Szolnok Megyei Néplap, 1969. július (20. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-16 / 162. szám
1969. július 16^ SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Q LVASÖINK Megérdemli a dicséretet Július 3-án a 717-es autó- buszjárattal Tiszaigarról Kunhegyesre utaztam. Vékony, magas, szőke, halkszavú kalauz adta a jegyet. Nem sok ilyen kalauzzal találkoztam eddig. Nem ura, hanem házigazdája a busznak. — Kalauz úr, hol van Kunhegyesen a tüdőgondozó? — kérdezte egy idős ember. S ő szépen elmagyarázta; Aztán más érdekődött: Kunhegyesről mikor tud tovább utazni. „Nem tudom — szólt a válasz —. de van menetrendem. mindjárt megnéEgy utas Kenderesre kért jegyet. Százassal akart fizetni. A kalauz nem tudott visszaadni. (Mi lesz ebből?) „Nem baj — szólt mosolyogva —, majd Madarason leszállók és felváltam a lán- gossü tőnél.”' Kunhegyesre értünk, őszintén sajnáltam, hogy le kellett szállnom a buszról, s elválnom Kovács Mihály kalauztól. Aki megérdemli, sogy tollat fogjak, s Önöknek megírjam •» nevét. K. J. asm.” Tiszaigar I. Tojóhibrid-tenyésztés Kunmadarason Boci, boci tarka . .. Szívet melengető érzés nézni. mint épül, szépül a megyeszékhely. A városi tanács tízezreket költ parkosításra. Mindannyiunk örömére sor tehén „látogatta” rendszeresen. Az idén három „látogatja” — és sajnos, rombolja, piszkolja is. Éjjeli „vendég” is akad. Két ló legelészget Szövetkezetünkben érek] óta gondot okoz, hogy csökken a tojásfelvásárlás. Azért, hogy ezt ellensúlyozzuk, tavaly ősszel hatszáz Sex Sal Link tojójércét vásároltunk. A fel- világosító munkát tovább folytattuk, s a termelők részére májusban újabb, ezerhatszázötven tojóhibridet szereztünk be. A jércék tojáshozama napjainkban 60—70 százalékos. Az fmsz igazgatósága is a termelők segítségére sietett, OTP-hitel igénybevétele esetén kifizeti a termelők helyett a kamatot, biztosítja a tápot, az önitatót és tojatót is segít beszerezni. A lakosság — látva a szövetkezet segitőkészségét és az eddigi eredményeket — szívesen tartja a tojóhibrideket. Augusztusi szállításra újabb ezerre van megrendelés, lövészünk ezt is beszerezni. Így biztosítani tudjuk a szerződött tojás felvásárlását. Szabó Sándorné Kunmadaras, ÁFÉSZ Vásárlás bosszúsággal Július 10-én délután két óra körül csillárt vásárolni mentünk a szolnoki Centrum Áruház Ságvári körúti, ideiglenes elárusítóhelyére. Megnéztük a szemlére kirakott árut. Egy sem volt közötte olyan, mint amilyent mi kerestünk. Kicsiny szobánkba nekünk nagyon megfelelt volna egy szép bura is- Nincs most ilyen, elfogyott — mondta az elárusítónő kérdésünkre; — Tegnap még volt, nézegettük már, csak nem vettük meg, — sajnálkoztunk, majd kérleffitűk: — Nézze meg már, legyen szíves, hátha talál valahol; Talált. A tőle alig két méterre lévő dobozokban, amelyek valószínűleg kicsomagolásra vártak. Három fajtát rakott elénk, még válogathattunk is. Vásároltunk is pénztárcánknak, elképzelésünknek megfelelőt. Mégis bosszankodva távoztunk. — Miért kellett külön kérlelnünk, hogy elénk rakja az árut? Talán nem azért van ott? Hozzá kell még tennem: rajtunk kívül más vásárló nem volt a részlegen, tehát ráért az eladó. F. F.