Szolnok Megyei Néplap, 1969. április (20. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-24 / 92. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1969. április 24. Mi újság Európában? — Belfasttól Moszkváig Eseménydús 24 óra Tegnap esti helyzetkép Az öreg földrész eseményekben és érdekességekben oly gazdag napot élt át, hogy összefoglalónk nyugodtan viselhet­né ezt a címet is: szerda esti helyzetkép Európáról. Földrajzilag nyugatról keletre haladva, első állomásunk földrészünk szélső csücske, Észak-lrország, ahol napok óta ismét fellángolt polgárjogi tüntetések és zavargások két drá­mai fordulatot is hoztak. Az első ugyan még egy nappal ko­rábban is született: Londonnak az a döntése, hogy csapato­kat küld forrongó tartományába. A másodikat azonban szer­dán este kürtölték világgá a hírügynökségek: Belfastban bejelentették, hogy a helyi parlament konzervatív-unionista képviselői — tehát a nagy többségben lévő kormánypárt tagjai — elfogadták a kor realitását józanul látó és azért már korábban harcbaszállt miniszterelnök, O’Neill kapitány javaslatát és elvben amellett döntöttek, hogy támadó erővel harcoló polgárjogi mozgalom főkövetelését elfogadják. Bizo­nyosra vehető, hogy a reakciós bigott elemek Észak-íror- szágban — s magában a kormányzópártban is sokan vannak — nem egykönnyen nyugszanak majd bele ebbe a döntésbe. Várhatunk tehát még újabb drámai fordulatokat Ulsterben, (ahogy Észak-lrország önmagát nevezi), de bármi történjék is a jövőben, a belfasti kormány mai döntése jelentős lépés előre. Alátámasztotta ezt a fordulatot a londoni parlamentbe újonnan beválasztott észak-ír képviselőnő — mellesleg: a világ legifjabb képviselője — a 22 éves Bernadette Devlin parlamenti „szűzbeszéde” is, amelyet kedden mondott el az ódon Westminster-i épületben. Devlin kisasszony szakított azzal a parlamenti hagyománnyal, hogy az új képviselők szűzbeszédei nem foglalkozhatnak „rázós” kérdésekkel és rögtön a problémák mélyére ásott: keményen ostorozta a belfasti rekaciós uralkodóréteget és a tőlük eddig mindig támogatást kapott Wilson kormány politikáját, őket okolván — jogosan — az észak-írországi helyzet ilyen elmérgesedése miatt. Tovább folytatva európai körképünket, átkelve a La Manche csatornán, Párizsba érünk, ahol De Gaulle tábornok „a jövő szerdán elvben újra összeülünk” — szavakkal búcsú­zott el a szerdai minisztertanács résztvevőitől. Elvben —, mert közben, vasárnap, népszavazás lesz Franciaországban, s De Gaulle kijelentette ha azon az „igen” szavazatok nem győznek, akkor lemond. Nos, a népszavazás kimenetele egye­lőre bizonytalan, a közvéleménykutatás legutóbbi adatai semmiféle De Gaulle többséget nem mutattak ki és a nagy­tőkéhez közelálló Les Echos című lap szerdai vezércikke is feltűnést keltett —, hangneméből és célzásaiból ugyanis az volt kivehető, hogy egyes befolyásos nagytőkés körök nem is bánnák, ha ezúttal De Gaulle csakugyan távoznék. Következő állomásunk Nyugat-Németország. Bonnban ugyan csak szerdán tartottak minisztertanácsot. Csütörtökön folytatják az ülést, végleges értékelést tehát még nem lehet adni de eddig is feltűnő, hogy „a náci bűnök elévülésének feloldása” című napirendi ponttal kapcsolatban igen felemás, sokféleképp értelmezhető javaslat merült fel. Olaszországban nem minisztertanács volt. A legnagyobb politikai párt, a kereszténydemokrata párt vezetősége ülése­zett és olyan határozatokat fogadott el, amely dicshimnuszt zeng a rendőrségről, s ellenzi a rendőrség fegyverviselésének akár részleges korlátozását is. Elgondolkoztató, sőt egyene­sen felháborító ez a kiállás nem egészen két héttel a világ­botrányt kiváltó battagliai brutális rendőrsortűz után. Képzeletbeli utunk végén számoljunk be néhány szóval Európa keleti felének legnagyobb szerdai eseményéről is. A KGST jubiláris ülésszakára gondolunk, amely Moszkvá­ban folyik. E nagyfontosságú tanácskozás egyik leglényege­sebb vonását fejezik ki a szovjet főváros politikai köreinek kommentárjai, amidőn hangsúlyozzák: a szocialista országok gazdasági egységének szilárdítása áll a konferencia közép­pontjában és ez jelentősen hozzájárul a szocialista országok politikai egységének további erősödéséhez. (KS) Nyolc körzetben támad a DNFF A Közel-Kelet hírei BAGDAD Az iraki külüg^nánAszté- rium kedden a Shatt-El- Arabbal kapcsolatos viszály ügyében jegyzékben tájékoz­tatta a bagdadi magyar nagykövetséget az iraki kor­mány álláspontjáról. Hason­ló jegyzéket adtak át a töb­bi külföldi diplomáciai kép­viseletinek is. Az iraki jegyzék kifejti, hogy az iraki-iráni határ ügyében kötött 1937-es egyez­mény egyoldalú iráni fel­mondása sérti a nemzetközi jogot és aláássa a két or­szág jószomszédi kapcsola­tait. A jegyzék ismerteti a hajózás megkönnyítésére tett iraki intézekdéseke t és le­szögezi, hogy a Slhatt-El- Arab vize iraki felségterület, amelyen Irak gyakorolja szuverénitását és kész annak megvédésére, az iráni ható­ságok — folytatja a jegyzék — iraki területen őrséget he­lyezték el, elzárták egyes határfolyók vizét, megakadá­lyozták az iraki parasztokat a vízhasználatban, segítséget nyújtottak az Irak biztonsá­gát fenyegető lázadóknak. — Ugyanakkor az iráni sajtó igazságtalan kampányt indí­tott Irak éllen. Irak mind­ezek ellenére kész békés tár­gyalásokon rendezni az el­lentéteket és megőrizni a jószomszédi kapcsolatokat Az amerikai katonai szóvi­vő szerint szerdán nyolc kör­zetben támadtak különböző célpontokat a szabadsághar­cosok rakéta- és aknavető tüzérei Dél-Vietnamban. A B—52-es nehézbombázók Saigontól északnyugatra, a kambodzsai határ mentén szórtak le 800 tonnányi rob­banó terhet. Nagyobb szabá- s szárazföldi összecsapásról nem étkezett jelentés. A dél-vietnami főútvonala­kon fényes nappal teher­autók tucatjai szállítják az élelmiszereket és gyógysze­reket a nemzeti f elszabadítá- si front egységeinek és kór­házainak — a harmadik tak­tikai körzetben. A DNFF hét szállítási cso­portja működik a saigoni A New Jersey, az amerikai flotta 46 000 tonnás csataha­jója kedden hét órára kikö­tött a Tokiótól délre fekvő Jokoszuka amerikai támasz­ponton, majd ismét kifutott a nyílt tengerre. A UP1 sze­rint olyan hírek vannak, — hogy a csatahajó csatlakozik az EC—121-es amerikai kém­repülőgép lelövése után — Nixon utasítására folytatódó kémrepülések katonai fede­zetének biztosítására létre­hozott, 71. számú haditenge­részeti erőhöz, amely a Ja­pán-tengeren hajózik. Ugyan­körzetben és attól északra. E logisztikai csoport parancs­noksága Trang Bang-ban van, Saigontól 40 kilométernyire északnyugatra. Nguyen Van Moui, a partizánok szállítási osztagának vezetője innen irányítja gépkocsioszlopait azokba a titkos övezetekbe, ahol a DNFF erői állomásoz­nak. A teherautók sofőrjei szabályos fizetést kapnak és mindig csak induláskor tud­ják meg, hova mennek. A parancsokait 15—16 éves fia­tal futárok továbbítják, akik motorkerékpáron közleked­nek. Az élelmiszer-szállítmá­nyokat teljes egészében, a gyógyszerek 80 százalékát Dél-Vietnamban vásárolja meg a DNFF. csak csatlakozik ehhez az erőhöz, a Kyodo hírügynök­ség szerűit a Banner ameri­kai kémhajó. Sem a New Yersei, sem a Banner nem szerepel azon a 23 hajót felsoroló listán, ame­lyet a 71-es számú haditen­gerészeti erők létrehozásakor publikáltak. Cagle ellenten­gernagy parancsnoksága alatt egyebek között négy repülő­gépanyahaj ó, fedélzetén 250 —300 vadászgéppel és más repülőgéppel, továbbá három cirkáló és 16 romboló vesz részt az amerikai flotta-tün­tetésben. A japán televíziós társaság este riportfilmet sugárzott a jelenleg Dél-Korea partjai­nál és Japán déli szigetei kö­zött tartózkodó haditengeré­szeti erőrőL A filmen az En­terprise nukleáris meghajtá­sú amerikai repülőgépanya- hajó látható, nyomában két kisebb hajóval. A japán te­levízió szerint a két kisebb hajó két szovjet romboló, amely követi az amerikai hadihajókat, Az amerikai külügyminisz­térium szóvivője kedden be­jelentette, hogy a Szovjet­unió diplomáciai lépéseket tett az amerikai flotta-össze- jronással kapcsolatban} Május 2-án és 3-án ülést tart a Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága. Az ülés napirendjén két beszá­moló szerepel. Az elsőt Georges Marchais tartja a kommunista és munkáspár­tok nemzetközi konferenciá­jának előkészületeiről, a má­sodikat Paul Larent a nép­szavazás utáni politikád helyzetről és a Párt felada­tai rói. LAGOS A nigériai rádió adását megszakítva közölte, hogy a nigériai szövetségi kormány csapatai elfoglalták Umuahi- át A város — amely 1967 októberétől, Enugu volt fő­város elvesztésétől Ojükwu szakadár rezsim jenek admi- miszrtratív főhadiszállása volt — a hadsereg I. hadosztálya foglalta el Shuwa ezredes irányításéival. prAga A CTK jelentése szerint Jaroszlav Havelka vezetésé­vel kedden megtartotta első ülését a csehszlovák szövet­ségi sajtó és tájékoztatási hivatal. Az ülésen megvitat­ták a tömegtájékoztatási esz­közök helyzetét, a kormány velük kapcsolatos álláspont­ját, továbbá a sajtó és tájé­koztatási hivatal munkater­vét A mun ka terv előirá­nyozza az állami hírközlő eszközök munkájának elem­zését. A keddi ülésen foglal­koztak ezenkívül egy kor­mánylap kiadásának előké­születeivel. KAIRÖ A magyar járműipar köz­reműködésével korszerűsítik Kairó közúti közlekedését öt millió dollár értékű autóbusz eladására szerződést írtak alá Kairóban. Az Ikarus és a MOGÜRT szakértőiből álló delegáció több műszaki és kereskedelmi kérdés tisztá­zása után április 13-án alá­írta a magánjogi megálla­podást. amelynek értelmében 150 darab 180-as típusú csuklósautóbusz szállítására kerül sor ebben az évben. A versenytárgyalásra a kai­rói közlekedési hatóságok több nemzetközileg ismert céget hívtak meg. Több részvevő közül a magyar delegáció által javasolt csuk­lós-autóbuszok nyerték meg a kairói szakértők tetszését. Mindkét szerződő fél ezt a megállapodást a további kapcsolatok megerősítésének és bővítésének első fokoza­taként - értékeli. A Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat az 1969/70-es tanévre társadalmi mm . um f/i ■ f ösztöndíjjal beiskoláz bejáró ipari tanulókat az alábbi szakmákban: kőműves vasbetonszerelő tetőfedőszigetelő épületbádogos A társadalmi ösztöndíj mértéke 250.