Szolnok Megyei Néplap, 1969. december (20. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-21 / 296. szám
1969. december 21« SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 P. SEBÖK MARGIT: VÁZLAT A kamerák A lenini gondolatok nyomában De mortuis aut bene, aut nihil Lenin r a burzsoázia farizeusai szereti ezt a közmondást: De mortuis aut bene, aut nihil. (A halottakról vagy jót, vagy semmit.) A proletariátus az igazat akarja tudni az élő politikusokról, a halottakról is. mert azok, akik valóban megérdemlik, hogy politikusoknak nevezzék őket, nem halnak meg a politika számára, amikor bekövetkezik fizikai haláluk, & Mindig érdekelt, kik azok, akiknek a „háttér indul” felkiáltás szól a filmforgatásokon, akik sokat sejtető arccal, kísérik a színészt, vagy egyszerre emelik fel az öklüket és tiltakoznak, ha a forgatókönyvbe úgy írták: „a tömeg tiltakozik”. Két jelenet közötti szünetben üldögélnek. beszélgetnek, vagy tanulnak, egyforma termés zetességgel viselik a harmincas évek sorsüldözött proletárjának rongyait és a szmokingot, igyekeznek a kamera elé jutni, vagy éppen azon mesterkednek, hogy senki ne tudja meg „szereplésüket”. Egy kicsit álomlovagok, egy kicsit realisták, őszinték, hazugok. szépek, csúnyák, fiatalok és öregek. Egyszóval emberek. Á szervező: — Nézze, amióta film van, azóta statiszták is vannak. Én csinálom, vagy harminc éve a statiszta szervezést, regényeket írhatnék arról, amit harminc év alatt láttam, vagy akár napijelentést is adhatnék az ország gazdasági helyzetéről, meg az élet- színvonalról és nem nagyon hiszem, hogy tévednék. Mindent megtudhat az ember abból, hogy megfigyeli, kik jönnek statisztálni, mikor és miért. Statisztált már nálam volt miniszteri főtanácsos, diák. akiből később miniszter lett, bukott nagy színész és kislány, aki ma híres filmszínésznő. Hogy miért jönnek? Mindig másért, de ha akarja, akkor az is igaz. hogy mindig ugyanazért. Vannak, akik a hatvan forintért — az extra statiszta nyolcvanat kap — vannak, akik egyszerűen unatkoznak. De egy percig se higgye, hogy csak nyugdíjasok vannak ebben a kategóriában. Annyi forintosom lenne, ahány professzorfeleség. meg roérnökné jött hozzám. hogy ha van valami neki való „szerep”, akkor... Van, aki a nagy felfedezésre vár. Az ember azt hinné, hogy kihalt ez a típus, pedig most is pontosan annyi van belőle, mint harminc évvel ezelőtt, mikorén kezdtem. Minden két évben felfedeznek egyet — rendszerint egy film erejéig, aztán dobják. Ez újra csak • -''"erősíti azokat, akik a felfedezésre várnak. Közben lassan megöregszenek, elmúlik a fiatalság. _ meg a szépség, de az illúzió marad. Aztán itt vannak az egyetemisták. Fiatalok, bohémek, rendszerint már a forgatás közben elköltik azt a pént, amit megkeresnek... Velük van mindig a legtöbb baj, ők nem tekintik ezt hivatásuknak és nem is veszik komolyan. Velük kínlódik legtöbbet az asszisztens. A statisztáknak az asszisztens a főparancsnoka. Ö mondja meg, hogy ki mit csináljon és azt is, hogy ki kap extra gázsit. — A forgatás első percében megmondom, hogy kinek lesz extrája. Minden csapatban van egy szép lány. annak mindig elintéződik... Ha másképp nem akar összejönni, akkor én járom ki, nehogy romoljon a renomé. Ez az én egyik játékom, mert tudja, semmi nem múlik el olyan gyorsan, mint a szépség, annak jár a húsz forint plusz. Majd ha megöregszik és olyan szerencséje lesz. mint nekem, hogy szép nők, meg reflektorok között öregedhet meg, akkor majd megérti. Á lány: — Szeretek statisztálni. Vagy három éve kezdtem el, azon a nyáron, amikor leérettségiztem. Balaton, meg minden, szóval ingyen nyaraltam. Akkor nem vettek fel az egyetemre és én nem mentem el dolgozni, hanem inkább statisztálgattam. Nem mondom, anyámék nem nagyon rajongtak érte. de hát olyan nagyon nem is tettek ellene semmit. Elmagyaráztam. hogy ha el