Szolnok Megyei Néplap, 1969. június (20. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-18 / 138. szám
ö SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1963. június 18 Tíz aranyérem a területi serdülő úszóbajnokságon Szolnokon az NB I-es Komló Megyénk csapatai közül a Szolnoki MÁV szerepel a legjobban a labdarúgó Magyar Népköztársaság; Kupában. A csoportgyőzelem kivívásával jogot szerzett arra, hogy NB I-es csapatot fogadjon otthonában. A sorsolás úgy hozta, hogy ellenfele ma a Komlói Bányász lesz. Városunk labdarúgó szurkolói érdeklődéssel várják a mérkőzést Kíváncsiak, hogy a hetek óta jól szereplő MÁV milyen eséllyel veszi fel a küzdelmet egy magasabb osztályban játszó ellenféllel szemben. A kék-fehér gárda még nem tud az egész 90 perc alatt folyamatosan jó teljesítményt nyúj- , tani, de az eddigi tapasztalat szerint a rövid ideig tartó jó • játék is elég volt a győzelmek megszerzéséhez. Nem valószínű azonban, hogy a Komló ellen az elégnek bizonyul. Mindenesetre a MÁV lelkiismeretesen készül, becsülettel szeretne helytállni és megpróbálkozik a továbbjutás kiharcolásával. Donka és Szolnoki sérülése szépen javul, a jelek szerint játszanak. A pénteken kisebbfokú agyrázkódást szenvedett Sülé helyén változatlanul Füle szerepel. A mérkőzés Vadas J. vezetésével ma délután 5 arakor kezdődik, előtte 15,15-kor a MÁV II. az Olajbányásszal játszik. (p0 Röplabdában a Vegyiművek legyőzte Martfűt Bata és Pásztor jó szereplése, Varga megyei csúcsa Vasárnap végig zuhogó esőben rendezte meg a Békés megyei Üsző Szakszövetség Gyulán az 1969. évi területi serdülő úszóbajnokságot Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Pest és Szolnok megyék sportköreinek a részvételével. A versenyen 14 bajnoki szám sorsa dőlt el, amelyért csaknem háromszáz versenyző küzdött. A bajnokságot a Szolnoki Dózsa úszóinak fölénye jellemezte. A‘14 bajnoki szám közül tizet megnyertek, egy második és három harmadik helyezést értek eL Egyénileg Győri Erzsébet három, Rózsahegyi Anna és Varga József 2—2, Baksa Katalin pedig egy bajnokságot nyert. Ezenkívül a lányok és fiúk egyaránt megnyerték a 4x100 m-es vegyesváltót is. Az eredmények közül kiemelkedik Győri Erzsébet 100 m-es pillangóúszásban 1,19,8 A Csongrád megyei kajakkenu szövetség június 14— 15-én országos minősítő versenyt rendezett Szentesen, amelyen a Szegedi Kender, a Szegedi Sportiskola, a Szentesi Spartacus, Szarvas, Békésszentandrás és a Szolnoki MTE több, mint 100 versenyzője állt rajthoz. A Szolnoki MTE sportolói várakozáson felül szerepeltek és 14 számban szerezték meg az első helyet. Eredmények. Hosszútáv K—1 felnőtt 10 000 m: 1. Csapó G. 2. Ivánfi. Pk—2 serdülő leány 2000 m: 1. Csapó Júlia—Gebei K. K—1 női iij. 2000 m: 1. Leidecker Katalin, Pk—1 serdülő leány 2000 m: 1. Leidecker Ilona, 2. Bognár K. K—1 férfi ifj. mp-es, Baksa Katalin 200 m-es mellúszásban 3,09,8 mp- es, Rózsahegyi Anna 100 m- es hátúszásban 1,23,3 mp-es, valamint Varga József 100 m-es pillangóúszásban 1,21,6 mp-es időeredménye. Eredmények: Fikúk: 100 m gyors: 3. Varga J. 1,16,4, 100 m pillangó: 1. Varga 'J. 1,21,6, 400 m gyors: 1. Varga J. 5,54,0, 4x100 m vegyesváltó: 1. Szolnoki Dózsa (Kürti, Bozsó, Varga, Bogdán). Lányok: 100 m gyors: 1. Győri E. 1,11,3, 2. Rózsahegyi A. 1,18,7, 200 m mell: 1. Baksa K. 3,09,8, 100 m pillangó: 1. Győri E. 1,19,8, 100 m hát: 1. Rózsahegyi A. 1,23,3, 4x662/3 m vegyes- úszás; 1. Rózsahegyi A. 4,23,0, 400 m gyors: 1. Győri E. 5,39,2, 4x100 m vegyesváltó: 1. Szolnoki Dózsa (Rózsahegyi, Baksa, Gyóri, Kántor). 