Szolnok Megyei Néplap, 1969. augusztus (20. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-17 / 190. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1959. augusztus W, Kenyeresek háza a falu közepén áll. Három hatalmas ikerablaka nyílik az utcára, előtte ápolt virágoskert. zöldre pingált vaskerítés. A házban a Kenyeres család három generációig lakik, azaz hamarosan már négy, mert a legif jabb Kenyeresné e napokban várja hogy megérkezik a család legifjabb tagja A három tágas szoba hatalmas beüvegezett verandából nyílik. Jobb kéz felől az öregé, Kenyeres Gáspáré. Gáspár bácsi ismert, köztiszteletnek örvendő ember a faluban. Negyven évig viselte a községi kondás felelősségteljes tisztét utána tíz évig volt a termelőszövetkezet sertéseinek gondozója, öt éve ment nyugdíjba amikor feleségét eltemette, de azóta is közéleti ember: a községi legeltetési bizottság elnöke. Szobájában öreg hálószoba- bútor, a kettős ágy felett egy kissé megfakult olajnyomat: Jézust ábrázolja az Olajfák hegyén. Mellette egy Szűz Mária alatta szögön a megboldogult Kenyeres Gáspár - né morzsolgatástól elkopott rózsafűzére. Szűz Máriával szemben díszes keretben lóg Kenyeres Gáspár ifjúkori színes fényképe: kackiás bajusszal. mellén a Károly-csa- patker észttel. A középső szobában Kenyeres István. a község tanácselnöke lakik feleségével Csak a falra kell nézni, és máris látható: az alma messze esett a fájától. Oklevelek díszes keretben: az egyik azt tanúsítja, hogy Kenyeres István annak idején második díjat nyert szavalatával a járási kultúrversenyen, egy másik arról tudósít, hogy elnyerte a „Kiváló munkásőr" címet A legutóbbi választásokon lett a községi tanács elnöke, és úgy érzi, ebben a beosztásban találta meg leginkább a helyét A harmadik szoba Kenyeres Mátyásé. aki 1947-ben született. Mátyásból a nagyszülők orvost a szülők politikust akartak nevelni, végül is gépésztechnikus lett Pesten tanult onnan is hozta feleségét, egy szemrevaló pesti csitrit, aki egyenesen a negyedik gimnáziumból evezett a házasság révébe. Es ha már az előző két szobában is vetettünk egy pillantást a , falakra, ne mulasszuk el ezt a legifjabb Kenyereseknél sem. Itt a falat beborítják a képeslapokból kivágott színes fotók: Belmondó és Lol- lobrigida, bikinis lányok és amerikai kocsik. A szekrények tetején italos üvegek, rozsdás szenes vasalók, használhatatlan istállólámpa, a nagymama porcelán kávéfőzője. Mindezek után joggal hihetnénk, hogy a három generáció között teljes hévvel dúl a manapság oly divatos nemzedéki harc. Nem. a Kenyeres családban teljes a békesség. Persze, az öreg mindig morgolódik, hogy az ifjak megtagadták az istent: Kenyeres István egyre nehezményezi. hogy Mátyásból kihalt a forradalmiság, de — ahogyan ezt a diplomácia nyelvén fogalmazzák — az alapvető kérdésekben teljes volt közöttük az összhang. Kenyeres Gáspár tsz-nvugdí- jas ma is bejár a szövetkezetbe és szívén viseli a közös ügyeit. Kenyeres István a falu lelke, szervez, agitál, sok jót tesz a községért. Felesége a helyi nőtanács elnöke. községi vb-tag. Kenyeres Mátyás pedig mint a gépjavító állomás ügyes technikusa. a legnagyobb megelégedésre' végzi munkáját. A kis Kenyeresné. a tsz-iroda adminisztrátora, öregek és fiatalok kedvence. Talán ellenségük sem akadt a faluban, ami pedig manapság nagyon ritka. Aztán egy napon megérkezett a iárási kórházból a kis Kenyeresné és vele a család légi fial) h sarja: Kenyeres Brigitta. A kislány nevét a papa elhatározásából az isteni B. B. után kapta, az idősebb Kenyeres-generáció legteljesebb rosszallása ellenére. Mátyás szerzett valahol egy hatalmas Bardot képet, mely elég fedetlenül ábrázolta a híres francia sexbombát és a fotót kiszögelte a gyerekágy fölé. Mellé tette a Brigitta első fényképét. A fotók alá a következő felirat került: „Ilyen volt, — ilyen lesz!’’ Hamarosan levelek tudatták a pesti osztálytársakkal és a helybeli barátokkal, hogy „Kenyeres Brigitta ünnepélyes felavatására folyó hó 15-én kerül sor az alsódombi Kenyeres-kúriában.’’ Mátyás igazi házibulit rendezett a kis jövevény tiszteletére. Amikor a vendégek összegyűltek. ünnepi beszédet is tartott: — Kedves egybegyűltek! Most amikor átadtam Kenyeres Brigittát nem mellőzhetem. hogy néhány dicsérő szóval megemlékezzek a mű elkészülésében derekas munkát kifejtett Kenyeres Mátyásról, aki a terveket elkészítette és a kivitelezést végrehajtotta. Természetesen az,utóbbit kooperációban Kenyeres Mátyásnéval, aki kiváló munkatársnak bizonyult; tanúsága a mű, melyről most lerántom a leplet Ezzel leemelte a pólyára terített színes selyemkendőt kitört a taps. majd Jocó, Mátyás osztálytársa és kebelbarátja lépett a gyerekágyhoz; — Es most megkeresztellek az ^atyádnak, és atyád barátainak a nevében. Viseld a Brigitta nevet, válj méltóvá dicső elődödhöz — és képletesen egy kis pezsgőt loccsintott a pólyára. A legidősebb Kenyeres Gáspár ekkor tüntetőén kivonult a helyiségből, fogai között istenkáromlást emlegetve Kenyeres István. az újdonsült nagypapa pedig szót kért: — Tisztelt barátaim! A kis ünnepség kedves volt de természetesen ez nem elég. Ezért, mint a mű nagyapja, szeretettel meghívom mindnyájukat a kis Brigitta szocialista névadó ünnepségére, melyet egy hét múlva tartunk az alsódombi tanácsházán. A vendégkoszorú örömmel fogadta az új alkalmat egy kiadós ivászatra. Egy hét múlva meg is tartották a névadót. A tanácselnök nagypapa kitett magáért. Részt vett az ünnepségen az iskola kórusa, egy úttörő szavalt, a tsz elnöke pedig ajándékokat adott át. Végül a titkár, aki a szertartást lebonyolította, átnyújtotta a névadásról szóló emléklapot. Este folytatódott a muri Kenyereséknél, Erre az időre a kis Brigittát a dédnagypapa szobájában fektették le. mert egy ekkora leánygyermek még nehezen bírja az éjszakázást. A murin Mátyás barátain kívül a község vezetői is részt vettek. Eljött a tsz-el- nök, a titkár, képviseltette magát a munkásőrség, és a dédnagypapa veterán barátai. Egy cigányzenekart is béreltek. mely felváltva húzta az ormódi temetőt és a kislányt a zongoránál. Hajnalra a három generáció a legtökéletesebb egyetértésben énekelte, hogy csak egy kislány van a világon, csuhaj, sose fájjon a fejed! A dédnagvoapp ébren vir- rasztott a kis Brigitta feje felett. Aztán, amikor napkeltével elcsendesült a társaság, a pestiek elmentek a hajra’i vonattal, a helybeliek pedig hazatámolyoetak szundikálni, üzembe lépett. Átkopogott a szomszédba Mariska néniért, aki a komaasszonya volt. Az öregasszony nagy fekete kendőjébe burkolta a pólvát és a csomagot halk léptekkel csempészték ki az alvó házból. a közeli plébánián már várta őket a pap. és minden k"’önös,ebb ceremónia nélkül végrehajtotta a keresztelés évezredes szertartását. A szent keresztvíz alá Mariska néni tartotta a kisdedet, aki a komplikációk elkerülése végett a keresztségben is a Brigitta nevet kapta, végtére ilyen szent is akad. Amikor a hideg víz végigfolyt a kislány fején. Brigitta felsírt, az öreg megijedt, de Mariska néni megnyugtatta: — Ettől erősödik a tüdő! Aztán visszacsempészték a gyereket a házba. Hamarosan felébredt a kis Kenyeresné. és ott találta őket a délnagypapa szobájában. Brigitta békésen aludt, mellette a dédnagypapa bóbiskolt. Az asztalon, kezéből kiesve a friss keresztlevél. — Matyi, Matyikám— Ide nézz — rázta fél az asszonyka a férjét és kezébe adta a keresztlevelet. — Ezért nem hagysz aludni? — morrgott Mátyás. — Ha ezt az apád megtudja! — Nyugodj meg. délre ezt beszéli az egész falu. — És nem lesz belőle semmi baj1? — Ha a srác nem fázott meg a keresztvíztől, akkor semmi. Tudod, — ült fél Mátyás az ágyban — ez olyan „népfrontgyeréké lesz. Brigitta felsírt a pólyában és csak akkor nyugodott meg. amikor szájában érezte anyja duzzadt mellét. — Na látod, ez a legfontosabb — mondta elégedetten Mátyás, majd a falnak fordult hogy szundítson még egy kicsit. Országúton A miniszter koránkelő ember. A város elép messze van Pesttől, s az utakról jobb nem is beszélni. Szóval, hajnalban indultunk. A kocsi kényelmes, meleg, a rádió andalító zenét sugároz, s én elaludtam. Volt egy kis lel- kitusám. talán mégsem illik, de legyőztek a körülmények. F.-ben bekaptunk egy feketét. Az út egyhangú. Már R. község előtt jártunk, amikor valaki integetni kezd. Megállunk. Egy öreg, hetven év körüli paraszt liheg az úton, orcája piros, szeme a hidegtől könnyes, — A fiam, itthon hagyta a fiam. Biciklivel ment, nem értem utói. hiába szaladtam. Adják oda neki. Átveszem a kis csomagot. Személyazonossági, katonakönyv, MÁV féláru igazolvány és 3 darab piros bankó. Nézem az öreg ártatlan szemét, s megfog ez a magától értetődő bizalom. Jó. átadjuk bácsikám, szólok, s azután eszembe jut: de hol adjuk át. — R.-ben van a Józsi, az állomáson — mondja — siessenek, pénz nélkül nem tud jegyet venni. Sietünk. A kocsiban senki sem szól. A táj most mindenki szemében barátságossá, meleggé válik. Hát ez volna az emberi bizalom közelről, gondolhatja a miniszter, mert mi másra gondolna? Pedig micsoda vagyon háromszáz forint ennek az embernek, s most gondolCÁCS1 MIHÁLY: VÍZPART Ladaxtyí Ml h á1y : Song XXI. Laj osr ól Nagyságosasszony csak nemrégen az, mosott, vasalt a kedves, ha férje hazajött, vacsorát főzött rögvest, s nem sok köze volt a történelemhez. Asszony volt, semmi több, ez volt a rangja, Becsülték érte többen, [asszony, különösen mikor Lajosa nem volt otthoni. De volt már ilyen a történél embert. Lajos! — mondta Lajosnak csöndes esten — holnaptól már nem ez tesz! Nekem nagyságosasszonysághoz tenne [kedvemi te meg konyítasz a történetemhez. i így lett Lajosiéből nagyságosasszony, Lajos meg elkeseredetten a törénelemhez hőnyit a gangon.' De volt már ilyen a történelemben. JELENÉSEK Uram, micsoda álmot adtál a fülorvosi rendelőben! Jöttek a szakáltalanok, rövidre vágva a hajuk, és mikor halkan feldaloltak, még dallama is volt a dalnak, — dicsértessék a te hatalmad. Uram, micsoda álmot adtál, mikor a külvárost bejártam! Marxot olvastak, nem Lukácsot, megint a Honi takácsok, a nem lestük egérként a macskát, nem rugdosott belénk kamatláb, ez az álom tetszett leginkább 9 6 én is — unva a kocsma mocskát —- templomban írtam a dalocskát, derűs volt mind, b — istennek tetszőn —r ki volt rakva a pontosvesszőm, húszast adtam a szerkesztőnek, köszönte váltig az ebadta, a versem a címoldalba rakta. ;; kodás nélkül ránk bánta. Hiába, ezek a régi öregek... Az r.-i állomás öt méter az országúttól. A sofőr viszi a csomagot, de a miniszter is kíváncsi, nekem meg ez a szakmám. Várakozik a pénztárnál egy fiú. Farzseb, belsőzseb. Sehol semmi. Odamegyünk. Itt van. szól a sofőr, mi pedig kíváncsian lessük a hatást. — Hát otthon maradt? Apám küldte ugye? Köszönöm, emberek, már itt is a vonat, sietek a gyűlésre. Felismertem a fiút a sokaságban, s figyeltem az arcát, mit szól az előadóhoz, a miniszterhez, aki a csomagot és pénzt hozó küldöttség egyik tagja volt. Nem nagyon lepődött meg. Valamit súgott a társának és ezzel — kész. Valószínű, ő ahhoz az új, ifjú generációhoz tartozik, amelynél szintén természetes már az ilyesmi. Sagan - s a búbánatos „huligánok“ — Olvastad? — Mit? — Sagant?-— Igent! — Milyen? — Vacak. Blőd és frivol, és erkölcstelen. Nem azért, mert nyíltan ír a szerelemről, hanem mert mindig úgy szeretkeznek, hogy közben nem szeretik egymást ít Jó reggelt, búbánat sem tetszett. Ez még rosszabb. — Akkor miért olvasod Sagant? — Mert úgy látszik, én is sznob vagyok, s olvasásban is a divat után megyek. — Igazad van! Én sem szeretem ezt a nőt. Már harmadszor van férjnél, s alig múlt húszéves. Ügy látszik, a saját tapasztalatait írja. No, gyere, menjünk be, kezdődik. A helyszín: Nagymaros, kultúrterem. A kérdező: tizennyolc éves, szőke lány. Olyan külsővel, amitől az ember egy kissé megretten, s a tsz-ben madárijesztőnek vélnék. A másik: húszéves fiú. Öltözéke, külseje mint a lányé. Mindketten: öltözékük után Ítélve, huligánok, a szavuk és véleményük azonban... Nem szeretnék senkit befolyásolni, de azt hiszem, amit mondtak, megbízható értékelés volt az Írónőről. Egyébként, hogy egy kérdés se maradjon válaszolat- lanul: az ünnepi taggyűlésre voltak hivatalosak. Részeg libák E.-ben egy asszony kiöntött az udvarra három üveg megromlott rumos meggyet. Tizenkét, álmait betöltő libája mór régen vett részt Ilyen dáridón. Az asszony, ahogy hazament a gyűlésrőli látja, hogy a drága jószágok — megdöglöttek! Lélekszakadva szaladt a tanácsházái. ra, ahol még süt a fény. — Megmérgezték őket', bosszúból, amíg én a pesti előadót hallgattam. S szidta az előadót, a tanácsot, de kiváltképpen, akit gyilkosnál: gyanított. Megy a tanácselnök, szegény feje. mert nem .bír az asszonnyal. Vele megyek. Bemegyünk, tényleg ott a temérdek döglött liba, ég felé fordult lábakkal. Mondom, hogy forrázza le gyorsan, hátha csak megdermedtek a hidegtől. Megteszi: ugrik a liba a forró víztől. aágog, szalad a konyha kövén, de olyan részegen. Fölemelem, nézem, érzik a rum szaga. — Be van ez rúgva, én- gyom — szólok az asszonynak. Az meg rám néz, mint a hülyére. Azután homlokára csap, kimerednek a szemei és felvisít: —• Hát a rumos meggy, édes lelkem, a rumos meggy! — Azzal pofozgatja a libáit. s az mind észhez tér. De az elsőn már nem tud segíteni, az már toll nélkül, mezítelen maradt. Él, persze, ez is, csak ruha kell neki! Hahotázás, azután megnyugszik mindenki. Visszamegyünk a hivatalba. Azután cihelődés, mennénk már, de ismét zörögnek. — Jöjjenek libát enni, a kopaszt megsütöttem). Gyere no, Feri fiam — „emeli” ki a tanácselnököt, mert *azért mégiscsak ő itt a hangadó. no meg az életmentő is. Elmentünk. S. A. rr Oss Ferenc: A népfront-gyerek
