Szolnok Megyei Néplap, 1969. október (20. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-02 / 228. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1969. október 2. Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában Lengyel párt- és kormányküldöttség érkezett Moszkvába Gomulka és Cyrankiewicz vezetésével, s a magas vendégeket Brezstnyev és Koszigin fogadták. A szovjet—lengyel megbeszélések annak az immár rendszeressé vált gyakorlatnak részei, hogy a szocialista országok vezetői rendszeresen tanácskoznak és kölcsönösen gyümölcsöző tárgyalásokat folytatnak. A finn elnök, Kekkonen már Prága vendége — Bukarest és Budapest után, a csehszlovák főváros kelet-európai kőrútjának harmadik állomása. A világsajtó természetesen élénk érdeklődést tanúsított Karjalainen külügyminiszter sajtókonferenciája iránt, amelyet a budai várban, a külügyminisztérium vendégházában tartott, ott a legtöbb szó ugyanig az európai biztonsággal volt kapcsolatos. A finn államférfi kitért arra, hogy a folyamtban levő változások, így az esetleges kormányátalakulások, nem közömbösek az össz-európai ügyek szempontjából sem. A célzás nyilván Bonnra vonatkozott. ahol szerdán magasra csapott a koalíciós alkudozások hulláma. A nyugatnémet választások után három nappal — jóllehet a végleges ítélet még mindig korai lenne — úgy tűnik, hogy szociáldemokrata—szabad demokrata koalíció alakul, s Willy Brandt erőteljesen tör a kancellári szák felé; De vajon, hogyan fog megbarátkozni a kereszténydemokrata párt az ellenzék szerepével, a bársonyszékeikben töltött húsz esztendő után? Egy másik európai országban, Svédországban már befejezett tényként szólhatunk egy ugyancsak fontos személyi változásról. Az idős kora miatt visszavonuló Erlander helyett Olaf Palme lett a szociáldemokrata párt vezére, ami egyúttal a miniszterelnökséget is jelenti. Palme — közoktatásügyi miniszterként — korábban részt vett egy, a vietnami békéért tüntető menetben, s Washington emiatt szót is emelt. Ügy tűnik, hogy Palme előrelépése — ha alapvető változásokat nem is várhatunk — megerősíthet bizonyos pozitív folyamatokat a svéd politikában. A közög francia—angol presztizsrepülőgép, a Concorde szerdai próbaútján első ízben lépte át a hangsebesség határát Párizsban, a politikai vitákban most a „gaulleista hang- határ”-ról esik szó. Néhány napja vihar volt egy állítólagos De Gaulle levél körül; a hírek szerint a tábornok nemsokára aktívabban fog beleszólni a politikába, s a volt elnök hívei közül többen nyíltan-burkoltan bírálják a nem eléggé hűséges utódot, Pampidou-t Pótválasztások közelednek, s ez alkalommal több „ortodox gaulleista’’ küzd a mandátumokért, olyan volt kormánytagok, mint Couve de Murville és Messmer. Ez utóbbi szerdán olyan nyilatkozatot adott, hogy az ő felfogása közelebb áll De Gaulle nézeteihez, mint a kormányé... Minden jel szerint Franciaországban felújulhat az egyszer már el- döntöttnek látszó utódlási — örökösödési harc. A Közel-Kelet hírei KAIRÖ Egyhónapos betegség után Nassaer elnök állapota kielégítővé vált, és az EAK államfője október második hetében már hozzálát ahhoz, hogy hivatalos kötelezettségeinek eleget tegyen, — jelentette ki Anvar Szadait, az ASZÚ Legfelső Végrehajtó Bizottságának tagja egy kedd esti nagygyűlésen. Szadat elmondotta azt is, hogy hivatali teendőinek felújítása előtt Nassaer elnök egy hetet üdül még Alexandriában, TEL AVIV Az izraeli légierő kedden éjszaka ismét a Szuezi-öböl térségében elhelyezett egyiptomi állásokat támadta. Az izraeli repülőgépeknek ez volt a második éjszakai támadása a térség ellen. Tel Aviv-i közlés szerint a támadó repülőgépek sértetlenül visszatértek támaszpontjaikra.' i i Tel Avivban közölték azt is, hogy Dajan izraeli hadügyminiszter Weizmamn tábornok. hadműveleti csoportfőnök társaságában kedden megtekintette a szuezi frontvonalat. Megkezdődtek a tárgyalások egy koalíciós kormány megalakításának lehetőségeiről a szociáldemokrata és a szabad demokrata párt vezetői között. Képünkön balról jobbra: Schiller, aki a jelenlegi kormányban a szociáldemokraták gazdaságügyi minisztere, Scheel, a szabaddemokrata párt elnöke és Brandt külügyminiszter, a szociáldemokrata Párt elnöke. — (Telefoto — AP—MTI—KS) Letartóztatások Brazíliában M INDENFELOL BONN Szerdán Bréma ég minden nyugatnémet városok körzetében megkezdődött az NSZK-ban állomásozó angol rajnai hadsereg hadgyakorlata 3000 katona, valamint harckocsi, repülőgépek és he- likopterek részvételével. TOULOUSE A közös angol—francia vállalkozásban készült Concorde —001, azaz a francia prototípus szerdán végrehajtott próbarepülése során először lépte át a hangsebesség határát. A lökhajtásos szállítórepülőgép óránkénti 1150/km sebességet ért el. Ez volt egyébként a gép 45. próbarepülése. MÜNCHEN A nyugatnémet hadügyminisztérium újabb 50 Starfighter típusú vadászgépet rendelt a gyártó cégtől, a Mes- serschmitt—Boelkow—Blohm vállalattól. A gyártó cég közölte, hogy a gépek előállítási költsége mintegy 161 millió 350 ezer márka. A nyugatnémet fegyveres erőknek jelenleg 760 Starfighter típusú vadászgépe van. Kilencvenkilenc gép lezuhant eddig és 509 pilóta lelte halálát a roncsok között, BELGRAD Jugoszlávia és Costa Rica elhatározta: diplomáciai kapcsolatait nagyköveti szintre emeli. SANTIAGO DE CHILE Pablo Neruda világhírű chilei költő a kommunista párt jelöltjeként indul az 1970. szeptember 4-én tartandó chilei elnökválasztásokon. TOHANNESBURG John Vorster dél-afrikai miniszterelnök kedden bejelentette, hogy az országban 1970. április 22-én általános választásokat tartanak. NEW YORK Kedden este került ser Gremilko szovjet és Rogers amerikai külügyminiszter harmadik, s egyben utolsó New York-i magánjellegű tanácskozására. A megbeszélést követően mindkét fél közölte. hogy a közel-keleti válság politikai rendezésére irányuló szovjet—amerikai kétoldalú megbeszéléseket tovább folytatják: Dobrinyin washingtoni szovjet nagykövet és Sisco amerikai külügyminisztérium közel-keleti ügyekben illetékes államtitkára hamarosan összeül majd, hogy eszmecserét folytasson a vitatott kérdésekről. Rogers külügyminiszter egyébként „szükségesnek és konstruktívnak” nevezte Gro- mikoval folytatott tárgyalásait. A Brazíliában hatalomra került katonai junta kedden nyolc szövetségi képviselőt, közöttük három asszonyt, tíz évre megfosztott politikai jogaitól. A tisztogatás legkiemelkedőbb áldozata Pedro Ludovico szenátor, Goias állam volt kormányzója, a Brazíliai Demokratikus Mozgalom (MDP) tagja és Amaldo CerSzerdán Pekingben tömeggyűlést tartottak a Kínai Népköztársaság megalakulásának 20. évfordulója alkalmából. Hírügynökségek a pekingi rádió adására hivatkozva azt jelentik, hogy a gyűlésein megjelent Mao Cedeira, a Nemzeti Megújhodási Szövetség volt vezetője. Politikai megfigyelők szerint a tisztogatásnak az a célja, hogy lehetővé tegye a kongresszusnak a katonai junta szájíze szerint történő megnyitását. Mint ismeretes, a kongresszus működését még Costa e Silva függesztette feL tung elnök és helyettese Lin Piao is. A pekingi rádió a tömeg- gyűlésről egyenes adásban számolt be. A rádió kommentátora a többi között hangoztatta, hogy a ?5 éves Mao Ce-tung „kitűnő egészségnek örvend”. Tömeggyűlés Pekingben Az ENSZ közgyűlése alkalmat ad a New Yorkban tartózkodó külügyminiszterek sűrű találkozóira. Képünkön: Gromiko szovjet, Singh indiai és Rogers amerikai külügyminiszter az indiai államférfi által rendezett fogadáson. (Telefoto — AP—MTI—KS) (Folytatás az 1. oldalról.) kapcsolatai fejlesztésében kifejtett eredményes munkássága elismeréséül Ahti Kar- jalainennek, a Finn Köztársaság külügyminiszterének; A Magyar Népköztársaság és a Finn Köztársaság kapcsolatainak fejlesztésében kifejtett munkássága elismeréséül Martti J. Ingmannak, a Finn Köztársaság magyar- országi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetének. Az Elnöki Tanács a Magyar Népköztársaság zászlórendjének 2. fokozata kitüntetést adományozta „ Magyar Népköztársaság és a Finn Köztársaság kapcsolatainak fejlesztésében kifejtett munkásságuk elismeréséül: Erkki Itkonen akadémikusnak, Heikki Hannikainen nagykövetnek, protokollfőnöknek, Ilmo Nurmela bányatanácsosnak, Ilmari Hustich professzornak, Urpo Levő ezredesnek, az elnök első számysegédjének, Risto Hyvärinen külügyminisztérium! politikai főosztályvezetőnek, Niilo Saksela professzornak és Arvo Hautala szakszervezeti alelnöknek. Dr. Urho Kaleva Kekkonen a finn Fehér Rózsa érdemrend nagykeresztjét adományozta a láncokkal Lo- sonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének. A Fehér Rózsa érdemrend nagykeresztjével tüntette ki Fock Jenőt, a Minisztertanács elnökét és Kállai Gyulát, az országgyűlés elnökét. Az Oroszlán érdemrend nagykeresztjét kapta Gáspár Sándor, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter, Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter, Ilku Pál művelődésügyi miniszter. Péter János külügyminiszter, dr. Ortutay Gyula, az Elnöki Tanács tagja, Bugár Jánosné, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkárhelyettese és Rónai Rudolf, a Magyar Népköztársaság helsinki nagykövete. Dr. Urho Kaleva Kekkonen, a Finn Köztársaság elnöke szerdán szálláshelyén ebédet adott magyar vendéglátói tiszteletére. Részt vett az ebéden Lo- sonczi Pál, a népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, Kállai Gyula, az országgyűlés elnöke, dr. Ajtai Miklós, Fehér Lajos, Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettesei, Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, dr. Bíró József, Czinege Lajos, dr. Csanádi György» dr. Horgos Gyula, Nagy Józsefné, Péter János, a kormány tagjai, továbbá a politikai, a gazdasági és a kulturális élet több más vezető személyisége. Az ebéden jelen voltak a finn köz- társasági elnök kíséretének tagjai. A szívélyes, baráti hangulatú ebéden dr. Urho Kaleva Kekkonen elnök pohárköszöntőt mondott. — Élményekben gazdag öt napot töltöttünk együtt önökkel — mondotta a többi között. Megismerkedhettünk Magyarország jövőjének építőivel, a dolgozó néppel. Láttuk a vidéki embereket munkájuk közben; megismerkedtünk az Önök korszerűen szervezett, intenzíven működő mezőgazdaságával. Alkalmunk volt meggyőződni iparuk magas színvonaláról is. Ezzel kapcsolatban örömmel tapasztaltuk, hogy az országaink közötti együttműködés jól indult. — Elnök Űr! Véleményem szerint az önnel folytatott tárgyalások igen hasznosak voltak; nagyra értékelem az öntől nyert információkat. Kekkonen elnök ezután Kádár Jánoshoz