— Ft havonta a rendes ösztöndíjon felül. Jelentkezni lehet: Szolnok, Ady Endre u. 117/c. Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat Földszint, munkaerőgazdólkodási csoport. (Dóka Tibor) Amerikai kémhajók Japánnál Csehszlovákiai helyzetkép A CSKP KB április 17-i plénuma határozatainak szel­lemében megkezdődtek a kü­lönböző állami szervek ta­nácskozásai. Így az egyik „legkényesebb” területnek, a sajtónak kérdéseivel foglal­kozott a szövetségi sajtó és tájékoztatási bizottság. Ami a sajtót illeti, a Rudé Právó- ban — a KB elnöksége ré­széről elhangzott bírálat és a bekövetkezett személyi vál­tozások után — fordulat kö­vetkezett be. A lap számos érdekes cikkben foglalkozik a párt és a társadalom előtt álló fő feladatokkal, s az eddigiektől eltérően, határo­zottan válaszol áz elmúlt hó­napok és a jelen politikai és társadalmi életében előfor­duló helytelen jelenségekre, ideológiai torzulásokra. — Ugyanakkor a többi fővárosi lap eddig nem talált módot arra, hogy érdemben, publi- cisztikailag is foglalkozzék a KB ülésének határoztaival: azok a lapok sem, amelyek régebben a pártpolitikájával ellentétes vonalra „gyorsan rákapcsoltak”. Egyes egyetemeken sztráj­kok folynak. Illetékes politi­kai és oktatásügyi körök sze­rint e sztrájkok most nem keltenek olyan izgalmat, — mint régebben. Ennek oka, hogy a különböző diákszer­vezetek és főiskolák képvi­selőinek — az úgynevezett diákparlamentnek — nem egyértelmű a véleménye ar­ról, hogy helyes-e most sztrájkolni. A sztrájk híveit letörte az is, hogy közeledé­sük az üzemi munkásokhoz nem járt sikerrel; A Rudé Právo megjegyzi; Nincs szó arról, hogy a főis­kolásokat kiűzzék a politikai életből, de az abban való részvétel szabályait be kell tartani és a „párton belüli kérdéseket a párttagoknak kell megoldaniok”. Egyéb­ként a jogi és az orvosi fa­kultásokon rendben folynak az előadások, a pozsonyi úgy­nevezett kis diákparlament pedig úgy döntött: támogat­ja a pártvezetést. Tüntetések, letartóztatások Eszak-lrországban Kedden este a belfasti rendőrség pajzssal, bottal, acélsisakkal felfegyverkezve ismét rohamra indult a tün­tetők ellen. A város katolikus körzetében hamarosan elmér­gesedett a helyzet. A fiatal tüntetők közül sokan köve­ket, sőt benzinbombákat ha- jigáltak. A rohamrendőrség csatasorba fejlődve megtá­madta és a mellékutcákba szorította a tüntetőket, né­hány embert letartóztatott. A város központjában kö­rülbelül száz szélsőséges protestáns zajos tüntetést rendezett a BBC helyi épü­lete előtt, mert odabenn éppen nyilat­kozott a televíziónak John Hume polgárjogi vezető. A felhevült „keresztyén” tömeg kész volt meglincselni Hume- ot, s a rendőrség ezért jobb­nak látta benntartani őt mindaddig, amíg a tömeg szét nem oszlott. Londonderrytől néhány mérföldnyire, az Ír Köztár­saság határán ismeretlen tet­tesek egy vámhivatali helyi­séget rongáltak meg — is­mét benzines üveggel. Bel­fastban sokan biztosra veszik, hogy az egykaptafára ké­szült és jól összehangolt ben- zinbombás merényletek töme­ge, továbbá az elektromos távvezetékeik és vízfőcsövek felrobbantása aligha lehet a polgárjogi mozgalom keze- miurakája, s valószínűleg a Reischtag felgyújtására emlékeztető provokációról van szó. Az uralkodó konzervatív- unionista rétegnek ugyanis érdekében áll, hogy kompro­mittálja, pusztító terrorista bandának tüntesse fel a pol­gárjogi jogokért küzdő népi mozgalmat. A tömegek nyomása, a világközvélemény egyöntetű­en negatív reagálása, továb­bá a londoni munkáspárti kormány rosszallása arra késztette O’Neill észak-íror­szági miniszterelnököt, hogy az „egy ember egy szavazat” elvének bevezetésével en­gedményt tegyen a polgár­jogi mozgalomnak. O’Neill elhatározása azonban súlyos nehézségekbe ütközött, mert saját pártjának makacs kép­viselői hallani sem akarnak semmilyen engedményről. Ezért O’Neill és Porter belügy­miniszter lemondással fe­nyegetőzik, ha a helyi par­lament nem fogadja el a törvényjavaslatot. Hugh Moore, Észak-íror- szág Kommunista Pártjának főtitkára a jelenlegi zavar­gások okairól kijelentette, hogy a főbűnös a brit impe­rializmus, amely egyedül vét­kes Írország megosztásában. A brit csapatok bevetéséről azt mondta: Írország egész modern történelme abból áll, hogy angol csapatok garáz­dálkodtak az országban, el­fojtották az egység- és füg­getlenségi törekvést, meg­osztva a sziget népét. Moore rámutatott, hogy a kommunista párt évekig eredménytelenül próbálta rávenni az ellenzéket, te­gye félre belső torzsalko­dásait és fogjon össze az unionista párt ellen. Tavaly októberben azonban, amikor Londonderryben elő­ször tüntetett az úri negyed­ben a polgárjogi mozgalom, s a rendőrség vadállati ke- gyetlertséggel csapott le a békés tüntetőkre, a helyzet egycsapásra megváltozott Közép-Ulsterben a pótvá­lasztásokon először vette fel a konzervatívok ellen a har­cot a demokratikus erők kö­zös jelöltje. Bernadette Dev­lin és nagy győzelmet ara­tott. Ezek után sokkal nehe­zebb lett a konzervatív kor­mány dolga s most aligha­nem engedményre kényszerül. Hugh Moore befejezésül kijelentette, hogy a jelenlegi polgárjogi küz­delem nem szocialista, ha­nem polgári demokratikus követelésekért folyik, nevezetesen azért, hogy az angliaihoz hasonló választó- jogi rendszert vezessék be, és eltűnjék a vallási diszkri­mináció a foglalkoztatottság, lakáskiutalás az élet minden területén. Jelenleg korai volna bármilyen messzebbre mutató követelés felvetése, ugyancsak nem értek meg a feltételek Írország egyesíté­sére. Mindazok, akik ehhez hasonló túlzó követeléseket hangoztatnak — s ilyenek szép számmal akadnak az el­lenzék táborában — jószán­dékuk ellenére is megnehezí­tik a demokratikus erők össze­fogását. Szemátültetési műtét Kedden a houstoni Meto­dista kórházban — mint a Houston Post című lap je­lenti — végrehajtották a vi­lág első szemátültetéses mű­tétjét. Mintegy három hétre lesz szükség, amíg az orvo­sok meg tudják állapítani, hogy a műtét sikeres volt-e. A donor egy Hickman nevű 55 éves houstoni férfi volt, aki hétfőn halt meg agyda­ganatban, a páciens pedig az 54 éves John Madden, a Texas állambeli Conroe fény­képészeti műterem tulajdo­nosa. — Madden az elhunyt jobb szemét kapta, - ,..,j PÁRIZS

Next

/
Oldalképek
Tartalom