Szolnok Megyei Néplap, 1969. december (20. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-14 / 290. szám

1969. december 14. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP * „Hogy hosszú életű légy e földön...“ Érvényes-e a tegnapi erkölcsi norma f Igen, érvényes Az apád, a nagyapád, a generációk sora; mely Hoz­zád vezetett elismerte és tisztelte azt. Nem félelem­ből, megalkuvásból, vagy megszokásból, hanem egy­szerűen természetesként Miért ne lenne hát mara­déktalanul jó nektek is? Ti azt hiszitek magatokról, hogy teljesen mások vagytok, és mi nem értünk, nem érthe­tünk meg benneteket mert a mi szemlélet- és gondol­kodásmódunk és az új kor ebben is gyökeresen újat követel. Tévedtek. Minden fiatalság, minden „új nemze­dék” hasonlít egymáshoz. A lázongásban, az „új” keresé­sében, nagy nekilendülései­ben, fiatalos kegyetlenségé­ben. Csak a körülmények és az ideálok változnak meg. Ma a shake, tegnap a charlston. Nektek, Gagarin és Sophia Loren, nekünk Blériot és Greta Garbo. A gőzgép, a motor, a repülés és a többi semmivel nem volt kisebb szenzációnak a maga korában, mint a mai atomreaktor, vagy balliszti­kus rakéta. Az új társadal­mi rend, amiben éltek, más­ként kezel benneteket. Év­ezredes előítéletekkel szakí­tott, szélesebb lehetőségeket tár elétek, felszítja igényei­teket, de hallgatólagosan át­vette a tízparancsolatból azt, ami az emberekre vonatko­zik. Magasabb erkölcsi normá­kat akartok? De hisz még- ezeknek sem tudtok mindig megfelelni! Alacsonyabbakat? EÍ ki­ábrándultsághoz vezetne. Ne türelmetlenkedjetek. Nehogy szégyenkeznetek kelljen majd akkor, amikor már kicsit lehiggadva, meg­komolyodva, gyermekeiteket a most „elavultnak” érzett erkölcsi normák szerint pró­báljátok Ti is felnevelni. * Kenu Nem érvényesek Olyan nemzedék vagyunk, amelynek önálló történelme van. Az új társadalmi rend­del, új világkorszakkal szü­lettünk együtt. Igaz, hogy létrejöttében minimális sze­repünk sincs, de fejlődésé­nek félelmetes tempóját az emberrel szemben támasztott megnövekedett igényeit, el­lentmondásait mi érezzük át legjobban. Rendhagyó kor ez, és kicsit ilyenekké nőt­tünk mi is. Miért kell ezt naponta bizonygatnunk? Megpróbálunk a saját ma­gunk által, a magunkhoz alakított normák alapján él­ni. Ellentétben a régiekkel, akik mindig valaminek a „szent” voltára támaszkod­tak. Mi egyszerűen irtózunk ettől a szótól: Készen kap­tunk bálványokat, ^melyeket először imádni kellett, azu­tán leköpni; csalhatatlannak vált elképzeléseket, amelye­ken később csak nevetni le­hetett. Közömbösek, cinikusak vagyunk? Valamivel véde­keznünk kellett. Mert ne­künk nincs és ne is legyen rutinunk a halálfélelemben. Az atomháború réme szá­munkra kettőzötten bénító borzalom. A mi ideáljaink — jövőnkről alkotott elképzelé­seink. És abszolút létbizton­ság nélkül a jövőhöz vezető rohamtempó csendes szédel­géssé lassul. Miért lennének hát érvé­nyesek számunkra a tegna­pi erkölcsi normák? A tegnap lehetőségei a végtelenségig tágultak, ön­magára alapozott normái le­hetetlenné váltak forradalmi elképzelései kézzelfogható valósággá. Mit kezdjünk ezer éves használati utasítással? A mi korunkban, a mi nem­zedékünknek csakis a mi er­kölcseink határolhatják az útját. Üf Az anya nem engedi el húsz éves önálló kereső lá­nyát szombat esténként a vőlegényével táncolni, mert mit szólnak a szomszédok, ha meglátják, hogy éjjel jön haza? Ä A szülők szemében meg­döbbenés és fájdalom. Az ő fiuk hogyan tehette? K. A. IV. gimnáziumi tanuló ellen a vád tiltott fegyverrejtege­tés, erőszakoskodás, több- rendbeli betöréses lopás. P. A. Vannak dolgok, amelyek­ről az esetek többségében kísértetiesen egyezik az em­berek véleménye. 4 tél hideg, a nyár meleg, a naxrpal vilá­gos, az éjszaka sötét, a kő­fejtés nehezebb munka, mint a tájképfestés, a füsti fecske mindenképpen kedvesebb ál­lat, mint a víziló. Az ilyesmiből sohasem tesz újságcikk. Szerencsére akadnak dol­gok, amelyekről meglehetősen eltérőek a vélemények Oly­annyira, hogy tíz megkérde­zettből csak elitéivé - akad kettő-három, aki hasonló­képp látná az ügyet. Ez az ideális cikktéma... A kérdés: hogyan látja a mai fiatalokat, különös te­kintettel a „...bezzeg a mi időnkben”-re? Az aggodalmas­kodó: •— Én igazán nem is tudom, mi lesz ebből, tisztelettel. Anarchia, nihilizmus, erköl­csi fertő, bubópestis? De, hogy valamelyik lesz. Persze, az sem kizárt, hogy mind­egyik egyszerre. Jóra nem vezethet, az biztos: Megyek a villamosom, felszáll három taknyos. Az egyik megkérdezi tőlem: „Nem tetszik tudni, hol kell leszállnd a Kösöntyű utcához?” Hallgattam, mint a sír, világos, hogy kötölőz- ködití akarnak. Megkérdi még egyszer, most már han­gosabban. Képzelje csak el! Tőlem, aki már akkor is tudtam, hogy hol a Kösön­tyű utca, amikor ő még a legerőrelátőbb családterve­zésnél sem igen kerülhetett szóba. Persze, bennem em­berére talált; én nem hagyom magam provokálni. Hallgat­tam. Erre a másik: „Hagyjad, lehet hoev süketnéma az öreg...” Hát tessék. Ezt kap­juk tőlük: süketek vagyunk, hülyék, szenilisek. Most mondja meg nekem; milyen alapon? Mikor hárman együttvéve sem tudnak any- nyit mint én egyedül: hogy merre is van az a Kösöntyű utca? A katonás: •— A szigor, az hiányzik manapság, kérem. Engem minden reggel, délben, este elvert a faterom, Hétfőn­szerdán-pénteken szíjjal, kedd-csütörtöik-szombaton nádpálcával. Vasárnap pihent az öreg, isten nyugosztalja. Meg is nézheti a lapomat! Ügy megvan minden hónap­ban a 130 százalékom, mint a pinty! Az erkölcsös: — A moziban. Pont ar or­rom előtt. Ott csókolod znak a szégyentelenek. Mondom a férjemnek: „Te, Guszti, vágd már nyakon valámelyiket!” De addigra már abbahagy­ták, mert hogy megint lö­völdözni kezdtek a filmben. — És, hogy öltözködnek? Ha egy ilyen lány leül ve­lem szemben a villamoson, még azt is megmondhatom, volt-e vakbélműtétje. Ha so­káig hagyják ezt a minidi­vatot.« A kárörvendő: — Ügy kell a demokráciá­nak, hehe. Lovat adott alá­juk, ment a dédelgetés. Most aztán megnézhetik a kedven­ceket! Isznak, dohányoznak, lóversenyeznek, nőznek, dor- bézolnak, táskarádióznak. Én már megmondtam akkor is, de ki figyelt oda? Egyálta­lán ki figyel egy Pattantó Bélára? Pedig érdemes lett volna? Ha rám hallgatnak, most nem itt tartanánk! Nem kellene félnünk, hogy öregsé­günkre saját gyermekeink küldenek bennünket nyug­díjba! i Az elnéző : — Hagyni kell őket, hadd tombolják ki magukat. Csak szórakozzanak, játsszanak kedvükre. Majd megunják. Mi is meguntuk, pedig mi aztán tudtunk hecceket csi­nálni ! Én például az isko­lában rendszeresen akácmé­zet töltöttem a szivacsra. Ügy beszívta, hogy az gyönyörű­ség! Aztán, megfogta a ta­nár... Volt röhögés! A ha­veromnak meg az volt a nagy száma, hogy összerágott papírgalacsinokat vágott a plafonra, pont a tanár asz­tala fölött. Ahogy megszá­radtak; pakk; Hullottak, mint a legyek. Volt úgy, hogy elmaradt a matek óra, mert az öreg már nem bírta ide­gekkel. Ezek? Semmi fantá­ziájuk. Kérdem a fiamtól, mit játszottatok ma? Azt mondja: tüsszentőpart tet­tünk az osztálynaplóba. El­képesztő. Hetedikes koruk­ban, kérem. Az embernek le­sül a bőr a képéről: ezt a hülye viccet mi már máso­dikban untuk... Q Az