Szolnok Megyei Néplap, 1969. augusztus (20. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-24 / 195. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP .Mosogatás közben POGLlNY JÓZSEF: BADACSONY A tudomány és technika világából Van-e „balkezesség" az állatvilágban ? A tudomány még ma sem tud megnyugtató magyará­zatot adni arra, hogy az em­beriség túlnyomó többsége — mintegy 95 százaléka — miért használja szívesebben h jobb kezét, mint a balt De vajon mi a helyzet az állatvilágban? Van-e ott is jobb- vagy balkezesség? Rhesus majmoknál megfi­gyelték, hogy többségük előnyben részesíti egyik ke­zét a másikkal szemben. 84 kísérleti állatból 46, tehát több mint a fele határozot­tan „egykezes” volt Azon­ban a 46-ból pontosan a fe­le, 23 jobbkezesnek és 23 balkezesnek mutatkozott. 30 csimpánz közül 18 szintén egyik kezét használta gyak­rabban, de itt is fele-fele arányban oszlottak meg a jobb- és balkezes csimpán­zok; Azt, hogy a majmok kö­zött is vannak egykezesek, az élelemszerzés gyakorlatá­val igyekeznek magyarázni. Arra azonban nincs semmi­féle ok, miért éppen a jobb vagy a bal kezét részesíti a majom előnyben; a megfi­gyelések arra engednek kö­vetkeztetni, hogy az tisztán a véletlen dolga. Szovjet árapályerőmű A Barents-tenger partvi­dékén üzembe helyezték az első szovjet árapály-erőmű­vet Bár az erőmű kapacitá­sa mindössze 400 kilowatt, az új létesítménynek rendkí­vül nagy jelentősége van. Itt ugyanis sokrétű kí­sérleteket folytathatnak annak megállapítására, — hogyan lehet a da­gály és apály felhasználá­sával olcsó villamosenergiá­hoz jutni. A szovjet szakem­berek véleménye szerint le­hetőség van arra, hogy gát­tal elzárják a Fehér-tenger egyik öblét, s a már műkö­dő erőmű tapasztalatait fel­használva, itt egy 14 millió kilowatt kapacitású árapály- erőművet építsenek. Kikötőépítés — atomenergiával Ausztrália északnyugati partjánál, Kap Keraudren közelében amerikai és auszt­ráliai atomszakemberek megkezdték egy kikötő épí­tésének az előmunkálatait, amely — a világon első íz­ben — atomrobbantással történik. Ugyancsak ez lesz az első víz alatti termo­nukleáris atomrobbantás. Ausztráliai szakemberek véle­ménye szerint az atom békés felhasználása nagy jelentősé­gű Ausztrália jövendő fej­lődésében. A kikötő céljaira kiválasz­tott terület Port Hedlandtól 120 kilométernyire fekszik északkeletre és jellemző az ausztráliai kontinens északi partvidékére, ahol a tenger olyan sekély, hogy a hajók meg sem közelíthetik a szá­razföldet. Ezért nem lehe­tett feltárni azokat a hatal­mas vasérctelepeket sem, amelyek egy amerikai válla­lat tulajdonában vannak. A terv szerint 5, egyen­ként 200 kilotonna erejű H- bombával fogják az Auszt­rália számára létfontosságú kikötő helyét „kiásni”, s ez­zel összekötő csatornát létre­hozni az Indiai-óceánhoz. A 265 méter mélyre leásott bombákat ez év végén, vagy legkésőbb 1970 tavaszán rob­bantják. A keletkező 30 mé­ter mély teknőből 1500 mé­ter hosszú és 500 méter szé­les ovális kikötőt építenek. Ez alkalmas arra is, hogy ércszállító hajók egészen 150 000 tonnáig rakodhassa­nak ottan. A költségek nagy részét az amerikaiak viselik: nemcsak Ausztrália iránti jóindulat­ból, hanem tudományos kí­sérlet céljából is. Hasonló kikötőépítést már régebben terveztek Alaszkában, ahol azonban az eszkimók tilta­kozása miatt lemondtak az atomrobbantásról. A föld-* alatti atomrobbantás sikeré­től teszik függővé, meg le­het-e ily módon oldani egy második Panama-csatorna építését. Ha sikerül a víz alatti robbantás, akkor nincs szük­ség sokezer munkaerő és gép évekig tartó munkájára a hasonló nagyságú építkezé­seknél, amivel lényeges ol­csóbbodás is elérhető az épí­tésnél. dogság a karrier és a magán­élet harmóniája. Fernandel: A boldogság: az elégedettség. Talán nem lát­szik meg az arcomon? Louis De Funés: Mi is az a boldogság? Nem tudom, hogy boldog vagyok-e, csak azt tudom, hogy nincs egy pillanatnyi nyugalmam sem. Jean-Paul Belmondo: A boldogság a szerelem, a jó színházi vagy filmszerep. A siker, a pénz, a hírnév, — mindez számomra már nem izgalmas élmény. Marie-France Boyer: A boldogság az, ha az ember jól érzi magát a saját bő­rében. Simone Signorét: Számom­ra mindenekelőtt a szerelem jelenti a boldogságot Anna Karina: Természete­sen hiszek a boldogságban, egyszerűen azért, mert bol­dog vagyok. Most már csak azt kellene megfogalmazni hogy miért— A családban Béluskát min­denki dédelgette. Béluska volt a tény. Az álom. A jövő. Apa keményen fogta. de most, hogy ötödéves lelt. majdnem kész mérnök, töb­bet megengedett neki. Apa esztárgályosból tornászta föl magát. Az van kiírva az aj­tajára, hogy m'érnök-igaz- gató. Az ám. de milyen árón?! Kár is volna elmon- duni, hiszen a felesége egyet­len sóhajában benne van az egész húsz év, az átvirrasz­tott éjszakák, a tanulás, a szűkölködés és az, hogy ő lemaradt, hogy ö hátul ma­radt. bent a konyhában. De erről nem illik beszélni, mert ez ma olyan divatos. Ez a drámai konfliktus a szín­padon, ez a filmen és persze ?z az életben. Anya csak mosolyog és minden álmát Béluskába öli, tőle várja a beteljesülést. Férjére is büsz­ke, de egy kicsit fáj. Talán nem is fájna, ha csak egyet­len szóval, egyetlen célzással méltányolná az 6 áldozatát, hogy neki is van része eb­ben. hogy férje mérnök lett, körülbelül úgy. mint a fron­ton annak a katonának, aki azt mondja bajtársának, hogy szökelj pajtás, majd addig én tüzelek. Igen, anya tü­zelt, igaz nem fegyverrel, de amig a férje tanult, a kály­hába rakott tüzet, mosott és főzött. Nem baj, megérte. Rózsi nem szerette Bélát. Féltékeny volt rá. Vagy ta­lán nagyon ismerte az ügyeit. Először csak négyszemközt tolta le a bátyját, látta ez nem használ, ezért az anyjá­nál támadott. Csak finoman persze, mert ugyebár Bélu- cit nem lehet anyunál... Az élet kegyetlenebb volt a lánynál. Akkor is éppen vasárnap délután volt, a fér­fiak lepihentek a szobában, Rózsi segített anyjának mo­sogatni. Egyszercsak beko­pogtatott apa titkárnője. És fájdalmas Szüzmária arccal elmondta vádjait. Anya és lánya csak bámultak. Az asz- szony olyan furcsának talál­ta itt a konyhában azt a nőt. Eddig csak férje hivatalának előszobájában találkoztak. A nő mosolyogva öt is mindig bejelentette, jó, hogy olyan ritkán járt oda. Most olyan furcsa és érthetetlen volt a sírása. „Gyermeket vár Béluská- tól. A fiú otthagyta, nem is tárgyal vele. Pedig úgy sze­rették egymást, ö tudja, ő várt volna még, gyűjtött la­kásra is és most...” „Nem. ez nem lehet igaz. Ezt nem szabad... Ezt nem engedem.” — Ezt sem vilá­gosan gondolta az asszony, csak érezte és amit a legjob­ban érzett, az a páni félelem volt, és ez kiszorította a szí­véből a sajnálatot. Csak a fiáért remegett, ez a lány, ez a nő most ellenség volt, s ha az esze próbált is ha­dakozni e gondolat ellen, szíve és vére legyőzte a halk sejtelmet. Rózsi látta az anya arcán a döbbenetét és a gondola­taiba látott. Azonnal átvette a tárgyalás vezetését. — Ké­rem. mi vállaljuk az anyagi részt. Holnap szépen elmegy az orvoshoz. Tessék, itt a cím, A titkárnő a lány arcába bámult és hervadtan, szó nél­kül ment ki az ajtón. — Világos! — mondta a lány. — El akarja magát ve­tetni egy fiatal fiúval, más­nak úgysem '’cellL Tényleg — gondolta az asz- szony. Ilyen erkölcstelen per- szóna. Elcsábította Béluskát és még most mit nem akar az én kisfiámtól. De hangosan csak ennyit mondott:-*■ A szemét!.., — Ezt is már csak azután, hogy be­fejezték a mosogatást. A viharfelhők elmúltak kis családi életük egéről, az élet a maga kitaposott medrében fclydogdlt. Apa beszélt Bélá­val, de Béluskát nem volt szabad idegesíteni, mert al- lamvizsgázott, egyébként is mindenben egyetértettek, mi­ért kellett volna hát vitat- kozniok. Az anya a vasárnapokat szerette legjobban. Kicsi bi­rodalmában, a konyhában az egész szívét beleadta a vasár­napi ebédekbe, délben a fér­fiak dicsérték öt és a f'őzt­jét, s ilyenkor kislányosan elpirult. Most is jólsikerült, min­den olyan meghitt, olyan harmonikus volt. A férfiak m<ír megitták a feketéjüket és ledőltek egy kis ebéd utáni szunyókálásra, Rózsi ott ügyetlenkedett mellette a konyhában. Először föl sem tűnt. de amikor a mosoga­tást is magára vállalta, őt meg küldte lefeküdni, egy kissé meglepődött. — Mi ütött beléd, te lány? Hiszen egy fél éve felém sem jöttél, messziről elkerülted a konyhaszagot? — kérdezte nevetve és titokban arra gondolt, hogy este megint kikunyerálja az éjfél utáni kimaradást. Gondolatban máris elengedte. Laci ara­nyos, rendes fiú. Rózsi pedig tud magára vigyázni. Fiata­lok. Úgyis annyit dolgoznak, tanulnak. Csinos ez a lány — álla­pította meg. Igaz. nem házi­as. Nagyon önfejű, de önálló, tudja mit csinál. Már kis­lánykorában is ilyen volt. Akkor azt hitték, majd kinö­vi. De Rózsi már tizenhat éves korában kioktatta őt, hogy nem él okosan, hogy mindig csak főz, mosogat, ne csodálkozzék, ha apa, ugye­bár... — Anya, te olyan maradi vagy. És naiv. Aranyos, jó mami. de mtardi. Harmincki­lenc éves vagy mindössze és úgy élsz. — tetszett meg Rózsinak a hason­lat —, mint egy szűz kis­lány. akit a szülei elfelejtet­tek fölvilágosítani. Mikor ve­lem először beszéltél nagylá­nyos dolgokról, emlékszel? — folytatta, — Akkor is el­pirultál és dadogtál, mintha nem te szültél volna bennün­ket. Bélát és engem. Olyan kínos volt akkor téged hall­gatni. Te egész biztos szű­zen mentél apához — szögez­te neki a kérdést és ö érez­te, megint elpirul. — Hát ez a múlté — kiál­tott fel a lány. — Én nem hivatkozom neked a tudo­mányra, a technikára, a világ fejlődésére, még a modem életfölfogásra sem. Egyet azonban szeretnék ne­ked megmondani, szeretné­lek téged utólag felvilágosí­tani. Nincs az egész földke­rekségen. nincs egyetlen olyan férfi még a legmamla- szabb sem, aki gyakorlat nél­kül menne a házasságba? Igazság ez? Becsületes do­log ez? — Te és apa hirdetitek az egyenjogúságot Apa hivatal­ból. te a nőszövetségben, tár­sadalmit munkában. Azután apa „hivatalból” megcsal té­ged, mert ő az okos vezető, az elfoglalt, a nagy, a körül­rajongott, a divatos negyve­nes férfi. Úgy tudok rajta nevetni. Milyen hiú! Hogyan keféli őszülő halántékát a tükör előtt. Mennyit kötöz- ködik a szabóval, mire el­tünteti a pocakját. Micsoda zoknik, micsoda nyakkendők. S mindezt nem neked, nem teérted édes anyukám. És te? Te pedig társadalmi munká­ban hűséges vagy, mert ez a te élethivatásod, a hűség. — Ne bántsd apádat, nem engedem) — vált komorrá az asszony arca, — <5 rengete­get tanul, dolgozik és szeret bennünket. A lány mintha nem is hal­lotta volna a gyenge ellen­vetést. folytatta: — Minden barátnőmnek tetszik. Azt mondják, mi­lyen jó nekem, hogy ilyen aranyos az apucikám. Érről persze apa nem tehet. Mind­erről csak egyedül te tehetsz anyukám. Mert elhanyagolod magad, mert naív vagy, mert— Az első beszélgetés után az asszony megdöbbent. Bement a szobába és sírt egy kicsit. A következőknél már hatá­rozottan haragot érzett a lá­nya iránt. De azért leült a férjével a dolgokat megbe­szélni. — Marhaság! — válaszolta a férfi és az asszony örült, hogy ezt hallotta és nem az igazságot. Nem is tudni, hogy ezek a beszélgetések hová fajultak volna, Rózsi meddig feszítet­te volna benne a fájdalom­mal vegyes gyűlölet érzését, ha meg nem jelenik családi életük kis színpadán, Laci. De megjelent, bemutatkozott, néki kezetcsókolt, s ez olyan kedves volt. — Ezzel a fiúval járok — mondotta Rózsi hanyagul, de hangja rekedt volt. Laci csinos, értelmes fiú. Figyelmes és szerény. Az asz- szony csak a harmadik hó­napban vette észre, hogy tu­lajdonképpen a fiú megmen­tette őt azoktól a kellemet­len beszélgetésektől. Rózsi is megváltozott. Kedves volt — és hiába nem talált jobb szót — alázatos. Rózsival együtt már ő is várta a fiút, minden este. de különösen vasárnap. Beszélgettek egy keveset, aztán lánya tekinte.- ■ tétöl vezérelve, tapintatosan kivonult. Hogy kitavaszodott, Rózsi- ék táncolni jártak, vasárna­ponként kirándulni. Gyakran elmaradoztak, Rózsi időnként hajnalban járt haza. Ekkor kicsit kifosztva érezte ma­gát, hogy már nem lehet ta­núja boldogságuknak. De gondolatban velük volt, ré­szese szerelmüknek és ez megvigasztalta. Lacit még apa is szeretje. Azt mondta róla, újtípusú értelmiség, belevaló kölyök. Az asszonynak egyszer azt is megsúgta az ágyban, amint éppen az újságot lapozgatta, hogyha a gyerekek összehá­zasodnak, a fiút oda veszi a vállalathoz. Valahogy La­cival az egész családi légkör, az élet kiegyensúlyozottá vált. O volt, ő lett a jó szel­lem, mindenki között az ösz- szekötő kapocs. És most nem jött. És az asszony nem tudta, csak érezte, ez talán valamit je­lenthet. — Mi ütött beléd te lány? — kérdezte mégegyszer és nevetve megkötötte Rózsi derekán a kötényt. — Mi­lyen jól áll neked. Nemsoká­ra úgyis szükséged lesz rá, ha asszony leszel. — Aztán azt is megkérdezte, Laci mikor jön. — Ó, anyu, úgy látom, te jobban odavagy Laciért, mint én — ezt a régi, már majd­nem elfelejtett flegmatikus hangon mondta. — Igaz. miért is ne? Vi­szonylag fiatal vagy és csi­nos. Plusz: ártatlan. Ez ma nagy kincs. Laci azt mondta, azért jár azzal az új lánnyal, mert nemcsak okos. de nő is. Nőies, ártatlan, bája, sarm.- ja van. Nekem viszont csak hideg, számító eszem. Tulaj­donképpen minden férfi eoy kicsit az édesanyja jóságát, kedvességét keresi a nőben — ezt mondta és otthagyott. — Otthagyott? — Igen, faképnél hagyott, és állapotosán. Anyjának eleredtek 'á könnyei. — Tudja? — Igen... — És? — Azt mondta, erkölcsi­leg nem tartozik nekem, hi­szen nem 6 volt életemben az első férfi, aztán pénzt adott orvosra. Az arcába vágtam a pénzt és. és... — a lány nem tudott szólni, ö is sírt és csuklóit. Elszállt min­den okossága és fölénye. Egymásra borultak és köny- nyük összefolyt. „Rohadt strici, lelkiisme­retlen kéjelgő lélekgyilkos. Elcsábította a lányomat!” — gondolta az asszony, de csak annyit mondott: — A szemét... Suha Andor Sztárok a boldogságról Sokan és sokszor nevezték a filmet „álomgyárnak”, amely kárpótolja az embert az élet nehézségeiért Az élet józan, tárgyilagos rendszerint kevés és szegényes élmé­nyeket nyújt és ha ad valamit, azt mások szenvedésé­vel kell megváltani. Azt mondják egyesek, hogy a töké­letes boldogságról csak álmodni lehet, vagy nem is léte­zik. A boldogság igenis létezik, csak harcolni kell érte és nem regényekben vagy filmekben kell keresni — mondja az ellentábor. Nem a mi tisztünk ítélni, hiszen az ítélet sem lehetne egyöntetű. De ugyanúgy nem lehet ka­tegorikusan kijelenteni, hogy a film csupán „álomgyár”, mert sokkal igényesebb feladatait jól teljesíti. Ami a boldogság fogalmát illeti — talán hasznos lesz, ha azok véleményét ismertetjük, akik a filmekben ismert „boldog­ság” alakítói. Mi a boldogság? — erre a kérdésre vála­szol néhány kiváló francia filmszínésznó és színész. Mireille Darc: Az ember a boldogágot csak akkor tuda­tosítja, ha ismeri (a boldogta­lanságot is. Nagyon boldog­talan volt a gyermekkorom. Amit most átélek az gazdag kárpótlás a múltért. Jean-Claude Brialy: Alap­jába véve optimista vagyok. A boldogság számomra any- nyi, iViint. — élni. Bourvil: A boldogság az, ha feleslegesen nem kompli­káljuk az életünket Ezért nem teszem fel a kérdést magamnak, hogy mi is az a boldogság. Francoise Brion: Pesszimis­ta vagyok, nem hiszek a bol­dogságban. Francis Blanche: A boldog­ság az, ami után az ember nagyon vágyódik, de ami el­érhetetlen : egy nagyot aludni. Sophie Daumier: Amióta Bedos felesége vagyok, töké­letes a boldogságom. Danielle Darrieux: A bol-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom