Szolnok Megyei Néplap, 1969. december (20. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-19 / 294. szám

*

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1969. december la.

Kádár János prágai sajtóértekezlete

(Folytatás az 1. oldalról)

ban a két országban lezajlott eseményekből egy sor általános érvényű következtetés is levonható. Mi erről Kádár János véleménye?

Kádár János: Jómagam is minden alkalommal felhívom a figyelmet az 1956-os magyarországi és a közelmúltban lezajlott csehszlovákiai események közötti különbségekre, eltérő vonásokra. Ugyanakkor mély meggyőződésem, hogy a dolgok lényed gét tekintve ugyanarról van szó.

A magyarországi, illetve a csehszlovákiai események meggyőzően bizonyítják azt 1 a lenini tételt, amely szerint a hatalmától megfosztott burzsoázia nem nyugszik bele vereségébe.

Másképp kifejezve a dolgot: a Magyar' Népköztársaság csakúgy, mint a Csehszlovák Szocialista Köztársaság —- az országainkban Végbement szocialista forradalom következtében megszabadult az imperialista elnyomástól. A reakciós elemek, a nemzetközi imperializmus azonban ebbe nem nyugszik bele. következésképpen: ha a körülmények összejátszása folytán bizonyos lehetőségük nyílik a revansra, ezt feltétlenül ki is használják, s megkísérlik visszaállítani hatalmukat. A nemzetközi imperializmus azzal próbálkozik, hogy a felszabadult országokat ismét kizsákmányolási szférájába vonja.

A két országban lezajlott eseményeket illetően azonos- sáv hogy ha a szocialista építés menetében hibák fordulnak elő, s ennek következtében meggyengül a társadalmat vezető és irányító kommunista párt tömegbefolyása és a munkáshatalom, akkor az imperialisták, az osztálvellenség maradványai, a legkülönbözőbb reakciós elemek rohamra indulnak a munkáshatalóm megdöntéséért. Ennek formái természetesen különbözőéit lehetnek. (Az imperializmus, a burzsoázia, az osztálvellenség színkén tanul a tapasztalatokból. JEz magyarázza fellépésének ■azt a sajátos vonását, hogy a különböző Okoknál fogva elégedetlen, vagy meggyőződésükben megingott embereket a saját, oldalára szeretné állítani, s ezeket a ro- hamhan mintegy maga előtt terelni. Az igazi osztályellenség álcázva lép fel.

Kádár János emlékeztetett arra, hogy Horthy Miklós már 1919 augusztusában tulajdonképpen az európai fasizmus előhírnökeként lépett fel. A történelem elsodorta egész rendszerét, magát Horthyt is. aki valahol Portugáliában élt emigrációban az 50-es évek eleién, s ott jelentek meg emlékiratai is. Emlékirata első fejezetének címe ifjús-gára utalt, amikor a Habsburg császár és király szárnysegéde volt. A másod'k fejezet címe így hangzott: „Ellenforradalom”.

Manapság nem ilyen „őszinte” ellenséggel állunk szemben.: mostanában az ellenforradalmakat világszerte inkább forradalomnak nevezik a szocializmus ellenségei. Ebben is kifejezésre jut a kapitalistáknak az a felismerése, hogy a szocialista eszme, a szocialista forradalom rendkívüli vosv»óerőt képvisel az egész világon, s nem aiánlatos saiát osztály- harcát sálát rohamát nevén nevézni. ellenforradalomként emlegetni.

