után nem kellemes az ébredés akkor sem, ha vasárnap virrad ránk és kiauldhatjuk magunkat Hát még, ha munkanap következik! Néhány jótanácsot adnánk a „rendbehozatalhoz”. A mulatságból hazatérve ajánlatos azonnal meginni az odakészített kis üveg ásványvizet Reggel pedig, felébredéskor fogyasszuk el a termoszba előkészített forró tejet Aki nem tejpárti, ugyanígy kamillateával hozhatja rendbe gyomrát Mit tegyünk a fáradt arcbőrrel? Nem lehetünk olyan fáradtak, hajnali hazatéréskor sem, hogy a báli sminket azonnal le ne szedjük arcunkról. Először arclemosó krém, majd langyos vizes arclemosás következzék. Ezután krémezzük be arcunkat zsíros krémmel. A szemhéjlakk, ceruzafesték még ezen a kivételes napon sem maradhat fenn, különben ébredéskor vörös és duzzadt lesz a szemhéjunk. A „felújítási” munkát reggel egy kis tornával kezdjük. Utána a fürdőkádba! Rövid ideig tartó langyos fürdő, majd hideg-meleg zuhanyozás kitűnően felüdít. Ha van idő, száraz arcbőrünknek jót tesz a tojásos arcpakolás: fél tojássárgáját három csepp olajjal elkeverünk, s száradásig hagyjuk az arcbőrön, majd langyos vízzel lemossuk. A szemünket könnyen felfrissíthetjük, ha egy pohárka kamillateában „megfürdetjük”. Másnaposán — délelőtt és délután is — csak enyhe sminkelés ajánlatos. Élénkíti az arcot, ha nem púderezzük egészen mattra, az arcközép táján pedig szabadon hagyjuk a bőrt A szemünket élénkítő halványkék, vagy zöld szemhéjfestékkel, leheletvékony rétegben kontúrozhatjuk. Elénkszínű, ne sötét tónusú rúzst, a szokottnál kissé jellegzetesebb kölnit, vagy parfümöt használjunk. P. Szőke Mária Mit tegyünk a felesleges kilókkal ? Helyes élrend és testmozgás A kövérség sok esetben súlyos egészségi ártalom, amely elsősorban a szívműködésben okoz zavart de a felesleges kilók túlterhelik a lábainkat. s ízületeinket is. Az elhízás ellen (ha nem hormonzavarból ered) sikerrel és aránylag egyszerűen küzdhetünk, orvosi beavatkozás nélkül is, — ha kevesebbet eszünk. Ez azonban nem azt jelenti, hogy koplaljunk. Aki koplalva akar megszabadulni a felesleges kilóktól, becsapja önmagát. Lefo- gyása csak átmeneti lesz, mert a leadott egy-két kilót ismét hamarosan visszaszer- zi. Lefogyni csak lassan szabad. Nem sínyli meg a szervezet ha havi egy-két kilót adunk le, ugyanis időközben módja van a szervezetnek hozzászokni a kisebb ételfelvételhez. Ügy kell lefogynunk. hogy jóllakottsági érzésünk megmaradjon. Azaz nem is annyira tömegében, mint inkább zsírképző anyagokban szerényebb ételeket kell fogyasztanunk. Az egészséges táplálkozás a vegyes koszt amelyben arányosan szerepelnek a legfontosabb alapelemek, a fehérje, szénhidrát zsiradék és a nélkülözhetetlen vitaminok. Kerüljük a zsíros húsokat, s általában a túl zsíros ételeket Állati fehérjeszükségletünket sovány főtthúsból vagy sültből (alufóliában süthetünk például baromfihúst fogyókúrás célra teljesen zsír nélkül is), sajtból, tojásból biztosítsuk. Jó fehérjeforrás a tej és a túró is. Sovány sajtot fogyaszthatunk kenyér helyett. Az állati fehérje nem raktározó- dik zsírrá alakítva a szervezetben. A zsírban sült tészta és hús (rántott szelet, palacsinta, fánk stb.). ha nem is teljesen tilos, de erősen mérséklendő a fogyókúrás étrendben. Kerülnünk kell továbbá a kifőtt tésztákat, kelttésztákat, édes süteményeket A friss kenyeret lehetőleg mellőzzük. Napi 3 zsemlénél, vagy ennek megfelelő súlyú kenyérnél ne fogyasszunk többet, azt is lehetőleg pirítva, vagy szikkad tan együk. Mikor mennyit együnk? Reggelizzünk bátran. — a napi munkával feldolgozódik a reggel felvett táplálék. Az ebédet fogyasszuk mértéktartóan, a vacsorát pedig korlátozzuk és lefekvés előtt legalább 2—3 órával vacsorázzunk. Tejet, tejterméket — kivéve a tejfelt — nyugodtan fogyaszthatunk vacsorára is bőségesebben. Jó vacsora étel a tojás, keményre főzve, vagy lágy tojásnak. Jó fogyókúrás módszer az is. ha naponta váltogatva, például az alma-. burgonyás-, tojásos-, hidegfelvá- gottas-napot rendezünk. A fogyókúrás étkezési tanácsok mellé, néhány fogyasztó tomagyakorlatot ajánlunk. Fontos, hogy mindennap rendszeresen tornázzunk, mert csak így remélhető a kívánt eredmény. Csípőfogyasztó gyakorlatok: 1. Támlásszék mögé állunk. Bal kezünket csípőre téve, jobb kézzel megfogjuk a szék támláját Jobb lábunk alá könyvet helyezünk. Bal lábunkat lassan emeljük előre, derékmagasságba, s lendítsük hátra, maid előre 8—10-szer. Váltott - kézzel és lábbal ismételjük a gyakorlatot 2. A szék előtt mindkét tenyerünket és egyik térdünket támasszuk a padlóra. Másik lábunkat kinyújtva a szék ülésére helyezzük, majd lassan és ütemesen, kis körívvel először a szék egyik oldala, majd a másik oldala mellé helyezzük a padlóra a lábfejet. Ismételjük a gyakorlatot. majd váltott lábbal csináljuk ugyanezt. B. S. Találmány kis hibával Ámbátor Ervin feltalálta a kétfrontos engedékenységet. Ráeszmélt arra, hogy aki harcol, az sebet is kaphat, márpedig ezt ö nem szerette. Az igazság az, hogy gyáva ember volt ez az Ámbátor, és erre neje is inspirálta, akivel immáron húsz esztendeje élt békés egymás mellett félés- ben. — Te csak ne szerezz magadnak ellenségeket — szokta mondogatni. — Ügy kell élned, hogy mindenkit megérts, senkit se bánts, akkor téged is békén hagynak. Ámbátor már a külsejében is igyekezett találmányának szellemét megtestesíteni. Megnövesztette a haját, hogy a fiatalok lássák: nem zárkózik el a modern ízléstől. Hosszú haját viszont egy micisapka alá gyömöszölte. Mértékletesen bár, de lelkesedett az új mechanizmusért, ugyanakkor nem mulasztotta el leszögezni, hogy azért a régi sem volt kutya. Gyerekét megkereszteltette a templomban, majd díszes névadót is rendezett. Reggel az utca baloldalán ment el otthonról, este a jobb oldalon tért haza. Egyszer mepróbálta, hogy az út közepén menjen, de akkor felírta a rendőr. Az öreg portás bácsival megbeszélte, hogy mit mondott a tiranai rádió, az ifjú diszpécserrel a londoni híreic- röl konzultált. A táncdalfesztiválra két szavazólapot küldött: egyiket a rikoltozó nő, a másikat a puszit szóró fiú nevére töltötte ki, Esténként a’tán t^^sénével együtt félve latolgatták, hogy a nap folyamán nem galop- pozta-e el magát valahol. Az ilyen beszélgetések után nyomasztó álmok gyötörték: Ijedten riadt fel és megállapította, hogy baloldalon dobog a szíve, ámbátor jobbkezes. Leginkább azokkal a szerveivel volt elégedett melyekből mindkét oldalán viselt egyet, lyen a füle, mely- lyel a két irányból érkező instrukciókat egyaránt meghallotta. Külön hálával gondolt szüleire, akik nem törődtek vele és gyermekkori kancsalságát nem kezeltették, így ma is a jobbszemével balra. a ballal pedig jobbra nézett. Ámbátor készségesen elismerte a világ anyagelvü- ségét és örökkévalóságát, de nem kételkedett, hogy lehet fölöttünk valaki. Ha ezekután valaki azt gondolná, hogy Ámbátor igyekezett az ellentéteket kiegyenlíteni, az egymással vitatkozókat közös nevezőre hozni, az az elmondottakból sem érti az Ambátor-féle találmányt. Ha ugyanis a szembenállókat kibékítené, kénytelen lenne az egyik oldalra állni, ami ezesetben már a halvány ellenzékiség látszatát kelthetné. Gondolom, a tisztelt olvasó megérti Ámbátor lelkivilágát, amit csak azért ecseteltem ilyen részletesen, mert vele még nem talállcozhattak, hiszen egyedül van. Bevált-e a találmánya, vagy elbukott? Tudom, egyesek most azt várják tőlem, mondjam fel, hogy boldogul. Eszel szemben mások azt követelik, hogy rúgjam ki a nyomorultat, mert egy ilyen ingadozó opportunistának nem lehet más a sorsa. Hát kérem... Szóval... Hagyjanak engem békén! Mit provokálnak? Ősz Ferenc Mit. , főzzünk holnap W\ \ y)i Zőldségleves Gombás kacsa Mézeslepény Gombás kacsa: Hozzávalók: egy pecsenyekacsához 60 dkg gomba, egy fej vöröshagyma, egy csapott kávéskanál majoránna, egy nagy csomó petrezselyemzöld, 3 szál zellerlevél, egy evőkanál mustár, 8 dkg zsír, 1 dl tejföl. Az apróra vágott vöröshagymát a félbevágott gombákkal együtt a zsírban fedő alatt üvegesre pároljuk. Belekeverjük a feldarabolt kacsát, a fűszereket és a sót. Felengedjük egy kevés vízzel és puhára főzz üli. Majd hozzákeverjük a tejfölt és a mustárt és még egy percig forraljuk. Párolt rizzsel és céklával tálaljuk. Mézeslepény: 20 dkg mézet 10 dkg cukorral, 2 egész tojással és 2 tojássárgájával, 2 késhegyni szódabikarbónával habosra verünk. Folytonos kavarás közben hozzáadunk 40 dkg lisztet és 4 dl tejet. Kikent tepsibe tesszük, tetejére hosszúkásra vágott mandulát szórunk és lassú tűznél megsütjük.