Szolnok Megyei Néplap, 1969. augusztus (20. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-12 / 185. szám
1 8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1969. augusztus 12. AídéUtm 1969. AUGUSZTUS 12. KEDD, KLÁRA NAPJA A Nap kél 4.35, nyugszik 19.02 órakor. A Hold kél 3.17, nyugszik 19.02 órakor. Várható időjárás: Időnként megnövekvő felhősödés, szórványosan esővel, zivatarral. Mérsékelt, napközben kissé megélénkülő szél. A nappali jelmelegedés kissé erősödik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 22—26 jók között. •ir Az alcsiszigeti meteorológiai állomás jelzése szerint tegnap Szolnokon a legalacsonyabb napi hőmérséklet 9.8, a legmagasabb pedig 23.7 Celsius fok volt. 45 éve 19Í4. augusztus 12- én halt meg BRÖDY SÁNDOR író. a városi polgárság életének realista ábrázolója. Első novelláskötete 1884-ben „Nyomor” címmel jelent meg és ennek húsból-vérből való munkás és parasztalakjai révén őt tekintjük a modern novellairodalmunk megteremtőjének. Műveiben és újságírói működése során a monarchista visszás állapotait bírálta (Nap lovagja, Az ezüst kecske), drámái közül kiemelkedik színpadainknak ma is állandó műsorszáma, a korában új, merész szociális témát felvető „A tanítónő” ((1908) című. „Fehér könyv” címen havi, majd később „Jövendő” címmel heti irodalmi folyóiratot adott ki, ez utóbbi Forradalom című rovatában a munkásmozgalomnak és a kor társadalombírálatának adott helyt. Életműve jellegzetes példája a polgári irodalom ellentmondásainak, Bródyt mégis a modern irodalmunk előfutárának tekintjük. ☆ WATT 200 éve, 1769-ben kapta szabadalmát az első mai értelemben vett gőzgépre James Watt angol technikus, a giasgowi egyetem volt mechanikusa, aki néhány évvel előbb éppen azért hagyta ott állását, hogy a csak bányaszivattyúzásra használt New- comen-féle gőzgép tökéletesítésével foglalkozhasson. Leleményes kísérleteivel, az évek során sikerült a fokozódó szükségleteket egyre jobban kielégítő erőgépet kifejlesztenie, amely rohamosan terjedt el, s a XVIII. század utolsó negyedétől utat nyitott a kézimunkát tökéletesebb és hatékonyabb módon helyettesítő munkagépek megteremtéséhez. Ezzel indult el az ipari forradalomnak nevezett technikai és i ••sadalmi átalakulás, az átmenet a kézműiparról a géptanra, a kapitalista termelési mód további fejlődésének alapja. A termelékenyig addig elképzelhetetlen méretekre növekedett, lehetővé vált a tömegtermelés, a termelőeszközök összponto- if-isa. a tőke óriási méretű d halmozása és kialakult a modern ipari proletáriátus. ☆ 210 évvel ezelőtt 1759-ben e napon az egyesült osztrák - magyar és orosz hadak — : nudon és Szaltikov parancsoksága alatt Kunnersdorfnál 'győzték Nagy Frigyes porosz királynak Európában a legnagyobb brutális vasfe- gyelemre alapult hadseregét. Baleseti krónika Bódi Bertalanná szolnoki lakos augusztus 9-én délelőtt a Beloiannisz u. 7. szám előtt körültekintés nélkül lépett az úttestre, s Molnár Sándor kisújszállási motorkerékpáros elütötte. Az asszony megsérült. Csikós Zoltán ve- zsenyi lakos tehergépkocsival körültekintés nélkül balra kanyarodott és összeütközött az őt motorkerékpárral előzni