Szolnok Megyei Néplap, 1969. november (20. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-18 / 267. szám
1969, november 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 AKI BETEGKÉNT KERÜL BE A MEGYEI KÓRHÁZBA, MEGDÖBBENVE ÁLLAPÍTJA MEG, HOGY MILYEN ZSÚFOLTSÁG URALKODIK OTT, SOKSZOR A FOLYOSÓN IS BETEGAGYAK ÁLLNAK, S NEM EGYSZER TIZENNÉGY, TIZENHAT VAN EGY KÓRTEREMBEN. MIVEL A MEGYESZÉKHELYEN EGY ÚJ, MODERN EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNY —, A MÄV KÓRHÁZ IS FELÉPÜLT, A ZSÚFOLT ÉS NEM KIELÉGÍTŐ BETEGELHELYEZÉS ÉS AZ ELAVULT KÓRHÁZI FELSZERELÉS A MEGYEIBEN MÉG SZEMBETŰNŐBB LETT. A KÓRHÁZI AGYSZAM AZ ORSZÁGOSHOZ VISZONYÍTVA SZOLNOK MEGYÉBEN A LEGKEVESEBB, ÉPPEN EZÉRT NEM TARTHATÓ MAR SOKÁIG A JELENLEGI HELYZET ÉS A NEGYEDIK ÖTÉVES TERVBEN SZINTE ELKERÜLHETETLEN, HOGY NE ÉPÜLJÖN ÚJ MEGYEI KÓRHÁZ SZOLNOKON. ADDIG IS, AMÍG A MEGFELELŐBB GYÓGYÍTÁSI FELTÉTELEKET — A ZSÚFOLTSÁG MEGSZŰNÉSE, MODERN FELSZERELTSÉG — NEM LEHET MEGTEREMTENI, A KÓRHÁZ VEZETŐI A JELENLEGI ÁLLAPOTON IGYEKEZNEK JAVÍTANI. KÉT ÉS FÉL MILLIÓ FORINTBÓL TÖBB RÉSZLEGET FELÚJÍTOTTAK, ÚJ GÉPEKKEL, FELSZERELÉSEKKEL RENDEZTÉK BE. EZT A KÉT ÉS FÉL MILLIÓ FORINTOS FELÚJÍTÁST AZONBAN NEM KÖNNYŰ FELFEDEZNI AZOKNAK, AKIK CSUPÁN RÖVIDEBB IDŐT TÖLTENEK A KÓRHÁZBAN, VAGY CSAK LÁTH" • KÉNT TARTÓZKODNAK OTT. ÓK NEM IS SEJTIK. MILYEN JELENTŐS VÁLTOZÁSOK TÖRTÉNTEK A RÉGI KÓRHÁZBAN ÉS HOGY MENNYI AZ ÚJ A RÉGIBEN A nap minden szakában nyugodtan „böngészhetnek” a kórház, de a város összes orvosai is a tudomány kincsestárában, az új könyvtárban, melynek létrehozása és szakszerű vezetése nem kis részben dr. Perényi György érdeme is Az ország legmodernebb két NDK automatikus vezérlésű sterilizáló apparátja működik a megyei kórházban. — Képünkön előtérben a régi, háttérben az új berendezés Új, megfelelő helyet kapott a kórházi gyógyszertár is. Képünkön a laboratórium látható, ahol Elek-Kemény Zoltánná vezető főgyógyszerész méréseket végez Újabban átalakított, lengyel gyártmányú termoszkocsikkal történik a központi tálalás és az étel kiosztás. Képünkön a fűthető termoszkocsi (Tudósitónktól.) A termelszövetkezetek kiegészítő tevékenysége megyénkben jelenleg még igen szerény keretek között mozog. Pedig a munkaerő foglalkoztatása, a városi és falusi lakossága jobb ellátás sürgetően követelj, hogy meggondoltan, előzetes közgazda- sági számítások alapján megyénkben is gyorsabb ütemű legyen a termelőszövetkezetek kiegészítő tevékenysége. Ezt a célt szolgálta a megyei tanács vb mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya, valamint a két területi szövetség közös szervezésében rendezett három napos megyénkí- vüli tapasztalatcsere. Konzerv üzem A „Tiszamenti Mezőgazda- sági Termelőszövetkezetek Terméktartósítója” Tiszakécs- kén a múlt év őszén alakult, öt termelőszövetkezet társult részjegyek alapján — egy részjegy 211 000 forint — zöldség- és gyümölcsfeldolgozásra, illetőleg tartósításra. A tartósító üzem 130—140 embert foglalkoztat. Különböző savanyúságokat, gyümölcs ivóleveket, jam-okat, köcsögös szilvalekvárt, stb. készítenek. Az idei tervük 150 vagon áru feldolozása, 16 millió forint értékben. — A nyeranyagot a termelőszövetkezetek szállítják. A feldolgozó üzeme, a Kecskeméti Konzervgyárral bérmunkára is szerződött. Az üzem önálló elszámolást vezet. A felügyeletet mindig a soros termelőszövetkezet elnöke látja el. Az'eddigi tapasztalatok szerint a termelési értékből 18—20 százalék lesz a jövedelem, melyet a részjegyek arányában írnak jóvá a tsz- eknek. Gépjavítás r A városföldi Dózsa Termelőszövetkezet már több év óta foglalkozik kiegészítő tevékenységekkel. Az autó- és gépjavító üzemük 1962 óta működik Kecskeméten. 