5000 m: 3. Sípula Gy. Pk—1 serdülő fiú 2000 m: 2. Bíró Miklós, Pk—2 serdüló fiú 2000 m: 1. Zsmurin—Lakatos, Pk—1. férfi ifj.: 1. Dobos György. Rövidtáv: K—1 férfi felnőtt 1000 m: 1. Csapó G., 2. Ivánfi L. Pk—1. úttörő: 1. Kovács János, 7. Lőrinczi Gy. K—L férfi felnőtt 500 m: 1. Csapó G. 2. Ivánfi L. K—1. női ifj.: 1. Leidecker Katalin, Pk—2 úttörő fiú: 1. Kovács—Lőrinczi, Pk—1. serdülő leány 500 m: 1. Lei- decker Ilona, 2. Bognár K. K—3 férfi felnőtt: 1. Csapó G.—Ivánfi, Pk—1. serdülő fiú 500 m: 2. Bíró M. Pk—1 férfi ifj: 4. Dobos Gy. Pk—2. serdülő leány 500 m: 11 Csapó J.—Gebei K„ K—1 férfi ifj. 500 m: 4. Sipula Gy. NB n. Férfi. Szolnoki Vegyiművek—Martfű 3:0. Vegyiművek pálya 50 n.. V.: Gál. Vegyiművek: Balogh, Cseresznyés, Horváth, Magi, V. Nagy, Lakos. Csere: Dobos. Edző: Nyári Endre, Martfű: Strasszer, Engárt, Vasicsek, Dajka, Dobos, Bo- dóczi. Csere: Orosz. Edző: Lukács Béla. Az első játszmában 0:7-ről nyert a Vegyiművek. Az utolsóban már belelendült Martfű is, de a fellángolás kevés volt a győzelemhez. A közepes színvonalú mérkőzésen nem volt olyan különbség a két csapat között, mint azt az eredmény mutatja. Martfű könnyen vette a találkozót. Jó: Horváth (a mezőny legjobbja), Cseresznyés, Dobos, ill. Engárt Szolnoki TITASZ—Zuglói Danuvia 3:1. Budapest. TITASZ : Szép, Takács, Tóth, Surányi, Pirók, Somodi. Csere: Verderber, Pénzes. Edző: Jáger István. A TITÁSZ sorozatban immár hetedik mérkőzését nyerte meg. A harmadik játszma vitatkozás miatt „úszott” el. Az utolsót imponáló fölénnyel 15:3- ra nyerte a TITÁSZ. Jó: Somodi, Verderber, Tóth, Szép. Női. Jászberényi ESE—Bp, KÜLKER 3:1. Budapest. JESE:' Losonczy, Móri, Tálas, Fekete, Borics, Bozsik. Csere: Juhász, Lankus. Edző: Zircher Tibor. Az első játszmában a herényi lányok több rossz átadása után jó ütésekkel szerzett pontokat az ellenfél. A másodikban a jó formában levő Juhász beállításával megváltozott a játék képe és főleg az utolsó két játszmában mutatott kimagasló teljesítménnyel megérdemelten győzött a JESE. A jól játszó csapatból is kiemelkedett Tálas, Móri és Losonczy. Dr. H. M. A Népsport utánpótlás versenysorozat utolsó szá-, mában, a 400 méteren is kitűnően szerepelt Bata és Pásztor, a Szolnoki MÁV két atlétája. Vasárnap délután sokszor zuhogó esőben tartották a versenyt. Bata és Pásztor a második futamban indult. Rajt után Bata hatalmas iramot diktált, 200 m után ledolgozta a pályahátrányt 300-nál már 20 méter előnnyel vezetett, ideje egészen kitűnő, 40,3 másodperc volt. Ezt az iramot azonban csak 350 méterig bírta, innen lassult, lemerevedett és Budavári a célban befogta. Az időjárást és a laza pályát figyelembe véve azonban 58,2 mp ideje így is kitűnő. Pásztor Csipán Borbálával, a Honvéd első osztályú versenyzőjével volt nagy harcban. Győzött és 59,5 mp idővel negyedikként ért a célba. Bata eredményét