Ami az események másik lényeges vonását illeti. Véleményem a következő;

A szocializmus hívei közé nem csupán a kommunisták, a marxisták—leninisták tartoznak. a szocializmus eszméi a nép sokkal szélesebb tömegeiben gyökereztek meg. •A szocializmus híveinek ilyen helyzetben azt kell tenniök. amit a maga részéről az osztályellenség is tett. Arra gondolok: rendszerünk különböző ellenségei között vannak véleményeltérések. De ha elérkezettnek irélik a történe’mi pillanatot, amikor a siker reményében indulhatnak rohamra a szocialista rendszer, a munkáshatalom ellen, véleményeltéréseiket félretéve egyesítik erőiket osztálycéljaik elérése érdekében, most a szocializmus hívei között is vannak egyes kérdésekben eltérő felfogások, elképzelések. Ha azonban a2 ellenség támadásával állunk szemben, a kommunistáknak, a szocializmus minden hívének, munkásoknak, parasz.oknak, értelmiségieknek, minden tisztességes embernek össze kell fognia, s mindent az egyetlen, központi célnak kell alárendelnie: a népi hatálom és a szocializmus vívmányai védelmének.

1956 novembereben—decemberében sok mindent nem láttunk világosan. Nálunk is voltak különböző elképzelések. Ezekkel azonban akkor nem foglalkoztunk. Azt mondtuk, hogy a szocializmus minden hívének, minden tisztességes embernek egyesítenie kell erejét a munkáshatalom, a szocialista rend vívmányai védelmében. s majd ha ezt a harcot sikerrel megvívtuk, vitatkozhatunk, tárgyalhatunk arról, högyan, miképpen haladhatunk tovább.

Ha vítatkozgatunk, s közben az osztályellenség megdönti a népköztársaságot, a szocialista építés minden vívmánya elvész. Annak idején így fogtuk fel a helyzetet, eszerint jártunk el, s ma már megállapíthatjuk: a magyar nép rendkívül súlyos, veszélyes történelmi pillanaton jutott túl, és öntudatosan járja a szocializmus világos útját. Gondolom, minden eltérés mellett harcunkban ez az azonosság, a közös vonás.

A következő kérdés —■ amelyet Otákar Svercina, a

CTK vezérigazgatója tett fel — azokra a konkrét tapasztalatokra vonatkozott, amelyeket az MSZMP az 1956 októberét követő időszakban szerzett. az - ellenforradalmi, jobboldali opportunista erők elleni harcban.

Kádár János válaszában kiemelte: a harc kezdeti szakaszában az akkori bonyolult helyzetben rendkívüli nehézségekkel álltunk szemben, olyannyira, hogy sokan úgy vélték, erőink nem is elegendők a nehézségek leküzdéséhez. A helyzet tragikus vonása volt, hogy a re- vizionizmus keltette eszmei zűrzavar az osztályellenség számára bőséges lehetőséget teremtett arra, hogy kihasználja az emberek megzavaro- dottságát, s olyanokat is a népköztársaság elleni harcra mozgósítson, akik — valódi érdekeik szerint — a népköztársaság oldalán álltak. Ne felejtsük el, Magyarországon á nyilt válság 1953 nyarán kezdődött, s egyre fokozódó mértékben 1956 őszéig több mint három esztendőn át tartott a revizionista eszmei és lélekrombo- lás, amelynek célja az volt, hogy megingassa a szocializmus híveinek önbizalmát, megzavarja világos. Céltudatos gondolkodását. Ebből következett azután, hogy a „valódi” fasisztáknak, imperialista ügynököknek, háborús bűnösöknek sikerült mozgósí- taniök bizonyos számú megtévesztett fiatalt, egyetemi hallgatókat és másokat, akik szubjektív szándékaik ellenére léptek fel az ellenforradalom erőiként.

A harcban legfontosabbnak azt tartottuk, hogy az események lényegére nyíltan rámutatva és álláspontunkat hirdetve —- mielőbb világos legyen az emberek előtt, miről van szó, s ilymódon ki-ki a maga helyér® kerüljön. Az ellenforradalom ugyan nem tudott hagy tömegeket mozgósítani, de utcai tüntetéseket tudott szervezni. Előfordult, hogy 40ó—500 ember is felvonult valahol és az ellenforradalmárok tetszetős, álcázott jelszavait hirdették, Ott volt mindenféle jelszó, még olvan Is. hogy „éljen István király" — aki ezer éve meghalt — meg, hogy „minden magyar testvér...” csak olyan nem volt. hogy „éljen az ellenforradalom”.

Jött a tüntető tömeg, s előttünk állt a kérdés mit csináljunk? A hatalmat illetően megalkuvás nincs. Aki a munkáshatalom, a szocialista rendszer ellen támad —1 legyen bármilyen származású, legyen párttag vagy párton kívüli, ha erővel támad, erővel kell visszaverni. Ilyen vonatkozásban megalkudni nem lehet.

Nemcsak az „igazi” ellen- forrad- lmárok jöttek, hanem mások is, s mi döntőnek tartottuk, hogy szétválasszuk őket. Pártunk harcának legfőbb eredménye, hogy sikerült rövid idő alatt leválasztani a nem tudatosan ellenséges megtévesztett embereket a politikailag tudatos ellenségtől, s az előbbiek a ( megfelelő oldalra kerültek a nép, a szocializmus ügye mellé álltak.

Hosszan lehetne fetjegetni a kérdést, de ezúttal csak annyit: különös fontosságúnak tartjuk, hogy a célt nyíltan hirdetve, a hatalom kérdésében jottányit sem alkudva differenciáljuk a harcban az igazi osztályellenség és a megtévesztettek, a Véletlenül odasodródottak között. így könnyebb az ellenséget leleplezni és a harcot sikerrel megvívni.

Oldrich Svestka, a Tribu- na főszerkesztője arról, érdeklődött: az MSZMP áZ ellenforradalom leverése után hogyan tudta megnyerni a dolgozok, a magyar nép teljes bizalmát, hogyan vált az ország elismert vezetőefe- jévé?

Kádár János válaszában kifejtette: arra törekedtünk, hogy a harc alapvető és fontos kérdéseiben torzulásmentes, marxista-leninista álláspontot képviseljünk. Politikánkat nyíltan hirdettük és a társadalom minden rétegével őszinte dialógust folytattunk. Persze meg kell jegyezni: a harc különlegesen kiélezett fázisában nincs lehetőség hosszú eszmecserére, beszédekre, nincs mód arra, hogy a felvetődő kérdések tömegét megválaszoljuk. Arra azonban nem szabad sajnálni a fáradságot, hogy minden lényeges kérdést behatóan megvilágosítsunk, s megvitassunk á dolgozókkal, a munkás- és parasztemberekkel, az értelmiségi dolgozókkal, az ifjúsággal, a társadalom minden fontos rétegével.

A párt harcának eredményességét döntően az elvi szilárdság biztosította. Alapvető kérdésekben nem voltunk tekintettel arra, hogy az az adott pillanatban népszerű-e vagy sem. Marxista- leninista, kommunista, internacionalista pozíciót foglaltunk el — megalkuvás nélkül, függetlenül attól, hogy tapsoltak vagy hurrogtak.

Mint önök is tudják, 1956- ban harcunkhoz a Szovjetunió fegyveres segítségét kértük. Az ilyenfajta kérdésekről sokat filozofálgathat az, akinek van rá ideje. A mi logikánk azonban nagyön egyszerű. Számunkra drága a nép minden vívmánya, — drága a nép vére. Döntőnek azt tartottuk, hogy minél rö- videbb idő alatt legyőzzük az ellenforradalmi felkelést. Ezért kértük a segítséget. A másik oldala a dolognak: —■ hogyha 1919-ben a kapitalista és földesúri rend megengedhette magának, hogy segítségül hívjon külső fegyveres erőt, antant-seregeket — talán tudják, hogy annak idején Szegedén francia csapatok, Szenegál lövészek állomásoztak, s az volt az ellenforradalom fegyveres ereje — egyszóval, ha ezt annak idején megtehette a burzsoázia, akkor a munkáé- osztálynak: is joga, hogy nemzetközi osztálytestvéreí- hez forduljon segítségért; kötelessége, hogy rendét teremtsen ég meghiúsítsa az ellenforradalmi kísérleteket.

