Szolnok Megyei Néplap, 1969. december (20. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-29 / 300. szám
\ 1969. december 29. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Ketten — a hatezerből Mintegy hatezer ember dolgozik Martfűn a Tisza Cipőgyárban. Az átlagéletkor 30,5 év — fiatalok. A környező községek még mindig, bár gyérebben, mint valaha — adják az utánpótlást, az újakat. Mégis a sok fiatal, új munkás érkezése, évenkénti cserélődése közepette is egyre terebélyesebb a törzsgárda nagy családja. K. Szabó Ferenc Kisszériét gyártó, jórészt exportra termelő a cipőgyárban az a műhely, amelyben sok-sok éve K. Szabó Ferenc dolgozik. Jól, mindig jobbon — igyekvőbben. Különösen, mióta ő lett a műhely dolgozói bizalmából, a hatvanas évek elején alakult Hunyadi János nevét viselő szocialista brigád vezetője. Jó kis kollektíva az övék. A futószalagokon éber őrei a brigád tagjai a minőségnek, rendre, fegyelemre nevelik egymást, szeretettel fogadják a műhelyükbe érkező új dolgozókat — s megszerettetik velük a kollektívát, megismertetik a cipőgyártás nehéz mesterségét. De egy szocialista brigád élete nemcsak a munkából áll. K. Szabóék — évről évre szorgosan tanulnak is. Három éve munkásakadémián vesznek részt együtt, azok, akik nem járnak általános iskolába, vagy szakmunkás- képzőbe. S még valamiben előljárnak: a szellemi vetélkedőkben. Tavalyelőtt szép jutalmat kaptak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának tiszteletére rendezett sokhetes pályázaton — most a felszabadulásira készülnek. K. Szabó, a brigádvezető magáról nem szívesen beszél. Szerény: Martfűn él kis családjával. Szenvedélyes gyűlölője a hibáknak, a termelés, az élet akadályainak. Amikor legutóbb beszélgettünk, brigádgyűlésre készülődött. A pártról kért ötven év előtti adatokat. A fiatal, csupaszív munkásember szükségesnek tartotta megemlékezni brigádgyűlésen az 1919-es eseményekről. Erdei Erzsébet Bár rengeteg a fiatal, s a többség cipőipari szakmunkás, mégis Erzsiké, a Rákóczifalváról másfél évtizede Martfűre járó takarítónő portréját vázolom. Talán azért is, mert múltidőben írhatom már, hogy „bejáró”. Erzsikének ugyanis az 1969, esztendő egyben búcsúzást is jelentett. A napokban köszöntötték őt munkatársai, a szakszervezet, a kommunális osztály — nyugdíjba vonulása alkalmából. Vézna alakú, sok betegség próbálta munkásnő. Hozzátartozói — a testvérei, azok gyerekei. Van Rákóczifalván egy kis, piciny házacskája, abban élt eddig. Most, a nyugdíj után már nem akar egyedül maradni. Van Szolnokon rokona, az hívja, Nyugdíjas postások köszöntése Ä Debreceni Postaigazgatóság és a Postások Szakszervezetének területi bizottsága rendezésében tegnap délelőtt az igazgatóság tar nácstermében bensőséges ünnepség keretében búcsúztatták a Hajdú-Bihar, Szabolcs- Bzatmár és Szolnok megye posta szerveitől nyugállományba kerülő nyolcvan postai dolgozót. Dr. Deák Ignác az igazgatóság vezetője köszönte meg a több évtizedes becsületes munkát, — amelynek elismeréseként ez alkalommal — pénzjutalmat nyújtott át a nyugdíjba) vonulóknak. Az ünnepeltek között volt többek) között Pruzsinszky István, a tószegi postahivatal volt vezetője, aki 1930 novembere óta dolgozott postai alkalmazottként. A többi Szolnok megyei — Popovits Jánosné Szolnok, 1. sz. postahivatal dolgozója, Fekete Flórián tiszaőrsi kézbesítő és Bodor Jolán, a tiszafüredi postahivatal főpénztároea — szintén több évtizedes munka után vonul nyugalomba. BORISZ TYITOV: • • Üzleti titok Egyszer hazaugrottam. az ebédszünetben, bemegyek az ebédlőbe — az asztal nincs megtérítve, az ebéd meg sehol. — Kedvesem, — kérdem — mi lesz az ebéddel? — Neked kell — te is főzd meg, — feleli nőm. Aztán, •— úgy mellesleg — a manikür minőségét vizsgálgatja a bal kisujján. Először hőbörögni akartam, de aztán türtőztettem magam. No, nem a szelíd jellemem