Szolnok Megyei Néplap, 1969. november (20. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-29 / 277. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1969. november 29. Megyei kosárlabda bajnokság Bár néhány elmaradt mérkőzés még hátra van, a bajnoki cím sorsa már mind a nőknél, mind a férfiaknál eldőlt. A nőknél a Karcagi Fáklya jobb kosáraránya révén behozhatatlan előnnyel vezet, a férfiaknál pedig meglepő fordulat történt. A tavaszi fordulóban a Kunszentmártoni együttese közlekedési nehézségek miatt a? utolsó pillanatban lemondta a tiszafüredi rangadó mérkőzést, s mivel nem állt ki, a vesztesnek járó egy pontot sem kapta meg. Ezzel a tiszafürediek előnye 2 pontra nőtt a kunszentmártoniakkal szemben, ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy Kunszent- márton összes őszi mérkőzésének megnyerése esetén is csak akkor lehetett volna bajnok, ha Tiszafüred ősszel legalább háromszor kikap. Tiszafüred azonban csak 2 mérkőzést vesztett — múlt vasárnap Szolnokon az Olajbányásztól. most vasárnap pedig Kunszjentmártonban — s így mér bajnoknak volt tekinthető, amikor megegyezett kunszentmártoni csapattal, ogy az elmaradt tavaszi mérkőzést is lejátsszák. Ez viszont azt jelenti, hogy e mérkőzésen Kunszeri tmárton vereség esetén is kap egy pontot, s ebben az esetben bajnok. A bajnokság sorsa ■gy a Pályán dől el a valóban jobbik csapat javára, a bár Tiszafüred nem lesz bajnok, sportszerű magatartása mindenképpen dicsérendő. A legutóbbi forduló érdekesebb eredményei. Férfiak: Sz. Közgazd. Szakközép.—Sz. Tisza-parti Gimn. 65:51, Kunszentmártoni TE—Tiszafüredi Spart. 92:77, Törökszentmiklósi Gimn.—Mezőtúr 100:78, Jászberényi , Lehel—Kisújszállás 106:98. Nők: Sz. Közgazd. Szakközép.—Sz. MÁV 45:62, Jb. Lehel—Kisújszállás 35:44. T.-miklósi Fáklya— Jb. Tanítóképző 71:69. Dr. Frizz! Lajos Teremkézilabda Törökszentmikléson A. december 6-án kezdődő törökszentmiklósi terem kézilabda bajnokságra közel fél- száz csapat nevezett Ügy tervezik, hogy a bajnokságot három szombaton és három vasárnap bonyolítják le. A járási kézilabda szövet^ ség most nagy munkában van. mert igyekszik eleget tenni a több sportegyesülettől beérkezett kérelmeknek. Az utazási körülmények miatt ugyanig egy vasárnap több mérkőzést is szeretnének játszani a csapatok. A férfi első osztályban Martfű, Tiszaföld- vár. Tútkeve, Kunmadarast Kunhegyes. Fegyvernek csapatai mellett TörőkszentmikIösrói a Vasas és a technikum nevezett. A nőd első osztályban Martfű, Túrkeve, Kunmadaras, Fegyvernek mellett a helyi Aranykalász Tsz és a technikum nevezte együttesét. A terembajnokságot hét csoportban rendezik meg. Férfiaknál és nőknél két-ké± osztályban, úttörő fiúknál két. lányodénál pedig egy csoportban. A jó felkészülés mellett a szövetség gondoskodik a játékvezetők megfelelő továbbképzéséről is s így minden remény megvan arra, hogy a 15- alkalommal sorrakerülő teremkézilabda bajnokság zökkenőmentesen zajlik le. / SPORTHÍREK Kelemen, a Szolnoki MÁV NB Xl-es labdarúgó csapatának a játékosa meghívást kapott a magyar ifjúsági válogatott keretbe. # Törökszentmiklöson a járás! szakszövetségek rendezésében atlétikában, kézilabdában, kosárlabdában, labdarúgásban, sakkban és természetjárásban indult versenybírói, illetve játékvezetői tanfolyam. Rövidesen sor kerül asztalitenisz és teke versenybírói tanfolyamra is. * de elfoglaltsága miatt most nem állhat az együttes rendelkezésére. Kosárlabda NB IL Nffl Végeredmény 1. Szolnok a IS 3 1270:1040 41 2. DVSC a 18 4 isit: 975 4# 3. Szóig. Sp. 22 17 5 1473:1167 39 4. Diósgyőr 22 15 7 1276 : 995 S7 5. Salgótgrj. S3 15 7 1105 : 979 37 6. Tipográfia 22 11 11 1031: 978 33 7. Mezőber. 22 10 12 1034:1107 32 8. Kert. E. 22 9 13 880:1042 31 9. Dune Cipő a 8 14 843 : 919 30 10. DASE ö 7 15 968:1072 29 11. Békés 22 2 20 935:1364 24 13. NyíregylL, 22 1 21 780:1375 23 • Kosárlabda NB H. Férfi Végeredmény 1. TFS* 22 17 * 1562:1803 33 2. Hv.-hely 23 16 6 1667:1426 38 S. DASE 22 13 9 1477:1416 35 4. MEAFC a 13 9 1632:1552 35 5. SalgótarJ. 22 13 9 1678:1638 35 6. Eger 22 12 19 1658:1530 34 7. VM KÖZÉRT 22 18 12 1568:1S04 32 *. MVSC 22 10 12 1409:1470 32 9. Alföldi O. 82 10 12 1521:1683 32 10. Bp. Spart. 23 7 15 1474:1619 29 11. Karcag 22 7 15 1243:1502 29 12. E. Gyógy, a 4 18 1328:1572 36 Megjegyzés: Az első vonal fenti csapat felkerült az NB I-be, a második vonal alatti csapatok kiestek. Vízilabdában is szervezik a magyar öregfiűk-váioga- tottját A tervek szerint a jövőben rendszeresen játszanak nemzetközi mérkőzéseket A keretben csak az olimpiai bajnokságot nyert csapat játékosai kapnak helyet Az első találkozó a ju- goszíávok ellen lesz. Az öregfiúk-válogatottjában helyet kapott a szolnoki olimpiai bajnok pólósok közül Hasznos II., és Boros. Kanizsa is tagja a csapatnak, Hétvégi sportműsor SZOMBAT Idegenben szerepelnek: a Szolnoki Dózsa vízilabdázói Egerben a Vidék válogatott—Budapest válogatott mérkőzésen, a Szolnoki MÁV birkózói Budapesten, az NB ET-es szabadfogású csapat- bajnokságon, megyénk serdülő birkózói az országos bajnokságon, a Szolnoki Dózsa férfi és a Szolnoki MTE női röplabda csapatai osztályozó mérkőzésen az NB Jl-be jutásért. VASÁRNAP Asztalitenisz. Megyei ifjúsági és serdülő, fiú és leány tiz'k bajnoksága, Karcag, Gábor Áron Gimnázium 9, Üt4ö~ő oli’-nrüa Szolnok városi döntője, Délibáb úti irkola, 9. Birkózás. Üttörő olimpia megyei döntője Tö’ök^zentmik^ós. Petőfi úti i'kola, 10. Labd-'rú'rás. O-^á’yozó mérkőzések a me^^ei II. osztályba jutásért: Mező4 úri FT—Hózioa F. SE, Kis*’ iszÁUés. ST°Ievénv—Tiszagyenda, Martfű. Rákócziüjfaiu — Jászfényszarti, Szolnok, Cukorgyár! pálya. Díjkiosztó. A Szolnok megyei Labdarúgó Szakszövetség díjkiosztó záró értekez’ete, Szolnok, Mátyás király út 31. 9 óra. Idegenben szerepelnek: a labdarúgó NB I B-ben a Szolnoki MTE Oroszlányban, az ökölvívó NB n-ben a Szolnoki MÁV a Bp. Spartacus ellen, a Szolnoki MÁV vívói Egerben területi versenyen. Közgyűlések Jászfelsős^entavörgyi Ts.-? SK. pártház. 18. Tiszai tari Tsz SK. tsz székház. 18. T’száörsi Tsz SK, kultúrház. 18. Mesterszállás Tsz SK. tsz-kul- túrház. 