Szolnok Megyei Néplap, 1969. július (20. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-03 / 151. szám
Összeült^ az országgyűlés Vályi Péter expozéja a múlt évi gazdálkodásról Szerda délelőtt 11 órakor összeült az országgyűlés. Az ülésen részt vett Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Fock Jenő, a forradalmi munkás—paraszt kormány elnöke, továbbá Biszku Béla, Fehér Lajos, Gáspár Sándor, Kállai Gyula, Komócsin Zoltán, Nyers Rezső, Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, valamint a Politikai Bizottság póttagjai, a Központi Bizottság titkárai és a kormány tagjai. A diplomáciai páholyokban helyet foglal a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője. Az ülést Kállai Gyula, az országgyűlés elnöke nyitotta meg. Bejelentette, hogy az Országos Választási Elnökség benyújtotta az időközi országgyűlési választások lefolyásáról szóló jelentését. A jelentést dr. Pesta László ismertette. 1. A Magyar Népköztársaság 1968. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat; 2. Az Országos Vízügyi Hivatal elnökének beszámolója a vízgazdálkodás helyzetéről és fejlesztési célkitűzéseiről; 3. Interpellációk. Ezután napirend szerint megkezdődött a tavalyi költség- vetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslat tárgyalása. A Parlamentből jelentjük Kállai Gyula ezután közölte, hogy a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság az Országos Választási Elnökség jelentése és a választási jegyzőkönyvek alapján megvizsgálta Kisgergely Lajos és Szabados Ferenc országgyűlési képviselők megbízólevelét. A bizottság megállapította, hogy a megbízólevelek a törvényben előírt feltételeknek mindenben megfelelnek, ezért a bizottság javasolja a képviselők igazolását. Az országgyűlés a két képviselőt igazoltnak jelentette ld. Kállai Gyula az országgyűlés nevében sikereket kívánt munkájukhoz. Ezután bejelentette, hogy az MSZMP Központi Bizottságától és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnökségétől javaslat érkezett a Népköztársaság Elnöki Tanácsában megüresedett hely betöltésére. A javaslatnak megfelelően az országgyűlés dr. Petri Gábor képviselőt a Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagjává egyhangúlag megválasztotta. Bejelentette továbbá Kállai Gyula, hogy a Népköztársaság Elnöki Tanácsa az országgyűlés legutóbbi ülésszaka óta alkotott törvényerejű rendeletéiről szóló jelentését bemutatta, a jelentést a képviselők között szétosztották. Az országgyűlés az Elnöki Tanács jelentését tudomásul vette. Közölte az elnök, hogy a Minisztertanács megbízásából Vályi Péter pénzügyminiszter beterjesztette az országgyűlésnek a Magyar Népköztársaság 1968. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot. A benyújtott törvényjavaslatot az országgyűlés állandó bizottságai előzetesen megvitatták, s azt az országgyűlés tagjai között szétosztották. Kállai Gyula ezután közölte, hogy három képviselő interpellációt nyújtott be. Az interpellációk tárgyát dr. Pesta László jegyző ismertette. Az elnök közölte azt is, hogy az interpellációk során a kulturális, valamint a szociális és egészségügyi bizottság is jelentést kíván tenni az óvodák és bölcsődék fejlesztésével kapcsolatban Pázsit Árpád képviselő korábban előterjesztett interpellációjának megvlzs- gálásáróL Kállai Gyula ezután javaslatot tett az ülésszak tárgysorozatára, amelyet az országgyűlés egyhangúlag elfogadott. A napirend a következő: Csaknem hagyományos napirenddel ült össze az ország- gyűlés. A múlt évi költségvetésnek azonban már az első nap igen érdekesen, változatosan kikerekedő vitája jelezte, hogy voltaképpen a gazdasági élet legfontosabb kérdései kerültek terítékre. A pénzügyminiszter beszámolója. — amelyre az időközben megválasztott két új képviselő, valamint egy elnöki tanácsi tag beiktatása után nyomban sor került, — fölhívás volt az élénk eszmecserére. mert a zárszámadáson túlmenően, kiterjedt minden fontos és időszerű gazdasági problémára; Vályi Péter pénzügyminiszter hazánk zárszámadásának csak a legjellemzőbb arányait ismertette előadóbe- saédében, hiszen a részletek a képviselőknek kiadott bőséges jelentésekből amúgy is kiolvashatók. A csaknem 139 milliárdos bevételi oldal összetevői — a vállalati befizetések, a nyereségadó, az egyéb járulékok és adók — mind kedvezőbbek a tavalyinál. sőt némileg a tervezettnél is, csupán az eszközáe- kötésd járulék kisebb az előirányzottnáL A kiadások valamivel meghaladják a 140 milliárdot, a költségvetés teháit, mint ahogy eleve is tervezték. csekély hiánnyal zárult. Egyébként, mint a miniszter hangsúlyozta, a kiadások szerkezete és főbb alkotórészeinek tendenciája is kedvező képet mutat. A nemzeti jövedelem 5 százalékkal volt magasabb, mint I 1967-ben, s ennél jóval nagyobb mértékben nőttek a szociális, valamint kulturális jellegű kiadások. A pénzügyminiszter hangoztatta, hogy a tavalyi költségvetés messzemenően igazolta a reformot, bizonyította. hogy alkalmas a hatékonyabb irányításra, a népgazdasági tervek megvalósítására. Utalt ezzel kapcsolatban olyan összetett kérdésekre is, mint a külkereskedelmi forgalom és a nemzetközi fizetési mérleg alakulása, amelyek ugyancsak jobbak az előző évi és a tervezett eredményeknél. A magag vállalati nyereségéket is mérlegre tette a beszámoló, hangsúlyozva, hogy a mai támogatási rendszer az átmeneti időszakban, — a vállalatok különböző starthelyzete miatt — nélkülözhetetlen, de fokozatos változtatásra szorul, mert nem lehet túl so(Folytatáa a 3. oldalon) Inkurrens áruk a raktárban Pénzügyi „vérátömlesztés“ A közösködés előnyei A jánoshidai ÁFÉSZ tavaly csődbe jutott. Év végi zárómérlege félmillió forint deficitet mutatott. A kereskedelmi osztályvezető tájékoztatása szerint a fizetés- képtelenség miatt 1969. január 1—március 15 között szanálási eljárásra került sor. A pénzügyi vizsgálat kiderítette, hogy a veszteséges gazdálkodás egyik alapvető oka az eladhatatlan készleHasznált A szövetkezetét a SZÖ- VOSZ mentette meg. Több mint egymillió forintot utalt át szanálási költségfolyósítás címén. — Ezzel a pénzügyi „vérátömlesztéssel” ismét üzletképessé vált a jánoshidai ÁFÉSZ. Ennyit a múltról. — Vajon használt-e a lecke? Minden jel arra vall, hogy igen. A szövetkezet 1969. I. félévi árbevétele várhatóan 24—25 millió, nyeresége 400 —500 ezer forint lesz. A haszon nagyobb a tervezettnél, hiszen 1969-ben összesen 700 ezer forintra számítottak. Az üzletek forgalma fellendült. A vállalkozókedv is megnőtt. Erre egy példát Az együttműködés A fez a saját zöldségüzletében is ugyanazokat a fogyasztói árakat alkalmazza, ámiket partnerének diktál. A közösködés előnyei egyértelműek. A Vörös Hajnal kertészetének három községben biztos piaca van. Az fmsz-boltoknak pedig bő és jó minőségű a zöldáru-kínálatuk. Természetesen mindkét fél számára anyagilag is kifizetődik az együttműködés. A vásárlók jól járnak azért is- mert a fogyasztói árak rendszerint alacsonyabtek felhalmozódása volt. Az inkurrens árukat raktáron tartották, ahelyett hogy a kockázati alap terhére engedményes áron értékesítették volna. Így például a ruházati szaküzlet 1.2 millió forintot érő készletének hatodát végül már 50 százalékos leárazással lehetett csak eladni. Hasonló volt a helyzet az iparcikk és a vasboltokban is. a lecke A szövetkezet három község lakóit szolgálja ki (Jánoshi- da, Alattyán, Jászboldoghá- za). Tavaly sokat panaszkodott a lakosság a gyenge zöldáru-ellátásra. — Annak megjavítása érdekében az idén szerződést kötöttek a helyi Vörös Hajnal Termelő- szövetkezettel. A megállapodás szerint a tsz gondoskodik a zöldségféle szállításáról, s határozza meg a mindenkori fogyasztói árat és abból 15 százalékot enged át az fmsz- nek. A minőségileg romlott árut minden további nélkül visszaveszi az ÁFÉSZ üzleteitől. nagyon korrekt bak a szabadpiacinál és a MÉK-énél is. A felhozatal ennek ellenére sem csökkent, de a szabadpiaci ármozgást lényegében a községek fő zöldségszállítója, a termelőszövetkezet „szabályozza”. Remélhetőleg az újszerű és dicséretes vállalkozás sikerén felbuzdulva a korábbinál bátrabb, sokrétűbb üzletpolitikát folytat majd az ÁFÉSZ más téren is. Így lesz tartós a fellendülés. [ HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK. - TUDÓSÍTÁSOK J Hazaérkezett a küldöttség Hazaérkezett a Tallinnban járt megyei pártküldöttség. Szolnok megye és az Észt főváros testvéri együttműködési munkaprogramjának keretében Tallinnban járt a Szolnok megyei pártküldöttség, amely Csáki Istvánnak, az MSZMP Központi Bizottság tagjának, a megyei pártbizottság első titkárának vezetésével, kedden a késő esti órákban visszaérkezett Szolnokra. A delegáció egy hetet töltött az Észt fővárosban, résztvett a tallinni jubileumi dalos találkozón, eszmecserét folytatott, ismerkedett az ottani párt- és tanácsi szervek munkamódszereivel. Tudósítás az Országgyűlésről Az országgyűlés ülésszakáról a Kossuth Rádió csütörtökön a Déli Krónikában, a 15 órai hírekben és a 18.30 órakor kezdődő Esti Krónikában számol be hang képekben, illetve helyszíni közvetítést ad, a televízió pedig |9.25 órától képfelvételről. Ezenkívül a Tv-híradó mindkét adásában foglalkozik az országgyűlési eseményekkel. Czinege Lajos hazaérkezett A Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter vezette magyar katonai küldöttség romániai látogatása szerdán végétért. A küldöttség repülőgépe magyar idő szerint reggel negyedkilenc- kor elhagyta Bukarest Ba- neasa-repülőterét A repülőtéren elhangzott a két ország himnusza, a magyar honvédelmi miniszter és a román fegyveres erők minisztere ellépett a díszőrség előtt« A Drávái Hadosztály nyomán A Baranyában tartózkodó bolgár komszomolisták szerdán azokat a dél-baranyai helységeket keresték fel, ahol negyedszázaddal ezelőtt a bolgár „Drávát hadosztály” súlyos ütközeteket vívott a hitlerista csapatokkal. — A komszomolisták ellátogattak Drávaszabolcsra — a nagy drávai áttörés színhelyére. Siklóson megtekintették a „Drávai hadosztály” emlékére a várban berendezett bolgár katonai múzeumot. Árhullám a Körösen Az utóbbi 24 órában lehullott csapadék egy-másfél méteres árhullámot indított el a Körösökön. Így a Gyulai Vízügyi Igazgatóság szerdán reggel elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a Fehér- és Fekete-Körös felső szakaszán, s megszervezte a figyelőszolgálatot a gátakon. Az áradás délután lelassult, s a számítások szerint csütörtökön mindkét folyón sor kerül az apadásra is. KGST belkereskedelmi tanácskozás Szerdán délután a Budapest Körszállóban befejeződött a KGST országok belkereskedelmi, közgazdasági munkacsoportjának első ülése. A hét szocialista ország belkereskedelmének képviselőiből álló testület kidolgozta a munkacsoport működési szabályzatát és meghatározta a munkacsoport Idd és jövő évi tervét A munkacsoport alapvető feladata, hogy többoldalú együttműködéssel hatékonyabbá tegye a közös szocialista kereskedelmi tapasztalatok hasznosítását. Keserű Jánosné belkereskedelmi miniszterhelyettes, a munkacsoport elnöke a program és a szabályzat aláírása alkalmával hangsúlyozta, hogy a lakosság áruellátásában a szocialista belkereskedelem fejlődésében elsődleges szerepe van a tervezésnek, az anyagi ösztönzésnek, az árrendszernek, a kereskedelem szervezeti rendszerének. A részvevő szocialista országok belkereskedelmének képviselői Szurdi István belkereskedelmi miniszter jelenlétében — magyar részről Keserű Jánosné belkereskedelmi miniszterhelyettes — aláírták a munkacsoport megalakulásáról, a működési szabályzatról, valamint a munkacsoport programjáról szóló jegyzőkönyvet. Ifjúsági klubvezető tábor A KISZ Központi Bizottságának, a KISZ Békés megyei bizottságának közös rendezésében szerdán Szarvason megnyílt a III. Országos Ifjúsági Klubvezető Tábor. A továbbképző és tapasztalat- csere jelleggel megrendezett táborba a „Kiváló Ifjúsági Klub” címet viselő, illetve már hosszú ideje jól működő klubokból mintegy 160 fiatal érkezett az ország minden részéből. Ifjúságpolitikai és műveléspolitikai, továbbá időszerű mozgalmi és népművelési feladatokkal foglalkozó előadásokat hallgatnak meg. „Mint-klubfog- lalkozásokat” irodalmi vitákat rendeznek. Sok kulturális és sportrendezvény is szerepel a programban. Nemzetközi pályázat Nemzetközi pályázatot írtak ki Bécsben a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség, az ENSZ Iparfejlesztési Szervezete és egy nemzetközi konferencia központi székházának tervezésére, ötvenhárom országból — köztük Észak- Amerikából, Brazíliából. Japánból, európai államokból — 650-en neveztek a pályázatra. Hazánkat tíztagú szombathelyi alkotókollektíva képviseli a rangos fórumon, Za- lotay Elemér tervezőmérnök irányításával. A szombathelyi szakemberek három hónap alatt készítették el a körülbelül Szombathely belvárosával azonos területen fekvő 50—60 emeletes felhőkarcoló épületkolosszus tervét, amelynek 4—5 ezer irodájában mintegy tízezren dolgoznak majd. A legjobb pályázatok díjazására 2 300 000 schillinget fordítanak. Autóbuszok az NDK-nak Nagysorozatban gyártott az első félévben NDK megrendelésre 311. típusú városi és városközj közlekedésre egyaránt alkalmas autóbuszokat az Ikarus gyár székesfehérvári üzeme. A 30 és 32 személyes kis autóbuszokat, — amelyek között több a luxuskivitelű, folyamatosan veszik át az NDK-beli szakemberek. Ezekben a napokban fejeződött be a székes- fehérvári gyárban tíz, ugyancsak NDK megrendelésre készült nagy bútorszállító kocsi szerelése is. Ezek Csehszlovákián át saját „lábukon” jutnak el rendeltetési helyükre. XX. évf. 151. 1969. július 3., csütörtök. VILÁG 80