Szolnok Megyei Néplap, 1969. május (20. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-14 / 108. szám
8 SZOLNOK MEtil Li NEPLAL 1969. május 14. A/jÉiuan Május 14., szerda, Bonifác napja A Nap kél: 4.09, nyugszik: 19.13 órakor. A Hold kél: 2.59, nyugszik: 17,33 órakor. Várható időjárás: Kevés nappali felhőképződés eső nélkül. — Napközben kissé megélénkülő déli, délnyugatira forduló szél. Meleg idő, várható legmagasabb nappali hőmérséklet 26—31 fok között. ☆ Az alcsiszigeti meteorológiai állomás jelzése szerint tegnap Szolnokon a legalacsonyabb napi hőmérséklet 12.5, a legmagasabb pedig 27.9 Celsius fok volt. Krónika 1919. májús 14 — Megjelent a Forradalmi Kormányzótanács rendelete a pedagógusok fizetéséről és a polgári lapok betiltásáról. — ....Csak az első győzelme t volt nehéz kierőszakolni. Az elsőt most már gyors egymásutánban fogja követni a többi, mert oly impozáns az a lendület, mellyel a pro- létárerő Salgótarjánnál visz- szaverte az ellenséget. Akik ellenségeinknél a kapitalizmus szolgahadához szegődtek, — most már látni fogják, hogy nem üres jelszavak, hanem a legbensőbb meggyőződés és szent akarás az, mely a vörös hadsereget összetoborozta és az így keletkezett haderő okvetlenül diadalra kell, hogy vigye azt az eszmét, melyet zászlójukra írtak” — írja a Szolnoki Munkás. — Szolnokon Wemer városparancsnok felhívja a lakosságot, hogy a vásárlásokat a birtokában lévő aprópénzzel eszközölje, mert az aprópénzhiányt az okozza, hogy visszatartják és nagyobb címleteket használnak fel. Aki a 200 és 25 koronás papírpénzeket nem fogadja el, azokat felváltani nem hajlahdó, az ellenforradalmi cselekményt követ el és forradalmi törvényszék elé állítják. — Szolnokon a postát ideiglenesen a Kápolna utca 721. számú ház földszintjén helyezték el. M—s. ÉRTESÍTÉS Értesítjük a lakosságot, hogy all kg-os propán-bután tartalék gázpalack beszerzésére ismét lehetőség nyílt. — Az igénylést szakvány igénylőlapon vagy levelezőlapon, tartalék palack megjelölésével TGSZV szolnoki üzemegységéhez, Szolnok, Űttörő u. 48. kérjük küldeni. Igénylőlap a helyi gázcseretelepen szerezhető be. Köszönetnyilvánítás Köszönetéi monöunk mindazoknak, akik felejthetetlen jó férjünk, édesapánk, nagyapánk FODOR LUKACS és FODOR LAJOS temetésén resztvettek és mély fájdalmunkat — bármily módon enyhíteni igyekeztek. A két gyászoló család, Mezőtúr Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő t Varga József Kiadta a Szolnok megyei Lapkiadó VáUalat igazgató: Vlrágh Iván Telefon; Szerkesztőság: 20—93. 23—20, 20—69 Kiadóhivatal: 20—94 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szolnok. I. sz. Irodaház Index-szám: 25 068 szolnoki Nyöródá vállalat Felelős vezető: Kozák Ferenc KÖZLEKEDÉSI ÚTTÖRŐK KRESZ VETÉLKEDŐJE A jászberényi járás és város közlekedési úttörőinek immár hagyományos KRESZ vetélkedőjére vasárnap került sor Jászberényben. A járási versenyzők közül a jászapáti központi iskola csapata lett az első, a második helyet a jászkiséri, a harmadikat a jászapáti Beloiannisz úti iskola pajtásai érdemelték ki. A városi első — már harmadszor — a Kossuth úti iskola, második a Bercsényi úti, harmadik a Székely Mihály úti általános iskola csapata. A város üzemei, gazdasági szervei 3 ezer forint értékű ajándékot adtak a versenyzőknek. — HÚSZEZER forintos nyereményt húzott ki borítékos sorsjeggyel Varga Pál, a kunszentmártoni Zalka Máté Tsz gépkocsivezetője pénteken. — „SZÄRAZ” fogtisztítás. Az Egyesült Államokban a katonák számára kidolgoztak egy különleges fogkefét, amely víz és paszta nélkül használható. A huzamos időn át ^végzett kísérletek során kitűnt, hogy azoknak a katonáknak a foga, akik étkezés után minden alkalommal ezt a kefét használták, sokkal tisztább volt, az ínyük pedig