Szolnok Megyei Néplap, 1969. március (20. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-12 / 59. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1969. március 12. Szovjetellekies tüntetés Pekingben A kínai határprovokáció visszhangja Az új izraeli miniszterelnök letette az esküt Tegnap esti helyzetkép A nemzetközi közvéleményt továbbra is élénken foglalkoztatja a Szovjetunió állam határán történt véres kínai provokáció. A szovjet lakosság továbbra is a legkülönbözőbb formákban fejezi ki felháborodását a jogtipró kínai támadással szemben. A világsajtóban számos olyan találgatás látott napvilágot, amely szerint a kínai határprovokáció a KKP minden jel szerint közelgő IX. kongresszusának afféle sajátos előkészítése volt. Ennek a véleménynek a hívei úgy látják, hogy a Mao-csoport szeretne az eddiginél is vadabb szovjetellenes hisztéria légkörében közelíteni a kongresszushoz. A Kommunyiszt, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának folyóirata terjedelmes cikkben állapítja meg, t KKP IX. kongressz. összehívása és a párt átszervezése az új politikai platform és az új szervezeti szabályzat alapján azt a célt szolgálja, hogy megerősítsék'a Mao-csoport által a kulturális forradalom során megszerzett állásokat és bosszú időre biztosítsák a maoizmus uralmát Kínában. A Német Szocialista Egységpárt központi lapja, a Neues Deutschland kommentátora úgy látja, hogy a határprovokáció kifejezett célja » kongresszus előtt a belső ellenállás leküzdése, vagyis az, hogy a helyzetet a felkorbácsolt sovinizmus segítségével még jobban a maoisták javára fordítsák. Mintha csak a kommentárok megállapításait akarnák igazolni, a pekingi vezetők kedden reggel felújították a nagyszabású szovjet-ellenes tüntetéseket. Többszázezer ember nyomult a szovjet nagykövetség elé és mint Patak Károly, az MTI tudósítója a helyszínről jelentette, délre a tüntetők már benyomultak az épület főkapujának előterébe. A dupla vaskaputól — hangzott a jelentés — csak néhány méter választotta el az öklét rázó, hangszórókon keresztül jelszavakat kiáltozó tömeget. A nagykövetség környékén többszáz autóbusz és teherautó várakozott az odaszállított tüntetőkre. Minden jel arra mutat, hogy Pekingnek ezekkel a tüntetésekkel ugyanaz a célja, ami magával a provokációval volt: a Mao- csoport hasznot akar húzni a felszított sovonizmus hisztériás légkörébőL A legújabb közel-keleti jelentések szerint Golda Meir asszony, akit Sazar államfő kormányalakítási megbízással hatalmazott fel, már le is tette a hivatali esküt. Bár Meirt a Munkáspárt, az izraeli nemzetgyűlés legnagyobb frakciója ajánlotta, a megfigyelők nem tartják lehetetlennek, hogy az egymással szembenálló Dajan és Állón miniszterelnökhelyettes között ideiglenes kompromisszumról van szó — olyan fegyverszünetről, amely bármelyik pillanatban felborulhat és beláthatatlan következményeket okozhat az izraeli belpolitikai porondon. (KS) Rendkívüli feszült a helyzet a Szuezi- csatorna mentén Fényképeznek az Ápollosok Az Apollo—9 utasaira a keddi napon sem várt különösebb feladat. A három űrhajós újabb fénykép-felvételeket készít a Föld kijelölt pontjairól. A hétfői felvételek közül valószínűleg csak néhány sikerült, mert az előzetes meteorológiai jelzésekkel ellentétben a fényképezésre kijelölt helyek egy részét felhő takarta. Kedden Chile északi részéről, a Himalája hegységről, Japánról, Nyugat-PakisztánróL, Dél-Amerika egyes részeiről és Afrikáról — Amuri tárnától a Malgas Köztársaságig — készítettek fényképet. A tudósok remélik, hogy a felvételek segítségével sikerül pontosabban feltérképezni a Föld felszínét és természeti kincseinek lelőheA Pravda keddi száma cikket közölt a Jacoques Ti- noitnak, a Haiti Kommunisták Egyesült Pártja Központi Bizottsága tagjának tollából. A cikk beszámol Haiti két legnagyobb forradalmi szervezetének , — a Népi Egyetértés Pártjának és a Haiti Demokraták SzövetséA Sinai-félszigetet megszállva tartó izraeli csapatok és az egyiptomi fegyveres erők legutóbbi tüzérségi ütközete után — Kairóból érkező távirati jelentések szerint — továbbra is rendkívül fezült a helyzet a Szuezi-csatoma mentén. Az egyiptomi fővárosban minden pillanatban az ellenségeskedések újabb kirobbanásával számolnak. Az A1 Ahram jelentése szerint a csatorna térségében A dél-vietnami szabadság- harcosok keddre virradó éjszaka folytatták 17 napja tartó tüzérségi támadásaikat: ezúttal mintegy 25 kagi Pártjának egyesüléséről. A cikkíró szerint az egységes kommunista párt megalakulása hosszú fejlődés eredménye. Az új pártban egyesült szervezetek kijelentették, hogy következetesen teljesíteni fogják internacionalista kötelességeiket. észlelt izraeli csapatösszevonások miatt az Egyesült Arab Köztársaság fegyveres erőit riadókészültségben tartják. Mahmud Riad egyiptomi külügyminiszter tudomására hozta Odd Bull tábornoknak, az ENSZ tűzszüneti megfigyelő csoportja vezetőjének, hogy az EAK újabb agressziós cselekménynek tekint bérmiféle csapatösszevonást az Izrael által megszállva tartott területeken, s Egyiptom fenntartja matonai létesítményre zúdultak rakéták, aknák, lövedékek. A kambodzsai határ közelében a szabadságharcosok gyalogsági támadást indítottak, az éjszakai órákban az amerikaiak egyik helikopter-repülőtere ellen: a harc órákon át tartott Az amerikai B—52-es nehézbombázók folytatták a partizánok feltételezett csapatösszevonásainak bombázását Tay Ninh és Binh Duong tartományokban. — Feltételezéseik szerint ebben a térségben 50 000 szabadságharcos tartózkodik. A partizánok tüzérségi támadásai ezúttal Hűé városában is pánikot keltettek az ellenség soraiban: hét 122 milliméteres rakéta robbant a városban, amelyet az 1968. évi Tet-offenzíva idején a partizánok elfoglaltak. gának a jogot az azonnali ellencsapásra. Az Egyesült Arab Köztársaságban előkészületek folynak az önvédelem hathatós megszervezésére. Az egyiptomi fegyveres erők utóvédjét alkotó népi védelmi szervezet megtesz minden szükséges intézkedést az egyre nagyobb számban jelentkező önkéntesek fogadására. Kairóban kiképzőközpontokat létesítettek, ahol a passzív védelemre oktatják az újoncokat. A fővárosban — ugyancsak az A1 Ahram szerint — hétfőn egész nap riadógyakorlatokat tartottak. Az egyiptomi fegyveres erők főparancsnokságának közleménye bejelentette, — hogy kedden, a kora' délutáni órákban újabb tűzpár- baj kezdődött a Szuezi-csa- tornánál. A közlemény szerint az izraeli fél tüzérségi támadást indított Port Tev- fik, Szuez és El Shatt városa ellen. Az egyiptomi erők a tüzet viszonozták és a légvédelem lelőtt egy izraeli helikoptert, amely megfigyelést végzett a csatornaövezet fölött. A kairói rádió a közlemény adását megszakítva olvasta be, közölte azt is, hogy a rádióadás időpontjában — magyar idő szerint 16 óra 20 perckor — a csatározás még folyt. A tűzpárbaj hírét egy izraeli katonai szóvivő is megerősítette, az EAK-ra hárítva azonban a felelősséget az incidensért.íyét f Hegalakult a Haiti Kommunisták Egyesült Pártja Tüzérségi támadás 17. napja Tüntetések Franciországban A zuhogó eső ellenére sok százezer párizsi és főváros- környéki dolgozó vett kedden délután részt abban a tüntető felvonulásban, — amelyre a két legnagyobb francia szakszervezeti központ, a CGT és a CFDT szólította fel a dolgozókat a nagy autonóm pedagógus szakszervezettel, a FEN-nel együtt Két órával azután, hogy a felvonulás megkezdődött, a tüntetők menetének a vége még nem indult el a Place De La Republique-ről. A menet eleje viszont a szervezők utasítására rendben szétoszlott az onnan három kilométernyire lévő Bastille- téren. A tüntető menet élén, — mivel a rendezők a felvonulást kizárólag szakszervezeti jellegűnek minősítették — a CGT vezetői, Benoit Frachon .elnök, Georges Séguy főtitkár és Henry Krasucki titkár haladt. — A tüntetők valóságos feliraterdőt vittek, — elsősorban a fő követeléseket ismertető táblákat. Hangosan kiáltozták a legfontosabb jelszavakat: „Chariot, a bérünket, mozgó bérskálát, nyugdíjat hatvan éves korban’’, A tüntetés incidens nélkül zajlott le, a szakszervezeti rendezőgárda megakadályozta, hogy a vörös-fekete zászló alatt gyülekező diákok csoportjai, a békés, szak- szervezeti tüntetést politikai jellegűvé változtassák át. A nap folyamán a fővárosból és a vidékről érkező hírek megerősítették az első reggeli jelentéseket, amelyek szerint a dolgozók nagy arányban, túlnyomó többségükben eleget tettek a szak- szervezetek sztrájkfelhívásának. Gold Heir a kormány élén Golda Meir, az újonnan kinevezett izraeli miniszter- elnök kedden letette a hivatali esküt. A miniszterelnökasszony az eskütétel után kijelentette, hogy az új izraeli kor- mány folytatja elődje politikáját. Az új kormány összetételében sem lesz változás. INDENFELÖL DJAKARTA Suharto indonéz elnök kedden ünnepségen vett részt, amelyet saját hatalom- átvételének harmadik évfordulója alkalmából rendeztek. Az elnök zászlót adott át a hadsereg stratégiai erőinek (Kostrad), amely annakidején' körülvette Sukamo palotáját, hogy hatalmának átadására kényszerítse. Az ünnepségen iktatták be a Kostrad új parancsnökát, Wahano brigád-'ábornokot. A belügyminisztérium közölte, hogy Nyugat-Irán fővárosának nevét Sukarno- pura-ról Djaypura névre változtatták: * PEKING Az AFP francia hírügynökség jelentése szerint, kedden újabb tüntetés kezdődött a Szovjetunió pekingi nagykövetségének környékén. A hírügynökség tudósítója elmondja, hogy most jelentősen nagyobb tüntető tömeg gyülekezik a nagykövetség környékén, mint egy héttel ezelőtt. Pekingi idő szerint 11 órakor a tüntetők már lehetetlenné tették a szovjet nagykövetség vasrácsos kapujának megközelítését. Az AFP hongkongi jelentése szerint Kínában másutt is vannak szovjetellenes tüntetések — különösen az Usz- szuri folyó mentén, BEROIN A Neues Deutschland kedden éleshangú kommentárban utasítja vissza Schütz nyugat-berlini kormányzó- polgármester napokban elhangzott javaslatát, hogy a négy nagyhatalom ellenőrizze mind Nyugat-Berlinben, mind Berlinben a katonai leszerelésre vonatkozó szövetséges megállapodások betartását A Neues Deutschland nevetségesnek minősíti Schütz javaslatát és hangsúlyozza: „Amaz odaát Nyu- gat-Berlin, megszállási státusszal, ez pedig Berlin, aa.cá&l NDK fővárosa”. MOSZKVA Buteflika algériai külügyminiszter, aki március 6-a óta a szovjet kormány vendégeként hivatalos látogatáson tartózkodott a Szovjetunióban, kedden Moszkvából elutazott hazájába. Buteflika a szovjet fővárosban megbeszéléseket tartott Leonyid Brezsnyevvel, Nyikolaj Pod- gomijjal és Alekszej Kosziginnel, valamint a szovjet külügyminisztérium vezetőivel. A KOMMUNIZMUS /«■■ORSZÁGÁBAN Moszkva magyar hangja A felszabadulás előtt sokan hallgatták nálunk a Moszkvai Rádiót A háború vérzivataros napjaiban onnan vártuk a reménytkeltő híreket Ma is sokan hallgatják. Most főként azért, hogy mind több ismeretet szerezzenek a kommunizmus országáról. s ha másként nem, legalább képzeletben beutazzák a világ egyhatodának szebbnél-szebb tájait, megismerjék a szovjet nép életét. Naponta kétszer, délután hat és este fél tízkor csendül fel a szovjet fővárosban a hazánknak szóló rádióadás, Moszkva magyar, hangja. A Majakovszkij téri metro-ál- lomáson felültem a földalatti gyox-san robogó szerelvényére. A második megállónál, a Kuznyeckaja állomásnál már ki is szánhattam. Elég volt eey pillantást vetni a környező épületekre, hogy kérde- ződkcdés nélkül elindulhassak a \' rrTarnbb. kilenc emelete.- .........>öz. A mindig mo solygó és kedves Galina PoljaköVa szerkesztő kalauzolt a Moszkvai Rádió Magyar Adások Szerkeszaőségébe. Poljakova remekül beszél magyarul — Nehéz volt, de megtanultam. 1967 januárját és februárját tapasztalat csereiá toga táss al_ Budapesten töltöttem. s ott alkalmam volt tovább gyakorolni. Rendszeresek az ilyen kapcsolataink a Magyar Rádióval. Látogatásom idején Jurij Goncsaruk. a magyar adások vezetője volt a soros. Budapesten, Moszkvában meg Venczel István, a Magyar Rádió munkatársa. Vagyim Guszev, a Budapesten tartózkodó Jurij Goncsaruk helyettese ismertetett meg munkájukkal. — Legfőbb feladatunk — kezdte tájékoztatóját —, hogy a magunk rádiós eszközeivel segítsük a szovjet— magyar barátság ápolását. Munkásságunkat szervesen egészíti ki a. szovjet emberek életének, eredményeinek ismertetése, a Szovjetunió különböző vidékeinek földrajzi, tudományos és kulturális bemutatása. — Sokrétű munkánk — f oly‘-um Guszev elvtárs — egyik lelkes segítője Ivan Laponogov, a szocialista országokba sugárzott műsorok főszerkesztője. Természetesen neki mindegyik ország egyformán kedves, mégis a második világháború alatt és utána néhány évig a TASZSZ Bp-i tudósítója volt Jól ismeri hazájukat, amelyről már több könyvet és cikket írt. Jelena Volginának, a levelezési részleg vezetőjének jóvoltából belepillanthattam a Magyarországról érkezett levelekbe. Évente mintegy ötezret kapnak magyar hallgatóiktól. Témájuk olyan változatos, hogy legfeljebb csak érzékeltetni lehetne egy kis felsorolással. A levélírók zöme fiatal: általános és középiskolás. egyetemi és főiskolát hallgató^ munkás, és parasztfiatal, ök elsősorban a Komszomolról és a pionírok életéről kémek műsorokat- Mások a kommunista brigádok munkájáról, híres emberek: tudósok, művészek életéről szeretnének ismertetést hallani. Akadnak azután, akik a Szovjetunió különböző vidékeiről, űrhajósokról, filmszínészekről kémek fényképet, vagy éppenséggel szovjet dalszövegeket Ami viszont feltűnő: alig van levélíró, aki ne kéme címet, levelező partnert Bakondi János, poroszlói orosz szakos tanár, úttörő- és orosz szakkör vezető szintén címeket kér. A kérést felolvasták a rádió Pionyerszka- ja Zorka című műsorában. Olyan nagy lett a visszhangja, hogy néhány napon belül több mint kétezer levél érkezett a műsor szerkesztőihez. s így kénytelenek voltak azonnal írni a magyar levélírónak, hogy megtudakolják: hány levelező partnert vállalnak. A Moszkvába küldött leveleknek csak egy töredékét volt alkalmam olvasni. A feladók neve és a helységek sokasága így is meggyőzött arról, hogy milyen rendkívül szoros a kapcsolat. A levélírók között volt budapesti, jászberényi, füzesabonyi, kaposvári, tiszalöki, dunaújvárosi, miskolci, szarvasi, bé- késszentandrási. tótkomlósi... Még a Jugoszláviában, Csehszlovákiában. Romániában, Ausztráliában és az NSZK- ban élő magyaroktól is érkeznek olykor-olykor levelek. Micsoda óriási munka ezek megválaszolása és a szerteágazó, néha egészen speciális kérések teljesítése! Esetenként „Hallgatóink levelei nyomán” címmel levélszém- lét szoktak adni a rádióban, ami a személyes kapcsolaton túl a szovjet—magyar barátságot is erősíti. Erre más módon is törekednek. Így a Moszkvai Rádió és a Szovjet—Magyar Baráti Társaság „Elbeszélések a szovjet— magyar barátságról” című 1968. évi pályázatá* az idén újabb követte. A mostani címe: „Mit tud ön a szovjet- magyar kapcsolatokról”! A versenypályázatra — amint elmondták — személyes élmény alapján rövid elbeszéléseket, történeteket küldhetnek be a pályázók, amelyek a szovjet—magyar barátságról és együttműködésről szólnak. Érdemes volt vetélkedni, nuval a kilenc legjobb elbeszélést és történetet díjazzák. A két első díj: tíznapos Szovjetunió-beli utazás. A második díj: kiváló minőségű. minden hullámhosszon működő Szport márkájú szovjet tranzisztoros rádió, a harmadik: Zenit tükörkamerás fényképezőgép. A többi díj sem megvetendő; középhullámú Giala márkájú tranzisztoros rádió, két női karóra, Csajka fényképezőgép és egy asztali óra. Beszélgetés közben gyorsan repült az idő. Írógépek kattognak, Lukácsi Gyula szorgalmasan fordította az oroszul írt riportokat, cikkeket, mivel a magyar adásnak tér. mészetesen nemcsak magyar, hanem szovjet szerzői is vannak. A napi kétszer félórás műsor sok anyagot igényel, amit abból is láthattam, hogy a kéziratoktól szinte roskadoztak az íróasztalok. Sok munka, sok fáradság előzi v -> ■ •-''kát a jól isméit mondatokat, amelveket naponta kétszer is hallhatunk a szovjet rádióból: — Itt Moszkva beszél. Kedves hallgatóink, megkezdjük i. űsorunkat... Podina Péter (Következik: & Márvány palota kincsei.) «a I