Szolnok Megyei Néplap, 1969. május (20. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-07 / 102. szám

13ß9. májú* 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 ÖRVÉNYBŐL A PARTRA A minőség tervezése A Kunmadaras és Környé­ke Építő—Javító KTSZ-t éveken át a megye legjobb A fekete évek után Aztán 1966-os mérlege ne­gyedmilliós deficitet muta­tott. Pontosabban szólva egy átfogó revizori vizsgálat so­rán derült erre fény. Minden igyekezet ellenére 1967-et is — bár minimális — veszte­séggel zárták. Ám 1968-ban, az új gaz­dasági mechanizmus premi­erjétől kezdve úgy cseleked­tek, mint a jó úszó. Bátran, céltudatosan, kiverekedtek magukat az örvényből. Amíg árbevételük tavaly­előtt 16,6 addig 1968-ban már 20,8 millió forint volt, a nye­reségük pedig 8,8 százalék. (1,8 millió forint.) Sőt azt is elérték, amit az előző tizen­nyolc évben még egyszer sem ■sikerült; december 31-én te­temes összeg szerepelt a fo­lyószámlájukon, viszont a banknak nem tartoztak egy fillérrel sem. Minek köszönhető ez? Tu- A keménykesű bank A termelés szerkezetén is módosítottak. Tavaly az első negyedévben munkába állí­tották az új transzformátor üzemet, több mint húsz ma­daras; nőt vettek fel. Az EVIG-nek és a RAVILL- nak szállítottak, csaknem 3 millió forint értékben, jó ha­szonnal. A lakatos részleg szintén jövedelmezően műkö­dött A pénzügyi helyzet stabi­Hzálására igaz, ami igaz; a bank szorította rá a szövet­kezetei azzal, hogy 1968 má­sodik félévétől nem folyósí­tott forgóeszköz hitelt. Janu­árban 7,5 millió forintos készlettel indultak, holott norma szerint 3J> lehetett volna. A bank keménykezflsége Indokoltnak bizonyult 1968 végén a zárókészlet értéke már csak 3,6 millió forintot tett kL Ezért nincs rászorul­va most sem a hitelre a ktsz. Csak a szerződéssel fede­zett munkákra vásárolnak anyagot nem „speizolnak" fölöslegesen. Amire meg nem volt szükségük, gyorsan d­szövetkezetei között emleget­ték, többször ki is tüntették. dott dolog, hogy annak ide­jén a szolnoki OTP sorház építkezésére milliókat fizet­tek rá. Alighanem ez győzte meg végképp a vezetőséget hogy Kunmadarason és a környékén kell a szövetke­zetnek megélnie. A „vissza­húzódás” kedvezően hatott. A korábbihoz képest sokkal kevesebb munkahelyen dol­goztak egyidejűleg. A kon­centráció megkönnyítette a szervezést, irányítást és az anyaggazdálkodást. Az ügyvitel — ami 1966- ban eléggé zilált volt — rendbejött, a műszaki és pénzügyi apparátus végre úgy végezte a dolgát aho­gyan az elvárható. A belső ellenőrzés szigorúvá, követ­kezetessé vált, a fegyelem ál­talában véve megszilárdult. Mondhatni tehát elsősorban belülről erősödött meg a szövetkezek adták. Lehetne még sorolni azokat az érdemi változáso­kat amelyek 1967-től napja­inkig a szövetkezetben bekö­vetkeztek. Nincs ok kétség­be vonm: az örvényből partra verekedték magukat Meg is kapaszkodtak a biz­tos talajon. Az idén szinte az 1968-assal azonos árbevétel­iek de nem 8,8, hanem 10 százalékos nyereséggel szá­molnak. Miért mertek több hasznot tervezni? Ennek az anyagi ösztönzés a kulcsa. Elgondolásuk sze­rint 2 százalékos lesz a bér- növekedés, amit a többlet­nyereségből kell garantálni. (1963-es terv; alapnyereség