Szolnok Megyei Néplap, 1969. augusztus (20. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-01 / 176. szám

Szép második otthon A magyar—'Szovjet gazdasági együttműködésről, a KGST üléséről, az új munka törvénykönyvről és a nyári betakarítási munkákról tárgyalt a Minisztertanács Tiszapiispökiben jártunk a minap. A falu kis, talán egyetlen terének látvá­nya megállított a tanácsháza előtt Csupa illatos virág. A község bejáratánál balra van egy kis méretű park. Vi- rágszőnyeg borítja; A tele­pülés vezetőinek törekvése nem maradt hatástalanul. Az utcára néz» kertekből is pompás illat csapja meg az embert. Olyan az egész Ti- szapüspöki. mint egy színes virágágyás. Bizonyosra ve­szem, hogy minden odaér­kező azzal az érzéssel távo­zik: milyen jó lehet itt lak­ni. itt dolgozni ebben a szép faluban. Rendezett, csinos környe­zetben. szép munkahelyen sokkal kellemesebben érzi magát az ember, sokkal szí­vesebben is munkálkodik ott. Nem új dolog ez. Szóltunk is már róla lapunk hasábjain. Ezúttal azért adunk mégis helyet az ide vágó gondola­toknak. mert egy nagyszerű mozgalom szemtanúi va­gyunk. Az történt hogy a szocia­lista brigádmozgalom egész­ségesen fejlődik, terebélye­sedik a megye termelő üze­meiben. hivatalaiban. S ta­lán nincs is olyan szocia­lista brigád tájunkon, amely­nek vállalásában ne szere­pelne. hogy széppé teszt má­sodik otthonná, alakítja mun­kahelyét Mennyivel más benyomás alakul ld egy kollektíváról. Ha munkahelyét rendben ta­láljuk. S most már elmehe­tünk szinte bármelyik állami gazdaságba, tsz-be. gyárba, üzembe, mindenhol ott hagy­ták kezük nyomát a szocia­lista brigádok. A Kunhegyesi Gépjavító Állomás épületeit rózsalugasok övezik. A ci- bakházi gépjavító üzemet nyárfaerdő öleli körül. A ti- szaderzsi Kossuth, a tisza- földvári Lenin, a Kunszent­mártoni. a Palotást Állami Gazdaság központja esztéti­kai élményt nyújt A cibak­ház! Vörös Csillag Tsz azzal foglalkoztatja nyugdíjasát. Sz. Nagy Istvánt, hogy na­ponta ápolja virágágyásait A Tiszamenti Vegyiművek parképítő brigádot fogadott fel a jászkíséri Kossuth Tsz-ből. Nemrég új telephelyére költözött a szolnoki AGRO- KER. Természetesen földhá­nyások eltakarítatlan építő­anyag maradványok fogad­ták a honfoglalókat Fel is sóhajtottak: úristen, mikor lesz itt rend? A szocialista brigádok szombat délutáno­kat. vasárnapokat áldoztak rá. ástak, talicskáztak, me­szeltek ablakot törölgettek. virágmagvakat szórtak, s most meg lehet nézni kör­nyezetüket. Mert nemcsak a rossz hfr. a rossz példa jár szárnyon. A jó éppúgy köve­tőkre talál. Ott tartunk, hogy szinte kimondatlanul él egy ilyen tartás a kollektívákban: mu­lasd a munkahelyed, meg­mondom. ki vagy. S mi kel­lett hozzá? Párszáz forint­ba kerülő virágmagvak, ró­zsatövek és önzetlen társa­dalmi munkások, szépet sze­rető emberek. S most már milyen örömmel hivalkodnak a szóbanforgó üzemek, gyá­rak szövetkezetek vezetői, munkásai. Hozzájuk bármi­lyen magas vendég, akármi­lyen kényes ízlésű idegen, so­kat látott külföldi beteheti a lábát, nem vallanak szé­gyent. Igaz. a* Is jő dolog, hogy egy röpke időt töltő látogató jól érezze magát, jó hírt vigyen, jó benyomással tá­vozzon. De az egésznek még­is más a tartalma; Az, hogy azok. akik egész éveket, év­tizedeket töltenek munkahe­lyükön, azok becsüljék meg. S olyan is legyen, hogy ki­váltsa a megbecsülést. Meggyőződésünk: a szép második otthon alko­tóbb munkára serkent. Borzák Lajos A Kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütör­tökön ülést tartott. Meghall­gatta Apró Antalnak, a kormány elnökhelyettesének tájékoztatóját a magyar— szovjet gazdasági és műszaki, tudományos együttműködési kormányközi bizottság 8. ülé­séről. A bizottság megállapította, hogy lényegében mindkét fél teljesítette a legutóbbi, múlt év októberében tartott ülésén hozott határozatokat. Növel­ték a műszaki-tudományos együttműködés hatékonysá­gát és intézkedéseket tettek új együttműködési formák kifejlesztésére. Jelentős mun­kát végeztek mindkét fél il­letékes szervei az 1971—75, év; népgazdasági tervek ösz- szehangolásában. A bizottság elismerően ér­tékelte a vegyipar műszaki­tudományos közvetlen együtt­működésének eddigi eredmé­nyeit, melynek során Ma­gyarország az utóbbi 10 év­ben a vegyipar, a kőolajfel­dolgozó ipar és az alumínium- ipar részére 20 komplett üze­met vásárolt teljes doku­mentációval a Szovjetuniótól, ugyanakkor 15 komplett mű­anyag- és lakkfestékgyártó berendezést szállított. — A bizottság azt javasolta, hogy szélesebb körben alkalmazzák az együttműködés új for­máit. A hosszúlejáratú egyez­ményben előirányzott kölcsö­nös szállítások keretében az áruforgalom az idén a ta­valyihoz képest 7 százalékkal nő. A traktoripar és a me­zőgépgyártási munkacsoport 14 géptípus gyártásszakosítá­sát, a szerszámgépipari mun­kacsoport pedig — az 1971— 75. évi fejlesztési tervek koordinálása során — 70 szerszámgép kölcsönös szállí­tását egyeztette. A gyógy­szeripari munkacsoport 79 féle gyógyszerkészítmény és 38 féle orvos-technikai cikk szakosított gyártásában és kölcsönös szállításában álla­podott meg. A bizottság újabb négy — elektronikai, építő- és út­építő, gépipari, belkereske­delmi és építőanyagipari — állandó ágazati munkacso­port szervezését határozta el. Ezekkel együtt a népgazdaság különböző ágazatában 19 ilyen munkacsoport műkö­dik. A város egészségügyi mun­kájáról és a további fejlesz­tési lehetőségekről szóló je­lentést dr. Horváth Antal, az egészségügyi állandó bizott­ság elnöke terjesztette a ta­nácsülés elé; Mezőtúr városának és kör­nyékének egészségügyi ellá­tása — ha az ideális állapotot vesszük — nagyon sok kí­vánnivalót hagy maga után; ha azonban a meglévő kor­szerűtlen, gyengén felsze­relt intézményeket és a kevés orvoslakást nézzük, kisebb panaszoktól eltekint­ve, — kifogástalan. A Minisztertanács a tájé­koztatót jóváhagyólag tudo­másul vette és megbízta az érdekelt minisztereket és országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy a kormány­közi bizottság 8. ülésén el­fogadott határozatok vég­rehajtására tegyék meg a szükséges intézkedéseket. Apró Antal ezután a Köl­csönös Gazdasági Segítség Ta­nácsa végrehajtó bizottságá­nak — Moszkvában július 16—17-én tartott — 42. ülé­séről számolt be. A végrehajtó bizottság jó­váhagyta a szocialista gaz­dasági integráció komplex programjának kidolgozására A sok áldozatot, megértést és szabadidőről való lemon­dást követelő munkáért, amit az orvosok és az egészségügyi középkáderek hoznak, hogy a fekvő- és járóbetegeket a lehetőségekhez képest maxi­málisan ellássák, elismerést, megbecsülést érdemelnek. A városi tanács kórháza 180 ággyal rendelkezik. Az ágykihasználtsága 1968-ban 102,7 százalékos volt, 20—30 ágyas bővítés feltétlenül szükséges lenne. A járóbeteg ellátást nagyon nehezftl, hogy a körzeti orvosi szolgálat és a később kialakult rendelőin­tézet is egyetlen kicsi és öreg épületben van elhe- helyzve. létrehozott munkacsoportok részletes munkaterveit. Mint ismeretes, a Kölcsö­nös Gazdasági Segítség Ta­nácsa 23. ülésszakán a tag­államok elhatározták, hogy együttműködésük további el­mélyítése, tökéletesítése és a szocialista gazdasági in­tegráció kifejlesztése céljá­ból komplex programot dol­goznak ki azokról a szüksé­ges gazdasági és szervezési Intézkedésekről, amelyeket valamennyi tagállam érde­keinek figyelembevételével szakaszosan fognak megva­lósítani. A létrehozott hét munka- Folytatás a 3. oldalon) saikra kapott válaszokból következtethetünk Mezőtúr egészségügyi ellátásának fej­lődésére. Ezek szerint egy új szociális otthon épí­tése eldöntött tény, a be­ruházási költség felét, 2,5 millió forintot a megyei tanács fedezi, s ebből egymilliót már az idén a mezőtúri tanács ren­delkezésére bocsájt. 1970 június elsejével sor kerül az öregek napközi otthonának bővítésére is. Elkészült az új rendelőin­tézet terve; a kórház terüle­tén lesz felépítve A város egészségügyi fej­lődése szorosan összefügg az orvosok lakáshelyzetével. Uj rendelőintézet és szociális otthon Orvoshiány = lakáshiány m • Ülésezett Mezőtúr városi tanácsa * — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK - | Kádár János megkezdte szabadságát Kádár János, . a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára augusztus 1-én meg­kezdte évi rendes szabadsá­gát. Győrbe látogatott a szovjet küldöttség Ä Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának hazánkban tar­tózkodó küldöttsége, élén Pjotr Mironovics Maserovval, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa elnökségének tagjával, az SZKP K. B. Politikai Bi­zottságának póttagjával, a Belorusz Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárával, csütörtökön Győr­be látogatott. Velük volt Horgos Gyula kohó- és gép­ipari miniszter, Pap János, az Országgyűlés Honvédelmi Állandó Bizottságának elnö­ke és F. J. Tyitov a Szovjet­unió budapesti nagykövete. A szovjet vendégeket Győr-Sopron megye határán a megye vezetői fogadták. Pataki Lászlónak, a megyei pártbizottság első titkárának üdvözlő szavai után a kül­döttség a megyei tanácsot kereste fel, ahol Lombos Fe­renc a végrehajtó bizottság elnöke adott tájékoztatót a megye életéről, fejlődéséről, eredményeiről. Baranyában befejezték az aratást Baranya megye állami gaz­daságai — elsőként az or­szágban — csütörtökön befe­jezték az aratást és a csép- lést. Ez volt az utóbbi évek legnehezebb betakarítása és a kombájnosok helytállását dicséri, hogy augusztusra nem hagytak lábon álló ga­bonát. A 23 ezer holdnyl ve­tésterület gazdagon fizetett, annak ellenére, hogy a gaz­daságok egy részét júniusban pusztitó jégverés érte. Bú­zából 22 mázsa termett hol­danként a tervezett 19,7 má­zsa helyett. Ebben az évben „mutatkozott be” nagyüzemi méretekben az olasz Libelul- la fajta és terméshozama mindenütt megközelítette a holdanként! harminc má­zsát. Metró-építés a Moszkva téren Bontanak a Moszkva téren — a metró miatt. Ezzel kapcsolatban a földalatti vasút vállalat szakemberei a következő tájékoztatást ad­ták az MTI munkatársának: —* A metró-építők hozzá­látnak a Moszkva téren is az állomás kialakításához, s ez megköveteli a tér részbeni átalakítását, rendezését, an­nál is Inkább, mert az állo­más felszíni kijárata az úgy­nevezett gomba-épület helyé­re kerül. Az építők már fel­vonultak és átalakítják a Zugliget és a Hűvösvölgy felé haladó villamosok Moszkva téri hurokvágányát. A gombaépületet még az idén lebontják és megkezdik a felszínről a mozgólépcsők ferdealagútjának építését. A Jelenlegi gomba közelében felszíni metró-állomás léte­sül, tervezésére később kerül sor. ........................... — A metró Déli pályaud­vari állomása az üveg állo­másépületnél bukkan a fel­színre. A felszíni kijárat épí­tését ugyancsak az idén kez­dik meg, s ezért a lépcsőfel­járót el kell bontani, he­lyette ideiglenes feljáró ké­szül. Tsz operatőr Tsz-operatőr működik Ba­ranyában: a pogányi Üj Ta­vasz Termelőszövetkezetben. A kitűnően gazdálkodó me­zőgazdasági üzem vezetősége úgy határozott, hogy rend­szeresen megörökítik közös­ségük minden fontos, érde­kes eseményét. A szövetke­zeti gazdák maguk írják a forgatókönyvet, készítik a felvételeket és vágják össze a filmkockákat. A nagy nyá­ri-őszi munkák befejeztével egy KISZ-fiatalt tanfolyam­ra küldenek és így a jövőben állandó, képzett operatőre lesz a termelőszövetkezetnek. Szirmai István Bács-Kiskun megyében Csütörtökön Bács-Kiskun megyébe látogatott Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja. Rövid kecskeméti tartózkodás után — dr. Horváth Istvánnal, az MSZMP Bács-Kiskun megyei bizottsága titkárával és Szvorényi Jánossal a megyei KISZ-bizottság megbízott el­ső titkárával — a kiskunha­lasi állami gazdaságba uta­zott. Itt felkereste a tájói üzemegység Martos Flóra mezőgazdasági építőtábor fiataljait. Délelőtt munka közben találkozott a Bara­nya megyei gyümölcsszedő lányokkal, délután pedig részt vett programjukon és elbeszélgetett a fiatalokkal. A helyi vezetők a fiatalok derckas helytállásáról infor­málták Szirmai Istvánt. Ed­dig 1600 középiskolás tanuló váitotta egymást a táborok­ban, s többek között 85 va­gon barackot szedtek le. A felszólaló tanácstagok ismerve és érezve városuk egészségügyi helyzetét há­rom súlyos gondról beszéltek. A kórháznál az ágylétszám fejlesztéséről, a személy- és teherszállító lift, valamint a központi fűtés felszerelésé­ről, a járóbetegellátásnál az új rendelőintézetépítéséről, s harmadszor, a gyógyító mun­ka megjavításánál elsőrendű szerepet játszó személyi fel­tételek megteremtéséről. Kérdéseikre és hozzászólá­Évek óta probléma Szolno­kon a Tiszamenti Vegyimű- vek lakótelepének áruellátá­sa. A jelenlepi üzlet kicsi, sokat kell a vásárlóknak vár­ni, s minden komolyabb cik­kért a meglehetősen távoli városközpontba „szaladhat­nak”. A környék három nagy­vállalata, — a Tiszamenti Vegyiművek, az épületelem- gyár és a Szolnoki Állami Gazdaság egy szép napon merészet gondolt, s elhatá­rozták. hogy ABC áruházat építenek közös erőforrásból. A lelkesedés nagy volt, s úmi tűnt. itt minden megol­dóink Később, a tervek konkreti­zálásakor hirtelen elment a két társvállalkozó — az épü­A meglévő orvoslakások egy része sürgős javítás­ra, karbantartásra szorul, s a betöltetlen kórházi, ren­delőintézeti és körzeti orvosi állásokra pedig lakáshiány miatt nincs jelentkező. — A városi tanács vb vezetői ezért a házvásárlásokon kivül az épülő 44 lakásos épületben 5—6 lakást orvosok részére tartanak fenn. — bj ­letelemgyár és az állami gaz­daság — kedve. Nekünk tu­lajdonképpen nem érdekünk, mondták, hiszen a lakótelep a vegyiműveké, s a mi dol­gozóink nem vásárolnak ott rendszeresen. Az ABC áruház ekkor hir­telen álom lett, s eltűnt. A kezdeményező Vegyiművek egyedül maradt, s a rendel­kezésükre álló keretekből már csak egy szolid bővítés­re és egy zöldség-gyümölcs árusítóhely megépítésére te­lik. S ha a kedves vásárló ennél többre vágyik? Egy­szerű. bekopog az álom ABC-be. ott minden való­ságra válik. Vigyázni csupán egyre kell nehogy feléb­redjen. XX. évi. 176. sz. 1969. augusztus 1., péntek. ti ■ i ......................... ”1™ ™*:; :,j$m%M'nfi jp r VILÁG PROLETÁRJAI, 80 Álom ABC

Next

/
Oldalképek
Tartalom