kevésbé gyulladt, mint azoké, akik a szokásos fogkefét használták. — MÄJUS 8-án nyitotta meg a törökszentmiklósi fmsz készruha boltját. Azóta, különösen a műszálas férfiöltönyök, a nyári divatcikkek, campingruhák voltak a legkeresettebbek, ezekből fogyott a legtöbb. Erdei gyermekváros Moszkvától délre, Csehov városka közelében erdei gyermekvárost létesítettek azoknak a gyermekeknek, akiknek pihenésre és friss levegőre van szükségük. A gyermekváros 17 emeletes, nagy verandás villából áll. Egy-egy turnusban 800 gyermek tölt itt néhány hetet. — SZÍNES röntgen. Japánban a nirosaki egyetemen kidolgozták a színes röntgen- felvételek technikáját. Az ezzel a technikával 1964 óta dolgozó szakemberek véleménye szerint az új módszert alkalmazva könnyebben lehet időben észlelni a belső betegségek, példánl a tuberkulózis és a rák fejlődését. Nekik sikerült a világon elsöízben színes röntgenképet kapniuk, nagyjából ugyanolyan intenzitású sugárzást alkalmazva, mint amilyen a normális „feketefehér” felvételhez szükséges. Ezt az egyeló're még csak laboratóriumi és kísérleti keretekben kidolgozott új technikát két-három év múlva fogják általánosan alkalmazni a gyakorlatban. — FELÚJÍTJÁK a törökszentmiklósi tanácsházát. A tervezett költség 900 ezer forint. A munkát a tószegi ktsz végzi. A városi tanács épülete novemberre megszépül. — MINTEGY másfél millió forintot költenek az idén a mezőtúri Fazekasok Nép- művészeti Szövetkezetének fejlesztésére. A rendelkezésre álló összegből új munkaterem és elektromos kemence épül. Készülődés a könyvhétre Szolnokon a 458. számú könyvesbolt részére mór megérkezett az első könyvszállítmány, mintegy 50 ezer forint értékben. A napokban újabb szállítmányokat várnak s az már biztos, hogy a május 31-én kezdődő könyvhéten számszerűleg és választékban is nagyon sok könyvet kínálnak a vásárlóknak. Thursó György 360 éve, 1609. május 14-én választották nádorrá Thurzó Györgyöt, korának neves magyar államférfiáV. A diplomá- caia pályára készült és kitűnő nevelésben volt része. A törökökkel vívott „tizenötéves" háborúban jelentős érdemeket szerzett, így fiatalon a dunáninneni terület főkapitánya lett. Közvetítő szerepet vállalt a király és Bocskai István között felmerült ellentétek megoldásában ezáltal jelentős része volt az 1606. évi bécsi béke létrehozásában. Nádori tisztségében a mérséklet és a békés szándék emberének bizonyult, akinek megfontolt szavára egyaránt hallgattak a szembenálló felek. Több ízben oldotta meg a reá hárult nehéz és bonyolult államügyeket. Feleségéhez, Czo- bor Erzsébethez írt levelei a régi magyar élet értékes és érdekes emlékei. E levelek gyengéd és bensőséges hangja ihlette Szász Károlyt „Thurzóné ibolyája” és Kiss Józsefet „Czobor Erzsiké” című verseinek megírására. — ŰJ METRÓK épülnek a Szovjetunióban. A Szovjet- nnióban jelenleg öt földalatti vasút működik: Moszkvában (a legrégebbi), Leningrádban, Kijevben, Tbilisziben és Bakuban. Ezek a földalatti vasutak naponta 6 millió, évente pedig több mint 2 milliárd utast szállítanak. Két nagyvárosban, ahol a lakosok száma már meghaladja az egymilliót, Harkovban és Taskentben, ugyancsak folyamatban van a metró építése. A közeljövőben a két legnagyobb Volga menti városban, Gorkijban és Kujbi- sevben kezdik meg a földalatti vasút építését. így tehát a Szovjetnnióban, ahol az első földalatti vasútat 1935- ben helyezték üzembe, a hetvenes években már kilenc olyan város lesz, ahol metró szállítja az utasokat. — A VÁROSPOLITIKAI célkitűzések és feladatok ismertetésére Kisújszálláson három előadásból álló oktatást szerveztek a tanácstagok, a választókerületi bizottságok elnökei és a népfront bizottság tagjai részére. Az első előadás „várospolitika” címmel hangzott el, a második témája a „mezőgazdasági városok” míg a harmadiké a „városrendezés” volt. Ez utóbbit május 12-én tartották. Lengyel mosogatógép A varsói Predom vállalatnál már elkészült az első lengyel mosogatógép prototípusa. A gyártást 1970-ben kezdik meg. Az automata berendezés hat személy után mosogatja el és szárítja le az edényt. A háziasszonyoknak csak bele kell tennie a piszkos edényt és kiveheti a tiszta tányérokat, csészéket és evőeszközöket. — A ROMÁN Kommunista Párt Központi Bizottsága, az Államtanács és a Minisztertanács határozatot hozott az ország felszabadulása 25. évfordulójának megünneplésére. E jubileum jegyében nyilik majd meg a Román Szocialista Köztársaság nemzetgazdasága eredményeinek kiállítása (ÉREN—1969). A minisztertanács határozata értelmében a kiállítás Bukarestben a Piazza Scinteia melletti kiállítási komplexumban kap majd helyet. — SANTA NINPHA Szicília! városka polgármestere bejelentette, hogy a második világháború befejezése óta több mint 600 000 munkanélküli szicíliai lakos vándorolt külföldre, hogy megélhetéshez jusson. A Vénusz titka G. Martinov fantasztikus regényének képes változata A^KSZ 3 egy tengeröböl viszonylag csendes VIZÉRE ERESZKEDIK LE. LÁTSZÓLAG MINDEK RENDBEN MEGY, PEDIG A KŐVETKEZŐ PERCBEN... A KÉT VIKARFRONT ATVONU- 'ÁSA KÖZTI IDŐT FELHASZ A Vénuszt örökös SŰRŰ FELHŐRÉTEG öleli körül. FelszíNŐRŐL SOHA NEM LÁTHATÓ A NAP, A CSILLA GOS ÉG . GYILKOS GÁZOKBÓL ÁLLÓ LÉGKÖRÉBEN MINDEGYRE ISZONYATOS EREJŰ MÁGNESES VIHAROK. TOMBOLNAK. A TITOKZATOSBOLYGÓ, HÍRNEVÉHEZ mél tó an fogadja AZ ÉRKEZŐKET. — WURLITZERT vásároltak a tiszapüspöki presszó részére, ahol pedagógusok felügyeletével délutáni tánc- mulatságot rendeznek a diákok. — KARCAG az ország legjelentősebb rizstermelő városa. Az ottani termelőszövetkezetek 8 ezer holdon vetették el a nagy jövedelmet ígérő növényt. — BÉKEGYÜLÉST tartottak május 10-én Szajolban a helyi nőtanács szervezésében. Üzemi munkásnők, tsz tagok, háziasszonyok — összesen mintegy száztizén — hallgatták meg Turóczi Ferencné, a nőtanács megyei titkárának előadását — BOLGÁR napokat szerveznek a békehónap keretében Fegyverneken és Kenderesen. Május 16-án a bolgár kulturális iroda képviselői a fegyvernek! Vörös Csillag Tszbe látogatnak, este pedig bolgár—magyar barátsági gyűlésen vesznek részt. Másnap Kenderesen a gépészképző szakiskola tanáraival, hallgatóival találkoznak. . _____.. _ SZ ÍNHÁZ A szolnoki Szigligeti Színház Szolnokon délután három órai és este hét órai kezdettel: Tőték, — Kisújszálláson este fél nyolc órakor: Ne szóljatok bele. ______r~ i MO ZI L. 1 Szolnok Vörös Csillag: A hallgatag ember, Tlstza: Vidám szellemjárás — Jászberény: Lehel: Búcsúzás, Kisújszállás Ady: Az ujjlenyomat, Kunhegyes Szabadság : szünnap. Kunszentmárton Körös: szünnap, — Mezőtúr Béke: szünnap, Dózsa: A nagymenő, Szabadság: Tragédia az őserdőben, — Tiszafüred Tisza: Kallódó emberek, — Török- szentmiklós Dózsa: Én szeretek, te szeretsz, Túrkeve Vörös Csillag: Anna Karenina I—n. RADIO ~ SZOLNOKI RADIO: Alföldi krónika. — Észt—magyar barátsági est. — Tallinn dalai. — Szentesi mozaikok. — Mezei szőttes. — Gazdálkodunk... — Beat- fórum. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.15: Könnyűzenei híradó (ism.) — 8.45: Liszt-zongorám űvek. — 9.10: Pontos másolat. Michéle Maurois elbeszélése. — 9.£8: Vörös Kálmán népi zenekara játszik, Győri Szabó József énekel. — 10.05: Zenekari muzsika. 11.00: Iskolarádió. 11.30: A Szabó-család vism.) — 12.30: Tánczenei koktél. — 13.15: Kozák Gábor József népi zenekara játszik. — 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak! — 14.