Szolnok Megyei Néplap, 1969. április (20. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-27 / 95. szám

1969. április 27) SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 4 Kedden este az újszászi művelődési házban lép lel az Állami Népi Együttes. Műsoron: az Ecseri lakodalmas MM Nem ismerjük a vezetőséget MM A dolog úgy kezdődött, hogy nem találtam Jászáény- Bzarun a KISZ szervezet csúcstitkárát. Szolnokon volt tanfolyamom. Később a he­lyettese és a csúcsvezetőség tagjai után kutattam — eredménytelenül, mert nem ismerik őket a. faluban. Vé­gül is egy fiatalasszony segí­tett rajtam; azt az ötletet adta. menjenek Tóth Sanyi­hoz. „Az csinál itt mindent. Ö a fő KISZ-es”, — mondta. zetőség funkciója lenne az is, hogy összekössön minket a járási, megyei KISZ bizott­sággal. de ezt szintén nem oldotta meg. 2. 1. Tóth Sándor a községi ve­gyesipari ktsz KISZ titkára. Mielőbb bevonult katonának három évig ő volt a csúcs- titkár, ezért ismerik sokan a faluból. Amikor elmondtam neki az észrevételemet, egy cseppet sem csodálkozott. — i,Én sem ismerem a vezető­ség tagjait. Nem volt alkal­mam megismerni őket.” — Nem értem, hiszen már egy éve leszerelt, s azóta is­mét KISZ vezető. — Ez igaz. De egy éve nem hívta össze a csúcsveze­tőség a község KISZ titkárait megbeszélésre, eligazításra. Mi KISZ titkárok jól ismer­jük egymást, s „maszek” ala­pon gyakran összejövünk, be. szélgetünk. De azt elmondha­tom, hogy nemcsak én, má­sok sem tudnák megmondani, kik a csúcsvezetőség tagjai a titkáron kívül. Tulajdonkép­pen magunkra vagyunk hagy­va. Az alapszervezetek dol­goznak ugyan, de nincs irá­nyítás, közös községi meg­mozdulás. A közrégnek együt­tesen nincs KISZ élete. A ve. — A községi pártszervezet tud-e a KISZ-esak problémá­járól? — Tudjuk, hogy gyenge a csúcsvezetés. Az alapszerve­zetek munkájával viszont küilön-külön meg vagyunk elégedve. A problémát a tit­kár leváltásával és egy új vezetőség megválasztásával fogjuk megoldani — mondja Dugonics György, a községi pártszervezet titkára. — De hiszen a jelenlegi KISZ vezetőket is a fiatalok maguk választották. — Ezen már én is gondol­koztam — feleli Tóth Sándor. — Egy biztos: megérdemel­tük ezt a mostani állapotot, mert a közöny és a nemtörő­dömség az oka. Az a nézet, „nekem teljesen mindegy, ki a vezető”. Most beigazo­lódott, egyáltalán nem mind­egy. nalk. gereblyéznék, fákat ül­tetnek. Mint elmondták, he­tenként négyszer jönnek ösz- sze tanítás után. Eddig 500 facsemetét ültették el társa­dalmi munkában. Maguktól dolgoztak, hiszen senki sem kérte őket. Jóindulatban, ten- nivágyástoan tehát nincs hiány, s ezt reméljük az új vezető­ség kamatoztatni is fogja. — horváth — UTAZZUNK A TENGERPARTRA ♦«W Az IBUSZ nyári programja — Uj s-">lgá Itatás a forfai. út Eddig kétezren turistáskodunk — o/ iroda nyílik Karcagon lltot írevÍK. klM Még néhány nap és meg­kezdődik az igazi idegenfor­galmi szezon: az utazások, kirándulások, turista utak, külföldi látogatások időszaka. A Szolnok megyei IBUSZ iroda kellően felkészült az idei évadra is. Nyolcvan fajta útvonal Főként a szocialista orszá­gokba, eddig nyolcvan fajta utat szerveztek. Köztük a Szovjetunióba, — Lengyelor­szágba, Bulgáriába, Romá­niába. A nyugati turista utak közül nagy érdeklődés nyil­vánult meg az egyiptomi, a szíriaj, valamint a Leningrád —Helsinki—London—Koppen hága útvonalon szervezeu társasutazás iránt. Jugoszlá­viában az idén is inkább a tengerparti-vidékeket keresik fel a Szolnok megyei turis­ták. A legtöbben Opatijába, Dubrovnikba, Splitbe utaz­nak. téri Játékokra indítói amikor a résztvev programként az Ál,' pi Együttes „Jeles ni I mű produkcióját tel meg. A belföldi ut—< p ’ "rt ugyancsak e ek az IBU »zolgáltatá^ Eddig ezer jelentkező Egyre többen vannak, akik nyári szabadságukat külföl­dön kívánják eltölteni. Má­jus 26-án a törökszentmikló­si Alkotmány Termelőszövet­kezetből negyvenketten utaz. nak Várnába repülőgéppel. A kisújszállási Ady Termelő- szövetkezetben 9 napos uta­zást szerveztek autóbusszal Bulgáriába, ugyanoda utaz­nak szintén 9 napra a Dózsa Termelőszövetkezet tagjai. A Szolnok megyei erdőgazda­ság Bulgáriába, a tiszafüredi járási pártbizottság munka­társai a Szovjetunióba — Kijev, Odessza, Krasznodar, Moszkva útvonalra — a kő­olajosok, a KISZÖV dolgo­zói, a karcagi tsz területi szövetség tagjai szintén a Szovjetunióba utaznak. A kenderesi Vörös Csillag Ter­melőszövetkezetből 5 napos kirándulásra Romániába mennek a közös gazdaság tagjai. A megyei IBUSZ iro­da ezenkívül háromszáz sze­mélyes különvonatot indít Tallinnba. Egyéni útlevéllel három­százan, míg csoportos útle­véllel — az eddigiek szerint — több mint hatszázan akar­nak utazni az idén külföldre. ló program a szabad szombatra A martfűi Tisza Cipőgyár­ban hétvégi kirándulásokat, országjáró túrákat szervez­nek az IBUSZ közreműkö­désével. A közelmúltban Sze­gedre utaztak, a napokban pedig Visegrádra, Esztergom­ba mennek a cipőgyári mun­kások a hétvégi kiránduló autóbusszal. A megyei utazási irodában eddig 30 fajta 2—3—4 napos utat szerveztek és szervez­nek. Ilyen a Szegedi Szabad­Az idén az IBU: a újabb szolgáltatással'h. felei rendelkezéseire, f nevezett „forfait” u egyéni útlevéllel uta: szállást, étkezést, proi biztosítanak bármely lista országban. S am: turista itthon fizethet rintban minden költsi* Bizonyára nagy érdek; nyilvánul meg majd a rr újdonság az OTP—IBI közös hitelakciója iránt. Vagyis: az Országos Ta fékpénztár a szocialista szágokba utazóknak — rr den 2000 forinton felüli hoz — hitelt nyújt a vásár si kölcsönhöz hasonlóan, az új szolgáltatás áprik én lépett érvénybe. Terjeszkedik az IB* Május 20-án nyílik . Karcagon a volt takar pénztári iroda helyiségeit az IBUSZ kirendeltség. Szí ség is van erre, hisz eg? többen kívánják az utaz iroda szolgáltatásait igény venni a kunsági városokb falvakból is. A terv viszo hogy 1970-ben egy teljed új irodát nyit az IBUSZ K- 3 cagon. 3. A községi művelődési ház előtt délután 5 órakor. A parkosított részen tizenöten- húszam fiúk, lányok — a ve­gyesipari ktsz KISZ alap- szervezetének tagjai — ás­Szombati szemle a szolnoki piacon Egyre jobban érződik a piacon, hogy a március és az április ebben az évben a téli hónapokhoz kapcsoló­dott. Az „elöregedett” áruk kifogyóban vannak, a fejes­és kelkáposztából például a magánárusok utoljára hoztak piacra, összesen 10, illetve 30 kg-ot. Nagyon várják a termelők az újburgonya gyors fejlődését, mivel a ta­valyi termés készletei csak importtal „tartanak ki”. Az új áru felhozatala egyenet­len. Fejessaláta például ezen a héten is nagy mennyiség­ben volt. Szombaton 3370 fej magán, — illetve 5060 fej tsz-termelésű saláta kelt el. Kevésnek mondható viszont a 260 csomó retek és a 3500 csomó zöldhagyma. Ez annál inkább meglepő, mivel az üz­letekben nem volt hiány ezekből az zöld árukból. Ezért is, ismert dologra, az állami kereskedelem és a baromfiipari vállalat szak­bolt jainak jó csirke-ellátá­sára hívjuk fel például a figyelmet. Szabott áron, ki­elégítő mennyiségben és mi­nőségben vásárolhatjuk meg ünnepi ebédeinkhez a ba­romfit, a magánpiac állan­dóan emelkedő (most szom­baton 55 Ft-ot is elérő) árai­val szemben. A baromfiipa­ri vállalat szolnoki szaküz­letében például 24 Ft-ért a pecsenye-kacsát, 29 Ft-ért pedig a pulyka kilóját is megkaphatjuk, holott a pia­con ezekre a csemegékre csak később számíthatunk. Nem reklámot akarunk ez­zel a „hivatalos” üzletnek csinálni. Egyszerűen elgon­dolkoztató, hogy a háziasszo­nyok állandóan szidják a magas piaci árakat, és még­sem ritka a veszekedés az 50 Ft-os csirkéért. P. J. Éliizem a Vízgépészeti Vállalat Fejlesztik a kunhegyest gyáregységet Kiváló eredményei alap­ján az Országos Vízügyi Hi­vatal és a MEDOSZ elnök­sége élüzem címmel tüntette ki a Vízgépészeti Vállalatot. Ez alkalommal pénteken es­te a kunhegyesi művelődési házban bensőséges ünnepsé­get rendeztek. A gyáregység dolgozói és a meghívott ven­dégek előtt Varsa Ferenc igazgató méltatta az elért eredményeket. Az egykori javítóüzem kor­szerű gépeket gyártó egység­gé fejlődött. Kunhegyesen például víztisztító berendezé­seket, víztornyokat, ár-, bel-, és öntözővíz átemeléséhez szükséges agregátokat, szi­vattyúkat és vasszerkezeti termékeket gyártanak. Ezek egy részét exportálják. A három gyáregység közül a LAZAZ LAGIN: Forralt víz a pulpituson Nemrégiben történt, hogy egy na­gyobb intézmény dolgozói egy na­gyobb városban valamiféle konferen­ciát tartottak. Talán azért, hogy jó­váhagyják a tervet, talán azért, hogy feltárják hibáikat, vagy valami más ilyesmiért. De ez különben sem fontos történetünk szempontjából. A lényeg az, hogy az említett in­tézmény minden konferenciáján, gyűlésén, vagy más jellegű össze­jövetelén a felszólalók mindig teát kaptak. És nem is üres teát, hanem cukorral és citrommal. A felszóla­lóknak ez, természetesen, nagyon is kedvükre volt, és nem került sokba. No, ne higgyék, hogy ezzel én a citromos teát akarom támadni, szó itt sincs róla, egészen, másról van szó. Ebben az intézményben tevékeny­kedett egy reményteljes fiatalem­ber, akit szerettek, becsültek, kol­legái és főnökei. Az egyszerűség kedvéért, nevezzük Szidorovnak. Ez a Szidorov üstökösként száguldott végig a karrier útján. Nem is na­ponta, hanem szinte óránként ara­tott új sikereket, és mindenki egy­hangúan állította, hogy fontos és — igen! — nagyon megérdemelt megbízatást kap az egészen közeli jövőben. Ezenkívül kitűnő szónok is volt. Tehát a sajtókonferencián Szido­rov felszólalása következett: lelkes, meleg taps köszöntötte a teremben, S nemcsak a széksorokban tapsol-. tak, hanem az elnökségi asztal mel­lett is. Szidorov pedig belekezdett érdekes és alkotó felszólalásába. Ek­kor egy fiatal nő lépett az emel­vényhez (a konferenciát a klubház­ban tartották) és odahozta Szido- rcvnak a poharat, ami minden fel­szólalónak kijárt. De ez a pohár egészen elütött azoktól a poharaktól, amiket az előző felszólalók elé tettek. Nem citromos tea volt benne, hanem for­ralt víz — egészen egyszerűen, si­ma forralt víz. A széksorokban a hallgatóság súgdosni kezdett. „Látták? Vizet ad­nak neki! Szidorovnak vizet ad­nak!... Érdekes-.-!” Az elnökségi asztalnál is fölröp­pent a súgdolózás: „Itt valami van! Valami készül itt! Nem zörög a haraszt, ha nem fújja' a szél!” És maga Szidorov is, — rettent­hetetlen ember létére — elsápadt, amikor meglátta, mit tett elébe a pincérnő. Lábai remegni kezdtek, úgy mint a légáram borzolta víz, motyogott valamit érthetetlenül, összecsapta alaposan előkészített beszédét, elhagyta az emelvényt, anélkül, hogy egyetlen pár tenyér is összecsattant volna. Valljuk be, nem is volt mit megtapsolni. Azóta Szidorovot senki sem tap­solta meg és nem is igen szólal fel. Ha pedig igen, a beszédei sokkal kevésbé okosak és érdekesek, mint azok, amelyeket még a hajdani, a teázó napokban mondott Az utóbbi hónapokban Szidorov mindenkinek egy levelet akar meg­mutatni. Ezt a levelet a klub kony­hafőnöke írta, és igazolja benne, hogy Szidorov nem valami különös, titokzatos okból kapott sima vizet, hanem azért, mert kifogyott a tea De ki hiszi ezt el? Köztünk szólva, ő maga sem. Hiszen mindenki édes, erősen citromos teát kapott és Szi­dorov — miért éppen Szidorov? — egyszerűen sima forralt vizet? Fordító*-Ovítr vő«® kunhegyesi gyáregység t-í valy 36,9 millió árbevételűi juttatta a vállalatot. Nyol millió forint nyereséget ér' el, s 31,5 napi nyereségrésze sedést fizetett dolgozóinak. Az igazgató elmondotta, au ünnepséget azért is rendez , ték Kunhegyesen, mert ez 3 gyáregység nagy fejlesztés) előtt áll. Háromezer négy­zetméter, alapterületű — három hajós — üzemcsarno­kot építenek. Az üzemet köz­ponti fűtéssel látják el. A beruházás költsége 18 millió forint. A kiviteli tervek már elkészültek, az építkezéshez jövőre látnak hozzá. Az élüzem címet dokumen­táló oklevelet Stimm Miklós, az Országos Vízügyi Hivatal főosztályvezetője nyújtotta át a vállalat igazgatójának. A kunhegyesi gyáregység elnyerte a megyei párt, ta­nács-, KISZ végrehajtó bi­zottság és az SZMT vörös vándorzászlóját is. a megyei szervek üdvözletét Árvái Ist­ván, az SZMT vezető titkára tolmácsolta a gyáregység dol­gozóinak, s adta át a ván­dorzászlót Barát Lajos gyár­egység vezetőnek. Az ünnepségen négyen a Vízgazdálkodás Kiváló Dol­gozója kitüntetést, tízen ki­váló dolgozó jelvényt kaptak; Kunhegyesen tizennégy bri­gád küzd a szocialista cím elnyeréséért. A legjobb ered­ményt elérőket versenyzász- lókkal, okleveleidkel jutal­mazták, s összesen 61 400 fo­rintot osztotta? ”blgo. zók között. ->-T' 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom