Szolnok Megyei Néplap, 1969. június (20. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-26 / 145. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 1969. június 26. r Újból aműteremben Látogatás Gáesi Mihályitól Noé. Gáesi Mihály egyffc legújabb rézharca. Mindkét kiállításon nagy sikere volt. Az ország „legnagyobb kiállítótermében” a TV Galériában, majd a Marton vásáron megrendezett kiállítása után szolnoki otthonában kerestük fel a művészt. A műteremben már ismét munka közben találjuk. Barátságosan invitál, s óragyűjteményét mutatja. Üj, pontosabban újabb régi órákkal gyarapodott gyűjteménye. — Sokan küldenek levelet £~ mondja, s egy halom borítékra, levelezőlapra mutat. — Kössünk üzletet művész úr, — írják —, van egy régi órám, küldjön érte egy rézkarcot!... Aztán írt az ebtenyésztők szövetsége is, meg az állatvédő egyesület, lépjek be a szervezet tagjai sorába. Igaz, tévesen mondtam a Tv-ben, hogy kutyus- káim vannak, mert csak egy kutyám van, a Della kisasz- szony. Azután komolyra fordul a szó. Érdeklődöm, milyen volt a budapesti és martonvásári kiállításának visszhangja. Erről mit írnak a levelek...? — Van, aki elmagyarázta, hogy „deheroizálom” a honfoglalást, tisztes iparosokat csináltam a hős magyarokból. Egy levelet mutat, ennek a küldője pedig mint írja „a szocialista realizmus védelmében” tiltakozik, amiért — a Golgota című rajzomból gondolja így — kételkedem Jézus „elvhűségében”. Lapozgatok a levélköteg- ben. Látom, gratulált Sinko- vits Imre, Gombos Kati; a Nemzeti Galéria főigazgatóhelyettese; dr. Solymár István; Romániából nyomdatechnikai felszerelési tárgyakat ajánlanak fel, ajándékként küldik. Egy diáklány pedig így kezdi levelét: — „Még folyik a tv adás, de láttam önt, s szivem azt diktálja, hogy ragadjam meg a töltőtollat...’’ — Ilyeneket is Írnak. Az egyik főiskolás érdeklődik, játszottam-e már film-főszerepet... Mi mindent javasolnak...! De irt a Fradi is! — Olvasom a sorokat. „Nagy érdeklődéssel figyeltük a TV Galéria adásában képzőművészeti munkásságának bemutatását és maradéktalan művészi élményt nyújtó metszeteit Külön örömünkre szolgál, hogy a Honfoglalás című metszete utal egyesür létünkre is — bár az FTC sajnos, nem egyidős a honfoglalással „csak” TO éves... ön a tv nyilvánossága előtt keresetlen szavakkal vallotta magát Fradi-drukker- nak. Kérjük, továbbra is legyen egyesületünk lelkes szurkolója” — írja a Ferencvárosi Torna Club elnökhelyettese és az egyesület ágit. prop. bizottságának titkára. Míg beszélgetünk, jön a postás. Hozza a napi levéladagot. A művész bontogatja, s mosolyogva olvassa. Átnyújtja nekem is az érdekesebbeket. Egyik levél egy arany karórát ajánl eladásira. „Magának biztosan sok pénze van...” — írja a levél írója. Egy másik levél így kezdődik: Kedves Művész úr, van egy nagyon régi órám, felajánlom eladásra, de küldje el előre a pénzt, mert az óra most még a zálogházban van... A TV Galériának sok nézője volt. (Cs) ILYEN EZ A JÉGSZOBOR Raffael Ferrer amerikai szobrász New Yorkban, a Whitney Művészeti Múzeum előtt jégből és száraz falevélből készített szobrot. A nem mindennapi „alkotáshoz” 2000 kilogramm jeget használt fel. Egyesek csupán 20 órás életet jósoltak a jégszobornak, de kissé elszámították magukat: 75 órán át küzdött a maradandósá- gért, de végül csak sár és kupac fellevél maradt meg belőle. A „mester” így is pénzt csinált a szétolvadt „alkotásból”: a jégért fizetett 90 dolláros számlára aláírta a nevét és 200 dollárért eladta egy lelkes „műgyűjtőnek”; INKÁBB BÖRTÖN Vincenzo Torluccio bolognai lakost nyolchavi elzárásra ítélték lopás miatt. — Tisztelt bíró úr! ■— mondta a vádlott a tárgyaláson — azért loptam, hogy a börtönbe kerülhessek, s KRÓNIKA... itt, a magányban elfelejtsem feleségem hűtelenségét. Köszönöm az ítéletet. Addig is nyugalmam lesz... ELTŰNT NYUSZI Alaposan megtréfálta a vámtisztviselőket — Hardy Smootney bűvész. Amikor a nyugatnémet határ felé közeledtek, az utasok figyelmeztették. hogy nem viheti át a határon műsorának főszereplőjét, a kis fehér nyuszit, mert nem kapta meg az előírásos oltást. A bűvész erre egy dobozba tette a nyúl at s átadta a vámosoknak. Amikor visszafelé utazott, elkérte a dobozt. Felnyitották, s kiderült, hogy a nyuszi nincs benne. Hardy Smootney a vámosok megrökönyödésére a zsebéből varázsolta elő az állatot. A SZOKÁS HATALMA Piero Del Papa az egyik legjobb olasz ökölvívó álmatlanságban szenved. Olyan- orvoshoz fordult, aki ellenzi' a pirulamániát. Ehelyett elrendelte, hogy a bajnok, egyszerű terápiával próbálkozzék. Amikor lefekszik, hunyja be a szemét, és kezdjen számolni; ■ Del Papa néhány nap múlva újból megjelent az orvosnál. — Doktor űr, azzal a számolással nem megyek sokra — mondta. — Nyolcig még nyugodt vagyok, de mihelyt kimondom a kilencet, menten kiugróm az ágyból. Nem tehetek róla, ez a szokás hatalma...DILI-REKORD A világ talán legbolondabb rekordját állította föl Mike Elliot 19 éves amerikai egyetemi hallgató: 156 darab rágógumit tömött a szájába, ötven percbe, tellett, mire sikerült összerágnia. Ezzel ismét megdőlt egy dili-rekord: elődje mindösz- sze 106 rágógumit tudott a szájába gyömöszölni... Krónikás: Révész Tibor Kövek a füzek alatt... Az embert még a temetőbe is elkíséri korának szokása, ízlése. Az őskőkor embere halot- tait zsugorítva, ékszereivel együtt temette el. A halott egyes testrészeit összerakott kövek védték. A rézkorban már ismert a halotthamvasz- tás, a vaskorban halmot ‘emeltek az urnák fölé. Ausztráliai törzsek a fák odvaiba temették, halottaikat, először a tetemet a napon, vagy a tűzhely felett kiszárították. Az őskori ibériai félszigeten a sírba fektetett halottakat a koponyacsontjukon keresztül a földhöz szegezték. A tengerész-népek tűzhalállal semmisítették meg halottaikat, a nyílt tengeren. Kheopsz egyiptomi király Gizeh mellett 2 millió 300 ezer kőből építtetett 146.5 méter magas temetőpiramist. A honfoglaló magyarok általában a lovával együtt temették el a harcost, vagy a nyerget és a lószerszámot helyezték a halott mellé. Máskor a behantolt test feje fölé helyezték a nyerget, mo- numentként. A középkorban már nálunk is a koporsós temetkezés dívott. A gazdagabb elhunytaknak díszes kőkoporsót csináltak, amelyre keresztet faragtak. Később jelentek meg a kripták, főuraink és nagybirtokos nemeseink családi sírboltjai, a magyar nagycsalád rendszer emlékeként. A család tagjai együvé isi temetkeztek. A szegénynép fejfákat állított. Kialakultak a részben még ma is élő