Szolnok Megyei Néplap, 1969. május (20. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-28 / 120. szám

1969. május 28. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Tallinni levél Kedves magyar barátaim] Engedjétek meg, hogy a Szolnok megyei Néplapon keresztül mutatkozzam be nektek. Jurij Jarvetnek hívnak és a tallinni 21-es számú középiskola tanulója vagyok. Na­gyon örülök, hogy az észt gyerekek nevében kívánhatok nektek csodálatos, napfényes, vidám nyári pihenést. Külö­nösképpen melegen üdvözlöm a szolnoki gyerekeket, hi­szen Szolnok és Tallinn testvérváros. Nekem és a velem egykorúnknak nagyon sok kedves ismerősünk van közüle- tek, akikkel tavaly júliusban találkoztunk a Szolnok mel­letti úttörőtáborban. Micsoda remek napok voltak azok! Az iskolában már befejeződött a tanítás. Nálunk már csak a nyolcadikosok és a felvételizők vizsgáznak. A bi­zonyítvány már otthon van az asztalfiában. Az idén júniusban nagy eseményre készülődünk; az észt dal ünnepének századik évfordulójára. Lezajlottak már a kórusok versenyei, kiválasztották a legjobbakat, amelyek majd az ünnepi fesztiválon vesznek részt Mi is, akik Tompa János nevét viseljük, részt vehetünk az észt dal ünnepén. Csodálatos érzés. Még sohasem szerepeltem e rendezvényen és ezért nagyon várom már azt a napot. Kedves Barátaim! Jöjjetek el hozzánk, hallgassátok meg az észt nép dalainak ünnepét. A viszontlátásig szere­tettel köszöntelek benneteke: Jurij Jarvet Tallinn A mi utcánk óh, be „szép” Amikor a Kossuth út felől közelítjük meg, már félúton legszívesebben viszafordul- nánk, mutasson a naptár te­let. avagy nyarat. A megyei bíróság hosszú épülete mel­lett a gyalogjárdát sem té­len sem nyáron nem tisztít­ja senki. Télen hóakadály van, nyáron pedig megvasta­godik a por réteg a járdán, már kevés csapadéktól is sár keletkezik. A legkedvesebb /.meglepe­tést” „fentről” kapjuk. Az amúgy is elhanyagolt járdá­ra, úttestre kávézaccot, indi­gót szórnak ki á bíróság emeleti irodahelyiségeiből. A közutak ..tisztaságfelelősei” pedig a Kossuth útról oda seprik a szemetet, s legtöbb­ször ott is felejtik. Mi, az utca lakói szívesen csatlakoznánk a tiszta utca mozgalomhoz. Áprilisban a bíróság épülete melletti jár­daszakaszt is felsöpörtük, de azóta bizony senki nem gon­dolt rá Nem tudjuk ponto­san, kinek a feladata lenne itt a járdát tisztán tartan» ezért juttatjuk el sérelmün­ket a szerkesztőséghez. Tíz aláírás Szolnok. Somgyi Béla öl Nagyobb figyelmet A Ságvári körúti ABC-áruházban vásároltam vacso­rára valót május 19-én este, fél hét tájban. Többek kö­pött húsz deka tepertőt vettem. Előre „fentem a fogam”, milyen jóízűen eszem majd belőle, nagyon szeretem ugyanis. Egy tányérba borítottam ki a papírzacskó tartalmát Az elém táruló látványtól felsikoltottam. Férjem rémül­ten szaladt ki a konyhába. Szóhoz sem tudtam jutni, csak mutogattam a tányérra. Nyüzsögtek a kukacok a tepertő­ben. Egyetlen darab sem volt mentes az undorító féregtől. Soha életemben nem fogok tepertőt enni, de mosta­nában az ÁBC-áruházba sem megyek. Utólag nagyon saj­nálom, hogy azonnal nem vittem vissza az árut, de nem akartam vele gusztustalankodni. Beírtam ugyan később a panaszkönyvbe, de „tárgyi bizonyíték’? hiányában nem hittek nekem. Véleményem szerint — különösen nyári időszakban — fokozatosabban kellene ellenőrizni az élelmiszereket mind az átvételnél, mind az eladásnál. Németh Lászlóné Szolnok Tiszta, virágos Szolnokért — de hogyan? A Néplap május 20-i szá­mában örömmel olvastam „A tiszta és virágos Szolnokért” című cikket, amely a városi tanács, a népfront városi bi­zottsága, valamint a Vörös- kereszt felhívását tartalmaz­ta. A téma ugyan nem új, de tiszteletre méltó. Magam évek óta fáradozom a cél ér­dekében — eredménytelenül. Az Ady Endre úton lakom, amely talán a város máso­dik legforgalmasabb utcája. Szeretném, ha pormentes lenne házam tája, megkísér­lem, hogy kis „zöld öveze­tet” varázsoljak köré, ahová elültetném kedvenc virágai­mat. Munkám gyümölcsét azonban még sohasem élvez­tem. Lelketlen kerékpárosok száguldanak végig a járdán, s eltiporják az elültetett vi­rágokat. Nem jó nekik az úttest, nagyon „ráz”. Igaz, valóban rossz az út, de ez nem hatalmazza fel őket, hogy sok ember igyekezetét meghiúsítsák. Ezenkívül könnyen közlekedési balese­tet is előidézhetnek. Vannak aztán olyan természetbará­tok, akik kedvtelésüknek úgy hódolnak, hogy a virág­palántákat nem a piacon szerzik be... Szép, nemes gondolat a tiszta és virágos Szolnokért mozgalom. Csak nehéz meg­valósítani. Ügy vélem, első­sorban a város köztisztasá­gán kellene javítani. Igaz, sepernek reggeltől esti, de a piszok, a por marad. A meg­levő locsolóautóknak több­ször, alaposabban kellene az utcákat locsolniok. T. B. Szolnok Mezőtúri „tüskék” zötti hely. Kilenc forintért úgy kell ülni az embernek, hogy azt rutinos jógázók is megirigyelhetnék. Kedves „fi­gyelmesség”, hogy az átalakításnál a ruhatárról teljesen megfeledkeztek. Telt házban, télidőben kellemetlen hely­zetbe kerülnek ezért a mozilátogatók. Azt sem tudjuk, miért kell szélesvásznú és normál filmnél egyforma hely- árakat fizetnünk? A Park vendéglőben 23.35-kor közlik az emberrel: záróra. Szóból ért a magyar, megissza hát, ami előtte van, s távozik. Kint azonban furcsa kép fogadja. Imbolygó (magyarul: ittas, még magyarabbul: részeg) emberek áll­nak a lépcső alján, akiknek a felszolgáló udvariasan ki­hozza a sörösüvegeket, előzékenyen fel is nyitja azo­kat Hm­Kiss Gyula Mezőtúr Honvédelmi oktatás As Itt látható fényképfelvétel a tiszafőldvárl Hajnó­czy József Gimnázium első osztályos tanulóinak egy cso­portjáról készült Ez az első évfolyam, ahol egy új tár­gyat. a honvédelmi oktatást bevezették. A versenyen el­méleti és fizikai akadályokat kellett leküzdenünk. Gálik Sándor Tiszaföldvár Nem sokáig kell már vodrozni Jászfelsőszentgyörgyön két éve új vágóhidat építettek, egy éve üzembe is helyezték. Nagy szükség volt erre a lé­tesítményre, őrültek is a község lakói; amikor elké­szült. Az itt dolgozóknak vi­szont az ürömből is kijutott, az új vágóhídra ugyanis „el­feledték” bevezetni a villanyt és a vizet. Így — érthetően nem valami higiénikusan történt a vágás, a jószágok feldolgozása. Több mint két­száz méterről hordták a vi­zet vödörben. Most végre megoldódik ez a probléma. Néhány héten belül bevezetik a vizet a vá­góhídra. Sz. G. J&szfelsőszentgyörgy Tudtunk a hívó szóról Rendszeres olvasója va­gyok a Néplapnak, így ol­vastam a május 15-én meg­jelent „Hívó szó” című ve­zércikküket is. Nem titkolom, meglepett ez az írás, annál is inkább, mert nem reális alapokon nyugszik. Először is azt kí­vánom tudomásukra hozni, hogy a mi gazdaságunkban tudtunk a vetélkedőről. Mondhatom, hogy az elsők között szereztünk tudomást róla. A cikk írója viszont nem vett magának annyi fá­radságot, hogy megérdek­lődje a valóságot. A szóban forgó versenyen ugyanis ifjú tehenészek ve­hettek részt, ezért is szer­vezte a KISZ. Sajnos, a mi üzemünkben a szakmunkás tehenész fiatalok jelenleg ka­tonai szolgálatot teljesítenek. Ez az oka távolmaradásunk­nak. Termelőszövetkezetünk tehenész tanulói viszont részt vettek a vetélkedőn — a mezőgazdasági szakiskola színeiben. Balajti János Jászapáti, Alkotmány Tsz Fokozottabb ellenőrzés a húsboltokban „Ügy számolnak, ahogy akarnak’’ címmel közöltük Sz. M. szolnoki olvasónk ész­revételét május 7-i számunk­ban. A Szolnok megyei Élelmi­szer Kiskereskedelmi Válla­lat válaszából* értesül­tünk arról, hogy a cikk megjelenése után ellenőrzést tartottak a húsboltokban. Visszaélést nem tapasztal­tak. Mind a különféle belső­rész, mind a leveshúsok el­lenértékét a rendelkezésben megszabott áron számolták az eladók az üzletekben. Szükségesnek tartjuk még az információból megemlíte­ni: olcsóbb húsokból ezután sem tudják a mutatkozó igé­nyeket kielégíteni. Megnyug­tató viszont, hogy — az ígéret szerint — a jövőben valamennyi húsboltban fo­kozottabban ellenőrzik a fogyasztói árak betartását. Városunkban nagyon gondozatlanok az utak. Az egyik legfontosabb, a vasútállomástól a városba vezető út is pél­dául minősíthetetlen. Embereknek, járműveknek egyaránt kárára van. Azt hiszem, felesleges részleteznem az autóbu­szon utazók véleményét, vagy azokét a gyalogosokét, akik esős időben haladnak ezen a szakaszon. Az elhaladó gép­kocsik alaposan „nyakonfröcskölik” őket. A Szabadság filmszínházat szépen átalakították nem­régiben. Gondolom, jelentős összeget fordítottak erre. Azt viszont nem a kivitelezőnek róhatjuk tel, hogy ahogyan emelkedik a mozijegyek ára, úgy csökken a széksorok kö­Pórul járt a zugkimérő Többek nevében érkezett a levél szerkesztőségünkbe, amelyben azt jelezték, hogy a zagyvarékasi újtelepi Pá­linkás Józsefék zugkimérőt tartanak. A bejelentés igaz volt. A vám- és pénzügyőrség me­gyei parancsnokától kapott tájékoztatás szerint Pálinkás Józsefék 606 liter sajáttermésű bort mértek ki engedély nél­kül. A zugkimérőt szabálysértési eljárás során vonják fe­lelősségre, s megtörtént az 1818 forint borforgalmi adókü­lönbözet előírása is. uk -= Gl TANÁCSADÓ A gyermekgondozási segély figyelembe­vétele a gyermektartásdíjnál A gyermekgondozási se­gélyről szóló 3/1967. (I. 29.) Korm. sz. rendelet szerint a segélyre való jogosultság egyik feltétele, hogy az anya fizetésnélküli szabadságot ve­gyen igénybe. A gyermek- gondozási segély csak arra az időtartamra folyósítható, amely alatt a dolgozó nő munkabérben nem részesül és nincs más kereső foglal­kozásból számazó jövedelme sem. Felmerült a kérdés, hogy a gyermekgondozási segély igénybevétele olyan lényeges változásnak tekinthető-e, amely kellő alapul szolgál­hat a dolgozó nőt terhelő gyermektartásdíj fizetési kö­telezettség mértékének csök­kentésére. A kialakult ítélkezési gya­korlat szerint a gyermektar­tásdíj összegét, a tartásra kötelezett személy kereseti (jövedelmi, vagyoni) viszo­nyai alapján úgy keli meg­állapítani, hogy a különböző helyen elhelyezett gyerme­kek közül egyik se kerüljön a másiknál (többinél) feltű­nően kedvezőbb, vagy kedve­zőtlenebb helyzetbe. Ez a megállapítás irányadó azok­ban az esetekben is, amikor a tartásdíj fizetésére kötele­zett dolgozó nő, fizetésnélkü­li szabadsága idejére gyer­mekgondozási segélyben ré­szesül. A gyermekgondozási se­gélyben részesülő kötelezett­nél azonban figyelembe kell venni a megváltozott életkö­rülményeket és ebből kiin­dulva kell dönteni abban, hogy van-e elegendő indok a korábban megállapított tar­tásdíj összegének leszállításá­ra. Az állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően eb­ben az esetben is jövedelem­ként vehető figyelembe, hogy a férjével közös ház­tartásban élő nő gazdasági értékű munkát végez, ame­lyet pénzbeli értékben is mérni lehet. Például mente­sítheti a háztartást kisegítő munkaerő igénybevételétől, megkönnyítheti a férj kereső foglalkozásának ellátását.' — Csak e körülmények isme­retében dönthető el, hogy a havi 600 Ft-os gyermekgon­dozási segély, vagy ennél magasabb összeg — esetleg a kötelezett korábbi átlagjöve­delme — szolgál-e alapul a tartásdíj mértékének megál­lapításánál. Allámi gondozásban lévő gyermek után gyermektartásdíj A gyakorlatban ismételten előfordul, hogy az állami gondozásban lévő gyermek után a gyámhatóság által gondozási díj fizetésére köte­lezett szülő, a másik szülő ellen azon a címen indít gyermektartásdíj fizetése iránt keresetet, hogy a gyámhatóság egyedül őt kö­telezte a kiskorú teljes gon­dozási díjának megfizetésére. A helyes álláspont szerint az állami gondozásban lévő gyermek után gondozási dí­jat és nem gyermektartásdí­jat kötelesek s szülők fizet­ni. Gyermektartásdíj fizeté­se iránt tehát ilyen esetben a bíróság előtt kereset egyik szülő ellen sem indítható. A gondozási díj megállapítása és a szülő gondozási díj fi­zetésére kötelezése a gyámr hatóság kizárólagos hatáskö­rébe tartozik. Ha tehát a gyámhatóság csak az egyik szülőt kötelezi „ teljes álla­mi gondozási díj megfizetésé-' re, ez a sérelem kizárólag ál­lamigazgatási úton orvosol­ható. Az állami gondozási díj fizetésére kötlezett szü­lőknek a gyámhatóságnál elő­terjesztett kérelmére hozandó államigazgatási határozat dönt a gondozási díjnak a gyermek eltartására köteles szülők közötti megfelelő megosztása felől. A bíróság tehát hasonló kereset indítása esetén a ke­resetet elutasítja, illetve a 'pert megszünteti. Dr. V, N. BÍRÓSÁGI JEGYZETEK Gyerekek Nagy Imre törökszentmik­lósi lakosnak hat kiskorú gyermeke van és most vár­ják a hetedik érkezését. A sűrű gyermekáldás azonban nincs összhangban a gyer­mekek megfelelő nevelésével. Nagy, bár 3 ezer forint kö­rül keres, nem tud beosztás­sal élni, többször előfordult, hogy hónap végére nem tu­dott enni adni gyermekei­nek. A szülők felelőtlensége miatt a kicsinyek szinte meztelenül jártak, télen a hóban mezítláb szaladgál­tak, lábuk megfagyott; Elhúzták Ha iszik, kötekedő — így ismerték Fegyvemeken Kele­men Istvánt. Erkölcsi bizo­nyítványát már sűrűn tarkít­ják különféle bűncselekmé­nyei. Január 11-én este is itta­san tért be a fegyvernek! kisvendéglőbe. A zenekar ép­pen három embert szórakoz­tatott ifjú Szabó Ferencet, édesapját Szabó Ferencet és Losonczi Györgyöt. Kelemen az ajtó elől elkötötte Lo- sonczj farkaskutyáját. A kutya mellső lábait a cimba­lomra helyezte, majd nagy hangon kijelentette, hogy imost a kutyának húzzák. — ’Ifjú Szabó Ferenc békésen kérlelte a hangoskodót, hogy ne viselkedjen így. Kelemen egyszerűen leütötte 3 rekla­málót. A fiú édesapja oda­ment Kelemenhez, még min­dig szép szóval kérte, hagyja abba a randalírozást. A bé­kéltető akciónak egy ittas ember — Bozsó János — ve­tett véget, fölkapva egy szé­ket Kelemen és Szabó közé vágta. meztelenül Nem használt a sok figyel­meztetés, intelem a Nagy családnak. Bírósági tárgyalás lett az ügyből. A gyermeke­ket a tanács állami gondo­zásba helyezte. A bírósági tárgyaláson egymást vádol­ták a szülők a gyermekek el­hanyagolásáért. Érdekesség, hogy az idézésre nem tudtak címet írni, mert Nagyék la­kása romokban hever, most egy elhagyatott odúban tar­tózkodnak. Nagy Imrét a bíróság 10 hónapi, feleségét 7 hónapi felfüggesztett börtönre ítélte, a nótáját Az étteremben zárórát csi­náltak, „a vitatkozók” kivo­nultak az utcára. Itt Kele­men és Losonczi ismét ütni kezdte a két Szabót. Az „ak­cióba”« beavatkozott Loson ez j kutyája is. ifjú Szabónak ug­rott, letépte ruháját és meg­harapta. A két Szabót, Ke­lement a karcagi kórházba szállították a mentők. Másnap következett a meg­torlás. Kelemen az étterem­ben tartózkodott, amikor if­jabb Szabó és hasonló nevű barátja oda betértek. Amikor meglátták Kelement, ütlegel­ni kezdték. A közbeavatko­zóknak ismét ökölcsapások jutottak. Csak a rendőrség közbeavatkozása vetett véget a garázdálkodásnak. A bíróság Kelement egy évi, Losonczit és Szabó Fe­rencet 5—5 hónapi végre­hajtható szabadságvesztésre, ifjabb Szabót 7 hónapi javí­tó-nevelő munkára és 20 szá­zalékos bércsökkentésre ítél­te. Az ítélet nem jogerős. postájából E°*z,‘sz»«& GS,ltETBK®U* Qlvasöink Wjty

Next

/
Oldalképek
Tartalom