fordult: — Ugyanakkor szeretném kifejezni megelégedésem és megköszönni önnek, első titkár úr, hogy véleményünket kicserélhettük az időszerű politikai kérdésekről — mondta, majd annak a véleményének adott kifejezést, hogy a Fock Jenővel és Kállai Gyulával folytatott beszélgetések szintén igen hasznosak voltak. — Remélem és hiszem: a most véget érő látogatás alkalmas volt arra, hogy elősegítse országaink közeledését, hogy tovább erősítse és szélesítse a népeink közötti kapcsolatokat. — Emelem poharam elnök úr az ön egészségére és kérem jelenlévő honfitársaimat, hogy velem együtt ürítsék poharukat szeretett magyar házigazdánk egészségére. Fejlődjék a népeink közötti barátság és együttműködés! — mondotta dr. Urho Kaleva Kekkonen köztársasági elnök. Ezután Losonczi Pál mondott pohárköszöntőt. Köszönetét mondott dr. Urho Kaleva Kekkonen meleg szavaiért, majd a többi között ezeket mondta: — Nagyon örülünk annak, amit a nálunk látottakról, az itt folytatott megbeszélésekről és eszmecserékről mondott. Tárgyalásaink és megbeszéléseink világossá tették, hogy együttműködésünk szilárd alapokon épül. Talákozásaink során nem egyszer kölcsönösen utaltunk népeink rokonságára, küzdelmes történelmi múltúnk sok hasonló vonására. A múlt távolából eredő rokonságunk; s kulturális, tudományos, gazdasági, oktatási kapcsolataink eddigi eredménye, s különösen az utóbbi években megmutatkozó fejlődése arra ösztönöz bennünket, hogy éberen őrködjünk együttműködésünk tisztaságán, eredményeink megőrzésén és további gyarapításán» — Emelem poharam elnök úr az Ön egészségére, országaink és népeink barátságának és együttműködésének további felvirágoztatására. Szerdán délután elutazott Magyarországról dr. Urho Kaleva Kekkonen, a Finn Köztársaság elnöke, aki Losonczi Pálnak, a Ma'gyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa elnökének meghívására hivatalos látogatást tett Magyar- országon. Az elnökkel együtt elutazott kísérete is. A magyar és finn zászlókkal díszített Ferihegyi repülőtéren többezren gyűltek össze búcsúztatására. A betonon dísz-zászlóalj sorakozott fel, csapatzászlóval. A búcsúztatáson megjelent Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke. Kállai Gyula, az országgyűlés elnöke, Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, Péter János külügyminiszter, dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter, Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter, dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter, Nagy Józsefné könnyűipari miniszter, dr. Beresztóczy Miklós, az országgyűlés alel- nöke, az Elnöki Tanács több tagja, a politikai, a gazdasági és a kulturális élet több más vezető személyisége. Jelen volt a búcsúztatásnál a budapesti diplomáciai képviseletek sok vezetője és tagja, s ott voltak a budapesti finn kolónia tagjai is. A díszegység díszmenete után úttörők virágcsokrokat nyújtották át a finn elnöknek és a kíséretében levő személyiségeknek. A vendégek repülőgépét a magyar légierők vadászköteléke a határig kísérte. Szerdán a délutáni órákban négynapos hivatalos baráti látogatásra a csehszlovák fővárosba érkezett Urho Kekkonen finn köztársasági elnök. Az ünnepélyes repülőtéri fogadás után a finn államfő és kísérete a prágai várba hajtatott, ahol Svobo- da elnök látja vendégül. A finn—csehszlovák tárgyalások napirendjén mindenekelőtt a kelet-nyugati kapcsolatok enyhítésének, valamint az európai biztonsággal és a leszereléssel összefüggő kérdések szerepelnek. Elutazott Kekkonen