Szolnok Megyei Néplap, 1969. december (20. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-25 / 299. szám
BEKESSEG ÉS JÓSÁG? Eredményeink a párt helyes politikáján, a párt és a nép összeforrottságán alapulnak Kádár János elvtárs besséde Angyalföldön i az emberek életének értelme? Minden vallás — több, kevesebb különbséggel . — azt tartja, hogy a földi lét csak előélet. Felkészülés valamire, ami majd ezután jön. Ez csak o kezdet, amit majd követ az igazi — odaát a túlvilágon. De nemcsak a kezdet, hanem teltétel is. Ha itt jó vagy — és mi mindent kell ezúttal a „jó” alatt érteni?! —, majd ott is jó lesz neked, megkapod a jutalmat. A hetedik mennyországba kerülsz, vagy az Olimposzra, esetleg isten jobbján fogsz ülni az idők végtelenségéig — árnyalati különbségek ezek. A lényeg: érdemes azt a néhány évtizedet „jó” •emberként legürcölni a földön. Nem a karácsonyi ünnep kedvéért idézem a vallásokat. Inkább azért, mert a legáltalánosabb konvenciókat foglalják össze a földi élet értelméről. Ma már nem sokan hisznek a túlvilági életben. Az emberek tudják, hogy nincs isten, hetedik mennyország. Olimposz. Ilyen ígérgetésekért nem érdemes tehát az evilági megpróbáltatásokat békén eltűrni. Mégis sokan tűrik. Még veszedelmesen sok a „jő” ember. A »békét”, nyugalmat szerető, törvénytisztelő ember. Talán meglepő, de jobb volna, ha kevesebben lennének. Olvasom Juvenalist, a kétezer évvel ezelőtt élt római szatirikus írót: „Ha azt akarod ma (2000 évvel ezelőtt!), hogy sikert érj el. kövess el valami bűnt. mert a bűn hozta a palotákat, az ezüstöt, a birtokot, a gazdag ebédeket, t— míg a tisztességet csupán szavakkal dicsérjük. Ennyi fogyatkozás, mint manapság, még sohasem volt... Micsoda remek villákat építtetnek a gazdagok, mennyit költenek nagy vacsorákra... Ki-ki annyit ér, mennyi aranya van... Az elkövetkező nemzedékek sohasem ffgják túlszárnyalni a miénket; a romlottság elérte a legmagasabb csúcsokat...” Kedves naív elődöm — mennyire tévedett. Az elkövetkezett nemzedékek sokszor és többszörösen túlszárnyalták már ezeket a csúcsokat. Tehették, mert sok volt a béketűrő „jó” ember. A római birodalom megbukott. Helyébe lépett a feudális világ, amely a jobbágyok, kézművesek vérével, verítékével termelt javakból soha nem látott pompát, gazdagságot teremtett a királyoknak. főpapoknak, a nemesi oligarchiának. A mesék világából a főúri paloták valóságába költözött a tejjel- rriézzel folyó Kánaán, és tokaji bort csurgatott a már- ványkút. S hogy ez így lehetett, nem utolsó sorban a békére, türelemre intő, nevelő, kényszerítő vallásoknak tudható be. A jobbágyok „jó” emberek voltak. Isteni rendeltetésként tűrték a főűri kizsákmányolást. A béketűrő sokadalomból kiemelkedett ugyan időnként egy- egy Dózsa. Geyer Flórián, vagy Sztyepán Rázin — de „békétlenségüket” a szigorú megtorlás és drákói büntetés követte. ] Hagyjuk a történelmeit és st vallás ostorozását is. Ma már nem hisznek az emberek effélékben — legalább is a többség. De a régi értelemben vett jó ember, béketűrő ember még mindig nagyon sok. A karácsony a békesség ünnepe. Ez szép hagyomány. Nagyon becsüljük is. De vigyázzunk, hogy ne váljék vele hagyomány- nyá a hatásfokában falra- hányt borsót érő békeprédikációk szokása is. Mert minden korokban beszéltek karácsonykor a békéről. És értették alatta: nyugodj bele békességgel sorsodba. Beszéltek arról, légy jó és értették alatta: légy jó szolgálója uraidnak. Ezért gya-. núsak a mai karácsonyi békeprédikációk és szózatok is. Betlehemben