1968-ban az évi bruttó termelés 8.7 millió forint volt, ez év végére 10 millió forint forgalmat terveztek; A műhelyben hetven szakember dolgozik. A tiszta nyereség ennél az üzemnél megközelíti a másfélmillió forintot. A múlt év közepétől üzemeltetnek egy vendéglátó egységet „Erdőcsárda” néven. Nyitás óta a forgalom egy év alatt másfél millió forint. Az eredményességi mutató 12 százalék. Foglalkoznak még forgácsoló-, esztergályos tevékenységgel, pecsenyesütéssel. A termelő- szövetkezetnél a segédüzemek összesen 15.5 millió forint ossz termelési értéket tesznek ki. Ez a tsz ossz termelési értékének 38 százaléka. Az idén a segédüzemek 2—2.5 millió forint tiszta jövedelmet biztosítanak. Érdekes és tanulságos tájékoztatót adott a Bács-Kiskun megyei Termelőszövetkezetek Területi Szövetségei mellett működő kereskedelmi iroda igazgatója. 1968-ban 21 termelőszövetkezet lépett be a Tsz-közi Kereskedelmi Iroda tagjaként. Jelenleg 39 termelőszövetkezet tagja az irodának. A kereskedelmi iroda foglalkozik a mezőgazdasági termékek, állatok, gépek, vetőmagvak beszerzésével. Külön szállítóegységük van, — melynek feladata, hogy a tsz-elc szállító járműveit foglalkoztassa olyan időszakban, amikor arra a tsz-nek nincs szüksége. Az iroda az idén 120 millió forint forgalmat bonyolított le. Ebből a jutalék előreláthatólag 2.2 millió forint lesz. A felvásárlás során az iroda kikapcsolja a MÉK-et és a különböző közbeeső szerveket, így a termelőszövetkezetek magasabb árat kapnak áruikért, mint korábban. Nincs árrés, Zöldségboltok Mohács város zöldség, gyümölcs és egyéb mezőgazdasági termékekkel való ellátását példaként emlegetik Baranya megyében. 1966-ban a helybeli két termelszövetkezet az FMSZ-szel és a MÉK-kel közös társulatot hozott létre. A cél, a városi lakosság megfelelő ellátása. A társulásnak jelenleg 6 zöldségboltja és egy pecsenyesütő üzlete van. Az üzletek évi forgalma 6—7 millió forint. A vállalkozás a szállított áruk értékesítési árából bizonyos százalékot a közös alapra helyez. Ebből az évi osztalék 3 százalék, — melyet a társtagok a leszállított áruk összértéke után kapják. Saját húsfeldolgozó üzemmel is rendelkeznek. — ahol a feldolgozott sertések minden kilója után 5 forint tiszta hasznot nyernek. A társulás szabályozza a város piacforgalmát, illetve a piaci árakat. Az ízléses és modern elárusító üzletekben állandóan friss és jóminőségű árut kapnak a vásárlók. Meesektej A „Meesektej” már országos hírnévnek örvend. 1968- ban 4 termelőszövetkezet társulása alapján létrehozták „A csekáljai Gazdaságok Tejfel- dolgozó és Értékesítő önálló Közös Vállalkozás”-át. — A vállalkozásnak jelenleg több mint 3 millió forint beruházott vagyona van. Napi 10 ezer liter tejet visznek át, s dolgoznak fel. Ebből 3500 liter tejet pasztőröznek és Pécs városának szállítanak. Naponta 450 liter tejfölt, 1000 kilogramm túrót, 250 kilogramm tejszínt, 100 kilogramm sajtot és 100 kilogramm gomolyát készítenek. Termékeik egyrészét Budapestre szállítják. A tej begyűjtését a vállalkozás gépkocsijaival végzik. A tervek szerint az üzemet továbbfejlesztik és újabb társtagokat vesznek fel. A nagykozári Bogárdi Virágzó Termelőszövetkezet —* 1966-ban létesítette a szörpfeldolgozó üzemet. Az üzemnek kettős célja volt: a megtermelt bogyósgyümölcsűek- r.ek üzemen belüli feldolgozása, másrészt a közösség asszonyainak, leányainak foglalkoztatása. Az üzemben állandó jelleggel 100—120 nő dolgozik, valamennyien termelőszövetkezeti tagok. Tízféle szörpöt készítenek, melyekből