érem másik oldala; A kérdés más, hiszen má­sok a megkérdezettek is: „Hogy látjátok az életet, ti gyakran csukló, mai’ fiata­lok?» A megfontolt: — Nézd, kérlek szépen. Én nem is tudom. Azt hiszem, elégedett vagyok. Bár a fene tudja: Lehetne joobb is. Hát, konkrétan csak ennyit Ami az általánosságokat illeti; ha a reálbér növekedésének üteme meghaladja az igé­nyeim emelkedését, azt hi­szem egy idő múlva 110 fo­rintos bérletet veszek... A világ­megváltó •' — így nem lehet előre­haladni: lassan, óvatoskodva, íélszemmel a konvenciókon! Bátran, robbantani kell! Ve­zessék be a négyórás mun­kaidőt, a teljes automatizá­lást, az önkéntes munkabér­megállapítást, és az ingyen mozit. Valamit, valamiért! Akkor majd mi is megmu­tatjuk, mit tudunk.., Az Igénytelen.* —• Nekem megvan, a be­tevő farmernadrágom, a tás­karádiómban vadonatúj az elem, a hajam is szépen nö- vöget Semmi értelme, hogy még lelkizzek is... Az óvatos: — Most milyen szempont­ból kérded? Elvi síkon, po­litikusán, vagy úgy globál? Szóval konkrétan én, mint öt évig úttörő őrsvezető, mint hatodik éve KISZ tag, és főleg, mint brigád kultúr- felelős, azt hiszem, nem mondhatok mást, mint hogy a gyarmati felszabadító moz­galmat tiszta erőmből támo­gatom. Ja, és majdnem el­felejtettem, meggyőződésem, hogy harcunk nem lesz hiá­bavaló.« Monológ az egyetemi büfében — Már te is ezzel a marha­sággal jössz. Vedd tudomásul, nem vagyok az a kimondottan tősgyökeres pesti. — Különben nem csodálkozom, hogy kiszúr­tál, ha itt valaki az egyetemen parasztos zár mazás u hallgatót ke­res, rögtön hozzám jön. A KISZ-nek is én vagyok a ti­pikus „paraszt”, a dékáni is raj­tam akarja kipróbálni, be tu­dom-e hozni a belvárosi ügyvéd csemetékéi szembeni lemara­dásomat. Szerintük elmaradtam« Csak tudnám, hogy miben! Nem tudok otthonosan bemenni egy presszóba és lezseren idegesíte­ni a pincért, az tény. A híres striptease bárokban sem vol­tam. Nem nekem találták ki. Az egyetemi könyvtárban viszont én is megkapom ugyanazt a jegyzetet. —! Szórakozás? Néha moziba megyek, az olcsó. Nincs sok pénzem. Otthonról kapok vala­mit, de sokba kerül a különélés. Van öt évem megszokni. Hogy is mondják? Ha meg nem szö­köm. Azt azért, nem szeretném. Otthon a falumban, zseninek ki­áltottak ki. Ha azzal kellene ha­za mennem, hogy nem bírtam az egyetemmel, összedőlne a világ. Egész családom ott dolgozik a tsz-ben, —■ biztos kinevetnék őket. Mondanák: miért akar a paraszt íróasztal mögé kerülni, ha nem megy neki. Hát azért se... Tenap is fél kettőig ké­szültem a mai matek szeminá­riumra. Kis dolgozat volt, a négy példából hármat megoldot­tam. Ha már mindenképpen ösz- sze akarsz hasonlítani az itte­niekkel, akkor megmondom, —* nem értem, miért veszik olyan lezseren az egyetemet? Bár azt mondják, nem egyetemista az, aki egyszer-kétszer nem bukik meg. De pont az első félévben? Veszélyes játék... Na igen, az is különös. Nincs hozzám való lány, vagy leg­alábbis kevés. — Az egyetemen még kevesebb a vidéki lány, mint fiú. ök is nagyon zárkó­zottak, nem találják helyüket. Pestiekre meg nem is nagyon gondolok. Azt hiszik így aka­rok itt ragadni. Pedig hol van még az egyetem vége? Néha el­megyünk a koleszból táncolni. A Körúton van egy tánciskola, nagyon elegáns. Ott voltunk a múltkor. Felkértem egy lányt. Lassú szám volt, elkezdtünk be­szélgetni. Elnevette magát a táj­szólásomon. Gúnyosan kérdezte a feljöttél a hétvégére kipróbálni a pesti „nőket”? Aztán jött egy gyors szám, az végképp betette a kaput. Elkezdte rázni magát, tudod mint az „Extázisbán”. Ügy én nem tudok... A szám közepén otthagyott. A koleszban szoktunk ultizni. Az is jó, megvagyok a magam­fajta gyerekekkel. Van a kör­nyéken egy borospince, — oda szoktunk lemenni, jó bort mér­nek. A falunktól nem messze szüretelték... « B — ami» ■!