Szolnok Megyei Néplap, 1969. augusztus (20. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-02 / 177. szám
* 6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1969. augusztus 2. Versenyben a 3. helyért Hajrájához érkezett a vízilabda OB I. Még három forduló van hátra, de a bajnoki címet már aligha lehet elvenni az OSC-től. Az egyetemisták csapata veretlenül, négy ponttal vezet az FTC és hat ponttal az Eger és Szolnok előtt. Bár elméletileg még az FTC megelőzhetné. azonban az OSC hátralévő ellenfeleit tekintve ez valószínűtlen. Nagy a harc viszont a második és harmadik helyén az FTC, az Eger és a Szolnoki Dózsa között. A szombat-vasárnapi forduló után még aligha lesz változás. Az Eger otthonában fogadja az eddig még nyeretlen MTK-t, s biztos hazai győzelem születik, s az FTC is megszerzi a két pontot a BVSC ellenében. A Szolnoki Dózsa a Bp.- Spartacushoz utazik, a tavaszi fordulóban 6:2 aránj* ban a szolnokiak győztek. Tanulságképpen érdemes felidézni az akkori mérkőzést. A Dózsa az első negyedben nem tudott gólt dobni; A másodikban is csak egyet, pedig ekkor már emberelőnyben játszott, mivel a játékvezető Csillagot verekedésért végleg kiállította. A harmadik és negyedik negyedben aztán az emberelőnyt kihasználva öt gólt dobott a Dózsa Molnár hálójába. Az utóbbi fordulókban jó,, játékot nyújtott a Tisza-partj csapat, de éppen a felidézett tavaszi mérkőzés figyelmeztető: a Spartacus időnként nagyon jól játszik, meglepetésre is képes. Reméljük ezúttal nem. A szolnokiak egész héten edzettek. Sérült nincs és így ma este 18 órakor a Sportuszodában a legjobb csapatot küldheti vízbe Kanizsa edző. A győzelem a versenyben maradást jelenti- Az esetleges vereséggel azonban a 4. hely is veszélyben forog, mert a Bp„ Honvéd két pontra megközelíti a Dózsát és az utolsó mérkőzést éppen a Honvéd ellen kell játszani Budapesten. A mai találkozó tehát kettős értelemben is tétmérkőzés. Reméljük szolnoki győzelemről adhatunk majd számot; Káderképzés a hadseregben Az MTS Katonai Bizottságának javaslata alapján a néphadseregben bevezették az alapfokú sports zak káderkép zést Ennek alapvető célja, hogy növeljék a testnevelési és sportmozgalomban folyó szakmai munka színvonalát. A tanfolyamokat elvégzett leszerelő katonákon keresztül ugyanis különösen * falu sportéletében jelent ez majd nagy segítséget A hadsereg sajátosságait és az igényeket figyelembe véve elsősorban labdajátékokban, atlétikában, különböző sportágakban szerveztek tanfolyamokat Az önállóan szervezett tanfolyamok helyének kiválasztásánál figyelembe vették a sportobjektumok helyzetét. az adott sportágak színvonalát és a szakelőadóik biztosításának lehetőségeit Aa előadókat testnevelő tanárokból, szakoktatókból az MTS helyi szerveinek segítségével választották ld. Ezek a feltételek biztosították a tanfolyamok megfelelő színvonalát A hallgatók többsége megfelelő szorgalomról, aktivitásról és sportbeli előrehaladásról tett tanúbizonyságot. Ezt a vizsgák jegyzőkönyvei, de a TS-ek szakelőadói, a vizsgabizottságok tagjai is bizonyítják. Az