Szolnok Megyei Néplap, 1969. augusztus (20. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-29 / 199. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1969. augusztus 2 1969. AUGUSZTUS 29.. PÉNTEK ERNESZT NAPJA A Nap kél: 4.57. nyugszik: 18.31 órakor. A Hold kél: 19.19, nyugszik: 7.17 órakor. BÍL MÁJ YÁS 220 éve, 1T49. augusztus 29-én halt meg Bél Mátyás, korának sokoldalú tudósa, kiváló pedagógusa. Minden tudomány érdekelte. Földrajzi, orvosi, gazdasági, irodalomtörténeti, történelmi, néprajzi, vegyészeti, fizikai, régészeti, nyelvészeti munkákat s írt magyar, német, latin, szlovák nyelven'.' aszerint, hány kihez kívánt szólani. Műövéiből árad a magyar földS^s a magyar nyeli* szereteted 1709-ben Heister császári generális főbe akarta lövetniKjnert több halálraítélt kuruhit vett védelmébe.. hegnagyobb\figyúttal legterjedelmesebb ittiívéből, Magyarország földrajzából csak öt kötet jelenhetett meg. A mű befejezését haiála megakadályozta. Jelentékeny újításokat valósított meg a magyar oktatásügyben. Bevezette a reális tárgyak, valamint a magyar nyelv és földrajz tanítását, továbbá a tanári értekezletek tartását. 1721-ben ő indította az első rendszeresen megjelenő magyarországi hírlapot. Nyolcvankét kötetnyi, túlnyomó- i észben kéziratban maradt munkát hagyott hátra, nagy- részüket a Széchényi Könyvtár őrzi. BERZELIUS 190 évvel ezelőtt 1779. augusztus 29-én született JONS BERZELIUS svéd kémikus, a modem kémia egyik megalapozója. Tőle származnak a mai napig használatban levő kémiai képletek és jeleik.' Munkássága új utakat nyitott a vegyészet fejlődésében, a vegyüle- tek összetételednek törvény- szerűségei és a vegyérték vizsgálatai az atomelmélet kialakításához vezettek, ö fedezte fel a szelén, a szili* cium, a tantal. a tórium és a cérium elemeket Az oxigént alapulvéve, meglepő pontossággal határozta meg az atom- és molekulasúlyokat 1818-ban összeállított táblázata mintegy 2000 ve- gyület ezen adatait sorolja fel. ☆ 535 éve, 1434-ben e napon született JANUS PANNONIUS (Csezmicei János) a regényes életű pécsi püspök, költő. Latin nyelven írt verseiben először szólal meg irodalmunkban a magyar táj dicsérete. Epigrammái, elégiái. dicsőítő énekei fontos részei irodalmi fejlődésünknek; ür 5 éve 1964-ben e napon halt meg PÖR BERTALAN kétszeres Kossuth-díjas festőművész. Pályája kezdetén arcképeket festett majd nagyszabású kompozíciókat tervezett. A Tanácsköztársaság több, nagyhatású plakátját tervezte. A két világháború alatt emigrációban élt, felszabadulásunk után a szocialista szellemű emberábrázolás került törekvései köz- pontjába. Várható időjárás: Felhőátvonulások, futóesővel. Időnként élénk északi—északkeleti, majd elsősorban nyugaton megerősödő és északnyugatira forduló szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 15—20 fok között. Az alcsiszigeti meteorológiai állomás jelzése szerint tegnap Szolnokon a legalacsonyabb napi hőmérséklet 13,6, a legmagasabb pedig 16,4 Celsius fok volt — KITÜNTETÉS nyugdíjba vonulj tsz-tagoknak. A zagyvarékasi Béke Tsz-ben