Szolnok Megyei Néplap, 1969. augusztus (20. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-29 / 199. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1969. augusztus 29. Egyenletesen fejlődik Jászberény sportja A jászberényi városi tanács nemrég foglalkozott a város sport mozgalmával. A tanács elé terjesztett jelentés megállapította, hogy a város sportélete a Politikai Bizottság 1967. szeptember 26-i és az MTS II. kongresszusa határozata óta jelentősen fejlődött. Jelenleg 14 egyesületben 40 szakosztály működik. Az egyesületi tagok száma 4966. A fejlődég jellemzői A város párt- és állami szervek vezetői egyre nagyobb követelményeket támasztanak az egyesületek szakmai munkája iránt. Magasabb mércét állítanak a sportolókkal szemben. a tisztségviselőktől következetesen számonkérik a szocialista erkölcsi normák érvényesítését A sportágak társadalmi munkásai közül mind többen jelentkeznek edzőképző tanfolyamokra, egy-két sportágtól eltekintve megoldottnak mondható a játékvezetőképzés. Kialakult az iskolai sportegyesületek versenyrendszere, az anyagi lehetőségek szerint támogatást adtak a létesítményeik fejlesztéséhez. Javult a fegyelmi helyzet elnökségi ülésen önálló napirendi pontként tárgyalták az edzők politikai. erkölcsi és szakmai nevelőmunkáját Együttműködési tervet dolgoztak ki a tömegszervezetekkel. Külön foglalkoztak a létesítmények helyzetével; örvendetes. hogy a városi tanács végrehajtó bizottságának vezetői, a lehetőségek határain beiül fejlesztik az új sporttelepet, anyagiakat biztosítanak a karbantartására. megóvására. Ahhoz viszont, hogy az új sporttelep építése befejeződjön. 3—4 millió forintra lenne szükség A rendelkezésre álló évi 100—300 ezer forint mellett így sokáig elhúzódik a befejezés. Sajnos, a jelentkező sportolási igényeket már nem tudják kielégíteni, annak ellenére sem, hogy szabadtéren némileg javult a helyzet. Hiányzik a városból egy legalább 28x16 méteres tornaterem. Amíg ez nem lesz meg addig a teremsportokban nem tudnak előbbre lépni. Amiben elmaradtak Az alsófokű versenyrendszer csak a Hűtőgépgyárban Kezdődik a röplabda NB II. A hét végén újabb sportág kapcsolódik be a bajnoki küzdelmekbe. Pályára lépnek az NB II-es röplabda csapatot is. Megyénket ebben az osztályban nőiknél a JESE, férfiaknál a Szó. TITÁSZ, a Martfűi MSE és a Szolnoki Vegyiművek képviseli. A Jászberényi Egészségügy! SE lányai évek óta a bajnoki táblázat élcsoportjában foglalnak helyet Szereplésük minden dicséretet megérdemel annál is inkább, mert szűkös anyagi támogatással rendelkeznek, nincs bázisuk. Ennek ellenére az összeszokott csapat jól játszik, méltó ellenfele a legjobbaknak is. Az őszi forduló előtt kupamérkőzéseken vettek részt. Tiogy a lehető legjobb formában kezdjék á bajnokságot. Minden remény megvan arra, hogy tovább folytatják eddigi jó szereplésüket Férfiaknál a Szolnoki TI- TÄSZ áll a legjobban. A tavasd idény befejezése után a táblázat közepén foglal helyet Gyengébb rajtjukat nagyszerű, heteken át tartó győzelmi sorozat követte, s ezzel szorosan az élenállók nyomában vannak. A felkészülést a fiatalok más irányú elfoglaltsága és egy-két idősebb játékos elrnaradozása, vagy sérülése hátráltatta. — Ügy vélik, hogy ősszel előbbre rukkolhatnak, s ehhez a pontgyűjtést már most a hétvégi kettős itthoni mérkőzésen elkezdhetik. A másik két férficsapat a Martfű és a Szolnoki