Szolnok Megyei Néplap, 1969. július (20. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-23 / 168. szám
1969. július 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 iaws».»-' :í" 'Tl'TVfí * Augusztus 20-án adják át Mezőtúron a szolgáltatóházat. Az épület érdekessége, hogy az építőipari ktsz tanulói készítették Szabály az szabály Egy utcasaroknál futottak össze. A fiú á nagynéniét látogatta meg, sporttáskájában almát vitt neki, az anyja kérte meg rá. Morgott, de elvállalta. A házból lépett ki éppen, hunyorgott, szemébe sütött a nap, nem is látta meg a lányt, az lépett hozzá. Akkor a fiú már hetek óta bujkált a lány elől, ez volt az első eset a prakszisában. hogy nem tudta azt mondani: vége. Egyszer elkezdte ugyan, a parkban ültek a pádon, nézegették a bóbiskoló öregeket, a lány sóhajtozott. Tulajdonképpen ezt a sóhajtozást unta meg először a fiú, holott éppen emiatt figyelt fel rá annak idején: a négy barátnő közül ez a lány volt a legkomolyabb. a legritkább. — Ügy érzem... — kezdte azon a park- beli pádon a finálét, de n lány feléje fordult, a szemei világoskékek voltak és könnyesek, talán sejtett valamit, de nem akarta megkönnyíteni a helyzetét. — Mit mondasz? — kérdezte halkan. — Semmit — válaszolt kedvetlenül a fiú és elhatározta, hogy bujkálni fog a lány elől. Most összefutottak. Örömmel, nevetve lépett hozzá a. lány. mintha semmi sem történt volna, ö zavartan hebegett valamit túlórákról, szölőpermetezésről. A lány mintha nem is hallaná, arról mesélt, hogy rövidesen túl lesz a vizsgáin, s akkor majd többet ér rá, mint eddig. A fiú közben azon törte a fejét, mi-, ként tudna zavartalanul lelépni, de úgy, hogy ne bántsa meg nagyon ezt a kékszeműt. Kezében lóbálta a bukósisakját. — Motorod van? — kérdezte a lány. — Nem az enyém... — legyintett a fiú — a bratyómé. — Hát akkor... — nézett rá várakozásteljesen a lány. készen arra, hogy elfoglalja a motor hátsó ülését. — Hát akkor... — állt egyik lábáról a másikra a fiú, mentségeken, kibúvókon, halaszthatatlan elintéznivalókon töprengve. Egyszerre sajnálkozó arcot vágott. — Pechünk ran.,. — Hogyhogy? — Nincs nálam csak egy... És meglóbálta. felmutatta a bukósisakot. t — E nélkül sajnos nem lehet... szigorú szabály, hogy nem ülhet fel egy utas sem... És azonnal fel is tette az övét, szép fehér bukósisak volt, birtokosi nyugalommal csatolta fel, mintegy védősáncot vonva közte és a lány közé. Kezet szorítottak. A kék szemek elhomályosultak. De mit tehetett a lány? Belenyugodott. Ha egyszer szabály. Bende Ibolya VÖRÖSKATONA ROKONAIM Szolnok megyei vadászok nagy sikerei Trófea rekord Szajolban — Vadértékesítésben országos első Abádszalók Az én rokonságomban nem voltak vöröskatonák. Akármilyen meglepő, ahogy tudom még a falunkban sincs egy se. Sokszor próbáltam már megmagyarázni magamnak. Félreeső, szétszórt tanyavilág volt akkor az én kis jászsági falum. Egyetlen bekötőút nélkül. Szegényemberek, tehetősebbek, nagygazdák lakták. Talán mindentől elzártságából adódott, hogy a tanyavilág népe egyszerűen kimaradt akkor a történelemből. — Mikor aztán új szelek fújtak a táj felett, 45 után, meghökkenten eszméltem a valóságra olyan településről jöttem, amelynek még egy vöröskatonája sincs. Restelltem. A jászapáti kollégiumban, ahová középiskolás tudományt szívni gyűlt össze a környék munkás paraszt fiatalsága, társaim sokat büszkélkedtek községeikkel. A jészszentandrási vörösőrség, a jászladányi direktórium szép, tragikus történeteit emlegették esténként a hálótermekben, a társalgókban. Volt egy osztálytársam, most jónevű orvos Borsodban. A nagyapja Andrási Mátyás, 19-es. Nagyon irigyeltem érte. El is jött közénk a lisztfehér hajú kisöreg. Hej, fiaim* én nagyon megszenvedtem a kommünt, — mondta. Bukás után még le is köpdös- tek a gazdák. Hej, pedig mi a nép javát akartuk akkor. Szájunkat tátva hallgattuk. Én mindig az unokáját néztem. Ott ült velünk a padban. Elképzeltem magam előtt... Ha most az én nagyapám ülne ott a székben... Ha ő beszélne tetteiről, engem szétvetne az öröm. Másik osztálytársamnak a nagybátyja volt 19-es. ő nem sokat beszélt róla, csendes, félrehúzódó fiúként emlékszem rá. Hiúságvágy volt, vagy törtetés, mesevilágban éltem és hittem, hogy egyszer kiderül: az én rokonaim közül is nagy esemény fűződött tizenkilencben valaki nevéhez. Aztán közelről megismertem egy vöröskatonát. Feketearcú, nagyabjúszú, szúrósszemű, hosszú férfi. volt. — Gojsza János, a jászapáti Alkotmány Tsz elnöke. Össze! történt ez, esett az eső, ázott a gyapot a földeken. Gojsza János nagyon cifrázva, keservesen káromkodott az eresz alatt. A gyapotot átkozta, — TIT előadás az űrhajózás időszerű kérdéseiről A TIT Szolnok megyei szervezetében befejezték az első félévi munka statisztikai összesítését. Mint kiderült, háro/nezerötszázhuszon- kilenccel többen látogatták az ismeretterjesztő előadásokat az elmúlt év hasonló időszakához képest. Különösen nagy volt az érdeklődés a társadalomtudományi szakágazatban, ahol nyolcvanezer- négyszázan hallgatták meg a történelem, pedagógia, pszichológia, művészet és jog témakörében tartott előadásokat. Az ifjúsági akadémia keretein belül szaporodott leginkább az érdeklődők száma: 231 előadást tartottak az 1968 első félévi 153-al szembeni Az „őszi szezon” októberben indul ugyan, de a munka nyáron sem szünetel. Július 25—26-án a Kilián György Repülő-Műszaki Főiskolában tart előadást az űrhajózás időszerű kérdéseiről dr. Bitó János kandidátus. meg azt* aki kitalálta, hogy Magyarországon is termelni kell. Ez akkor nagyon megdöbbentett. Mi azt tanultuk, úgy tudtuk, a gyapot a szocialista mezőgazdaság vívmánya. És ő, az elflök, a vöröskatona — nyilvánosan szidja. Amolyan Csihajda ember volt Gojsza János. Sokat felszólalt, sokat szónokolt, de egy cifra elkerítés nélkül soha. Mondták neki, hogy eszmeileg fejletlen, — hogy megrekedt balos. Ilyenkor kifakadt: — Marhaság. Mikor tizenkilencben a jászkiséri vasútárokban öten maradtunk a fehérek golyóözönében, akkor nem voltam fejletlen? Egy naplóba vezette fel olvashatatlan írással életét. Dédelgetett egy vágyat, hogy az ötvenedik évfordulón gyalog elmegy Moszkvába Jászapátiról. Ó lesz a vörös zarándok. A napló nem tudom hová lett. Gojsza János nem ment el Moszkvába. — Nem sokkal előtte nem is ment, hanem vitték. Gvász- kecsin a temetőbe. Tragikusan halt meg. De nekem, az én életemben mindig ő marad az első hős. A nagy ember, a nagy vöröskatona. Az országban eddig is jól csengett a Szolnok megye; vadterületek, vadásztársaságok neve. Ezúttal már nemcsak hazai, hanem nemzetközi elismerést is kiváltott a megye. Ezen a tavaszon Sza- jol határában az ottani Béke vadásztársaság területén Ernst Tribull külföldi vadász olyan páratlan őzbakot lőtt május elsején, amelynek trófeája a kifőzés után 24 órával 710 grammot nyomott. Az országos bíráló bizottság most tette közzé közleményét, amely szerint a világranglistán a szajoli agancs a második helyen van. Ezért a trófeát nemzeti kinccsé minősítették és a Mezőgazdasági Múzeum vadászati gyűjteményében helyezték el. Ez évben ünnepeljük Alkotmányunk létrejöttének huszadik évfordulóját. Ezzel kapcsolatban érdemes néhány olyan adatot nyilvánosságra hozni, amelyek kevésbé ismertek az olvasók előtt* A felszabadulás utáni 1947 —49. években népi demokráciánk fejlődésében olyan történelmi fordulópont következett be politikai és gazdasági szempontból egyaránt, hogy szükségszerűen és reálisan felmerült az Alkotmány létrehozásának gondolata. Az új alkotmány kérdését a Magyar Dolgozók Pártja vetette fel 1948 nyarán megjelent programnyilatkozatában és a Magyar Függetlenségi Front helyébe lépő Magyar Függetlenségi Népfront is egyik első feladatának tekintette az új alkotmány létrehozását* A Minisztertanács 1949. május 27-én kelt határozatával hozta létre az alkotmányelőkészítő bizottságot. E bizottság készítette el az alkotmány első tervezetét, amelyet a Minisztertanács 1949. augusztus 5-én nyilvánosságra hozott és az ország egész területén a dolgozók széles körben megvitattak. A lakosság aktív részvétele merőben új jelenség volt a Azóta pedig de sokkal, talán nagyobbakkal is megismerkedtem már. — Nekem minden találkozás megillető- dés. A kisújszállási különösen az. Még 1956 márciusában, kezdő újságíró koromban Kisújszálláson Erneszt Margit és Vékony Károly szövetkezeti lakodalmán jártam. A násznagy tisztét megtört parasztember, Ábri János töltötte be. A jóhangulat tetőfokán egy gyönyörű népdalt Bartók Béla újszá- szi gyűjtésű dalát énekelte „Megkötöm lovomat szomorú fűzfához, Bánatos fejemet lehajtom lábához”. Egy másik parasztember odament Ábri Jánoshoz. — Ezt a nótát a Vörös Hadseregben énekeltük tizenkilencben. A két férfi csak nézte, nézte egyást. Itt meg itt, itt meg ott... Mikor járőrben voltunk... Mikor Túrkeve alatt elvágott a román... — Együtt szolgáltak és annyi év után véletlenül találkoztak össze. Leült a két öreg. két pohár bor. mellé, szórták, ontották a nagy idők, nagy csaták emlékeit. Hallgattam őket. A történetet mégse írhattam meg. Mert a két vöröskatona nemcsak szép dolgokról beszélt. Olyan keserűséggel áradt belőlük, hogy begyűjtés van, hogy szegénység van, hogy bizalmatlanul mellőzik őket. Hamarosan kiderült, hogy nekik volt igazuk. Véres ellenforradalom ocsúdtatott fel Ugyancsak nyilvánosságra hozták a MAVAD-nál a 68— 69-es szezon vadértékesítési versenyét is, amelyet a MA- VAD-dal együtt a Magyar Vadászok Országos Szövetsége hirdetett meg és tartott nyilván. Ez is fényes Szolnok megyei sikereket hozott. Az ország három legjobb vadász- társasága között első az abád- szalóki Lenin, a harmadik a besenyszögi Lenin Tsz vadásztársasága. Az ország első tizenkét vadásztársasága között pedig ott van a nagykörű—csataszögi, a jászkisér; Kossuth és a vezsenyi Tisza vadásztársaság. Az abádsza- lóki Lenin és a besenyszögi Lenin, vadászai televíziós készüléket és ezer sörétes patront kaptak jutalmul. magyar törvényalkotás történetében. Az alkotmányról szóló törvény-javaslatot 1949. augusztus 10-én nyújtotta be a Minisztertanács. A javaslatot az országgyűlés politikai, valamint alkotmányjogi és közjogi bizottsága augusztus 12-én együttes ülésen tárgyalta meg, és kisebb jelentőségű szövegezési módosításokkal magáévá tette. Az országgyűlésen 1949. augusztus 17-én és 18-án lefolyt vita után az országgyűlési képviselők egyhangú lelkesedéssel fogadták el az előterjesztett alkotmányjavaslatot. Az Alkotmányt a hivatalos lapban az 1949. évi XX. törvényként hirdették ki 1949. augusztus 20-án és az a 75. § rendelkezéséhez képest ugyanezen a napon hatályba lépett* Az alkotmánytörvényt az 1945. I. és az 1946. I. tc.-ek alapján a köztársasági elnök a szokásos módon a következőképpen, a miniszterelnök ellenjegyzése mellett hirdette ki. A törvény szövege előtt ez állt: „Emlékeztetőül adom mindenkinek, akit illet, hogy Magyarország országgyűlése a következő törvényt alkotta:”; (itt következett a törvény szövege.) bennünket. És akkor megint nagy dolgokat láttam. — A megbántott, a bizalomból kirekesztett öreg vöröskatonák félretéve egyéni sérelmüket, újra fegyvert fogtak, újra hozzákezdtek rendet teremteni. Találkoztam velük ismét. A szolnoki munkásszázadban láttam egykori vöröskatonákat, akik alig bírták már a géppisztolyt, de szorították. Én csak néztem, néztem őket. Csényi Jani bácsi odajött hozzám. — Másodszor vagyunk a vártán. Elég baj ez, hogy így alakult. Mégegyszer nem járhatunk így. A párt, a mi nagyszerű pártunk töretlenül vigyázza. Az öregekkel együtt. A párt, a mozgalom szemefényei most a nagy öregek. Ne vegye senki ezt frázisnak. — Olyan egyszerű igazság, mint amilyen egyszerű igaz emberek a vöröskptonák- a tizenkilencesek. — És olvan szép öröm, hogy évtizede már nem találkoztam elégedetlenkedő, kesergő vöröskatonával. Találkoztam olyannal is, aki az ötven esztendő alatt meghasonlott, hite elhagyta, vagy ő hagyta el hitét. A sok között ilyen is akadt. De a nagyöregek kitartottak, most jól érzik magukat. Nemrégen Kunmadarason lettem egy szép élmény tanúja. Az ottani Kossuth Termelőszövetkezet két évtizedes fennállását ünnepelte. Fölírták a két számot: 1949— Elbírálták az élő- és lőtt vad értékesítés megyék közötti versenyét is. Az országban 1967—68 és 1968—69 vadászati szezonban Szolnok megye adta a legtöbb élő vadat. Lőtt vadból pedig ugyanebben az időszakban országos negyedik helyen „végzett” megyénk. A bíráló bizottság kiemelkedőnek tartja, hogy élő nyálból Szolnok és Békés megye felét teljesítette az ország exportjának. De Szolnok megye kétszer annyi élőnyulat fog be évente, mint az azonos nagyságú Békés. Kiszámították azt is, hogy egy vadász átlagosan mennyi vadat értékesít Ebben a kategóriában a Szolnok megyei vadászok a második helyet tartják* Udvariasabban Buszmegállóban ácsorgunk. Sokan. Az aszfalt lassan megolvad lábunk alatt. Van vagy harminc fok, itt a napon több is talán. Befut a távolsági. Erre várnak a legtöbben. Ember, ember hátán. De hiába. A kocsi már az állomáson megtelt. Állóhely azért akad, még, azokért folyik hát a harc. Fiatalasszony, alig néhány hetes csecsemővel próbál felszállni. Riadtan néz körül, segélykérőén. A felszállás sikerül. Aztán kezdődik az újabb kínlódás. Elő kell venni valahonnan a táska aljából a pénztárcát. A hátamögött állók máris türelmetlenkednek. „Miért nem megy az ilyen gyerekkel taxin?” „Nem való ez annak! Adjanak már egy helyet! Szóljanak a kalauznak!” — Röpködnek a megjegyzések. A kalauz figyelemre sem méltatja mindezt, ám egy AKÖV egyenruhás fiatalember hirtelen zavartan- átadja ülőhelyét beszélgető partnere mellett. Az eset nem megy ki a fejemből. Mi lett volna, ha senki sem szól, hogy adjanak helyet a kismamának? Az a fiatalasszony Szolnoktól Rá- kócziújfaluig — gyerekkel a karján — állt -volna? Bizony kedves utasok: baj van nálunk az udvariassággal. O. I. 1969. Már vége felé járt a megemlékező közgyűlés, amikor még szót kért egy kistermetű öreg. Jenei Imre. — Elnézem ezt a két kilencest fiaim. De nagy öröm ez énnekem. Én a harmadik kilencesért hej, de megszenvedtem F egy verneken. De fiaim ez a két kilences most mindenért kárpótol. A mi időnk már lejár, mi már le- állunk. De ezt a három kilencest mindig együtt emlegessétek meg Zúgott a taps. Az elnökségben kemény férfiakat láttam meghatódni. Nem is tudtuk hirtelen, hogy azt a két kilencest, vagy azt a harmadikat ünnepeljük-e. — Ügy éreztük az öreg Jenei Imre kimondta az igazat a hármat együtt. Minden ünnepünkben, minden győzelmünkben ott vannak a mi nagy elődeink. A vöröskatonák, a tizenkilencesek. Azok is. akik már nem érték meg, hogy melegedhessenek az utókor szere tétében. Hiába, eljár az idő. Most még sok vöröskatonának adhattunk piros virágokat. Egyre kevesebben lesznek. Mégis úgy tűnik, egyre több kisöreg, vöröskatona- tizen- kilences gyűlik körénk. Én már olyan régen benépesítettem a rokonságomat vöröskatonákkal. Ügy érzem én, minden sokat próbált, harcban megőszült vöröskatona rokonom Rokonaink. Az apáink, a nagyapáink- forradalmár őseink. Borzák Latos ADATOK AZ ALKOTMÁNYRÓL
