Szolnok Megyei Néplap, 1969. november (20. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-22 / 271. szám
A részesedési alap elosztása Mint ismeretes, a kormány legutóbbi ülésén határozatot hozott a részesedési alap kategóriák szerinti felosztásának megszüntetéséről, s az alap felosztását, felhasználásának módját vállalati hatáskörbe utalta. A részesedési alap kategóriák szerinti felosztását 1968. január 1-ón az új mechanizmus indulásakor vezették be. s céja az volt, hogy mintegy biztosítékot nyújtson az elosztás differenciálására, vagyis arra, hogy anyagilag jobban ösztönözzék, jutalmazzák azokat, akik felelő- sebb munkát végeznek, s akiktől nagyobb mértékben függ a vállalat gazdálkodása, valamennyi dolgozó jövedelmének alakulása. Az ösztönzés közipontosításának módszere lényegében kényszerű intézkedés volt, s csupán a reform kezdeti időszakában, a gazdasági tendenciák tapasztalatainak megismeréséig volt indokolt, mert az ilyen fajta központosítás fenntartása ellentétes lenne az új mechanizmus elveivel. A közvélemény nagvrésze az eddigi módszer megváltoztatását kívánta. Az üzemi demokrácia továbbfejlesztése is szükségessé teszi, hogy a vállalat saját anyagi eszközeivel maga gazdálkodjék. Egyetlen megkötöttség, hogy vállalati átlagban a részesedés a juta1mazás és a prémium összege nem haladhatja meg a bértömeg 25 százalékát A részesedési alap elosztása mechanikus vonásainak kikapcsolásával, a vállalati önállóság bővítésével a kormányzat még szabadabb teret ad a differenciálásra, a hatékonyabb munka anyagi ösztönzésére. Nagyobb lesz a jelentőségük a kollektív szerződésekben foglalt elosztási módszereknek, amelyeket maguk a vállalati kollektívák dolgoznak ki. Egészséges eltérést jelent az eddigiektől az az elv is, hogy nemcsak az év végi részesedést, hanem az alapbért is fokozottan differenciálni kell. ilyrint egy-egy kategóriába sorolt dolgozók fizetésűknek maximálisan 80—50, illetve 15 százalékát kaphatták év végi részesedés címén. Mivel a differenciálásnak egyre nagyobb a jelentősége, a felelősségteljes és jobb munka jutalmazására bevezetik az úgynevezett nyereség-prémi- umszerdszert. Ebből a prémiumból nemcsak a vezetők részesülhetnek, hanem azok a beosztottak is, akik jelentősebb feladatokat hajtanak végre. A vezetők nyereségprémiuma a vállalat gazdálkodásától és a dolgozók személyi jövedelmének alakulásától függ, tehát a vezetők anyagilag érdekeltek lesznek abban, hogy nagyobb legyen a vállalat nyeresége, és a dolgozók minél többet keressenek. A veszteséges gazdálkodás anyagilag is erősen érinti a vezetőket, mert alapbérüket veszteség esetén 25 százalékkal kell csökkenteni. Azoknak a további fontos be- asztású vezető-alkalmazottaknak az alapbére, akiket a kollektív szerződésben a vállalat külön megjelöl, veszteséges gazdálkodás esetén 15 százalékkal csökken. Viszont valamennyi munkás és az összes többi dolgozó teljes, 100 százalékos keresetét garantálják arra az esetre is. ha a vállalatnak vesztesége van. Az 1969-re megkötött kollektív szerződések még a régi kategirizálási rendszerszerint intézkednek a részesedési alapok felosztásáról, mivel azonban a kormány a kategorizálást 1969. január 1-től tehát visszamenő!eges hatály- lyal szüntette meg, az idei eredmények után járó részesedést már az új rendelkezések szerint osztják a vállalatok. Rövidesen megjelenik a munkaügyi miniszter végrehajtási utasítása, amely a többi között ezt a kérdést jogilag is tisztázza, mert kimondja majd. hogy az új rendelkezéseknek megfelelően kell módosítani a kollektív szerződéseket. MindenHazaérkezett Losonczi Pál Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, aki felesége társaságában hivatalos látogatást tett az Indiai Köztársaságban és az Iránj Császárságban, a kíséretében volt személyiségekkel — Tímár Mátyással, a Minisztertanács elnökhelyettesével dr. Házi Vencel külügyminiszterhelyettessel, Asztalos Lajos kohó- és gépipari miniszterhelyettessel és Molnár János művelődésügyi miniszterhelyettessel — együtt pénteken délután a MALÉV különre- pülőgépével hazaérkezett Budapestre. A fogadtatásra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Fock Jenő. a Minisztertanács elnöke, Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, Péter János külügyminiszter, Nagy Jó- zsefné könnyűipari miniszter. Ott volt S. Sinha, az Indiai Köztársaság budapesti nagykövete, F. J. Tyitov, a Szovjetunió maevarországi nagykövete és Shamsedin Gharib, az Iráni Császárság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Tíz hónap alatt mintegy 4,5 millió forint többlet Véget ért a felszabadulási műszak a 7-es AKÖV-nél Október 18-tól, november 16-ig felszabadulási műszakot tartottak a 7-es számú Autóközlekedési Vállalatnál. Ahogyan a vállalat vezetői elmondják, a verseny a vártnál is szebb eredméÉpítő- és útépítő anyagot is temérdek mennyiségűt elszállítottak a műszak alatt összesen mintegy 3800—4000 vagonnal. Az engedélyezett rakodási időből általában — vagononként — 35 percet takarítottak meg. Ebben főleg a szolnokiak és a mezőtúriak Vállalásukban szerepelt az is, hogy Kisújszálláson és Törökszentmiklóson előkészítik a teherfuvarozás körzetesítését. Kisújszálláson ezt be is fejezték és Törökszentmiklóson is hamarosan elkészülnek vele. Az ő feladatuk volt a Tisza bő—Fegyvernek—örményes gazdasági vasútvonal és jr kisúj szállás—kuncsorba—túrkevei keskeny nyomtávú vasút forgalmának a közútra terelése amit a négy nyékét hozott. Például 1468 vagon cukorrépát beszállítottak a gyárnak ez idő alatt. Bár egy héten át az üzem nem is tudta fogadni a répát mindenki a könyvtárat „bújja”, a könyveket forgatja. Nines megállás A négyhetes mozgalom is nagyon jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a vállalat az év első tíz hónapjában a tervezettnél több mint 4,5 millió forinttal nagyobb nyereséget ért el. Az eredmények, amelyeket „ vállalat vezetői a gazdasági és a mozgalmi szervek útján szinte naponta közreadnak — a dolgozókat újabb és újabb tettekre sarkallják. A felszabadulási műszak befejezése óta négy gazdálkodási egység döntött úgy, hogy az Újévet is versenymozgalommal köszöntik és újabb munkasikerekért szállnak síkra. Hetvenhat jelvény Ma, szombaton délben a felszabadulási műszak eredményeinek értékelésére a vállalat minden gazdasági egységében ünnepséget rendeznek. A négy hét alatt tanúsított önzetlenségért, jó munkáért hetvenhatan vehetik át a kiváló dolgozó jelvényt, és mintegy 50 ezer forint jutalmat osztanak ki a vállalat vezetői a legszorgalmasabbaknak, a felszabadulási műszakban legjobb eredményt elérőknek. B. E. Vagononként 35 perc megtakarítás Körzetesítés értek el kimagasló eredményt. Célul tűzték, hogy a négy hetes műszak alatt 180 250 árutonna kilométer pótfuvart bonyolítanak le, s ennek csaknem a kétszeresét, több mint 342 000 árutonna kilométert értek el. Ebben a teherforgalmi főnökség dolgozói tűntek ki. hét alatt szintén megvalósítottak. Könyvet forgatnak A szakmában már régebben meghirdették a szocialista brigádok szellemi vetélkedőjét. ami a kulturális tájékozottságot is szinte minden brigádtagtól megköveteli. Ebbe a mozgalomba hetvennégy brigád, mintegy háromszáz tagja nevezett be és szabad idejében szinte Megnyílt Tamás Ervin kiállítása A szolnoki Aba-Novák teremben tegnap délután öt órakor megnyílt Tamás Ervin Munkácsy-díjas festőművész kamarakiállítása. Széplaki Katalin, a megyei tanács vb művelődésügyi osztály népművelési csoportvezetője megnyitójában így jellemezte Tamás Ervin művészetét: „Egyszerűen szól élményeiről, igazat mond a világról. Tömören és hitelesen közvetíti a falu nyugalmát, a tengerpartokat, hegyeket, csendéleteket és portrékat, az emberi szabadság, béke és szépség megkövetelt, jogos ígéretét Érzelemgazdag művészet ez, az értelmi tisztázás végigvitt igényével.. Tamás Ervin képeit nem először láthatja a szolnoki közönség, 1965-ben már rendeztek kiállítást a műveiből Szolnokon. A mostani kamarakiállítás az utóbbi néhány év alkotói periódusáról ad áttekintést. Elhunyt Harrer Ferenc A Hazafias Népfront Országos Tanácsa, az ország- gyűlés és Budapest főváros tanácsa mély' megrendüléssel tudatja, hogy november 21-re virradó éjszaka rövid betegség után, 95 esztendős korában elhunyt Harrer Ferenc, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnöke, a Hazafias Népfront budapesti bizottságának elnöke, országgyűlési képviselő, Budapest főváros tanácsának tagja, nyugalmazott alpolgármester. Temetése hétfőn 12 óidkor lesz a Farkasréti temetőben. A családtagok, barátok 11 órától róhatják le kegyeletüket. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa A Magyar Országgyűlés » Budapest főváros tanácsa — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — módon is ösztönözve a nagyobb felelősségvállalásra, jobb munkára. A vezetők prémiumáltalá- nya megszűnik, s az e célra eddig felhasznált összeget is differenciáltan alapbéresítik. Erre azonban nem a vezetői beosztás, hanem a vezetők végzett munkája szolgáltatja a jogcímet. Az a vezető, aki többet tesz vállalatáért, a dolgozók nagyobb jövedelméért. az eddigi prémiumnál nagyobb összeget is kaphat alapbéremelésként, mások alapbéremelése viszont ki* sebb lesz az eddigi prémiumnál Ennek a fontos elvnek az érvényesítése a tárcák vezetőinek feladata; Magát az év végi részesedést vezetők és beosztottak számára azonos élvek alapján osztják el. Megszűnik a kategorizálás, így az az ed* ö’gi szabály is. amely szeesetre a jövő év eleji nyereségrészesedés kifizetésekor egyetlen munkás sem járhat rosszabbul, mintha az idén még érvényes lepne a kategóriába sorolás. A Munkaügyi Minisztérium és a SZOT irányelveket is kiboncsát, amelyek a részesedési alap felosztásának új módjával kapcsolatos számos gyakorlati kérdésre ad választ. A részesedési alap felosztásának új módszere a vállalati önállóság bővítésével, a mechanikus központi szabályok megszüntetésével fokozott lehetőséget teremt a vállalatok jobb gazdálkodásának ösztönzésére. így a jövedelem, a nyereség fokozására is, ami egyetlen módja annak, hogy a dolgozók bére és részesedése tovább növekedjék. Épül az olajváros A Szeged és Algyő határában a több mint hatmilli- árd forintos beruházással megvalósuló olajipartelep építkezése gyors ütemben halad: tető alá került a 2000 adagos modem konyha és