Szolnok Megyei Néplap, 1969. május (20. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-01 / 98. szám
1968, májug i„ SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP II Somoskői Lajos g Kalapács ballada Először szólt v kalapácshoz az üllő: ■— Köcogtass, üss a vasra, a parázs pirosra! — De a kalapács még tétován ■félúton megállt. Másodszor szólt kalapácshoz az üllő: — Ha formálod, úgy változik a világ! — De a kalapács még nem mozdult topább— Harmadszor h&Uotta szólni « kalapács az üllőt. . De a kovácst&zeknek füstiből árnyéka nőtt, S parazsak között vasak égtek: sztvek'hamva/ttiak a szőrméi— SÓLYOM-MADÁR Röpítik rotációsok; ifjúság, solyomrcadár. tiéd a világ, íeéried vasa a vQág, óriás betűk rólunk, akik itt feszülünk arccal a tengernek s lagzi a hátunk mögött s aaúUk a drága idő. gyorsabb mint a sőlyonsmadár, de előttünk mindig a nappal, mögöttünk mindig az áj, mögöttünk mindig a® éj, pedig pöröä a sötétté! a fehérvirágú almafaerdő, a fellángoló virágfa, tulipánfa, rengeteg tavassá lámpa éNagy László; Menyegző) Tovább! fény, ifjúság s múlt, régi rettenet. Poklok, bajok s hős, szüneteién menet, Bilincsesörgés, átok s víg harsonák: S győz május, mert nem áll meg a világ • Az Äet, a szép, a nagy, szertelen, Ó, májusom, dal, tűz, harc, szeretem Rendben izzón, míg bírja e láb — S ki majd utánam jön: tovább, tovább’ (fodor József: Májusi dal) Degyedszer szőtt kalapácshoz zz 006, — La m dőtoesmSt a falak fel heti építeni mz igazam S a fátokat, ka vasak fogiák. földrengés sem szül faloml&st: Kovácséig — A kalapács fordult, s közelebb mozdult... S mikor ötödször szőtt kelapácshee tsz 806' — Veri ősi korong zenést Eormátf a világnak ékét? Együtt vagyunk szerszám! — A kaípáes féléit, s Ollón parázsló vasakra vert!— FÉJA GÉZA: Bányai Kornél emlékezete Holnap Bányai emlékestet tartanak Szolnokon. Ez alkalommal közöljük harcostársa, barátja, Féja Géza kortársi levelét. A lévai főgimnázium udvarán találkoztunk először, bár akkor még nem váltottunk szót. Bányai Kornél néhány évvel fölöttem járt, s a nagyobb diák abban az időben tekintélyének veszte nélkül nem barátkozhatott a kisebbel. A2 én életemben ő volt az első élő, látható költő, mert versei már meg-meg jelentek egy ifjúsági lapban ; fölnéztem reá és csodáltam. v Léva fölött Újbányán született 1897. augusztus 20-án Kornél családtagjai közül édesapjához ragaszkodott legjobban, ő jelentette néki i múltat, az erdőt, a bányát, a fákat döntögető és á föld^ mélyét csákányozó ősöket“' Egyik versében érdekes vallomást mond: mikor erdőben jár, mindig úgy érzi, mintha apja figyelné és kísérné tekintetével a lombok közüL Az első világháború Kornélt is elsodorta, tizennyolc esztendős fővel vonult be az esztergomi 26-os gyalogezredbe. 1915-ben vette föl a katonaruhát és néhány hónap múlva már az északi harctérre vitték hadapródje- löltként. Csakhamar orosz fogságba esett, mesélte, hogy éjszaka kitartóan kopácsolt az ellenfél, hidat vert a közöttük húzódó folyón. Hajnalban megindult a támadás, túlerő nyomult állásaikba. Megadást vezényelt szakaszának, és nemsokára Szibériába vitte a vonat, Omszk- ba, majd Krasznojarszkba. Az igaz ember mindenütt és mindenkor igaz ember marad. Bányai Komé! ezt írja szibériai fogságáról „Talán embert is öltem, agyamban dong a háború, s mintha ez lenne büntetésem,’’ Megkérdeztem: „Biztosan tudod, hogy harc közben lelőttél valakit?” Megrázta a fejét: .