MTS Katonai Bizottsága értékelve az alapfokú szakkáderképzést, megállapította: az eredmények mellett a további fejlődés érdekében növelni kéül a létszámot Törekedni kell arra, hogy a tanfolyamokat elvégzett fiatalok a leszerelésük után hasznosítsák is a tanultakat. Ezért a jövőben a honvédségi sportkörök közük az illetékes TS-ekkel azok nevét, akik valamilyen sportágban versenybírói szervezői, vagy edzői minősítést szereztek. Hírek a Rákóczifalvai TSZSK-ból A Rákóczifalvai TSZSK labdarúgó szakosztálya szeptember 21-én villámtomál rendez négy úttörő válogatott labdarúgó csapat részvételével a szakosztály volt edzőjének, játékosának, Tó- vizí Istvánnak emlékére. A tornára a Szolnoki MTE, a Martfűi MSE, a Tisza- földvári TSZSE, valamint a Rákóczi TSZSE által patronált iskolák úttörőcsapatainak válogatott együtteseit hívták meg. A meghívottak mindegyike örömmel vállalta a részvételt A felnőtt ás ifjúsági csapat július 14. óta készül az őszi fordulóra. Edzés mellett szorítanak időt jura is, hogy az építendő modem öltöző helyét rendezzék. örülnek annak, hogy V&rcag I. és Komáromi I. sérülésének gyógyulása véglegesnek mutatkozik. ☆ A labdarúgó szakosztály '‘Vezetősége vasárnap, augusztus 3-áJ| 10 órakor a sportpályán szurkoló ankétot rendez, melyre mindenkit szeretettel meghívnak. Hétvégi műsor SZOMBAT Labdarúgás. Megyei I. osztály1: Szó. Cukorgyár—Tószeg, Cukorgyári pálya, 17, Magyar. Tartalék bajnokság: Szó. MÁV—Kilián FSE, MAV-sporttelep, 17. Idegenben szerepelnek: a vízilabda OB I-ben a Szolnoki Dózsa a Bp. Spartacus ellen, a Szolnoki Dózsa úszói Budapesten az országos ifjúsági bajnokságon, a VÍZIG és a Szó. MTE kajak-kenusai Békéssizentandrá- son a vidék bajnokságon, — B. Nagy Pál, a Szó. MÁV párbajtőrözője Minszkben a szocialista országok vívó ver senyén, Bata Erzsébet és Pásztor Zsuzsa, a Szó. MÁV atlétái a lengyelek elleni ifjúsági válogatott viadalon Budapesten, Hunyadi Sándor és Csabai Béla, a Szó. MÁV ökölvívói a nemzetközi Balaton bajnokságon, Keszthelyen. VASÁRNAP Labdarúgás. Megyei I. osztály: Mezőtúr—Karcag Horváth L.; Kunszentmártoni TE—Kunhegyes 17, Csák II Jb Vasas—K. ME- DOSZ 17, Mihályi. Jászárokszál- lás—Rákóczi falva Hegedűs. Üj- Bzász—Szó. Olajbányász Hoff er. Jászkisér-Jászjákóhalma Aszta-« los. Türkeve—Szó. Gépjavító 17, Bokor. Megyei II. o.: Jászüadány—Sza- jol Vágó K. Tiseatenyő—Jószal- sószantgyörgy Busa. Kisújszállás —KWgyel Detki. J-apátl—Abád- szalók Kollai. Cibakháza—Zagy- varékas Horváth I. Öcsöd—Dózsa SE Dobos, Fegyvernek—Ti- szaroff Deák. Szászberek—Szó. Traktor Gere. Barátságos mérkőzés: Szolnoki MÁV—Martfű MÁV-sporttelep 10. Törökszentmiklósi Vasas—Orosza lányi Bányász 17, az új sporttelepen. Idegenben szerepelnek: a labdarúgó Nyári Kupában a Szó. MTE Kecskeméten, a Jb. Lehel Budafokon. A Szolnoki Dózsa úszói Budapesten az országos ifjúsági bajnokságon, a VÍZIG és a Szó. MTE kajak-kenusai Bé- késszentandráson a vidék bajnokságon, B. Nagy Pál, a Szó. MÁV párbajtőrözője Minszkben a szocialista országok vívóversenyén, Bata Erzsébet és Pásztor Zsuzsa, a Szó. MÁV atlétái a lengyelek elleni ifjúsági válogatott viadalon Budapesten. Hunyadi Sándor és Csabai Béla, a Szó. MÁV ökölvívói a nemzetközi Balaton bajnokságon Keszthelyen. Azonnali belépéssel felveszünk gyakorlattal rendelkező horizontesztergályos, szerelő-lakatos szakmunkásokat, valamint segédmunkásokat. Vidékiek levélben jelentkezzenek. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. Jelentkezés: Jászberény, Aprítógépgyár, üzemgazdasági osztály. Szolnoki Háziipari Szövetkezet Magyar út 14. sz. munkakönyv nélkül azonnali tagfelvételre keres gyakorlattal rendelkező varrónőket, alsó-felső gyermekruha varrásra: — bedolgozókat Szolnokról és vidékről, ugyancsak bedolgozókat keres azonnali felvételre vertcsipke készítésre. Azonnal! belépéssel felveszünk férfi és női segédmunkásokat és adminisztratív munkakörbe gépírni tudó érettségizett nőt. Jelentkezés Fűrészek, Szolnok, Vö- röshadsereg u. 15. Tranzisztoros rádiók és magnetofonok javításában gyakorlott műszerészt keresünk. — Gelka, Jászberény, Dózsa György út 2. Napi 4 és 8 órás munkaidővel női •egédmunkásokat alkalmaz m szolnoki tejüzem. Építés műszaki ellenőrt és építész tervezőt, valamint műszaki rajzolókat keresünk lehetőleg hosszabb gyakorlattal. Fizetés gyakorlattól függően, megegyezés szerint. Jelentkezés a ki- rendeltség vezetőnél. SZÖVTERV Szolnok Megyei Kirendeltsége, Szolnok, Beloiannisz u 74. sz. A Budapesti Lakásépítő Vállalat (Bp. X., Pongrác út 21.) pótfelvételt hirdet VHI. általánost végzett fiúknak — kollégiumi elhelyezéssel — épületburkoló, ácsállványozó villanyszerelő, épület- lakatos, lágyfedő-vizszigetelő és épületüvegező szakmákra. Jelentkezni a fenti címen lehet személyesen, vagy írásban. Weinmar rakodó gépkezelőt, kőműves szakmunkást és segédmunkásokat veszünk fel azonnali belépéssel. Fizetés megegyezés szerint. MÉH Vállalat Szolnok, Mártírok útja 9. A Tószegi Dózsa Termelőszövetkezet felvételre keres gépjármű elektromos szerelőt, aki az akkumulátor javításában Is jártas. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés Kiss Vince műhelyvezetőnél, a központi gépműhelyben. Talajjavító Vállalat azonnali belépéssel felvesz 1 munkavezetőt, Jászsági munkahelyre. Továbbá Szolnok területi irodára 1 adminisztrátort. Mindkét munkakör betöltéséhez érettségi szükséges. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés : Szolnok, Gutenberg tér 10. alatt. Magasnyomású vizsgával rendelkező kazánfűtőt 2200.— Ft 2300.—* Ft keresettel, Safakozót 1850.— —2000.— Ft, továbbá gyakorlattal rendelkező TMK lakatosokat 2300—2500.— Ft-os kereset mellett azonnali belépéssel felveszünk. 40 órás munkahét. — Szükség esetén szállást is biztosítunk, távol lakók részére. Jelentkezés: Allatifehérje Takarmányokat FiőéWó Vállalat Szolnok, Tószegi út. Gyakorlott gyors- és gépírót felveszünk. Jelentkezés: Szolnoki Járási Földhivatal Szolnok, József A. u. 46. I. em. 26. Gyakorlattal és újkeletű erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkező élelmiszer raktárost felveszünk. Alföldi üzemi Vendéglátóipari Vállalat Szolnok, Magyar utca 7. szám. Keresünk legalább 3 éves gyakorlattal rendelkező könyvelésben jártas közgazdasági technikumot végzett nőt, vagy férfit belső ellenőri munkakörben. — Jelentkezés írásban a személyzeti vezetőnél, felvétel esetén útiköltséget térítünk. Túrkevei Vegyesipari Ktsz Túrkeve, Május 1. u. 13. sz. A Szolnok megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat karcagi körzeti üzeme felvételre keres adminisztrációs ügyekben jártas, lehetőleg gyakorlattal rendelkező gondnokot, valamint villanyszerelő és lakatos szakmunkásokat. Jelentkezés személyesen, Karcag, Vasút u. 99. sz. munkaügyi előadónál. A Keletmagyarországi Rövid- és Kötöttáru Nagykereskedelmi Vállalat férfi segédmunkást, valamint női munkaerőt keres számlázási munkakörbe. Gépírni tudók előnyben. Jelentkezni lehet: Szolnok, Petőfi Sándor út 3/a. Hajtó rakodót felvesz az Építőipari Szállító Vállalat szolnoki kirendeltsége. Szolnok, Thököly úti lótelep. Gyakorlattal rendelkező építész- technikust és építészmérnököt tervezési és építési munkák ellenőrzésére, bonyolítására felveszünk. „Jó kereseti lehetőség” jeligére a szolnoki hirdetőbe kérjük megküldeni. A Jászateószentgyörgyl Vegyesipari Ktsz azonnali belépéssel felvesz asztalos szakmunkásokat, valamint 5 éves gyakorlattal rendelkező gyors-gépírót. INGYENES tehergépkocsivezetői engedély egy hónap alatt. A 7. sz. Autóközlekedési Vállalat felvételt hirdet katonaidőt letöltött VUL általánossal rendelkező férfiak részére, 35 éves korig. Felvétel esetén 1 hónapig 6.— Ft-os órabért fizetünk, ezen idő alatt a KPM tanintézetnél tehergépkocsivezetői tanfolyamon kell részt venni. A tanfolyam ingyenes. Jelentkezés és felvilágosítás Szolnok, József A. u. 91. sz. Mihályi Ferenc vezénylőnél. Villanyszerelő szakmunkást felveszünk. — Jelentkezés: 902-es TÜZEP-telep, Szolnok, Mártírok útja 35. TMK műhely. ' Három műszakos üzemünkbe érettségizett lányokat laboráns! bet osztásba felveszünk. Betanításukról folyamatosan gondoskodunk. Szolnoki Tejüzem. Nyugdíjas hűtőkompresszor-kezelőket felveszünk három műszakra. Szolnoki Tejüzem. Agronómus 2# éves gyakorlattal, felsőfokú végzettséggel állást változtatna. Cím a kiadóba. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Felnőtt oktatás a Debrecen—Parlagi Mezőgazdasági Technikum és szakközépiskola levelező tagozatán. Értesítem a mezőgazdasági üzemek (termelőszövetkezetek), kertészeti és egyéb mezőgazdasági vállalatot (és szak- igazgatás területén középfokú szakmai végzettséget Felvételre keresünk! Hárommfl- szakos munkára 16. életévet betöltött vm. általános Iskolai vég- zettséggel rendelkező női munkaerőt fonódai munkára. Átlagosan heti 44 órás munkaidő. —* Vidékieknek lakást biztosítunk. Bővebb felvilágosítást levélben adunk: Pamuttextilművek Fonógyára. Cím: Budapest, XT. kér. Bocskai u. 90 Munkaügyi osztály. Számlázó! eryakorlatta! rendelkező, lehetőleg érettségizett szolnoki fiatal munkaerőket felvesz Text.ilnagyker. Vállalat szolnoki lerakata. Szolnok, Rékasi út. Jelentkezni lehet szombat kivételével 7—16 h-Ig. Szolnok 1-es postahivatal postai kézbesítőket vesz fel l*no forint bérrel. Jelentkezés a hivatal főnöki irodájában. igénylő munkakörökben dolgozókat vezető, termelőszövetkezeti választott vezető, üzemi részlegvezető, stb.) — hogy részükre iskolánknál a levelező tagozaton 1969. szeptember hó folyamán egy kertészeti szakközépiskolai első osztályt indítunk be. Felvételre jelentkezhet az, aki — az általános iskola Vili. osztályát elvégezte és a 17. életévét betöltötte, ill. 1969. augusztus 31- ig betölti; — három éves (növénytermesztési és állattenyészGépjármflvek és mrySgarda.«"! gének szerelésében jártas önálló szerelőket, kezdőket is dunakeszi úi telenbelvünkre felveszünk Munkásszállást, nani egyszeri érkezést és kedvezmőnve«? u*a- z*ct biz*n«í*unk. 5 nanos munkabét. Fizetés me^ervezés szerint jeion^kami lebet: Szentendre, Rómaisánc u. 9. sz. alatt. Génkocsi előadót. — gyakorlati munkakörbe érettségizett dolgozót felveszünk. — Jelentkezés: Szolnoki TŰ'**1® v-snaiat, Kossuth tér 1. Irodaház. tési< vagy kertészeti) nagyüzemi gyakorlattal rendelkezik; — tanulmányi szerződést kötött, illetve szövetkezeti tag; — jelenlegi munkaköre középfokú végzettséget igényel. Jelentkezési határidő; 1969. augusztus 8-ig iskolánknál. V*él*etrin1gr*,?á<;bn7 fplypgyíintf ió V«*-eseti leKeJő«?éí'°’el sz»k,rén- zett női dolem-rékat. evaVnr’at nélküli dolgozókat betanítunk. Jelenike-yé«; r mimkafiírvön. Szolnoki ÁFÉSZ, Beloiannisz u. 34. Részletes felvételi tájékoztatót a jelentkező kérésére küldünk. Igazgató INGATLAN: NAGYKÖRŰ, Rákóczi u. 70. ez. ház 700 n-öl gyümölcsössel eladó. — Érdeklődni ugyanott. KÉTSZOBA — összkomfortos OTP öröklakás garázzsal átvállalással is eladó. Szolnok, Tanács u. V. ép. fszt 2. 18 h után, szombat, vasárnap egész nap. KÉTSZOBÁS ház — azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: 17 h után. — Szolnok, Szegfű u. 21. szám. HÁZ sürgősen eladó. Rákóczifalva, Rákóczi út 55. Ugyanott 408-as Moszkvics kifogástalan állapotban eladó. EGY vagy másfélszobás szövetkezeti lakást vennék, vagy kettőszobás összkomfortos lakást cserélnék két kis lakásra. Ajánlatokat „Lakás” jeligére a szolnoki hirdetőbe. ELADÓ egy kis ház 162 n-öl kerttel, melléképülettel, Szanda- szőllősön, bölcsődével szemben. SZOLNOK, Sütő u 13.* József Attila u. 6. házak eladók; ga- rázs kiadó. KÉT család részére alkalmas családi ház eladó. . Szolnok, Napsugár út 12. Kertváros. ELADÓ kétfBobás — összkomfortos kertes családi ház. Jó közlekedés, jószágtartás, víz, villany lehetőség. Érdeklődni a helyszínen. Rákosi István, Szolnok, Ko- csoros 46 (a sport reptér bejáratánál). 415 n-ÖI telek 2 szoba — összkomfortos ház beköltözhetően sürgősen eladó. Rákóczifalva, Ady Endre út 15. ELADÓ Kisújszállás, Mikes utca 6. alatti azonnal beköltözhető lakóház, megtekinthető szombat, vasárnap. LAKÁSCSERE: KERTVAROSBAN — 146 n-öl gyümölcsös vikkendház építésére Is alkalmas, eladó. Szolnok. Szivárvány u. 48. PESTHEZ közel, Dunakanyarban lévő — másfélszobás modem váci lakásohiat szolnokira elcserélném. „Minden variáció érdekel” jeligére a kiadóba. ELCSERÉLNÉM «zo- ba-konyhás házamat bérházi vagy szövetkezetire megegyezéssel. „Közkórház mögött” jeligére a szolnoki hirdetőbe. PESTI egyszoba Összkomfortos lakásomat szolnoki modern lakásra cserélném. — „Szép környezet” Jeligére a szolnoki hirdetőbe. GÉPJÁRMŰ: 1 db HP MIA motor eladó. Besenyszög, Hunyadi út 8. szám. MŰSZAKI vizsgázott 1102-es Skoda 13 000 Ft-ért eladó. Mezőtúr, Kossuth tér 5. 13 EZER kilométert futott Pannónia eladó. — Beregszászi. Mezőtúr, Kétgátköz 42. szám. 40S-as Moszkvics gk. és 2 személyes túrasátor kitűnő állapotban eladó. Lugosi. Szolnok, Május 1. u. 53. szám.. MŰSZAKI vizsgázott 900-as Wartburg eladó. Kengyel, Zrínyi u. 14. 403-as Mosekvics eladó. Karcag, Bethlen Gábor u. 13. sz. Érdeklődni szombaton du és vasárnap délelőtt. ÜZEMKÉPES háromszázötvenes Velorex olcsón eladó. Jász^ apáti, Tompa Mihály u. 5. szám. TRABANT 600-as Jó állapotban 36 000 forintért eladó. Kisújszállás, Malom út 50. szám. 901-es Trabant eladó. Jászapáti, Beloiannisz u. 39/a. MOSZKVICS 403-as Jó állapotban eladó. Jászberény, Túzok u. 1 szám. 350 cm3-es — most vizsgázott oldalkocsis BMW (gardátenge- lyes) eladó. Szolnok* Kisfaludy u. 7. P—10-es Pannónia —• krómozott tankkal —■ 8000 km-rel sürgősen eladó. Szolnok, Iszap u. 12. 17 h után. 407-es Moszkvics ge- nerólozott motorral vizsgázott, kifogástalan állapotban eladó. Rab Gyula Kisújszállás, Csokonai u. l. 601-es Trabant kitűnő állapotban eladó. Mezőtúr, Damjanich u. 38/b. szám. TRIAL Cross kivitelű túra Pahnonia 500 km-t futott, áron alul eladó. Török- szentmiklós, Kossuth U. 107. SZÉP német (6 db- ból álló) konyhabútor és tűzhely eladó. Szolnok, Batthyány u. 36. szám. FEKETE rövid páncéltőkés Produktív— Genossenshaft Wien gyártmányú zongora eladó. Mezőtúr, Jó-* zsef Attila út 13. sz. RÉSZLETRE vásároljon rekamiét, gamli túrát, fotelágyat, —* Román kárpitostól. Budapest, Nagymező utca hatvanhat. Írjon képes tájékoztatóért. VEGYES: GARÁZS kiadó. — Érdeklődni Szolnok. Tisza Antal u. 13* HasznosnénáL PÓTVIZSGA élőkéi szításét vállalja pen dagógus — Szolnok* Somogyvári, Egyet* értés u. 7. HATLAKÁSOS társasház építéshez társakat keresek. Ér-, deklődni vasárnap Szolnok, Üttörő u. 41. HÁZASSÁG: 80 ÉVES egészséges független tsz nyug-* díjas, saját berendezett házzal, korban hozzáillő, tanyai életet kedvelő, független asszony Ismeretségét keresi házasság céljából. Vá-* laszt „Nyugodt élet’* jeligére a jászberényi Magyar Hirdetőbe kérek. A LAKÓHÁZBAN, A LAKÁS BERENDEZÉSÉBEN ÉS gázrobbanási károkat is megtéríti az ÉPÜLET- . ÉS HÁZTARTÁSI BIZTOSÍTÁS alapján az _________Állami biztosító , A Jászberényi Járási Tanács V. B. Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Osztálya betöltésére pályázatot hird et. IGAZGATÁSI CSOPORTVEZETŐI MUNKAKOR Jelentkezhetnek írásban, vagy személyesen azok, akik jogi végzettséggel rendelkeznek, esetleg tanulmányaik befejezése előtt állnak. Fizetés megegyezés szerint útiköltséget felvétel esetén térítünk. — Cím: Jászberény, Hatvani út 1. szám, Telefon: 415. FELSZERELÉSÉBEN KELETKEZETT