Ö0: Fantázia és változatok egy magyar népdalra. — 14.14: Könnyűzene Moszkvából. — 14.29: A trubadúr. Részletek Verdi operájából. — 15.10: Kőruspódlum. A Somogy megyei Pedagógus énekkar énekel. — 15.20: Zenés Album. — 16.05: A szép Heléna. Részletek Offenbach operettjéből. — 16.33: A A ív és a rádió mai műsorából ajánljuk MR. McGILL. A három szempillantás. Magyarul beszélő angol film. Az öregedő, dúsgazdag feleség minden anyagi áldozatra hajlandó, hogy fiatal férjét megtartsa. Először a férj szerelmi ügyének kinyomozásával, majd a vetélytárs eltávolításával bízza meg McGillt... A filmet 20.20 órai kezdettel sugározza a tévé. A történelem tanúi sorozatban Németh László emlékezését hallhatják a rádió hallgatók 16.33-tól a Kossuth adón. történelem tanúi. — 17.20: Schubert- és Wolf-dalok. — 17.45: A francia politika és a forradalmi Magyarország IH. — 18.00: Mérkőzések percről percre. — 19.26: Népdalcsokor. — 20.00: Lemezmúzeum. Mercedes Capsir énekel. — 20.20: Gondolat. A Rádió irodalmi lapja. — 21.03; A Fáy- együttes játszik. — 21.08: Az Alba Regia Napokon II. rész. —• 21.15: Hallgassuk együttt 22.20: Tánczene. — 22.40: A hazai társadalomkutatás tapasztalataiból. 23.00: Zenekari muzsika. — 0.10: Könnyűzene. PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Pergolesi: A zenemester. — 8.45: A vietnami tárgyalások egy éve (ism.) 9.00: Ezeregy délelőtt... — 11.55: Néhány perc tudomány. — 12.00: Zenekari muzsika. — 12.55: Orvosi tanácsok (ism.) — 13.04: Pontosan emlékszem. Kari Böhm írásaiból 111. rész. — Kettőtől—hatig... 14.00: Suppé: Hol a boldogság. Nyitány. — 14.09: Gombászok, ötperce. — 14.14: Schubert: öt menüett vonószenekarra. — 14.30: Hírek. — 14.35: Csehszlovák fúvószene. — 14.47: Ä brilüánsgyűrű. Harry Kauffmann elbeszélését rádióra alkalmazta Csajági János. — 14.59: Mai témák, mai dalok. Psota Irén énekel. — 15.10: Falusi percek. — 15.15: Mozart-basszusáriák. — 15.30: Hírek. — 15.33: Kedvelt régi melódiák. — 16.15: Rádióreklám. — 16.20: Kovács István táncdalaiból. — 16.30: Hírek. — 16.33: Hangverseny a stúdióban. Steinert Mária zongorázik. 1. Liszt: Ri- goletto-parafrázis, 2. Auber— Liszt: A portici néma. Tarantella). — 16.53: Mérkőzések percről percre. — 17.50: Vujisies Tihamér: Alföldi képek. — 18.10. Utak, terek. emberek... Athén. Piaka, EL rész. — 18.50: Ritmüsturrníx. — 19.20: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Beethoven összes vonósnégyesei V. rész. — Kb. 21.05: Ül könyvek (ism.) — Kb. 21.0.8. A 3ü-as évékben történt. — Kb 21.28: Nóták, csárdások. — 22.12: Szuperpempő. Könyvismertetés. — 22.4*0: Hanglemezgyűjtők húsz perce, rd 23.10: Résteletek Kacsóh daljátékaiból. TELEVÍZIÓ BUDAPEST: 17.58: Hírek. — 18.05: ipari vita- műsor. *— 18.40: Radnóti Miklós emlékműsor. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Üjra a tejről. Riportfilm. — 19.40: Nótaszó. — 20.00: Tv-híradó. — 20.20: Mr. McGill... Három szempillantás. Angol bűnügyi film. — 21.10: Egy hanglemez Európának. — 21.40: Tudósklub. — 22.30: Tv-híradó — 2. kiadás. POZSONY: 16.25: Union Teplieé—Slavia Praha labdarúgó mérkőzés. — 19.00: Tv-híradó. — 19.35: Ausztráliai expedíció. — 20.05: Fogadás a halott zsokéra. Tv-játék. 21.00: Kisfilmek. — 21.30: Tv-hir- adó. BECS: 16.30: Bábműsor. — 17.15: Nemzetközi Ifjúsági magazin. — 18.00: Francia nyelvlecke. — 18.20: Jó éjszakát. gyerekek! — .18.25: Osztrák képek. — 19.30: Tv-híradó. — 20.06: Sport. — 21.15: Dinamit. Tv-játék. 22.40: Tv-híradó. BELGRAD: 16.00- Magyar nyelvű adás. — 16.30: Gyere, néjjünk, — 17.Í5: A vadon világa. —17.45: Enciklopédia. — 18 00: Labdarúgás: Zagreb—Beograd. — 20.35: Bernard Shaw: Ház, amely összetöri a szívet. Tv-d fám a. 21.35: Képernyő a képernyőn. BUKAREST: 16 35: Német nyelvlecke. 17.00: A gyermekek világa. — 17.45: Gazdasági mii ser. — ’9.00: TBHk- litolvajok. Archív film. — 20 71: Reflektor. — 21.05: Európai utazás. — 21.25: Románc est.