Szolnok Megyei Néplap, 1969. június (20. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-01 / 124. szám
<s°m — Nézzük, mi akarok len- öi««» IMPORT Előírás szerint Az orvos: — önnek azt írtam elő, hogy jő melegen takaródzék be és feküdjék ön viszont egész nap az üzleteket járja, A beteg: — Takarót keresek. Aggodalom A lány apja megkérdi jövendő vejétől: — ön természetesen dohányzik, iszik, kártyázik, és szívesen udvarol a csinos nőknek? HUMOR — ön téved. Nincsenek ilyen szenvedélyeim. — Akkor nem lesz lakodalom. Nem akarom, hogy a feleségem állandóan önt állítsa elém példaképül. Mégis megoldotta — Látod fiam, kiderül, hogy a papa is meg tud fürdetni, pedig azt mondtad, hogy a mama nélkül semmire se megyünk! — kiáltotta diadalmasan az apa. — Igen apuka, csakhogy, a mama fürdés előtt valamilyen oknál fogva mindig leveszi a cipőmet is! Jóváhagyás Évszázadok óta zúgtak a gyönyörű hársak az omladozó bástyafal árnyán es eljött az idő, amikor Európa vette szájára őket. Húsz ország botanikusai sereglettek össze csodálatukra. A hajdani színház alagsorában — más mindent betöltötték a líszteszsákok — így zokogott egy izlandi tudós a bankett tetőpontján: — Hogy nálunk miért csak törpenyírek nőnek?! Egy emberként határozták el a híres hársak bekerítését. Akta szerkesztődött. Lediktálta egy heves ifjú, aki munka közben csókot lopott gépírónője hamvas nyakára és ezért két egyforma pofont kapott Kiszignálták. Aláírták. Megint aláírták. Iktatták. Felterjesztették. Végleg jóváhagyták. Alig fél év alatt! — Nálunk aztán tényleg nincs bürokrácia — vágta ki kevélyen a pénzügyi osztály vezetője s rögtön ki is adta a megrendelést a „Tupír” fodrászszövetkezetnek, amelyet az egykori patkókovácsok alapították, hogy legyen vajaskenyerük továbbra is. — Ebben nincs pénz — morgott a főfodrász-főkovács. — Hét hárs köré alig kell kerítés! — Fenét hét hárs! Hetven hárs az, komámuram! — Hét az! Itt van la! Gépelési hiba folytán — oka volt a kapott csók — az aktában tizedrészére csökkent a fák száma. Rendkívüli értekezlet ült öszp nyomban. — Egy jóváhagyott akta megváltoztathatatlan! — így igaz! — Most mi legyen? — Igazság. Vagyis, ami gépelve vagyon. Hét hárs. A többi hatvanhárom azonnal kivágandó. Csak a hivatalsegéd jaj- dult fel — És mi lesz a hírnevünkkel? — Örökké élni fog — meredt a jövőbe az ülés. — Példás ügykezelésünk híre szétgyűrűzik a nagyvilágba... És így is lett. ÍRÓASZTALOK Darázs Endre Tavaszi munka Fejére találta a szöget 1840 novemberének egyik borongás délutánján egy feketébe öltözött sovány férfi nyitott be Ricord doktor rendelőjébe. Az orvos fürkésző pillantással végigmérte érdekes látogatóját, magas homlokát, sápadt arcát és vékony ajakét. — ön beteg? — Igen, doktor űr. Azt hiszem halálosan. — Mi baja van? — Szomorú vagyok, melan- kólikus. Szenvedek és nem tudom, hogy miért. Gyötrődöm, fáj a szívem, Nem tudok aludni. — Ez nem háláló® — vá» laszotta az orvos —, tudok önnek egy nagyszerű orvos« Ságot. — Milyen orvosságot? — Olyat, amely önt min» den bajából kigyógyítja, — Menjen el „ színházba és nézze meg Jean Baptiste Bebul rau játékát! Egész Párizs rajta nevet A sápadt férfi meghajolt és szomorúan mondta: — Én vagyok Jean Bap.; tiste Deburau! Sok a szöveg«.) Új módszer he rögös feleségek megszelídítésére A nebraskai Lincoln város éjszakai mulatóhelyein ragyogó üzleteket csinált egy férfi, aki a későig szórakozó férjeknek élő egereket adott el, hogy „nyugtatószerként” vigyék haza a hajnali órákban feleségüknek. Propaganda jelszavai: .Elbűvölő egérkéim gyorsan megnyugtatják haragvó feleségét!” Az állatvédő egyesület követelte az ötletes kereskedő iparengedélyének bevonását. Egyébként az egyesület elnökének — felesége is. Olvastam a Néplapban, hogy olasz rádióadók huszonnégy órás sztrájkjuk alatt csak tánczenét közvetítettek. Elgondolkozva ezen a tényen, eszembe ötlött, hogy hasonló esetben mennyire könnyebb helyzetben lenne a Magyar Rádió ügyeletes szerkesztője. Csak kezébe vcn-t né a műsort és a lemeztár leltárát és máris írhatná az új összeállítást. Ilyesféleképp képzeltem eh az „Orvosok a mikrofon előtt” című actós helyett egyszerűen a következő táncszámot tenném fel: „Nem érti más csak én” — Az értelmes rádióhallgató rögtön tudná, milyen műsorról van szó. A „Lányok asszonyok” állandó rovata helyén az „edd meg amit főztél” hangjai szállnának az éter hullámain. Csak annyit kéne bemondani, — Mit üzen a rádió — máris felcsendülnének ezek a dallamok — „Te tudod mit csinálsz” — garantáltan minden levélíró biztos támpontokat kapna problémáihoz. Ezek után már termész©« tes, hogy a „Séta a bökső- helyem körül” helyébe az „Amikor én még kis sráo voltam” illenék. Lenne még néhány ajánlatom. Frissén végzett egyetemi hallgató nyilatkozata —> „Meg akarom váltani a világot”. — öregek műsora „sose halok meg!” Mi újság a nagyvilágban? — Aki hallja adja át! — Rendőrségi razzia a Rákóczi téren, —» Hová tűnt a sok virág? — Tanulság, — Túl fiatal vagyok a szerelemhez. — Hirtelen ennyi jutott eszembe; Nem mintha slágertermésünk lenne ilyen szegényes, de már így is kimerítenénk egy hónap teljes prózaszükségletét ... Tulajdonképpen irigyelnem kellene az olaszokat; ök csak huszonnégy óráig kapták azt, amit nálunk hiányként könyveinek el... Vitalij Gabelko: Nem elég konkrét Jakov Zepjatih tervezőmérnök karcolatot írt és azonnal megmutatta az üzemi faliújság, a „Kurbli” szerkesztőjének. — Kakovkám, kedves — szólt a szerkesztő —, már ne is haragudj, de a „Kurbli”-ban mégsem közölhetjük ezt az írást. Valahogy nem elég konkrét, túl általános. Mivel én nem közölhetem, azt javaslom, vidd a megyei lap szerkesztőjének. Zapjatih nem találta rend- jénvaiónak, hogy egy ilyen kis írással személyesen állítson be a megyei lap szerkesztőségébe, éppen ezért elküldte postán. A karcolat a szerző legnagyobb csodálatára megjelent a megyei lapban. a tervezőmérnök, azaz az újdonsült karcolatíró rohant a faliújság szerkesztőjéhez, hogy megköszönje a jó tanácsot. De akkor megcsörrent a telefon: — Zapjatih — kiáltotta az iroda főnöke. — Kvaszov hivat, sürgősen. Jakov letette a ceruzát és menet közben megigazítva a nyakkendőjét, sietett a helyi szakszervezeti bizottságra. Kvaszov savanyú arccal fogadta: — Zapjatih. nem tudtam, hogy te ilyen sértődékeny vagy. Miért nem jöttél ide a panaszoddal? Azt a beutalót; bár másnak szántuk, azonnal odaadtuk volna neked. Te pedig, ehelyett — piff-puff, dirr-durr — egyenest az újsághoz. — Miféle üdülőjegyet? —« csodálkozott Jakov. — Figyelj ide, Zapjatih, hagyd a fenébe azt a firkálást. Nem komoly dolog ez, — és ujjával odabökött az asztalon fekvő újságra. Itt van! Fehéren feketén. „És Volk a beutalójával már a tengerparton üdül.” No, hát a főmérnök utazott el a Krímbe, ő részesült ebben a kedvezményben. Hát mi van ebben? És te azonnal futsz az újsághoz... — Igen, de én ezt csak úgy általában írtam... — mormolta az orra alatt zavartan az újonc szerző. — Volk, ez csak olyan általánosító figura. Valamennyi karcolatíró így általánosít. — Ezt nem vártam tőled — Intett a kezével ismét az írásra a helyi szakszervezeti főnök. 4 Az ebédszünet előtt az igazgatási osztály igazgatójának a vonalán keresték: — Zapjatih! Kiril Petro- vics kéreti önt. Az ajtótól a főigazgató asztaláig bordó szőnyeg vezetett. — Foglaljon helyet — intett a főigazgató az oldalt élló székre. — Én mindig odaadó, becsületes dolgozónak tartottam önt, mint em-. bért pedig korrektnek, aki nem képes meggondolatlan dolgok elkövetésére. Bevallom. csoportvezetővé szándékoztam kinevezni önt. Erre maga felfújja ezt a kis jelentéktelen történetet, amiről most az egész megye beszél. — Kiril Petrovics, higy- gyen nekem, én semmit sem fújtam fel — mondta halkan, felállva Zapjatih. — Hagyja csak. Hisz ezt maga írta. „Az Oroszlán úrfi ezalatt Nyúl komát gallérjánál fogva tartotta fogai között.” — Ez allegória, hogy úgy mondjam, a műfaj sajátossága, általánosítás, ha úgy vesszük. — Általánosítás? A szak- szervezetek városi bizottsága tói egy különleges bizottság jön hozzánk, hogy ellenőrizze a munkánkat... Az igazgató bánatosan nézett Zapjatihra és az asztal fiókjából cigarettát kotort elő. Fordította: Sigér Rmre — Kékesi