Ami a kérdésnek azt a részét illeti, hogy miként szereztük meg a nép bizalmát és megbecsülését: nem akarok semmiféle célzást tenni a jelenlegi csehszlovákiai helyzetre, valamilyen összefüggésben azonban a megbeszéléseken említettem egyik tapasztalatunkat. Ez pedig az volt, hogy minket sok Olyan dologért becsültek később. amiért korábban bíráltat

Bíztunk abban, hogy az emberek megértenek bennünket, még akkor is, ha abban a pillanatban nem is értették, miéit kell ezt vagy azt tenni. A nép gondolkodó, művelt, s tudja értékelni a következetes magatartást.

Kádár János ezután arról beszélt, hogy az el’eníorra- dalom utáni években sokan köszönetét mondtak a pártnak. a forradalmi munkás- naraszt kormánynak a határozott fellépéséért, a szocialista vívmányok megvédéséért. köztük olyanok is, akik 1956-ban nem értettek egyet cselekedeteinkkel. Az emberek szigorú mérce szerint ítélik meg a vezetést. Csak az olyan vezetésnek van be~sülete amely a demagógiával is szembe mer szá’lni.

Pártunk és kormányunk iránti bizalom és elismerés forrása, hogy a Magyar Népköztársaság alkotmányos, törvényes rendjét, a szocialista törvényességet helyreállítottuk, a dolgozó nép vívmányait megőriztük. Hozzáteszem. hogy rendkívül fontos a fellépés módja, ahogy mondani szokás: a pártmunka stílusa. Nem akarom ért részletesen kifejteni, csupán annyit; sokszor előfordul egyes emberek — olykor nemcsak egyes emberek

— vonatkozásában, az a szerencsétlen eset. hogy igaz és helyes ügyet, például a szocializmus igaz és jó ügyét úgy képviselik, hogy közben nem megnyerik, hanem elriasztják az embereket. A fellépésnek. a harc módjának, a párt általános hangvételének tehát rendkívül nagy a jelentősége. Nemcsak a párt számára kértünk bizalmat

— mi magunk is bíztunk'a munkás és Paraszt-tömegekben. az értelmiségiekben, bíztunk akkor is. amikor a külső jelek alapján joggal lehetett volna kérdezni: mire alapul ez a bizalom?

t957 elején az illetékes pártfórumon például azon vitatkoztunk, hogy létrehozzuk-e a munkásőrséget. Komoly vita zajlott é körül. Az események ugyanis úgy alakultak, hogy száz és ezer számra voltak kinn fegyverek. s nem lehetett tudni, hogy, kiknél. A vitatkozók között volt. aki azt mondta: most nem az a feladat, hogy ki osztogassuk a fegyvereket, hanem az, hogy összeszedjük. ami kint van. Mi azt mondtuk: nem. Bíztunk a munkásokban, a parasztokban, az alkalmazottakban és az értelmiségiekben. Bíztunk bennük és létrehoztuk a munkásőrségét, pedig nagyon zűrzavaros volt a helyzet. Nem tudnám megmondani. hány fegyvert osztottunk ki, hogy „társadalmi munkában” védjék rendszerünket a munkások és a parasztok, az értelmiségiek. Azt azonban tudom, hogy immár jónéhány éves ez a munkásőrség S egyetlen esetben sem fordult elő, hogy tulajdonosa fegyverét a mun- káshatalom ellen, a nép ügy® ellen fordította volna. Szilárd meggyőződésünk, hogy csak mély és kölcsönös bizalom alapján lehet dolgozni, csak úgy, ha a dolgozó emberek bíznak a pártban, a párt pedig bízik a tö- megekt>en. Mindez azt jelenti. hogy bízunk eszméink igazságában és erejében.

Láttam önöknél az elnöki címert, és a huszita jelszót: „az igazság győzni fog!” mi ugyanezt a jelszót fordítottuk le a mi szocialista igazságunk nyelvére. MS 1956 végén, a legsúlyosabb és legkritikusabb helyzetben is bíztunk a szocialista eszme erejében. a munkásosztály öntudatában, a becsületes embereknek a szocializmus iránti hűségében. Bizonyosak voltunk abban, ho°y az igazság győzni fog. Győzni fogunk —- pedig akkor nem is völt ólvan világos a helyzet. Voltak, akik a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánynak egy hetet adtak, voltak, akik hárma*. Nos. a Forradalmi Munkás-Paraszt kormánv ma is létezik.

Jan Zelenka, a csehszlovák tv vezérigazgatója a magyar—csehszlovák gazdasági és tudományos-raűszaki

együttműködés fejlesztésének leh-»* •Ságéiról érdeklődött.

Kádár János válaszában rámutatott, hogy a két ország gazdasági együttműködésében az elmúlt évben bekövetkezett lanyhulás után 1968 végén megkezdődött és ebben az esztendőt>en erőteljesen folytatódott a gazdasági kapcsolatok helyreállítása. Ma már elmondhatjuk, hogy a kapcsolatok norme] ,Tá’ ódnak.

A Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság gazdasági együttműködésének kiszélesítésére rendkívül kedvezőek a lehetőségek. Adódik ez a két ország gazdasági struktúrájából is. Az együttműködés fejlesztése mellett szól, hogy közvetlen szomszédok vagyunk. Szerintünk megérett a helyzet arra, hogy a forgalom nagy részét kitevő egyszerű árucseréről fokozatosan áttérjünk a termelési kooperációra és szakosításra. E kérdés a csehszlovák népgazdaság fejlődésében is napirenden van, s hasonló a helyzet a mi népgazdaságunkban, továbbá a többi szocialista ország gazdaságában is,. A magasabb szintű gazdasági együttműködés kétoldalú kapcsolatainkban és a KGST-ben egyaránt napirenden van.

Kadar János megjegyezte, hogy a magyar—csehszlovák kapcsolatokat illetően a kormányközi vegyesbizottság közelmúltban megtartott ülésén is foglalkoztak ezekkel a kérdésekkel, s a most lezajlott eszmecsere alkalmával is szóba került, hogy a két ország között, meg kell gyorsítani a gazdasági együttműködés magasabb formájának térhódítását. Erre az elhatározottság és a szándék magyar és csehszlovák részről egyaránt megvan.

Miben látja Kádár elvtárs a kommunista és munkáspártok ez év nyarán Moszkvában megtartott tanácskozásának jelentőségét, — tette fel a kérdést Bohus Chnoupek, a csehszlovák rádió vezér- igazgatója.

Kádár János válasza:

— A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának hivatalos értékelése és személyes meggyőződésem szerint a kommunista és munkáspártok ez

év júniusában megtartott moszkvai értekezlete igén nagy jelentőségű, pozitív lépés volt a nemzetközi kommunista mozgalom életében.

A tanácskozást elvileg szilárd és határozott, közös an- tiimperalista állásfoglalás jellemezte. Mint ismeretes, a találkozó a kommunista világmozgalom 75 pártjának részvételével zajlott le, s a testvérpártok elvtársi, szabad légkörben tárgyaltak, fejtették ki álláspontjukat a különböző kérdésekben. Valamennyi testvérpárt állásfoglalásában kifejezésre jutott a sürgető óhaj és törekvés a kommunista világmozgalom szilárdságának erősítésére. Ugyanez nyilvánult meg a szocialista országok együttműködésének és egységének erősítését illetően, s teljesen világos és egyértelmű állásfoglalás született atekintetben, hogy a kommunista világmozgalom minden harci osztagának hazai munkájában és nemzetközi tevékenységében érvényesülnie kell annak a törekvésnek, hogy tömörüljön minden antiimperialista erő a társadalmi haladás és a béke védelmére.