szándékozó Kovács Imre budapesti lakossal, aki a baleset következtében súlyosan megsérült. Szombat este Törökszentmlklós belterületén Philip Nadler NSZK- beli állampolgár személygépkocsijával gyorshajtás miatt egy háznak ütközött. Ű és felesége is megsérült. A gépkocsiban mintegy 6 ezer forint értékű anyagi kár keletkezett. Vasárnap hajnalban Czifra János szandaszőllősi lakos Tisz4lüly külterületén ittas állapotban vezette motorkerékpárját. Felborult és súlyosan megsérült. Mester- szállás külterületén hasonló ok miatt borult fel motorkerékpárral Fejes István mezőtúri lakos, aki utasként Kézs- márki Kálmánt szállította. Kézsmárki súlyosan, Fejes pedig könnyebben sérült. Tóth Mihály jászapáti lakos Alattyán belterületén vasárnap 14 órakor személy- gépkocsival nem adta meg az elsőbbséget Turóczi Dezső jászteleki motorkerékpárosnak, s összeütköztek. A karambol miatt Turóczi súlyosan, a gépkocsivezető köny- nyebben sérült. Figyelmetlenül kerékpározott vasárnap délután Kolozsvári Julianna szandaszőllősi iskolai tanuló. Balra elébe kanyarodott Turóczi János nagyrév! motor- kerékpárosnak, aki feleségét szállította a motoron. Mindhárman megsérültek. Nem mindennapi esemény miatt vonult ki három traktor és egy mentőhajó a Du- naneszmély és Dunaalmás közötti szakaszhoz. Két lovat és egy szekeret emeltek ki a folyamból. Öllé Zsigmond, a szomódi Március 15 Termelőszövetkezet fogatosa a Duna partmenti sekély vizében fürdette a kocsi elé fogott lovakat. Azon a helyen, ahol a fogat állt mindössze térdig ért a víz. Amikor azonban a fogatos felült a bakra és a kocsival a part felé fordult, váratlanul eltűnt alóla a szekér és az állatokat is elnyelte a víz. Mint kiderült a lovak egy hat méter mély árokba léptek, amit feltehetően a kavicskotró gép vágott a mederben. Mindkét ló elpusztult, kis híján Öllé Zsigmond is vízbefúlt, a felszínen úszó ülődeszkába kapaszkodva sikerült partra evickélnic. Tegnap délelőtt Ecsegfal- ván ifjú Borók Gyula budapesti lakos személygépkocsijával nem adta meg az elsőbbséget és nekiütközött a Nyúzó József, kisújszállási lakos által vezetett motorkerékpárnak. A baleset következtében Nyúzó József és felesége könnyebb sérülést szenvedett. Augusztus 11-én éjjel két órakor Kunszentmártonban kigyúlladt a Feszty utca 16. sz. alatti lakóépület. A gyúl- ladás oka egy kéménybe épített gerenda volt. Az anyagi kár 10 ezer forint. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztői Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Vlrágh Iván Telefon: Szerkesztőség: 20—93, 23—20 20—69 Kiadóhivatal: 20—94 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szolnck. I. sz. Irodaház Index-szám: 25 069 Szolnoki Nyomda vállalat Felelős vezető: Kozák Ferenc — AZ UTÓBBI három hét alatt 5 métert csökkent a Tisza vízszintje. Ilyen rohamos ütemű apadás nagyon ritkán fordul elő. A jűjiius- ban megduzzadt folyó most már mélyen visszahúzódott medrébe, s a csekély vízállás miatt be kellett szüntetni a műtrágya víziúton történő szállítását. — TÚRKEVÉN az ötéves kommunális programban — több mint 10 kilométer járda építése szerepel. Eddig több mint 7 ezer folyóméter betonjárda