„Sohasem lőttem az ellenfélre, mindig a levegőbe irányoztam a fegyvert, de hátha véletlenül embert találtam él.” Még ez a „talán” is fájt neki* A Szibéria fogolytáborban haladó szellemű magyar irodalmi kört szervezett, midőn pedig kitört a nagy októberi forradalom, szíwel-Iélekke! csatlakozott, és töbhedmagá- yal magyar nyelvű forradalmi lapot alapított 1920-ban tért haza a hadifogságból, apja már sem élt, édesanyjához ment Lévára, de nem bírta sokáig a kisváros légkörét, átszökött a határon, Budapestre jött Borrada! ómból tért haza. nem bírta elhinni, hogy a nagy, korszakos lökés egy időre megállhat, és a magyar feudális végvár mohos falait csupán majd az újabb világégetés veti szét. Folyóiratot akart alapítani, mozgalmat szervezett az esedékes magyar forradalom előkészítésére, rengeteg errőt s időt áldozott erre. Ebben az időben adta ki első verses kötetét Búzák születése és halála címen és Homok álnéven. Műve rajongó természethimnusz, de értékét csupán kis baráti köre látta meg.. Bekapcsolódott irodalmi életünkbe, jelentkezett . a Nyugatnál, Osvát Ernő azonnal szárnya alá vette, egészen haláláig a Nyugat volt az egyetlen folyóirat, melyre mindig számíthatott — A Nyugat azonban maga is anyagi gondokkal küzdött, kenyeret nem adhatott néki, ezért egy volt fogolytársa Esztergömtáborba hívta tanárnak —, 6 pedig nemsokára engem szervezett be ugyanoda. Bányai Kornél azonban jogot végzett, államtudományi doktorátust szerzett, nem rendelkezett pedagógiai képesítéssel. Az intézet derék igazgatójával úgy oldottuk meg a kérdést, hogy kétszer mutattuk be az én képesítésemet Bognár György tanfelügyelőnek, azt hiszem, a jő öreg észrevette, de csak mosolygott. Esztergomtáborban rendezte sajtó alá második kötetét az Örök arcot. A hadifogságban kezdte, de versei zömét Esztergomtáborban írta. Műve lírai trilógia, első része, a Rettentő csodálatos világ az őskort, a világgal ismerkedő és önön lényének értelmére ismerő ember líráját adja, A második rész, a Malomkövek között a két világ háború közötti korszak lélektanát fejezi ki, a bukott forradalmakat követő félelmetes emberi letörtséget. — Ám ennek a keservekkel telített ciklusnak a végén a világforradalom biztos jövetelét jelenti be. Tudta, hogy a forradalmat késleltethetik, de a történelem logikája szerint meg kell érkeznie. A harmadik rész. Az ég ostroma már a legmaibb mának a lírája, a Kozmoszba lépő, a világ meghódítására induló új emberiségnek az énekeskönyve. Nagyon előre és messzire látott, túlszárnyalta kortársai zömét; A húszas esztendők végén megnősült, és a tisztántúli Homokra költözött. Megízleihetté végre a családi élet annyira vágyott melegét. Itt jelent meg 1930-ban harmadik és utolsó könyve, a Közelebb a földhöz. Ismét nagyot fejlődött, új verseiben kevesebb a gondolatmámor, de több a közvetlen személyes élmény és a visz- s2ajáró emlék. Megjelenik if júságának anyatája, a „szép Felvidék”, Léva dombjai, Ázsia arca, a Káma vizének a zúgása, Omszk faházai, nyirfaerdők —, egyetlen költőnknél sem találunk eny- nyi ázsiai élményt-. Újra fölfedezi az Alföldet, egészen mélyre szívja a népsorsot, megírja az Alvó falvakat, ' a harmincas évek reménytelen nyomorúságba süllyedt magyar faluját — egyetlen versbe sűrítve mindazt amit könyvek seregén jajgattunk szét Nyaranta visszalátogatott Esztergom- táborba, és fölkereste kedves szigeteinket a Dunán, Nyárasdró! és Kőrtvélyesről írja egyik legszebb elégiáját Mégegyszer megsímogatta az életet, és búcsút is vett’ Érezte közeli, korai halálát’ Azt hiszem így volt. Midőn Esztergomtábor homokját tapostuk, még bízott a forradalom közeli eljövetelében, ám az ellenforradalmi rendszer egyre merevebb lett és minden forradalmi megmozdulást letört, minden haladó mozgalmat elszigeteltek. Az örök arc nagy eszmei szándékát ne*n értették meg, verseit az irodalmi élet fanyalogva fogadta, egyedül Űsváth Ernő bíztatása tartót-, fca benne a lelket Nem bírt ennyi csalódást és megaláztatást? Meghalni ment Homokra, vagy a menekvés útját, a megmaradást kereste az Alföld csöndjében? Utolsó verse felel erre, a tokaji pincében borozás közben fogant és már csak halála után jelent meg a Nyugatban — Utolsó izenetének ott a helye legjobbjaink búcsúzó versel mellett Leszámol benne az élettel? Valóban, de ugyanannyira hitet is tesz mellette, a halál érzésen átüt az életmámor gyönyörű di- tirámbusa. Az élet költője volt a jövő hírnöke és az emberség hitvallója. 1934-ben halt meg, a szolnoki föld lett , nyugvóhelye. Most midőn Szolnok éb- resztgeti Bányai Koméit, irodalomtörténeti jóvátételt indít meg: egyik legkülönb szocialista költőnk életművére hívja fel az új nemzedék figyelmét BOBÁ bÍla s r Átadva az utódokna... itt állok, tanú vagyok. Nem tudom, mi volt erre régen. Helyenként apró törpe dombok, eső mélyítette gödrök, érdektelen, szótlan természet Nyáron elburjánzott vadfű, ősszel ragacsos sár, télen elterpeszkedő hó, amely- lyel senki sem törődik. Most tanúja voltam, amikor a képzelet s nyomában az elképzelés: piros-fehér csíkos zebrás botokat szúrat le a közönyös tájon — út készül, ennek vagyok, folyamatosan tanúja. Üt? Annyi változás van a világban. De errefelé, ebben a mikrovilágban, ez a nagy »változás! A kövér poszméhek ijedten rebbennek fel s vadul elszá euldanak, cikkcakkos repülésüket dühödt zümmögés kíséri: behatolnak eddig zavartalan életükbe, a psézazű porzók, bibék, a csábos vírágkelyhek birodalmába, apró életüknek vége ezen a tájon. Vajon természeti katasztrófának tartják-e a lapátok, csákányok megjelenését ezen a helyen a hangyák, a bogarak — & rovarnép mit gondol erről a fel- fordulásrólg Napokon át néztem hogyan készül a2 út —, de hogyan Is kerekedett ki a világ legelső útja? Persze állati, de emberi láb is taposta az első ösvényeket, talán a barlangtól a forrásig — az óriási autóstrádáknak is vannak ősei. A messzeségek aztán az utakkal zsugorodtak össze, s ahogy gyűlt a történelem, születtek, nőttek, hosszabbodtak az utak. Ki tudná kiszámítani hány rabszolga. mennyi robotban csinálta, hány mezítláb tartűt végig rajtuk, amennyi«« jártak a hadak útján, vagy később más utak széléé hátán. szélben csattanó májusi Szép piros zászlók alatt.,. Kinek vették meg az első selymet az útra, indult első kereskedőtől, hóL melyik ősi településen, vagy városban? Lánynak-A asszonynak-e — hói vannak már a megajándékozottak szép mosolyai? S hogy eltűntek a poros időben az elsők, * százezredikek, akik elvezették a kígyózó utat az óceánig? Itt megállók tűnődésemben. A Via Appia íné* ma is elnyúlik messzire Rómától, s éló kéznyoma évezredes cselekedeteknek. Hogyan hívhatták azt, aki megtörök* verejtékes homlokát, amikor letette a szerszámot s azt mondta az imént befejezett út végén: kész! Hogyan hívhatták? a nagy tettek, a nagy művek mögött névtelenek tömött sora áll Itt most f, dolog szántással kezdődik — a civilizáció ősi képe. De „ nehéz ekét, ahogy elhalad a sudár jelző- utak közt. gép húzza, fújtatva, ám fürgén, medrét szántja a jövendőnek. Mert itt Ezen aa Új ütőn jársz majd bizonyosan talán félévszázad múlva, ha éltet még az élet 6 erre van dolgod. Ezen az új úton, ahol most poszh- méhek sürögnek, a már gyökerestől kifordított vadvirágok közt Csillagok, csillagok szépen ragyogjatok ..: De nem kell ide népdalbeli csillag. Az új út mentén higanygőz kandeláberek sorakoznak majd, már a helyüket is kijelölik, ahol majd szétszórják kékes fényüket a békés éjszakában. A szántás után emberek sorakoznak. Széles, meztelen hátuk már csokoládé színű a hideg tavasz ellenére. Sorakoznak, mert lapát, csákány jár a 6*ántás nyomában — utat egyengetni s most ez nem átvitt értelmű szólás, hanem kemény munka a maradandó cselekvéshez. A készülő út pedig formálódik, egyenesedik, szélesedik, nyújtózik. fehéredik — a fold hátit egy csíkon bár, de kozmetikázzák, talpnak, keréknek jól elkészítik. Es jöttek másnap, harmadnap más, új okos gépek is; valahonnan elhordták a mogorva hegyek köveit, de « kövek is megváltoztak, bazalr-szffclákbő! határozott élű kockák lettek, s más hegy- részekből szabályos alakú zúzott kövek, kéken, vidáman fénylenek. A meder napok alatt kész, most az út széleit is csinálják, egy lépcsőfok, hogy kényelmesen leléphess majd a szélen húzódó járdáról, » szegélyező bazaltkockák cementtel illeszkednek . egymáshoz. Látom a kanálisok mélyedéseit, csapadéknak, esővíznek, hólének, ha majd a jövőbeli tavaszon ól vad a táj. Aztán az emberek más gépeket indítanak, a szétszórt, elterített apró köveket hengerük egymáshoz. Nyers még az út, de már járható, — amerre elhúzódik, eltűnt a vadvidék. Lehet: nem írom le szakszerűen. miképpen születik az út készülő fejezeteiben. Tudomány* van ennek is. tudják a tudományt az útépítők, a mieink apáiktól tanulták. Erik a munka. Ez az ű-fe- cslnálók dolga, én a bádogkannában csillogó vizet nézem; most emelte szájához egy csákányos. a víz kétoldalt lecsurog az arcán, te,, a hideg napsütésben fénylő meztelen mellkasára, rövidre vágott nadrágjára is jut bőven meztelen lábszáraira, még a csizmájára is. Micsoda jó szomjúság s milyen jó megelégülés, szétcsapja a vizet átnedvesedett bajuszán — s már a csákány után nyúl. Aztán csúf testű, lomha lokomotív érkezik, a bitumen erős szaga árad, szurkosán fényük á bogárhátú út... Vajon ki megy végig először az új tavaszi úton? Szerelmes lány-e kedves randevúra, vagy aktatáskás férfi dolga után, vagy gyermekek visonganak-e rajta, szalad- tukban? Ki lesi ezt meg? Valami ismét kész, a cél közelebb került. Az új úton pedig lépéseink láthatatlan nyomai gyülekeznek, ahogy az utakon mindenütt Ahogy meez- szibbr®. a főútvonalon is, ott ahol az új út találkozik véle s ahol májusi vonulásunk halad előre,- láthatatlan lábnyomainkat és kezünk látható nyomait átadva az utódoknak posta őket, hány kerék gu- _ mindenütt a jövendő készül
