Szolnok Megyei Néplap, 1969. október (20. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-31 / 253. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1969. október SÍ. Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában Prága közelében, a Lany-kastélyban megkezdődött a budapesti felhívást aláíró hét szocialista ország külügyminisztereinek tanácskozása A budapesti konferencia óta az európai biztonsági értekezlet gondolata világszerte tért hódított és aligha lehet vitás, hogy az aláíró országok mostani, magas-színtű megbeszélése: újabb jelentős állomás a magyar fővárosban kitűzött cél megvalósítása felé vezető úton. „Az európai biztonsági értekezlet megtartása a jelenlegi időpontban nemcsak kívánatos, hanem reális lehetőségnek tűnik” — hangoztatja a Rudé Právóban megjelent cikkében Jan Marko csehszlovák külügyminiszter, aki a továbbiakban megállapítja: még sok akadályt kell elhárítani, de az európai szocialista országok mindent megtesznek ezért A prágai tanácskozásról Marko úgy vélekedik, hogy az minden bizonnyal jelentős döntések fóruma lesz. Hasonló, rendkívül pozitív visszhangja van a találkozó megkezdésének a lengyel fővárosban. Varsóban nagyra értékelik a finn kormány állásfoglalását, amely szerint kész közreműködni a konferencia előkészítésében, sőt vállalja annak megrendezését is. Lengyel körökben emlékeztetnek arra, hogy a finn memorandumra eddig 22 ország igenlő válasza futott be. Minden jel arra mutat tehát, hogy kontinensünk közelebb jutott az európai biztonság; értekezlethez, de a nagy tanácskozás összeülése — és eredményessége — persze még sok mindentől függ. Érthető, ha földrészünkön ilyen ösz- szefüggésben is nagy figyelemmel tanulmányozták az új nyugatnémet kabinet kormány-nyilatkozatát. Nem vitás, hogy az európai biztonság alakulásának egyik legfontosabb szektora az NSZK—NDK viszony jövője. Berlinben még nem hangzott el hivatalos nyilatkozat a Brandt-féle kormányprogram kapcsán, de bizonyos utalásokból, valamint a külföldi sajtószemlék hangsúlyából arra lehet következtetni: az NDK ugyan fenntartja az óvatos várakozást, de a program számos kitételével elégedetlen. A Brandt-nyilatkozatból — emlékeztetnek berlini körökben — hiányzik az európai határok elfogadása, a Hallstein-doktrina és a kizárólagos képviseleti igény felszámolása. A program kifejezetten megtagadja az NDK nemzetközi jogi elismerését. Ezzel kapcsolatban az Ote- csesztven Front című bolgár lap így ír: „amikor Brandték visszautasítják az NDK elismerését és a két német állam különleges kapcsolatáról beszélnek, ez a megfogalmazás érzékelteti: nem akarják végigjárni az utat, amely az NDK és az NSZK közötti normális kapcsolatok megteremtéséhez szükséges.” A téma kulcsfontosságú,i nem csoda, ha világszerte komolyan kommentálják. Egy kormány-nyilatkozat azonban természetesen kevés a mélyebb következtetésekhez, A kabinetekre is vonatkozik az általános My; a világ nem a szavak, hanem a tettek alapján ítél. (KS) Főpróbát tartott az Ápol o 12 M INDENFELO 1 BONN A bonni hadügyminisztérium jelentése szerint az arizonai Luke támaszpont közelében tisztázatlan körülmények között gyakorlórepülés közben lezuhant a Bundeswehr 101. Starfighter gépe. Az amerikai pilóta eltűnt, a német társpilóta túlélte a szerencsétlenséget SZÖUL Hamani Diori, a Niger Köztársaság elnöke és Pák Csöng Hi dél-koreai elnök csütörtökön megbeszélést tartott a két ország közötti kulturális és műszaki együttműködés fejlesztéséről. Diori elnök pénteken fejezi be ötnapos dél-koreai látogatását. REYKJAVIK Csütörtökön befejeződött a szovjet északi flotta hajórajának ötnapos izlandi baráti látogatása. KOPPENHÁGA Csütörtökön a dán fővárosban megnyílt Norvégia. Finnország, Svédország és Dánia hadügym;-:~ztereinek kétnapos értekezlete. MADRID Csütörtökön letette a hivatali esküt az új spanyol kormányj BELGRAD Belgrádban hivatalosan bejelentették, hogy Tito jugoszláv államfő november 5. és 9. között tesz hivatalos látogatást Algériában. A belgrádi kerületi bíróság félévi börtönre ítélte Zoran Gluscsevicset a belgrádi Knyizsevne Novine volt fő- és felelős szerkesztőjét. Gluscsevics — mint ismeretes — közvetlenül Gromiko szovjet külügyminiszter szeptember elejei hivatalos jugoszláviai látogatása előtt szovjetellenes cikket jelentetett meg. A lapot akkor elkobozták. . HIROSIMA A hirosimai egyetemen szerdán benzinnel elégette magát egy 21 éves diáklány. Ezzel a hirosimai öngyilkosságok száma tízre emelkedett. A hatóságik és a diákok között^ másfél év óta folyik háborúskodás. az öngyilkosságokkal a hatóságok túlkapásai ellen tiltakoztak. ATHÉN Egy athéni hadbíróság előtt csütörtökön megkezdődött 9 férfi és egy leány pere. Azzal vádolják őket, hogy felelőseik a hónap elején végrehajtott athéni bombarobbantásokért. A vádlottak a föld alatti „Görög Demokratikus Mozgalomhoz” tartoznak és életfogytiglani börtönre is ítélhetik őket. MOGADISCIO A Szomáliái legfelsőbb forradalmi tanács szerdán törvényerejű rendeletet adott ki, amellyel önmagára ruházta az államelnöki, a nemzetgyűlési, a kormány-, és a legfelsőbb bírói hatalmat. A rendelet az államcsínv nanjától, október 21-től érvényes. Cape Kennedyben megtartották az Apollo—12 űrhajó rajtjának főpróbáját. A november 14-én rajtoló űrhajó két utasa, a 39 éves Charles Conrad és a 37 éves Alan Bean ismét megkísérli a Holdra-szállást az űrhajó holdkompjával, harmadik társuk, a 40 éves Richard Gordon pedig az űrhajóval Holdkerülő pályán marad. Az Amerikai Űrhajózási Hivatal, a NASA az új Holdra-szállási kísérlet során nagyobb hangsúlyt akar adni a tudományos kutatásoknak. Conrad és Bean több időt tölt az égitesten, mint két elődjük. Armstrong és Ald- rin: 22 óra helyett, több mint 31 órát és a holdkompon kívüli tevékenység ideje hét órára nő. Az űrhajó bonyolult tudományos műszereket visz magával. A begyűjtendő Hold-kőzet mennyiségét pedig 45 kilogrammosra növelik. A tudományos program megnövelése a NASA szerint a további kísérleteknél folytatódik. Mint ismeretes. az Apollo-programban résztvevő tudósok egyrésze bírálta a program „kizárólagos műszaki” jellegét és az úgynevezett holdfogadó laboratórium vezetője éppen a napokban mondott le állásáról amiatt, hogy a tudományos kísérletekre véleménve szerint nem fordítanak elég gondot Az Apollo—12 a tervek szerint november 19-én, magyar idő szerint reggel 8 óra tájban száll le a Holdra. A visz- szatérés időpontja november 24, amikor az űrhajó a Csendes-óceánon ereszkedik le. Egyiptom'—'ibanoni tárgyalások Torinóban tömegtüntetéssel és sztrájkkal tiltakoztak a munkások a fasiszta provokációk és a tőkések megféiemlí ö akciói ellen. A képen: a rendőrség teljes fegyverzetben vonul fel a tüntető autógyári munkások ellen. (Telefoto — AP — MTI — KS) Kairóban csütörtökön meg. kezdődtek a libanoni és az egyiptomi vezetők tárgyalásai. A libanoni küldöttséget * Emile Busztani, a libanoni hadsereg főparancsnoka vezeti. Az egyiptomi küldöttség tagjai között van Mahmud Riad külügyminiszter, Mohamed Favzi hadügyminiszter és Hasszán Szabii El Kholi, Nasszer elnök megbízottja. Londonban csütörtökön hivatalosan bejelentettéit, hogy Líbia új forradalmi kormánya tárgyalásokat javasolt az angol kormánynak a Líbiában tartózkodó brit csapatok kivonásáról. A külügyminisztérium szóvivője közölte, hogy a kor* mány „nagyjelentőségű jegySzocralista külügyminiszterek értekezlete A kairói tárgyalásokra való tekintettel pillanatnyilag fegyvernyugvás van Libanonban a kormánycsapatok és a Palesztinái Felszabadítási Szervezet gerillái között. A kép a szervezet egy kisebb csoportját ábrázolja, akik Tripoli város közelében, a XIII. századból való St. Gilles várában sáncolták el magukat Mint már jelentettük, a csehszlovák főváros közelében fekvő Lány kastélyban csütörtökön megnyílt a budapesti felhívást aláíró szocialista országok külügyminisztereinek értekezlete. A CTK hírügynökség köz- leménve így hangzik: A Prága közelében fekvő Lányban 1969. október 30-án megkezdődött a budapesti felhívást aláíró szocialista országok — Bulgária, Magyarország, a Német Demokratikus Köztársaság, Lengyelország, Románia, a Szov- w.>nió és Csehszlovákia — külügyminisztereinek értekezlete, amelyen az összeurópai értekezlet előkészítésével összefüggő kérdéseket vitatnak meg. A tanácskozás valamivel délelőtt 11 óra előtt kezdődött. A küldöttségek vezetői: Ivan Basev bolgár külügyminiszter, Erdélyi Károly magyar külügyminszterhelyettes, Otto Winzer, az NDK külügyminisztere, Stefan Jedry- chowski lengyel külügyminiszter, Comeliu Manescu román külügyminiszter, Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter és Jan Marko, csehszlovák külügyminiszter. Párizsi tárgyalások Párizsban csütörtökön reggel. magyar idő szerint 10 óra 30 perckor megnyílt a Vietnammal foglalkozó értekezlet 40. plenáris ülése. Vietnam Dél-Vietnamban változatlanul csak kisebb harci cselekmények voltak az elmúlt 24 óra során, amint azt a saigoni amerikai parancsnokság szóvivője közölte. Egyetlen nagyobb összecsapásról érkezett csak jelentés, amelynek során az amerikai 4. gyalogoshadosztály több egysége került harci érintkezésbe a partizánokkal Saigontól mintegy 400 kilométerre észak-északkeletre. . B—52-es bombázók szerdán és csütörtökön hajnalban négy hullámban támadták a szabadságharcosok feltételezett állásait.’ A UPI saigoni tudósítójának értesülése szerint a Dél- Vietnamban állomásozó amerikai haderők már átadják a saieonj kormányzat csaoatai- nak annak a katonai felszerelésnek a százalékát, amelvnek rendeltetése, hogy erősítse a bábkormányzat haderőit a háború „vietna- mizálásával” kapcsolatban. Magyar segítség Jugoszláviába Három nappal a tragikus Banja-Luka-i földrengés-sorozat után a Bosznia—Her- cegovina-i városban lényegében konszolidálódtak a katasztrófa következtében kialakult átmeneti állapotok és megteremtődtek a minimális feltételek az élet menetének biztosítására. , öregek, betegek, gyerekek ideiglenes elhelyezésére a város pályaudvarára megérkezett egy szerelvény hálókocsi is. Néhány órán belül, ameny- nyiben továbbra sem lesznek földlökések a város alatt engedélyt fognak adni azoknak az épületeknek az elfoglalására, amelyeket statikai vizsgálatok alapján zöld színnel jelöltek meg, vagyis csak kismértékben rongálódtak meg vasárnap és hétfőn. A felmérések első adatai szerint az eddig megvizsgált 900 ház közül 254-et azonnal le kell bontani, mert újabb földmozgás nélkül is magától bármikor összedőlhet. Több mint 450 ház állapota további részletesebb műszaki vizsgálatokat igényel. A lakók mostani helyzete azonban csak talán napokig kielégítő, amíg be nem tör a tél — Banja Luka az ország leghidegebb városa — vagy el nem kezdődik az esőzés. Az első tartósabb barakk- épületeket számítások szerint csak november közepe táján tudják átadni rendeltetésüknek. A földrengés óta eltelt rövid időt tekintetbe véve jó a város közellátása és egészség- ügyi helyzete. Nincs járványveszély, elegendő a gyógyszer és a tábori körülményekhez képest az orvosi felszerelés is. Az élet normalizálódásához tartozik, hogy csütörtökön felszólítottak mindenkit, jelentkezzék a munkahelyén, a vállalatokat pedig, hogy mérjék fel saját helyzetüket, lehetőségüket Banja-Lukára közben mind nagyobb mennyiségben érkezik a segítség Jugoszláviából és külföldről egyaránt A városban bejelentették többek között a magyar szak- szervezetek első segélyszállítmányának elindulását is. U Thant ENSZ-főtitkár személyes megbízottja, A. S. Ban szerdán járt Banja-Lukán, s közölte, hogy az ENSZ szervei sürgősen megvizsgálják, milyen támogatást adhatnak a jugoszláviai városnak. Hivatalos névsort tettek közzé a Banja-Luka-i földrengés halálos áldozatairól. Ez a jelentés cáfolja azokat a korábbi híreket, hogy húszán haltak meg, — s végső adatként kilenc halálos áldozatról beszél. zéket” kapott Líbiától, majd hozzáfűzte, hogy a kormány megfelelő időben hajlandó hozzájárulni a tanácskozások megkezdéséhez. Kémrepülőgépek Japánban Az amerikai haditengerészeti erők Acugi légitámaszpontjára (nem messze Tokiótól) megérkeztek a leg’jabb, P—3—B mintájú, elektronikus berendezéssel felszerelt felderítő gépek — közli Japán vezető lapja, az Aszahi Simbun. A lap emlékeztet arra, hogy erről a légitámaszpontról repült fel a Koreai Népi Demokratikus Köz- társaság felett idén áprilisban lelőtt EC—121 típusú amerikai kémrepülő is. Az Acugi támaszponton pillanatnyilag egy repülőszázad vár bevetésre, gépenként 30 főnyi legénységgel. AZ IPARI MŰSZER- GYAR (IKLAD) értesíti kedves vásárlóit, hogy a COFIM kávéőrlő, a POLIMOT autópolírozó, a VENTIM és az SZK— 40-es asztali szellőző, az UK—17-es háztartási varrógépmotor és a T—12-es varrógép lábkapcsoló garanciális javítását Szolnok megyében kizárólag a Qamov. «övwtkezeU és tanácsi UírvOlwtóMT végzi a következő címeken: Jászladányl Vegyes Ktsz Jászladány, Kossuth u. 108. — Jászapáti „Béke” Vegyes Ktsz Jászapáti, Kossuth u. 11—15. — Kenderest Vegyes Ktsz Kenderes, Rákóczi u. 6. Kunhegyes! Vegyes Ktsz Kunhegyes, Kossuth u. 33. Tiszaroff, Hősök tere 5. Tiszagyenda, Gorkij u. 16. Tiszabura, Dózsa György u. 29. — Kunmadaras és Környéke Építő és Javító Ktsz Kunmadaras, Lenin u. 8. — Túrkevei Vegyesipari Ktsz Túrkeve, Május 1. út 13. — Karcagi Általános Szerelő Ktsz Karcag, Vörös Hadsereg útja 1—5. — Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet Törökszent- miklós, November 7 u. 3. — Általános Műszerész Ktsz Jászberény, Dózsa Gy. u. 2. Jászárok- szállás. Köztársaság u. 5,