Lt többlet 0,8 millió forint) A kulcsemberek premizálásá­ra a tervezett többletnyere­ség 10 százalékát szánják. Újra a legjobbak köxoti Az Idei első negyedévi mérleg tanúsága szerint min­den tervszerűen alakult. A termeléssel arányos a bérfel­használás, változatlanul ön­magukat finanszírozzák. A kapacitás kétharmadára szer­ződésük van, míg harmadát a lakossági megrendelésekre tartalékolták. A Kunmadaras és Környé­ke Építő—Javító KTSZ hosz- szas vajúdás után az új gaz­dasági mechanizmus első évében visszanyerte prosperi­tását Ennek elismeréseként a jubileumi versenyben kiér­demelte a KISZÖV vezetősé­gének oklevelét. Lám, újra a jobb szövetke­zetek sorába emelkedett. Korunk tudományos és műszaki forradalma a mun­ka társadalmi hatékonyságát eddig ismeretlen és elképzel­hetetlen magaslatra emeli. Végső soron az ember ereje, teijésítőképessége sokszoro- zódik meg az elektronikus számítógépek felhasználásá­val, az atomenergia békés célzatú hasznosításával, a vi­lágűrt ostromló űrhajókkal, az atom titkait fürkésző reaktorokkal, részecske gyor­sítókkal. A termelékenység növekedése pontosán szám­szerűsíthető a tudományos és technikai forradalom gya­korlatias eredményeinek hasznosításakor. A műtrágya, a műanyag, a műszál, a tranzisztor, az automatika- elem. a házgyári termék, a konténer előállítása és fő­ként felhasználása gazdasá­gosabb klasszikus elődjénél. A társadalmi és gazdasági haszon igen gyakran a mi­nőség ugrásszerű javulásá­ból, a tartósság növekedésé­ből, az üzembiztonság foko­zódásából származik. A tran­zisztorok élettartama gya­korlatilag korlátlan, villa­mosenergia igénye csupán töredéke a rádiócsőének. Ar­ról nem is szólva, hogy sok pénzt és bosszúságot taka­ríthatunk meg a szervizigény csökkenésével. A műszállal kevert textíliák, a műbőrök, műtalpak, a műanyagcsap­ágyak használhatósága jobb, élettartama nagyobb a ha­gyományos megoldásoknál. Gyakorta a fejlesztés-kutatás eleve a minőség javítását, a tartósság fokozását célozza és nem általában helyettesí­tő pótanyagok feltalálását. A minőség javítása — mint a munka társadalmi hatékonyság növelésének igen fontos tényezője — a tudományos kutatás témája lett. A termék tartósságát, élettartamát napjainkban már ugyanúgy megtervezik, mint a szerkezetét, a műkö­dési elveit. Ez a tervszerűség külön előnyök és megtakarí­tások forrása. Ha egy gép­kocsit például 100 ezer vagy 300 ezer kilométer lefutásá­ra minősítik főjavítás nél­kül, akkor erre a teljesít­ménytartamra szükséges fej­leszteni a jármű valamennyi fontos szerkezeti részét: a motort, „ sebességváltót, a futóművet, a karosszériát stb. Így a gépkocsi nagyjaví­tása eleve tervezhető és nem kell ötletszerűen, hol egyik, hol másik fődarab alkalmi hibáinak elhárításával baj­lódni. Ha a fénycső vagy a villanyizzó üzemidejét pél­dául 2000 üzemórában álla­pítják meg, akkor érdeme­sebb a felhasználó nagy­üzemben a 2000 üzemóra le­teltével valamennyi fényfor­rást egyszerre kicserélni, függetlenül attól, hogy azok működőképesek-e. Több kár származnék abból, ha egy nagy csarnok többezer fény­csövét, izzóját egyenként pó­tolnák, vállalva akár csak a néhányperces rossz megvilá­gítás veszélyeit, mint ameny- nyi a már „leírt’, de még üzemképes égők selejtezésé­ből származik. Az élettartam terve­zése, a minőségi jellemzők meghatározása nem puszta óhajra és elhatározásra épül, hanem a gyártás és a fel- használás érdekeinek sokol­dalú egyeztetését, gazdasági optimatizálását jelenti. Vagy­is a minőség javítása eddig kifizetődő, amig a gyártó is, a felhasználó is megtalálja rajta számítását. Olyan mi­nőségjavításra nincs szük­ség, amelyre a fogyasztó nem tart igényt, illetve a velejáró gyártási többletrá­fordításokat, nem hajlandó a vételárban megfizetni, mert a felhasználás során nem té­rülnek meg azok. Vagyis a minőség javítása nem min­den áron valósul meg és nem is öncélú feladat. A felhasználó vagy a fo­gyasztó minden termék és szolgáltatás iránt meghatá­rozott minőségi követel­ményt támaszt, Ennél keve­sebbet nem akar elfogadni, többet pedig nem hajlandó megfizetni. Ez a népgazdaság érdekét tekintve is racioná­lis magatartás. A szezonális jellegű ruhák, cipők, ha tí- szavirágéletű divatigényeket szolgálnak nem szükséges, hogy a legdrágább anyagok­ból készüljenek. Olcsó kár­tolt szövetből átmeneti ka­bátok, másodrendű, ám még­is tetszetős bőrkellékekböl lábbelik készülhetnek. De az ilyen divatcikkek ára is kell hogy tükrözze: ezúttal nem az örökkévalóságnak állítot­tak remekművet N0 és a minőségi bizonyítvány is! A több évre vásárolt, nem di- vatjellegű cipőknél, ruhák­nál viszont az ilyen olcsó anyagok felhasználása, az olcsó technológiák alkalma­zása — pazarlás és megen­gedhetetlen. A propaganda, a fogyasztóközönség kultu­rált tájékoztatása megkíván­ja, hogy a gyártó, a keres­kedő írásban és szóban egyaránt ismertesse a ter­méket a vevővel, hogy az ne legyen zsákbamacska... A női divatcsizma készülhet például a vizet nem szívlelő lakkbőrből. A baj csak abból származik, ha erről a vásár­lás után, viselés közben sze­rez tudomást a vevő. A termelőmunka cél­ja emberi szükségletek ki­elégítése, használati értékek előállítása. A használati ér­ték foka, a szükségíetkíelé- gítés mértéke ma még üze­meink többségében valahogy magától kialakul és legtöbb­ször nem tudatos gazdasági kalkuláció, nem tervszerű fejlesztő munka végeredmé­nye. K. J. v. r. A KIS FAZEKAS Kerámia szakkört alakítottak Szolnokon a Kassai úti általános Iskola tanulót Munkáikat az ezévi iskolanapo­kon rendezett kiállítás anyagában láthatták az érdeklő­dők. A fotós korongozás közben kapta lencsevégre a szakkör egyik tagját K»­< i *'*■«# diiifitiiiHimiuiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiv» B étával fléléve tRjáfiora»­tam. Üzemvezető a ko­maromi! lenfonógyárbam. Sa­nyi ugyanott művezető, La­cikából állatorvos lett, Kál­mán pedig egyetemi tanár. Micu, szegény, ő már nincs közöttünk... Húsz évvel ez­előtt egy társaságba — ak­kor még úgy mondtuk, hogy egy bandába — tartoztunk: Mindegyikünk tágas udvarú, nagy, kertes házban lakott, Játszani mégsem egyikünk­nél. vagy másikunknál jöt­tünk össze. Romantikusabb lelkek voltunk mi annál. A városon kívüli Csillag-erőd vizesárkának partját borító lícium volt az állandó ta­nyánk Az utóbbi Időben egyre többször eszembe jut gyer­mekéveimnek egy-egy szép epizódja, amely az idők múl­tán nemhogy halványodna, hanem mindinkább élesebb, határozottabb körvonalakban jelenik meg emlékeim mozi­vásznán. Azt hiszem akkor is srác koromból „vetítettem” ma­gamnak, amikor csörrent a telefon és egy ismerősöm új­ságolta. hogy a város egyik új negyedének a közvetlen közelében földalatti találka­helyet fedezett fel a rendőr­ség. Rohantam a taxiállomásra Beugrottam egy kocsiba és száguldottam az érdekesnek ígérkező riport színhelyére. A sok négyemeletes szép bérháznak majdnem a tövében hat, alacsony, egyszoba-konyhás házikó bú­jik meg. Akkor a földalatti micsodának is itt kell vala­hol lenni. Igen, tehát ez lehetett. Már csak a romjait találtam meg, Sötétedett, elég rosszul lát­tán. KőröIbeMj hámtraaor három méteres, féligmeddig betemetett gödröt fedeztem fel. mellette vastag hajópal­lók hevertek, a földhányásra pedig szurkos papír és pléh- darabokat dobálták. Micsoda találkahely lehetett ez? A közeli ház lakóinak erről többet kell tudni, mert akik ide lejártak. jóformán az ablakuk alatt szállták a mélybe. Negyven év körüli asszony nyitott ajtót. A tárgyra tér­tem. 1— Ez a bunker, vagy mi­csoda... — Mondtam én nekik, hogy baj lesz belőle, de nem hallgattak rám. — Kik? — Hogyhogy Idk? Hát a Sanyi, megía Laci. Minek ez? — kérdeztem tőlük. Azt mondták* játszani akarnak benne. Tudja a bérházakból sok gyerek jár ide a fiaim­hoz. Ott nincs hol játsza­niuk. a lépcsőházból kiza­varják őket, hogy ne zajomg- janak. ne hordják be a sarat az ablakok alatt ne labdáz­zanak. Minden tiltva van. — Akkor a gyerekek csi­nálták? — Ök, persze, hogy ők Húsvét első napján dolgoz­tak rajta. De mondtam én nekik, hogy... — Mi volt a bunkerban? Milyen berendezés? — Rossz sezlon. egy asz­talka, lámpa. Tangóharmomi- káztak, kártyáztak, egyszó­val ott jöttek össze. De ha tudtam volna... Itt van a mi házunk miért nem volt jó ez nekik? Az embert meg­hurcolják... — Lányok is jártak le? — Persze, hogy jártak. De mindig többen voltak lent Marrt afféle gyerekek _ — V alaki szólt, valakinek nem tetszett ez a bunker. — Nem tudjuk ki volt. — Elég az hozzá, hogy a gye­rekeknek szét kellett rom­bolniuk. Elmentem a másik házba. A konyhában egy fiú mosa­kodott, anyja törülközővel állt mellette. — Te tudtál erről a bun­kerről? — Igen. Egyszer, kétszer lenéztem én is, de nem ma­radtam ott. — Az én fiam kézbesítő a postán, nem ér rá... — Mit csináltak ott a töb­biek? — Játszottak. Zene volt. meg kártyáztak, de csak szó­rakozásból. nem pénzre Be­szélgettek. hülyéskedtek... Velük is beszélni akartam. Akik oda jártak. Akik nem érzik jól magukat a szép házak között, akiket a szám­talan „ne tedd ezt. ne csi­náld azt” keserít. Az egyik lépcsőházban öten, vagy hatan támasztot­ták a falat. — Na, mi van fiúk? Bú­sultok? — Ti is jártatok oda? — Jártunk hát, mi csinál­tuk. — Te vagy az egyik házi­gazda? — Én. Mondja mit követ­tünk el? Kinek fájt az. hogy nekünk volt egy helyünk, ahol jól éreztük magunkat és ahová a sarat is bevihet- tük. ha esett az eső? — Állítólag lányok is... — Mondok én valamit. Anyám dolgozik délelőtt. Ha akartuk volna, a lakásba is vihettük volna. És akikor mi van? De mi nem ezért épí­tettük- Mit gondol mit lehet egy ilyen lakótelepen csi­nálni a