temetkezési szokásaink. A néprajz feljegyezte: a felhantolt sírra koszorúkat raktak. Az illendőségnek legalább olyan szerepe volt, mint a bánatnak. Mindenki igyekezett kitenni magáért. Szemmeltartották, hogy ki, mivel tisztelte meg, az elhunytat'. Aki nagyon f"kar volt, megrótták. I A holtak I birodalmában Sétálgatok a szolnoki köztemetőben. Szép, nyári délután van, nincs temetés, a fehér sírkövek és a zöld-sárga füzek harmóniája idillien szép, megnyugtató. Gondozott a temető. A holtak birodalmán is rajta van az élők kezenyoma. Az új táblákban alig találok egy-két fakeresztes fejfát. Kő- és műkő monumen- tek sorakoznak az utak két oldalán. Misztifikáló és tömör konkrétságú kőemlékek váltakoznak. A réei táblákban kevés a síremlék. Negyven-ötven elkorhadt fejfára esik egv-ket- tő. Feliratok önmagukért beszélnek. A 25—30 évvel ezelőtti temetkezések emlékoszlopairól és az elkorhadt fakeresztekről leolvashatom a nyugodni tértek vagyoni helyzetét. Jártam falusi temetőkben is. A régi sírhelyek a városiakénál is szegényebbek, az új síremlékek sokasága viszont arról vall. hogy a falvakban élők általában többet áldoznak szeretteik emlékére, mint a városi emberek. I A nyugdíiamból éhenhalnék Díszes sírbolt, két oldalán barokk-utánzat őrangyalokkal. Csak szakértő veheti észre, hogy a kőkiképzés valódi vörösmárvány beraká- sos. Megkérdeztem a szomszédságban dolgozó műkőkészítő szakmunkást, hogy mibe kerülhetett. ötven-hat- vanezerbe, mondja. De úgy tudja, hogy „az az asszony” ide hozatta az I. világháborúban meghalt bátyját is, meg a szüleit is. Valóban a sírbolton lévő dátumok, egy kivételével, régiek a monumentum pedig alig egy éve készült. Megkerestem a sírbolt gazdáját. Töpörtyűnyi kis öregasszony. Az ujjai görbék, szinte összegubancolódnak. Borsót szed, fürgén, korát meghazudtoló élénkséggel. — Holnap heti piac. Muszáj mennem, a nyugdíjamból éhenhalnék. Ügy vagyok mint az ujjam. Bütykös, kicserzett, reszkető mutatóujját tartja. Kripta a lelkempáromnak hetvenötezerért A porta tiszta, de üres. A régi istálló, alkalmi nyárikonyha. a kocsiszínek felsöpörve, a belső oldalon rézveretes lószerszám lóg. Szóbahozom a kriptát Keresztet vet. — A kripta felől...? Jönnek azóta is. Nehezen csináltattam, a lelkem-páromnak. Mindent eladtam rá, meg a mostani gürcölésem is benne van, de szép lett a lelkem- páromnak. — Meg a régi halottak is ott vannak, ugye? ■— Ott, ott, nem akartam, hogy egyedül árválkodjanak. Hagy legyünk ott is együtt. Könnyebb úgy megvárni a nagy napot. Üjra keresztet vet. A feltámadásra gondol. — Még N. tisztelendő úr is azt mondta, hogy nagyon szép... — Biztos sokba is került? — Abba, abba! Még a tisztelendő úr is mondta, hogy M.-né istennek tetsző amit csinál, de ennyire azért nem kellett volna kiköltekezni, mert megsínyli... Hát meg- sínylem, de összegürcölöm valahogy a kis mindennapra valómat. Csak már a lábam nem nagyon bír, meg szédülök is. — Mennyibe került? — Hát magának úgy mondom, ahogy van, összesen kerek 75 ezer volt, de a mester azt mondta, az egyik angyalt már ráadásnak csinálta. Nem szabad lett volna így megmondanom, mert a mester azt mondta. hogy nekem áron alul csinálta, mert az uramnak jó embere volt. Nyugodjék békében... I A szemem is kisülne Levélváltás egy Franciaországban letelepedett magyar kiskereskedő és itthon élő édesanyja között: „Már minden szomszédnak van síremléke fiam, csak apádnak nincs...” A válasz néhány hét múlva jött meg: „Küldök majd apa sírkövére 1000 frankot, egyszerű követ tessék választani anyuka, mert el kellett adnom a boltot, sokáig nem dolgoztam. Anyuka havi apanázsát is küldöm”. — Elkészült már a síremlék? — Az a pénz ahhoz semmi! Egy olyan szegényes betonnal. amit ebből csináltathatnék, nem csúfolhatom meg a boldogult jó uramat. Kisülne a szemem a szomszédok előtt. Majd összespórolom valahogy a kis nyugdíjamból, meg abból, ami támogatást a fiam küld. Meghúzom magam, nagyon kevés kell már nekem... I Sikkasztott I kriptára Megkülönböztetett ' rangot jelent a temetői templomok, kápolnák alá temetkezni. Ez különösen sokba kerül. Tudok egy tisztviselőről, aki a munkahelyén hosszú ideig sikkasztott. Amikor leleplezték és felelősségre vonták kiderült, hogy mire kellett a mellékes. Az édesapja holttestét akarta exhumáltat- ni és a templom alatti kriptába elhelyeztetni. Ismerek egy magányos r„régi jobb családból” származó nénikét, aki már elkészíttette a márvány sírboltját. Negyedszázezer forintba került. Csak az elhalálozás dátumát kell bevésni a kőbe. A sírboltra virágot ültetett a néni. Rendszeresen locsolja, hogy szép legyen a sírja... I Ez már flanc kérem Szolnok megyében, a sírkő készítéssel foglalkozó állami vállalatokon és kisipari szövetkezeteken kívül, harminc beton- és műkőárus kisiparos dolgozik. Szabadárasok, mindenki maga kalkulálja ki a terméke értékét. — „Annyi az emberek pénze kérem, hogy sose volt ennyi. Mint a pelyva. Jönnek hozzám, hogy ezt igy, meg úgy csináljam. Megcsinálom nekik, fizetnek, de ami erőmön felül van, azt nem vállalom! Nem vagyok én szobrász, hogy ki tudjam faragni a megboldogultat, vagy a szomorú szüzanyát, meg az angyalokat, mert kérem, ilyeneket kérnek. Minden vevő ezzel kezdi: a legszebb kőből. Sokukat úgy beszélem le a drágább kőről, meg a nehéz kézifaragásról. Mert sokan erejükön felül akarnak költeni. Jönnek az elesett öregek, kopottas kis ruhában, a harisnyaszárában hozzák a pénzt. Akkor vették ki a strózsákból. Tisztelem, becsülöm én a holtakat, mert tulajdonképpen utánuk élek. de aki meghalt az nincs. Az élőnek meg enni kell, meg tüzelni, meg ru- házkodni. Odaadná sok a falatot is a szájából. Magam ellen beszélek tulajdonképpen kérem, dehát minek ez a flanc? Jó, kérem, akinek van mit a tejbe aprítania, fizessen. De amit ezek a szegény öregek csinálnak bánatukban, az már rossz. Odaadják a kis pénzt, aztán élnek ahogy tudnak. Sokan kegyelemkenyéren. Lelkiismeret kérdése az kérem, hogy megvágom-e őket, vagy nem. Hát én kérem, én nem. Nekem ne legyen a kenyér keserű a számban. amikor rájuk gondolok. Aztán tetszik tudni, hogy mi is van még? Belelovalják egymást a vagy sírbolt csináltatásba. Ügy szortírozzák a szeretetet, hogy milyen nagy a kő. Mire való ez? Nem mondom egy kis egyszerű sírkő mindenkinek jár, de nem a flanc, mert kérem ez már az! Azt mondom, az igazi szeretet, meg a kegyelet nem a sírbolt nagyságától függ, hanem az számít, hogy mi van itt, belül...” A szívére teszi nagy, kőporos kezét. Milyen igaza van! i Tiszai Lajos