elkészült. A többit az idén, illetve jövőre építik meg. — A TÁRSADALMI rendezvényeken közreműködő szónokok részére a megyei művelődési központ augusztus 15-én továbbképzést tart a martfűi művelődési házban. Az egésznapos rendezvényen a szolnoki és a kunszentmártoni járás, valamint Szolnok és Törökszentmiklós város képviselői vesznek részt. — MÉG ebben az évben megkezdi működését a nyolc és félmillió forintos költséggel épített 324 férőhelyes szakosított szarvasmarha telep a Középtiszai Állami Gazdaság tiszaszentimrei kerületében. — KÉT kilométer vízvezeték épül 300 ezer forint összegből ebben a negyedévben Kisújszálláson. A városfejlesztési állandó bizottság határozta meg melyik utcákban történjen vízhálózat bővítés. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk jóbarátoknak, ismerősöknek, külön köszönetét az FMSZ és a SZIM vezetőségének és dolgozóinak, akik elhunyt szeretett férjem, édesapánk LÁSZLÓ GYULA temetésén megjelentek. Koszorúikkal, virágaikkal felejthetetlen mély gyászunkban osztoztak. A László család Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk a Megyei Főkapitányság vezetőinek és dolgozóinak, rokonoknak, ismerősöknek, lakótársaknak, akik drága férjem, édesapánk PEREGI LÁSZLÓ temetésén részvétükkel fájdalmunkban osztoztak. özv. Peregi Lászlóné és leányai _r i MO ZI L J Szolnok Vörös Csillag: A halál 50 órája, Kert: A bosszúállók, Tisza: Morál 63, MÁV: A gyilkos nyomot hagy, Vegyiművek: Egy nehéz nap éjszakája. — Jászberény Lehel: Az én bolondos famíliám, Kert: Hogyan kell egymilliót lopni. — Kisújszállás Ady: A tigris. Kunhegyes Szabadság: Az oltárfal. Kunszent- márton Körös: Mária és Napóleon. Mezőtúr Béke: Amerikai feleség, Dózsa: Zűrzavar a Park Hotelben, Szabadság: A bosszúállók. Tiszafüred Tisza: Keresztesek I—II. — Törökszentmiklós Dózsa: Crossbow-akció. Túrke- ve Vörös Csillag: Traianus oszlopa I—II. RÁDIÓ ~ ~ * I SZOLNOKI RADIO: Alföldi krónika. — Mikrofon portya. — Tuka Zsigmond cite- rázik. — Vendéglátás Cegléden. — Zenés ki mit kér. — Táborról — táborra. KOSSUTH RADIO: 3.20: Kedvelt régi melódiák. — 9.00: Harsan a kürtszó! — 9.35: Népdalok — 10.05: Operafinálék. — 11.13: Detektívjátszma. Rádiókomédia (ism.) — 12.30: Melódiákoktól. — 13.45: Üj Georgikon. — 14.00: Monte Christo grófja. Dumas regénye rádióra. I rész. — 15.10: Mozart: Sinfonia concertante. — 15.44: Őrjárat a pesti utcán. — 16.05: Burka Sándor tárogatózik, a Magyar Néphadset'eg Központi Művész- együttesének népi zenekara játszik. — 16.30: Kóruspódium. — 16.38: Megállók a kanyargó TiElhunyt Kodolányi János Vasárnap 70 éves borában, hosszú betegség után elhunyt Kodolányi János író. Temetése augusztus 18-án 15 órakor lesz a Farkasréti temetőben. ☆ Kodolányi Jáhos, a Nyugat utáni nemzedék egyik legkiemelkedőbb tagja. 