■■ ■■■!■■ ■!■■■■■■■ ■■■■■! Pillantás a szállásra —■ Tényleg megírja, amit mondtunk? — Igen. ■— De miért fontos ez ma­gának? — Mert azt hiszem, hogy igaz. És nem ló. hogy igaz; 1. Az asztalon szürke sávok­ivá könyökölték a szétper- gett cigarettahamut. Sötét­barna, egymást metsző kö­rök — a világos műanyagon megszáradt sör nyomai. A sörös üvegek kiürültek. Ja- kec már percenként fordul a portás üvegkalitkája felé. Régen beszélgetünk — s egyébként is: a társalgóban csak kivételes alkalmakkor szabad inni. Nem tudom, hogy valójában köti-e ilyen írott szabály a munkásszállás lakóit. Mindenesetre itt nem nézik jó szemmel. Különben is: a jogok és kötelességek nagy része a szokáson alapul. A sok éves gyakorlat kötelezi az újon- jian beköltözőt a szobatársak megvendégelésére: nem előbb, és nem később az el­ső szombat esténél, a legfia- talabbat, hogy rendben tart­sa mindazt, amivel a takarí­tónő már nem birkózott meg. Aztán ott vannak a szobán­ként változó speciális kötel­mek; „Tilos a dohányzás” (most ugyan csak egyetlen nemi dohányzó lakója van, de a tábla még abból azidő- fcőJ származik, mikor a több* ség nem dohányzott). Van ahová egy cserép virágot kell vigyen az odaköltöző, és van olyan is, ahol első éj- \ szaka alaposan elfenekelik az újonnan érkezettet. 2. — Eleinte nagyon rossz volt. Ötre ébredt az egész szoba — négyen lakunk csak benne, aztán nem volt hol reggelizni. Később kisorsol­tuk. hogy melyik héten ki főz teát vagy kávét. Aztán be a melóra. Én meg lóg­tam estig, a műszak után, állandó balhé volt, hogy nem volt rendben a cuccom. Szóval tisztára úgy ment, mint a seregben-•• Alfonznak hívják a töb­biek. Természetesen nem az egykori spanyol uralkodók emlékezetére. Valószínűbb­nek tetszik, mert - hajdú­sági fiú nem igen hagyta rendben a dolgait maga után. Mert hogy odahaza tizenki­lenc esztendős koráig igen kevés rendberakni valója volt... — Hatan voltunk a kony­hában. A szobában meg a vénember meg a felesége. (A „vénember” Alfonz nagy­apja. Nem különös tisztelet­lenségből emlegeti így. Falu­helyen a felnőtt gyerekek szülei már csak ígv nevez­tetnek.) Mire maradtam volna? A téeszcsébe? A pénzem se volt meg, de nem is túrom én a homokot. Sem­mire —; minek? Sokan fel­jöttek ide az útépítőkhöz. A bátyám is, aztán tavaly én is. Csak a lányok maradtak. — Hogy itt mim van? Ezerhat a biztos. Vettem in­geket, két öltönyt. Meg most már itt vannak a haverok is. Mert mit lehetett otthon csinálni? Amikor megkeres­tem már a magam kenyerét, bementem délután az Ital­boltba. Vagy kocsmába. Ná­lunk becsület-vesztőnek mondják. Aztán jött értem az anyám. Pedig sose vol­tam részeg. Ez ment hét­számra. Itt meg a magam gazdája vagyok. — Nézze. tudom, hogy most mi jön. Hogy itt se csinálunk mást. Onnan tu­dom. mert ezt hajtogatja a gondnok is, mintha ezért fi­zetnék. Csak épp, hogy nem jön utánam, ha kimaradok a srácokkal. — Most segédmunkás va­gyok, majd emelnek, az új évben. Ha meg nem, akkor lelépek. De nem is kell olyan nagyon az a pénz. hogy őszinte legyek. Nősülni rá­érek még. majd akkor töröm magam. Most csak csajozga- tunk. Különben is — velem lakik a Feri bácsi, az soha életében máshol nem la­kott, mint szálláson. Nem halt bele, — Nem járok haza. Egy­szer voltam csak — aratás­kor. A szabadságom akkor vettem ki. írt az anyám, hoev menjek. Mikor vége volt, csomagolt két kirán­tott csirkét, nájlonba. Mire ideérek, akarom kínálni a haverokat, hát büdös volt mind a kettő 3. K. Feri kicsit unottan, in­kább ellenségesen hallgatta végig a beszélgetést. Unott- sága érthető: sokszor el­mondhatták néki is, ugyan­ezt a történetet. Az ellen­érzés pedig már első látszat­ra magyarázható: egyedül ő borotválkozik minden nap — a „huszon-éves” sörte az ő álián nem tüskésedéit ki. — Az úgy volt, hogy én már tizenöt évesen a város­ba kerültem. Behoztak ipari tanulónak. Kitanultam la­katosnak. aztán átköltözte­tek ide. Van egy oltári ren­des munkaügyisünk, nem is kellett semmit járnom, ő hívott fel, hogy el van in­tézve. Miért jöttem? Az apám meghalt, ar.,--— — , a téeszben van. Csak má- sodmagammal vagyunk test­vérek. A húgom otthon ta­nul, fehérnemű varrónőnek, vagy minek. Haza küldök ötszázat, a többi nekem ma­rad. Van már az ótépében kilencezer forintom. Azt nem tudom, hogy mire megy majd el? Lehet, hogy la­kásra. vagy motorra. Per­sze egy használt kocsi lenne az igazi, de ahhoz még kell gyűjteni. Amúgy nem szó­rom a pénzt. Moziba megyek, meg néha el-eljárok a srá- coltkal. Már az utolsó hó­napokban bárba jártunk. A „Fekete mocskába”« a „Sa­voy”-ba, meg... Hol is vol­tunk még? — Az „Emkében”... — se­gíti ki Jakec. 4. Jakec és H. Pista az „el­választhatatlanok” egyre gyé­rülő szektájába tartoznak. Ugyanabból a kis faluból jöt­tek. Segédmunkások. Ott — növénytermesztő szaikmunká- sok voltak. — Jött a tavasszal egy pasas, a klubba. Volt egy KISZ-klubunk. Azt mondta: jöhetünk kétezerötszázért. Páran ki is léptünk a téesz- ből, eljöttünk. Persze a két­ezerötből nem lett semmi, de így is megérte. A pasas­nak is. Az „öregek” mond­ják. hogy minden belépő után kap egy ötvenest Mi­kor lenn voltunk, vagyis ott­hon, vissza akartak erősza­kolni, hogy így lesz, meg úgy lesz. és hogy annyit ott is megkeresünk mint itt Na. de azt hogy itt dolgo­zunk. azt ki tudja megfi­zetni? — A rosseb tudja, hogy miért jó itt lenni. Lehet szórakozni, meg művelődni, meg minden. — Városiak vagyunk, vagy falusiak? Hát csak az a ro­hadt hogy itt nincs senkije se az embernek. Persze ez jó is, mert nem leskelődnek utánunk. De azért inkább rossz. Szóval azt hiszem, ha kiszórakoztam magam, akkor csak haza megyek. Menvasz- szonvom is van, m« a ház is enyém lesz. U. István az üres. három decis poharat forgatja. Két tenyerében. hengergetve. Érdekes; amikor- rpagukról beszélnek — mind így ját­szanak. — Azt akarta. mondani a Jakec, hogy rohadt így két­felé élni. Az hát. De nekem nem lesz semmim se ott­hon. Arra gürizni pedig, hogy egy vályogos házat ve­gyek, nem érdemes. Meg menyasszonyom sincs. Ne­kem, egy ezrest kell küldeni az anyáméknak. Mert kell, mert nem jönnek ki abból, amit az öreg keres. Meg én is szakmunkás akarok lenni. Meg akarok majd nősülni, meg gyerekeket akarok, meg autót. Hát honnan? Miért; te tudsz másat? Mert én nem. 5. Belecsattan a kérdés az asztal világos, műanyag-se- színű négyszögébe. Mást egyikük se tud. Saját, ala­kuló. elégedett vagy elége­detlen élete választ vár mindenkitől. Tran. aki kevés­nek érzi, ahol tart. van. aki örömteli-soknak. Végleges­nek hinni az átmenetit — a szállást, szokásaival és élet­formájával — kevesen akar­ják. S ez a kevés is úgv fo­galmazza, hogy „ki lehet bírni”, a többiek tervezge- tése pedig nem arra a száz- egynéhánv öl telekre, pár­ezer téglára elég. amit az emberek saját otthonnak ne­veznek. hanem arra. amit kifejeznek. Hogy saját ma­guk erejét, értékét, megálla­podó életüket kézzelfogha­tóvá tegyék. ___ Vlncze Péter BE ZZEG A Ml IDŐ...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom