Szolnok Megyei Néplap, 1969. augusztus (20. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-16 / 189. szám
MELEG-HIDEG Mind a két képünk most készült 30 Celsius fokos hőségben. Am az egyik munkahelyen jóval többet, a másikon jóval kevesebbet mutatott a hőmérő higanyszála. Hogy hol? ( A berekfürdői üveggyárban az üvegfúvók negyven fokos hőségben dolgoznak. Hiába a ventillátor a közelükben —- szinte perzseli az ember bőrét & meleg. Milyen jó lenne itt egy kis hideg idő! A törökszentmiklósi baromfi- feldolgozó hűtőházában viszont mínusz 17 fokos hidegben dolgoznak a munkások. Vattakabát, meleg kesztyű az öltözékük. Es hányszor felsóhajtanak: de jó lenne egy kis meleg! Változó idő zivatarokkal Akadály az első lépésnél ígéret féléves késedelemre — Gondok a városközpont körül — Korán jött az alkalom Szolnok jövendő városközpontjának alapkövét július 28-án rakták le a Rigó u. 4. sz. ház helyén. Azóta jókora területen letarolták a viskókat. Előkészítették a terepet a Középtisza vidéki Vizügyi Igazgatóság 18 emeletes székházának építéséhez. A jelek azonban arra vallanak, valamiért késlekednek a munka folytatásával. Vajon mi az oka annak. hogy a korábbi hírekkel ellentétben nem láttak hozzá nyomban az alapozáshoz? Ezt a kérdést tettük fel Redler Ká- rolynak. a generálkivitelező Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat igazgatójának. __ Június 18-án rendeltük me g a résfalas alapozást a Vízügyi Építő Vállalatnál. Mégpedig azzal, hogy a különleges technológiával tervezett, mintegy 74 méter összmagasságú épület 12 méter fesztávolságú rendszerének olyan alapon kell nyugodnia, ami a repedés mentességet biztosítja. A meg rendelést annál is inkább nyugodtan adtuk tel, mert azt megelőzően személyesen tárgyaltam a cég termelési osztályával. Akkor ígéretet kaptam tőlük arra, hogy a munkát ebben a negyedévben megkezdik és legkésőbb 1970 februárjára befejezik. Ilyen előzmények után legnagyobb megdöbbenésünkre alvállalkozó jelöltünk közölte, hogy megbízásunkat egyelőre nem igazolhatja vissza. Azt is tudomásunkra hozták, hogy az alapozásihoz 1970 elején fognak hozzá és csak nyárra végeznek véle. — Egyszóval holtpontra jutott a tárgyalás? — Július 19-én Beszéltem a Vízügyi Építő Vállalat igazgatójával. Közölte, egyéb kötelezettségeik miatt idei dátumra nem kötnek szerződést. Legfeljebb arra tesz ajánlatot, hogy a december elején felszabaduló egyik réselő gépüket Szolnokra hozzák és 1970. május 15-ig elkészülnek az alapozással. Hangsúlyozom, erre is csak szóbeli ígéretet kaptam. Szerződés még nincs. — Milyen következményekkel jár ez a kötélhúzás? — A városközpont első létesítményének munkálatai féléves késedelmet szenvednek. Bennünket ez a szituáció arra kényszerít, hogy az idejében megrendelt különleges Kröll darut lemondjuk, és az egész építési feladat teljesítését — ami generálban 55,1 millió forintot képvisel — bizonytalan időre elhalasszák. — Van valami kiút? — A minap jártam a városi tanács vb-elnökénél. Arra kértem, forduljon Dégen Végig halik az úton elevenen, vidámaíi a nótaszó. A Tanácsköztársaság Jubileumi Túra Szolnok megyei résztvevői nótáznak. Róják a kilométereket Cserkeszőllőröl Kunszentmárton felé. Tarka öltözetük eleven színfolt. — Mindenki úgy öltözött, hogy kényelmes legyen a menetelés, de karjukon ott a jubileumi túra emblémája, benne a szám — 50 év. — Megyénk ifjú kommunistái a túra során felkeresik a Tanácsköztársaság harcainak színhelyét, hogy leróják kegyeletüket az 1919-es hősök emlékműveinél, — mondja Varga Zsigmond, a túra parancsnoka. A csalóka időjárás megizzaszt ja, hol megborzongatja a túrázókat. A boy elején hangos beszéd, nevetés hallatszik. Itt a túra fő tré- famsetere, Hoppál Zsigmond tartja szóval a társaságot. Nevetve mondja: — „Eddig Imre állam tikárhoz, az OVII vezetőjéhez közbenjárásért az azonnali kezdés érdekében _ mondta befejezésül Redler Károly igazgató. ☆ Bo m dór József építési- és városfejlesztési minisztertől az alapkő letételének ünnepségén többek között ezeket hallotta a város lakossága: „A minisztérium és a magam nevében megígérem, hogy támogatni fogjuk a város párt- és tanácsi vezetőit nehéz munkájukban és minden tőlünk telhetőt megadunk, hogy ez a vállalkozás sikeres legyen... A közérdek, a városközpont ügyének féltése mondatja ki velünk: itt az első — sajnos korán jött — alkalom. —■ f — P négyszáz viccel én tartom a csúcsot”. Mellettem hórihor- gas, szőke fiú menetel. Mint mindenkinek, neki is van beceneve „Kalász”. — Törökszentmiklósról jöttem, a becsületes nevem Cs. Nagy László. Tegnap az ismerkedési esten megkérdezték tőlünk — „Hány éve van együtt a csoport?” Mondtam, csak itt a túrán ismerkedtünk meg. „Érdekes, pedig milyen összeszokott társaságnak látszik” — modta csodálkozva a kérdező. És az igaz, hogy ezen a túrán egy kicsit barátokká is válunk. Kunszentmárton határába ér a csoport. Épp hogy letelepednek a pihenséhez, amikor végigfut a hír, közelednek a Csongrád megyeiek! Énekük már messziről hallatszik. összef goódzva jönnek. Mikor találkozik a két túracsoport — háromszoros hurrát kiáltanak. FelbomlaMa: Világgazdasági hírek Hazánk fejlődése Hol van Fülöp? Ahány ház annyi szokás Felesleges üzlet, felesleges könyvek? Tea 5 dollárért Csöbörből vödörbe Az ügyészségek Hozzáértés, szorgalom — biztos megélhetés A gyerekek barikádja Expo 70 Sport nak a sorok, összekeveredik a két társaság. Ismerkedés, kézrázás, sok mosoly. A kunszentmártoni futbaílpálya, a táborhely felé a két megye fiataljai már egy csoportban menetelnek. Röpködnek a kérdések: „Milyen volt az utatok?” „Ezt a dalt ismeritek?” — és már együtt énekelnek. A táborhelyen a Békés megyei túrázók csinos sátortábora fogadja őket. Újabb ismerkedéssel teli percek. Aztán lekerülnek a málhák, zsineg feszül a fákra, kopácso- lás kezdődik. Sátraikat állítják fel a fiatalok. Egy szegedi kislány mellett Szolnok megyei fiú guggol a cövek előtt; — Nézd, így csináld, kipróbáltuk, ez a módszer jobb! Egyetlen vid4m zsongás az egész tábor. — kékesi — így mennek a túrázók — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK Újra beköszöntött a kánikula. Az emberek nehezen viselik el a nagy meleget. — Megkérdeztük Koczka Istvánt, az alcsiszigetl meteorológiai állomás vezetőjét milyen időjárás várható a hét végére? — Egyelőre sok jót nem mondhatok. Hétfő estig 26— 32 fok közötti maximumok alakulnak ki. Az előrejelzés szerint szinte minden napra jut zivatar. Hazánk légterét jelenleg az óceáni és a trópusi légtömegek uralják. Mivel magas a levegő páratartalma, ezért tűnik még melegebbnek a napi maximum; Köztudott, hogy a párás meleget az emberi szervezet nehezebben viseli. Az időjárásra érzékenyek ilyenkor fejfájásra, ro6szullétre panaszkodnak, ami a 70 százalékos légnedvesség mellett érthető. Megkérdeztük a mentőállomás dolgozóit is, ki kellett-e vonulniuk a hőség okoz-i ta rosszullét miatt? Azt a választ kaptuk, hogy senkit nem kellett az időjárás, a kánikula miatt rosszulléttel a kórházba szállítani. A kormány közleménye A kormány Tájékoztatási Hivatalát a következők közlésére hatalmazták fel: Budapesten folytatott magyar—amerikai tárgyalások eredményeként levélváltásra került sor. A levelekben rögzítették a következő kérdésekben létrejött megállapodásokat: Magyar kereskedelmi aliki- rendeltség létesítése New Yorkban: A második világháborút vác^rr>1f, cikkekért fennálló tartozások visszafizetésének módja; A budapesti amerikai nagy- követség és a washingtoni magyar nagykövetség létszáma. Megállapodás jött létre arra vonatkozólag is, hogy az Egyesült Államok megkezdi a nyugdíjak folyósítását magyar igényjogosultak részére. A levélváltással kapcsolatosan Szilágyi Béla külügyminiszterhelyettes és Alfred Puhán amerikai nagykövet folytatott megbeszéléseket. Felavatták a szegedi kábelgyár új nagycsarnokát Pénteken dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter ünnepélyes külsőségek között felavatta a Magyar Kábelművek szegedi gyár- eavséaének új nagycsarnokát. A 8000 négyzetméteres korszerű üzemcsarnokot salát erőből — állami hitel igénybevétele nélkül — hozták létre. Maga az épület 17 millió forintba került, hazai gyártmányú gépeken kívül a Szovjetunióból. Angliából és a Német Szövetségi Köztársaságból is importáltak berendezéseket. A beruházás révén már az idén 100 millió forinttal nő a gyár termelési értéke. Az avatóünnepség alkalmából nagygyűlést rendeztek a gyár kultúrtermében. A VOLÁN új szolgáltatásai Pénteken Szegeden a 10. sz. AKÖV székházában Zahu- menszky József, az Autóközlekedési Tröszt vézérigazga- tó-hclyettese sajtótáiékozta- tón ismertette a Volán Iroda tervezett új szolgáltatásait. Mint elmondotta, egy új elektronikus számítógép mri.nkába állításával megoldják az ország szállodai, turistaházi és kemping férőhelyeinek rendszeres naprakész •nyilvántartását. Az ni berendezés segíts^aével az Idegenforgalmi Hivatallal együtt mindenkor pontos választ adhatnak majd a turistáknak, hogy egy adott időben és területen hány üres szoba áll rendelkezésre. Amennyiben egy városban minden hely foglalt, ajánlani tudják majd a legközelebbi szálláslehetőségeket is. Ezt a szolgáltatást a jövő évben szándékoznak bevezetni. 1970-ben megkezdik a KGST államokba induló csoportos utazások szervezését és a csoportos útlevelek beszerzését. Segítséget kívánnak nyújtani hazai kongresszusok. tudományos értekezletek megszervezéséhez is. Tervezik, hogy a Nyíregyháza—Ungvár között közlekedő autóbuszjáratok vonalát Debrecenig. maid Hajdúszoboszlóig meghosszabbítják. Mozgó szerviz gépkocsi szolgálatukat. amely jelenleo a Balaton térségében működik, 1970-től az ország más területeire is kiterjesztik. Az 1968-ban bevezetett ajándék- szolgálatukat jövőre a szocialista országokban is el kívánják látni. f r Halottak Írországban — Újabb brit csapatok érkeztek — Heikal értékelése — Nasszer-Atassbi találkozó Külpolitikai tudósítás a 2, oldalon XX. évf. 189. sz. 1969. augrusztus 16., szombat VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: 80