Ismeretes hogy a nemzetközi kommunista mozgalomban az utóbbi időben különböző nézeteltérések jelentkeztek, és nyilvánulnak meg még ma is. Ennek ellenére a testvérpártok ez évi moszkvai tanácskozása azt bizonyította, hogy nagyon erős a törekvés a nézeteit közelítésére, az. egység megerősítésére, azerők törömítésére- Az imperialista sajtó alaposan felfúj ta azt, hogy néhány testvérpárt nem a teljes szöveget fogadta el, annak egyik vagy másik szakaszát nem írta Iá. A nyugati sajtó ezt igyekezett úgy feltüntetni, hogy „nincs egység...”, aki jelen volt a tanácskozáson, tanúsíthatja, s — aki az okmányokkal megismerkedett, azokat tanulmányozta. .— megállapíthatja. hogy a moszkvai találkozó erősítette az egységet és komoly reményt nyújtott arra. hogy ebben a tekintetben kedvező lesz a következő évek fejlődése is.

A sajtókonferencia Miroslav Moc-nak, a Rudé Právo főszerkesztőjének zárszavával ért véget.

Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában

Bonni hivatalos forrásból bejelentették, hogy Gustáv Heinemann, a Német Szövetségi Köztársaság elnöke levelet kapott Walter Ulbrichttól, a Német Demokratikus Köztársaság államtanácsának elnökétől. A levelet Kohl NDK-állam- titkár adta át Spangenbergnek, a bonni elnöki hivatal államtitkárának, miután csütörtökön hajnalban átlépte a két Németország államhatárát és értesítette a nyugatnémet illetékeseket arról, hogy fel óhajtja keresni a köztársasági elnök hivatalát.

Cohrad Ahlers, az NSZK-kormányszóvivő hivatalos nyilatkozatából kitűnik, hogy Walter Ulbricht levele másfél oldal és egy melléklet Brandt kancellárnak szól.

A szóvivő nem volt hajlandó tartalmi ismertetésre, mondván, hogy előbb az illetékes személyiségeket, köztük a parlamenti pártfrakciók vezetőit kell tájékoztatni. Utált azonban arra, hogy a levél nyilván annak az NDK népi kamarája által hózott határozatnak a végrehajtását jelenti, amely megbízta az állam- és minisztertanácsot: tegyed lépeseket a két német állam viszonyának szabályozására.

Ez a határozat világszerte nagy figyelmet keltett. Amikor elhangzott, várhatóvá vált, hogy a döntést gyors gyakorlati lépés követi. Ez máris megtörtént és a Német Szövetségi Köztársaság reagálásától függően további lépések is valószínűéit. A Magyar Távirati Iroda berlini tudósítója a népi kamara határozatával kapcsolatos kommentárjában így ír:

„Arra vonatkozóan, milyen alapón képzeli el az NDK népi kamarája a két állam közötti kapcsolatok normalizálásának előkészítését, világós választ ad a határozat utolsó előtti bekezdése: ,A Nemet Demokratikus Köztársaság fellép ■V Német Szövetségi Köztársasággal a békés egymás mellett élés alapján fenntartandó olyan kapcsolatok mellett, amelyeket a nemzetközi jogi érvényű megállapodások szabályoznak és biztosítanak’. A rövid, de nagyon gondos megfogalmazásból kitűnik, hogy két különböző társadalmi rendszerű német állam létezik már hosszabb ideje egymás mellett, amelyek között nem képzelhetők el belnémet kapcsolatok” —■ hangsúlyozza a kommentár.

A továbblépés útja: Bonnak meg kell értenie, hogy csak megfelelő jogi normák alapján képzelhető el a két német állam korrekt kapcsolata.

Megalakulásának kilencedik évfordulóján felhívást adott ki a DNFF. A harcoló dél-vietnami nép tömegszervezete hangoztatja békevágyát, de egyben azt az eltökéltségét is* hogy addig küzd, amíg a béke a függetlenségét és a szabadságöt is jelenti.

Bármit hozzón á jövő, annyi bizonyos, hogy a front bizakodással tekinthet hősies harcának tizedik esztendeje elés