Szolnok Megyei Néplap, 1969. november (20. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-20 / 269. szám

HOLDON AZ APOLLO—12 SZERDA REGGEL MAGYAR IDŐ SZERINT 7 ÓRA 55 PERCKOR AZ INTREPID HOLDKOMP. FEDÉLZETÉN CONRAD ÉS BEAN ŰR­HAJÓSOKKAL SIMÁN LEERESZKEDETT A HOLD FELSZÍNÉRE. A VI­HAROK TENGERE TÉRSÉGÉBEN AZ AMERIKAI HOLDKOMP, AZ INTREPID A MEGADOTT CÉLPONTTÓL VAGYIS A KORÁBBAN HOLDRA KÜLDÖTT SURVEYOR—3 AMERIKAI HOLD­SZONDÁTÓL MINTEGY 210—240 MÉTERNYIRE ÉRTE EL AZ ÉGITEST FELSZÍNÉT. KÉT ÖRAVAL CONRAD ÉS BEAN LESZÁLLÁS A UTÁN A FÖLDI IRÁNYÍTÓ KÖZPONT MÉG MINDIG NEM TUDTA TELJES PRECIZITÁSSAL MEGMONDA­NI A HOLDATÉRÉS HELYÉT ÉS RÁDIÓN KERESZTÜL TÁRGYALT AZ ŰRHAJÓSOKKAL, HOGY SEGÍTSÉ­GÜKKEL Állapítsak meg a holdkomp pontos TARTÓZKODÁSI HELYÉT. Sikeresen leszállt a Hold felszínére az Apollo—12 űr­hajó holdkompja az Intre­pid. Charles Conrad és Alan Bean űrhajósok jelentették: A leszállás pontosan a megadott körzetben sikerült. Ab Intrepid holdatérése az előre megadott időpontban következett be. A fékező ra- kétahajtóművet akkor kap­csolták be amikor a hold­komp, már eltávolodva az űrkabintól, a 14. fordulatot tette meg a Hold körül és az égitest emberi szem szá­mára láthatatlan oldalán volt. A leszállás utolsó szakaszá­ban ismét működésbe hoz­ták a fékező berendezéseket és ettől kezdve a számítógé­pek ellenőrzése mellett foly­tatták a leszállást. A máso­dik fékezésnél a holdkomp mintegy 15 kilométerre volt az égitest felszínétől. A leszállás rendkívül si­mán ment végbe, az űrha­jósoknak nemcsak arra volt idejük, hogy a pályaadato­kat közöljék, hanem még arra is, hogy jelezzék, mit látnak. Amikor a holdkomp olyan szögbe fordult a leszállás so­rán, hogy az ablakon ót fel­tűnt a horizont, majd a holdfelszín különböző terep­tárgyai, Conrad közölte: „Minden a helyén van, a le­szállópálya közepén hala­dunk”. Az űrhajósok ugyanis előre tanulmányozták fény­képről és filmekről, milyen krátereket kell látniok s azok az ablakra festett jelzé­sekhez viszonyítva hol tűn­nek fel. .Hihetetlen de min­den a helyén van. Nem is hiszem el, — mondotta Con­rad a houstoni irányító köz­pontnak. A leszállás helye az úgy­nevezett Viharok tengerén van, a Hold jól ismert Ko- pernikus kráterétől mintegy 320 kilométerre délre és alig néhányszáz méterre at­tól a krátertől, ahol a Sur­veyor—3 automatikus űrál­lomás holdraszállt része van. Az űrhajósok egyik felada­ta a Surveyor—3 megtekin­tése és egyes részeinek visz- szahozatala a Földre. Conrad és Bean a holdra- érés után haladéktalanul hoz­zálátott a berendezések és műszerek ellenőrzéséhez, az első jelentések szerint min­dent rendben találtak. Rövid pihenő és étkezés után az űrhajósok kilépnek a Hold felszínére. Erre középeurópai idő szerint röviddel déli 12 (Folytatás a 2. oldalon) A kép a Viharok tengerét, a Holdnak azt a részét ábrá­zolja, ahol a Apollo—12 űrhajósai leszálltak. • (Telefoto — AP—MTI—KS1 Átadták az AKÖV új forgalmi telepét Jászberényben tegnap dél­után került sor az AKÖV új Hatvani úti forgalmi te­lepének átadására. Az új te­lep tízévi fejlődés távlatá­ban oldja meg a Jászberény­ben és környékén üzemelő járművek —» népgazdasági szempontból is nagy jelen­tőségű — zárt helyű par­kolását A Petőfi téri üzem- ház környékén élők éjszakai nyugalmát sem zavarja ez­után az utcákon és tereken elhelyezett gépkocsik esti érkezése és hajnali in­Zahumenszky József az Autóközlekedési Vállalat ve­zérigazgató helyettese beszé­dében méltatta a több mint 8 millió forintos beruházás­ban közreműködő 7-es szá­mú Autóközlekedési Válla­lat á budapesti KPM Autó- közlekedési Tröszt valamint a kivitelező Szolnok me­gyei Építőipari Vállalat jó együttműködését amelynek eredményeként 3 év alatt el­készült az impozáns létesít­mény. Losonczi Pál országjárása Iránban