Szolnok Megyei Néplap, 1969. augusztus (20. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-10 / 184. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1969. augusztus 10. Fontos híre volt a hét világpolitikájának, hogy a genfi leszerelési értekezlet hat új tagja — Argentina, Hollandia, Jugoszlávia, Magyar- ország, Marokkó és Pakisztán — elfoglalta helyét a bizottság tárgyalóasztalánál. Az új országok az általános várakozás szerint „friss vért’’ visznek majd a bizottság munkájába, közreműködésük, mint több kommentár rámutatott, remélhetőleg elősegíti a hatékonyabb, és eredményesebb vitákat. Nagy érdeklődés kísérte a héten a Roman Kommunista Párt X. kongresszusát, amelyen Ceausescu, a párt főtitkára összegezte Románia bel- és külpolitikájának alakulását. Anglia északír tartományában a héten is folytatódtak az összecsapások a katolikusok és protestánsok között, s a zavargásoknak több száz sebesültje volt. Az érdeklődés homlokterében állt az a szavazás, amely a rakétaelhárító rakétarendszerek kiépítéséről zajlott le az amerikai szenátusban. továbbá az ú.i olasz kormány bemutatkozása a parlamentben, a közel-keleti feszültség újabb kiéleződése és Kiesinger bonni kancellár washingtoni látogatása. Nixon amerikai elnök jóformán még alig tért vissza hat ázsiai országra, Románjára ég az angliai „megállókra” kiterjedő átjárók amelynek során oly nagy erővel hangsúlyozta az Egyesült Államok állítólagos szándékát a gyümölcsöző leszerelési tárgyalásokról, amikor az amerikai szenátusban keresztülhajszolták az úgynevezett Safeguard-rendszer elfogadását. A rakétaelhárító rakétarendszer kiépítésének ez a hétmilliárd dolláros programja nagy kétségeket és vitákat keltett az amerikai közvéleményben. Tekintélyes közéleti személyiségek fejezték ki aggályaikat a tervezet iránt. Rámutattak: a hétmilliárd dolláros programot csupán kezdetnek lehet tekinteni, s elfogadása minden bizonnyal a fegyverkezési verseny új. veszélyes szakaszát nyitja meg. A Nixon kormányzat csak nagy üggyel-bajjal tudta megszerezni tervéhez a törvényhozási többséget, mindössze két szavazattal múlták felül a Safeguard támogatói az ellenzéket a szenátusban. Ez a megosztottság jól tükrözi, hogy Nixon politikájával szemben mint növekszik az elégedetlenség az Egyesült Államokban. Bombaként hatott az eseménytelennek egyébként sem mondható nyári napok kellős közepén a francia frank 12 és fél százalékos leértékelésének bejeleníése. Az elmúlt másfél esztendő során ugyan többször szóba került ennek a lépésnek a lehetőségé, s ilyenkor mindig komoly bonyodalmakat okozott a nemzetközi tőzsdéken. A várt leértékelés rendre elmaradt, de most — amikor senki sem számított rá — bekövetkezett. — Pompidou köztársasági elnök nyilatkozatában a leértékelés időpontját a többi között azzal is indokolta, hogy jelenleg a nyári szabadságolások időszaka van. tehát ez megköny- nyíti a devalvációval kapcsolatos intézkedések végrehajtását. Hogy e lépésnek milyen lesz a nemzeközi hatása. azt ma még nem lehet felmérni. Mindenesetre pillanatnyilag növeli Francia- ország export-esélyeit, és megnehezíti az odairányuló külföldi bevitelt, a francia kormány egyidejűleg azt is bejelentette, hogy a leértékelést követően egy sor további intézkedést készít elő a gazdaság fellendítésére. Az első franciaországi visszhangok a dolgozó tömegek nyugtalanságát tükrözik, akik at-' tói tartanak, hogy a leértékelés újabb drágulási hullámot indít el, mert a tőkések a leértékelést nyilvánvalóan a maguk számára akarják gyümölcsöztetni. Olaszországban a héten sikerült átmenetileg megoldani az immár ötödik hetébe fordult kormányválságot. Mivel a múlt héten lei tűnt, hogy a parlament feloszlatása és az új választások kiírása nélkül az olasz