17. Sze-levényj Tsz SK kultúrház 17. Abádszain- ki SZSE, községi tanács, 14,30 óra. A Szolnoki Nyomda, Vállalat felvesz szolnoki lakosú nőket ívbe- rakónoi munkakörbe. Gyors- és gépírót azonnali belépésre. Jelentkezni lehet: Szolnok, Május L u. 19. szám. A szolnoki járműjavító üzem lakatos, hegesztő, kazánkovács szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat keres felvételre. Jelentkezni lehe.tr az üzem munkaügyi osztályán. A Magyar Viscosagyár felvételre keres segéd-, betanított munkára férfi és női munkaerőt, 40—42 órás munkahétre, valamint: géplakatos, gépszerelő, villanyszerelő, esztergályos, csőszerelő, kőműves szakmunkásokat 40—42— 44 órás munkahétre való foglalkoztatásra. Bérezés kollektív szerződés és megegyezés szerint. Dolgozóink részére munkásszállást, utazáshoz költségtérítést, napi egyszeri étkezéshez hozzájárulást biztosítunk. Felvétel esetén utazási költséget térítünk. Jelentkezni lehet: Nyergesújfalun (Komárom megye, dorogi járás) munkaügyi főosztályán, hétfőtől péntekig, 9—12 óráig. A Szolnoki Háziipari Szövetkezet felvételre keres bedolgozó váll- tömőkészítöket a konfekció üzemébe. — Konfekciógépészeket és varrónőket vesz fel. Gyakorlattal rendelkezők előnyben. Jelentkezés: Szolnok, Magyar o. 14. Statisztikust, bérelszámolót, — SZTK ügyintézőt és anyagkönyvelőt felvesz a Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat. Szolnok, Vöröshadsereg u. 33. Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság közlekedési üzemegysége Szolnok, Vöröshadsereg u. 32. felvételre keres UE-—50 vontatóra vezetőket és FRAK rakodógépre gépkezelőket. A fenti címen a lehetőség szerint Abád- szalók, Kunhegyes térségéből kérjük a jelentkezőket. Azonnali belépéssel alkalmazunk anyagnyilvántartót, gyors-gépírót, alacsony nyomású kazánfűtőt, motorszerelőt, lakatost, raktári segédmunkásokat, kubikosokat. Jelentkezés: Ütfenntartó üzem, Szolnok, Kossuth tér 9. Motorvezetői jogosítvánnyal rendelkező segédmunkást felveszünk. Fizetés: 1700.— FL Tisza Szálló, Szolnok. Érettségizett katonaidőt letöltött férfiakat műszaki gyakornoki munkakörbe felveszünk. Érdért Vállalat Szolnok, Körösi út. Felveszünk autogén hegesztőt és vontatóvezetőt. — MÉH Vállalat. Szolnok, Mártírok útja 9. Általános Iskolát végzett nőket anyagmérő munkakörbe felveszünk. Érdért Vállalat telepe. — Szolnok, Körösi út. Azonnali belépéssel felveszünk targoncavezetőt, férfi és női segédmunkásokat. — Jelentkezés: Fűrészek. Szolnok, Vöröshadsereg u. 15. A BVM Szolnoki Gyára (Épület- elemgyár) Szolnok, Tószegi út, azonnali belépesse! — állandó munkái a felvesz férfi és oői segédmunkásokat, lakatos, hegesztő, villanyszerelő, elektroműszerész, autószerelő, asztalos, üveges, szobafestó-mázoló. vizveze- tékszerelö, kőműves, burkoló- csempézö szakmunkásokat, kocsirendezőket és tolatásvezetőket. Fizetés megegyezés szerint. Minden második szombat szabad. — Felvételre jelentkezni a gyár munkaügyi csoportjánál tehet. Kőműves és asztalosokat, segédmunkásokat állandó munkára felveszünk. Jászalsószentgyörgyi Vegyesipari Szöv., személyzeti vezetőnél. OFOTÉRT fotólaborba érettségizett lányt fotómunkára felveszünk. Szolnok, Beloiannisz u. 2. Lósport Vállalat keres