a szolnoki üzletekben is lehet találni. A késztermékeket ugyanisa FÜSZÉRT- eken keresztül értékesítik. A termelszövetkezet ossz bevétele 32 millió forint, melyből a szörp üzemé 16—17 millió forint. . . A tsz szakemberek ezeken kívül még megismerkedhettek az Izsáki Állami Gazdaság és még öt Á. G. közös társulásának munkájával, valamint a siklósi Magyar'— Bolgár Testvériség Termelő- szövetkezet szőlőfeldolgozó üzemével is. Valamennyi közös társulás, kiegészítő tevékenység hasznos gondolatokat ébreszthetett az érdeklődőknél. Megyénkben is érdemes ilyen közös társulásokon gondolkodni. Vágási Kálmán Jöhet a rossz idő Az őszi esőzés, a téli havazás nem éri váratlanul az utak karbantartóit. November 15-től a KPM Közúti Igazgatóságának szolnoki központja teljes készültségben várja a rossz időt. Tegnap délelőtt a megyében üzemelő összes só- salakszóró és hóeltakarító gépet a szolnoki útmesterségen, alapos műszaki szemlén próbálták ki. Az apróbb világítási és fékhibákat a helyszínen meg is javították. A gépszemlén 24 főúti hó* eltakarító. 7 homok- és salakszóró AKÖV gépkocsi és 4 Robur sarzakozott fel. Ezekkel a gépekkel elsősorban az összekötő és a bekötő utak síkosságát akarják majd megszüntetni. A felsorolt útkarbantartó eszközökön kívül november 15-től március 15-ig a közúti igazgatóság a termelőszövetkezetektől és az állami gazdaságoktól még 30 lánctalpas hókotrót bérel, amelyek a szerződés szerint a tsz-ekben parkolnak, de riasztáskor 2 órán belül a kijelölt helyszínre érkeznek. Mindezek mellett egész megyére kiterjedő URH rádiós összeköttetést alakítottak ki. Az ugyancsak november 15- től működő URH-s hószolgálat a szolnoki, a kisújszállási, a jászberényi és a tiszafüredi útmesterségeket kapcsolja össze, biztosítva a gyorsan összehangolt hóeltakaritást. A gépeken kívül rendkívüli időjárás esetén számítanak a kétszáz útőr segítségére s az igazgatóság rendelkezésére álló tartalékgépekre is. Ta’rás Ervin kiállítása előtt Tamás Ervin Munkácsy- díjas festőművész 1922-ben született Budapesten. Sző- nyi István tanítványaként 1946-ban végezte el a Képzőművészeti Főiskolát. Első önálló kiállítását 1947-ben a debreceni Déry Múzeumban rendezték, majd a Műcsarnokban, Hódmezővásárhelyen, a Csók István Galériában. Szolnokon és Martfűn is szerepelt önálló kiállítással Országos tárlatokon 1946 óta vesz részt, és külföldön is több ízben szerepelt a műveivel: Berlinben, Varsóban, Prágában, Belgrádban, Bukarestben. Állított ki az NSZK- ban. Angliában és Indiában is. SZOT-díjat 1964-ben kapott, 1965-ben pedig Munká- csy-díjjal tüntették ki. Művei megtalálhatók a Magyar Nemzeti Galériában és több múzeumban. November 21-én délután 5 órakor Szolnokon a Képcsarnok Vállalat Aba-Novák termében kiállítás nyílik a Munkácsy-díjas művész képeiből. Rendőrségi felhívás Balogh Ferenc, szolnoki nyugdíjas lakásáról (Szolnok, Csallóköz út 8/a) 1969. november 4-én eltűnt. Személyleírása: 156—160 cm magas, sovány testalkatú, hajlott testtartású. Haja őszes, arca hosszúkás. Nyírott bajuszt visel, szeme színe világoskék. Járása lassú, csoszogó, beszéde halk. tagolt. Nagyot hall. Eltűnésekor viselt ruházata: barna alapon zöld és fehérkockás fia-; nell ing, sötétszürke zakó, rozsdavörös színű nadrág, barna gumitalpú cipő, fekete kalap. Akik Balogh Ferenc eltűnésével kapcsolatban bármilyen adatot tudnak szolgáltatni a rendőrségnek, azok jelentkezzenek személyesen a Szolnok városi-járási rendőrkapitányság I. emelet 29-es helyiségében, vagy telefonon a 131—41 szám 195-ös mellékén. Segéd- és melléküzemi tevékenység Bács-Kiskun és Baranya megyében