Szolnok Megyei Néplap, 1969. október (20. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-24 / 247. szám
ÁZ ENSZ NAPJA Ma huszonnégy tendeje annak, hogy hivatalosan életbelépett az Egyesült Nemzetek Szervezetének alapokmánya. Azóta október 24-e a világszervezet napja A dátum alkalmat ad a mérlegkészítésre: vajon mennyire felel meg hivatásának ez a rendkívüli fontosságú nemzetközi fórum. Amikor Jaltában 1945. februárjában a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy- britannia kormánya elhatározta az ENSZ megalakítását, így jelölték meg a szervezet célját: „Az új tzervezet feladata elsősorban az új támadó háború megakadályozása. Ezt a szerepét pedig úgy tölti be, hogy biztosítja a háború politikai, gazdasági és társadalmi okainak felszámolásában valamennyi békeszerető név állandó és szoros együttműködését'", Az alapokmány pedig, amelynek elfogadásáról ma emlékezünk, megállapította. hogy az ENSZ rendeltetése: a nemzetközi béke és biztonság fenntartása, szuverén államok őszinte együttműködése révén. Ha az ENSZ elé ezeket az elveiket állítjuk követelményként, sok tekintetben vegyes a kép, a világszervezet csak nehezen állja ki a próbát. Persze e mérleg volt már negatívabb is a világszervezet fennállása alatt, amikor — a hidegháború esztendőiben — az amerikai diplomáciának sikerült szavazógépezetté degradálnia e fontos nemzetközi fórumot Azóta sok minden megváltozott, s a nemzetközi erőviszonyokban bekövetkezett változások e testületben is tükröződnek. Mindenekelőtt abban, hogy az ENSZ tagállamainak száma, amely megalakításakor mindössze félszáz volt. azóta másfélszeresére nőtt Elsősorban a gyarmati rendszer széthullásának következményeként növekedett meg a taglétszám, hiszen az új tagok közül a legtöbb még nem is olyan régen gyarmati igában sínylődött A megváltozott erőviszonyokat tükrözi az is, hogy sikerült az ENSZ égisze alatt létrehozni az elmúlt esztendőkben több olyan nemzetközi megállapodást — mint az atomsorompó egyezmény. a világűr békés fel- használására vonatkozó megállapodás —, amelyek hozzá'árulhatnak a nagvobb bizalom kialakulásához a világpolitikában. Rendkívül nagy a passzívum is az ENSZ mérlegében, hiszen a világszervezet képtelen volt bármit is tenni az amerikaiak vietnami agressziójának megállítására és nem tud érvényt szerezni saját határozatának a közel-keleti válságos helyzet rendezésére. A szocialista országok — s köztük hazánk is — mindent elkövetnek, hogy elősegítsék és biztosítsák az ENSZ alapokmány szerinti működését. A Magyar Népköztársaság. amely 1955 óta tagja az ENSZ-nek, mindenkor tevékenyen részt vett a világszervezet munkájában. Közreműködésünk elismerését jelzi, hogy hazánk képviselőit több alkalommal beválasztották az ENSZ különféle magas tisztségeibe. A szocialista diplomácia kezdeményezéseivel mindent megtesz, hogy az ENSZ működése megfeleljen az alapokmány elveinek és működésével az emberiség békéjét szolgálja. A tiszai 25 év Ünnepelt Tiszafüred népe 4,Olyan negyedszázadra emlékezünk október 23-án, csütörtök este a kultúrházban, amelyet mi idősebbek átéltünk, amelyre szívesen gondolunk vissza, mindarra, ami történt családunkért, hazánkért.” — Az egyik tiszafüredi pártalapszervezet így hívta meg a veteránokat a felszabadulási ünnepségre. A járási székhelyen délután 3 órakor kezdődött az ünnepségsorozat ,A múlt, jelen, jövő” című kiállítással. Tiszafüred vállalatainak, intézményeinek fejlődését képekben, grafikonokban mutatta be a kiállítás. Kiemelkedő volt a háziipari szövetkezet ízlésesen dekorált képanyaga, amely a régi képeket is bemutatva lehetőséget adott az összehasonlításra, az elért fejlődés felmérésére. A koszorúzás! ünnepség során a szovjet emlékműnél, a szovjet hősök sírjánál rótta le kegyeletét Tiszafüred népe. Kofa Lajos, az első tiszafüredi párttitkár sírját is megkoszorúzták. Koszorúzott többek között Filip Gyenylszovlcs Kiva, a Szovjetunió Hőse, a tiszafürediek kedves vendége is. Az ünnepi nagygyűlés 18 órakor kezdődött a művelődési házban. Két kórusmű elhangzása után Bartók Károly községi párttitkár megnyitója következett. Az ünnepi megemlékezést Mándi Sándor, a tiszafüredi járási pártbizottság első titkára tartotta. Az ünnepi szónok többek között ezeket mondotta: Napijainkban hazánkban mindenütt felidézik az új • világ építésének kezdetét, azt a mérhetetlen optimizmust, amely jellemezte az újrakezdést. Mi is meleg szívvel köszöntjük az áldozatot, fáradtságot nem ismerő veteránokat, akik harccal, munkával vették ki részüket ebből. Felidézte az előadó a község felszabadulásának körülményeit is. 1944. október 20-án 9 óra tájban a Második Ukrán Hadsereg súlyos harcok közben Tiszaigar felől elérte Ünnepség Albániában — Egyiptomi légitámadás Izrael ellen — Zsákutcában a párizsi értekezlet Külpolitikai tudósításaink a 2. oldalon Tiszafüredet. Október 22-én a vasút vonaláig nyomultak előre, s 24-én az utolsó fasiszta katonától is megtisztították a községet Sok véráldozatba, fiatal életbe került a szovjet hadseregnek. amíg a Tiszáig eljutottak. A község temetőjében is pihennek szovjet katonák, akiknek sírját szeretteik közül már többen felkeresték. Az ünnepi nagygyűlésen köszöntötték, melegen üdvözölték a tiszafürediek Filip Gyenyiszovics Kiva nyugállományú gárdaszázadost aki 1944-ben rohamzászlóalja élén elsőként lépte át az országhatárt Battonyánál, s Ti- szaörvénynél is első volt a tiszai átkelésnél. F. Gy. Kiva a Szovjetunió Hőse a napokban vette át Budapesten a Népköztársaság Elnöki Tanácsa kitüntetését, a Vörös Csillag Érdemrendet A tegnap esti visszaemlékezést a Nemzeti Színház művészeinek az ünnephez kapcsolódó magasszínvonalú műsora zárta. Ünnepelt és emlékezett Tiszafüred népe, nemcsak azok, akik részesei voltak a csütörtöki ünnepségsorozatnak, hanem azok is, akik munkafelajánlásokat tettek, vagy „ levéltárakban, könyv- ’-'i+attak a történelemmé vált huszonöt év eseményei, eredményei után, hogy a novemberben sorra kerülő rádiós vetélkedőn is megállják helyüket Itta: A vád: cserbenhagyott két embert 3. oldal Csehszlovákiai jegyzetek Bélyeg sarok Tarka—barka 4. oldal Jövő heti rádió és tv műsor Állati 5. oldal Pedagógia és korszerűség Őrködő automaták 7. oldal Beszterce ostroma 8. oldal Baráti látogatások9 törvénytervezet a védjegyekről, személyazonossági igazolvány 14 éves kortól A Minisztertanács ülése . A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Meghallgatta és jóváhagyólag tudomásul vette a külügyminiszter beszámolóját, dr. Julius Nyerere, a Tanzániai Egyesült Köztársaság elnöke magyarországi látogatásáról. A tárgyalások a kölcsönös megértés és bizalom légkörében folytak. A két ország kapcsolatai a legutóbbi években örvendetesen fejlődtek, s ennek alapján megállapodás született arra, hogy mind magyar, mind tanzániai részről továbbra is bátorítják az együttműködés fejlesztésére irányuló törekvéseket. Apró Antal, a kormány elnökhelyettese, a KGST Végrehajtó Bizottságának Moszkvában, október 15-től 17-ig tartott, 43. ülésszakáról tájékoztatta a Minisztertanácsot. Az ülésszakon megvitatták azoknak a munkacsoportoknak a tevékenységét, amelyeket a KGST tagországok közötti együttműködés komplex programjának kidolgozása céljából hoztak létre. Egyetértettek az egyes kérdések további kidolgozásának mentében. A kormány a beszámolót jóváhagyólag tudomásul vette. Dr. Ajtai Miklós, a Minisztertanács elnökhelyettese tájékoztatót adott a Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítási . Front és • a Dél-Vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormánya küldöttségével Budapesten folytatott tárgyalásokról. A testvéri egyetértés légkörében- folytatott megbeszéléseken megelégedéssel állapították meg, hogy népeink ég kormányaink között egyre erősödik az együttműködés és a barátság. A Miniszter- tanács ismételten kifejezésre juttatta szolidaritását a vietnami nép igazságos harcával és megerősítette a kapcsolatok további fejlesztésére a tárgyalások során kidolgozott programot. (Folytatás a 3. oldalon) hírek - tudósítások HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK - HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK Ismét plenáris ülést tartott a szakszervezeti világkongresszus A VII. Szakszervezeti Világkongresszus csütörtökön, az építők székházában tartott plenáris ülésen folytatta tanácskozását. Az ülést az elnöki tisztséget betöltő Róza Karitárova. „ Bolgár Szak- szervezetek Központi Tanácsának elnöke nyitotta meg. Komócsin Zoltán Rómába utazott Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára csütörtökön az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottsága meghívására Rómába utazott. Magyar művek 1956-ről Csehszlovákiában Csehszlovákiában, ahol meet folyik az 1968-as év fejleményeinek elemzése és az események indítékainak vizsgálata, egyre nagyobb érdeklődés nyilvánul meg az 1956-os magyarországi ellenforradalom irodalma iránt. A közeli hetekben a Svo- boda Könyvkiadó gondozásában napvilágot lát Berecz János „Ellenforradalom tollal és fegyverrel” című művének cseh fordítása. Ebből az alkalomból a Tribuna, a CSKP KB cseh irodájának ideológiai és politikai hetilapja megkezdte a magyar tanulmány legfontosabb fejezeteinek folytatásos közlését A Tvorba című politikai, tudományos és kulturális hetilap szintén folytatásokban rövidítve közli Betlen Oszkár „A Nagy—Losonczy csoport szerepe az ellenforradalom eszmei előkészítésében” és Vadai György „A Szabad Európa Rádió szerepe a magyarországi ellenforradalomban” című tanulmányát. GyQmölcsfelvásárlőt Tiszakürtön A tiszakürti ÁFÉSZ ebben az évben 2553 mázsa gyümölcsöt vásárolt fel a háztáji termelőktől. — A felvásárlás meggyel kezdődött, majd a nyár] gyümölcsökkel folytatódott. Különösen nagy volt a kínálat körtéből,'mintegy 920 mázsányit vettek át. A szilvából 1100 mázsát hoztak a termelők. A bő termés miatt a gyümölcs apró Szemű volt, csak keveset tudtak exportálni. A felvásárlási ára is igen alacsony, 50 fillér volt. Sokan le sem szedték ennyiért. Rendkívül nagy a kínálat a téli almákból. — Akad olyan termelő is, aki 30—40 mázsányit adna el. A felvásárlás azonban vontatott, nehéz piacot találni az almának. Nyereséges a tsz téglagyára Tavaíy avatták fel a jász- kíséri Kossuth Tsz újonnan épült téglagyárát. A beruházás költsége három millió forint volt. Az idén már teljes kapacitással dolgozik az új létesítmény, mintegy 4 millió égetett téglát gyárt. A termék nagy részét a Szolnok megyed TÜZÉP-nél szerződtek le. ám kielégítik a helyi és környékbeli lakosok igényeit is. A gyárban 55 személy dolgozott, s amikor nincs nyersgyártás, akkor is 25 embernek van munkája. Az üzem nyereségessen működik, a szövetkezetiek az idén mintegy 800 ezer forint tiszta haszonra számítanak. Hanglemezgyár épül Dorogon Üj hanglemezgyár felépítéséről döntött a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat. A magyar lemezek iránt ugyanis bel- és külföldön egyaránt oly nagy az érdeklődés, hogy a jelenlegi gyártó kapacitással már nem tudják az igényt kielégíteni. Az új gyárat Dorogon építik fel. A munkát a jövő év januárjában kezdik, s a tervek szerint már júliusban sor kerül a próbaüzemelésre. — A beruházás értéke csaknem 35 millió forint. A gépeket Svédországból vásárolják. Az új gyárban az úgynevezett kazettás magnetofonok részére szalag-sokszorosítást is végeznek majd. Nemzetközi vadásznapok Csütörtökön Budapesten megnyitották az Első Nemzetközi Vadásznapokat. A háromnapos eseményre 22 országból 100 külföldi vendég érkezett, közöttük neves vadászati kutatók, vadgazdák és vadászok. A megnyitón ott volt Fehér Lajo6, az MSZMP Politikai Bizzottsá- gának tagja, a kormány elnökhelyettese, Földes László és dr. Soós Gábor mezőgazdasági és élelmezésügyi mi- niszerhelyettesek és dr. Val- lus Pál, a Magyar Vadászok Országos Szövetségének elnöke, a Nemzetközi Vadász Szövetség alelnöke. Eljött á nemzetközi vadásznapokra dr. J. G. Van Maasdijk, a Nemzetközi Vadászati Tanács (CIC) alelnöke is. Rekordév a növényvédelmi repülőknél A mezőgazdasági rcpülö- rlotta fő szezonja már befejeződött, mindez azonban nem jelenti, hogy ősszel és télen nem lesznek újabb felszállások. A szolgálat megyei ki- rendeltségei felmérték az el* következő hetek igényeit és a megrendelések ismeretében szervezik meg a munkát. A szakemberek szerint idén még hozzávetőleg 200 000 holdas terület felett húznak el a mezőgazdasági flotta egységei. ötvenezer holdon Hun- gazin típusú növényvédőszert szórnak a talajra, és hozzávetőleg 40—60 ezer holdas részen az őszi kalászosokat fejtrágyázzák majd. — A tervek szerint 1 millió 50 ezer holdon kellett volna elvégezni különféle munkákat, azonban a pilóták máris 1,2 millió holdnál tartanak és szinte bizonyosra vehető, hogy az év végéig elérik majd az 1,4 millió holdas teljesítményt. jgp 71 LAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: 80 fillér XX« évi. 247. a 1969. október 21, péntek.