Szolnok Megyei Néplap, 1969. május (20. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-01 / 98. szám
MEGirgS£TÄTO FÉLFOGADÁS (Zsoldos Sándor rajza) c,7AKEMBER A. KURLJANDSZKIJ: Villamoson Ellenőr száll ,fel a kocsiba. Megáll az ajtóban, s hangosan felhorkan: — Polgártársak, készítsék elő jegyeiket! Aztán lassan elindul, végig a kocsiban. — Kérem a jegyét... parancsoljon... az öné... így— az ön jegye... Egy pillanatra polgártárs, mit ad ön nekem? — Jegyet. — Milyen jegyet? * — Futballbelépőt. — Minek az nekem?- — Hogyhogy minek? Hiszen maga kérte. — Erre a jegyéé nincs szükségem. — Más pedig nincs nálam; — Szóval, jegy nélkül utazik? — Jóreggelt! Hát a kezében mit tart? — Meccs jegyet. Nekem pedig villamosjegy kell. — Ez azt jelenti, hogy két jegyet kellett volna vennem? — Csak egyet kell vennie — villamosjegyet. — Azzal talán beengednek a meccsre? — Hogy jön ide a futball?! Hol a jegye? — Idefigyeljen, mit akar tőlem? Kérte a jegyemet -» odaadtam. Mit akar még? — Ezzel a jeggyel nem lehet villamoson utazni. — Már miért ne lehetne? Talán rá van írva, hogy nem lehet? — Ez anélkül is világos. — Hogyhogy világos? Ha egyszer nem szabad — rá kellene írni. Lám csak, itt ki van írva: „Tilos a dohányzás” — nem is dohányzóm. — Idehallgasson, polgártárs, a villamosra jegyet kell váltani. Például, ha autóbu- _ szón utazna, ott váltana jegyet? — Minek váltsak két jegyet? Buszra is, meg villamosra is? — Villamosra nem kell váltania. — Nem is vettem. — De hiszen ön villamoson utazik. — Az igaz, csakhogy én nem a buszon megyek, hanem a meccsre. — Mit akar már megint azzal a meccsel?! — Hogyhogy mit? Hanem lenne meccs, mennék én a stadionba? — Nem menne. — Lenne nekem meccsjegyem? / — Nem. — Hát villamosjegyem? — Nemigen. — Hát akkor mit akar? — De mégis csak utazik? — Hová? — Hát, a meccsre. — De, jeggyel utazom? — Jeggyel. — Akkor mit óhajt még? — Én? Semmit... — Akkor mit áll még Itt? — Én nem állok. — Akkor el is mehet. Az ellenőr zavartan kilyukasztotta masinájával a Jegyet. — Kérem, — és kissé lm- bolyogva elindult a következő utas felé. — A jegyét! — Parancsoljon. — Hát maga, mit ad nekem? — Jegyet. — Milyen jegyet? — Villamosjegyet. — Meccsre nincs? — Ni — incs— — Akkor kérem, polgártárs. Kövessen! Molnár Sándor fordítása — Három év műszaki főiskola mindössze ennyi az eredmény!?. (A Schweizer Illustrierte karikatúrája) — Kisfiam, nem gondolod, hogy most már a saját lábadon Is járhatnál?... (Zsoldos Sándor rajza) Május elsején NEHÉZ MUTATVÁNY (Zsoldos §ándor rajza) Imposztor — Szóval ezért kell neked mindig új húr!... (A Schweizer Illustrierte karikatúrája) ÁLL A BÁL 11 a bál. A nyugdíjas nyomdászok mulatnak. Férfiak, nők vegyesen. A nyomda igazgatója és szak- szervezeti bizottsága hívta meg őket egy kis légyottra. Néhány „civil” is betévedt közéjük. Nem nyomdászok, nem nyugdíjasok, másféle idegen emberek. Kicsit megbámulják ezeket, aztán hagyják. A teremben kellemes légkör, az asztalokon bor) sör. összecsendülnek a poharak, szép üvegmuzsika. Az arcok már egy kissé pirosak. Hát igen, a vérnyomás... A nyomda igazgatója feláll. Kissé zavarban van a meghatódottságtól. — Halljuk a Miska gyereket! — szólnak többen is. A Miska gyerek, az igazgató a mamáknak és papáknak tisztelettel jelenti, hogy ...„máskor is jöjjenek el szaktársak, mert mi nagyon szeretjük magukat”. Csillognak a szemek. Itt már senki sem öreg. A zenekar tusst húz, majd valcer- ba kezd. Feri bácsi 81 éves. Egykor gépszedő volt. Most sötét zakóján vidáman csilingelnek a kitüntetések. Amikor megérkezett, úgy tűnt, mintha valamit keresett volna a földön. Most kihúzza derekát és int élete párjának. — Gyere Jucikám, én csak veled tudok valcerozni. Jucika hetvenéves. Hat gyermeket szült és álmában még most is rakja az íveket a gépbe. Feri mellett kezdte. Feri akkor már öreg segéd volt, ő csitri. Szóba se állt vele. De ötszáz év távlatából is jóságos volt hozzájuk Gutenberg János a nyomdászok atyja. János- napkor valcereztek először a ligetben. Akkor még a hat gyermek csupán egy-egy szerelmes pillantás volt. És most újra fiatalok. Mindenki őket nézi. azután mindenki táncolni kezd. Feri bácsi a szünetben azt mondja a pincérnek: „Hozzon fiam három üveg bort a zenekarnak, a jobbikból”. Az asszonyt legényesen karon kapja és elviszi a büféhez. Bár az asztalnál ajándékba kapnak mindent, ő itt, a saját pénzén kér „Jucinak’* egy pár virslit és egy pohár sört, mint mindig, ha együtt mulatnak. Hangolnak a zenészek. Odajön hozzájuk Miska, az igazgató és felkéri Juci nénit. — Szép tőled. Mihály — mondja az asszony. — Mindig rendes fiú voltál. Meg- érdemled ezt a szép rangot, de már bocsáss meg, táncolni azt nem tudsz édes fiam. Olyan öregesen tatyogsz. Nézd meg az én Ferimet — s ezzel férje karjaiba libben és táncolnak, mint ötven évvel ezelőtt. Suha