Szolnok Megyei Néplap, 1969. október (20. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-02 / 228. szám
1969. október 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 A mindennapok panaszai A tiszafüredi járásbíróság folyosóin csütörtökönként mindig nagyobb a zsongás. Az egyik ajtón tábla fityeg: panaszfelvétél itt! Az ajtó előtt, a pádon összehajolnak a fejek, megkezdődik a sérelmek értékelése. A fej kendők sorát ritkán szakítja meg egy-egy kalap. Férfiak nem igen jönnek ide. Rési néni fájós lába Benyitva az ajtón halk, zsolozsmázó hangot hallok. A helyiségben csak ketten tartózkodnak, a gépírónő és egy idős asszony. A széknek mankó támaszkodik. A néni lábán vastagon tekerve fásli. Éppen az operáció izgalma® részénél tart; — Először megin.jekclóztak, mondták, hogy ne féljen Ré- zi néni, aztán két ekkora szöget vertek a lábamba, itt ni! — mutatja. Belép a Szolnokról érkezett fogalmazó. Rézi néni most már teljes odaadással neki meséli el bánatát. A tulajdonképpeni panasz nehezen hámozható ki a szóáradatból. Röpködnek az egészségügyi kifejezések, meg az emberek rosszaságáról alkotott lesújtó vélemények. A panasz: Rézi nóniék kocsit béreltek, a ló megijedt valamitől, felrúgott a kocsiba, és eltörte Rézi néni lábát. — Kértem, hogy fizessék meg a munkából kiesett napokat, meg a napszámosokat, akik helyettem dolgoztak. A fogalmazó a biztosítót ajánlja, hátha volt valamiféle biztosítása a rugós ló gazdájának. A néni hóna alá fogja a mankót — egyenest a biztosítóhoz megyek — felkiáltással elkopog. As a gyalázkodó Középkorú asszony lép be; Szeme riadtan ugrál ide- oda. — Nem voltam még soha itt — mondja. Kényelmetlenül feszeng a széken. Bizakodva néz a forgalmazóra. aztán szép sorjában elmeséli: van egy la- kója, aki mindig kiabál rá, gyalázza, trágárságokkal fűszerezi beszédét. A fogalmazó kérésére, szégyenkezve el is mond néhányat. A becsületsértés fogalmát többszörösen kimerítik ezek a mocskos szavak. A fogalmazó felvilágosítja, mit kell tennie. A fekete fejkendős nő csak ingatja a fejét. — Pedig reméltem, hogy nem kell tárgyalásra menni, de hát ez a nő „eszi az idegemet”. — mondja és kiballag. iVéwe és as új tulajdonos Az öreg néne először csak fejét dugta be az ajtón. Miután felvilágosították, hogy valóban itt van a panasziroda, bátorkodik csak beljebb. Illedelmesen leül, úgy kezdi. — Nem tudom, kit tiszteljek az úrban, de biztos tud segíteni az én nagy bajomon. Szép nyugalommal meséli, panaszát Üj tulajdonosa lett a háznak. ahol lakott és most nagyobb lakbért követel, mint a régi. A néni papírcetliket vesz elő igazolásul. — Igaz,, hogy én az írást nem tudom, de ezek a papírok bizonyítják az igazamat, — pattog most már a hangja. A fogalmazó neki is tanácsokat ad. A néni összemarkolja papírjait, meghajol, átadja helyét a következőnek. Kit illet a hás ? A szék fájdalmasan meg- nyikkan a férfi alatt, ahogy komótosan leereszkedik rá. Feljebb tolja kalapját aztán néhány szóban elmondja kérését. Nagynénje az ő testvérére íratta a házát, csak a haszonélvezet jogát tartotta meg magának. — Az eltartó hamarabb meghalt mint az eltartott így a szép ház a fiatal özvegyre maradt. Érdeklődni szeretnék, mit lehetne tenni — mondja óvatosan. A szerződés tüzetes átolvasása után a fogalmazó sajnálkozva tárja szét karját, mert az okirat ajándékozásról szól, nem pedig öröklésről. Lassan vége a fogadóidőnek, a fogalmazó is készül hazafelé. Már indul kifelé, amikor egy vasutasruhás ember megszólítja, hogy mit lehetne tenni az ő kárbave- szett szalmája ügyében. Méltatlankodó hangja még sokáig zeng a folyosón. — kékesi — Egymilliárd ember sohasem lakik jól Befejeződött a Gandhi-szeminárium A jubileumi Gandhi-szem/ - nárium szerdai programzáró — tanácskozásán az emberiség nagy problémái közül az éhség került napirendre. Két vitaindító előadás hangzott el, az egyiket H. D. Malaviya, az indiai képviselő tartotta, a másikat — a magyar ENSZ társaság képviseletében dr. Simái Mihály docens. Egymilliárd éhes ember és a világ lehetőségei című referátumában dr. Simái Mihály érdekes adatokat közölt: 1969. közepén a világon három és félmdlliárd ember élt. Az élelmezési és mezőgazdasági világszervezet (a FAO) felmérése szerint a Földön körülbelül 400 millió embert sújt az állandó éhínség. összesen több mint negyed- milliárdra tehető azoknak a száma, akik sohasem lakhatnak jól és még ennél is több, körülbelül másfél milliárd ember táplálkozása nem felel meg az emberi szervezet normálig működéséhez szükséges feltételeknek. Annál is inkább ijesztő adatok ezek, mert az utóbbi másfél évtizedben a világ élelmiszer- Vrmelése 48 százalékkal emelkedett Az egy főre jutó növekedés a fejlett országokban nagyobb volt, mivel ezekben a népesség számának sokasodása viszonylag lassú. A fejlődő területeken a táplálkozási színvonal emelkedése főleg mennyiségi volt, a táplálék minősége csak keveset javult Ezzel szemben a fejlett országokban a már emelkedett. Az egy f:re jutó kalória-, valamint fehérje (főleg állati fehérje) mennyisége tovább emelkedett. Az éhség fő oka a volt gyarmati és függő országokban nem a természet „szűkmarkúsága”. éppen ellenkezőleg — azoknak az országoknak túlnyomó többségében, ahol az emberiség éhező egyharmada él, évente két, sőt nemegyszer három termést is be lehetne takarítani a táplálkozás szempontjából alapvető fontosságú növény- kultúrákból. A történészek számos ilyen orszásra vonatkozóan bebizonyították, hogy lakosságuk jobban táplálkozott az imperialista gyarmati uralom előtt. A gyarmattartók sok helyütt elsorvasztották a lakosság táplálását szolgáló földművelési ágakat. (Nem ritka emiatt, hogy az élelmiszerfogyasztás 30—60 százalékát behozatalból fedezik), s a mezőgazdaságok egy, vagy néhány az „anyaor- szág”-beli fogyasztás céljait szolgáló termékekre (tea, gyapot, kávé, cukornád srtib.) specializálták. A hiányos táplálkozást okozó tényezők között az „élelmiszer-tabuk”, a babonák és az előítéletek is szerepelnek. Nyomatúkkal aláhúzta dr. Simái Mihály, hogy gyors, és hatékony előrehaladás az éhség leküzdése terén is csak az általános és teljes leszerelés útján valósítható meg, A tüzérségi tűz, valamint a robbantások, bombázások és más háborús tevékenység következtében elpusztított anyagi értékek összegét 1900 és 1950 között 4 trillió dollárra becsülik, ami tízszer több az Egyesült Államok egész nemzeti vagyonánál. Ma a világ hadseregeinek létszáma nem kevesebb. mint 20 millió, ezenkívül körülbelül 80 millió ember dolgozik a hadiiparban és a fegyveres erők kiszolgálásán. Ezek az emberek a gazdaság békés ágaiban nemcsak a maguk számára. hanem még további 300—500 millió ember részére tudnának létszükségleti cikkeket termein^ A jelenlegi fegyverkezést kiadások a világon együttesen akkora összeget tesznek ki, mint a gazdaságilag gyengén fejlett országok évi nemzeti jövedelme együttvéve, vagyis mintegy 120 milliárd dollárt. Ha ennek az összegnek csak negyedét, vagy ötödét az elmaradott országok nemzetközi támogatására fordítanák. már ez is megoldaná az élelmezési problémák nagy részét. | AI rácsos ház és lakói II. »Egy nehézfiú“ és a széplányok Azonos bűncselekményért elítéltekkel folytatott beszélgetés során mutatja meg a nevelő tiszt, hogy mennyire különböző elbírálást érdemel letartóztatásban lévő két köz- veszélyes munkakerülő, alkalmi szerelmi árus. N. mindössze huszonegy éves, feltűnően jól öltözött, a börtönviszonyok között is láthatóan sokat törődik küllemével. — Az a bűnöm, hogy sokát szórakoztam. Feltűnt, hogy nén dolgoztam. De igen, dolgoztam, csak kórházba kerültem, nem adtam le a kórházi papírt. Mert gondoltam, pihenek egy kicsit, s azt hitték, hogy nem akarok dolgozni. — Miből élt? — Az ismerősök mindig segítettek. Mindig volt valaki... — önzetlenül segítették? Cinikusan nevet: — Hát nem! Mikor hogy. Tessék már mondani, mikor önzetlenek a férfiak? Az érettségi előtt egy évvel maradt ki a gimnáziumból. — Nem szerettem tanulni. A tanulás helyett évekig