akarnék zül- leni. annak logikusabb módjai is vannak, mint hatvanért statisztálni. Ezt aztán valahogy elfogadták, csak az éjszakai forgatástól voltak egy kicsit kiborulva. Később azt is megszokták. Tulajdonképpen én a statisztá- lásnak köszönhetem, hogy elkezdtek felnőtt számba venni. Most már két éve egyetemre járok, de ha van egy kis szabad időm, és hívnak, most is elmegyek, talán nem is elsősorban a pénzért, hanem csak úgy. Megszerettem a filmezést. Erkölcsileg? Nézze! Senkinek nem kell árulnia magát azért, hogy statisztá1 hasson. Ha mégis alakulnak kapcsolatok, akkor az nyilván azért van. mert két ember szimpatikus egymásnak. Bárhol másutt megismerkedhetnek, ]£r\t,,<a+1re'7-'®S- képp statisztálni. Két hónapig én is jártam egy filmessel. Semmi egyéb eredménye nem volt. mint hogy nem engedett statisztálni. Az öreg: — Maga nem fogja elhinni, én pont negyven éve statisztáltam először, A Hypponépe üt, a lakáj-ban, 1931-ben, Huszonegy éves voltam akkor és másodéves joghallgató. Abban a jelenetben játszottam, amelyikben Schneider és Makáts együtt iszik a „Kolibri”-bárban. Én voltam az egyik mulatozó úr. Közvetlenül a Kabosék mellett, balra ültem... de nagy színész volt az a Kabos! Ott ismerkedtem meg egy lánynyal, akit évekkel később, mikor ledoktoráltam elvettem feleségül és kimentem vele Amerikába. Szerencsétlen házasság volt. el is váltunk. ő meg hozzáment valami olaj-emberhez. Tíz éve halt meg. addig küldözgette a csomagokat, én ugyanis nemsokkal a válás után hazajöttem... Na nem akkor még nem kezdtem el újra statisztálni. Egy csomó mindennel foglalkoztam mindegy, hogy mivél, a lényeg az, hogy mint az Építőipari Vállalat éjjeliőre mentem nyugdíjba. Egyszer — már nyugdíjas voltam — valaki megszólított az utcán, hogy nem lenne kedvem elmenni statisztálni. Volt kedvem. Ha még egyszer újra kezdhetném, azt hiszem, filmes lennék. Mindegy, hogy mi, csak filmes. Tudja, nekem van vagyonom. nem vagyok rászorulva arra a hatvan forintra, meg is kérdezte egyszer egy barátom a Hungáriában: mondd, miért jársz te statisztálni. Elmondtam neki egy viccet, magának is elmondom. Arisztid és Ta- sziló találkozik New Yorkban egy utcasarkon. Arisztid egy hatalmas autóban ül, Tasziló pedig talpig rongyos. „Kedves barátom, hát hogy juthattál idáig... ilyen rongyosan... pedig milyen tehetséges voltál a Felsőkereskedelmibe-... nahát én segítek rajtad, azonnal megteszlek az egyik gyáramban cégvezetőnek.” Tasziló csak legyint: „Ugyan, nincs nekem arra szükségem, jó nekem így is. — Hogy hogy jó?! Hát mit csinálsz tulajdonképpen? — Tudod a Ringling Barnum cirkuszban van egy elefánt, amelyiket nagyon zavarja a reflektorfény és amikor a szemébe világítanak, hát uram bocsa, összeesik. Na. most jövök én! Mint a ran wert, rúdra kötözöm és feltörlöm vele a porondot. — De hisz ez borzasztóan nehéz munka. Miért vállalod? Tasziló csak mosolyog és legyint: — Hja... barátom, ha az ember egyszer belekóstolt abba a művészetbe... M. I. Lenin egy liberális politikus halálával kapcsolatban fejti ki ezeket a gondolatokat. Úgy tűnik, napi problémáinktól távol eső területre kalandozunk, ha tovább fűzzük e lenini gondolatot. Ez azonban csak a látszat. A valóságban elég élő probléma az, hogyan ítéljük meg az elmúlt viharos évtizedek vezető közéleti személyiségeit, politikusait Válogatás nélkül idézek idevonatkozó tapasztalataimból úgy, ahogyan hallottam és feljegyeztem: „A mi mozgalmunk felemészti legjobb fiait, vagy nem? Mutassatok olyat Lenin óta, aki nagysága, dicsősége teljében nyugalomba vonulhatott, akire halála után nem mondták ezt, vagy azt — ha éppen természetes halállal meghalhatottMásik vélemény; „Ember, isten, vagy szfinx — Mao Ce-tung politikai portréja. Hová jutottunk a leninizmustól, ha ilyen címen kell könyvet megjelentetni egy nagy kommunista párt. egy szocialista világhatalom vezetőjéről?” És még egy megjegyzés: „Hogyan lehet egy vezetésre alkalmatlan, határozatlan, solható poHHkust — Dubcek — az ,emberi arculatú szocializmus prófétájának? kikiáltani és ebben még ideig-óráig hinni is olyanoknak, akik mamikat leninistának nevezik?” 9 Általánosítva elmondani azt, hogy a munkásmozgalom kiemelkedő személyiségeit a közéleti embereket nehezen, vagy rendre tévedve ítéljük meg — túlságosan szélsőséges vélemény. S igazságta’an is, különösen ha az elmúlt éveket számbavesszük. Soha nem történt annyi a közelmúlt történelmi személyiségeinek objektív megítélése érdekében, mint mostanában. Nehéz feladat ez? Attól függ. Ha a marxista vizsgálati módszerektől nem térünk el, máris biztonságosabb a mércénk. Lenin születésének közelgő 100. évfordulója még jobban megkönnyíti dolgunkat. A róla szóló visszaemlékezések, írások, tanulmányok sorra jelennek meg. Teljes egészében bontakozik ki előttünk a forradalom géniusza, aki mint ember is örök példaképe és egyben mércéje lehet a kommunista politikusnak. közéleti vezetőnek, álltaiéban a szocialista embernek. „Akik ismerték Vlagyimir Iljicset — írja visszaemlékezéseiben Lunacsarsz- kij — nem értik, milyen csoda volt ő, pedig valóban csoda volt. Lenin a szocialista ember előképe volt. Mostanában gyakran szólalnak men olyan emberek, akik ötvenedik évük felé közelednek. de mén soha nem találkoztak olyan emberrel, mint Iljics. Még nem találkoztunk olyan mélységes és őszinte szocialistával, mint amilyen ő volt. Leninből teljesen hiányzott a saját személyével való törődés, nem sok ügyet fordított magára. Lenin olyan ember volt, aki számára az „én” nem létezett. Lenin nem domborította ki énjét sem dekoratívan, sem a sikereivel való dicsekvés által, amitől egyébként mindig óvta a kommunistákat. (Felidéződnek e gondolatnál azok a „követői'’, kicsik és nagyok, akiknek életükben több szobrot állítottak, mint a keresztények krisztusának néhány évszázad alatt. — V. J.) Lenin nem volt büszke és nem dicsekedett zsenialitásával... Egyszerűen teljesen kitöltötte életét a munka és tudta, hogy erős a válla és ha valamilyen terhet kell hordozni, neki többet kell viselnie, mint másoknak... Mégis milyen egyéniség volt? Óriási! Közvetlen példakép, tanulság mindenki számára. Az, aki előtérbeállítja személyiségét, olyan, mintha hőmérőt hordana magánál, amelyen örökösen ellenőrzi, hogy most többre értékelik, most viszont kevesebbre, — az ilyesmi akadályozza a személyiség igazi fejlődését... Leninből az ilyen „én”, az egoista önteltség teljesen hiányzott...” Lenin az ellene elkövetett merénylet után, lábadozása idején meghívta közvetlen munkatársait és haragosan szóvá tette: Egyáltalán nem tetszik nekem, hogy magasztalni kezdik a személyemet. Ez bosszantó is, meg káros is. Valamennyien tudjuk, hogy nem az egyén a fontos. Nekem nagyon kínos lenne, hogy megtiltsam ezt, valahogy nevetséges, sőt feltűnő dolog lenne. Éppen ezért önöknek kellene megfékezniük ezt a jelenséget... Milyen volt <5, atá a nagy bolsevik pártpiramis csúcsán állt. Pedig e piramis olyan kövekből állt, amelyeket kemény történelmi próbák edzettek sarkosra. Vagy éppen ezért? Néha úgy véli az ember, how kis piramisok, vagy inkább vakondtúrások tetején álló törpék nem is látnak fel eddig. Azért állhatnak oly messze ettől a példaképtől — pedig talán másod- mondatonként idézgetik. Hová tegye az ember. ha ilyet lát: Egy társadalmi mozgalom funkcionáriusa elkezdi a beszédét. Első mondataival a járási párttitkár korábbi szavait idézi és hozzáteszi: „én sem tudom bölcsebben megfogalmazni a helyzetet...” Az idézett „bölcs” ember ott ül és hallgat. Pedig ő biztosan nem hiszi magáról, hogy a környék legokosabb embere. De bizonyára neki is kellemetlen leinteni az őt magasztal hízelgőt. íme a példa: Lenin árnyékában nem is oly nehéz a társadalmi, közéleti emberek megméretése. Lenin mindig a leggyöngé- debb dondoskodást tanúsította munkatársai iránt, s még a kellemetlen bírálatot, megrovást is olyan enyhe és tapintatos formába tudta öltöztetni, hogy ezzel teljesen lefegwerezte az érdekelt munkatársát. Azoktól, akik vele do1 goztak, ugyanilyen gyöngédséget és tapintatos magatartást követelt környezetük iránt. Az állami fontosságú intézkedéseket kíméletlenül végre kellett hajtant. minden ellenállást, szabotázst, lazaságot, tunyaságot meg kellett torolni, de ha az emberek teljesítették kötelességüket és jól dolgoztak. Vlagyimir Iljics megkövetelte. hogy tapintatos magatartást tanúsítsanak irántuk. s nem engedte a türelmetlen. éles kifejezéseket velük szemben. Nos, állítsuk csak elő a mtndonkori. megítélendő történelmi személyiséget, vagy énren élő funkcionáriust. kommunistát. Mérjük meg ezzel a lenini mércével is. Lehet azt mondani, hogy az ilyesmi szubjektív vonás, belső, vele született emberi tulajdonság, hogy „azért még lehet valaki nagy ember”, ha nincsenek ilyen jellemvonásai stb. Mindez üres mellébeszélés azonban, ha Lenint megismerve rájövünk, hogy ez a tulajdonság is szocialista énjéből fakad Lenin egyik legfigyelemreméltóbb tulajdonságának tekinthetjük azt a jellemvonását, hogy tudatosan alárendelte magát a kollektívának. Csicserin, a kiváló szovjet diplomata jegyzi meg emlékirataiban: „...Voltak olyan esetek, amikor véleményét nem fogadták el, s kisebbségben maradt. Ilyenkor teljesen és feltétel nélkül alárendelte magát a szervezet döntésének. Soha nem használta ki a tekintélyét, csak érvekkel és meggyőzéssel dolgozott, soha nem vette igénybe példátlan befolyását, hogy legyőzze a másképp gondolkodók ellenállását, hanem mindig érvelt, s addig nem nyugodott, amíg nem győzte meg a többieket Ez a tulajdonság nem egyszerűen a belső fegyelem, még csak nem is pusztán a fegyelmezett kommunista pártszerű magatartása. A szocializmus eszméit megtestesítő ember szükség- szerű magatartásformája ez. Nála nem taktika, vagy eljárási szabályzat, ügyintézési módszer a kollektív vezetés, hanem filozófiai logikai rendszerének — a tudományos szocializmusnak — a gyakorlati életben való megjelenési módja. Üjabb jelentős pont. ahol bárki hozzá hason1 ítható és megbízható módon mérhető. Aki magát leninistának vallja, a kollektivitást soha nem tudja munkájában nélkülözni. Aki — ha csak ideiglenesen is — félre tudja tenni a kollektivitás elvét, képes, vagy haj'andó személyét a szervezet fö’é emelni, nem vallhatia magát Lenin követőjének. A történelmi személyisegek életrajzát nem lehet sem vérző szívvel, sem epébe mártott tollal megírni. Tavaly ősszel egy moszkvai folyóirat Szmimov költeményét közölte Sztálin temetéséről. (És id tagadná, hogy e tragikusan nagy ember drámai a’akjának objektív megítélése napjaink egyik nagy és aktuális politikai kérdése?) A költemény néhány sora nyers fordításban így hangzik: Az olyan emberóriásokról, akik lépésről lépésre meghódítják a csúcsokat, hibáikat sem kell elhallgatni, de mindenek előtt teljesítményüket kell értékeim. Ezek a sorok már közelítik a történelmi objektivitás követelményét. de Lenin e cikk elején idézett írásában pontosabban fogalmazott: „Ha konvencionális hazugságokat mondunk róla (az említett politikusból, akinek halála alkalmával e gondolatait Lenin kifejtette), akkor ártunk a proletariátus ügyének és a demokrácia ügyének, mert megmételyezzük a tömegeket. Ha kimondjuk a keserű igazságot... akkor kegyelettel adózunk mindannak, ami nagy volt az ő életében a forradalomban... Ezt a lenini igazságot kell szem előtt tartanunk, s akkor ’-"-«nyű lesz megítélni azokat a politikusokat, akikről — Lenin szavaival — a proletáriátus az igazat akarja tudni. E megíté’és ma már könnyű, mert mérceként előttünk magasodik a szocialista típusú ember olyan örök példaképe, mint Lenin. : yarga Josssel