versenylóápolási, lovaglás!, versenyló haj tói, pályamunkási munkakörbe 14 évet betöltött és 8 általános iskolát elvégzett fiatal fiúkat. Munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés: Budapest, Vin., Kerepesi út 9. munkaügyi csoport. A Szolnok megyei Rendőrfőkapitányság szerződéssel alkalmaz segédmunkást, éjjeliőrt és takarítót. Jelentkezni lehet: a személyzeti osztálynál Szolnok, Beloiannisz U. 59. sz. alatt. KPM Közúti Igazgatóság Szolnok, Vöröshadsereg u. 4. felvételre keres gépésztechnikust, — TMK előadói munkakörbe. Jelentkezni lehet a fenti címen. 02 órától hajnali árukiadáshoa nyugdíjast felveszünk. Tejüzem, Erdélyi. INGATLAN: 1200 N.-ÖL föld eladó. Szandaszőllős Rákóczi út reptér felöli oldalán. Érdeklődni : Szolnok Baj- csy-Zs. u. 4. 10X0 n-öl jó szőllő sok gyümölcsfával és rajtalévő épülettel szabadkézből eladó. Homok, Bátor* szőllő I. út 72. ELADÖ építésre alkalmas romos ház, 90 n-öl telekkel. — Szolnok, Tői u. 16. — Érdeklődni: Pato- nayné, Magyar u. 1. TISZA FÖLDVÁR — övi ráchegy I úton — egy 500 és egy 800 n-öl házhelynek is alkalmas szőllő eladó. Érdeklődni: Baross körút 99. szám alatt. ELADÓ háromszobás ház mellékhelyiségekkel, 607 n-öl telekkel, beköltözhetően. Szolnok Kertváros, Holt-Tiszapart 15. szám. 2 SZOBÁS tárcasház parázzsal eladó. Érdeklődni 16 óra után. Szolnok. Tanács u. TV. ép. 1/8. Kiss. ___ Be költözhető háromszobás összkomfortos erkélyes téglaház eladó. Szolnok. Verseghy u. 10. Érdeklődni: 16—19 b között. Kisülszáll ásón Sugár út 34/6. sz. alatti ház azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklődni ugyanott. ’T'M'P MKS T^NTMLK- T.ÖSON. Martin''V'cs u^á^an 214 n-öl föld eladó. Ház- is : TKrökRákóczi u. 20. SZ. TTO -T a T>V Ä Tf. Tskrú a út 3 sz. ház + »*«•*<»** <sl• •ht/V— rton a viráö•»-i-téb"!!-r 7, e„v hold <nn*irnö1esös e1- ridó. h^7V|a|vn<‘k v3. bármikor. Szolnok, ne. ti. íi. MASFÉLSZOBÁS — gázfűtéses szövetű», zeti lakásom eladnám. — Érdeklődni: Szolnok, Ságváii krt. 51. sz. n. emelet 12. Hétköznap 17 órától. vasárnap egész_nap. NEM régen átadott szövetkezeti lakást átvennék. — Mezei Márta, Szolnok, Te- lep ii. 4. ______________ SZ ÖVETKEZETI lakást átvállalnék — (megvételre) „12-844” jeligére a szolnoki hirdetőbe. LAKÁSCSERE: ELCSERÉLNÉM budapesti egyszobás — félkomfortos bérházi Lakásom — szolnoki egy. vagy másfélszobás gázos komfortosra. Érdeklődők „Pesterzsébet” jeligére a szolnoki kiadóba írjanak. KETSZOBA — hallos személyzeti szobás összkomfortos lakásomat elcserélném, egy másfél — vagy két egyszobásra. — Ajánlatokat: „Központi nagyméretű” jeligére a szolnoki hirdetőbe. AO AS-VÉTEL: VXNYIS ZTÓ szovjet 7 tagos 2-14 m! fűtőfelületű — original! csomagolásban sür. gősen eladó. Szolnok. Köztársaság u. 1. szám. ______________ EZ ÜSTRÖKA eladó. Szolnok. József A. u. 2. Gyógyszertár. Baloghné. RÉSZLETFIZETÉSRE rekamlék. foteláevak. garnitúrák, cezlonok Román kárnltos Budapest. Nagvmező utca hatvanhat trión kénes tájékoztatóért. __ ___ tr »TíméS Ú1 Világos sz-krénv, belül kétrészes, e’adő. — ktn’cok Gárdony* Géza u. 40--'s énöl-t r. emelet 5. P ntér 560-as kifogástalan szalagfűrész úts-erű ál'anotban eladó Kovács János, Nagyrév, Széchenyi u. 5. VENNÉK egy vagy két kw-os 220 Voltos váltóáramú ag- regátort — motor nélkül. Ajánlatokat: műszaki állapot és ár megjelölésével. — Zsigmond János Tö- rökszentmiklős. Szabó Rektor utca 35. szám. Jö állapotban lévő sportkocsi éladó. — Szolnok, Gutenberg tér 1/b. H. em. 3. Érdeklődni: 17 óra után. GEpjARMO: SKODA MB 1000-es kitűnő állapotban eladó. Szajol, Vöröshadsereg u. 12. Molnár. 250-es Jáwa eladó. Szolnok, Véső u- 7. sz. Pro. TRABANT gépkocsi eladó. — Szolnok, Vósztok út 5. HL lépcsőház fsz. 1. — Megtekinthető: 18 óra után. 1009-es Wartburg 64- es írsz. nélkül — szemlekész állapot ban eladó, 34 ono Flórt. — Rigó, Jászberény, Kossuth utca 61. szám. 250-es MZ motorkerékpár 3500 kilométerrel eladó. Szolnok, Horgász u. SS. w-tYES: GARÄZS kiadó Szol. nők. Vosetok u. IL ép. II. lh. I. em. S. CSECSEMŐ mérleget kölcsön vennék, esetleg megvásárolnám. Telefon: il—843 Kovács Mihály. HÁZASSÁG: 57 ÉVES rvermekte- len nyu-d‘jas öz- v°gyasszonv főbérleti lakáscél megismerkedne hé-a -z, v-o-ban hozzá HIß káros szenvedélytől mentes rendes férfivel. ..Karácsony” jeligére — a szolnoki hirdetőbe. Apritógépgyár, Jászberény felvesz vasszerkezet! lakatos horizontesztergályos, szakmunkásokat és segédmunkásokat 44 órás munkaidővel. Jelentkezés: személyesen, vagy írásban a vállalat üzemgazdasági osztályán. Ingyenes tanfolyamokat indítunk! 8 hónapos tanfolyamra lelentkezhetneb építőipari, szakipari és szerelőipari szakmunkások. Szakmunkásképző 10 hónapos tanfolyamra betanított munkások: kőműves. ács-állványozó, szobatestő-mázoló, víz- és gázvezetékszerelő, központi fűtésszerelő és villanyszerelő szakmára. Gépkazelőképző 6 hónapos tanfolyamra férfi segédmunkások és kubikosok jelentkezhetnek. A tanfolyamok január 5-én kezdődnek, de a jelentkezések előjegyzését megkezdtük. A tanfolyam ideje alatt jó kereseti lehetőséget, munkásszállást és ebédet biztosítunk. Különélést, idénypótlékot, szerszámhasználati díjat és utazási hozzájárulást fizetünk. Érdeklődők levelezőlapon kérjenek részletes tájékoztatót Bács megyei Állami Építőipari Vállalat Kecskemét. Klapka utca 34. Alkalmazunk Szolnoki Adatfeldolgozó Központunkhoz női munkaerőt lyukasztó gépkezelőnek és gépkezelői munkakörbe, váltőműszakos munkaidő beosztással. Érettségizettek előnyben! Betanításukról — szaktanfolyami úton az alkalmaztatással egyidejűleg — Szolnokon gondoskodunk. A szakmai képesítés megszerzését követően, teljesítménytől függően — jó kereseti lehetőséget biztosítunk Jelentkezéseket írásban — részletes önéletrajzzal — budapesti központunk címére (SZÜV. Területi Főosztály. Budapest, VIII., Kun Béla tér 2. sz.) kérjük küldeni A Ferencvárosi Házgyárba felveszünk betonozó, elemgyártó, vasbeton• szerelő szakmunkásokat, férfi, női betanított és segédmunkásokat iilliüiiHj KIEMELT BEREZES 44 órás munkahét, minden második szombat szabad — Vidékieknek szállást adunk Utazási hozzájárulást térítünk. JELENTKEZÉS személyesen 43 sz. EAV z sz HÁZGYÁRA Bp IX.. Gyáli út 37 (13- 51 es villamossal) Hirdessen a Néplap ban!