étterem. Rövidesen felépül a több mint 6000 négyzetméter alapterületű központi üzem, ahol kútfúróberendezéseket, gépkocsikat és más eszközöket javítanak majd. Mintegy 100 milliós beruházással épül a központi olajgyűjtő tankállomás, amely nagy szerepet kap a jövőre kitermelésre kerülő egymillió tonna olaj továbbításában. Egymillói facsemete tésekhez hazánk legnagyobb gyümölcsfa iskolájában, a badacsonyi állami gazdaságban. A háromszáz holdas csemetekertből több mint 400 ezer alma-, 100 ezer cseresznye, ugyanennyi meggy és őszibarack facsemete jnt el rövidesen a telepítőkhöz. Almából és őszibarackból kielégítik a hazai igényeket, meggyből azonban a szaporítóanyag mennyiség elmarad a kereslettől. Bár a meny- nyiség nem elegendő, a fajtaválasztékot tovább növelték. Elszaporították az érdi nagygyümölcsű, most elismert meggyfajtát és a kertészeti kutatóintézet új fajtajelöltjeit. Export — vesszőből Hazánk legnagyobb nád- és fűzvesszőtermék gyártó üzemében a békési kosáripari vállalatnál több mint fél ezer fajta áru készül. Huszonnégy országba exportálják a termékeket, ez évben mintegy 76 millió forint értékben. Amerikába kutyakosarakat kutyaházakat, kenyér tartókat. Angliába, a Benelux államokba divatos színes karkosarakat, kézitáskákat. festett kertigami- túrákat, vesszőből font foteleket, bárszékeket szállítanak) Túrkeve csapata jobb volt Tizenkét város és járás rádiós vetélkedőjének elődöntőjében tegnap este Túrkeve város és Kunszentmárton járás csapatai versengtek a középdöntőbe jutásért. Az első percektől kezdve szinte végig a túrkeveiek vezettek és nagyobb izgalom nélkül, nyerték meg a versenyt 39:34 arányban. Bár csak a második fordulónál tartunk és még alig van ösz- szehasonlítási alapunk, elmondhatjuk, hogy az előző fordulóban elért pontkülönbségnél nagyobb különbség is indokolt. Kunszentmárton csapata nagy lelkesedéssel és ambícióval vett részt a versenyben, de a túrkeveiek fölénye az első percektől kezdve meglátszott. A két műsorért kapott pontok száma, illetve különbsége itt nem esett akkora súllyal latba, mint Szolnok és Jászberény vetélkedőjén, a végeredmény kialakulásában azonban igen sokat jelentett, hogy Túrkeve 9, Kunszentmárton 6 pontot kapott a dokumentum műsoráért. A bárom pontnyi eltérés jogos és indokolt volt, a túr- kevei műsor nemcsak a feldolgozott események kiválasztásában, hanem a művészi megformálásban is meghaladta a rivális járás műsorát. A pol-beat beiktatása érdekes, újszerű színfoltja volt a kunszentmártoni műsornak, de nem tudta igazi egységbe olvasztani a kissé töredékes visszaemlékezéseket, Szolnok város mellett tehát Túrkeve is bekerült a középdöntő hat résztvevője közé. A harmadik résztvevőt Tiszafüred járás és Tö- rökszentmiklós város vetélkedője után ismerjük meg november 28-án. A balesetek megelőzéséért A pedagógusok szakszervezetének munkaügyi és szociális osztálya mellett alakult munkabizottság hasznos kiadványt állított össze a tanórán kívüli iskolai balesetek megelőzésének segítésére. Az oktatásügyi dolgozók munkaügyi kiskönyvtára sorozatában megjelent csaknem 200 oldalas kézikönyv hasznos útmutatásokat ad a pedagógust} MMK Somogyi Lajos Egymillió gyümölcsfa csemetét készítenek elő ezekben a napokban az ő«zi Lélektani nyomás — Tömeggyilkosság — „A túlsó oldal nagyon megviseltnek látszik Görögországi helyzetkép Külpolitikai tudósításaink a 8. oldalon. ## ( VILÁG XX. évf. 271. sz. 1969. november 22., szombat.