Vegyiművek a kiesés elkerüléséért küzd. Martfű már tavaly is majdnem erre a sorsra jutott és az idén sem látszik könnyűnek a helyzete. Az ősd fordulóra csendben készülődtek. Bízunk abban, hogy összeszedi magát a csapat és a jövőben is NB II-es marad. Az újonc vegyiművek a tavasszal abban reménykedett, hogy őszre valamennyi játékosa felépül, ütőképes lesz a gárda s ez elég lesz a bentmaradáshoz. A jelek azonban arra mutatnak, hogy soraikat nem sikerült úgy rendezni, ahogy szerették volna. Elég nagy ponthátrányban vannak s bravúros szereplés kell ahhoz, hogy biztosítsák a bentmaradást. Kiemelt vállalat átképzős tanfolyamokat indít érettségizettek és VIII. általánost végzettek részére, központi fűtés, víz-gázszerelő, villanyszerelő, festőmázoló, tapétázó, hidegburkoló, műanyagburkoló, parkettázó, szigetelő, üvegező, kőműves, ács, vasbeton- szerelő, épületasztalos szakmákban. Házgyári épületek szerelésénél a legkorszerűbb technológia mellett foglalkoztatjuk. A tanfolyam sikeres elvégzése után minden hallgató szakképesítést kap A tanfolyam időtartama alatt havi 1600 Ft-os bért fizetünk, majd kiemelt bérrel foglalkoztatjuk. Minden szombat szabad. Vidékiek részére szállást adunk. Különélést fizetünk, uta-zási hozzájárulást térítünk, üzemi ebédet és vacsorát szolgáltatunk. Jelentkezés személyesen, a 43. sz. AÉV SZAKOKTATÁSI CSOPORTJÁNÁL, Bp. XI., Dombóvári út 19. (4, 41, 43, 47-es villamossal). és az Aprítógépgyárban megoldott A két üzem dolgozói rendszeresen részt vesznek az üzemi bajnokságokon, kivéve a női dolgozókat. Hiányzik a szakszervezetek kezdeményező készsége, különösen azokban az üzemekben, ahol nincs sportegyesület. Nem honosodott meg a munkahelyi spartakiád, legtöbb helyen nincs hagyományosan kialakult helyi verseny, kupamérkőzés. Az uszoda vizének magas hőfoka miatt meg kellett szüntetni az úszószakosztályt. Gondot okoz a sportvezető-képzés. Az általános iskolák nem rendelkeznek saját. kulturált szabadtéri létesítménnyel, a fiú-iskolát kivéve, nincs tornatermük. Szükségteremben tartják a téli testnevelési órákat és az előírt mozgásanyagot nem tudják szakszerűen oktatni. Határozati javaslat A városi tanács az MTS jászberényi járási tanácsának elismerését fejezte lei a végzett munkáért s egyben több feladat végrehajtását tartotta szükségesnek. Többek között a sporttelep mielőbbi teljes megépítését, a kiviteli terv és költségvetés elkészítését kell szorgalmazni Ennek érdekében tovább kell szélesíteni a társadalmi munka szervezését úgy, hogy abban ne csak a nagyüzemek. hanem a kis- és középüzemek. a ktsz-ek és az egyéb intézmények dolgozói is részt vegyenek. Törekedjen a TS a tömegsport ki- szélesítésére. az ifjúság fokozott részvétele mellett a középkorúak bevonására. Kérje fel az üzemorvosokat felvilágosító előadások tartására. hogy az üzemek dolgozói minél nagyobb számban vegyenek részt a sportolásban. HÍREK Orosháza város fennállásának 225 éves jubileuma alkalmából asztalitenisz-versenyt rendeztek. Ott voltak megyénk versenyzői is. Férfi csapatban: 2. Szolnoki MÁV I- 4. Szolnoki MÁV II. A női egyest Tóth J. (Mezőtúr) nyerte. A margitszigeti Úttörő Stadionban megkezdődtek a Pajtás úttörő labdarúgó-torna döntőt A pusztamonostoriak eddig két mérkőzést játszottak. Eredmény: Barcs— Pusztamonostor 4:1, Puszta- monostor—Kispest 4:1. Lehet még jelentkezni a sportágat kedvelő, lehetőleg 12—16 éves