magunkfajta 15—16 éveseknek? Támaszthatjuk a falat. Itt semmi szórakozási [ehetőség nincs, csak ezek a szép kínosan tiszta házak. Felmentem az egyik ház negyedik emeletére. Az ott lakóknak is van egy serdülő fiuk. — Nézze. — mondta az apa — én többször is be­mentem abba a bunkerba Érdekelt, hogy mit csináljak. Higgye el, ha olyasmit ta­pasztaltam volna, ami nem megengedhető, magam rom­boltam volna széjjel. Meg­értem őket. Amikor srác vol­tam, mi is csináltunk ilyes­mit Mi sem voltunk jobbak őnáluk... Mondtam neki. valaki je­lentette a rendőrségnek, hogy földalatti találkahelyet fedezett fel. — Igen. El tudom képzel­ni. Ha nincs krimi a tévé­ben, akikor kreálunk mi. Nem csodálom, hogy most a fiúk minden felnőttet a po­kolba kívánnak... Hazafelé menet megálltam a lépcsőház előtt ahol La- riék még mindig elkeseredet­ten találgatták, hogy vajon ki volt az a... Gondolkoztam: meséljem el nekik, hogy gyerekkoromban má is építettünk ehhez ha­sonló „bunkert”? Aztán úgy döntöttem, hogy nem. Fél­tem. nem értik meg. túlságo­san „gyerekesnek”, nevetsé­gesnek tartják majd, hogy mi csak dzsungelesdit ját­szottunk. Nem volt sem ital, sem kártya, sem gitár és még lányokat sem csaltunk be. Nem volt tagsági könyvünk olyan „komoly” jelszóval, hogy: „A boldogságtól ordí­tani tudnék”. Hogyan is értenék meg? Hiszen annak idején mi is mosolyogtunk a nagybátyá­mon, aki rosszaiba a játé­kunkat. „Bezzeg a mi gyer­mekkorunkban — mondta — a házak előtt golyóztunk és csigáztunk”. Nagybátyáin húsz évvel idősebb nálam és én húsz évvel vagyok öre­gebb a fiúknál... Csakhogy ez a húsz év.. Ebben a két évtizedben raké­ta sebességgel haladt a tech­nika, és a modernizálás, az élet minden területén. Gyor­sabb tempóban lép a fiatal­ság is Hogy a ..bunker’' mégis megmaradt? Érthető. A mi „bunkerunk” a roman­tikus. a kalandvágyó serdü­lök búvóhelye volt. a felnőt­tek kíváncsi szemei elől. Az 5 „bunkeruk” azonban a szép, de rendkívül sivár bér­házak számtalan tilalomfája elől menekülőknek nyújtott menedéket, szórakozást. Azt mondják egyelőre nem kö­vettek el semmi rosszat, de ki tudja milyen orgiák szín. helye lett volna a földalatti búvóhely a későbbiek folya­mán? Szolnok egyik új lakótele­pén tehát felszámolták a gye­rekek játékos kis búvóhe­lyét. Sajnos nem ez volt az első, volt már elődje is. — Ezek után óriási hiba lenne, ha mindazok, akiknek a vál­lára a fiatalok, a serdülő ko­rúak nevelésének nagy gond­ja nehezedik, felsóhajtaná­nak, — mondván — csírájá­ban elfojtottak egy alakuló galerit A „bunker” már a múlté de nagyon is mai és mindennapi probléma az új lakótelepek serdülőinek a panasza: nem találják a he­lyüket. nincs játszási, szóra­kozási lehetőségük. N-m lehet vitás, hogy társadalmilag melyik a hasznosabb megoldás: az-ev hogy a fiatalok a szabad idejüket a nagyobb lakótele­peken ifjúsági klubokban, ki# túráit körülmények kö­zött töltsék el. vagy admi­nisztratív intézkedésekkel egymás után felszámoljuk az illegális „szórakozóhelyeket". Az előbbi. Csakhogy ehhez anyagi támogatás is kelle­ne. Meggyőződésünk nem lenne haszontalan meg nem térülő befektetés. Bognár János A „BUNKER” \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom