Szolnok Megyei Néplap, 1969. március (20. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-15 / 62. szám

XX. évfolyam, 62. szám. Ára: 70 fillér 1969. március 15., szombat. 1848—1918 címmel jelent meg ezelőtt ötven évvel, 1919. március 16-án az első Szolnok megyei napilap első számának vezércikke. A Szolnoki Munkás volt megyénkben az el­ső napilap, amely messzezengően hirdette a kommunis­ták igazát. Tisztelettel adózunk a szocializmus igaz ügyét szivveUlélekkel szolgáló elődeinknek, amikor a mai évfordulón újból kinyomatjuk az első vezércikk tel­jes szövegét. Csalódna a?, aki azt hin­né, hogy a negyvennyolcas forradalom március tizenötö­dikén kezdődött; úgyszintén az is, aki azt hinné, hogy az októberi forradalom pedig november harmadikén be­végződött. A forradalmaknak sem kezdetük, sem végezetük nincsen. Az időnként ismét­lődő, döntő erejű kirobbaná­sok csak vulkánikus kitöré­sek, melyek hosszabb vagy rövjdebb időn át felhalmo­zódott erőknek tűzhányó- szerű feszítése. Amíg- a földi élet terhei és jogai, örömei és szenve­dései nem egyformán oszla-* nak meg az emberek között, amíg a materiális erő és ha­falom képezendi a jog alap­ját, amíg á gazdasági be­rendezkedésnek csak szélsősé­gei dominálnak gazdagok és szegények személyében egy elenyésző középosztály mel­lett, addig mindig lesz for­radalom. Az. emberiség általános fejlődésével együtt azonban a forradalmak szelleme és technikája Is fejlődik. A negyvennyolcas forra­dalmak súlya például a szó­noki meggyőzés, versek sza­valása, az igazság és jog szemléltető kidomboritása. Az erő ennélfogva fölötte intenzív, de rövid lélegzetű, A forradalmi taktika kezdet­leges, nehézkes. Mintha azt hinnék az em­berek, hogy a jognak és igazságnak egyszerű hangoz­tatása ’ elegendő a zsarnok­ság maffiájának az eltiprá- sára. Történtek ugyan bizonyos lépések a forradalomnak nemzetközileg való biztosí­tására, ezek a bizonytalan lépések azonban a külföldi uralkodók, dolgozó szobái­nak sima parkettjén, de még inkább azok diplomáciai ha­zugságain és alakoskodásán végzetesen megcsuszamlanak. Az igazságnak és a jognak szüntelenül való hangozta­tása közben nem számolnak a királyok, császárok, cárok és mindenféle fejedelmek égisze alatt egyesült feuda­lizmus és kapitalizmus vi­lágszervezetével, az ezek szekerét toló burzsoáziával. Nem számolnak a miUtariz- mua és klerikálizmus ölelke­ző világszövetségével, me­lyek közül különösen az az utóbbi az, mely a „szere­tet” isteni álarca alatt léte­zése óta a legtöbb bűnt, a legtöbb gazságot követte el az emberiség békéje, fejlő­dése és jobbléte ellen. Ennek a sok nemszámolás­nak, az igazságba és jogba vetett túlságos nagy bizoda- lomnák és az idealizmus nagy méreteinek a következ­ménye:' vér, könny, levere- lés, bilincs, akasztófa és hó- hórbárd. A királyi pribékek nyakig gázolnak proletárvérbe, mig nyomorult gazdáik: a feudá- listák és klerikálisok meg­elégedetten dörzsölik kezei­ket és osztozkodnak. A nép pedig sárbatipor- fcan, megalázva hordja to­vább nehéz bilincseit és a költő szomorúan dúdolja csöndes magányába: „Az nem lehet, hogy ész, erő s oly szent akarat, hiába sor- vadozzanak egy átok súlya alatt.” És valóban nem lehet Egy Mar* Károly zsenije kellett ahhoz, hogy örökre megvál­tozzon a világ rendje. Marx világot átfogó szive és jö­vendőbe látó lelke kellett ahhoz, hogy az emberiség megtalálja a haladás útjai és fölfedezze á fegyvert, mely egyedül képes halálos csapást mérni a királyi go­nosztevők nemzetközi szö­vetségére. A ködös Albionban 1848- ban megszületett nemzetközi munkásszövetség lett az a fegyver, mely győzelemre vitte kozépeurópa munkás­ságának forradalmát 1918- ban. Az, hogy a győzedelmes orosz forradalmat nem síké­ül az ántánt generálisainak vérbe fojtania, az angol és amerikai munkásságnak azt, hogy az ifjú magyar népköz- társaságot nem bírják az éhes szomszédok feudalists! felfalni, a román, szerb és cseh szervezett munkások nemzetközi szolidaritásának, mindezt pedig Marx nemzet­közi szociálizmusának kö­szönheti a haladni vágyó emberiség. Ezen a nagy és szent ün­nepen tehát, amelyen kiza­rándokolunk az ősök moh és időlepte sírjaihoz, két ko. . szőrűt viszünk magunkkal; egyet azoknak a nagylelkű magyaroknak, akik feláldoz­tak mindent ^ népért, akik meg tudtak halni a szabad­ságért, egyenlőségért és test­vériségért, a másikat pedig annak a férfiúnak, aki nem is tudott magyarul 6oha éle­tében, nem is ismerte talán Magyarországot, mégis győ­zelemre vitte annak forra­dalmi munkásságát s mint hatalmas védő terjeszti ki fölé a bánthatatlanság ércpaj­zsát amaz egyetlen mondá­sával: „Világ proletárjai egyesül­jetek Ma: Csak a szemünk kívánta? Az utolsó évfolyam Forradalmi emlékek Szolnokról Az elzárást „válasz­tották“ Áz országos fásítási hónap megnyitása Szolnokon Földes László miniszterhelyettes látogatása — Kitüntették a fásítás legjobbjait ' Tegnap délelőtt Szolnokon, a megyei tanács vb nagyter­mében megnyitották az orszá­gos fásítási hónapot. Az el­nökségben többek között he­lyet foglalt Földes László mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszterhelyettes, Sári Mihály, a megyei pártbizott­ság mezőgazdasági és élelme­zésügyi osztályvezetője, dr. Kasza Bél», a megyei tanács vb mezőgazdasági és élelme­zési osztályvezetője. Az or­szág minden részéből idese- reglett vendégeket Nyíri Béla, a megyei tanács vb elnökhe­lyettese köszöntötte, majd Marton Tibor, a Szolnok me­gyei Állami Erdőgazdaság igazgatója tartott előadást megyénk fásítási problémái­ról, eredményéről. Az előadó kiemelte: a felszabadulás előtt Szol­nok megye az ország leg- fátlanabb területe volt. Az erdők aránya az ossz. te­rületnek csak 0,6 százalékát tette ki. Az 1950-ben meg­alakult erdőgazdaság — a Megfelelő a vetőmag ellátás Az országban több mint négymillió hold vár tavaszi vetésre; a Dunántúl déli ré­szein — a baranyai és a so- mogyi vidékeken — vala­mint az Alföld nagyobb te­rületein a nagyüzemek hoz­záláttak a munkához. A földbe kerülő vetőmag két­harmadát az Országos Vető­magtermeltető és Ellátó Vál­lalat biztosítja, amely azon­ban nincs monopolhelyzet­ben. Egész sor termelőszö­vetkezet, állami gazdaság és intézmény „házilag” állította elő a szaporító anyagot amelyből eladásra is jut. A vetőmagtermeltető vál­lalat tájékoztatása szerint az megye! szervekkel együtt — jelentős erőfeszítést' tett az erdőtelepítés, fásítás érdeké­ben. Azóta 9 ezer hektárnyi új erdő létesült. A megyei párt- és tanács vb 20 éves távlati terv« tervszerűbbé te- - szí a telepítést. Az erdők aránya már 3,9 százalékra nőtt. Ez év tavaszán újabb 510. kát holdon telepítenek fát. Az országos fásítási hóna­pot Földes László miniszter- helyettes nyitotta meg. El­mondotta, hogy a felszabadu­lás után országunkban 330 ezer hektáron létesült új er­dő és fásítás. A változásokat nálunk nemcsak a gyárak, városnegyedek szemléltetik, hanem a fasorok, az erdők is. A jelenlegi fásítások ered­ményeit főként a jövő gene­rációja élvezi. Milliárdokat költöttünk erdősítésre. A tár­sadalom is sokat segített. A telepítés nálunk nemzeti mozgalommá vált. Űttörők, munkás-, diák-, és paraszt fiatalok önzetlenül ellátás megfelelő, az igények 95—98 százalékát ki tudják elégíteni. Védekezés a hörcsögök ellen A mezőgazdaságban min­den évben tobbmiUió forin­tos kárt okoz a hörcsög-in­vázió; ennek megelőzésére újabb irtószerek kísérleti gyártását és forgalombaho- zatalát engedélyezte a mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszter. Az új irtószerek 'asakja végén elhelyezett ipró rudacskát , meg kell vújtani. majd a tasakot mélyen a hörcsögjáratba kell 'velyezni- A készítmény 4—5 i?rcen belül gázt fejleszt és ezzel elpusztítja a kártevőket. kapcsolódtak be ebben a munkába. A miniszterhelyettes arra kérte Szolnok megye lakossá­gát az eddigiekhez hasonlóan, a jövőben is tegyen erőfeszí­tést a fásítás érdekében. Földes László ezután kitün­tetéseket adott át a fásítás­ban legjobb eredményt elért vezetőknek, dolgozóknak. Az erdészet kiváló dolgozója mi­niszteri kitüntetést kapta: Fodor Mihály, a megyei ta­nács vb elnöke, Bukus Ká­roly, a tiszaburai Lenin Tsz elnöke, és Marsi Illés, a nagykörűi Haladás Tsz fásí­tási felelőse. Több személyt emlékplakettel és elismerő oklevéllel jutalmaztak. • Juhász Csaba, a megyei KISZ bizottság munkatársa megyénk fiataljai nevében védnökséget vállalt a fásí­tásban és a fák védelmé­ben. Az országos fásítási hónap ünnepi megnyitója Nyírt Bé­la zárszavával ért véget. Sertés ól — központi fűtéssel Valóságos „sertésváros’* épül Szekszárd határában, a Szekszárdi Állami Gazdaság részére- A tenyésztő és hiz­lalótelepet NSZK-beli mű­szaki szakemberek irányítá­sával építik és rendezik be, több mint százmillió forint költséggel. A korszerű tele­pen szabályozható központi fűtés sugároz megfelelő me­leget. Lesz benne „sertés­klinika”, „szülőotthon’’ és ..malacóvoda”, éléskamrául 240 vagon szemeskukoricát befogadó 8 silótorony szol­gál. A telepről 30 000 sertést bocsátanak ki évente. Ha majd útrakel a major Egy érdekes országos bemutató Szolnokon Pénteken bemutató volt a. szolnoki mezőgazdasági gép-, javító vállalat telephelyén. — Qtt mutatták be az ország minden részéről meghívott szakembereknek a legújabb acélvázas istállótetőt, ame­lyet Jármai Pál, az AGRO- TERV főstatikusa tervezett, s amelynek első kísérleti pél­dányát a szolnoki vállalat készítette el. Méghozzá pél-. dás gyorsasággal, hiszen csak januárban kapták meg a, tervdokumentációt, s már el­készültek a punkával.,, gőt két hete megtartották az, el­ső üzemi próbát is. Akkor 119 százalékkal terhelték túl a tetőszerkezetet, a mérték­adó terhelés fölött. Pénteken már a nyilvános­ság elé álltak vele. Szakem­berek és a sajtó munkatár­sai előtt nyilvános terhelési próbának vétették alá a konstrukciót. Fényesen sike­rült. Százötvenhárom száza­lékos túlterhelésnél hagyták abba a kísérletet. Ez azt je­lenti, természetes állapotok között ilyen megerőltetés so­sem érheti az épületet. Ami arra jogosítja fel a tervezőket és a szolnoki vál­lalat kollektíváját, hogy már csak a hivatalos minősítés van hátra, s utána kezdődhet a sorozatgyártás. Az új, köny- nyűpaneles építkezés iránt már nagy az érdeklődés. A Szolnokon bemutatott tető­konstrukciónak már van vagy tizenöt elődje az országban. Mint megtudtuk, már 1969 második felében elkezdődik a sorozatgyártás Szolnokon. |hÍREK - TUDÓSÍTÁSOK - HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZOLNOK MEGYE! I A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA HaBsaBiafiaB

Next

/
Oldalképek
Tartalom