miatt, nem. Hitvesem szavaiban olyan ötletet fedeztem fel, amit haladéktalanul fel akartam használni gyakorlati tevékenységemben. Visszamenteni a gyárba. Bementem az ‘irodámba. Csöng a telefon, interur- bán keresnek. Az igazgató beszél a szomszéd gyárból; — Üdv, kolléga! Miért nem küldöd már a tengelyeket? — Adj esztergályosokat — lesz tengely. — Nálam még nappal is lámpással keressük az efféléket... — És azt hiszed, »ekem feleslegem is van belőlük? Egy szóval nincs elegendő esztergályos, de d tengelyek kellenek neked. Gondolkozz! Másnap küldött egy brigádraváló esztergályost. Veleségem rendszere működni kezdett. Egy másik igazgatóval folytatott beszélgetés közben elsírtam magam a rozsdamentes csövek miatt: — Visszaigazolom a megrendelésedet, csak szerezz nekem rozsdamentes csövet — meg sem tudók mozdulni nélküle. Egy hét múlva a gyári raktár plafonig volt rozsdamentes csővel. Valamivel később valakitől még kikönyörögtem egy ráfizetéses gépet, amire különben gyárunknak nem is volt szüksége. E kéréssel csupán véglegesen ellenőrizni akartam módszeremet. A séma megbízhatósága: „Neked kell — te is csináld meg’’ — százszázalékosnak bizonyult. Jelenleg a főmérnökkel azon törjük s fejünket, hogyan lehetne tökéletesíteni a módszeremet, hogy csak a legfontosabb — a fizetés felvétele — maradjon meg benne. A többi gondot azoknak kell vállalniok, akik igényt tartanak termékeinkre, azaz a fogyasztóknak. Ez azonban egyelőre még csak perspektíva. A mi rózsdszínű álmaink. Meglehet, hogy néhányon tudni szeretnék: hol található a mi gyárunk? Hogy hívják? Választ senki sem kaphat. Ez ugyanis, ahogy mondani szokták, üzleti titok. Egyszer beszéltem a módszeremről a villanyerőriű igazgatójának, naívul azt gondolva: „ö aztán nem fog velem konkurrálni ezen a téren”. Az igazgató megdicsért, majd hirtelen így szólt: „Adj embereket a szénrakodáshoz. Neked kell a villamosenergia, nem nekem!” Teljesíteni kellett a kérését. Mit tehettem volna? Hisz’ a módszer üzembiztos! Molnár Sándor fordítása hogy ketten legyenek, ne egyedül töltsék a ráérő éveket, a nyugalmas szép őszöket. Erzsiké azt mondja: most jó lenne eladni a kis házat. Es új életet kezdeni a városban. Másfél évtizedig takarított Martfűn. Másfél évtizedig hajnaltól napszálltáig végezte munkáját. Ügy, hogy soha ne legyen alkalmatlan senkinek, ne zavarjon sehol. A vasárnapokat sókszor a rokonoknál töltötte. És utazott — mindig autóbuszon. Az autóbusz végállomása neki mindig „Martfű, Tisza Cipőgyár” volt — sóskúti — Tizenötön névadó Tegnap Szolnokon, a megyei tanács nagytermében tizenöt ifjú állampolgárnak adtak ünnepélyes keretek között nevet. Dr. Driesz Lajos köszöntője után a szülők, majd a névadó szülők tettek fogadalmat, hogy a csöppségekből igaz embert neveinek. Az ünnepélyes aktus után a, szakszervezeti bizottság ajándékait nyújtották át. A bensőséges ünnepség résztvevői megtöltötték a nagytermet. Schirilla január 2-án Szegednél átússza a Tiszát Schirilla György január 2-án 14 órakor Szegednél átússza a Tiszát. Schirilla ezzel előkészületeit kezdi meg a hagyományos Duna- átúszásra, s egyben tréninget jelent számára a hamarosan sorrakerülő szovjetunióbeli futáshoz, amikor ugyancsak át kell úsznia majd egy folyót a téli időszakban. Bemutatjuk megyénk múzeumait . A jászberényi Jász Múzeum A hajdani Jászkun Kerület központjában, Jászberényben található hazánk egyik legrégibb múzeuma. Lelkes lokálpatrióták: Sípos Orbán helyettes polgármester, Pethes Imre múzeum igazgatósági elnök és Hild Viktor hívták fel a figyelmet először arra, hogy mennyire szükséges a Jászkun Kerület történeti, irodalmi emlékeinek összegyűjtése és megőrzése. De nemcsak felvették ezt a gondolatot, hanem rendkívül nagy ambícióval végezték mindmáig kellően nem értékelt munkájukat az anyag- gyűjtés térén is. Hatalmas gyűjteményt hoztak össze, melynek törzsanyagát kezdetben a Jászkun Kerület történeti emlékei, valamint egyéb a várossal és a város történetével kapcsolatos tárgyi emlékek alkották. Szorgalmas munkájuk sorsa a szokásos volt Jászberényben is; a nagy gyűjtemény számára nem volt tárolásra alkalmas hely. 1874. december 26-án megnyílt ugyan a Jász Múzeum, de csak a városháza egyik mellék- épületében kaptak helyet a gyűjtemény számára. Többszöri átköltözés után csak 1931-ben került az anyag jelenlegi méltó helyére: a városháza belső udvarán lévő oszlopos, boltíves kívülről vidéki kúriához hasonlító műemlék épületbe, mely az előtte lévő parkkal nemcsak szép és esztétikus, de végre a kezdeti városházai melléképületi szoba, majd a régi Jászkürt vendéglő épületének három szobája után alkalmas és elegendő az értékes gyűjtemény számára. A többi vidéki múzeumokhoz viszonyítva Jászberénynek szerencsés helyzete volt, mert itt nemcsak lelkes gyűjtők és lelkiismeretes alkalmazottak kezelték a gyűjteményt, hanem pild Viktor, Banner János, Komáromy József személyében kiválóan képzett szakemberek irányították és végezték a gyűjtő és feldolgozó munkát, mondhatni, már az indulástól kezdve. A felszabadulás után 1950. január 1-én a Jász Múzeum állami kezelésbe került. Ez további fejlődéshez vezetett anyagi és szakmai tekintetben egyaránt, hiszen ettől az időponttól kezdve főfoglalkozású muzeológus irányításával folyik a munka. Jelenleg Tóth János néprajzos-muzeológus igazgatása alatt, s a Jászság népi hagyományainak összegyűjtésén kívül a korábbi múzeumi szakágak mellett intenzív hely- történeti kutatás is indult. Ennek keretében a Jászság munkásmozgalmi hagyományainak összegyűjtését és közzétételét tűzte ki célul a múzeum. Az összegyűjtött anyag reprezentatív tárgyait Csalog Zsolt és Tóth János forgatókönyve alapján készült álandó kiállításon láthatja a közönség. A kiállítás két önálló részből áll. A főbejárattal szemben lévő kis 1 teremben a kiállítás többi részétől függetlenül látható a Jász Múzeum legnevezetesebb tárgya; a díszesen faragott, művészien megformált Lehel kürtje, és a vele kapcsolatos történeti dokumentumok, melyek szerint a díszes elefántcsont kürt, amit a hagyomány Lehel kürtjének nevez. A dokumentumok elmondják azt is, hogy a kürt a X. században Bizáncban készült, majd ismeretlen módon Jászberénybe került. Itt a Jászság szimbóluma lett, s számos jászsági község címerét, pecsétjét díszítette képe. A kiállítás többi része három teremben látható, s a Jászság történetének legfontosabb fejezeteivel ismerteti meg a látogatókat. Az első terem vitrinjeiben a Jászság területéről ásatások során előkerült jégkori állatcsontok és az ember itteni megtelepedésére és életére utaló különböző régebbi korokból származó leletanyag van kiállítva. Belőlük feltárulnak az emberi kultúra nyomai az újkőkorban, majd az ezt követő rézkorban, melynek gazdagabb, bőségesebb leletanyaga alapján feltételezhető, hogy már sűrűbb a lakosság a Jászság területén. Mindkét korszakra vonatkozóan elsőrendű fontosságú a jászberény—borsóhalmi temetőben végzett ásatások anyaga. A bronzkorra vonatkozóan rendkívül jelentős a Jászdózsa—Kápolna halom folyamatban lévő ásatások em- lékanyaga, amely azonban teljes gazdagságában az ásatások befej ezetlensége miatt még nem látható. A vaskorszak az előkerült leletek alapján két vitrinben elevenedik meg. Majd ezután a látogatók a népvándorláskori népek gazdag, díszes anyagát láthatják. A kiállítás régészeti része az avarok, honfoglaló magyarok és jászok emlékanyagával zárul, kiegészülve a török uralom korára és a történelmi középkorra vonatkozó emlékanyag- gaL Ez utóbbi részek a jászok eredetét bemutató magyarázd szöveggel egészülnek ki. A második teremben a XIX. századi anyagot, a jászsági néprajz reprezentatív anyaga, a céhes ipar emléktárgyai és a jászsági művészek relikviái teszik teljessé. A harmadik teremben a jelenkort illetően a mai Jászberénnyel és az egész Jászság mai helyzetével ismerkedik meg a látogató, a történetiség sorrendjében a felszabadulás eseményeinek bemutatásától a nagyüzemi mezőgazdasági és ipari fejlődés dokumentumain át, á várösfejlesztés távlati tervéig maradandó képet és emlé-' két nyerve a színvonalas, nagyhírű múzeumban folyó tevékenységről és annak a Jászság kulturális életében elfoglalt pozíciójáról. Egri Mária Írta: Tmbi Lá»xtó - Ruixok 2 iráem Mihátgr Kétezer dollár Tegnap délután megpillantottam a villamoson Citrom Aladárt, régi kedves barátomat. Ezzel a Citrommal, ha találkozom, remekül elévődünk. Van valamelyes humora és szívesen él vele. Háttal ült nekem. Hogy megtréfáljam, vállára tettem a kezem és komor hangon azt mondtam: — Rendőrség! Miből telik önnek villamosjegyre? Felnézett rám és felpattant a helyéről. Átölelt: — Gróf úr — kurjantotta — végre, hogy látom! Ingujjban voltam és egy szatyor kelkáposztát vittem haza éppen, mert nem győzöm a vendéglői kosztot adópengőjeggyel. A villamos utasai rámnéztek. Szemükben részvét és biztatás volt. Nyilvánvalóan sajnáltak, hogy elvették a tízezer holdamat és csak egy szatyor kelkáposztát hagytak meg, mert résztvettem az ellenállási mozgalomban. Nem szeretem, ha sajnálnak. Mondtam Citromnak szálljunk le. Sétáltunk a kullancsmelegben. Elmondta, hogy szerényen bár, de tisztességesen megél. — Űjrendszerű töltőtollal ügynökölök — mesélte. — Svéd patent. A tolinak a szára tömör fából van s úgy kell írni vele, hogy az ember belemártja egy tintásüvegbe. A mai árakhoz képest hallatlanul olcsó és Jő! fogy. Fő előnye, hogy nem tintázza be a zsebet — Ügyes ember maga, Citrom — mondtam és megsimogattam a fejét — Es kétezer dollárom is van — szólt könnyedén. — Kétezer dollárja! Honnan? — Találtam. Es azért hoztam szóba, mert beszélni akarok magával ebben az ügyben. Tudniillik nem tudom, hova tegyem. — Hát hol tartja? — Itt van nálam. Állandóan magamnál hordom. Egy drukk az életem. — Hol találta? — kérdeztem izgatottan. — A padláson, egy ládában. Szerencsére százas címletek. Látott már százdollárost? Nemleges válaszomra bevitt egy kapu alá. A zsebébe nyúlt és kivett egy csomó papírost. Idenézzen — mondta és az orrom alá tartotta. Keskeny sárgaszínű számolócédula volt, valami képpel és az volt rányomtatva: „Berson gumisarok a legjobb!” — Hülye vice — mondtam . egykedvűen. — Hogy-hogy hülye vicc? Húsz ilyenem van. Az kétezer dollár. — Ne beszéljen marhaságokat — förmedtem rá — ez nem dollár. — Nono! Ez csak akkor nem dollár, ha értékesíteni akarom. Ha én ezt jól eldugom valahová, akkor dollár. Nem vagyok bolond, hogy értékesítsem. Hogyne! Amikor egyre feljebb megy az ára! Hála Istennek, tisztességesen keresek, van mit ennem, egy-két ruhám, amit nem adtam át megőrzésre, megmaradt, miért adnám el a dol- láraimat? Én ezt a kétezer dollárt jól eldugom valahova és élek abból, amit keresek. — De minek ezt eldugni! Kiteheti akár a küszöbre is! — Megbolondult? Hát nem tudja megérteni, hogy csak akkor dollár, ha mondjuk beleteszem egy üveg meggybefőttbe? Ha jól eldugom, akkor biztonságérzetet ad. Nagyszerű érzés azt tudni, hogy az embernek van kétezer dollárja, amire ugyan — hála az Égnek — szüksége nincs, de ha Isten ments, valami történik, mégis csak... Ki tudja, mit hoz a jövő? — És minek kell ahhoz történnie, hogy... — Az ember azt most nem tudhatja. Inget csináltatni, aranyórát venni — emiatt nem nyúlnék a dollárhoz. Nem azért van az embernek egy kis vastartalékja, hogy ilyesmire költse. Csak, ha valami nagy baj történik. Valami nagyon nagy baj, tudja? Megragadtam a karját és ráordítottam: — De ha valami nagyon nagy baj éri, ki fog derülni, hogy nincs egy dollárja sem! — Ez igaz — felelte elgondolkozva —, de mit számít a pénz, ha az embert valami nagyon nagy baj éri?... • (Folyt, köv.)