Teheránból, a tegnapi hi­vatalos tárgyalások után, teg­nap — az előzetes tervek szerint — a perzsa kultúr- historia nagy múltú emlék­helyeire, Shirazba és Persepolisba vezetett Losonczi Pálnak és kíséretének útja. A nap második felében — ugyancsak az előzetes ter­vek szerint — Iszfahánba utazott tovább a különrepü- lőgépen Losonczi Pál és kí­sérete, ahol este az iszfa- háni főkormányzó vacsorát adott tiszteletükre. A magyar vendégek az éjszakát a Nagy Sah Abbas Hotelben töltik, majd ma délelőtt előreláhatólag Iszfahán ne­vezetességeivel isme-VoHnok. A munkásosztály utánpótlása A szakmunkás-tanulók helyzetéről tárgyalt a KISZ Szolnok megyei Bizottsága Tegnap ülést tartott a KISZ Szolnok megyei Bizottsága. Napirenden a szakmunkás­képzés szerepelt. A vitaindító referátumot Száraz László, a KISZ Szolnok megyei Bizott­ságának titkára terjesztette be. Az ülésen a tárgyalt probléma fontosságára való tekintettel nemcsak a megye- bizottsági tagok, hanem meg­hívott vendégként a nagyobb szakmunkásképző tanuló­intézetek igazgatói is részt vettek. A megye iparosításának egyik alapvető kérdése Száraz élvtárs beszámoló­jában méltatta azt a felelős­ségteljes munkát, amit a szakmunkástanulók általában szakmai és politikai nevelése jelent. Nem kevesebbről van szó, mint a megye további iparosításához elengedhetet­lenül szükséges szakmunkás­gárda kineveléséről. Ezért is került a megye legmagasabb ifjúsági fóruma elé ez a sok kérdést felölelő probléma. A további iparosítás 13—15 ezer fős újabb szakmunkás­igényét már a szakmunkás- képző intézeteinknek kell biztosítaniuk. Még mindig mostoha körülmények mellett Száraz elvtárs elmondotta, hogy a megye területén 60 szakmában folyik tanulókép­zés, amelyet 5 önálló igaz­gatósági intézet és 8 kihelye­zett iskola, továbbá a mező- gazdaság számára 4 önálló igazgatóságú intézet biztosít. Az összes tanulói létszám — HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK - HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK ­Román belügyi küldöttség A Magyar Népköztársaság belügyminiszterének meghí­vására szerdán magyarorszá­gi látogatásra érkezett a Román Szocialista Köztársa­ság belügyminisztériumának küldöttsége Comél Onescu belügyminiszter vezetésével. A Ferihegyi repülőtéren a küldöttséget Benkei András belügyminiszter fogadta. Vízépítőipari Tröszt alakul A Gazdasági Bizottság hoz­zájárult, hogy az Országos Vízügyi Hivatal elnöke 1970 január elsejétől az OVH Vízépítőipari Központ tröszti formában és ennek megfele­lően OVH Vízépítőipari Tröszt néven folytassa mun­káját. Ez az intézkedés a vízgazdálkodásban újabb le­hetőségeket nyújt az új gaz­dasági mechanizmus irány­elveinek fokozttabb érvénye­sítésére. A trösztösítéssel ugyanis az eddig költségve­tésből gazdálkodó szervezet áttér a vállalati gazdálko­dásra. Felügyelete alá tar­toznak a vízügyi ágazatnak vizkutatással, vizfeltá I ssal, a különösen fontos területek vízellátásával és csatornázá­sával, vízgépészeti gépek és anyagok gyártásával, orszá­gos vízügyi létesítmények építésével foglalkozó válla­latai. Jubilál a kisvasút Az idén nyáron több mint félmillió utast szállított a kelet-bükki állami erdőgaz­daság lillafüredi kisvasútja, amelynek megépítését 1919- ben a tanácskormány hatá­rozta el. A kezdetben szinva- völgyi erdei vasút elnevezé­sű, Garadnáig kiépített fő­vonal mai nevét 1926-ban kapta. Megépítésénél a Bükk hegység faanyagának, vala­mint a dolomitbányák ter­mékeinek a gyárakhoz, illet­ve a normál nyomtávú vas­úthoz fuvarozása volt a cél. A garadnai fővonal 1920- ra épült meg. Ugyancsak az 1920-as években épült ki a papírgyártól a csanyiki-völ- gyön át Farkasgödörig hala­dó vonat is, amelyen az utóbbi években ismét köz­lekedtetnek személyszállító szerelvényeket. A félévszáza­dos jubileum alkalmából