Szolnok Megyei Néplap, 1969. június (20. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-05 / 127. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 19691 juntos 5. A moszkvai tanácskozás elé III. Tanácskozás összefogás am A franciáknak Tan a legtöbb hasznok a mezőgazdasági közös piacból lócfAwin InHon’íl liOÖV A kommunista mozga- um nemzetközi feladatai ma mérhetetlenül nagyok. Világméretű mozgalommá vált, amely a szocializmust és a kommunizmust korunk vezető erejévé változtatta, s bebizonyította, hogy a szocializmus és a kommunizmus a társadalmi haladás országútja az egész emberiség számára. Csak ez a mozgalom rendelkezik olyan tudományos elmélettel — a marxizmus—leninizmussal — amely a legteljesebben ki tudja fejezni a néptömegek érdekeit. Ez a mozgalom képes szorosabbra zárni az összes demokratikus, haladó, antiimperia- lista erők sorait a közös célokért vívott küzdelemben. Mi szükséges ' ahhoz, hogy a kommunisták teljesíteni tudják az említett sajátosságokból adódó feladataikat? Elsősorban összefogás. Egységre van szükségük, amely a munkásosztály érdekeinek alapvető azonosságából fakad, és a proletámemzetkö- ziség elvi alapjára épül. Ez nemcsak a jelenkor követelménye. A kommunista mozgalom erejének forrása mindig a kor legfontosabb kérdéseiben elfoglalt közös eszmei-politikai álláspont volt Ennek küöovácsolása azonban minden korban sajátos formákat igényelt. Nagyon szókimondó volt e tekintetben a Kommunista In- temacionálé Végrehajtó Bizottságának elnöksége, amely 1943 májusi határozatában, a Komintern feloszlatásával kapcsolatban megállapította: ,,‘A kommunisták, akiket a marxizmus—leninizmus megalapozóinak tanítása vezérel, sohasem voltak hívei annak, hogy fenn kell tartani az idejétmúlt szervezeti formákat. A munkásmozgalom szervezeti formáit és szervezetének munkamódszereit mindenkor alárendelték az egész munkásmozgalom alapvető politikai érdekeinek, az adott konkrét történelmi helyzet sajátosságainak, g az ebből a helyzetből közvetlenül adódó feladatoknak.” A nemzetközi kommunista mozgalomnak ma nincs központja, s általános a vélemény, hogy nincs is szükség sem egy, sem több központra. A pártok teljes önállósággal dolgoznak, szuverének és kettős — saját munkásosztályuknak és a nemzetközi munkásosztálynak tartozó — felelősségük tudatában határozzák meg politikájukat Eközben azonban egyikük sem mondhat le a többi testvérpárt tapasztalatairól, s arról az erői orrá sró], amelyet a pártok internacionalista közössége jelent. A nem- ' zetközi kommunista mozgalom növekedésének és kiterjedésének körülményéi között pedig egyetlen testvérpárt sem vállalja és nem is vállalhatja magára, hogy a világhelyzetet egyedül érté- i kelje, egyedül állapítsa meg, mi a feladata valamennyi ; kommunista- és munkáspárt- ' nak a világpolitika központi, legfontosabb kérdéseiben. — ‘ (Valamennyi párt elméleti felismerésének és forradalmi tapasztalatainak összessége adja a közös elméleti tu- idást, fejlesztheti tovább az (elméletet. Nem mellékes tehát, milyen formákat választanak a partok az egység megszilárdítására, az akciók összehangolására; A gyakorlat azt mutatja, hogy ezek a formák sokrétűek és megfelelnek a mai követelményeknek. — A kétoldalú találkozókon a pártok küldöttségei rendszeresen véleményt cserélnek az egymást érdeklő kérdésekről, kicserélik a pártmunka tapasztalatait. Elterjedt forma a testvérpártok