nincsenek fenyőfák. A városka főterén legfeljebb cédrusra emlékeztető fa állhat mindenki karácsonyfájaként. Ez a fa az idei karácsonyra is megkapja ünnepi öltözetét A békesség napján a szeretet sugaránál sokkal hétköznapibb fények világítanak: a környéken tűzpárbajok és fegyveres összetűzések feszültsége jelent állandó háborús veszélyt. A Szuezi-csatorna partján ma rakéták lángcsóvája rajzolja az égre a három királyok útmutató csillagát, s miként a legendabéli Jézus, úgy menekülnek ma is az ártatlanok ezrei. És Vietnam... és a föld sok más háborús pokla... Akik a fegyvert az izraeli agresszor kezébe adják, mostanában sokat beszélnek a békéről. Akik Vietnamban a pokoli gaztetteket elkövetik., ugyanezek a békeprédikátorok. És a gálád tettek végrehajtói „jó” emberek. Amerikai hazájuk jó polgárai. Engedelmes parancsvégrehajtók. akik talán még imádkoznak is a szent estén — ha éppen nincsenek bevetésen; Gyanúsak, mi több. hazugok azok a fenyőillatú békeszózatok, amelyhez napalm- bombás „jóabaratú emberek” adnak kísérő zenét. Békesség a Földön... — így szól az egykori mennyei szózat. Hovatovább ez is kevés. Mert az angyalszárnyon szálló békeszózatok mögött nagyon is vaskos, naturális tettek húzódnak meg — amelyek a háború istenét szolgálják. Békesség a Földön? A világűri hadviselésre készülnek. A Holdon akamkk katonai bázisokat berendezni azok a bizonyos jóakaratú emberek. Azok, akik Juvenális jóslatát régen megcáfolva olyan földi paradicsomot teremtettek maguknak, amelyhez mérve a régi költő által leírt dőzsölés szegényes népkonyhái falatozásnak számít. Ezt védenék, Földön. Holdon egyaránt. Ennek a világnak van szüksége egy olyanfajta békére, amely az elnyomott népek béketűrésén alapszik, s olyan „jó” emberekre, akik készek az ilyen világ szolgálatára — most már nem az égi. hanem a vélt földi paradicsom reményében. 5/ nrácsonyt ünnepiünk. Jó alkalom ez arra, hogy eredeti jelentésében gondolkodjunk azon, amit a béke, jóság, emberszeretet szavak fejeznek ki. Varga József Tisztelt Nagygyűlés! Kedves Elvtársnők, Elvtársak! — Szeretnék köszönetét mondani angyalföldi házigazdáinknak: a kerület vezetőinek, a Kender Jutagyár és a Láng Gyár dolgozóinak a mai programért. Szívből üdvözlöm a nagygyűlés minden részvevőjét s személyükben a XIII. kerület, Angyalföld dolgozó embereit. — Ilyenkor, az év végén az emberek általában áttekintik a mögöttük levő esztendőt, felmérik a helyzetet és pillantást vetnek a jövőbe. Ez hasznos és jó dolog. A most záruló esztendő áttekintésén túlmenően nekem másfajta kötelezettségem is van Angyalföld dolgozóival szemben. Körülbelül két és fél esztendővel ezelőtt itt fogadták el országgyűlési képviselői jelölésemet E gyűlésen jómagam — csakúgy, mint az ország többi választókerületének képviselőjelöltje — azt a kötelezettséget vállaltam, hogy a választók, a kerület, városunk és az ország ügyeiben becsületesen, híven fogom szolgálni a dolgozó nép érdekeit. — Nagy felelősséget vállaltunk magunkra, s nem kony— Az ünnepi megemlékezések egyben történelmi számvetések is. Joggal elmondhatjuk — még ha vannak is hiányosságok, hogy a fő csatát megnyertük, óriási lépéseket tettünk előre. A Magyar Népköztársaságot — amely munkásosztályunk, dolgozó népünk legnagyobb vívmánya — ma már mindenki elismeri. Fejlődésünk elsőrendű tényezője az, hogy a nép saját kezébe vette sorsát; a párt vezetésével, a munkásosztály áldozatkészségével, minden becsületes és hazafias erő tömörítésével tovább vitte a demokratikus haladásért folytatott harcot, szocialista forradalmat hajtott végre. Népünk ebben a harcában mindvégig élvezte felszabadítónk, a Szovjetunió sokoldalú, önzetlen támogatását. így jutottunk el a jelenig: az országban mindenütt szocialista építőmunka folyik. Szűk és széles körben egyaránt kifejezésre jut az az elhatározottság, hogy célunkból nem engedünk; felépítjük a szocialista társadalmat. — A magyar munkásosztály. a parasztság, az értelmiség. az egész nép becsülettel munkálkodik a IX. kongresszuson meghatározott feladatok megoldásán, a Hazafias Népfront választási programjának valóra- váltásán. Jelentős eredmények születnek ebben a — Az intézkedések nyomán az elmúlt két és fél esztendőben népgazdaságunk, az ország termelő erői számottevően fejlődtek. Mintegy kétmillió ember tért át a rövidített munkaidőre. A termelőszövetkezetek szocialista földtulajdona immár kétmillió holdra nőtt. Országunk, társadalmunk megerőnyű a kötelezettségnek . eleget tenni. Valójában nem is sikerül soha olyan mértékben, ahogy az ember szeretné. Remélem azonban, hogy a dolgozó emberek, akik kifejezték bizalmukat irántunk. az államunk nevében fellépő és eljáró ügyintézők szolgálatát és munkáját szándékainkkal együtt mérlegelik. A magam és angyalföldi képviselőtársaim, az ország- gyűlés többi tagjai nevében állíthatom: arra törekedtünk, hogy fogadalmunknak és kötelezettségünknek megfelelőén dolgozzunk. Kádár elvtárs ezután a főváros fejlődéséről szólt, majd így folytatta: — Ami a Magyar Népköz- társaság ügyeit illeti: a közelmúltban hazánkban két fontos esemény zajlott le. tőzegeden hazánk felszabadulásának 25. évfordulójára készülve ünnepi külsőségek között emlékeztünk* meg a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front megalakításáról. — A másik megemlékezés hasonló keretek között Debrecen volt, az ideiglenes nemzetgyűlés és az ideiglenes nemzeti kormány megalakulása alkalmából. munkában, amelyből a dolgozók kollektíváival együtt kiveszik részüket az ország központi szervei, a párt Központi Bizottsága, a kormány és az országgyűlés is. A törvényeik és rendeletek évről évre meghatározzák a népgazdasági terveket. a költségvetést. rendszeresen segítik a fejlődésben jelentkező nagy feladatok megoldását. A Központi Bizottság kezdeményezésére az ország- gyűlés a mostani ciklusban ító számos fontos törvényt fogadott, el illetőleg a kormány jó néhány fontos rendeletét, határozatot adott ki. Jelentős volt például a Munka Törvénykönyvének korszerűsítése. Igen jelentős volt a pártkongresszuson született elhatározás nyomán kiadott kormányrendelkezés, amelynek alapján az iparban, ezen belül az építőiparban csökkentettük a munkaidőt. mégpedig úgy, iiogy közben a munkások keresete nem csökkent. A népgazdaság, a társadalom fejlődése, társadalmunk szocialista jellegének megerősítése érdekében született az új termelőszövetkezeti törvény, a földtulajdonról £s földhasználatról szóló törvény, s több fontos szociális vonatkozású rendelkezés. Államunk intézkedett a családi pótlék-rendszer fejlesztéséről, bevezettük a gyermekgondozási segélyt. södött. emelkedett az élet- színvonal. javult a közegészségügyi ellátás, fejlődött a kultúra. a kedvező tendencia mutatkozik a népszaporulatban is. A mérleg mind Angyalföld. mind a főváros, mind az ország szintjén jó, s akik szocialista ügyünket becsületes törekvéssel és odaadással szolgálták, most tiszta lelkiismerettel állhatnak az emberek elé, akiknek nevében cselekszenek. — A statisztikai mérlegnél is fontosabb azonban, hogy tovább szilárdult a munkás- osztály politikai hatalma, erősödött a párt vezető szerepe. s fokozódott a párt politikájának támogatása a tömegek részéről. A népfront- mozgalom keretében szélesedett és fejlődött a szocialista nemzeti egység, amit a szocializmus teljes felépítésének programjával hirdetünk és képviselünk. A legnagyobb eredmények közé tartozik — s erről legutóbbi ülésén a Központi Bizottság is tárgyalt, a Belügyminisztérium munkáját értékelve —, hogy a Magyar Népköztársaság alkotmányos rendje szilárd, hazánkban teljes mértékben érvényesül a törvényesség, más szóval: büntetlen embert nem érhet bántódás, a bűnös embert eléri az állam keze. a törvénytisztelő állampolgárt védelmezi az állam mindennel és mindenkivel szemben. Mindezek az eredményes alkotómunka feltételei. A szilárd munkáshatalom birtokában mindenfé- les feladattal meg tudunk birkózni. •— Az eredmények a párt helyes politikáján, a párt és a nép összeforrottságán és egységén alapulnak, a céltudatos szocialista bel- és külpolitikának, az értelmes terveknek és azok becsületes végrehajtásának tulajdoníthatók. Politikánk megnyerte a tömegeket — Ez a politika megnyerte a dolgozó tömegeket. Hangoztatta Kádár elvtárs a továbbiakban. Amíg tehát marxista módon dolgozunk, kommunista politikát folytatunk, a munkás-paraszt szövetséget erősítjük, a párttagok és pártonkívüliek politikai szövetségére támaszkodunk és minden tisztességes embert bevonunk a szocializmus építésébe, addig rendelkezünk azzal az erővel, amellyel minden, akadályt le tudunk küzdeni, minden feladatot meg tudunk oldani. — A párt, a kormány, a Hazafias Népfront tevékenysége. következetes bélés külpolitikánk, a párt egysége, a párt és a nép ösz- szeforrottsága. alkotómunkánk eredményei megalapozták és megerősítették a Magyar Szocialista Munkáspárt tekintélyét és megbecsülését a nemzetközi kommunista mozgalomban, a Magyar Népköztársaság tekintélyét a nemzetközi életben. Helyünket, elismerésünket a világban a magyar nép szívós, céltudatos munkájával értük el. — A magyar népnek becsülete és tisztessége van a külföld előtt, azt akarjuk, hogy ez így is légyen. Van, akinek tetszik, amit csinálunk. másnak közömbös, vagy nem tetszik. .Legyen csak olyan hírünk, hogy „a magvar-ok tudják, mit -»kar(Folytatáts a 3. oldalon) Mai 16 oldalas számunk tartalmából Csak a föld pihenhet Csizmát árultam Szolnokon Elfojtották a szan- ki gázkitörést 4. oldal A Vöröskereszt sikeres éve Szolnok megye és az A—2 Harminc új autóbusz, nyolc rakodógép, gáz és fűtőolaj házhoz szállítása 5. oldal Jól halad a kiskörei vízlépcső építése — Előkészületek Szolnok megyében a Tisza IL vizének fogadására Ember, munka, hazafiság 6. oldal Az első és a huszonötödik Daliás idők Virágvasárnap Mini-mese múltidőről 7. oldal Kutyaette karácsony összetett kifejezési formára van szükség Karácsonyi krónika 8. oldal A tudomány jövő évtizede 9. oldal Állatok világa 10. oldal Karácsony — 1944. „Elmesélem rpilyen volt Steinmetz kapitány...” Két perc nyelvművelés íl. oldal Tarka-barka Kétfülű csomag Változások a világ térképén Gyermekszáj 12. oldal Színészek, bohémek Bélyegsarok Angyalka voltam Egy kis humor 13. oldal Országos döntő a falusi és az üzemi dolgozók spartakiádjában Két évvel a II. kongresszus után Kit igazol az MTE? Kibontakozóban az új kapusegyéniség 15, oldal Történelmi számvetések Az ország termelő erői számottevőn fejiődnek i ái jppr VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: XX. evf. 299. sz. 1969. dec. 25., csütörtök.