Szijjártó Péter, Vágó József és Széles János — a tsz alapító tagjai — nyugdíjbavo- nulásuk alkalmával miniszteri dicsérő oklevelet, kiváló tsz-tag címet és pénzjutalmat kaptak. Megtalálták a szárazföldi állatok ősét? B. Gann és G. Warren új- zélandi tudósok a délsarki Viktória földön egy több, mint 350 millió évvel ezelőtt élt őshal kövült maradványaira bukkantak. Az őshal valószínűleg tüdején keresztül közvetlenül lélegezte be atz oxigént. A tudósok nagyin hajlanak arra, hogy a kövült halat szárazföldi állataink első ősei közé sorolhatják. Üjzéiandi geológusok hat tagú tanulmányi csoportja más kövületekre bukkant. Annyi volt a lelet, hogy nagy részüket kénytelenek voltak otthagyni. A kövületek között halak is voltak. A ré- gésztani Szempontból felbecsült leleteket előbb a helyszínen tanulmányozzák, majd sor kerül gondos elszállításukra. Jósé Porfírio de Aragno brazil polgár munkát keres. Apróhirdetését minden odavalósi lap ingyen közli. Meg- szorultságára és életkorára való tekintettek De Arango ugyanis 109 éves. Nemrég nősült negyedszer, s egy tucat kiskorú gyereke van. ö pedig rendes apa, utolsó leheletéig igyekszik eltartani az utódokat. * Kutyából ugyan nem lesz szalonna* de rossz sportolóból még lehet kiváló vadász. Ezt bizonyítja legalábbis az amerikai Don Sieffert esete. Átlagon aluli képességű teniszjátékosnak ismerték. Legutóbbi mérkőzésén úgy ütött meg egy labdát, hogy egy magasan keringő sast szedett le vele az égről. — HUSZONHETEDIKÉN délután Szolnokon a Vosz- tok út IX. sz. épületében a negyedik emeleten lakó Kiss Józsefné bedugva felejtette vasalóját és eltávozott hazulról. A vasalódeszka meggyulladt, majd meggyújtotta a függönyt, a szőnyeget, végül a tűz a bútorokra is átterjedt. A szomszédok betörték az ajtót és a tüzet eloltották. A keletkezett kár értéke több mint négyezer forint* Új műsor a szolnoki rádióban Ma 18 órától 19 óráig jelentkezik első alkalommal a Magyar Rádió szolnoki stúdiójának új műsora, melynek címe: Kérdeznek a hallgatók, válaszolnak a súdió vendégei. Ez alkalommal Berényi Gábor, a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója, Fehér József, a KISZ Szolnok megyei bizottságának első titkára és B. Nagy Pál párbajtőröző, olimpiai bajnok lesz a stúdió vendége. A műsor szerkesztője a hallgatók kérdéseit csütörtöktől várja a 11—903 és a 12—959-es telefonszámon. Természetesen az élőadás idején is lehet kérdéseket intézni az ismertetett telefonszámon a stúdió vendégeihez. — CSERESZNYE és meggyfa csemetéket ültettek 35 holdon az idén a nagykörűi Haladás Tsz-ben. Ezzel a gyümölcstermő területet 95 holdra növelték. — SZÁZEZER forintért vásárolta meg a fegyvemeki ÁFÉSZ a nemrégen megnyílt ruházati áruháza mellett levő gabonaraktárt, amelyet korszerű va*. műszaki bolttá alakítanak át — AUTÓBUSZOKHOZ kéziféket gyárt az IKARUS Karosszéria- és Járműgyár megrendelésére a Szolnoki Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat. A napokban már a jövő évi szállításról tárgyaltak, eszerint 1970-ben előreláthatólag hatezer kéziféket gyártanak az IKARUS-nak. — THOMAS MANN lánya, Erika Mann írónő, szerdán 64 éves korában elhunyt a zürichi kórházban. — GYERMEKKÖNYVTÁROS napokat rendez szeptember 2. és 5-e között a Szolnok megyei Verseghy Könyvtár. A háromnapos találkozón, Heves és Szolnok megye gyermekkönyvtárosai részére pszichológusok, nyelvészek, szociológusok és szakfelügyelők tartanak tudományos előadásokat Támadó jegesmedvék Grönland Szigetén hét angol kutatót egy amerikai helikopter mentett meg. A kutatókat jegesmedvék támadták meg, s a csoport helikopter megérkezéséig sátor- cövekekkel védekezett a vadak ellen. — A VOLT tisztasági fürdő épületében alakítják ki Kisújszálláson az öregek napközi otthonát. A 20 személyt befogadó otthonban társalgó, pihenőszoba, tálaló és iroda is lesz. Zuhanyozásra és kádfürdőzésre is lehetősége lesz az idős embereknek. Az Építőipari Ktsz dolgozói társadalmi munkában vállalták a belső vízvezeték szerelését A Dózsa Tsz pedig 15 ezer forinttal járult hozzá az otthon létesítéséhez. Az átalakításhoz a közeli napokban hozzáfog, nalt — NAGYIVÄNON, az operatív bizottság irányításával jelenleg húszán dolgoznak a község 25 éves fejlődését bemutató kiadvány előkészítésén. Egyelőre a dokumentumokat, anyagokat gyűjtik, s mivel egy időben Heves megyéhez tartozott a község az egri levéltárban is kutatnak anyag után. A kiadvány október közepére készül el. EGY texasi üzletember közölte, hogy jövóre New York mellett 10 négyzetkilométernyi úszó-kikötőt és repülőteret akar építeni az Atlanti-óceánon. A kikötő alkalmas lenne a legnagyobb tankhajók és óriásgépek fogadására. — NEGYVENMILLIÓ forintra emelkedett a szociális alap {»szege megyénk termelőszövetkezeteiben. Ez az összeg több mint háromszorosa a tíz év előttinek. Kábífósxerek Londonban London Soho nevű városnegyedében a Gerrard Streeten, amelyet egyébként kínai újvárosnak is neveznek, egyre nagyobb méreteket ölt a feketekereskedelem a Hong Kong-ból nagy mennyiségben Angliába csempészett kínai heroinnal. Alan Bestik angol kábítószer-szakértő véleménye szerint a kínai heroin az angol heroinnál sokkal károsabb hatású. A csempészek és cinkostársaik havonta kb. 2 és fél kilogramm kínai heroint adnak el Angliában. E heroin egy-egy szemcséjének az ára 30 chilling és két font sterling között mozog, tehát kétharmadával olcsóbb az ango] heroinnál. A kábítószerek rendszeres élvezete következtében Angliában háromszor annyian halnak meg mint New Yorkban. Angliában jelenleg 2400 személyt tartanak nyilván, akik a heroin rabjai, s közülük minden harmadik kiskorú. Nápoly belvárosa víz alatt A napfényes Délen, Nápolyban — és egész Olaszországban — rossz az Időjárás. Megküldte első üzenetét az esős. hűvös ősz. Ez a felvétel Nápoly vízzel elöntött belvárosában készült. (Telefoto — AP—MTI—KS) HIRDETMÉNY A Szolnok Városi Tanács V. B. Terv- és Munkaügyi Osztálya megbízásából 1969. szeptember 3-án de. 9 órai kezdettel az alább megjelölt ingatlanokon lévő felépítményeket bontás céljából nyilvános árverésen értékesítjük: Móra F. u. 8. Ady E u. 20. Találkozás Szolnok, Móra F. u. 8. sz. lakóház előtt. Szolnok megyei Beruházási Vállalat Szolnok megyei NÉPLAP K Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megy« Bizottsága és s Megye] Tanács lapja Főszerkesztői Varga József Kiadja a Szolnok megye] Lapkiadó vállalat Igazgató! Vlrágb Iván Telefon: Szerkesztőség! Index-szárot 25 069 20—93. 23—80. 20—69 Kiadóhivatal: 20—94 Szerkesztőség és kiadóhivatal! Szolnok. I. sz. Irodaház Szolnoki Nyomda vállalat Felelős vezetői Kozák Ferenc A tv mai műsorából ajánljuk A VADÁSZAT. Amerikai film. Az 1967-ben készült tv-produkció főszerepét Mickey Rooney alakítja. A történet egy joviális seriffről szól, akiről azonban kiderül, hogy körzetében nem szigorúan igazságos, emberséges ténykedése következtében van rend és nyugalom, hanem gonoszul megszervezett gyilkosságok hatására. / letartóztatottakat éjszaka futni engedi, majd vérebeket uszít nyomukba. Egy. a településbe tévedt idegen fiatalember véletlenül tanúja a seriff egyik gyilkosságának. A seriff tudomást szerez erről, a fiút koholt ürügy alapján letartóztatja, majd számára is felajánlja a szökés lehetőségét... A filmet 20.50 órai kezdettel láthatjuk a tv-ben. * nafc leleplezése Besztercebányán. — 9.50: Besztercebánya, tv-do- kumentumfUm. — 10.25: A szlovák nemzeti felkelés 25. évfordulója ünnepségeinek helyszíni közvetítése Besztercebányáról. —i 12.25: Tv-híradó. — 19.00: Tv-hír- adó. — 20.00: A szlovák nemzeti felkelés. — Filmdokumentum. — 20.30: Min&c. Holtak és élők. Tv- film. — 21.50: Találkozás a költészettel. = 22.20: Tv-híradó. BECS: 19.2#: Jóéjszakát gyerekek. — 16.50: A duzzasztó gát (12) —i 19.30: TV Híradó. — 20.06: Sporthírek. — 20.15: Részletek a ;,Krimi-múzeumból" — 22.15; TV Híradó. BELGRADs 16.45: Magyar nyelvű krónika. 18.15: Zenei adás. — 19.00: Panoráma — 20.35: Sorozatfilm. — 21.05: KI tudja — kvíz — 22.35: Sorozatfilm. BUKAREST: 16.30: Atlétika — Balkáni Játékok közvetítése Szófiából. — 18.00: Közvetítés a nemzetgazdasági kiállításról. — 19.00: Folklór- fesztivál — közvetítés az Operaházból. (Ismétlés) — 19.30: Henri Colplnak, a cannesl fesztiválon kitüntetett filmje — Allda Valival a főszerepben. — 21.15: Román nyelvű irodalmi műsor. f-----1 MO ZI ~ L J Szolnok Vörös Csillag: Ismeri a szandi mandit? Kert: Több- gyermekes agglegény, Tisza: Megölni, vagy megmenteni. MÁV: Holdudvar. Jászberény: Lehel: A hekus és azok a hölgyek. Kert: A kalózkapitány. — Kisújszállás Ady: Szerelem egy szezonra. Kunhegyes Szabadság: A beszélő köntös. — Kun- szentmárton Körös: Minden évben újra, Mezőtúr Béke: szünnap. Dózsa: A tetovált férfi, Szabadság: Maigret felügyelő csapdája, Tiszafüred Tisza: Szeszélyes nyár, Törökszentmiklós Dózsa: 451° Fahreinheit, Túrkeve Vörös Csillag: Harc a sátánnal. RÁDIÓ SZOLNOKI RADIO: Kérdeznek a hallgatók, válaszolnak a stúdió vendégei címmel ma 18-tól 19 óráig új műsorral jelentkezik a Magyar Rádió szolnoki stúdiója. KOSSUTH RADIO: 8.20: Mindent a hallgatóért! (Ism.) — 9.20: Az állatok magatartása, jelbeszéde. Előadás. 9.30: Be ross Lajos, népi zenekara játszik, — a 'Rákóczi gimnázium leánykara énekel. — 10.05: Szim- fónlkus zene. — 10.59: Lottóeredmények. — 11.00: Édes anyanyelvűnk. Lőrlncze Lajos műsora (ism.) — 11.05: Ifi vezetők fóruma. — 11.35: Gounod: Faust. — Valpurgis — éji jelenet. — 12.30: Tánczenei koktél. — 13.15: Kerekes Tóth Erzsébet és Bojtor Imre népdalokat énekel, Bige József furulyázik. — 13.40: Déryné naplója IX. rész. — 14.00: Walter Gieseking zongorázik. — 14.24: Réz Mihályék kóstolója. Rádiójáték gyermekeknek. n. rész (ism.) — 15.10: Bartók: Zene húros-; ütő-hangszerekre és cselesztára. — 15.40: Kóruspódium. — 15.50: A Román Kultúra Hete. — 16.05—16.58: A Tiszai Vegyikomblnátban. — 17.20: Renata Scotto operaáriákat énekeL — 17.45: Mikrofórum. — 17.58: „Szegények hatalma”. Váci Mihály beszélget nyíregyházi fiatalokkal. — 19.25: Jelentés az országos atlétikai bajnokságról. —• 19.35: Bach: a-moll hegedűverseny. — 19.52: Magnósok, ügyelem I (Ism.) — 20.37: Láttuk, hallottuk... — 21.00: Dupla vagy semmi. — 22.20: Radics József népi zenekara játszik. — 22.50: Meditáció. — 23.00: A víg özvegy. Részletek Lehár—Mérey operettjéből. — 23.44: Chopin zongoraművek. :— 0.10: Könnyűzene. PETŐFI RADIO: 8.0S: Lotte Lehman és Richard Tauber énekel. — 9.00: Ezeregy délelőtt. — 10.59: Lottóeredmények. — 11.40: A Román Kultúra Hete. — 12.00: Szimfónlkus zene. 13.05: Schubert: C-dúr vonós- ötös. — 14.00: Rivaldafényben. Közben: 14.30—14.35: Hírek. Körzeti Időjárás. — 14.50: Üzenetek. 15.30: Hírek. 15.33: Rivaldafényben n. rész. Közben 16.30—16.33: Hírek. 17.00: ötórai tea. Közben 17.30—17.33: Hírek. 18.00: Hírek. Időjárás. — 18.10: A Román Kultúra Hete. — 18.45: A gazdasági növekedés és az élet- színvonal. — 19.00: Magyar tájak dalaiból, táncaibóL — 20.25: Üj könyvek (Ism.) — 20.27: Magyar Pantheon. A börtönlakó. Életrajzi játék Táncsics MihályróL (ism.) — 21.20: Könnyűzene Vin- cze Ottó szerzeményeiből. — 21.40: Tanévnyitás előtt. — 22.00! Kórushangverseny a Zeneakadémia nagytermében. — 23.44: Nagypál Béla verbunkosaiból és feldolgozásaiból. URH] 16.10: Tánczenei koktél (Ism.) — 18.55: URH Zenei Kalauz. — 19.30: Kapcsoljuk a Szlavkovi Várat. A Bohusulav Martinu kamarazenekar hangversenye. Közben: Kb. 20.05: A cseh zeneirodalom a XVH. és XVHI. században. — Kb. 20.20: A hangversenyközvetítés folytatása. — Kb. 21.08: Operakettősök. — 21.21: Kortársaink. Nagy László (ism.) — 22.00: Kamarazene. BUDAPEST: 10.00: Tanévnyitó az Iskolatele- vlzióban. — 17.58: Hírek. — 18.05: Mi újság a Futrinka utcában? Mézesbajszú (Ism.) — 18.35: Fókák és lumák szigete. Bolgár kisfllm. — 18.50: Legkedvesebb kísérleteim. öveges professzor műsora. 4. A szikrázó szék. — 19.25: Esti mese. — 19.35: Közöny vagy félelem. Dokumentumfilm. 20.00: TV Híradó. — 20.20: Nádas tavon. Közvetítés Agárdról. — 20.50: A vadászat. Magyarul beszélő amerikai film (16 éven felülieknek!) — 21.40: Az öltözködés művészete. 10. (Biedermaier divat). — 22.00: TV Híradó — 2. kiadás. POZSONY: 8.15: A szlovák nemzeti felkelés emlékművének és a múzeum-