keresz- tánydemokrácia képtelen kilábalni a válságos helyzetből, átmeneti megoldást választottak. Rumor olyan kereszténydemokrata kormány megalakítására kapott megbízatást, amely csak amolyan „várakozási” jellegű lesz, s« az ősz végi községi választásokig marad hivatalban. Tevékenységi köre azzal, hogy eleve ügyvezető kormányként alakul meg, korlátozott. Rumor már pénteken be is mutatta kormányát a parlamentnek, s valószínűleg megkapja a beiktatáshoz szükséges parlamenti szavazatokat. Tel Aviv uralkodó pártjának, az úgynevezett munkáspártnak e héten lezajlott kongresszusa olyan nyilatkozatot fogadott el, mely kimondja: Izrael nem hajlandó békés tárgyalások útján visz- szaadni az 1967-es háborúban elfoglalt arab területeket. Az uralkodópárt nyilatkozata „biztonsági okokra” hivatkozik, amelyek miatt Izraelnek — állítólag — szüksége van ezekre a területekre. Ez aZ állásfoglalás persze sok tekintetben azzal függ össze, hogy szeptemberben Izraelben választásokat tartanak. A munkáspárt vezetői nyilván e programnyilatkozatukkal igyekeznek visszamenőleg is igazolni választóik előtt az 1967-es' háború eredményességét A harcias álláspont egyébként azt a célt is szolgálja, hogy leplezzek vele az egyszerű választók, előtt: magában a munkáspártban is jelentékeny erők kezdik kétségbe vonni a kormányzat agresszív politikájának hasznosságát. Az ügyhöz szorosan hozzátartozik, hogy az Egyesült Államok kormánya éppen a napokban, az agresz- szív, békeellenes Tel Aviv-i nyilatkozat után jelentette be: hamarosan megkezdi az izraeli kormány által vásárolt Phantom típusú auneri- kah harcj repülőgépek szállítását. A. 1. Bombamerényletek Olaszországban Egész sorozat bombamerényletet követtek el olasz vasúti szerelvényeken a szombatra virradó éjszaka ismeretien tettesek. A pokolgépek négy különböző középolaszországi városban robbantak a vonatokon: Alvia- r.óban, Pescarában, Pesciná- ban és Casertában. Egy Triesztből Milánóba érkező vonatban is találtak egy bombát, ezt azonban 15 perccel a robbanás előtt hatástalanították. Összesen hét sérültje van a merényleteknek. A rendőrség még nem tudta megállapítani, milyen indítékok vezették a pokolgépes robbantóka t. Az AP hírügynökség elmondja, hogyan találtak rá a trieszt—római személyvonat 2. osztályú fülkéjében az egyetlen fel nem robbant pokolgépre. Az ajtó közelében pillantotta meg egy asszony a kisméretű faládát. Kinyitotta: karórát tálalt benne, amelyből vékony drótok vezették a dinami trudakhoz. —* Amikor a vonat befutott Milánóba. a nő, aki mitsem sejtett, átadta a talált tárgyat egy pályaudvari tisztviselőnek. A vasutas csak egy pillantást vetett a doboz belsejébe, aztán ordítva eldobta magától. A rendőrség szakértőkkel vonult ki. Ók hatástalanították a szerkezetet és megállapították, hogy negyedórával később, Domos- sola és a svájci határ között felrobbant volnaINDENFELÖL NYU GAT-BERLIN A nyugat-berlini parlamenten kívüli ellenzék kétezernél több tagja pénteken este Nyugat-Berlin belvárosában nagy tüntetést rendezett, tiltakozásul az ellen, hogy a városból Nyugatnémetországba szállítottak olyan fiatalokat, akik nem voltak hajlandók szolgálatot teljesíteni a nyugatnémet Bundeswehrben. NEW YORK Spanyolország állandó ENSZ- képviselője pénteken átadta U Thant főtitkárnak kormánya jegyzékét, amelyben az tiltakozik brit haderők Gibraltáron tartott tengeri és légi hadgyakorlatai ellen. OWERRI Effiong tábornok, a biafrai vezérkar főnöke pénteki nyilatkozatában támadta azokat az országokat, amelyek a nigériai polgárháborút belügy- nek tekintik. v A tábornok hangoztatta, a biafrai haderők fő célja változatlanul -> nigériai központi kormány katonáinak kiűzése Biafra területéről. GENF Genfben pénteken végétért az ENSZ gazdasági és szociális tanácsának 47. ülésszaka, amely július 14-én kezdődött; NAGASZAKI A japán Nagaszakiban szombaton, helyi idő szerint 11 órakor, pontosan abban a percben, amikor az amerikaiak atombombája elpusztította a várost 24 évvel ezelőtt, egy percre minden forgalom leállt, hogy így emlékezzenek meg a támadás áldozatairól!. A város Béke- parkjában 5000 ember ünnepségen emlékezett meg az atombomba 70 000 nagaszaki áldozatáról; ÉCI JA A madrid—cadiz-i országúton pénteken összeütközött jggy.. au tóbusz. .'és egy téglákkal megrakott teherautó. A buszon szabadságukról munkahelyükre visszatérő anda- lúziaj munkások voltak. Az Écija közelében történt szerencsétlenség során tizenket- ten életüket vesztették, sokan megsebesültek. KINSHASA Mobutu kongói elnök közölte, hogy a heves diáktüntetések miatt június 4-én bezárt egyetemet és két főiskolát megnyitják. A zavargások során hatan meghaltak és tízenketten megsebesültek. Az incidens után 400 diákot tartóztattak le. A mozgalom vezetőinek tekintett 34 személyt azóta is őrizetben tartották és perük hétfőn kezdődött egy kinsha- sai bíróságon. Mobutu bejelentése a minisztertanácson hangzottéi. Ezen jóváhagyták az oktatásügyi reformot, amelynek értelmében az állam a jövőben fokozott ellenőrzést gyakorol a kongói egyetemek és főiskolák fölött Áz RKP kongresszusa Bukarest A Román Kommunista Párt X. kongresszusának szombat délelőtti ülésén felszólalt Ion lonita vezérezredes, a fegyveres erők minisztere. Beszédében rámutatott hogy mindaddig, amíg fennáll az agresszív NATO katonai tömb. szükség van a Varsói Szerződés állandó erősítésére. Kijelentette, hogy a román fegyveres erők imperialista agresszió esetén készek bármely pillanatban teljesíteni a Varsói Szerződésben vállalt költelezettsé- geiket. A délelőtti ülésen folytatódtak a külföldi delegációk vezetőinek felszólalásai. Délután a plenáris ülés befejeztével ismét munkához láttak a kongresszus bizottságai. A bizottságok elnökei a hétfői plenáris ülésen tesznek jelentést a kongresszusnak. A Holdnak bonyolultabb, dinamikusabb őstörténete van a Földnél HOUSTON A három amerikai Holdutas az utolsó orvosi ellenőrzések előtt áll. Ha a vizsgálati eredmény kielégítő, néhány órával a karanténidőszak lejárta előtt elhagyhatják a zárt körletet. Szombaton reggel, étkezés előtt, még vért vettek Armstrongtól, Aldrintól, Collinstól, nemkülönben az ugyancsak karanténban tartott 19 férfitől és egy lánytól, hogy megállapítsák, teljesen kizárt-e bármiféle fertőzés. Egyelőre úgy fest, hogy valamennyien kitűnő egészségnek örvendenek, nem hoztak magukkal semmilyen Hold-béli baktériumot. Az asztronauták, akiket néhány nappal az Apollo—11 július 16-i indítása előtt már elválasztottak családjukéi, türelmetlenül várják a napot, amikor szeretteikkel ismét találkozhatnak. Eredetileg úgy volt, hogy csak a 21 napos karantén-idő teljes letöltése után, hétfőn reggel 8.00 órakor szabadulnak, most már leheti hogy ezt az időpontot előrehozzák vasárnap estére. Az utolsó vérvizsgálati eredményt egy, a kormány által kijelölt NASA- bizottság értékeli. Az űrhajósok mindennapi életéről írva a hírügynökségek elmondják, hogy részletes kikérdezésük befejeződött; a pénteket szobáikban töltötték, élménybeszámolókat írtak és Hold-fényképeket válogattak a keddi sajtóértekezletre. Az utolsó napok meglehetős egyhangúságban telnek. Televíziót néznek a karanténba zártak, kártyáznak, ping-pongoznak és a zárt körlet egyetlen női lakója péntek estére — mint hivatalosan közölték — „csaknem teljes egészében megfejtett egy 750 részből álló kirakós rejtvényt”. , Az űrkutatási központ szaktudósai, akik néhány nappal az Apollo sikeres visszatérése után reggeltől másnap reggelig kutattak lázasan a Hold-minták között, már visszatértek a normális munkaidőhöz. Jeff Warner, a NASA geológusa pénteken elmondotta a riportereknek, hogy a kőzetmintákból ítélve a Holdnak alighanem bonyolultabb, dinamikusabb őstörténete volt a Földnél. Ezt egy két font súlyú szürke Hold-kőzet tanulmányozás^ után számították ki. A Hold-minta különbözik a többi talaimintá- tól és emlékeztet a földi kőzetre. A mikroszkóp alatt három ásványt fedeztek fel a mintadarabban: olivint, pi- roxént és földpátot, * A frankleértékelés gazdasági háttere pénteken este, amikor az európai tőzsdék már bezár- ■* tak, a francia kormány bejelentette a régóta esedékes intézkedést, Franciaország nemzeti valutájának leértékelését. Pontosabb, s a valóságot hívebben tükröző lenne ez a fogalmazás: a francia kormány hivatalosan is tudomásul vette a frank értékveszteségét, amelynek mértékét 12,5 százaléknak ismerte el. A leértékelés következtében az 1 dollár — 4,93 frank értékviszony előreláthatóan 1 dollár — 5,5 frankra módosul. A francia frank leértékelése a t<5kés valutarendszer válságának újabb kifejeződése. A tőkés világ mai nemzetközi fizetési és valuta-rendszerét az 1944. évi bretton-woods-i egyezmény körvonalazta s az ott lefektetett elvek valóra váltása több mint egy évtizedet vett igénybe. 1958-ig ugyanis csak a dollár és a svájci frank volt konvertibilis, szabadon átváltható, az egyéb tőkés valutáknál ezt a követelményt csak 1958-tól kezdve tudták érvényesíteni. A nemzeti valuták konvertibilitásának az abszolút szilárd árfolyam az alapja. A bretton-woods-i egyezmény alapján a nemzeti valuták árfolyama a hivatalosan deklarált aranyparitástól (aranyparitás: valamely ország pénzegységének hivatalos színaranytartalma), legfeljebb egy százalékkal térhet el, s ha az árfolyam ingadozása nagyobb mértékű, az adott ország jegybankjának, nemzeti bankjának be kell avatkoznia. A tőkés valutarendszer további feltétele és következménye a devizakorlátozások megszüntetése és a szabad tőkemozgás. A tőkés valutarendszer már működésének ötödik évé- ben kritikus helyzetbe került, amikor az USA különféle pénzügyi intézkedésekkel korlátozta a tőke szabad mozgását, a későbbiek során pedig több európai tőkés ország léptetett életbe olyan intézkedéseket, amelyek a szabadátválthatóságot korlátozzák. A tőkés valutarendszer megrendülésének és gyors felbomlásának az az oka, hogy a különböző tőkés országok gazdasági fejlődésének ez az egyenlőtlensége, amely az eltérő színvonalú termelékenységben, költségekben és belső ár szintben jut kifejezésre, beleütközik abba a valutarendszerbe, amely a szilárd és rögzített árfolyamokra épül. S mivel az árfolyamok csekély módosítása nem követheti az árszínt és a termelékenység változásait, az egyenlőtlen gazdasági fejlődés és a szilárd árfolyam ellentmondása csak robbanásszerűen — adott esetben le-, vagy felértékeléssel — szüntethető meg. Ez történt 1967. végén az angol valutával, s most a francia frankkal. Franciaország belső árszínvonala már esztendők óta a legmagasabb volt az európai tőkés országokban. A termelés magas költségszintje gyengítette a francia áruk export-képességét, egyidejűleg ösztönözte, növelte a külföldi áruk versenyképességét és behozatalát. A leértékelés kétségkívül kedvezően módosítja ezt a helyzetet: a francia termékek egyéb tőkés valutákban számított árát csökkenti, míg az export-termékekét a francia piacon növeli. Ebből következik, hogy a devalváció rendszerint hat — legalábbis rövid ideig — ösztönzőleg hat a termelésre, az exportra és a tőkebefektetésekre; A devalvációnak azonban infláció-veszélyei is vannak s annak mértéke néhány esztendő alatt megsemmisítheti a leértékelésből adódó előnyöket. A dolgozók, elsősorban a munkások helyzetén a devalváció önmagában nem változtat, a belső bér- és árszínt egyelőre érintetlen marad, annál is inkább, mert a kormány a devalvációt az általános nyári szabadságolások, az üzemi szünet időszakára időzítette. Bizonyos azonban — s erre példa Anglia — hogy a tőke a devalváció rövidlejáratú előnyeit a maga számára igyekszik kamatoztatni. A francia frank leértékelése természetesen nem oldja meg a tőkés valutarendszer több esztendeje tartó válságát, az egyenlőtlen fejlődés és a stabil valutaárfolyamok ellentmondását, az egyes valuták értékének, vásárlóerejének eltérő alakulását. A nyugatnémet márkának a hivatalos árfolyamot jelentősen felülmúló értéke például, előbb- utóbb kikényszeríti a márka felértékelését. De ez is csak tüneti kezelés lesz, mert a gazdasági fejlődés egyenlőtlensége időről időre újratermeli a tőkés valutarendszer válságát. Garamvölgyi István Népi megmozdulások Kínában MOSZKVA (MTI). Kínából jelentések érkeztek arról, hogy Sanszi tartományban népi megmozdulások voltak. Az erre vonatkozó közlések egyik forrása a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának egyik tájékoztatása, amelyet Mao Ce-tung utasítása alapján küldtek szét. Ez a dokumentum elmondta, hogy a tartomány középső és déli területein és központjában „pogromok folynak” és bizonyos személyek megtámadják a katonai alakulatokat és le- fegyverzik azokat”. Értesülések szerint sok esetben a helyőrségek katonái, sőt parancsnokai is átálltak a lakosság oldalára. Említett utasításában Mao követelte a vérontás beszüntetését és az „összetartás biztosítását”. Ugyanakkor katonai alakulatokat küldött a tartományba az ottani helyőrségek megerősítésére. A Sanszi tartományban lezajlott események újból igazolják, hogy a hadsereg Mao Ce-tung nepellenes katonaibürokrata diktatúrájának fő támasza. Lin Piao hadügyminiszter nyíltan kijelentette, hogy „hadsereg nélkül nem lenne kulturális forradalom és nem lehetne végrehajtani Mao vonalát”. — Ilyenformán a kínai hadsereget. amelyet a nép érdekeinek és forradalmi vívmányainak megvédésére hoztak létre, a dolgozók megmozdulásainak elfojtására, Mao eszméinek erőszakos terjesztésére, az ipar, a mezőgazdaság és a közlekedés milita- rizálására használják fel. Igazolja ezt a Zsenmin Zsi- paoban és más lapokban augusztus 1-én, a kínai népi felszabadító hadsereg fennállásának 42. évfordulója alkalmából megjelent iránymutató cikk is, amely hangsúlyozza, hogy ..folytatják a kulturális forradalmat”, és „mindent a hadsereg katonai ellenőrzése alá kell helyezni”. A Zsenmin Zsipao cikkei, amelyek elmondják, hogyan próbálják a hadsereg alakulatai a gyári munkások „fejébe verni” Mao eszméit, — hogyan igyekeznek „fokozni a műszaki szakemberek aktivitását”. „átnevelni” eaves színtársulatok tagjait, képet adnak arról, mit jelent a fenti megállapítás a gyakorlatban. A kínai népi felszabadító hadsereg fennállásának évfordulóját a maoisták a szovjetellenes és a háborús nszie- hózis további fokozására is felhasználták. A laook a legkülönbözőbb formákban hajtogatják Mao .legújabb útmutatását”, amely szerint „nem kell félni a nélkülözésektől, nem kell félni a haláltól”. Ez az ..útmutatás” a Goldins-’kij sziget ellen végrehajtott kínai fegyveres provokációt követően jelent meg a lapok hasábjain. Az „északról fenyegető veszély” hazug propagandája segítségével Mao és cinkosai arra akarják rábh-ni a kínai népet. hogv viselie el a súlvos nélkülözéseket, tűrje a tonai diktatúrát. ,, M I a világpolitikában I .iiMillllilllllliillllillillUllilllllllllllillllllllllllllllllllllllllllllllllllllllillillllllülliliiuilLllililllllI Amerikai lépés a fegyverkezés fokozására — Leértékelték a francia frankot — Bemutatkozott az olasz „várakozási" kormány — Tel Aviv a tárgyalásos rendezés ellen