1899- ben született Telkiben. A 20-as évek ele’én jelentkezett naturalista szemléletű novelláival. regényeivel (Sötétség, Börtön, Szép Zsuzska, amelyekben elsősorban az ormánsági paraszt életét ábrázolta. A dunántúli egyke rendszer ellen írta Földindulás című megrendítő drámáját. s a magyar közép- osztály világáról festett képet Futótűz című regényében. A 20-as évek elején — hogy , írói hivatásának élhessen — nagy nélkülözések között tartotta fenn magát. Ebben az időben a iriunkás- mozgalommal is kapcsolatba került. Első regényeinek megjelenése után neve hamarosan ismertté lett az irodalmi életben. A 30-as évek közepétől kezdve írt archaizáló stílusú regényei (A vas fiai. Juliánus barát, Emese álma) a magyarság első századaiban játszódnak, s jelentős teljesítményük az ómagyar nyelv rekonstruálási kísérlete. A felszabadulás után megjelent regényeiben is a misztikus ősidőkbe és az ó- korba fordult válaszért kérdéseire. Pályakezdő műveinek témaköréhez csak legújabb munkáiban (Vízválasztó, I960) tért vissza, önéletrajza süllyedő világ, válogatott elbeszélései. Éltek, ahogy tudtak címmel jelent meg. Műveit' angol, francia, német, olasz és szerb nyelvre is lefordították. — A KISÚJSZÁLLÁSI Búzakalász Tsz negyvenkét tagja 10 napos kirándulásra, tapasztalatcsere látogatásra Bulgáriában tartózkodik. A munkában kitűnt dolgozókat az üzemegységvezetők javaslatai alapján válogatták ki jutalomként. Az autóbuszos utazást az IBUSZ bonyolítja le. A kisújszállásiak kérésére bolgár termelőszövetkezetbe is szerveznek látogatást. — SZABAD pártnapot tart a Tiszamenti Vegyiművek pártszervezete augusztus 14- én, csütörtökön délután 14.30 órakor. A szabadpártnap előadója Gellér Gábor újságíró, a Magyarország című lap munkatársa, aki részt vett a moszkvai konzultatív talál- lálkozón. ezánál... — 17.05: Ázsia munkás- mozgalma. IV. rész. — 17.20: Beethoven: B-dúr trió. — 17.58: Mennyit ér a napsugár? 18.28: Könnyűzene. — 19.25: A Szabócsalád. — 19.55: Lemezmúzeum. — 20.30: Nótaesokor. — 21.03: Kilátó. A Rádió kulturális világ- híradója. — 22.20: Esti hangverseny a 22-es stúdióból. — 23.20: Abrahám Pál — Harmati Imre operettjeiből. — 0.10: Brahms: Siratóének. PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Schubert: D-dúr szonáta. — 8.45: Külpolitikát figyelő (ism.) — 9.00: Tánczene. — 9.35: Giuseppe di Luca Verdi-áriákból énekel. — 11.45: Antológiákat is szerkesztettem. — 12.00: Zenekari muzsika. — 13.03: Törvénykönyv. — 13.21: A Corries népdalegyüttes műsorából (Ism.) — Kettőtől—hatig... 14.00: Mai témák, mai dalok. — 14.10: Csárdások. — 14.20: Andre Segovia gitározik. — 14.30: Hírek. Körzeti Időjárás. 14.35: Tánczenei koktél. — 15.20: Beethoven: Fidellio. Florestan áriája. — 15.30: Hírek. — 15.33: Népszerű zenekari muzsika (Csajkovszkij, Elgar) — ll.l’íi: őfelsége kapitánya. Részletek Sullivan—Gilbert operettjéből. — 16.00: A budapesti koncert fúvószenekar játszik. 16.15: Hangverseny a stúdióban. — Dobránszky Zsuzsa énekel, zongorán kísér: Dénes Erzsébet (1. Mozart: ■ Figaro házassága, A grófné áriája, 2. Verdi: Az álarcos bál. Amélia áriája. .3. Puccini: Manón Lescaut. Manón halála). — 16.30: Hírek. — 16.33: Csúcsforgalom. Riporter: Petress István. Zenei szerkesztő: Török Mária. — iz.30: Hírek. — 18.10: A cigánybáró. Részletek J. Strauss operettjéből. — ]8.35: Tudományos körkép. — 19.00: Cigánydalok. csárdások. — 19.25: Francia kamarazene. — 20.25: Oj könyvek (ism.) — 20.28: Verses. zenés Budapest. — 21.03: Könnyűzene Kerekes János szerzeményeiből. — 21.25: Zen-kari muzsika. — 22.’O: Egy elkésett iesyzet. — 22.35: Tánczene. — 23.10: Weber operáiból. URH: 18.10: Magnósok, figyelem 1 — Ä kaliforniai luxusvilla öt halottja Áldozatok hippiruhában — Újabb gyilkosság Egyelőre sűrű homály borítja az utóbbi évek legborzalmasabb amerikai bűnügyét. a kaliforniai Bel Air- ben történt ötös gyilkosságot. Megölték a 27 éves, nyolchónapos terhes Sharon Tate hollywoodi filmszínésznőt. Roman Polanski lengyel filmrendező feleségét és négy vendégét. A rendőrség több órával a gyilkosság után érkezett a helyszínre. Ismeretlen személy riasztotta. A bejelentő egy halottat látott a 200 ezer dollár értékű téglapiros luxusvilla kertiében. Még a helyszínre érkező riadókocsi sokat tapasztalt nyomozóit is elborzasztotta az a látvány, amely eléjük tárult. összesen öt halottat talállak. valószínűleg valameny- nyien lőfegyver áldozatai lettek, de testükön más sérüléseket is találtak. Az áldozatok között volt Abigail Folger, egv kávémilliomos 26 éves láma- Jay Sebring, a filmszínésanő korábbi barátin, aki fodrászszalonokkal rendelkezett Hollywoodban. San Franciscóban, New Yorkban és Londonban, egy Vojtek Frykowski nevű férfi. a filmszínésznő férjének barátja, végül pedig egy ismeretlen személy. A két nő csak minimális ruházatot viselt, a férfiakat hippiöltözet- l'-en találták. A gyilkos nylonzsinórral összekötözte Sharon Tate és Jay Sebring testét, a zsinórt átfűzte a mennyezet egyik gerendáján is. A lakásban csak Taté és Sebring holttestét találták, a két másik azonosított személy a parkban volt. Egy kocsiban bukkantak az ismeretlen. még nem azonosított vendégre, aki valószínűleg menekülni akart a vérengzés színhelyéről. A sztár férje. Roman Polanski. aki „Kés a vízben” című filmjével vált híressé, Londonban értesült a hírről. A rendőrség a villa melletti vendégházban őrizetbe vette a 19 éves William Garretson t. a ház gondnokát. A gyomozók kihallgatták a büntetett előéletű fiatalembert, majd vádat emeltek ellene öt rendbeli gyilkosság címén. Garretsont a Los Angeles-i börtönbe szállították, de egyelőre nem közölték. ml bizonyítja bűnösségét. A rendőrség hatalmas apparátussal keresi a Los Angeles-! ötös gyilkosság második gyanúsítottját. Neve és címe már rendelkezésre all: William Garretscm 19 éves gondnok árulta el, amikor kihallgatták. Garretson letartóztatásban van és csak: akkor bocsátják szabadon, ha egv négy órán át tartó, hazugságvizsgáló készülékkel folytatott kísérlet negatív eredményt hoz. Garretson a rendőrségen elmondotta, kik jártak Sharon Tate és Roman Polanski lengyel származású filmrendező villájában. ahol a 8 hónapos terhes színésznőt négy másik emberrel együtt pénteken brutálisan meggyilkolták. Ezek az információk jelentik egyelőre az egyetlen támpontot a rendőrség számára. Polanski vasárnap este repülőgépen visszaérkezett Londonból és rejtekhelyre vonult. A rendőrség szóvivője vasárnap este újságíróknak elmondotta. hogy a házban tartózkodó öt embert a támadás felkészületlenül érte; ketten közülük menekülni is próbáltak, aztán szúrt sebekből vérezve, a ház előtti gyepen szenvedtek ki. Az ötödik áldozat — a most kihallgatás alatt álló gondnok barátja volt: bizonyos Steven Parent. Egyelőre relytély, hogyan került a villába. Garretson anyja árulta el, hogy a gondnok „rengeteg barátot” hívott meg mindig magához, és a suhancok közül sokan bajt is okoztak. Érdekes, hogyan menekült meg Michael Same angol filmrendező, feleségével és néhány más ismerőssel együtt a biztosnak látszó halál tói : Sharon Tate pénteken este vacsorára hívta őket, de az értesítés már túlságosan későn érkezett, le kellett mondaniok a részvételt: Vasárnap éjjel Los Angelesben meggyilkoltak egy középkorú házaspárt: Leno La Bianca biztosítási ügynököt és Rosemary nevű feleségét. Három — örökbefogadott — gyerm^jcük a szomszédban volt, sértetlenek maradtak és nem is vettek észre semmit. A La Bianca-vil- la körülbelül húsz km-nyire fekszik attól a háztól, ahol Sharon Tate színésznőt és négy vendégét a múlt pénteken brutálisan meggyilkolták. Mindkét emberrel számtalan késszúrás végzett, úgy, mint Sharon Tate-vel. A rendőrség a két nyomozás szálait összekapcsolta. A Iv és a rádió mai műsorából ajánljuk Ma este Finnországgal ismerkedhetnek a tv-nézők. A Finn Televízió estje keretében mutatja be a tv azt az országot, amelynek lakói oly nagy rokonszenvet tanúsítanak a magyarok iránt, de akikkel a földrajzi távolság miatt sajnos ritkán találkozhatunk. Az est műsorában kisfilmek, és játékfilm is található. A Janne című 'magyarul beszélő film a mai finn társadalom néhány problémáját veti fel: a társadalmi konvenciók és a korszerű. életfelfogás ellentétét, a főszereplő Janne és barátai felnötté-válásának folyamatában. A finn est 18.05-kor kezddöik. „MECALLÉK A KANYARGÓ TISZÁNÁL... dr. Eke Károly riportműsora a Csongrádi Napok alkalmából — 16.38-kor hangzik el a Kossuth rádióban. 18.55: Zongoraművek. — 19.19: A jazz kedvelőinek: Az S+H együttes játszik. — 19.35: Händel : Ariodante. Háromfelvonásos opera. — Közben: 21.44: Láttuk, hallottuk (ism.) — 22.04: Az operaközvetítés folytatása. fELEVÍZlŐ BUDAPEST: 17.58: Hírek. A Finn Televízió estje: 18.05: Bevezető. — 18.10: A költő víziútján. Kisfilm. — 18.30: Horgászat kedvtelésből. — 19.00: Nilia álma. — 19.25: Esti mese. — 19.40: Kartele. Dokumentumfilm. — 20.00: Tv-híradó. 20.20: Finnország ma. — 20.45: Laila. Könnyűzene. 21.10: Jan- ne. Finn rövidjátékfilm (16 éven felülieknek!) — 22.05: Tv-híradó — 2. kiadás. POZSONY: 16.50: Hírek. — 16.53: Labda-. rúgó liga mérkőzés. — 19.00: Tv- híradó. — 19.45: Dokumentumfilm. — 20.15: Csehszlovák film. — 22.15: Tv-híradó. BÉCS: 18.20: Jő éjszakát, gyerekek! — 18.50: Kincskeresők napjainkban. — 19.16: Az ORF ma este. —19.30: Tv-híradó. — 20.15: Színházi közvetítés. — 21.55: Tvhíradó. BELGRAD: 16.50: Süketek olimpiája. — 17.45: Rajzfilm. — 18.00: Bábjáték. — 18.15: Telesport. — 19.00: Istenhozta. — 19.15: Reggeltől szürkületig. 20.35: ..Split 69”. 20.50: ..Hullámok a fejünk felett” —• angol film. — 22.20: „Split 69”. BUKAREST: 16.35: A gyermekek világa. >*-» 16.50: Film az iskolásoknak. — 17.20: Folklór-műsor. — 17.45: A román tudomány eredményei. —? 18.15: A rádió — tv kórusa énekel. — 19.00: Tv-játék. — 21.503. Dokumentumíiim. ; s