az Országos Erdészeti Egyesület borsodi csoportja emlékülést tartott az erdőgazdaság maj- láti telepén, a kisvasút „szék­helyén”. Résztvettek ezen mindazon erdőgazdaságok küldöttei, amelyeknek terüle­tét az erdei kisvasút érinti. A jubileum alkalmából csak­nem félszáz dolgozót, köztük azokat a nyugdíjasokat is ju­talomban részesítették, akik tevékenységükkel hozzájárul­tak a kisvasút munkájának zavartalan ellátásához. Bőven van paradicsompaprika Hazánkban a legtöbb para­dicsomalakú paprikát Szen­tes körzetében termelik: a szövetkezetek Csongrád me­gyei értékesítő központja őszi hónapokban. Emellett 50 000 mázsát vásárolt fel az mintegy 80 000 mázsát köz­vetlenül értékesítettek a gaz­daságok. A becslések szerint 20 százalékkal több paradi­csompaprika termett. A kedvelt zöldségféle tér­hódítása azzal magyarázha­tó, hogy nemcsak frissen fo­gyasztják, hanem többféle­képpen tartósítják. A kon­zervgyárak például ételízesítő és színező pritaminpürét ké­szítenek belőle. Természete­sen frissen tartalmazza a legtöbb vitamint Laborató­riumi vizsgálatok szerint egy jól fejlett termésben 300 mil­ligramm C-vitamin van, ami a legnehezebb fizikai munkát' kifejtő bányászok, vagy ra­kodómunkások napi vitamin- szükségletét fedeá. ebben a tanévben 9 ezer fölé emelkedett. A számszerű fej­lődés igen nagy, de a közép­iskolai képzés nívójához ké­pest megengedhetetlen el­maradás tapasztalható. Vala­mennyi intézetre jellemző a túlzsúfoltság, a többműszakos tanítás. Különösen áldatlan hely­zetet állapított meg a vizs­gálat Kunszentmártonban, Me­zőtúron és Kunhegyesen, ahol az oktatói és nevelő munks alapfeltételei is alig biztosí­tottak. Az első lépésnek a tanerő ellátás javítását tűzi ki fel­adatul. Csökkenteni kell a leterheltséget, de tovább kell emelni a képzett pedagógu­sok számát. Túlzott még az óraadók létszáma is. Az 50-es évek során igen sok szak­munkás képesítéssel rendel­kező oktató került az ipari- tanuló iskolákba. Ezek ön­képzése is komoly erőfeszí­téssel jár. A javulás megkezdődött Ha lassan Is, de a lénye­ges javulás alapjai most bontakoznak ki. A főhivatású nevelők többsége rendelkezik már megfelelő pedagógiai képesítéssel. A tanműhelyi kiképzés feltételei erősen ki­fogásolhatók, de a megyében már 173 főhivatású szak­oktató végzi ezt a fonta munkát Egy figyelemre méltó javaslat Az ülés felszólalói sok hasznos észrevételt és javas­latot terjesztettek elő. Rácz Gyula, a 605. sz. Iparitanuló Intézet igazgatója részletesen elemezte a szakmunkáskép­zésben elért eddigi eredmé­nyeket. Megállapította, hogy a fiatalok nemcsak a szak­mai követelmények kielégíté­sében haladnak jó úton, ha­nem az ifjúsági munkában is komoly, megbízható bázist képeznek. Kiemelte a sport és kulturális téren elért ered­ményeket, amelyek a közép- iskolás szinttől nem állnak távol. A KISZ Szolnok városi Bizottságának titkára Laka­tos Lajos felszólalásában konkrét javaslatot tett egy társadalmi erőből történő építkezésre, amely a tervezett új ipari tanulóintézet meg- épültéig Is enyhítené a gon­dokat. A szanált épületek bontási anyagából az építő­ipari tanulók széleskörű be­vonásával szívesen vállalkoz­nának egy tervszerinti épület kivitelezésére, ha az anyagot a városi tanács rendelkezé­sükre bocsátaná. A vlta lezárása után a be­terjesztett teljes anyagot a megyebizottsági tagok egy­hangú szavazással elfogadták. V. I. Dél-Vietnam : tömeggyilkossági botrány Hajsza a moratóriumok szervezői ellen — Sztrájk Francia- országban, Olaszországban Külpolitikai tudósításaink a 2. oldalún. \ X3L évt 269. sz. 1969. novemb cr 30., csütörtök. ^ rTliSl^ ÍW1 •Tr-fn' ~1 • tßHTZBn, r i'icim1 n i iiiii ■■■■iibiiii iiiinn——imhiibi « .................... ......na— i m ■■■■iiim iimiiib ■wwi—i iw imbm i * "H VI LÁG 80

Next

/
Oldalképek
Tartalom