egy rosszhírű társaság üdvöskéié voltam. — Ha 'szabadul...? — Hát... valami munka után kell néznem. Muszáj dolgozni. Másképpen nem lehet szórakozni. Mosolyog, nevetgél. Nem új számára a börtön. — Pár hétig már voltam bent. Pesten. A barátnője, M. huszonöt éves. de egészen kislány a nagyvilági kurtizán mellett. Fiatalon került a lejtőre. — Megtudtam, hogy a férjemnek van valakije. Elváltunk... Nem bírtam ki egyedül... Nagyon rossz volt. Sír. teljesen összetört. — Nem volt az én családomban senki, soha börtönben, mind rendesen dolgozik. Én sem kerültem volna ide. ha... N. rántott bele. Odajött hozzám lakni, minden este vitt szórakozni. Nekem ez nagyon tetszett, nem tagadom. Akkor még nem sejtettem. hogy mi lesz az ára. Minden éjszaka eljártunk, tgv ment napról napra. Reggelente aztán nem tudtam felkelni. Otthagytam a mun- kát. vagy elküldték. De N. csak vitt. és amikorra észhez tértem volna, már itt vagyok. Üjra a családja miatt kesereg. hogy micsoda szégyenbe hozita őket — Mindennek vége! A nevelő tiszt közbeszól. — Dehogy, dehogy. Letölti a büntetését, szabadul és becsületes élethez kezd. Fiatal, semminek sincs vége. Csak ne feledkezzen meg arról, amit megfogadott. — Én még az utca másik oldalára is átmegyek, ha ilyen társaságot látok... Csak most tudja meg az ember, hogy mi a szabadság. Soha többé nem fogok rossz társaságba keveredni. Rettenetes a börtön. Nem bírom ki, szétpattannak az idegeim. — Ha szabadul, mihez kezd? — Dolgozni akarok, férjhez akarok menni. Egyedül nagyon nehezen áll meg az ember a lábán. Nem akarok ide visszakerülni soha. Csak kibírjam. hogy minden percben parancsolnak, hogy csak az eget leshetném, és hogy mindenütt rács van körülöttem... A zokogás rázza, amikor elvezetik. A nevelő tiszt, aki már sok rácsmögötti tragédiát látott, most elgondolkozva mondja: — Nem tévedek talán, es a kislány nem fog többé visszakerülni, a másik, N.? Abban nem vagyok biztos. Cinikus, könnyelmű. Ez a típusú elitéit is fogadkozik ugyan, hogy jó útra tér, de könnyen felejtenek. Bár N. esetében tévednék. De 6 nehezebben nevelhető. — Milyen fegyelmezési eszközöket alkalmazhatnak az intézeten belül? — A kedvezmények megvonását; a közös szórakozástól való eltiltást, a levelezéstől, a csomag és a látogatók fogadásától való eltiltást. — Magánelzárást is alkalmazhatunk. A szigorított magánelzárás már súlyosabb; kemény fekhellyel, egyik napon kenyéren és vízen. Kiszabható sötétzárka is. A napi félórás sétát persze engedélyezzük, ez egészségügyi dolog. A fenyítések súlyosabb eseteit inkább csak a visszaesőknél — az úgynevezett nehézfiúknál — kell alkalmaznunk. Beszélgettem egy nehézfiúval. Pontosabban csak ő beszélt nem hagyott szóhoz jutni, először még kérdezni sem. Dőlt belőle a szó. Régi recept: „Jobb, ha te beszélsz, akkor te irányítod a dolgokat, esetleg elkerülhetsz néhány zűrös kérdést.” — Mert tisztelettel, ahogy szabadultam én három és fél év után, rögtön mentem haza szegény jó nagyanyámhoz, tisztelettel, hogy segítsek azon a szegény. jó asszonyon tisztelettel, mert azt gondoltam én, tisztelettel, hogy rögtön elmegyek dolgozni. dehát nem volt hová, úgy hogy még mondtam is szegény jó nagyanyámnak, tisztelettel, hogy így tönkre megy az életem. mert el akartam én menni dolgozni, dehát nem volt hova, tisztelettel, eztán úgy menten? én körútra vonattal, tisztelettel, az egyik városból a másikba, tisztelettel... Talán még most is tartana a szóáradata. Takaros kis meséi vannak, sajnálhatja magát. Huszonkilenc éves, jóvágású, keménykötésű fiatalember. — eddig tizenegy évet élt börtönben. A nyáron szabadult, egy hónappal később újra betört. — Nem tudom én tiszeleitel, hogy miért csinálom én ezt tisztelettel, mert nincs ez az én véremben, tisztelettel. Mindig megfogadom idebent, aztán csak beleesek. Az a baj, hogy mindig ebben a megyében lopok, úgy hogy kérem is én, tisztelettel, a bíróságot, hoau ki engem a megyéből, mert itt mindig lopok, tisztelettel... Gátlás nélkül sorolja a lopásait, betöréseit. Ügy beszél róluk. mintha egy vérbeli sportoló élete nagy mérkőzéseit sorolná ej. — Még vele is próbálkozunk — mondja a nevelő tiszt — Pedig biztos vagyok benne, hogy azóta már henceg a zárkájában, hogy most „jól átlapátoltam őket”. Ezek sajnos ilyenek. Rajtuk már a rendszeres, kemény munka is nehezen segít. Persze nem adjuk fel a reményt, igyekszünk mégiscsak munkára szoktatni őket. Az elítéltek a büntetésvégrehajtási intézetek ipari vagy mezőgazdasági üzemeiben dolgoznak. Munkájukért fizetést kapnak. Ebből küldhetnek haza családjuknak, vagy takarékba tehetik a pénzüket A szabadulásuk után ezt természetesen kézhez kapják. Következik; Két erős ember Előnyös cserebere HurinyáJc Fuxi életében sok mindennel próbálkozott, volt már ügyvédbojtár, ügynök, diótörő csoportvezető, volt már előzetes letartóztatásban és nem előzetesben is, napjainkban éppen munkaerő szerződtetéssel foglalkozott. Járta az országot s a lelkét kibeszélte, hogy milyen előnyös feltételek mellett lehet például a Földelhordó Vállalatnál idénymunkát vállalni: a munkásszállás kacsalábon forgó kastély, az üzemi kosztol osztályon felüli minőségben főzik, és osztályon aluli áron fizethetik ki, a munkaruhát, amit adnak, az Operában is hordhatják. De-a Fakitermelési Kombinát ügyét is szívén hordta, meg a Kövek és Kőzetek problémáit. Most éppen az Országos Fogd- meg Tröszthöz irányította az embereket. Az ottani illetékes, Tromba kartárs boldogan fizette ki a koponyánként járó pénzt. Kitörő örömében még néhány falinaptárt is adott, amelyeket ö szintén kapott valakitől, s pocsék kivitelük miatt éppen ki akart dobni. Csak az volt a baj, hogy a szerzemények fele hajthatatlan önbizalommal lógott. Fogni való még nem lett volna, csakhogy kevesen akartak élni a lehetőséggel. Szidor felügyelő éppen vagonkirakást ellenőrzött az állomáson. Csaknem szétpattant a látottakon. Különösen két 'hústorony, két igazi izomköltemény hozta ki a sodrából. Állnak a vagonban a lapátra támaszkodva és beszélgetnek. — Neki kéne fogni. — Neki! — Te is azt mondod? — Világos, azért fizetnek. — Hát akkor fogjunk neki! — Fogjunk! — Csakugyan nekifogjunk? — Hát persze. — De előbb rágyújtunk. Rágyújtottak, s újra rákezdték; — Neki kéne fogni... Egy másik legény a vagonban álltában aludt, közben magában beszélt. — Úristen, még csak öt nap múlva fizetnek! — mondogatta. — Még csak öt nap múlva fizetnek. A sínhordó brigádban minden hórukk után lejátszottak egy ultipartit. Elküldeni mégsem merték őket — még ilyeneket sem kaphatnak, s hátha egyszer mégis meggondolják magukat és ritkábban nyúlnak az ördög bibliájához. 1 így aztán, amikor ismét arra járt a Hurinyák Fuxi, Tromba kartárs így szólt hozzá: — Tetemes összeget kap fejenként, ha elviszi az abszolút használhatatlanokat és azonnal másokat hoz helyettük. Azokért természetesen kijárna a szokott pénz. Percek alatt létrejött az üzlet. HurinySk éppen előző nap kapott hasonló ajánlatot az ottani vaplopókat illetően a Földelhordó Vállalattól. Azokat onnan ide, ezeket innen oda — igazán gyerekjáték lesz átirányítani. Nagy S. József A Lehel és környéke (Tudósítónktól) A Szolnok és Vidéke Vendéglátóipari Vállalat jászberényi hálózatának első félévi tevékenységéről készült jelentést tárgyalta tegnapi ütésén a városi tanács végrehajtó bizottsága. A téma megvitatása előtt a vb-tagok felkeresték a Lehel szálloda helyiségeit és meggyőződtek róla, hogy az épület elhanyagolt, berendezése. felszerelése elhasznált, korszerűtlen. A város egyetlen vendéglátó objektuma mostani állapotában sem a helyi lakosság, sem a városba látogatók számára nem tud kulturált étkezési, szórakozási lehetőséget és megfelelő szállást biztosítani. A jelentés alapján a vb megvitatta a vendéglátóipar valamennyi jászberényi egvsé- gének helyzetét és megállapította. hogy bár ezekben tatarozása. karbantartási munkálatokat végeznek, mégis nagy szükség lenne a hálózat bővítésére, elsősorban új szálloda és étterem létesítésére.