fiúknak a Szolnoki MÁV atlétikai szakosztályába. Jelentkezés a MÁV sporttelepen keddtől péntekig minden nap fél 5-től, a szakosztály edzőinél Döntés a félbeszakadt mérkőzések ügyében Az Intéző bizottság szerdán este tárgyalta a vasárnap zivatar miatt félbeszakadt mérkőzések sorsát. A megyei I. osztályban mindkét találkozót újra kell játszani. A Karcag—Jászberényi Vasas mérkőzés időpontja szeptember 10-én 16 óra. A Szolnoki Cukorgyár—Kunszentmárton mérkőzést a cukorgyár! pályán szeptember 20-ig kell lejátszani. A mérkőzés ideiéről értesíteni kell a labdarúgó szövetséget, ha közösen nem tudnak megegyezni, akkor a szövetség jelöli ki az időpontot. Az ifjúságiaknál a Rákó- cziifalva—Túrkeve (1:1) és a Tószeg—Jászárokszállás (2:2) mérkőzéseket 10 perccel korábban fejezték be a zivatar miatt. Mindkettőt a pályán elért eredménnyel igazolták. A tartaüékbajnokságban a Tiszaföldvár—Kilián mérkőzésből mindössze 10 percet játszottak. Ezt szeptember 25-ig kell lejátszani Tisza- földváron. A megyei II. osztályban a Kengyel—Öcsöd ifjúsági mérkőzésen az öcsö- di csapat késett, ráadásul zivatar volt, amiért a találkozó elmaradt. A két pontot 0:0 gólaránnyal Kengyel kapta. Elgondolkoztató, hogy korábban az öcsödiek hasonló eset miatt már figyelmeztetve lettek. Az előző fordulóban Tiszaroff a felnőtt és az ifjúsági csapattal elutazott Jászalsószentgyörgyre, de igazolást nem vittek (!) magukkal. A mérkőzések elmaradtak, a 2—2 pontot 0:0 gól aránnyal Jászalsószent- györgy kapta. Három óvást is tárgyaltak. A Szolnoki Cukorgyár megóvta a Mezőtúr elleni mérkőzést, de a fegyelmi bizottság nem kapta meg a játékvezetői jelentést, s így nem foglalkoztak az öegyel. Kunszentmárton a Tószeg ellen 3:0 arányban elvesztett mérkőzést óvta meg Zsidai A. állítólagos jogosulatlan szerepeltetése miatt. Kiderült hogy elég bonyolult az ügy. Elképzelhető, hogy korábban játékvezetői műhiba történt, ezért a JT véleményét kérik. A Jászberényi Lehel—Tísza- földvár tartalékbajnoki mérkőzésen három tiszaföldvári játékos egy napon a felnőtt és az ifjúsági csapatban is játszott. A Lehel óvott és az 1:1 arányban végződött ifjúsági mérkőzés 2 pontját 0:0 gőlaránnyal megkapta. Egyben nyomatékosan figyelmeztetik a tiszaföldvári vezetőket, hogy legyeinek nagyobb tekintettel az ifjúsági játékosok egészségére. Kézilabda NB II. — Nűi — 1. Martfű 14 IS — ä 167: 78 24 2. Sörgyár 14 n — 3 156:100 22 3. Hmvhely 13 10 1 2 I45:ii.i 21 4. Makó 14 7 1 6 101:103 15 5. B.-csaba 14 6 2 6 103:112 14 6. Szentes 13 6 1 6 107:123 13 7. VM Köz. 13 6 — 7 116:114 12 8. Cegléd 14 5 1 8 106:116 11 9. Sz. Tanár. 13 5 — 8 89:128 10 10. Kiskőrös 14 4 2 8 85:123 10 II. Telefongy. 14 2 3 0 75:111 7 12. Tipográf. 14 2 1 11 93:130 5 — Férfi — 1. Martfű 13 11 1 1 280:187 23 2. B.-csaab 14 11 1 2 256:205 23 3. Budakal. 14 9 — 5 288:270 18 4. MÄVAG 13 8 1 4 283:230 17 5. D.-keszl 14 8 1 5 273:249 17 6. Kilián 14 7 — 7 266:247 14 7. H.-techn. 14 6 2 6 240:241 14 8. Hunvsdl 13 5 — 8 244:208 10 9. Cegléd 14 2 4 8 237:268 8 10. Makó 14 4 — 10 223:320 8 11. Kecském. 11 3 — 8 197:?’0 6 12. Hmvhely 14 2 — 12 271:323 4 Ságvári Endre Megyei Művelődési Központ szeptember 2-án indítja az 1969—70-es évi balett tanfolyamát Modern testképzés, óvodás kortól, felnőtt korig. Tanár: Juhász Mária. Jelentkezni lehet: a Művelőlési Központ irodájában. Telefon: 130—70. / Hosszú gyakorlattal rendelkező gépírni tudó általános adminisztrátor állást változtatna. Megbízható jeligére a kiadóba. Közgazdasági technikumi érettségivel, könyvelésben jártas dolgozót felvesz a Szolnok megyei Moziüzemi Vállalat. Jelentkezni Szolnok, Koszorú u. 4. ötszörös élüzem — lakatos, h és lánghegesztő, esztergályos marós — szakmunkásokat felvesz azonnali belépéssel 44 órái munkahéttel. Fizetés kollektn szerződés szerint — teljesítménybérben — útiköltség térítés mellett. Jelentkezés Vízgépészeti Vállalat, I. sz. Gyáregysége, Kunhegyes, munkaügy. Gépíró adminisztrátort felvesz a Szolnoki Járásbíróság. (II. e. 60. sz.) Napi 4 és 8 J5rás munkaidővé, női segédmunkásokat alkalmaz s szolnoki tejüzem. Felvételre keresünk férfi és női segédmunkásokat, két műszakos munkára. Jelentkezés: Fűrészek, Szolnok, Vöröshadsereg u. 15. Női dolgozókat válogatói, férfiakat gk. kísérői munkakörbe azonnal felveszünk. Szolnok, MÉK Kirendeltség, Téglagyár u. 9. Általános mérnököt keres azonnali felvételre a jászalsószent- györgyi Vegyesipari Ktsz. Többéves gyakorlattal rendelkezők előns'ben. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a fenti címen. Épületlakatos, vasszerkezeti lakatos, szerelő, szak-, betanííott és segédmunkásokat felveszünk, budapesti és vidéki, vátozó munkahelyre. Megfelelő gyakorlat után külföldi szerelésre is. 5 napos 44 órás munkahét. Bérezés: teljesítménybér, korlátozás nélkül. Vidéki munkahelyi pótlékot fizetünk. Szál'.áskölséget és hazautazási költséget térítünk. — Jelentkezés: Fémmunkás Vállalat Szerelési Üzem Budapest, XIII., Vágó Béla u. 11. — (volt Lomb út.) Azonnali belépéssel állandó jellegű munkára felveszünk gépkocsivezetőt, gépkocsirakodókat, gépkocsiszerelőket, magasnyomású vizsgával rendelkező kazánfűtőt, salakozókat és üzemi segédmunkásokat. Jó kereseti lehetőség, 40 órás munkahét. 48 órát fizetünk. Szükség esetén pihenőszobát. szállást biztosítunk. Utazási bérlethez hozzájárulási fizetünk. Jelentkezés: Állat fehérje Takarmányokat Előállító Vállalat Szolnok, Tószegi út. Beruházó vállalat keres nagy mély építési beruházásainak bonyolításához mérnököket és technikusokat, kirendeltségvezetői és műszaki ellenőri munkakörbe. Jelentkezés Budapest 5. Postafiók 94. címre kérjük részletes önéletrajzzal és fizetési igény megjelölésével. A Surján! Állam! Gazdaság azonnali belépéssel felvesz gyakorlott. jogosítvánnyal és traktorvezetői vizsgával rendelkező traktorvezetőket, öntözőgépészeket. Jelentkezni lehet a gazdaság surján! központjában. Ingyenes budapesti lakást biztosítunk vidéki munkavállalóink részére. Felveszünk 16 év feletti nőket fonásai betanított és segédmunkára. Jó kereset, nyereségrészesedés, természetbeni juttatás, szabad szombat. Hétvégi kedvezményes hazautazást térítünk. — Jelentkezés? Kőbányai Textilművek, Fonódai Telepe. Bp. X., Maglódi u. 25. Munkaerögaz- dálkodás. Az Épületkarbantartó Ktsz azonnali belépéssel felvesz kőműveseke és segédmunkásokat. Jelentkezés Szolnpk, Ady Endre u. 63. Gépírót keresünk adminisztratív munkakörbe, azonnali belépéssel. Üvegért Szolnok, Vöröshadsereg u. 32. Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat Szolnok, Vöröshadsereg út 33. felvételre keres gépésztechnikusokat 1—2 éves gyakorlattal, valamint férfi segédmunkásokat. Jelentkezni lehet a fenti címen. Gyakorlattal és garázsmesteri vizsgával rendelkező munkaerő jelentkezését várjuk gépkocsielőadói munkakörbe. „Erkölcsi bizonyítvánnyal»* jeligére a szolnoki hirdetőbe. Katonaidőt letöltött kezdő motorszerelő szakmunkást felvesz az ÉRDÉRT Vállalat 2. sz. telepe. Szolnok, Körösi út. A Szolnoki Patyolat felvételre keres női, férfi segédmunkásokat, vasalónői, szénbekészítői munkakörbe. Jelentkezés a vállalat központjában, Szolnok, Mártírok útja 19. Beton és Vasbetonipari Művelt Szentendrei Gyára azonnali belépésre alkalmaz férfiakat be- tonelemsryártó, nőket mozaik- lapgyártó. valamint takarítói munkák őrbe. Munkásszállót és üzemi étkezést biztosítunk. Két hetenként szabadszombat. Üti- költséghozzájárulást térítünk* Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat Szolnok, Vöröshadsereg u. 33. felvételre keres 1—2 éves gyakorlattal bérelszámolót és statisztikust. Jelentkezni a fenti címen lehet. A Baromfiipari Országos Vállalat törökszentmiklósi gyára vizsgázott fűtőt keres félstabil kazán fűtéséhez. Bővebb felvilágosítást a gyáregység műszaki osztálya ad. A Tiszasülyi Állami Gazdaság azonnali belépéssel felvesz gyakorlattal rendelkező értékesítési előadót. Fizetés megegyezés szerint. Továbbá felvesz jogosítvánnyal és traktorvezetői vizsgával rendelkező traktorvezetőket. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. Jelentkezés a gazdaság központjában. Felvételre keresünk! Hárommfl- szakos munkára 16. életévet betöltött vm. általános iskolai végzettséggel rendelkező női munkaerőt fonódai munkára. Átlagosan heti 44 órás munkaidő. — Vidékieknek lakást biztosítunk. Bővebb felvilágosítást levélben adunk: Pamuttextilművek Fonógyára. Cím: Budapest, XI. kér. Bocskai u. 90. Munkaügyi osztály. INGATLAN: 500 N.-ÖL fiatal gyümölcsös eladó. (Csol- lák mögött). Érdeklődni „Eladó” jeligére a kiadóba. NAGYKÖRŰBEN- 3 800 n.-öl szőlő és gyümölcsös sürgősen el- b<\< Érdeklőd-»» Szolnok, Ponty u. 3/a. du. 5-től. GARANCIÁLIS 408as Moszkvics eladó. Szolnok, Mátyás kir. u. 1. B. lépcsőház, IV. em. 13. _________ 60 1-ES Trabant új állapotban eladó. Tö- rökszentmiklós, Marx K. u. 38. (Alvég). 250 CM3-ES, jó állapotban lévő BMW motorkerékpár eladó. Jászboldogháza, Petőfi 18,____ Ti szaföldváron Bajkai Gábor út 100. sz. kétszobás ház és 690 n.-öl szőlő terméssel eladó. Jószág tartására alkalmas. Esetleg szolnoki, vagy törökszentmiklósi la- kásért is elcserélném. Érdeklődni lehet a helyszínen. KERTES családi ház eladó. Szolnok, Bem U. 25. GÉPJARltfO; GAZ—69-es gépkocsi eladó. Táncsics Tsz Jászkisér, Bokor Mihály ügyintéző. SIMSON Schwalbe motorkerékpár 50 cm3-es eladó. Szolnok, Kertváros, Horgász u. 9. LAKÁSCSERE: ELCSERÉLNÉM erkély es. távfűtéses, villany bojleres* gáztűzhelyéé, kazincbarcikai lakásomat hasonlóért Szolnokon. Magyar István. Kazincbarcika. Május L Út 21. EL em. 1. VEGYES: Gyermekgondozást vállalnék háznál. Poór Sándomé, Szolnok, Beloiannisz út 40. földszint. Bútorozott szoba három diák diák részére kiadó. Szolnok. Kun u. 3. (állatorvosi rendelővel szemben). ADAS-VÉTEL: A KUNGYALUI Zöld Mező Mg. Tsz Kungyalu, eladásra felkínál 1 db. szürke, kitűnő állapotban lévő Volga személy- gépkocsit. Ar megegyezés szerint. Megtekinthető : a tsz központjában, Kungyalu. HÁZASSÁG: 25 ÉVES, önhibáján kívül elvált asszony keresi korban hozzáillő férfi ismeretségét házasság céljából. Lakás szükséges. Fényképes levelek előnyben. „Csendes otthon»’ Jeligére a szolnoki hirdetőbe. Hirdessen a NÉPLAP-ban