a Népszava kupa nemzetközi mezőnyébe is beszámították, itt az előkelő 6. helyen végzett. Szolnoki versenyző először vett részt a Népsport középtávfutó versenysorozatban, ahol az utánpótlás legjobbjai indultak. Az erős mezőnyben Bata Erzsébet és PászAz MTS Szolnok megyei tanácsa évek óta megrendezi a serdülőtábort a tehetséges fiatal sportolók részére. Kunszentmár- ton évek óta várja és fogadja a megyénkből ősszesereglett fiúkat és leányokat, akiket a szakszövetségek javasolnak a részvételre. Jól érzik magukat a fiatalok a serdülőtáborban. A sportképzés mellett sok egyéb, változatos szórakozással színesítik a kéthetes programot. Kunszentmárton erre ideális helynek bizonyul. Biztosított a megfelelő létesítmény, a szállás és az ellátás. tor Zsuzsa a két ifjúsági versenyző nagyszerűen helytállt. Az összesített pontversenyben az első hat között végeztek. A versenysorozat végeredménye és tiszteletdíjjal jutalmazott versenyzők: 1. Ve- lekei (Bp. Építők) 4067, 2. Lázár (Debrecen) 3778, 3. Csipán (Bp. Honvéd) 3740, 4. Budavári (Bp. Honvéd) 3727, 5 Bata (Szolnoki MÁV) 3690, 6. Pásztor (SZMÁV) 3679 pont. A többi versenyző közül Budapesten Varga Sándor hármasugrásban 14.97 m-es új megyei csúccsal a döntőben 7. lett. Távolugrásban 672 centiméteres eredményével nem került az első nyolc közé. Nagy Attiláné és Szabó Ferencné ötpróbában indult. Szabónénak balszerencséje volt. Az első nap után a 4. helyen állt, de távolugrás közben meghúzódott a bokája és kénytelen volt feladni a versenyt, Nagyné 4002 ponttal a 4. helyen végzett. Eredményei: 100 gát: 15,6, súly: 9,98, magas: 145, távol: 552, 200 m: 26,6. Szabóné eredményei, 100 gát: 15,5, súly: 10,22, magas: 145, távol: 522. Barna István Az idén atlétikában Biber Pál és Kővári László, asztaliteniszében Kolláth Dezső, birkózásban Munkácsi András* kosárlabdában Szabó Ferenc, labdarúgásban Selmeczi János, tornában Hagymás! Imréné és Szabó Tibor tanítja a résztvevő hatvan leányt és kilencven fiút. Labdarúgó \B m Északkeleti csoport 1. Hajdú V. 14 9 2 3 27:18 2# 2. Szó. Vegyi. 14 g 2 4 23:14 1* S. Tuzsér 14 7 4 3 13:14 lg 4L H-szoboezdó 14 6 4 4 17:13 1« 5. Mátészalka 14 6 3 5 21:1« 1* «. Debr. ASE 14 6 3 S 14:12 IS 7. D. Eiektr. 14 7 1 6 18:17 15 8. H-böszörm. 14 7 1 6 17:2115 9. Szabó L. SE 14 6 2 6 22:14 14 10. Nyírbátor 14 4 s 4 17:lg 14 11. Záhony 14 * 5 5 23:22 13 12. Debr. EAC 14 5 2 7 28:19 12 13. Kilián FSE 14 4 3 7 15:27 11 14. D. Kinizsi 14 3 4 7 14:22 1« 15. Nagykálló 14 2 6 6 9:18 1« 18. Töröksztm. 14 2 4 8 12:22 g A Délkeleti csoportban Tisza- földvár 11 ponttal a 14., az Északközép csoportban Martfű 12 ponttal 13. Szentesen 14 első hely kajakban Kunszenímárfonban ma nyílik a serdülőtábor mim mkalmazun Azonnali belépéssel átkaimft-nin érettségivel rendelkező mérlegelő adminisztrátort (lehet kezdő is) 2 műszakra. 7—15 óráig, 13— 21 óráig. 40 órás munkahét. — Bérezés 1300.— Ft. Jelentkezést csak személyesen fogadunk eL Állati Fehérje Takarmányokat Előállító Vállalat Szolnok, Tószegi út. Hűtő-kompresszorokhoz vizsgázott kezelőt alkalmaz a szolnoki tejüzem. Megfelelő gyakorlattal rendelkező géplakatos és hegesztő szakmunkásokat felveszünk. Jelentkezés a Szolnok megyei Tanács Vasipari Vállalata — központi gyártó üzemében. Szolnok, Hunyadi J. u. 4. A szolnoki MÁV Járműjavító Üzem lakatos, hegesztő, asztalos, férfi segédmunkásokat, valamint gyors- és gépírót keres felvételre. Jelentkezni lehet az üzem munkaügyi osztályán. — A Vasipari Vállalat Gyáregysége Mezőtúr, azonnali belépéssel keres lakatosokat és férfi segédmunkásokat. Fizetés megegyezés szerint. Minden második szombat szabad. Jelentkezés: Mezőtúr, Rákóczi út 21. Szállítmánykisérő munkakörbe férfi munkavállalókat alkalmazunk. Vidékiek részére munkás- szállást biztosítunk. Ütiköltség hozzájárulást térítünk. Szolnoki Tejüzem. Felveszünk karbantartó kőműves mellé férfi és női segédmunkásokat. Jelentkezés: Vas- és Faipari Ktsz Szolnok, Ostor u. 1. Banka János TMK veze- tőnéL Nagy gyakorlattal perfekt gyorsgépírót, valamint éjjeliőrt egész műszakra azonnali belépéssel felveszünk. Jelentkezés Tiszántúli Áramszolgáltató Vállalat Üzletigazgatósága Szolnok, Verseghy u. 3. sz. Felvételre keresünk férfi és női segédmunkásokat és két traktorost. Jelentkezés: Fűrészek Szolnok, Vöröshadsereg u. 15. Szolnoki Nyomda Vállalat azonnali belépéssel keres férfi segédmunkásokat. — jelentkezés: Szolnok. Május 1. u 19. Felvételre keresünk most érettségizett gépírni tudó női dolgozót adminisztrátori munkakörbe. Közgazdasági technikumot végzett előnyben. Jelentkezés MHSZ Szolnok, Verseghy u. 7. Azonnali belépéssel alkalmazunk fűtőt (nyugdíjast is) saliakozót, üzemi segédmunkásokat 3 műszakra. Fűtő besorolása 2200.— Ft, salakozőé 1800.— Ft, üzemi segédmunkásoké 1800—2000.— Ft- ig. Felveszünk továbbá jól képzett lakatost 2400.— Ft-os fizetéssel. 40 órás munkahét. Jelentkezés személyesen. Állati Fehérje Takarmányokat Előállító Vállalat Szolnok, Tószegi út. Gyakorlott gyors- és gépírónőt felvesz a szolnoki TÜZÉP Vállalat. Jelentkezés Szolnok, Kossuth tér, Irodaház, áruforgalmi osztály. A BP-i Lakásépítő Vállalat, — (Bp. X., Pongrác út 21.) felvesz Vin. általánost végzett fiúkat — kollégiumi elhelyezéssel — villanyszerelő, lágyfedő-vlzszigetelő és ács-állvány ózó szakmákra, szakmunkástanulónak. — Jelentkezni a fenti címen lehet személyesen. vagy írásban. Építőipart és Javító Vállalat Szolnok, Kossuth tér, Irodaház I. emelet felvételre keres segédmunkásokat állandó munkára. 44 órás munkahét. Jó kereseti lehetőség. Jelentkezni lehet a fenti címen. A BVM szolnoki gyára (épületelemgyár) — azonnali belépéssel felvesz tolatásvezető, kocsirendező, híddarukezelő, teherkötöző, targoncavezető, — betanított munkásokat, lakatos, hegesztő, műszerész, villanyszerelő, vízvezetékszerelő szakmunkásokat, — férfi és női segédmunkásokat. Minden második szombat szabad. Teljesítménybéres jó kereseti lehetőség. — Jelentkezni a gyár munkaügyi csoportjánál — (Szolnok, ^Tószegi út) lehet. Női segédmunkásokat alkalmazunk három műszakos üzemünkben. Szolnoki Tejüzem. A Bőripari Vállalat 3-as számú gyára Bp. IV. kér. Váci út 40. felvesz női és férfi dolgozókat termelői munkára komoly kere- set£ lehetőséggel, 44 órás munkaidővel, minden második szombat szabad. Vidékieknek utazási térítést adunk, kedvezményes étkezést biztosítunk. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. Szolnoki Sütőipari Vállalat szolnoki telephelye azonnali belépéssel felvesz autó-motorszerelő szakmunkásokat. — Fizetés megegyezés szerint. Vidékiek részére munkásszállást 1969. július 1-től biztosítunk. Jelentkezni lehet Szolnok, Csarnok u. 4. sz. alatt a személyzeti vezetőnél. • • Tudja meg On Isi!! Hogy június hó 24-én nyílik a tiszafüredi FMSZ Áruháza Aruházunk: bútor-, lakástextil-, műszaki-, kötött-, divat-, méteráru — férfi, női készruha —fehérnemű osztályai minden igényt kielégítő választékkal várjuk a kedves vásárlóinkat. Ne felejtse a megnyitás napja: június hó 24. Jól jár, ha mielőbb felkeresi áruházunkat, ahol kedves meglepetésben is lesz része. INGATLAN vennék kisebb há- zat, házrészt bérházi cserével. 15—20 jeligére a szolnoki hirdetőbe. KETTÖSZOBÄS szövetkezeti vagy tanácsi lakásért elcserélném kis kertes házamat. Érdeklődni 15 h után- Szolnok. Attila u. 53/1. TÖRÖKSZENTMIK- LDSON hűtőház utcájában Kisfaludy u. 26. számú ház eladó. Édeklődni: Karakas« Szajol, vasútállomás. KIS családi ház — azonnal beköltözhetően eladó. Ár megegyezés szerint. 170 n-öl telekkel. Ugyanott, lengyel konyhabútor eladó. Szolnok, Fogoly u. 10. FÖÜT vonalon 3 utcával határolt 517 m2-es saroktelekkel, négyszintes építési lehetőséggel, kétszo- ba összkomfortos ház beköltözhetően eladó. Vállalatoknak előnyös. Metodista Egyház, Szolnok, József Attila u. 36. szám. VENNÉK Szolnokon kis házat, házrészt évi 20 000, havi 1500 részletre. Szolnok. Zápor u. 15. VEGYES BALATONI nyaralóban (Alsóbélatele- pen) szoba üdülőknek kiadó. — ,, Legalább egy hétre” jeligére a kiadóba. AOAS-VEIEI,) VAS garázskapu eladó. Szolnok, Úttörő u. Kocsiscsik mű- hely. BONTÁSI anyagok és 50 m2 parketta eladó. Szolnok, Kertváros, Szivárvány u. 34. szám. NDK konyhabútor eladó. Érdeklődni 17 órától. Szolnok, Vöröscsillag XII. ép. VI. lépcsőház III. 13. EGY gyermekágy matraccal és fehér sportkocsi eladó. — Szolnok, Móra Ferenc u. 10/a. GÉPJÁRMŰ SKODA Octávia Super eladó. Megtekinthető 17 órától. — Szolnok, Martinovits út 16. szám. Az alábbi feliratú körbé- lyegző 1969. június 1-én elveszett s a fenti naptól érvénytelen: ÖNKÉNTES TŰZOLTÓ TESTÜLET KENDERES FONÓ, SZÖVÖ átképzős munkakörbe lányokat 1700—1900.— Ft-os kereseti lehetőséggel, FESTÖDÉNKBE férfiakat 2000.— Ft-os kereseti lehetőséggel felveszünk. Kérésre szállást biztosítunk Jelentkezés levélben: Újpesti Gyapjúszövőgyár Bu3apest, IV. Berni út 1. NEVELÉS A család ebédel. „Papa...” szólal meg a kis Péter. Ekkor azonban papa közbeszól: ,,A gyermekeknek étkezés közben nem szabad beszélni- ök, csak ha kérdik őket!” De Péter ismét elkezdi: „Papa...”, de ismét rendreutasít- ják. Végre, az ebéd végén apja így szól: „Nos, fiam. most már beszélhetsz! Mit akarsz?” „Most már késő. papa, már megetted a csigát a salátával.” MÁS AZ ÉRDEKLŐDÉSE A mama így szól a hétéves fiához: — Az angyal hozott neked egy öcsikét. Szeretnéd iátni? — Nem. én az angyalt szeretném látni. Balaton mellett Nitrokémia Ipartelepek géplakatos szakmunkásokat, — valamint vegyiparba 18 életévet betöltött férfi dolgozókat vesz fel 3 műszakos, heti 40 órás 5 napos munkahétre. JELENTKEZÉS a munkaügyi osztályon — 6—12 óráig Fűzfő- gyártelep