-né Szolnak Egy lábos nem üzlet ? Egy évvel ezelőtt vittem el 14 literes lábosomat Kiss Gyula szolnoki (Tóth Ferenc utca) lakatos kisiparoshoz. Nem volt nagy érték az edény, de a nyári befőzések idején nagyon megfelelt. Egy lyuk volt rajta, ezt akartam befol- toztatni. ígérték: egy hét múlva készen lesz. Egy éven keresztül hitegettek a műhelyben: ekkor lesz kész, akkor lesz kész... Erre várhattam. Legutóbb aztán közölték: nem is találják, már a lábosomat. Bíztattak: vegyek helyette újat, a vételár felét kifizetik. Utólag már erre az ígéretre sem emlékeztek és udvariatlanul elutasítottak. Tudom, hogy egy lábos befoltozása nem nagy üzlet Kiss Gyulának és a több ezer, vagy tízezer forintos autójavításhoz udvariasabb hang is jár, mint ahogy velem beszéltek. Szeretném, ha a KIOSZ az ilyen kisiparost megtanítaná tisztességes hangnemre és arra, hogy a lakosság szolgálatában végzett kisipari munka nemcsak ezer forintos haszonnál kezdődik. Ide tartozik a lábos-foltozás is, különösen akkor, ha a munkát el is vállalta Hasznos Istvánné Szolnok PAPÍRIPARI VÁLLALAT SZOLNOKI PAPÍRGYÁRA a beinduló új papírfeldolgozó Szemébe 3 hónapos betanulási idővel, női dolgozókat alkalmaz Házastársak részére az azonos, vagy eltérő műszakban való foglalkoztatást biztosítjuk -*• Szolnokiak és érettségivel rendelkezők előnyben. Jelentkezés: Szolnoki Papírgyár Szolnok, Vöröshadsereg u. 8—12. szám; került a Ságvári körút északi csomópontjának rendezésére, parkosítására is. A Ságvári körút 58 számú ház előtti szép parkot tavaly még a képen látható tarka csendesen, békésen a neonfények alatt. „Kimaradásukat” bizonyára a gazdája is jóváhagyja. Zs. B. Szolnok Kiállítás Mezőtúron Amióta a túri műemlék zsidótemplomot kiállítási csarnokká alakították át, egymás után rendezik ott a különféle bemutatókat. Különösen nagyszámú közönséget vonzott a mostani lakásművészeti kiállítás. Valóban megfelel nevének, hogy ..lakásművészet”. mert a bemutatott lakberendezési tárgyak, bútorok, háztartási gépek és egyéb cikkek művészi kivitelűek. Minden tekintetben megnyerik a látogatók tetszését, megfelelnek a mai igényeknek, látszik, hogy hozzáértő szakemberek állították össze. Mindezt tükrözi a vendégkönyv sok bejegyzése is. Célszerű újítás az is, hogy a kiállítás — ebédszünet nélkül — folyamatosan nyitva van 10 órától 19 óráig. Jóleső érzés tölti el a látogatót, hogy a kiá-llított tárgyak jórésze a magyar ipar termékei, de helyet kapott néhány kiváló külföldi készítmény is. Illesse köszönet és elismerés mindazokat. akik a lakásművészeti kiállítás megrendezéséért fáradoztak. Mezőtúr Jogos volt a bírálat 'A Szolnok megyei Néplap június 25-i számában többek között vállalatunk szolnoki fiókjánál észlelt tűzrendészeti hiányosságait is bírálták a „Játék a tűzzel” című cikkben. A cikk nyomán azonnal vizsgálatot indítottunk és megállapítottuk az észrevételek megalapozottságát. Súlyos mulasztást követtek el a szolnoki fiók és a központ illetékesei. Azonnal intézkedést tettünk a jelzett problémák megszüntetésére. A mulasztókat felelősségre vontuk. Gondoskodtunk az éjjeliőrök rátermettségének felülvizsgálatáról, kioktatásukról és a sűrűbb ellenőrzésről. A jóindulatú és jogos bírálatot köszönjük, $ bízunk abban, hogy hasonló hibát egy újabb ellenőrzésen nem fognak észlelni. , Csikós Sándor igazgató Szolnok—Békés megyei Élelmiszer és Vegviáru Nagykereskedelmi Vállalat Pista bácsinak igaza volt Néhány éve már, hogy meghalt Pista bácsi. Sűrűn találkoztam az ö-eveel. Mindig jól elbeszélgettünk, ö legtöbbször panaszkodott. Beleges volt, mindene fájt már. Nem is csodáltam hisz túl volt a hetvenen. A legjobban az „fájt” neki. hogy Szolnokon túl zajos a közlekedés. Jót derültem ezen. ugyanis nagyot hallott az idős ember. Több azóta a jármű, vagy felettem is ^yoa'san teltek az évek. fáradtabb vagyok? Ki tudja. Tény, hogy nekem is feltűnt, valóban zajos, túl zajos Szolnok, szinte éjjelnappal, mint ahogyan azt munkatársuk megírta a július 2-i lapban „Csendesebb közlekedést” című cikkében. Munkahelyem, lakásom is a szolnoki főutcán van. Sokszor úgy érzem, már nem bírom tovább. Hogy mennyire zavaró a zaj munka közben. azt munkatársuk ecsetelte, de aki ilyen körülmények között dolgozik, maga is tudja. Este általában pihenni illik, kikapcsolódni. Nyitott ablaknál néznénk a televíziót. Egyszerűen képtelenség. A legnagyobb hangerőre kapcsolva is csak látjuk. hogy beszél a színész, a bemondó, mert a járművek szinte szünet nélkül dübörögnek az utcán. Be kell tehát csukni az ablakot. Rajtam kívül bizonyára nagyon sokan örömmel vennék az újságíró által javasolt csendesebb közlekedés bevezetését. H. J. Szolnok Ami visszajár . .. A Szolnok megyei Néplap július 9-i számában megjelent „Ismét a borravalóról” című cikkel kapcsolatban tisztelettel közöljük az alábbiakat : A hibás pénz-visszaadásért olvasójuk szíves elnézését kérjük. A vásárló panasza jogos volt. A felszolgáló mentségére szolgáljon a vasárnapi nagy forgalom (a községben búcsú volt) és a szakképzettség hiánya. Annak érdekében hogy hasonló eset ne forduljon elő, az egység dolgozóit kioktattuk a kereskedelmi üzleti szabályzat betartására, valamint a fogyasztók érdekvédelmének tiszteletben tartására. Bagi István ig. elnök Jászladány, ÁFÉSZ A kisioarosok kötelező nyugdíjbiztosításáról A kisiparosok kötelező kölcsönös nyugdíjbiztosításáról szóló kormányrendeletet a közelmúltban a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány a 18/1969. (IV. 30.) számú rendeletével módosította, A jelenleg hatályos szabályozás fontosabb rendelkezéseit — különös figyelemmel a változásokra — az alábbiakban ismertetjük: A kölcsönös nyugdíjbiztosítás kötelező erővel minden kisiparosra kiterjed. A kisiparos a nyugdíjbiztosítás alapján öregségi, illetőleg rokkantsági nyugdíjra, hátramaradott hozzátartozói pedig özvegyi nyugdíjra, árvaellátásra, illetőleg szülői nyugdíjra jogosultak, öregségi nyugdíjra a kisiparos akkor jogosult, ha az öregségi korhatárt elérte és legalább 10 évi biztosítási ideje van, és az ipar gyakorlására vonatkozó joga megszűnt. Rokkantsági nyugdíjra megrokkanása esetén a kisiparos akkor jogosult, ha munkaképességét legalább kétharmad részben tartósan elvesztette, és az életkorának megfelelően szükséges biztosítási időt megszerezne, s az ipar gyakorlására vonatkozó joga megszűnt. A biztosításra kötelezett kisiparosok I—III. nyugdíjosztályba tartoznak. Nyugdíjukat nyugdíjosztályuknak megfelelő összegben kapják. Az I. nyugdíjosztályban a járulék és szolgáltatási alap havi 1000 forint. A II. nyugdíjosztályban 1500 forint, a III. nyugdíjosztályban pedig 2000 forint Az öregségi és rokkantsági nyugdíjnak a jogosultsághoz szükséges legkisebb biztosítási idő alapján járó összege az I. nyugdíjosztályban havi 500 forint, a II. nvugdijosztályban havi 600 forint, a III. nyugdíjosztályban havi 800 forint A fenti összeget a kisipari biztosításban szerzett időnek a 10 évet meghaladó minden éve után az I. nyugdíjosztályban havi 20 forinttal, a II. nyugdíjosztályban havi 30 forinttal, a III. nyugdíj osztályban havi 40 forinttal növelni kelL A kisiparosok kötelezően az I. nyugdíjosztályba tartoznak. A II. vagy III. nyugdíjosztályba kérelemre azt a kisiparost lehet besorolni, aki az 55, nő kisiparos az 50. életéve betöltése előtt válik biztosításra kötelezetté. Az új rendelkezések szerint a már korábban biztosított kisiparosok is — legkésőbb 1969. július 31-ig — kérhetik magasabb nyugdíjosztályba való sorolásukat, feltéve. hogy az említett életkort biztosításuk kezdetekor még nem töltötték be. és a járulékkülönbözetet a magasabb nyugdíjba sorolás esetén a biztosítás kezdetéig visszamenőleg megfizetik. Az új szabályozás a kisipari nyugdíj legkisebb összegét a korábbi 400 forint helyett 500 forintban határozza meg. Rendelkezik az új szabályozás az özvegyi és az árvaellátás legkisebb összegéről is. Az özvegyi nyugdíj legkisebb összege havi 250 forint, az árvaellátásé pedig havi 125 forint, szülőtlen árva esetén havi 250 forint. A fenti rendelkezések a már megállapított nyugellátásokra is vonatkoznak, 1969. január 1-től érvényesek. Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjakat és az árvaellátást 1969. január 1-től visszamenőleg is a felemelt összegben kell már folyósítani. A korábbi rendelkezések nem engedélyezték az özvegyi és szülői nyugdíj folyósítását, ha az érdekelt keresőfoglalkozást folytatott, ideértve az elhalt kisiparos kisiparának özvegyi jogon való továbbfolytatását is. Nem lehetett folyósítani a szülői nyugdíjat, ha a szülő munkaviszonyban állt, az árvaellátást pedig akkor, ha a meghalt seülő iparát az árva jogán a gyám folytatta. A fenti korlátozásokat az új jogszabályi rendezés megszüntette és a munkaviszonyban álló dolgozó nyugdíjbiztosításához hasonlóan az özvegyi nyugdíj, a szülői nyugdíj és az árvaellátás folyósítását a keresőfoglalkozás, vagy a munkaviszonyból származó kereset esetén is lehetővé teszi. Az új szabályozás a Magyar Közlöny 1969. április 30-i számában jelent meg. Dr. Cs. I. Teljes csődben a teljes tej \ A kisújszállásiak áprilisNyolcvan aláírással érkezett panaszoslevél alapján írtunk május 21-én lapunkban „Kinek jó?” címmel Kisújszállás tejellátásáról. A városi tanács vb ipari és kereskedelmi főelőadójának válaszából az alábbiakat tudtuk meg: A Pillangó utcai tejüzem napi tejforgalma átlagosan 70 —80 liter volt. a Budapesti Tejipari Vállalat karcagi ki- rendeltségének vezetője kérte a tanács illetékeseit, hogy a tej mérést ott beszüntethessék. Az engedélyt ehhez a vállalat szóban megkapta. azzal a feltétellel, hogy az fmsz 13-as élelmiszerboltját lássa el teljes tejjel. Május 1-től tehát már az fmsz 13-as sz. boltjában szerezhetik be a tejet az érintett utcák lakói, s ehhez módosították a bolt nyitvatartási idejét is. ban a tanácsnál is tiltakoztak a tejüzemnél történő kimérés megszüntetése miatt. Ekkor írásiban kérték a tanácsiak a vállalatot: árusítsanak ezután is teljes tejet a begyűjtőnél; lássák el a várost pasztőrözött és palackozott teljes tejjel. A válasz: a tejüzemnél nem mérhetnek a lakosságnak tejet. mert másutt sem árusít így a vállalat. Nem vállalták azt sem, hogy pasztőrözött és palackozott teljes tejjel ellátják a várost ☆ Még jó, hogy a tej felvásárlását illetve begyűjtését vállalja a kisújszállási tejipari üzem. Meg kellene ezt is jól gondolni. Hátha a barom felvásárlás jövedelmezőbb lenne? A Budapesti Mezőgazdasági Gépgyár Törökszentmiklósi Gyára azonnali felvételre keres LAKATOS és HEGESZTŐ szakmunkásokat. Jelentkezés a gyár üzemgazdasági osztályán. 4 postájából IMjÖgÍtANACSADö] Mezobúcr UJozsrsz^s^.