képviselőinek regionális találkozója, amelyen a világ egy-egy övezetének kommunistáit érdeklő konkrét kérdéseket vitatnak meg, E találkozók közül nagy nemzetközi visszhangot keltettek az európai kapitalista országok kommunista pártjainak brüsszeli (1965 június) és bécsi (1966 május) konferenciái, s különösen az európai kommunista és munkáspártok 1967 áprilisi Karlovy Vary-i értekezlete. De külön- külön tanácskoztak már az észak-európai, az arab és a latin-amerikaj államok kommunistái is. Mindezek mellett az elvtársi eszmecsere, a szabad, demokratikus vita leghatékonyabb fórumának a nemzetközi tanácskozásokat tartják a mozgalomban. A közösen kialakított következtetések közleményekben, nyilatkozatokban, felhívásokban és kiáltványokban láttak napvilágot, nem születtek tehát az egyes pártok tagságára kötelező határozatok. Ezeket minden párt Központi Bizottsága fogadta el Így volt ez az eddigi értekezleteken, s minden bizonnyal így lesz ezután is. Napjainkban barát és ellenség egyaránt nagy várakozással tekint a június 5-i nemzetközi tanácskozás elé. A világ ma sokkal inkább világos szavakat és hatásos tetteket vár a kommunistáktól, mint valaha, hiszen egyrészt bonyolult és ellentmondásos a helyzet, másrészt pedig rendkívül fenyegetőek az imperialista agressziók. S az emberek mindenütt tudják, hogy a kommunista mozgalomnak meghatározó szerepe van a világesemények alakulásában. Minthogy a küszöbönálló tanácskozás napirendjén az imperialistaellenes akcióegység égető kérdései szerepelnek, érdekli a közvéleményt az is, mi újat hoz a moszkvai értekezlet, előrelépés lesz-e a nemzetközi kommunista mozgalom egységének erősítése, az oly szükséges akcióegység létrehozása felé. Illúzió, irreális elképzelés lenne azt várni, hogy a mostani tanácskozás egycsapásra megvalósítja az akcióegységet, megszünteti a nézeteltéréseket a kommunista mozgalomban; Minden remény megvan azonban arra, hogy a tanácskozás a világhelyzet elemzésével, a megfelelő következtetések levonásával, a kétségtelenül erősödő egységtörekvések kamatoztatásával, a közös erőfeszítéseket megalapozó és azokra mozgósító platform elfogadásával és közzétételével közelíti majd a testvérpártokat a célhoz, hogy eleget tegyenek a szocialista országok dolgozói, Vietnam harcoló népe, a kapitalista világ kizsákmányoltjai és elnyomottal, a világ minden haladó embere várakozásának. Pálos Tamás VÉGE! Az angol fiatalok nem te- továltatják többé bőrükre szerelmesük nevét, ha a parlament elfogadja a Martin Maddan konzervatív képviselő által benyújtott törvény- javaslatot. A törvényjavaslat szerint a jövőben 50-től 100 font sterlingig • terjedő büntetés terhe mellett megtiltanák a 18 éven aluliaknak a tetoválást. Igen gyakori ugyanis, — hogy a fiatalok meggondolatlanul tetováltatják testüket egy lány nevével, akiben örök szerelmüket látják. Hamarosan persze megbánják a dolgot és szeretnének megszabadulni a tetoválástól. A tetoválás eltávolítása pedig A leningrádi hangtár Leningrádban a világ bármely zenei hangszerének hangját meg lehet hallgatni. Az úgynevezett Hangtárban, amelyet a leningrádi művészettörténészek alapítottak, 3000 hangfelvételt őriznek. Ezt a gazdag gyűjteményt alapjában véve a leningrádi Hangszer Múzeum anyagainak felhasználásával hozták létre. Felvehető itt például az orosz balalajka, a tehénszarvból készült zsalejka (kétágú síp), a mari sunsup- sika (agyag síp) és annak a hattyú formájú hárfának a hangja, amelyen valamikor a szibériai manysi (vogul) nép tagjai játszottak. A hangszereket félévszázaddal ezelőtt kezdték gyűjteni. Szerepelnek a kollekcióban lengyel, finn, arab, olasz, mongol és pápuái zenei hangszerek. A tudósok hanglemezre vették például a teknő6béka páncéljából készült arab rabat (vonós hangszer) hangját is. Azonkívül gyönyörködni lehet a mbet- nek nevezett tök hangjában, amely Közép- és Nyugat-Af- rika lakóinak legkedveltebb hangszere. Még kőkorszakbeli hangok is gazdagítják a leningrádi Hangtárat: a madárcsontból faragott 5000 éves kürtöt nemrég régészek ajándékozták a múzeumnak. A múzeum gazdag kollekciója alapján a leningrádi művészettörténészek összeállították „A világ népeinek tudományos hangszer-atlaszát”. lyi vállalatok jelentenek nagy konkurenciát. Velük elsősorban a korszerű módszerek és technika alkalmazásával kívánják felvenni a versenyt Hamarosan például esúszózsalus betonfinisert helyeznek üzembe az olcsó mezőgazdasági betonútak építésére. Erőt összpontosítanak Ugyanez a tröszti és vállalati szervezet, amely a tsz- ek belső szállító útjait építi, egyben országos főközlekedési útvonalakat is létesít, s így versenyezni kénytelen az aszfaltútépítő, illetve a betonútépítő vállalatokkal is. Elsősorban a nagy teherbírású hengerelt aszfaltburkolatok építésére készülnek fel. A nagy országút-építkezése- ken egyébként — így a 3-as a 4-es, a 6-os, a 24-es számú utakon — jól hasznosítják a tröszti szervezet előnyeit és szükség szerint több Közúti Építő Vállalat technikáját és munkaerejét összpontosítják egy-egy országos jelentőségű beruházásra, vagy rekonstrukcióra. K. J. igen hosszadalmas, fájdalmas, nehéz és költséges művelet, ráadásul nem is mindig jár kielégítő eredménnyel. Két londoni bőrgyógyászati klinika adatai szerint 150 tetoválás-eltávolító műtét közül hetvenet olyan személyeken hajtottak végre, akik 5—16 éves korukban teto- váltatták magukat. Egy londoni szakemberhez egyetlen év alatt 85 személy fordult azzal a kéréssel, hogy távolítsa el fiatal korában készíttetett tetoválásait. Általában a tetováltak 50 százaléka szívesen megszabadulna „díszétől”; a nős férfiaknál ez a számarány már 75 százalék. „A Közösség valamennyi országa közül Franciaország sínylené meg a legjobban a Közös Piac megszűnését, minthogy — különösen mezőgazdasági síkon — neki van a legtöbb haszna az európai gazdasági politikából.” ’Lényegében ezt hangoztatták a Francia Mező- gazdasági Szövetkezetek Uniójának (Lafayette csoport) vezetői a szervezet legutóbbi közgyűlésén. A csoport szövetkezeteinek tevékenységéről elhangzott beszámoló különösen világosan megmutatta, hogy a Közös Piac erős befolyást gyakorolt a francia mezőgazdaság és általában a gazdaság fejlődésére az utóbbi években. Először is meg kell állapítani, hogy a francia mezőgazdasági termékek exportja határozottan növekedett a Közösség országaiba. A mezőgazdasági és élelmiszeripari cikkek kivitele a Közös Piac országaiba — ha 1958-at 100-nak vesszük, — 1967-ben 936,4 indexszel jellemezhető, míg harmadik országok viszonylatában az index 237,9 volt. Ebből viA lengyel Szejm tavaly decemberben három mezőgazdasági törvényt fogadott el. (A tagosításról, a földjüket az államnak átadó parasztok nyugdíjbiztosításáról, bizonyos gazdaságok kötelező eladásáról.) A mezőgazdasági minisztérium nemrég értékelte e törvények gyakorlati végrehajtását. Tavaly 225 000 hektáron hajtottak végre tagosítást. A Trybuna Lüdü szerint ezt a munkát viszonylag jól készítették elő, s megállapítható, hogy a falu bizalommal fogadja ezt az új intézkedést. amely kezdetben egyes parasztok meg nem értésébe és ellenállásába ütközött. aös Piac országaiba irányuló export kilencszeresére nőtt. ugyanakkor, amikor más országokba éppen csak hogy megkétszereződött. A Közös Piac kielégítőnek bizonyult a francia pénzügyek szempontjából is. Ha az európai rendezés nem lépett volna életbe, Franciaország a világpiaci árak alapján adta volna el mezőgazdasági termékeit jelenlegi partnereinek. A La- fayette-szövetkezeteik szakértői szerint a Közös Piac megvalósítása ilyen módon legalább 7 milliárd frank pluszt jelentett a francia pénzügyminisztériumnak 1962 óta. Ehhez hozzá kell számítanunk azokat az összegeket, amelyek a közösségi „perselyből” jutottak a francia kormánynak, a harmadik világnak olcsó áron exportált termékekkel járó veszteség ellensúlyozása képpen... A francia kincstár ilyen módon összesen kb. 8,5 milliárd frankhoz, — tehát évenként 1,4 milliárdhoz — jutott 1962 óta. Nagyobb problémák jelentkeznek a gazdaságok eladásánál. Azok a parasztok, akik elhatározzák magukat erre (főleg idős emberekről van szó, akiknek nincsenek a gazdaságban helyükbe lépő utódaik), a gazdaság nagysága szerint havi 800— 1200 zloty nyugdíjat fognak kapni. Mint a Trybuna Ludu írja, a gyakorlatban a végrehajtás rendkívül nehéz és bonyolult. A fő nehézség az, hogy a parasztok a gazdasági épületek nélkül adják át a földet, s így nehéz bérlőket szerezni, márpedig ezeket a földeket nem mindenütt vehetik át az állami gazdaságok vagy a termelőszövetkezetek. Verseny a „útpíacon“ A% Útépítő Tröszt tsz és tanácsi beruházásokat vállal A reform bevezetésével az „útpiacon” is megszűnt az építők monopolhelyzete. A Közlekedési Építő Trösztből — amelyet újabban Útépítő Trösztnek neveznek — még tavaly kiváltak az anyagi technikai eszközökkel legjobban ellátott vállalatok. A specializált és jól felszerelt aszfaltút-, betonút-, illetve a hídépítő vállalatokkal nem könnyű most felvenni a versenyt Az Útépítő Tröszt tízezer dolgozója és az egész ország területét behálózó ttMindent egy helyen Ä mezőgazdaság gépesítésével, a közúti személy- és teherszállítás fejlődésével megnőttek a helyi útépítési igények, ám kielégítésükre sem pénzügyi fedezet sem kivitelező kapacitás nem volt elegendő. Mivel az új mechanizmusban a gazdálkodó szervek már nem kapnak a pénzügyi alapok felhasználását részletező kereteket, ezért az Útépítő Tröszt igyekezett a rendelkezésre álló fejlesztési összegek minél nagyobb hányadát átépítési célokra megnyerni. Ehhez rugalmas, gyors és olcsó útépítésre, versenyképes munkára volt szükség. így mind a tizenkét vállalatnál önálló műszaki tervező részleget hoztak létre, 2—10 fővel. Ez a tervezői létszám szükség szerint, a megbízásoktól függően átmenetileg két-háromszoro- sára is növelhető építésvezetőkkel, másutt dolgozó mérnökökkel, technikusokkal. A tsz-nek, az állami gazdaságnak, a tanácsnak tehát nem kell külön a tervező intézetekkel tárgyalni. Megkapnak mindent egy helyen. Az Útépítő Trösztnek az idén két milliárd forint értékű munkára van rendelése. Ennek még a felét se teszi ki a Közlekedés és Postaügyi Minisztérium megbízása. Jellemző, hogy az 1969. évi rendelése^ szerint 2000 különböző munkahelyen dolgoznak a közúti építő vállalatok. Ebből 1400 munka egy millió fointnál kisebb értékű. Igyekeznek úgy dolgozni, hogy a tsz-ek anyagilag is megtalálják számításukat Mezőgazdasági gépkezelőket képeznek Szánd-Arábiában 10 766 700 riaíra becsülilc; amiből 7 072 700 rialt a Á szaúdi arab kormány és az ENSZ Speciális Alapja egyezményt kötött központ létesítésére, ahol a szaúdi arab gazdákat kiképezik a modem mezőgazdasági és öntözőgépek kezelésére és karbantartására. A szaúdi arab kormány vészéről az egyezményt Hassan Mishari sejk, földművelés- és vízügyi miniszter, a Speciális Alap részéről Gerhard Gronkie, az ENSZ állandó képviselője írta alá. Az intézmény költségeit Libanoni- amerikai kooperáció A libanoni kormány és az amerikai közel-keleti intézet elhatározta, hogy együttműködik a mezőgazdasági kutatás és oktatás területén. Az együttműködés keretében az amerikai intézet műszaki és anyagi segítséget nyújt a Kevesebb rizsi fogyasztanak — Vőnek az ázsiaiak A rizsfogyasztó ázsiaiak új élelmiszerekkel szélesítik ki étrendjüket és ez váratlan következményekkel járt. Japánban az elemi iskolás gyermekek már nem fémek be padjaikba és székeikbe. Számos ázsiai országban a fiatalok magasabbak és nagyobb a súlyuk, mint szüleiké. Persze a rizs továbbra is a legfőbb élelmiszer keleten, ahol 1,8 milliárd lakos él, az egész világ lakosságának körülbelül a fele. Egyre több japán reggelizik azonban zabpelyhet, a pakisztániaknál növekszik a kecskehús, a koszaúdi arab kormány, a fennmaradó 3 694 900 rialt pedig az ENSZ Speciális alapja fedezi. A képzés három hónap múlva indul meg, és az ENSZ gondoskodik a központ munkájának gyors megindításához szükséges oktatókkal. A következő öt év folyamán több mint ezer embert képeznek ki mezőgazdasági gépek kezelésére és karbantartására. libanoni mezőgazdaságfejlesztési tervek végrehajtásához. Rövidesen amerikai szakértők indulnak Libanonba, míg a libanoni szakemberek gyakorlati időt töltenek az USA-ban. reaiaknál pedig a száraz- tészta fogyasztás. A második világháború óta az ázsiai népek étrendjében egyre több a változás, éa ezzel párhuzamosan a fizikai növekedés jelei mutatkoznak. egyes esetekben pedig új betegségek jelentkeznek. Számos ázsiai ország orvosszakértői megerősítik azt a tényt, hogy a növekvő élelmiszerfogyasztás és a sokrétűbb étrend kétségtelenül hozzájárul mind a növekedéshez, mind pedig új be-' tegségek — szívbaj, cukoré betegség — térhódításáhoa. zenkét Közúti Építő Vállalata feladatkörét azért is módosítani kényszerült, mert 1968-tól csökkentek a népgazdaság központilag előirányzott útberuházásai. A központi útépítkezések a’ negyedik ötéves tervben ismét növekednek, de addig is hasznos munkát kellett találni. A tizenkét megyeszékhelyen működő Közúti Építő Vállalatok fő megbízóivá így a termelőszövetkezetek, a tanácsok váltak. és ne hozzanak létre például önálló útépítő részlegeket. Minden Közúti Építő Vállalat kiépíti a körzeti főépítésvezetőség hálózatát. A körzet centrumában munkás- szállások és lakótelepek gondoskodnak a dolgozók magasszintű szociális ellátásáról. Az útépítés színhelyén pedig mozgó szállások, lakókocsik szolgálnak ideiglenes szálláshelyül. Gépláncok kialakításával, a termelés területileg koncentrált programozásával egyaránt a versenyképesség fokozását szolgálják. Különösen a kis heTILOS A TETOVÁLÁS Az új lengyel földtörvény végrehajtása